17. Fejezet

Az alku

II. rész

Harry az ajtóból nézte a lehajtott fejjel ülő férfit. Felmérte a sérüléseit, és magában megállapította, hogy a másik jobb bőrben van, mint amire számított. Megkönnyebbülten elvigyorodott, majd becsukta maga mögött az ajtót, és pálcáját előhúzva megállt Piton felett.

„kezdődjék hát a színjáték…"

- Pont ott, ahol lenned kell… – mondta megvetően. Direkt használta a tegező hangnemet, hogy még jobban kidomborítsa a férfi hátrányos helyzetét. Pálcáját is kihívóan lóbálta meg a férfi orra előtt.

Piton nem akart hinni a fülének. Potter, itt? És ez a hangnem? Felnézett a fiúra, és annak szemeiben nem látott mást, csak megvetést, lenézést és feneketlen gyűlöletet. „Ki ez az alak, és hogy kerül ide?" – gondolta. Túl sokáig nem töprenghetett, mert a fiú folytatta.

- Hello, Pipogyi. Rég találkoztunk..., megismersz még? – Harry szája szegletében gúnyos mosoly tűnt fel. – Habár most egy csöppet más a helyzet, nem igaz? Most nem én fekszem a földön, halálfalókkal körülvéve. Te vagy csapdában. Milyen érzés? Most nincs itt Voldemort meg a bandája, hogy megmentsen. – Nem nézett teljesen az előtte ülő férfi szemébe, de szeme sarkából jól látta a másik arcán átvillanó értetlenkedést. – Magad sem gondolhattad komolyan, hogy mindent megúszhatsz büntetlenül. Bár én a magam részéről jobban örültem volna, hogy ha már önszántadból meglátogattad az Azkabant, ott is maradsz. Csak azt sajnálom, hogy nincsenek már ott a dementorok. Lenne min elmélkedned a nap huszonnégy órájában. Remek társaságban lennél. Te, vajon meddig bírnád ki ép ésszel? Sajnos azonban más mulatságot kell kitalálnunk számodra. De ne aggódj, majd törjük rajta a fejünket.

Piton arca nem mutatott sem érdeklődést, sem dühöt, ahogy a vele szemben álló pocskondiázását hallgatta. Agya azonban lázasan dolgozott. „Ez valami teszt? Vagy százfűléfőzettel álcázott valaki? Vagy csak Potter szimplán megőrült? Mi ez a színjáték?" És akkor megértette. Ez tényleg Potter, aki jó szokásához híven valami őrült játékba kezdett.

- Potter – morogta ingerülten -, micsoda megtiszteltetés! A Roxfort üdvöskéje meglátogat magányomban. Mi a francot akarsz?

- Nahát…, már azt hittem elvitte a cica a nyelved… Úgy látszik, tévedtem. Mindegy, nem is beszélgetni jöttem. Csak elmondom a véleményem – Harry körülnézett az apró cellában. -, de nem kell, hogy mások is hallják. Még meg találnak zavarni.

- Bocsánat – nyögte halkan, a kihallgatás elleni bűbáj elmormolása után. – Mi a francot keres itt?

- Vigyázz a nyelvedre, Potter! – villant meg a másik szeme. - Most már nem hallja más, csak én.

- Bocs, kicsit ideges vagyok, de mégis mi a fene történt?

- Nem lényeges – morogta Piton bosszúsan. - Egyébként meg tartsd azt a pálcát magasabbra, ha azt akarod, hogy a színjátékod hitelesebb legyen.

Harry, aki időközben leeresztette a pálcáját maga mellé, bosszúsan felhorkant – és ismét Piton orra alá tolta a pálcáját.

- Ne bosszantson, mert az lesz a vége, hogy orrba vágom – füstölgött mérgesen. - Inkább azt mondja meg, hogy mit csináltak magával.

- Nem érdekes. Minden rendben, azonkívül, hogy az elégségesnél több patkány járkál a cellában. Inkább azt mondd meg, hogy mit keresel itt? És főleg, hogy jutottál be ide? – Piton figyelmen kívül hagyta Harry szemtelen megjegyzését.

Harry elvigyorodott.

- Tudja, én vagyok a Roxfort üdvöskéje. Én vagyok Harry Potter.

- Ne baromkodj, Potter.

- Jól van, jól van – visszakozott Harry, majd ideges halkan folytatta. – Alkut kötöttem Scrimgeour-ral. Ő beenged, én meg nyilatkozom a maga tárgyalásán.

- Hogy mit csináltál? Ostoba kölyök, meg vagy őrülve? – sziszegte mérgesen a férfi.

Harry majdnem megvonta a vállát, aztán inkább mégsem tette. Inkább nyugalmat sugárzó hangon közölte.

- Nyugi, nem lesz semmi baj.

A laza hangnem nem tette meg a magáét. Piton, aki eddig a hátát támasztva ült az ágyon, most felpattant ültéből, és megragadta a fiú vállát.

Harry önkéntelenül is hátrébb lépett kettőt, kifordulva a férfi szorításából. Majd újra Piton elé állt, pálcáját a férfi hasának nyomta.

- Megőrült? – sziszegte. – Azt akarja, hogy bejöjjenek? Lehet, hogy hallani nem hallanak, de attól még a láthatják, mit tesz. Ha megtámadja Harry Pottert, itt helyben ölik meg. Ezt akarja? Mégis, melyikünk az ostobább?

Harry minden egyes mondatánál megbökte a férfit pálcája hegyével, arra kényszerítve Pitont, hogy az ágytól ellépve a falhoz hátráljon.

Piton arca megrándult az elfojtott méregtől.

- Gondolom, Voldemort nem tudott a magánakciójáról? – Harry nem várt választ. - Ami azt jelenti, hogy most már itt sincs biztonságban. Az egyetlen lehetősége, hogy Dumbledore levele segít magának. Scrimgeour belement, hogy nyilvános tárgyalása legyen. És miután sikerült azt sugallnom neki, hogy én leszek a vád koronatanúja, így ott lehetek a tárgyaláson, és a megfelelő pillanatban előrukkolhatunk Dumbledore levelével. Onnantól már csak egy apró lépés, és maga szabad.

Piton lehajtotta a fejét, és a bal karjára nézett.

- Én sosem leszek szabad. És megérdemlem a büntetést. Bármi legyen az, elfogadom…

- Ne legyen olyan kishitű. Nem ismerek magára. Mi történt a Roxfort rettegett tanárával? A zsíroshajú rémmel? Múltkor azt mondta nekem, hogy ne nyavalyogjak. Most én mondom magának: ne nyavalyogjon, nem áll jól magának. És igenis szabad lesz. A szavamat adom rá.

Piton a fiatal varázslóra nézett, tekintete zavart volt.

- Félreismertelek, Harry Potter. Többet nem fog előfordulni…

- Az, hogy félreismer – vigyorgott leplezetlenül a fiú -, vagy az, hogy nyavalyog?

Piton felhorkant, de nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott.

- Lassan mennem kell – motyogta halkan Harry. –, de legalább azt árulja el, volt-e értelme a kirándulásának?

- Odáig nem jutottam el – mormogta a férfi nagyot nyelve. – Ez a te feladatod lesz. Már minden varázslatot hatástalanítottam, amikor valami félresikerült.

Harry azt hitte, rosszul hall. Piton hibázik, és még be is vallja? Mindenesetre okosabbnak tűnt, ha ezt nem említi a férfinek. Piton közben tovább beszélt.

- A Nagyúr elhelyezett egy bűbájt az ajtónál, amit nem vettem észre. Valószínűleg párszaszóval működött, mert éles sziszegő hangot hallatott, mikor működésbe lépett. Az meg beindított valami riasztót, amit az őrök is meghallottak. Gondolom, pont ez volt a célja. – Harry értetlen pillantására, folytatta. - Mármint az, hogy felfigyeljenek rá. Ha illetéktelen akar bejutni, hát ne tehesse. Talán csak egyszeri bűbáj volt. Mindenesetre újra meg kell próbálni. Még hozzá, minél hamarabb...

Harry csak bólintott, és mintha magában beszélne, morgolódni kezdett. Valahogy most nem rettentette a férfi monológja.

- Ennyit az én kirándulásomról. Az Azkaban mégis érdekesebb, mint egy árvaház…

Piton kérdő tekintettel figyelte a fiút.

- Tudja, ma épp ott lennénk Ronnal, meg Hermionéval. Csak miután maga úgy döntött, hogy inkább pihen egyet itt… - nem folytatta, mert Piton arca egyértelműen azt mutatta, jobban teszi, ha elhallgat. –Bocs – morogta zavartan.

- Rövid idő alatt harmadszor kérsz bocsánatot, Harry. Ez merőben szokatlan – jegyezte meg halkan Piton. – És nem kell elnézést kérned. Neked nincs miért… inkább nekem kellene…

- Ne tegye, mert megátkozom… – morogta Harry zavartan. Higgye el, maga nélkül még sehol sem állnánk ebben a harcban. Most már csak azt kell kitalálni, hogyan erősítsük meg a védelmét. Azt mégsem mondhatjuk, hogy horcruxok után kutatunk… Majd Hermione segít…

Piton Harry szemébe nézett. A fiú visszanézett. Hosszan szemlélték egymást. Végül Harry volt az, aki zavartan elfordította a szemét.

- Azt hiszem, jobb, ha most megyek – motyogta, és elindult az ajtó felé.

- Nem felejtett el valamit, Mr. Potter? – kérdezte a férfi kioktató hangon.

Harry visszafordult az ajtóból.

- Mire gondol?

- Meg kéne szüntetni a bűbájt, és valami átok sem ártana. A hangfogó varázs jó ötlet volt. Ez nem egy bejegyzett varázslat, így eltart egy ideig még Scrimgeournak is, hogy megtörje, de ennyi idő biztos nem volt rá elég. A színjáték is nagyszerű volt, a befejezésnek is méltónak kell rá lennie.

- Na ne. Azt akarja, hogy megátkozzam?

- Nem rég még egyéb vágyad sem volt. Most megteheted… És ne feledd, legyen hiteles…

Harry felnyögött, de belátta, hogy a férfinek igaza van. „Az egy dolog, hogy fenyegetően ott tartom a férfi oldalánál a pálcám, de ez még nem biztos, hogy bárkit meggyőz. Ám egy jó kis átok…"

Megszüntette a bűbájt.

- Szívesen maradnék még csevegni, de… sajnos mennem kell. Tudod…, ellentétben veled, engem várnak a barátaim. Ja, hogy te nem tudod, mi az… Sajnálatos, nagyon sajnálatos…

Megfordult, mint aki távozni készül, de az utolsó pillanatban visszalépett.

- Mielőtt elmennék, egy kis búcsúajándék… Levicorpus – mondta ki magában a varázsigét, aminek következtében a férfi egyszer csak fejjel lefelé lógott a levegőben, mintha egy ismeretlen kötél tartaná a sarkánál fogva.

Harry odasétált a férfi elé, leguggolt és elfordította a fejét, hogy jobban lássa a férfit.

- Milyen ismerős helyzet, igaz, Pipogyusz?

A férfi szemei elsötétültek.

- Jobbat nem tudsz, Potter? – sziszegte a fogai közül.

Óhajod parancs – emelkedett fel Harry, miközben némán eltátogott egy újabb bocsánatot. Erőteljesen a férfi oldalába bokszolt, majd megszüntette a varázst, és amikor a férfi újra lábra állt, az egyik kezével az oldalát fogva, másikkal a talárját igazgatva, nagy levegőt vett.

- Obstructo – suttogta, és meglendítette a pálcáját.

Piton felemelkedett, háttal a falnak csapódott, majd lecsúszott az ágyra, ahol úgy maradt.

- Nem sokára találkozunk. – hajolt meg Potter gúnyosan. – Már alig várom…

Az ajtóból még egy pillantást vetett a lehunyt szemmel fekvő férfire, majd elhagyta a helyiséget.

Az ajtó mögött Harry összerázkódott, és hátát nekivetette a cella páncélajtajának, hogy annak hűvösétől megnyugodjon. Lépteket hallott, így vett néhány mély levegőt, kiegyenesedett, és elindult a léptek irányába.

- Mr. Scrimgeur! – biccentette meg a fejét a megfigyelő-helyiségben szolgálatot teljesítő auror. – Utasításának megfelelően kikapcsoltuk a hangbűbájt Piton cellájában. Mr. Potter éppen most lépett be hozzá.

- Akkor kapcsolja vissza Aurél – mordult a miniszter. – Éppen elég, hogy Mr. Potter úgy tudja, ki van kapcsolva. Mi azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy történjen valami a fiúval, nem igaz? – kacsintott a fiatalemberre. - Ez a Piton mégiscsak egy halálfaló. Vigyáznunk kell Mr. Potterre.

- Hogyne, természetesen… ahogy akarja…- a férfi igyekezett minél gyorsabban eleget tenni a miniszter parancsának.

Rufus Scrimgeour letelepedett az egyik székbe, és szemét a falra szegezte, ahol, mint egy vetítővásznon a cella képe rajzolódott ki. Harry éppen a férfi előtt állt, miközben Piton érdektelen arcot vágott.

Néhány pillanat múlva már hangok is társultak a képekhez.

„Most nem én fekszem a földön halálfalókkal körülvéve. Te vagy csapdában. Milyen érzés? Most nincs itt Voldemort meg a bandája, hogy megmentsen." – hallatszott a megbűvölt falból Harry hangja.

„Potter, micsoda megtiszteltetés! A Roxfort üdvöskéje meglátogat magányomban. Mi a francot akarsz?" – hallották Piton hangját is.

Scrimgeour elégedetten mosolygott. Tetszett neki ez a helyzet.

„Nahát…, már azt hittem elvitte a cica a nyelved… Úgy látszik, tévedtem. Mindegy, nem is beszélgetni jöttem. Csak elmondom a véleményem, de nem kell, hogy mások is hallják. Még meg találnak zavarni"

A következő másodpercben a hangok eltűntek, és csak a tátogó alakok látszottak.

- Azonnal állítsa vissza a bűbájt.

Az auror a fal elé állt, és különböző varázslatokkal megpróbálta elérni, hogy az újra továbbítsa a hangokat. Sikertelenül.

– Nehogy már kifogjon rajtunk egy gyerek. - dühöngött a miniszter. Felállta a székből, félretolta a fiatal, megszeppent varázslót, és maga látott hozzá, hogy hatástalanítsa Harry bűbáját.

Először néhány egyszerűbb varázzsal kezdte, de miután ezek nem bizonyultak hatásosnak, egyre bonyolultabb varázslatokkal „bombázta" a falat. Feje egyre jobban elvörösödött a dühtől, miután a leghatékonyabb varázsigéi is közömbösek maradtak Harry igéjével szemben. A fiatal auror döbbenetében a falig hátrált. Nem rég még ez az ember is részt vett az oktatásában, most meg képtelen megbirkózni egy 17 éves varázsló bűbájával. "Mekkora ereje lehet ennek a fiúnak, ha az ex-parancsnok sem képes megbirkózni vele…" – gondolta rémülten. Mindeközben Scrimgeour nem feledkezett meg arról sem, hogy szemmel tartsa a cellában lejátszódó eseményeket. A fiatal varázslóval egyszerre szisszent fel, mikor Piton felpattan ültő helyéből, hogy megragadja Harry talárját, majd megkönnyebbülten látták, ahogy Harry könnyedén kiszabadítja magát a férfi markából, a következő percben, pedig már Piton a falhoz kényszerült, oldalában Harry pálcájával. Scrimgeour minden egyes figyelmével a jelenet felé fordult, de kiélezett ösztönei sem jelezték, hogy valami nem stimmel. Jól látta Harry arcán az eltéveszthetetlen gyűlöletet, mikor belépett a cellába, és az azóta is ott tündökölt a fiú arcán, mint egy bizonyíték. Végiggondolta a dolgot. „Vagy minden úgy igaz, ahogy a fiú állította, vagy egy nagyon tehetséges színészi játékot láttam"- és Scrimgeour úgy vélte, talán az első állítás az igaz.

Tett még néhány kísérletet, hogy semlegesítse a varázst - magában néma elismeréssel adózva a fiú ügyességének -, amikor hirtelen újra visszajött a hang, és a következő kép egy fejjel lefelé lógó férfit mutatott.

A háttérben álló fiatal varázsló a szája elé kapta a kezét, hogy nehogy hangosan is elnevesse magát. A jelenet roppant érdekes volt. Az a Piton, aki az iskolában mindenki rémálma volt, most a levegőben lóg, miközben Harry előtte guggol, és jókedvűen mosolyog.

Aztán már csak a hátráltató ártás volt vissza, és Piton kábultan landolt az ágyon.

Scrimgeour egy biccentés keretében elhagyta a szobát.

- Remélem, minden rendben ment – hallotta Harry a miniszter hangját a folyosóról.

- Ó persze, minden a legnagyobb rendben... - mosolyodott el a fiú negédesen. – Piton meglehetősen jó állapotban van – jegyezte meg mellékesen.

- Hát persze – horkant fel a férfi -, mégiscsak aurorok vagyunk, nem halálfalók. Nem szokásunk megkínozni senkit sem, még akkor sem, ha azok megérdemelnék.- méltatlankodott hangosan.

- Hogyne, igaza van – bólintott Harry, mint aki elhiszi a férfi válaszát.

Közben lassan lépdeltek a liftek felé, amely visszaviszi Harryt a minisztérium fogadó termébe.

Útközben halk beszélgetést folytattak Harry tanulmányairól, de a fiú csak megvonta a vállát, hogy még egy hónap sem telt a tanév kezdete óta.

Már a lift előtt álltak, mikor Harry feltette az igazából őt érdeklő kérdést.

- Mikorra tervezik a tárgyalást?

- Minél hamarabb szeretnék túl lenni rajta. – bizonygatta a férfi. – Ám az előkészületek eltartanak egy ideig. Úgy saccolom, két hét múlva megejthetjük. Értesíteni kell a sajtó képviselőit, a Witzengamot tagjait, meg kell írni a vádiratot. Tényleg, kedves fiam, nem is mondtad, milyen minőségben szeretnél részt venni a tárgyaláson?

Harry sokatmondóan elmosolyodott.

- Hm, mit szólna hozzá, ha mondjuk én képviselném a védelmet?

Scrimgeour egy pillanatra eltátotta a száját, majd óriási hahotázásban tört ki.

- Piton védője! Ha…ez jó… - kacagott, miközben a térdére csapott jókedvében.

Harryt a férfi nevetése egyértelműen oroszlánbömbölésre emlékeztette.

A férfi hirtelen abbahagyta a nevetést, és közvetlen közelről nézett Harry arcába.

- Ugye nem tervezel semmit? – kérdezte meglepő halkan.

Harry meghökkent.

- Dehogynem. – válaszolta ugyanolyan halkan, és összehúzta a szemét. – Az a tervem, hogy Dumbledore gyilkosát felmentetem minden vád alól, és elérem, hogy szabadlábra helyezzék.

A miniszter egy ideig néma tátogással fogadta Harry kijelentését, majd újra nevetni kezdett.

- Harry, Harry… - bömbölte kacagva. – Fantasztikus humorod van. Már majdnem bedőltem neked. Természetesen engedélyezem, hogy képviseld a vádat. És meglátjuk, Piton barátunk hogyan reagál a hírre.

Harry belépett a megérkező liftbe, és behúzta a rácsokat. Majdnem elindult a lift, amikor elsápadt, fejéhez kapott, és a liftajtót szétrántva a már elsétált miniszter után futott.

- Mr. Scrimgeour – lihegte, mikor utolérte. – , hogy én milyen hülye vagyok.Most esett le Piton egy elejtett fél mondata.

- Mit mondott? – nézett vissza érdeklődve a férfi. – Tudod, mi nem sokat hallottunk a párbeszédetekből…

- Hát persze, hiszen ígéretéhez híven, megszüntette a hangbűbájt. – vágott ártatlan arcot Harry.

- Pontosan… - dörmögte a miniszter. – Szóval?

- Véletlenül kinyögte, hogy az elégségesnél több a patkány a cellájában.

- És? Mit akarsz? Féregtelenítsünk, szórjunk ki egérmérget?

- Ugyan már, Miniszter úr! Nem viccelek. Féregfark bejegyzetlen animágus. Ha ő bejutott Pitonhoz, és megtudta, melyik cellában van, akkor a nyakunkra hozhatja a cimboráit.

A miniszter hirtelen nagyon komoly lett.

- Harry, ide nem juthat be senki – mondta.

- Biztos benne? – vágott vissza Harry türelmetlenül. – Annak idején Dumbledore is azt hitte, hogy a Roxfort elég biztonságos, és mindketten tudjuk milyen véget ért. Peter Pettigrew, az a férfi, aki elárulta a szüleimet, és tehet róla, hogy árva vagyok. Ő az aki három évig élt a Roxfortban Ron patkányaként, anélkül, hogy bárki tudott volna róla. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy nem osztottam meg olyan információt, ami fontos lett volna, ezzel az alakkal kapcsolatban. Még egyszer nem teszem. Tegye át Pitont másik cellába, vagy vigye olyan helyre, amit nem ismer más. És csakis olyan emberekkel dolgozzon, akiben száz százalékig megbízik.

A miniszter levegő után kapkodott a parancsoló hang hallatán.

- Mr. Potter! Higgyen nekem, senki sem fog bejutni Pitonhoz. – váltott magázásra.

Harry észbekapott.

- Elnézést. Azt hiszem, kicsit elragadtattam magam. - mondta jóval halkabban.

- Semmi baj, Harry – mosolygott joviálisan a férfi, és megveregette a fiú vállát. – De azt hiszem, itt az ideje, hogy visszatérj a Roxfortba. A mai nap eseményei biztos kimerítettek. Minden rendben lesz. Gondoskodni fogok róla, hogy senki ne háborgassa Perselus Piton nyugalmát…

A kastélyba visszatérve, Harry első útja barátaihoz vezetett. Szinte beesett Hermione aggódó kezei közé.

- Hermione, segítened kell – nyögte halkan. – Ki kell dolgoznunk Piton védelmét. Két hetünk van rá. És mellesleg el kell látogatnunk az Azkabanba.

A lány nagyot nyögött, de látva Harry elcsigázottságát, nem szólt semmit, csak megnyugtatóan simogatta barátja hát, egy bocsánat- és segélykérő pillantásokat vetve a megrökönyödött, és átmenetileg megnémult Ron és Ginny felé.

Perselus Piton, immár egy ismeretlen helyen, egy másik cellában üldögélve elégedett mosolyra húzta száját.

„Úgy látszik, tanul a fiú… most már megérti az elejtett célzásokat is…" Arra, pedig nem is akart gondolni, mi lett volna, ha nem kerül át másik cellába…

A minisztérium sötétjében hat alak haladt nesztelenül. Fekete csuklyájuk beleolvadt a sötétbe, ezüstös maszkjuk elrejtette arcvonásaikat. Magabiztosan haladtak célpontjuk felé. Pálcájukat maguk előtt tartva, némán lopakodtak a pincebörtönök felé, nem sejtve, hogy jól előkészített csapdába sétálnak.

Scrimgeour, bár nem hitt komolyabban Harry szavának, mégis átvitette Pitont egy másik épületrészbe. Oda pedig, ahol eredetileg be volt börtönözve, erős őrséget állított. Sőt, úgy döntött, ezúttal ő maga felügyeli az aurorok munkáját. Rövid idő alatt megszervezett mindent. Hiába, a hosszú évek gyakorlatát egy év irodai papírmunka nem feledtette. És bár nem gondolta, hogy bármilyen esemény is bekövetkezik, jól esett az aktatologatás mellett, valami gyakorlati munkát is végezni. A fárasztó adminisztráció és hajbókolás-hallgatás után, mindez szinte felüdítő volt. Úgy érezte, szinte éveket fiatalodott ez alatt a pár óra alatt.

Már csak várniuk kellett.

Amikor már úgy tűnt, semmi sem történik, egy frissen elrejtett mágikus csapda, működésbe lépett. A halálfalók mindebből semmit nem érzékeltek, de az aurorok már talpon voltak, hogy megfelelő módon köszöntsék az érkezőket. Bárkik is legyenek azok…

--------------------------

Hát ennyit egyelőre...

Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok. Hogy mikor jön a következő rész?

Egyelőre fogalmam sincs róla...majd meglátjuk,

De talán függ a vélemények számának alakulásától is :))