15. Fejezet
Draco Malfoy
Harry sápadtan nyitott be a Szent Mungó kórtermébe, hogy azonnal vissza is hőköljön a látványtól. Remus Lupin arca fel volt dagadva, és egy hosszú vörös vágásnyom csúfította arca bal felét, fülétől majdnem egészen az álla vonaláig. Kezei, amelyek a takaró tetején pihentek szintén be voltak kötve. Harry rendezte arcvonásait, belépett és odasétált keresztapjához.
- Szia – mondta természetellenesen vékony hangon.
A férfi bágyadtan mosolygott rá, és óvatosan megpaskolta az ágyát, mutatva, hogy Harry üljön mellé.
- Máshol is így nézel ki? – kérdezte óvatosan. – Mi történt veletek?
- Ne aggódj, rendbe jövök – tért ki a férfi a válasz elől. Harry ijedten észlelte, hogy a férfi rekedt hangja kissé megremegett a fájdalomtól.
- Fájdalmaid vannak? Akkor inkább ne beszélj – intette őt. – Tudod, mit, majd én mesélek, jó?- mondta erőltetett jókedvvel.
Bólintás volt a válasz.
- Szóval először is. Az előbb voltam Tonksnál – Lupin szemei azonnal megteltek élettel -, holnapután már valószínűleg el is hagyhatja a kórházat. Ő is tele van zúzódásokkal, meg tudom, hogy valami vörös átok is eltalálta, de már teljesen jól van. Éppen most ordibált a vezető gyógyítóval, hogy azonnal fel akar kelni az ágyból, hogy meglátogasson. Csak azért nincs még itt, mert szerintem, nem fejezte még be – kuncogott fel, majd halkan hozzátette. – Azért ő is tele van mindenféle kék-zöld foltokkal. Mi a fene történt veletek? Valami mugli bunyót folytattatok?
- Tudod, mit, majd inkább Tonksot kérdem.
A férfi sziszegve rázta a fejét.
- Inkább azt mondd meg, mit keresel itt egy szál magad? Hogy engedhette meg Minerva? Arra gondolni sem akarok, hogy esetleg meglógtál az iskolából – nézett szigorúan Remus.
- Miből gondolod, hogy egyedül vagyok? – elhúzta a száját. – Természetesen van kísérőm. Az igazgatónő megkérte Kingsleyt, hogy hozzon magával, ha már ő úgyis idejön. Kinn van a folyosón. Szóljak neki?
Harry a férfi újabb bólintására behívta a Kingsley Schacklebolt-ot. A két férfi hosszú pillanatokig némán nézte egymást.
- Örülök, hogy túlélted – mondta végül – Szerencsés vagy, amiért…
Nyílt az ajtó, és egy gyógyító lépett be rajta. A látogatókra nézett, majd szigorú hangon kiküldte őket, míg megvizsgálja a beteget.
- Türelmüket kérem –kezdte. – A vizsgálat kb. 20 percet vesz igénybe, ha gondolják, addig ihatnak egy frissítőt a büfében.
Harry és Schacklebolt egymásra nézett, és bólintott.
- Sétáljunk, vagy inkább lifttel menjünk? – tette fel a kérdést a férfi.
- Egy kis lépcsőzés nem fog megártani – mosolygott a fiú. – Végül is két emeletről van csak szó.
- Csendben lépkedtek felfelé, mikor hangos vita zaja ütötte meg a fülüket. Megszaporázták léptüket, hogy megtudják az okot. A hangok az ötödik emeletről, a zárt osztályról hallatszottak.
- Egy beteg és a nővér vitázott, és Harry megrökönyödve ismerte fel az ápoltban, egykori tanárát, Lockhartot. A férfi most egyáltalán nem volt jóképűnek mondható. Haja izzadtan tapadt a fejére, szeme körül karikák sötétedtek. A férfi elkapta a tekintetét az ápolónőről és vádlón mutatott az ajtó előtt ácsorgó és bámuló Harryre.
- Téged ismerlek!
Harry felváltva nézte a beteg férfit és a nőt, aki most szintén a fiút nézte, majd bizonytalan léptekkel az ajtóhoz lépett, és egy pálcaintéssel apróra nyitotta az ajtót.
- Tényleg ismerik egymást? – kérdezte óvatosan. Harry tétova bólintására, megkönnyebbülten tárta ki az ajtót. – Akkor hadd kérjem a segítségüket. Mr. Lockhart nehéz időszakon van túl, és a mostani gyógyulási periódus sikere érdekében szükségünk van a közreműködésére. De az úr – nézett neheztelően a férfire – nem hajlandó nekünk segíteni. Esetleg megkérhetném, hogy segítsenek meggyőzni a kezelés folytatásáról?
- Öhm, hát persze – mormogta elvörösödött arccal, majd a férfire nézett. – Jó napot tanár úr!
A férfi arca kigyúlt a büszkeségtől.
- Mondtam, hogy ismerlek.
- Mondja meg azt is, honnan – biztatta a nővérke.
A férfi láthatóan törte a fejét, majd diadalmasan kivágta.
- Karácsonykor meglátogatott. A barátaival. Adtam nekik autogramot is.
- Így van – mosolyodott el Harry, majd hozzátette a nő felé fordulva - Ennek már majdnem két éve. Emlékszik másra is, professzor úr?
A férfi kisimult arccal bólogatott.
- Hogyne, hogyne. – Elgondolkodott, majd felragyogott a szeme, és játékosan megbökte a fiú vállát. – Még mindig a barlangban laksz? Én mondom, nem egy kellemes hely.
Harry zavarában krákogni kezdett.
- Izé…öhm… nem – motyogta. – Professzor, úr, ugye tudja, hogy folytatni kell a kezeléseket – váltott szigorúbb hangnemre. – Szüksége van rá, hogy teljesen meggyógyuljon. Ígérje, meg hogy szót fogad a gyógyítóknak és a ápolóknak.
Lockhart egy darabig morcosan, felfújt arccal dohogott, de Harry bátorítóan rámosolygott, mire a férfi beleegyezett, és hagyta magát visszavezetni a szobájába. Feje felett még visszaintett a két férfinek.
Schacklebolt, aki eddig szótlanul figyelt, most közelebb lépett Harryhez és halkan megkérdezte.
- Milyen barlangról beszélt?
Harry elnevette magát.
- Nem barlang volt, hanem a Titkok Kamrája. Ott sikerült ennyire félre a saját memóriatörlő varázslata. Gondolom, tudja, miről beszélek. Úgy látom, van még mire emlékezni – kuncogott tovább, miközben továbbindultak a büfé felé.
- Ugye egyetért velem, Mr. Potter, hogy a víziójáról be kell számolnia a Rend felé is? – kérdezte az auror a kórterem felé visszamenet.
- Igen - vallotta be kényszeredetten a fiú. – Szívesen megvárnám ugyan vele, míg Remus felépül, de tisztában vagyok vele, hogy erre most nincs lehetőség. Mikor óhajtják? – sóhajtotta.
- Valóban jó lenne mielőbb túlesni rajta. Mindannyian fáradtak vagyunk ugyan, de a pihenés még várathat magára. Értesítem a többieket, hogy álljanak készen, mikorra visszaérünk az iskolába.
A beszéd hamar kifárasztotta Remus Lupint, ezért Harry negyedórás látogatás után fájó szívvel elbúcsúzott a férfitől, és Kingsley Schaklebolt kíséretében visszaindult a Roxfortba. Megegyeztek, ha minden jól sikerül, Harry a hétvégén újra meglátogathatja
Az igazgatói irodában már vártak rájuk. A McGalagonyon kívül ott volt Arthur és Molly Weasley , Hestia Jones, Elphias Doge, Dedalus Diggle, és Peter Knight is. Őket Harry már minimum névről vagy látásból ismerte, de jelen voltak olyan varázslók is, akiket eddig sosem látott. Idegesen biccentett feléjük, és elfoglalta a Peter mellett levő egyik üres széket.
- Mr. Potter – kezdte McGalagony szigorúan – remélem, mondanom sem kell, hogy ami ma itt elhangzik, arról senkinek nem beszélhet. Barátainak sem – tette hozzá.
Harry csak bólintott, idegessége elérte azt a fokot, hogy úgy érezte, meg sem tud szólalni. Mégis az első hebegős dadogós kezdés után magára talált és az éjjel kitalált hazugsággal és a sajgó sebhelyével és Voldemortról szóló „víziójával" kezdte, majd azzal folytatta, hogy miután erről beszámolt Lupinnak értesítették az igazgatónőt, aki ugyebár szólt a Rendtagoknak.
- Elnézést – vágott közbe Hestia Jones – nem akarom kétségbe vonni Mr. Potter szavát, de nem egyértelmű számomra, hogyan zajlott le ez a bizonyos vízió.
- Nem teljesen értem a kérdést – adta az értetlent Harry. – Aludtam, és először azt hittem, csak egy újabb rémálom, hogy Voldemort éppen kiadja a parancsot az Azkaban megtámadására. Mikor azonban Remus felébresztett, már tudtam, hogy nem álom…
- És megtudhatnám, mit keresett éjjel a házvezető tanára szobájában? – kérdezgetett tovább a nő.
- Remus Lupin nem csak a házvezető tanárom, hanem a barátom és egyben keresztapám, a keresztapám helyett – mondta növekvő dühvel a hangjában. – Egyébként pedig nem hiszem, hogy a Roxfort szabályzata tiltaná, hogy az éjszakát a saját házvezető tanárom szobájában töltsem – nézett most kérdőn, kihívóan McGalagonyra is.
Ingerültebben folytatta.
- Miután Remus megígértette velem, hogy nem mozdulok reggelig a szobájából, lefeküdtem, és bár nem akartam elaludni, mégis megtörtént.
Három csónakkal érkeztek, mindannyian halálfalómaszkot viseltek, csak Voldemort nem. A főbejáratnál szétváltak. Voldemort egyenesen továbbindult az egyik csoporttal. Az ő csoportjában volt Draco Malfoy is. – Harry hangja rekedtessé vált – Draco könyörgött Voldemortnak az apja életétéért, azt mondta, bármit megtesz ezért. Végül Voldemort kieresztette Lucius Malfoyt, és a többiekkel együtt elküldte. Csak Dracot tartotta maga mellett. Nevetett… azt mondta Mordon ostoba, mert feloldotta a hoppanálást gátló bűbájt. A bejárathoz mentek. Draco őrködött, míg ő valami varázslatot végzett el. – szándékosan nem mondta, mit látott - Nem tudom, mit akart, de nem sikerül neki, mert pont megérkezett Remus, Tonks és Mordon. Ez minden – csuklott el a hangja a végére. – Nem hiszem, hogy csak a halálfalók kiszabadítása volt a célja – tette hozzá. Végignézett a jelenlevőkön, és nyugodtabb hangon kijelentette.
- Ha lehetőséget adnak rá, hogy beszélhessek Draco Malfoy-jal négyszemközt, kiderítem, mit akartak ott.
- Honnan tudja, hogy az ifjabb Malfoy-t elfogtuk? – ragadta magához a szót újra Hestia Jones.
Harry egy pillanatra elsápadt, majd visszanyerte lélekjelenlétét. Ám mielőtt válaszolni tudott volna, az igazgatónő megelőzte.
- Hestia, kérlek, most már elég. Én tájékoztattam Mr. Pottert a fejleményekről.
A nő válaszolni akart, de Kingsley Schacklebolt megelőzte.
- Ez nem olyan egyszerű, Mr. Potter. Draco Malfoy ugyan a Rend őrizetében van, mégsem hiszem, hogy Ön lenne a megfelelő ember a kihallgatására.
- Én nem kihallgatni akarom – tiltakozott Harry –, csak beszélni vele. Talán szóra bírhatom, talán nem. De – a fiú hangja megkeményedett, és McGalagonyra szegezte pillantását -, mindenképpen beszélek vele. Nem vagyok a Rend tagja, ezt mindenki tudja, de tudok sok olyan dologról, amelyekről rajtam kívül nem sokan. A Rend is rendkívül sokat nyerhet azzal, ha beszélhetek Malfoy-jal.
Ha nem…- nézett körbe fagyosan – akkor nem tehetek mást… Beszélek Scrimgeur-ral. Gondolom, már ő is tud a varázslóbörtön megtámadásáról, és a halálfalók megszöktetéséről. De talán még nem tud az Azkabani támadásnál elfogott ifjú halálfalóról, és esetleg felajánlhatom a segítségem a minisztériumnak, cserébe egy látogatásért Malfoy-nál…
Rendtagok felszisszentek, McGalagony kimondottan mérgesnek tűnt, de nem tette szóvá.
A varázslók és boszorkányok össze-összenéztek, nem értették a fiatal varázsló kirohanását, és főleg az utolsó megjegyzését. Végül McGalagony szavazásra bocsátotta Harry kérését. Hosszas tanakodás után végül lehetővé tették a fiúnak, hogy beszéljen Dracoval.
A beszélgetésre csak péntek este került sor, három nappal a varázslóbörtön elleni támadás után.
Harryt Kingsley kísérte el egy ismeretlen helyre, de mikor a pontos helyet kérdezte, a férfi csak megrázta a fejét.
- A pontos helyet nem árulhatom el. A Rend érdeke, hogy legyen egy olyan hely, ahol szükség esetén biztonságban vagyunk.
Egy alacsony épületbe vezette Harryt, ahol egy bezárt ablaktalan szobában Draco Malfoy feküdt egy kopott ágyon.
Harry döbbenten látta, hogy a vele egykorú fiún különböző átkok utóhatásait, főleg a crutiatus átok nyomát jelző remegést, de a lilás sárgás foltok, és duzzanatok jól mutatták, hogy fizikai erőszakot is alkalmaztak a kihallgatók. Egyik karja is furcsa szögben volt, és a fiú óvón húzta magához
- Remélem, most boldog vagy, Potter! – hallatszott az ágy felől.
Harry szótlanul nézte a sápadt bőrű fiún látszódó zúzódásokat, a feldagadt arcát, és nem akart hinni a saját szemének. Álmában sem gondolta volna, hogy az aurorok, akik közé bekerülni eddig szíve minden vágya volt, ilyen kegyetlenek tudnak lenni egy 17 éves fiúhoz.
Közelebb lépett Malfoyhoz, előhúzta pálcáját, és egy kört rajzolt maguk köré.
- Disaudió! – suttogta háromszor egymás után, hogy még jobban megerősítse a lehallgatás elleni varázslatot.
A másik fiú válaszul csak elhúzta a száját.
- Felesleges volt. Úgysem fogok kiabálni – mondta rezzenetlen arccal.
- Nem akarlak bántani – rázta meg a fejét Harry.
- Akkor meg minek jöttél?
Harry elbizonytalanodott.
- Hát ez jó kérdés. Mondjuk hogy, küldtek... Hogy kik? Olyanok, akik úgymond még aggódnak érted.
- Nem hiszem, hogy te ismersz olyat – feleselt Draco.
Harry talányosan felvonta szemöldökét.
- Talán mégis… De erről nem mondhatok többet. Ez az a pont, ahol a több tudás nem válik hasznodra. Sőt, kimondottan káros az egészségre…, már ha érted – vonta fel a szemöldökét.- Inkább elmondom, miért jöttem.
Röviden: ha segítesz, segítünk.
Draco Malfoy hiába várta a folytatást, a fekete hajú fiú nem mondott többet.
- Ennyi? – kérdezte végül Draco.
- Igen. Még mindig segíthetünk neked. El tudunk rejteni Voldemort elől – itt a tejfölszőke hajú fiú összerezzent – téged is, és anyádat is.
- És mi van az apámmal? – vonta össze a szemét.
- Ebben nem tudok, nem is akarok segíteni. Apád Voldemort elvakult híve, és túlságosan is fél tőle, ahhoz hogy elárulja őt. Ráadásul, most, Voldemort is jobban szemmel fogja tartani. Még mindig nagyon dühős rá.
- És te ezt mégis honnan tudhatnád? – morgott a másik fiú.
Harry válaszul a homlokára mutatott, de Malfoy szemmel láthatóan nem értette, így felsóhajtott.
- A sebhelyem összeköt minket. Megérzem az indulatait.
Malfoy elgondolkodott, de rövid csend után megrázta a fejét.
- Nem kell elmondanom neked semmit – kezdte magabiztosnak szánt hangon. – Nem maradok itt sokáig. Addig meg kibírom.
Harry elsápadt a hirtelen jött gondolatra, miken mehetett keresztül a mardekáros fiú, hogy most így beszéljen.
- Tudom, hogy Pitont várod – bólintott végül -, de jó lesz, ha megjegyzed: Ő egyedül kevés!
Draco Malfoy zúzódásokkal borított sápadt arca elvörösödött a méregtől.
- Te nem ismered őt, Potter! És nem egyedül fog jönni. Nem fogja hagyni, hogy itt rohadjak! – fakadt ki.
- Ne nevettesd ki magad Malfoy! Nem is tudja, hogy hol vagy, vagy hogy élsz-e még. Elárulok neked egy titkot. Az aurorok ki akarják szivárogtatni, hol tartanak fogva téged. A drágalátos keresztapád egyszerűen belesétál majd egy jól előkészített csapdába.
Draco hirtelen jött mérge elpárolgott, és helyét döbbent sápadtság követte. Harry pedig folytatta előre eltervezett színjátékát.
- Három választási lehetőséged van:
1. Elmondod, mit keresett Voldemort az Azkabanban, és az aurorok elrejtenek téged az anyáddal együtt Voldemort elől.
2. Elmondod, mit keresett Voldemort az Azkabanban, és cserébe Piton lehetőséget kap, hogy kiszabadítson az aurorok tudta nélkül. Így visszamehetsz Voldemorthoz anélkül, hogy bárki gyanakodjon rád.
3. Nem mondasz semmit, és itt fogsz elrohadni. Piton meg belesétál a csapdánkba, és ha elfogjuk, nem fog menekülni a haragunk elől. – játszotta ki az utolsó aduját.
- Honnan tudod, hogy Perselus a keresztapám? – kérdezte halkan. – Miért segítenél neki megszöktetni?
- Ez az én dolgom. Miként az is, hogyan tudatnám vele, hogy hol vagy. Erről nem kell tudnod. Csak bajba kerülnél – húzta el gúnyosan a száját -, ha az Urad legilimentál. Nem kedvellek, te sem, és ez nem valószínű, hogy valaha is megváltozik, így bőven elég, ha azt tudod: Kiegyenlítek egy tartozást. Kapsz fél óra gondolkodási időt, addig eldöntheted, mit választasz.
Harry egy mozdulattal megszüntette a bűbájt, biccentett és kiment a szobából.
Mihelyt becsukta maga mögött az ajtót, nekitántorodott a bezárt ajtónak, és homlokát a hideg ajtónak vetette.
Néhány perc múlva, amikor már úgy érezte, hogy visszanyerte a nyugalmát, kiment a házból és megkereste Kingsley, hogy tájékoztassa a Dracoval folytatott beszélgetéséről. Természetesen kihagyta belőle a „Pitont tájékoztatom hollétedről" verziót, de az auror nem ellenkezett, mikor Harry megemlítette, hogy ha Malfoy azt a változatot választja, hogy nem megy vissza Voldemorthoz, a Rendnek kell segítséget nyújtani a fiú, és esetleg az anyja elrejtéséhez, bár először némi bosszúság suhant végig az arcán.
- Dumbledore is megígérte a segítségét – erősködött Harry. – Az a legkevesebb, hogy mi is megtesszük ugyanazt. Valamint nem ártana Malfoy törött karját is rendberakni, ha már valaki barbár módon kihasználta, hogy nem tud védekezni. – Harry meg sem próbálta elrejteni megvetését, de Kingsley úgy tett, mint aki nem érti Harry mérgét.
- Honnan tudod, hogy nem fog hazudni? – kérdezte inkább tárgyilagos hangon. – Ne felejtsd el, hogy ki ez a fiú. Ki az apja, és mit tanult Pitontól az elmúlt években.
- Tudom – sóhajtotta Harry. – De azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki szóra bírhatja. Ha beszélni fog, leellenőrizzük, és egyből kiderül. Jelenleg csak arra voltam kíváncsi, mit kereshetett Voldemort az Azkabanban. Ha úgy dönt, hogy segít, később is kérdezhetjük még, mit tud Voldemortról.
Schacklebolt alaposan megnézte a fiút, mielőtt megszólalt volna.
- Úgy látom, Remusnak igaza volt. Maga már nem gyerek. A tettei, és a szavai egyaránt ezt bizonyítják, hogy Ön egy megfontolt, érett fiatalember. Beszéltem Minervával tegnap, aki rám bízta a döntést. Gondolt már arra, hogy a Rend tagja legyen? A teljes jogú tagja?
Harry eltátotta a száját és elpirult.
- Ne higgye, hogy mindig megfontolt és érett vagyok… – motyogta halkan. – A tetteim inkább azt bizonyítják, hogy pont akkor, amikor szükség lett volna a megfontoltságra és az érettségre, akkor elbuktam. Mindketten tudjuk, mi lett a következménye – suttogta még halkabban, lehorgasztott fejjel. Nem is egy alkalommal. Nem hiszem – emelte fel végül a fejét, és nézett a férfi szemébe -, hogy megérdemlem a Rend bizalmát. Ön is tudja, hogy vannak dolgok, amiket Dumbledore rám bízott, és erről nem beszélhetek. Ráadásul diák vagyok. Úgy tudom – mosolyodott el halványan -, hogy a Rend tagjai csak nagykorú, és az iskolát elvégzett emberek lehetnek. Nem akarom, hogy a nevem miatt kivételt tegyenek velem. Ugyanakkor a Rendre nézve sem biztonságos, hogy részt vegyek a gyűlésein. Sosem lehet tudni, Voldemort mikor csap le rám – mondta keserűen. – Azt nem tudnál elviselni, ha miattam, megint baja esne valakinek…
Sétálhatnék egyet a közelben? – váltott témát rövid csend után, majd a férfi bólintására elindult, hogy körülnézzen a környéken.
- Hogy döntöttél?
A szőke fiú csak vonakodva válaszolt a halkan feltett kérdésre.
- Mi a biztosíték, hogy nem versz át?
- Griffendéles vagyok – húzta ki magát Harry büszkén, de Malfoy megvonta a vállát.
- Ismerek griffendéles halálfalót, szóval a szavad nem sokat ér – mondta monoton hangon.
Harry elkomorodott, és felhorkant.
- Ne hasonlítgass össze Féregfarkkal –morogta sértetten. – Nekem sincs biztosítékom arra, hogy igazat fogsz mondani. Természetesen előbb ellenőrizni fogjuk, hogy amit mondasz, igaz-e. Szóval mi a válaszod, mert jobb dolgom is van, mint veled tölteni a napom.
- Jól van – motyogta a másik fiú. – Elmondom, amit tudok, de nem kérek az aurorok segítségéből. Értesítsd Perselust.
Harry csak bólintott, és várta a folytatást.
Fél órával később sápadt arccal, és némileg csalódottan távozott Kingsley kíséretében.
Aznap késő este a prefektusi fürdőben vette elő a tükrét, és hívta Pitont.
- Igen? – szólt a tükörbe egy fáradt hang.
- Találkoznunk kell – kezdte köszönés nélkül Harry. – Holnap szombat, és miután hétvégékre elhagyhatom az iskolát, találkozhatnánk a szellemszálláson, Roxmortsban. Van néhány hírem.
- Délután kettőkor ott leszek – volt a tömör válasz, majd a férfi minden további magyarázat nélkül megszüntette a kapcsolatot.
- Potter…- hangzott a köszönés egy rövid fejbiccentés keretében, mire Harry elvesztette minden maradéknyi jókedvét is.
- Nehezére esne a nevemen szólítani? – kérdezte egy halkan és egy kicsit elkeseredetten. – Azt hittem… - nyelt egyet, és nem fejezte be az elkezdett mondatát, csak legyintett egyet. – Hagyjuk…
Végignézett a férfin, aki a szokottnál is sápadtabb volt, szeme alatt fekete karikák lógtak.
- Úgy látom, maga sem unatkozott az elmúlt napokban. – Harry újra megpróbálkozott a társalgással, ám mikor látta, hogy a férfi most sincs túl jó kedvében, felhagyott vele és a tárgyra tért.
-Találkoztam Malfoy-jal. Azt nem tudom, hogy pontosan hol van, de elmondhatom, mit láttam a környéken, hátha maga be tudja azonosítani.
- Jobb szeretném, ha inkább megmutatnád – mondta a férfi, majd tétován hozzátette – Harry…
Harry kutatva figyelte a férfi arcát, jeleket keresve a másikon, mire megy ki a játék, de a fáradtságon kívül nem látott mást.
- Rendben – sóhajtotta beletörődve, miközben azon igyekezett, hogy minden más gondolatát és érzését háttérbe szorítsa, és csak azok az emlékképek kerüljenek elméje előterébe, amelyek Pitonra tartoznak.
Lehunyta szemét, hagyta magát ellazulni, és vett két mély levegőt.
- Kezdhetjük – sóhajtotta, mikor úgy érezte, felkészült.
Harry érezte a másik jelenlétét, ahogy kutakodik a gondolatai között. Elé sietett, magától hozta elő azokat a képeket, amelyek segíthetik a férfit a tájékozódásban, emlékeket mutatott a tájról a sétája közben, miközben furcsa érzések kerítették hatalmába, és amiről tudta, hogy nem a sajátjai. A séta végeztével a cellába vezette Pitont, megmutatta az összevert, agyonátkozott fiút. Megborzongott, mikor megérezte a másik, egy pillanatra fellángoló gyűlöletét, és örült, hogy a férfi dühe ez egyszer nem felé irányul. Az egész tényleg csak egy röpke pillanatig tartott, a férfi szinte azonnal úrrá lett érzelmei felett…
Piton a bőrén érezte a segítő szándékot, hagyta, hogy a fiú arra vezesse, amerre akarja.
Egy kiálló sziklán állt. A tenger valahol a mélyben morajlott, hullámai erőteljesen csapkodták a meredek partoldalt. Kicsit távolabb, egy öbölben halászhajók voltak kikötve. Még távolabb, a látóhatár peremén egy olajfúró torony körvonalai emelkedtek ki a tengerből. Oldalra fordult. A közelben hegyeket látott, az egyik furcsa alakzatot öltött. Úgy tűnt, mintha egy fekvő ember alakját öltené. „ez érdekes, talán segíthet a tájékozódásban" A másik hegy teljesen kopár volt, csak egy magányos vastag törzsű cédrusfa állt, teljes méltóságában a hegytetőn. Arrébb sétált, maga mögött hagyva a tengert. Elsétált egy alacsony kőház mellett. A földút egy tágas karámhoz vezetett, ahol gyönyörűbbnél is gyönyörűbb lovak legelésztek. Volt egy ló közöttük, amelyik igen csak felkeltette Piton érdeklődését. Hatalmas termetű, széles hátú fekete ló, hihetetlen csokoládébarna sörénnyel, és a bokája körül szintén vastag bokaszőrrel. „egy shire" gondolta elhűlten, és elégedett bólintott magában. Végül belépett a kőházba, és a cellába. Szeme összeszűkült, keze ökölbe szorult a tehetetlen dühtől, amikor meglátta a keresztfiát. Ugyanakkor jóleső érzés volt, hogy érezte Harry leírhatatlan döbbenetét, amint meglátta egykori ellenfelét.
„- Jól van – hallotta Draco hangját - Elmondom, amit tudok, de nem kérek az aurorok segítségéből. Értesítsd Perselust."
„- Amint ellenőriztem, hogy amit elmondasz, igaz… - bólintott Harry."
Draco akadozva, többször újra kezdett bele a mondandójába.
A Nagyúr talált egy kódexet. Egy kódexet, amelyről mindenki azt hitte, elveszett. Állítólag több száz évvel ezelőtt íródott, még valamikor a középkorban. Nagy része legenda, de állítólag van benne egy rész, amely felkeltette a Nagyúr érdeklődését. Egy varázslatos tárgyról van szó, amely állítólag kivételesen hatalmas, sötét erőt biztosít tulajdonosának. Ez állítólag egykor valami Szenthely vagy Szentföld nevű vidéken volt elrejtve, és sokáig eltűnt mindenki szeme elől. Ám a kódex szerint, valamilyen társaság tagjai titokban Angliába csempészték, és létezését is eltitkolták. Csak néhány kivételes egyén tudott róla, akik megesküdtek, hogy megőrzik e tárgy titkát. Valamelyikük, hogy miért, azt nem tudni, az egészet lejegyezte, és a leírás alapján a tárgy talán az Azkaban alatt van elrejtve. Egy titkos bejárat mutatja az utat a mélybe, ahol egy rejtekhely mélyén várja ez a valami az új gazdáját.
Piton hirtelen megszakította a kapcsolatot, Harry pedig egy pillanatra elvesztette egyensúlyát és megtántorodott. Nem csodálkozott a férfi megrökönyödésén, bár ő kicsit másképp reagálta le az elhangzottakat. Ő egyszerűen röhögőgörcsöt kapott.
A férfi némi gondolkozás után megtörte a csendet.
- Gondolom, egy szavát sem hitted el.
- Ne nevettessen…, persze, hogy nem.
- Elmondtad már a Rendnek is? Mit szóltak hozzá? – kérdezte Harry néma bólintására.
- Nem fűztek hozzá komolyabb megjegyzést. McGalagony megköszönte az információt. Ennyi… - Harry megvonta a vállát.
- Pedig, amit Draco elmondott, igaz lehet. De az is igaz, hogy ezt biztosan nem a Sötét Nagyúrtól tudja.
- Én is ezt mondtam neki. Voldemort csak a bejárat létezéséről, és a kódexről beszélt neki. Valami olyasmit említett neki, hogy szüksége van egy megfelelő aranyvérű jelenlétére. Cserébe, az apja szabadságáért.
A többit az anyja segítségével találta ki. Elejtett szavakból, Bellatrix Lestrange-től és némi kutatás, ősi elveszett ereklyékről.
Képtelen vagyok elhinni Voldemortról, hogy ilyen haszontalanságokkal töltse az idejét.
- Nem haszontalanság- mondta komor hangon, és megcsóválta meg a fejét. – Azt hiszem olyan helyzetbe kerültünk, amely sürgős megoldást kíván.
- Nem tudom, mire gondol. – Harry elkomolyodott. – Maga tényleg úgy gondolja, hogy lehet valami az Azkaban alatt?
- Hallottál valaha a Szentföldről?
- Nem, és mielőtt újra a műveltségem hiányáról beszélne, emlékeztetném, hogy muglik között nőttem föl.
Piton kesernyésen felnevetett.
- Nos, ezt a helyet a muglik is ismerik, és tisztelik.
Harry megvonta a vállát.
- Nem sok lehetőségem volt tanulni abban a környezetben.
Piton egy mozdulattal elhallgattatta, kényelmesen elhelyezkedett egy kopott kanapén, és halk, monoton hangon beszélni kezdett.