18. Fejezet
Egy fárasztóan hosszú nap
A Griffendél torony fiúhálóterme ajtócsapódásra ébredt.
Neville kissé rémülten ült fel az ágyában, összegyűrődött takaróját nyakáig húzta. Egyik kezével a függöny felé nyúlt, és óvatosan szétnyitotta, hogy körülnézzen. Seamus aznap reggel a szokásosnál is morcosabban ébredezett, és miközben takaróját fejére húzta, még jól hallhatóan morogta a függönyön túlra.
- Legközelebb halkabban csukd be magad után az ajtót. Mások még aludnának...
Maga elé még annyit mormogott:
- Harry és Ron már megint alvászavarban szenved. Idióták…
Ron azonban egyáltalán nem szenvedett alvászavarban. Olyan mélyen aludt, hogy meg sem hallotta az ajtócsapódást. Vagy talán meghallotta, de beépítette álmába, hiszen olyan fantasztikusat álmodott. Hermione benyit, majd halkan becsukja maga mögött az ajtót… csatt - szóval halkan becsukja, odalép hozzá, és…
- Mr. Potter, kérem, ébredjen, és jöjjön velem!
Harry nem válaszol, meg sem hallja. Saját lidérceivel küzd… most is…
Hátrál a felé nyúló karmos kéz elől, hátrál egészen a falig… nincs tovább… küzdeni kell…
Előbb hangokat hall, majd egy kezet érez a vállán. Nem gondolkodik, cselekszik. Oldalra gurul…, keményen megüti magát, de nem érdekli…, kezében már a pálcája - amit mostanában már mindig a párnája alatt tart -, és már mondaná is az első átkot, ami eszébe jut. Mondaná…, mert a pálcája már nincs is a kezében.
Körülnéz, felül… zihálva lélegzik… szemében zavarodottság. Felnéz, meglátja a felette tornyosuló alakot, kezében két pálcával. Egyik a sajátja. Feláll, megtapogatja sajgó oldalát. Arca ég a szégyentől.
- Elnézést tanárnő – suttogta fülig vörösödve -, rosszat álmodtam…
McGalagony nem válaszol, csak hosszan mered a zilált külsejű fiúra, akinek szemei még mindig homályosak az álmában átéltektől.
- Hozza magát rendbe, Mr. Potter. Öltözzön fel, odalenn megvárom…
Harry megkönnyebbülten rogyott le az ágyára. Várt egy kicsit, míg légzése a közel normálisra nem csökkent, majd összeszedte ruháit, és a mosdó felé ballagott. Nem nézett sem Ronra, sem a többiekre, akik immár a saját ágyuk szélén ülve, meredten bámulta barátjukat.
- Ugye, nem Remusszal történt valami?
Már a folyóson jártak, mikor Harrynek eszébe jutott megkérdezni, tulajdonképpen miért jött érte az igazgatónő.
A nő megütközve nézett rá.
- Ugyan, dehogy – kezdte szigorúan, de Harry aggódó arcát nézve, egy rövid időre megenyhült a tekintete, majd újra elkomorult.
- A Roxfortot ellepték a firkászok. Jobbnak láttam, ha a szobámba terelem őket, míg magáért jövök. Mr. Potter, igazán meglep, hogy nem figyelmeztetett előre, hogy interjút ad. – A nő hangja csak úgy sütött a nehezteléstől, a fiú viszont tágra nyílt szemmel bámult vissza rá.
- Hogy kik vannak itt? Milyen interjú? – hebegte.
- Tehát Scrimgeour miniszter hazudott – vonta le a nő a következtetést.
- Ő is itt van? – Harry szeme elsötétült.
A nő csak bólintott, majd hozzátette. – És vele együtt egy egész kísérőbrigád. Dolores Umbridge, Percy Weasley, Cornelius Caramel és Dawlish.
- Mondja, Mr. Potter, megtudhatnám végre, mi ez az egész?
Harry körülnézett. A falakon lógó képekből izgatott suttogás hallatszott. Egyre több boszorkány és varázsló követte őket át-átsétélva egyik festményből a másikba.
- Később… – mondta végül Harry higgadtnak tűnő hangon. – Nem hiszem, hogy ezt pont itt kéne megtárgyalnunk.
Magában azonban fortyogott a méregtől.
„Szóval átvágott… Hát rendben, akkor játszunk az ő szabályai szerint…"
Az igazgatónő a saját szobája felé terelte a fiút. Harry meghökkenve nézte a szobában tömörülő alakokat. Régebben is járt már a nő magánlakrészében, de úgy emlékezett, hogy az lényegesen kisebb volt, a most látottnál. „Talán csak a tömeg miatt van…"
Az szoba közepén álló asztalnál a minisztériumi alkalmazottak ültek. Percy Weasley és Umbridge az egyik szélén, Scrimgeour és Caramel a másik végén. A középen levő szék üres volt. Harryre várt…
A riporterek az asztal másik oldalán álltak, fényképezőgéppel, tollal, papírral felszerelkezve. Harry hamar felfedezte közöttük kedvencét, Rita Vitrolt is. A többieket még sosem látta, de magában levonta a következtetést.: „A minisztérium minden követ megmozgat, hogy a saját malmára hajtsa a vizet…"
- Harry, gyere, gyere ide közénk… - a miniszter tárt karokkal integetett a belépő fiú felé, majd az ideges Harry vállát átkarolva pózolt a fényképező riporterek felé.
A fiú idegességében jól hallhatóan nyelt egyet, majd köszönésképpen biccentett egyet a miniszter kísérői felé, és leült a helyére. McGalagony megállt az ajtó közelében és karbafont kézzel, rosszalló arccal figyelte az eseményeket.
A miniszter felállt, enyhén meghajolt a riporterek felé, majd belevágott a mondanivalójába.
- Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mint arról már Önök is értesültek, az éjjel támadás érte a minisztérium épületét. Szerencsére készen álltunk a fogadásukra, így a támadásuk meghiúsult, és a halálfalók nem érték el céljukat. A hat halálfaló közül kettő meghalt, kettőt elfogtunk, sajnálatos módon azonban kettő elmenekült.
- Miniszterúr, mi volt a céljuk? – hangzott az első kérdés Rita Vitrol szájából?
Scrimgeour élesen elmosolyodott.
- Nem szeretem, ha közbevágnak a mondanivalómba, Miss Vitrol, de ha már rákérdezett, válaszolok. A támadás célja minden kétséget kizáróan Perselus Piton kiszabadítása volt.
„Vagy éppen likvidálása…" – gondolta Harry keserűen.
- Honnan tudtak a támadásról? – jött egy másik kérdés egy kopaszodó újságírótól.
- Előbb talán elmondanám a mondanivalóm, azután feltehetik a kérdéseiket, amelyekre szívesen válaszolunk mindketten. – Tűntetően elmosolyodott, és kezét Harry vállára tette.
- Megbízható forrásból megtudtuk, hogy támadás várható a minisztérium épülete ellen. A halálfalók a város több pontján is elterelő támadást indítottak, de egy esetben sem jártak lényeges sikerrel. Pitont már a támadás előtt másik – ismeretlen – helyre szállítottuk, így a felfordulás semmilyen körülmények között nem járt volna sikerrel. Ezúton üzenem mindenkinek, aki szembehelyezkedik a Brit Mágiaügyi Minisztériummal, hogy semmi esélye. Mindent megteszünk, hogy a hasonló terrorakciókat meghiusítsuk. És szeretném biztosítani a varázslótársadalmat, hogy az aurorok a helyzet magaslatán állnak. Senkinek nincs oka az izgalomra. Mint azt már Önök is tudják, sikeresen elfogtuk Albus Dumbledore gyilkosát is, akire a nyilvános tárgyalás befejeződése után minden bizonnyal szörnyű büntetés vár. Ugyanez a sors vár minden elfogott halálfalóra is.
Harry elfojtott egy ásítást, miközben azon gondolkozott, hogy ezzel a felszínes üres beszéddel, vajon valaha is sikerült-e meggyőznie valakit is a miniszternek.
A tudósítók is így gondolhatták, mert egyre több helytelenítő mormogás hallatszott soraikból.
Erre felfigyelt Scrimgeour is, így inkább félbeszakította monológját.
- És most várom a kérdéseiket…
Harry fejét a kezén támasztva várta az igazgatónő visszatértét. „Hát ez fárasztó volt – gondolta -, de talán nem hasztalan."
Léptek zaja zökkentette ki a gondolataiból. Minerva McGalagony visszatért, és szó nélkül leült Harry mellé. Pálcája intése nyomán komplett reggeli jelent meg két személy részére. Harry meglepődött, de nem ellenkezett a szokatlan gesztus ellen.
Egy ideig szótlanul falatoztak, aztán végül a nő megszólalt.
- Hát ez jobban sikerült, mint reméltem. – Harry csak bólintott.
Harry türelmetlenül várakozott az igazgatói iroda előtt. Az interjú során sikerült kieszközölni Scrimgeournál, hogy újra bemehessen Pitonhoz, ezúttal Scrimgeour és McGalagony jelenlétében. Magában elmosolyodott azon, milyen képet vágott a miniszter, mikor az újságíróknak megemlítette, milyen rendes a miniszter úrtól, hogy korlátlan lehetőséget adott neki, hogy meglátogassa „védencét".
- Milyen örömteli viszontlátás, Piton. Pont a megfelelő helyen – Harry meglepődve fedezte fel Scrimgeour hangjában a leplezetlen gyűlöletet. –, mint a régi szép időkben…
Piton a priccsen ült, hátát a falnak támasztotta. Sötét szemei meg sem rezzentek, bár belsője tombolt a visszafojtott dühtől. Ellazította magát, karját összevonta, és némán nézett maga elé, várva a folytatást.
Harry csak ép csakhogy megbiccentette a fejét köszönésképpen, tudta, hogy a látszat kedvéért fenn kell tartani az „utáljuk egymást" érzést.
Piton is így volt ezzel, mert amikor a fiúra nézett, felmordult.
- Mondd Potter, hányszor kell elmondanom, hogy felfogd végre: nem kérek belőled.
És a válogatott társaságodból sem. Mára már elment a maradék bátorságod is? Nem is mersz egyedül jönni. A kis túlélőnek gardedámra van szüksége… milyen ironikus – fröcsögte gúnyosan.
- Nehogy azt hidd Piton, hogy hiányzik a társaságod. - fröcsögött Harry is. - Jobb dolgot is el tudok képzelni magamnak, minthogy téged babusgassalak. De nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy személyesen tájékoztassalak. Kedves kollégáid akciója kudarcba fulladt. Kettő meghalt, kettő fogságban. Sajnos ketten meglógtak, de előbb-utóbb újra a kezünkben lesznek. Így itt maradtál a nyakunkon. Kénytelen leszel tetteidért teljes nyilvánosság előtt a Wizengamot előtt felelni. Igaz, miniszter úr?
Scrimgeour ördögien elmosolyodott.
- Pontosan. Bár véleményem szerint, egyszerűen csak egy dementorokkal teli cellába kéne vetni, ez sajnos nem megoldható. Igaza van Mr. Potternek. Egy nyilvánosság előtti teljes megalázás sokkal jobb ötlet. Mindenki megtudja, ki is vagy valójában. Sosem értettem, Dumbledore hogy lehetett annyira naiv, hogy bízzon benned. Azok után…
Harry érezte, hogy a beszélgetés rossz irányba halad. Nyilvánvaló volt számára, sok mindent nem tud Piton halálfaló múltjáról, de nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy megtudja. De ez az „azok után" kicsit nyugtalanította.
- Ha már a nyilvános tárgyalásról van szó – avatkozott közbe Harry óvatosan -, talán megemlíteném, hogy lehetőséget kap egy védő kinevezésére. Aki esetleg segíthet más szemszögből feltüntetni a történteket. Van valaki, akit meg akar nevezni? Vagy nevezzen ki a Wizengamot hivatalból egyet? Öhm –Harry megzavarodott és a miniszter felé fordult – nem is tudom, létezik-e ilyen a varázsjogban. Vagy ez csak mugliknál van így?
Harry észre sem vette, hogy újra elkezdte magázni a férfit, de Scrimgeour azonnal felfigyelt rá, és alaposan végigmérte mindkettőjüket.
- A Wizengamot is kinevezhet megbízott védőt – erősítette meg Minerva McGalagony, mielőtt Scrimgeour megszólalhatott volna. A nő is észrevette a miniszter vizsgálódó tekintetét.
Piton elgondolkodott, majd pillanatnyi habozás után megrázta a fejét.
- Nincs szükségem senkire. – Mondta keményen, és szigorúan nézett Potterre.
Harry érezte ugyan a célzást, de nem akarta ennyiben hagyni; tovább provokálta a férfit, immár újra fenntartva a látszatot.
- És még nekem mondtad, hogy nyavalygok? Hol az a híres mardekáros ravaszság? Állítólag a mardekárosok minden helyzetben képesek meglátni a kiutat. Vagy ez még sincs így? Perselus Piton, a mardekár ház feje egyszerűen feladja. Miniszter úr, megmondtam ugye, hogy egyszerű dolgunk lesz? Piton egyszerűen beveszi az igazságszérumot, vagy megnézzük az emlékeit, és máris tisztázhatjuk az egész gyilkosságot. Röpke pár óra, és már mehet is az Azkabanba, ahol élete végéig tűnődhet, vajon hol és mit rontott el…
Harry gyorsan abbahagyta, mikor meglátta, hogy egykori tanára szemében veszélyes fények lobbantak fel. Elvigyorodott. „ez bejött…"
Piton összeszorította a fogát. Hiába tudta, hogy ez az egész csak színjáték, Potter még mindig nagyon bosszantó tudott lenni. Jól tudta, Harryben ismét felülkerekedett a „megmentési kényszer".
- És lefogadom, te már azt is tudod, kit nevezne ki a Wizengamot… - mondta a tőle telhető legjegesebb hangon.
- Ki mást, mint engem? – szellemeskedett Harry. – Valaki jobbat várt?
A férfi elhúzta a száját.
- Mintha veled ki lennék segítve – morogta. – Pont egy ilyen szerencsétlenség segítségével tudnám magam tisztázni? Akkor már jobb, ha nincs is tárgyalás.
Scrimgeour szemei felcsillantak a váratlan lehetőségtől. Minerva, aki eddig csak néma, semleges résztvevője volt a párbeszédnek, átvette a szót.
- Nézd más szemszögből, Perselus. Albus Dumbledore megbízott benned. Győzd meg Mr. Pottert, miért. Ha őt meg tudod győzni, hogy tetteid más megvilágításba is kerülhetnek, mint amiket most ismerünk, akkor nagy valószínűséggel nagyobb esélyed van megúszni, mint gondolnád. Itt a lehetőség, hogy kihasználd Mr. Potter adottságait. Elvégre ő szerinted is a „Roxfort üdvöskéje", a „Varázslóvilág hőse" és még ki tudja, milyen jelzőket aggattál rá az elmúlt évek alatt. – mondta a nő mosolyogva.
- És miért akarnám Pottert bármiről meggyőzni? Vagy miért lehetne őt bármiről is meggyőzni. Semmi oka, hogy higgyen nekem, arra meg pláne nem, hogy segítsen. Pont nekem…
Harry kihúzta magát.
- Én griffendéles vagyok, és igazságos. – Piton szájhúzására ő is hasonlóval felelt. – És mielőtt még Féregfarkot emlegetnéd, megjegyzem, nem ő vagyok. És nem az apám, vagy Sirius…- tette hozzá. - Akár hiszi, akár nem, kíváncsi vagyok, a miértre. Ha ez a módja, hogy megtudjam az igazat, akkor vállalom. Hat évig tanított. Ha mást nem is tanult meg rólam, annyit biztos, hogy amit ígérek, azt be is tartom. Ha elfogad védőnek, ígérem, meghallgatom, és a tárgyaláson megteszek mindent, hogy az ítélet minél enyhébb legyen. De ez nem csak rajtam múlik…
Győzzön meg, ha tud…
Piton alaposan végigmérte a fiút, és úgy ítélte meg, elég a színjátékból. A miniszter bekapta a horgot. Mélységesen hisz abban, hogy Perselus Piton a legmegfelelőbb büntetésben fog részesülni.
- Rendben… - mondta végül. – De már most megmondom, az emlékeim nem adom át. Még kényszerből sem. Vagyok olyan jó okklumens, hogy ellenálljak bármilyen kényszernek. Ha annyira kíváncsiak rá, nézzék meg a tied, Potter…
Harry megmerevedett. Érezte, hogy Piton takargatni akar valamit, de mikor óvatosan közelebb akart férkőzni a férfi elméjéhez, makacs ellenállásba ütközött.
Piton megérezte Harry kísérletét, de csak egy szemöldökrántással válaszolt a fiúnak.
Harry megvonta a vállát, és nem próbálkozott tovább.
- Hát akkor nincs más hátra, mint néhány négyszemközti beszélgetés, izé a vádlott és védője között – mosolyodott el zavartan Harry, miközben a miniszterre és az igazgatónőre nézett.
- Erre nem kerül sor, Potter – tiltakozott Piton határozottan. – Már így is több időt töltöttem veled az elfogadhatónál. Ha kapok varázspennát és pergament, minden lényeges dolgot leírok, ami fontos. Ha elolvastad, a tárgyalás előtti napon beszélhetünk.
Harry már tiltakozni készült, de meglepetésére a miniszter megelőzte.
– Erről szó sem lehet. Semmilyen mágikus tárgyat nem kaphat a fogvatartott. – Apró szemei ravaszul csillogtak, és várta, erre mit lép Piton.
Harry magában lemondóan sóhajtott fel. „Úgy látszik, a két férfi között feszülő ellentét lehetetlenné tesz bármilyen kompromisszumot."
- Akkor majd küldök normál mugli papírt és ceruzát. Gondolom, tudod használni azokat is… – mormogta csüggedten és egyben kissé bosszúsan is. Már nagyon fáradtnak érezte magát. „Reggel a hajcihő a firkászokkal, és Piton is elviselhetetlenebb a szokásosnál." Majd értesíts, ha van mondanivalód számomra… - egy aprót biccentett, és elindult a cellaajtó felé. A miniszter rögtön követte, utoljára egy ádáz, kárörvendő vigyort küldve a fogoly felé. Minerva McGalagony tépelődve nézte a távozó fiút és vetett egy utolsó pillantást Pitonra, mielőtt az ajtóhoz lépett. Már éppen kilépett volna, mikor inkább sejtette, mint hallotta, hogy Piton utána szólt.
- Minerva, egy pillanatra…
Az asszony visszalépett, és egy gyors tekintett vetett a miniszterre, majd a talárujját felhúzva, babrált valamit a csuklóján.
- Másfél percünk van, mielőtt észlelnék az időbűbájt. – mormogta halkan, miközben a karóraszerű szerkezetet szemlélte.
Piton csak bólintott.
- Elég lesz. Nem engedheted meg, hogy bármilyen módon beletekintsenek az emlékeimbe. - A férfi most először tűnt idegesnek. - Beszélj Albusszal… találj ki valamit. Életbevágóan fontos…
A nő hosszasan szemlélte egykori tanítványát, későbbi kollegáját.
- Van valami, amit tudnom kéne, Perselus? – suttogta. Meg sem próbálta leplezni meghökkenését. - Nem az történt, amit Harry látott a toronyban, igaz?
A férfi elfordította a fejét.
- Kérdezd Albust - morogta, majd hátat fordított a nőnek, és a fekhelyéhez lépett. A maga részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést.
Minerva még várt pár pillanatot, majd egy újabb gombot nyomott meg a kezén lévő időstoppolón, majd követte Harryéket a folyosóra.
A trió a teás csészéjüket szorongatva üldögélt Hagrid újjá épített kunyhójában. A vadőrt nagyon megviselte a igazgató halála. A temetés után nekilátott a kunyhó felújításába, majd egy hirtelen rátört rossz hangulat és néhány üveg – a kelleténél jóval több - elfogyasztott lángnyelv whisky hatása miatt teljesen romba döntötte. Később tiszta fejjel újra gondolta a dolgokat, és a tanári kar hathatós segítségével felépített egy újabb, a réginél jóval nagyobb kunyhót. Egy olyat, ahol már féltestvére, Gróp is kényelmesen elfért, bár az óriás kistestvér inkább a szabad eget választotta alvás céljából. Harryék jócskán elcsodálkoztak, mikor megtudták, hogy Hagrid bevonta a vadőrködésbe öccsét, valamint maga mellé vette, mint tanársegéd. A kicsi Gróp, ahogy Hagrid nevezte, az első napokban félelemmel töltötte el a diákok többségét, de Hagrid megnyugtatott mindenkit: nem kell, félni, Gróp szelíd, mint a bárány, nem árt senkinek. A vadőr most is éppen kinn volt Gróppal a hátsó kertben, magára hagyva a három jóbarátot.
Harry beszámolt barátainak a firkászokról és Pitonról, nem titkolta, mennyire rosszul van az állandó színészkedéstől.
- Miért nem lehet egyszerűen elmondani, hogy Piton mégis a mi oldalunkon van? - bosszankodott fennhangon.
- Te is tudod, Harry - magyarázta Hermione már sokadszorra -, hogy ez még nem menti fel a főbenjáró átok használata miatti büntetéstől. Még ha van is mentő körülmény, a törvény egyértelmű. Azkaban jár minden főbenjáró vétség elkövetése miatt. Ráadásul a halálos átkot használta… Nem tudom, hogy tudjuk ezt kimagyarázni, Harry.
Harry jól hallhatóan felnyögött, és Hermione ölébe hajtotta fejét. Ron bosszankodva hümmögött, de nem tett megjegyzést a bizalmaskodás miatt. A lány szórakozottan simogatta a fiú kusza fürtjeit, és halk, megnyugtató hangon duruzsolta.
- Meglátod, minden rendbejön, Harry. Délelőtt összeállítottam egy napirendet. Ha végre hajlandó leszel követni a napirendet pontosan a leírtak szerint, mindenre jut időnk. A tanórák utánra megszerveztem a leckék megírását, a könyvtárban a kutatást, Pitonra is lesz időnk.
- És a kviddics edzések – kérdezte Ron kioktatóan. – Szükségünk van edzésekre. És még előttünk a válogatás is.
- Pontosan tudom – méltatlankodott a lány sértődött hangon. – És azonkívül benne van heti egy DS edzés is, ha akarjátok, és azonkívül heti egy szabad este.
- Nekem nem – motyogta Harry. – Kingsley megígérte, hogy segít a párbajtudásom fejlesztésében. Az a heti egy este pont kapóra fog jönni neki. Mellesleg McGalagony is kifejezte igényét, egy kis továbbképzésre átváltoztatástanból. Örülök, hogy mindenki velem akar foglalkozni… Csak az a baj, hogy nekem nincs időm saját magamra.
- Ne lógasd az orrod, haver. Mindannyian csak segíteni akarnak. Két hét és túl leszünk rajta. Valahogy…
Hermione finoman megbökte vöröshajú barátját a cipője orrával, mire Ron csodálkozó arcot vágott. Olyan „valami rosszat mondtam?" arcot. A lány csak finoman ingatta a fejét, és Harry felé bökött. A fiú végre megértette, és elhallgatott.
Ron kimondottan furcsállta Harry kapcsolatát Pitonnal. Sokszor akart erről beszélni Harryvel, de valami mindig visszatartotta. Még élénken élt benne a Trimágus Tusa alatti összecsapásuk, mert nem bízott meg barátjában. Nem akarta barátságukat kockáztatni, és félt, hogy Harry jobban megbízik Pitonban a szükségesnél. Csak Hermione többszöri figyeltető dorgálása miatt nem hozta szóba a férfit Harry előtt. Nehezen, de megértette, hogy barátja egy fajta mentorra lelt az egykori halálfalóban. Ő a maga részéről még mindig kissé hideglelős lett a férfi közelében, és köszönte szépen, nem bánta, hogy ritkán látja. Most azonban jobbnak látta, ha Harry figyelmét inkább valami másra irányítja, mert barátja csak maga elé bámulva meredt a semmire. Még azt sem vette észre, hogy a mellette fekvő Agyar időközben teljesen kilefetyelte lelógó kezében tartott csészéjéből a teát.
- Van egy ötletem – rázta meg Harry vállát. – Hozzuk a seprűket, és vacsora előtt repüljünk egyet. Ugye megvan még a cikeszed? A napirend majd holnaptól lép életbe.
McGalagony a csillagvizsgáló torony ablakánál állt. Szemei kidülledve meredtek az előtte lejátszódó horrorra. Nem is volt képes elfordítani a fejét, csak bámulta a jelenetet.
Piton állt a kilátó ajtajában, kezében pálcájával és gyors szemvillanással felmérte a helyzetet.
- Úgy tűnik a gyerek nem képes… - hallotta Amycus szájából.
Piton durván félrelökte Malfoyt, a másik három halálfaló magától lépett hátra, még Greyback is meghátrált.
Az igazgatónő háta már borsódzott az előre várt szörnyűségtől. Piton előrelépett, ránézett falnak támaszkodó, félig a földre csúszott Dumbledore-ra.
Perselus… - hallotta az ősz igazgató könyörgő szavait. McGalagony szemei kitágultak a döbbenettől, és remegve várta az irtózat szavait.
Kezei megfeszültek, száját összeszorította.
Ám nem az történt, amit várt.
- Mi történt, Albus?
- Nem az történt, amit vártunk. Az a bájital, amit megittam… - Dumbledore egy pillanatra lehunyta szemeit -, egy lassan ölő méreg. Lassan szétégeti az egész belsőmet. Nincs már sok hátra. Meg kell tenned, amire megkértelek. Nincs más választásom. Kérlek… Harry nem tudhat róla… Nem akarom, hogy azt higgye, gyilkos…
McGalagony összerezzent, hiszen mindkét férfi szája csukva volt. Eltartott egy rövid ideig, míg rájött, hogy az elméjükben járt.
Mikor felnézett Piton arcára, már tudta, mi következik. A férfi arca az undor és a gyűlölet kifejezésébe meredt.
-Perselus… kérem… - az igazgató utolsó, fohászkodó szavaira a férfi arca még jobban elsötétedett, és felemelte pálcáját.
- Avada kedavra!
A halálos átok mellkason találta az elgyengült és magatehetetlen igazgatót, aki az átok hatására magasba emelkedett, majd a következő pillanatban eltűnt a torony mellvédje mögött a mélyben.
Az ablak előtt állt, kifejezéstelen arccal nézte a kviddicspályán repkedő két fiút. Kezével gyorsan letörölt egy kicsorduló könnycseppet, és az asztala felett lógó festmény felé fordult.
- Hogy lehetett ilyen felelőtlen, Albus? – súgta maga elé. – Hogy hozhatta ilyen helyzetbe magát és Perselust?
Dumbledore a szipogó nőt nézte, és megcsóválta a fejét.
- Nem volt más választásom, Minerva – mondta csendesen. Az a bájital visszafordíthatatlan károsodást okozott a szervezetemben. Perselus sem segíthetett volna. És nem hagyhattam, hogy Harry egyetlen pillanatig is azt gondolja, ő okozta a halálom. El sem tudom képzelni, mit érzett volna. Már így is több mindenért okolta magát, mint kellett volna. Még egy terhet nem tehettem a nyakába… És Perselust is csak így tudtam megmenteni a biztos haláltól. Tudja Minerva, mivel jár egy megszeghetetlen eskü megszegése…
Minerva csak bólintott egyet és újra az ablak felé fordult.
- Jobb, ha nem tudja meg. Most már csak az a kérdés, mi lesz Perselus sorsa.
Az egykori igazgató derűsen simogatta hosszú szakállát.
- Ne aggódjon, kedves Minerva, meglátja minden rendben lesz…
Harry a gyengélkedő ajtajában állt. Haja még nedves volt a zuhanyozástól, egyik kezében tűzvillámát tartotta mási keze a kilincsen volt, mikor fülét halk vita elfojtott hangjai ütötték meg. A hangok az ajtón túlról jöttek. Nem tehetett róla, de keze megállt, és megpróbálta kitalálni, kik veszekedtek. Az egyik egyértelműen Madam Pomfrey volt. A másik pedig Harry meglepetésére Remus Lupin.
Zavartan nyitott be az ajtón.
- Remus? – nézett a hadonászó férfire.
- Jó hogy jön, Mr. Potter – szólt szigorú hangon a gyógyító. – Talán maga meggyőzi a tisztelt keresztapját, hogy jobban teszi, ha visszafekszik az ágyba, és pihen.
Harry kérdőn nézett a sápadt férfire. Lupin megrántotta a vállát, és továbbra is a nőhöz intézte szavait.
- Értse meg Poppy, nem maradhatok tovább itt. Holnap telihold van. Egyszerűen felelőtlenség lenne tőlem, ha maradnék. Meg kell tennem a szükséges lépéseket, hogy a diákok biztonságban legyenek. És a holnapi nap még jobban meg fog viselni. Most kell megtennem
- Remus Lupin! Pontosan tudom, hogy mivel jár az állapota, és van némi fogalmam, milyen előkészületek szükségeltetnek ahhoz, hogy szavatoljam a diákok biztonságát. Ugyanakkor maga a páciensem is, és még nem gyógyult meg teljesen.
Harry egyikről a másikra nézett. Látta, hogy a férfi milyen borzasztóan sápadt, és erőtlen.
- Majd én vigyázok rá, Madam Pomfrey – szólt közbe csendesen. – Segíthetek neki az előkészületekben, és utána ráparancsolok, hogy pihenjen. Ha kell, odaragasztom az ágyhoz – mosolyodott el.
- Hát legyen – enyhült meg a nő tekintetet. – Pontosan olyan rossz beteg, mint maga, Mr. Potter. De ha nem pihen eleget, hamar visszakerül a kezeim közé, és majd meglátja, mit kap akkor…
- Kösz, hogy kimentettél Poppy kezei közül.
Már a folyosón jártak. Harry kezében ott voltak a férfi cuccai. Néhány könyv, egy pár ruha.
- Nincs mit. – Harry elmosolyodott. – Alkalomadtán majd viszonzod.
Mellesleg nem vagy túl jó bőrben.
Lupin értetlenül nézett végig magán.
- Milyen bőrben? – kérdezte tétován.
Harry felkacagott.
- Nem érdekes. Egy mugli mondás.
- Aha. Azt hittem valami farkasbőrre célzol.- Remus hangja bizonytalanul csengett.
Harry megtorpant.
- Eszemben sem volt – nézett a férfire -, ilyen otrombaságot mondani. Az sem jutott eszembe, hogy holnap telihold van, amíg nem mondtad. Kicsit máshol járt az eszem.
Közben elérték a férfi szobáját.
- Kérsz teát? – Harry a férfi bólintására a kandallóhoz lépett, és azon keresztül rendelte meg az italukat.
A férfi elgondolkodva kavargatta az előtte levő forró italt.
- Fáradtnak tűnsz. Repültél egyet?
- Hát… voltam már jobban is – motyogta Harry. – Ez a kis repülés segített egy időre elfelejteni a gondokat, de most tényleg fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap.
Harry észre sem vette, hogy megállás nélkül beszél. Kiömlött belőle az egész nap feszültsége: a firkászok vég nélküli kérdései, a miniszter kétszínűsége, Piton fárasztó viselkedése, a reménytelenség, az elmúlt napok rémálmai.
Mikor befejezte, láthatóan megkönnyebbült. Lupin fáradtan simított végig a fiú haján.
- Azt hiszem, jót tenne neked, egy kiadós alvás.
- Nem merek aludni… - motyogta halkan Harry. – Ha Voldemort meglát valamit, minden elveszik.
- Akkor is szükséged van alvásra. –Lupin elkeseredetten nézett maga elé. – Sajnálom, hogy nem voltam a segítségedre az elmúlt hetekben. És most ez az átváltozás sem jön a legjobbkor.
- Nem a te hibád – rázta meg a fejét a fiú. – Inkább velem együtt örülj annak, hogy már jobban vagy.
Inkább tegyük meg a megfelelő lépéseket holnapra, aztán elteszem magam holnapra. Valahogy most még a vacsora sem vonz.
A férfi morgott valamit, majd az asztalon szendvicsekkel megrakodott tányérok tűntek fel.
- Enned azért még kell. Ha jól vettem ki a szavaidból, akkor ma még csak reggeliztél.
Utána pedig tanítok neked néhány védővarázslatot, és még valamit, ami hasznos, ha szembetalálkozol egy vérfarkassal teliholdkor.
Harry kimeredt szemmel nézett a férfire, de csak bólintott, és elvett egy kenyeret a tányérjából.
- Gyorsan tanulsz – jegyezte meg a férfi csöndesen -, mikor befejezték a védővarázslatok elkészítését.
Ezek mindegyike arra szolgált, hogy benntartsanak egy állatot. Ha már visszaváltozott emberré, az illető könnyűszerrel hatástalaníthatta a varázslatokat.
Lupin újra elővette a pálcáját. A varázslat, amit tanítani akarok egy vérfarkas gyengítő átok. Mint tudod, a vérfarkasok az átváltozás időszaka alatt meglehetősen erősen képesen ellenállni az átkoknak, és igen gyorsan regenerálódnak. A varázsige: debilitario.
Harry mögé állt, és csuklóját megfogva mutatta a helyes pálcahasználatot. Még kétszer mutatta meg, mielőtt Harry egyedül is képes volt a megfelelő mozdulatokra.
A férfi bólintott és a falhoz lépett. Leemelt egy apró fiolát, és átnyújtotta a fiúnak.
- Álommentes altató. Gondolom, ismered. Ha szükséges, használd. Pár nap múlva túl leszek ezen az egészen, és segítek neked, hogy megfelelő segítséget nyújts Perselusnak. Most menj, mindkettőnknek szüksége van pihenésre. Zárd rám kívülről az ajtót.
Harry miután ráolvasta a megfelelő varázsigéket Remus ajtajára, fáradtan elindult a körletük irányába.
Szerzői megjegyzések:
Hát köszönöm a türelmeteket. Nincs igazán mentségem a hosszú kihagyásra. Az első 6 oldal baromi gyorsan megvolt, és tudtam a fejezet végét is, de a középső részek elég nehezen jöttek össze. Többször is átírtam, mire nekem is megfelelőnek tűnt. Azért remélem olvasható.
Még egy apróság: Nehezen, de összehoztam egy livejournal oldalt, ahol, ha nem is minden nap vagy héten, de időnként bejelentkezem és megírom, hogy áll a következő fejezet. Lassan, de biztosan oda is feltöltöm a fejezeteket, a Mi lett volna ha első pár része már fenn is van. (http:// herika001. szóközök nélkül.
Mindenkinek köszönöm a véleményt, mindig szívesen fogadom...
Parasolnak külön köszönöm a hibák megemlítését. Többször is átnéztem az előző részt és javítottam a miniszterelnök-miniszter részeket, mégis maradtak benne. Ha itt nem is a lumos fanfictionben már javítva fog megjelenni.
Az új részről még nem tudok nyilatkozni. Igyekszem. Az biztos, hogy legközelebb majd a másik frissül. Valamikor a közeljövőben...