Csendes Vihar

- tekercs -

- gondolatok -

- kard beszél -

Rai talpra ugrott, s egy villámlépéssel később már a férfi háta mögött állt, egyik kezével annak nyakát szorítva, másikkal pedig a kardját tartva.

– Azt mondod, A-osztály? Ezt át kell gondolnod mégegyszer. Mondd csak – közelebb hajolt, majd hangja suttogássá halkult –, érezted már valaha egy villám csókját?

Mielőtt Suigetsu válaszolhatott volna, egy női hang törte meg a feszült csendet.

– Suigetsu! Mégis mi a fenét képzelsz, otthagyni engem csak ú... – Karin leugrott a fáról, enyhe meglepetéssel az arcán. – Hé, Halszájú! Mibe keveredtél? – Egy maréknyi senbont dobott Rai felé, de az kikerülte a feléje repülő fegyvereket egy hátraszaltóval.

Rai végignézett a nindzsákon, akik minden indok nélkül támadtak rá. Nem látott rajtuk homlokvédőt, de igaz is, sok elveszett nindzsa nem akar semmiféle, a falujukhoz kapcsolódó dolgot magával hordani. De csak úgy megtámadni őt, magyarázat nékül... valami céljuk biztosan van. Talán valaki felbérelte őket, hogy öljék meg?

Rai nézte őket, ahogy elkezdtek veszekedni. A vörös jó hangos volt, az ezüsthajú pedig bizonyára erős, hiszen a kardja majdnem akkora volt, mint ő maga. Talán Köd-nindzsa, gondolta Rai, miközben a nyakát dörzsölte, ahol Suigetsu - ahogy a vörös hajú kunoichi szólította - megharapta.

– Hé, csak harcolni akartam vele. Nem kell mindjárt nyafogni. – Suigetsu mostanra teljesen magához tért a felhő-kunoichi jól irányzott támadásából. Mégegyszer ezt nem fogja megengedni, ebben biztos volt. Felvette az újonnan szerzett kardját, és a vállára támasztotta, mielőtt újra Raihoz fordult.

A lány kereste, merre fekszenek a fegyverei, és meg is pillantotta őket a két idegen mögött. Nem tudta felkapni a kunai-tartóját, amikor a senbonokat kerülte, így most fegyvertelen volt, leszámítva a hátára kötött kardot. Amikor ehhez még hozzáadta az utazás hatásait és a kevés csakrát, rájött, hogy bajban van, főleg, hogy ilyen könnyen a közelébe lopóztak. Rai magában sóhajtott. Legalább a kardforgató képességei jók voltak. Volt egy olyan érzése, hogy hamarosan hasznukat veszi.

– Jól elkapott, mi – gúnyolódott Karin, ahogy a csúnyán néző Suigetsu mellé sétált. Teljesen figyelmen kívül hagyta, és végignézte Rait. Undorodva ráncolta az orrát. Most, hogy Rai köpenye lekerült, láthatóvá vált az öltözete. Fekete háromnegyedes nadrágot és magassarkú szandált viselt. Mélyvörös top volt látható egy szürke kabát alatt. Ujjai a könyökéig értek, az alsó részét pedig levágták, így látszódott volna a lány hasa, ha nem viseli a topot. Jobb kezét a könyökétől a csuklójáig befáslizta, a balon pedig egy elegánsan megkötözött, piros szalagot viselt, ami egészen a válláig ért a kabát ujja alatt. Egy hosszú, karmazsinvörös sál volt lazán a nyakára tekerve. Elefántcsont tincsei lágyan lengtek a szellőben, és akvakék szemek néztek kifejezéstelenül Karinra.

Ez a lány veszélyt jelenthet, ha valaha is találkozik az én Sasuke-kunommal. Biztosan az a fajta, aki egyből rávetné magát. Természetesen Karin ezt nem hagyhatta. Előkapott pár shurikent, és támadóállást vett fel.

– Én a helyedben nem tenném – mondta Rai.

– Oh, és miért nem? – kérdezte Karin.

– Mert jobban jársz, ha magadnál tartod őket, arra az esetre, ha közelharcba keverednénk. Máskülönben csak szétdobálnád őket a levegőben, hiszen úgysem tudnál eltalálni eggyel sem.

– Várj, mégis miért mondod ezt el nekünk? – Suigetsu összezavarodva vakargatta a fejét.

– Azért, mert egy jó harcnak mindig örülök, és nem akarok időt pocsékolni olyanra, ami csak untat.

– Szuka! Ne beszélj úgy, mintha jobb lennél nálunk! – Azzal Rai felé dobta a shurikent, aki könnyedén kivédte. Karin csakrát irányított a lábába, és hirtelen Rai mögé került. Előkapott egy kunait, és megcélozta Rai hátát. Mielőtt elérte volna, a felhő-nindzsa eltűnt, majd újra felbukkant néhány méterrel arrébb. Szerencsétlenségére, közel érkezett, pont ahogy Suigetsu várta.

A kard brutális erővel sújtott le, és belevágott Rai jobb vállába. Sikerült elugrania, mielőtt a kard mélyebbre hatol,így az belevágott a földbe, és porrá zúzta azt. Rai megállította a csúszást, és végigmérte két ellenfelét. Meleg folyadék csordogált végig a karján, s egy tócsába csöpögött az ujjai hegyéről.

Akárki is volt ez a kettő, durván játszottak.

– Már nem vagy olyan kemény, mi? – szólt Karin önelégülten, ahogy egy kunait pörgetett az ujja körül, és feljebb tolta a szemüvegét. A telihold és a tábortűz bevilágította a csatateret, ami hasznos volt mindkét fél számára.

– Csak tanácsot akartam adni nektek, de már látom, hogyan fog ez az egész végződni – felelte Rai. Ha harcolni akarnak, hát tőle megkaphatják. De ne adja Kami, hogy kóstolót kapjanak az éles nyelvéből. Szeretett fecsegni, hogy meglássa meddig tart az emberek türelme, mielőtt végleg elveszítik.

– Mire célzol? Mert én kész vagyok, ha te is – vigyorgott Suigetsu. Rai mosolygott. Nos, úgy tűnt, csak Karinra tudott hatni a szurkálódással, de semmi gond.

– Hmm... Oké, akkor a lényegre térek. Létezik egy bölcs mondás, miszerint: ,,Ne harcolj egy csúf emberrel, mert úgysincs mit veszítenie." Jó lenne, ha ezt számításba venném, de mint mondtam, mindig örülök egy jó harcnak.

– Te kis szajha, most megetetem veled ezeket a szavakat! – Karin hihetetlen sebességgel támadott Raira. Néhány kézjellel, és egy elsuttogott paranccsal egy kunait küldött feléje, olyan gyorsasággal, ami felvehetné a versenyt az övével.

Ahogy a kunai elérte Rait, a lány lábában összpontosította a csakráját, s rálépve a kunaira, megállította azt, aztán egy rúgással visszaküldte a tulajdonosa felé. Meglepve a hirtelen ellentámadástól, Karin felemelte a kezeit, hogy megállitsa a fegyvert. Felmordult, ahogy kitépte kezéből a kunait. Miélőtt még sikíthatott volna, Rai előtte termett, feje felett a kardjával. Ahogy le akart csapni, Suigetsunak sikerült közbeavatkoznia. Fémes hang visszhangzott az erdei tisztáson, ahogy a két fegyver találkozott. Rai néhány méterrel arrébbugrott, hogy futva támadhassa meg a köd-nindzsát.

Suigetsu még nem tudott teljesen hozzászokni, hogy ekkora kardot forgasson, de sikerült kivédenie a támadást. Azonban nem ez döbbentette meg. Sarka a földbe fúródott Rai támadásának nyomása alatt. Ki gondolta volna, hogy ekkora erő lakozik ebben az alacsony, filigrán alkatú nőben?

– Keh, meglehetősen erős vagy – kommentálta Suigetsu, miközben egy újabb támadást védett ki.

– Ne keverd össze az erővel. – Rai oldalra lendítette a kardját, de a másik ismét blokkolta. – Csak gyorsaságot adok hozzá, így nagyobb az ütközet.

Ezúttal átfordította kardját a kezén, miközben lebukott Suigetsu támadása elől, hogy a lábába vághasson. Külső combját súrolta. Suigetsu lecsapott rá, de Rai még időben vetődött. Felállt, közben Karin után kutatott, aki láthatólag eltűnt. Hmm... bizonyára rendelkezik a Kagura Shingannal. Ha ez igaz, nagyobb bajban vagyok, mint hittem. Így is kevés csakrával kezdett harcolni, most pedig még súlyosan meg is sérült. A magas adrenalin miatt nem figyelt a vállára, de nem is kellett, anélkül is tudta, hogy gyorsan és sok vért veszít.

– Le vagyok nyűgözve – szólt a fehérhajú shinobi.

– Igazán? Nem értem, miért. Még el sem kezdtem igazán. – Minek beszél? Biztos el akarja vonni a figyelmemet. Jól van akkor, játszom én is. Eldöntötte, hogy úgy fog viselkedni, mintha egy beszélgetés egy harc közepén teljesen normális lenne, miközben próbálta éberségét megőrizni. Egy terv formálódott a fejében, kímélni akarta a jobb karját, és igyekezett nem használni azt. Tudjátok... csali. – A kardod még nem tört el. Általában az enyém nyomása alatt a fegyverek úgy törnek szét, mint a gallyak. – Suigetsu kivillantotta a fogsorát, és szeretően megpaskolta a kardját.

– Oh, én is épp akartam kommentálni a tiéd, de úgy gondoltam, nem lenne semmi értelme egy olyan kardforgató esetében, mint te – szólt vissza a nő.

Suigetsu oldalra döntötte a fejét, s megtapintotta a markolatot. – Szóval, úgy gondolod, hogy szexi, mi?

Rai eleresztett egy lágy kuncogást, miközben csakrájával Karin után kutatott. – Nem, igazából pont az ellenkezője. Azt akartam mondani, hogy azzal az óriási karddal ellensúlyozni akarsz valamit.

Suigetsu vigyora kiszélesedett. – Drágám, ha tudtam volna, hogy ez érdekel, akkor nem harcolnánk itt. Helyette megmutattam volna neked az igazi kardomat.

– Akkor örülök, hogy nem érdekelt.

– Ki vagy te?

– Senki jelentős.

– Tudnom kell.

– Szokj hozzá a csalódáshoz. – Mialatt Rai a tisztást tanulmányozta, nem vette észre a mögé settenkedő alakot.

Suigetsu mosolyogva megrántotta a vállát.

– Jól van, akkor hol is tartottunk?

Karin hosszú ideje várt, hogy Rai ébersége csökkenjen annyira, hogy odaosonhasson. Tökéletes csakra irányítással bárkihez oda tudott lopakodni, és ez most sem volt másképp. Egy gyors mozdulattal belevágott Rai jobb vállába, de teljesen ledöbbent, amikor a kunoichi egy füstfelhővé változott. Helyettesítés!

De ez nem volt minden. Rai Karin mögött bukkant fel, és támadást indított ellene. Ezt észlelve Karin elugrott előle, közben elhajított egy kunait, ami elérte a célját ugyan, de a másik kunoichi ismét eltűnt egy füstfelhőben. Ahogy Karin földet ért, rezgést érzett a lába alatt. Lenézett, s látta, amint egy kéz nyúl a földből a bokájáért. Épphogy kikerülte, miközben ezt a klónt is hatástalanította. A francba, nem tudom észlelni őt!

– Mögötted, Karin! – figyelmeztette Suigetsu, aki a klónok ráéeső részével volt elfoglalva. Karin hátranézett, és a szíve kihagyott egy dobbanást, ahogy egy sárgászöld szempár vizsgálta őt intenzíven. Hirtelen, ahogy a tulajdonosa felemelte a bal kezét, a kard pengéjére esett a hold fénye, életre keltve azt. Mintha a szörnyű csillanás saját halálának elsuttogott ígerete lenne.

Karin egy kiáltással útjára engedte idézett társát, egy tajpán kígyót, és elugrott a fától. Szerencsétlenségére, Rai pontosan erre számított, kivéve a kígyót. Nem akart ezen aggódni, ezért megidézte Yuumeit és Karasut, s eltűnt, ki nem mondott utasításokkal.

Mielőtt Karin földet ért volna, Rai megjelent a balján és egy villámot küldött felé, ami épphogy elkerülte annak arcát. A földre érve Karin Suigetsu felé lendült, aki végre legyőzte az utolsó klónt is. Mindketten körülnéztek, de a kunoichinek nyoma sem volt. Csak egy fekete hollót láttak, amint a kígyó szemét kaparta, és egy tigrist, aki pedig karomélesítőnek használta az állat sárga hasát. A kígyó harsogott fájdalmában, és próbálta lerázni magáról Karasut.

– Használd a mérgedet! – követelte Karin. – Az a szajha nem játszik tisztán! Két koszos állata harcol a kígyóm ellen!

– Tudod, Karin – szólt Suigetsu, miközben a nyakát dörzsölte, hogy elűzze a fájdalmat –, mi sem játszunk tisztán. Nem mintha érdekelne. Csak gondoltam, megjegyzem.

– Oh, igazán, kösz szépen – válaszolta szarkasztikusan.

– Bármikor. – A tajpán egy utolsót sziszegett, mielőtt hazatért, két ellenségével a nyomában. Legalább már biztonságban van.

Egy újabb villám csapott ki a fák közül, s előtűnt Rai. Néhány kézjellel Suigetsu beugrott a vízbe, mire a folyó egy émelyítő hanggal felemelkedett, majd egy tágra nyílt szemű Rai felé zúdult. A lány egy villámlépéssel a tisztás másik végébe került, de ez nem sokat segített.

A víz úgy öntötte el a területet, mint egy cunami. A tábortűz kialudt, Rai nagyrabecsült tekercsét és köpenyét pedig elmosták a hullámok. Szerencsére a kunai-tartója volt annyira nehéz, hogy csak pár métert csússzon arrébb az erdei talajon.

Miután megtudta, hogy a nemrégiben szerzett tekercse örökre elveszett, Rai tekintete haragossá vált. Egyáltalán nem volt boldog. Közel az egész fiatalságát rááldozta arra, hogy megtalálja a tekercset. Elviselt egy kínzást Iwagakurében, ami egy sebhellyel végződött az arcán. Erősen kellett küzdenie, hogy kijusson egy ANBU Főhadiszállásról - amiben mostmár profinak számít -, és szenvedett, mire megtanulta a szinteket nehéz munka, könnyek és vér árán. Jogosan volt dühös. És ideges.

Vízpára szállt fel a testéről, ahogy szemei összeszűkűltek és ujjai megfeszültek, ami mindig a komolyságát jelezte egy csatában. A vér gyorsabban szivárgott a vállából, miután keveredett a vízzel.

– Lássuk, hogy a villámok meddig bírják a víz ellen! – Suigetsu egy újabb hullámot indított, miközben Karin szintén egy víz alapú támadást használt. Úgy formálta a vizet, hogy az egy shuriken alakját vette fel, ami akkora volt, mint a kígyója. Mindkét támadás Rai felé özönlött. Felemelte a kardját, és horizontálisan megtartotta.

Abban a pillanatban nem tudta mit csinál, de a kard csakrája – legalábbis Rai gondolta, hogy az – átvette az irányítást a mozdulatai felett. A kard néhány centire volt tőle, a pengéje enyhén megdőlve. Rai egy gyors mozdulattal végighúzta bal mutató- és hüvelykujját a pengén, a markolattól a hegyéig. Pillanatok sem kellettek, s a pengét fényes bíbor körvonalú, fekete villámok borították be, amik úgy pattogtak, mint egy tűzijáték - hangosabban, mint az ő Chidori Jinraija. Ahogy az első hullám veszélyes közelbe került, meglendítette a kardot, s kiengedte belőle a csakráját. A már fekete villámok úgy szelték át a hullámot és a víz-shurikent, mint kunai az ázott papírt. A villám fénye és ereje egy széllöketet indított el, ami átsuhant a fák között, és bevilágította az elpusztított tisztást.

Suigetsu folyadékká változtatta testét, s beleolvadt abba a kevés vízbe, ami a folyóból maradt, magával húzva Karint a mélybe. Egy éles kiáltás hagyta el a lány ajkait, mielőtt lélegzetét visszatartotta. Mindketten időben kerültek a sekély víz felszíne alá, ami emelkedni kezdett az áramlat hatására. A fekete-bíbor villám beragyogta a folyó vizét. Egy pillanattal később a felszínre bukkantak, s a folyó eddig érintetlen másik felét lángokban találták. Körülnéztek, de Rait sehol sem látták.

– L-láttad ezt? – Karin levegőért kapkodott, ahogy kimászott a folyóból, s kirázta a vizet a hajából. – Az a liba őrül, akárki is volt! Sosem tévedek. Amikor először észleltem, a csakraszintje A-osztályú volt, nem pedig S!

– Bizonyára elrejtette. De észrevetted, hogy megváltozott a harcmodora a végén? – Suigetsu felvette az elhagyott kardját, s lerázta a vizet róla.

– Most, hogy így mondod, furcsa volt. – Karin leült, hogy átgondolja a helyzetet, közben levette szandálját, hogy kiöntse belőle a vizet. – Először csak úgy harcolt, mint egy hétköznapi harcban. Akkor aztán teljesen bepöccent, és kiverte a francos hisztit!

– Oh, pofa be. Te hisztiztél úgy, mint egy hároméves. Négyszer mentettem ki a hátsódat, és még egy köszönömöt se kaptam.

– Csak kétszer mentettél meg!

– Négyet számoltam, önző szuka.

– Hülye halszájú, csak kétszer!

– Jó, legyen kétszer. De akkor sem hallom, hogy köszi...

– És nem is fogod. – Karin tarkón találta Suigetsut egy bottal.

Pillanatokkal később feltűnt Sasuke a nyirkos, párás tisztáson a kialvó tűzzel és az alacsony folyóval, Juugóval a nyomában. A föld kopott volt a harctól, s nem messze a folyótól ült a mindig veszekedő Suigetsu-Karin páros.

Sasuke a szemét forgatva indult meg feléjük. Karin, észlelve az ő és Juugo csakráját, felugrott, hogy üdvözölje, de az figyelmen kívül hagyta.

– Mi történt?

– Hát jöttünk halért, amikor itt volt az a csaj. Aztán egy kis harc alakult ki, ami komolyabbra fordult, mint terveztük. Dögös egy darab vo-ÁU! – Suigetsu a haját dörzsölte ahol Karin meghúzta. A lány rábámult vízpöttyözte szemüvege mögül.

– Ne. Merészeld. Befejezni. Ezt a mondatot – figyelmeztette sötéten.

– Semmi probléma. De nem kell féltékenynek lenni. – Természetesen ez újabb veszekedéshez vezetett. Juugo megrázta a fejét. Csak békét és csendet akart, aminek ezzel a kettővel annyi esélye volt, mint a havazásnak a Pokolban. Ezért küldték el mindkettőt a táborból, hogy ételt szerezzenek. De még akkor is, megbízni őket, hogy egy ilyen egyszerű dolgot csináljanak maguktól... még ennek a sikernek is csekély volt az esélye. Nem csoda, hogy Sasuke többet morgolódik mostanában - legalábbis ez volt Juugo elmélete. A sztoikus nindzsára pillantott, aki aprólékosan tanulmányozta a terepet.

– Egy egycentes a gondolataidért?

– Hn. Akárki is volt, akit megtámadtak, nem volt egyszerű kunoichi. – Visszafordult a másik kettőhöz. – Ki volt az?

Mindeketten megálltak a veszekedésben, s Karin Suigetsura bökött a válla felett. – Őt kérdezd, én nem beszéltem vele egyszer sem.

– Nem kaptam nevet. De valamin nagyon kiakadt a vége felé. Valószínűleg azért, mert elmostuk a felszerelésének egy részét.

– Nézd, én is nő vagyok, és nem kapok ilyen rohamot, ha elmossák a ruháimat. Úgyis szivességet tettünk neki. Láttad, hogy öltözik – mondta Karin, kezeivel mutogatva a levegőben.

– Jó dögösen, ha engem kérdezel. Az a sebhely pedig csak ráadás – vigyorgott.

Sasuke sóhajtott.

– Menjünk. Még napkelte előtt a legközelebbi faluba akarok érni.

Suigetsu vigyorának helyét rosszalló arckifejezés vette át, miközben szitkozódott az alváshiány miatt. És mindezt csak egy vörös kunoichi miatt.

* * *

A fáról fára ugrálás Rai minden erejét elvette. Légzése mély volt és egyenetlen a csípős éjjeli levegő miatt, ami égette a tüdejét. Fekete pöttyök tolakodtak már így is homályos látásába. Hamarosan meg kell állnia, különben eszméletét veszítheti.

Már átlépett a határon, s most egyre mélyebbre haladt a Tűz földjén. A fák tökéletes fedezéket adtak neki. Miután talált egy nagyobb fát, felugrott egy magas ágra, s a durva kéregnek támaszkodva rogyott össze. Próbálta légzését lelassítani, s közben szemeit erőltetve nézett szét. A terep tisztának tűnt, de hogy biztonságban érezze magát, fel kell állítania néhány csapdát. Természetesen a beteges szerencséjével eszméletét vesztve szédítő feketeségbe süllyedt, mielőtt akár csak felállhatott volna.

* * *

– Mennünk kellene – ajánlotta a sztoikus barna. Pupilla nélküli szemek pillantottak vissza a pihenő csapatra.

– Már majdnem ott vagyunk, Neji. Gondolod, hogy azok a vízesés-nindzsák ilyen messzire jönnének a tekercsükért? – kérdezte Tenten. Felvette csomagját, s vállára dobta.

– Nem lepne meg, ha ezt tennék. Minél előbb Konohába érünk, annál előbb lerázhatjuk ezt a küldetést – válaszolt Sai.

– Sakura-chan, úgy hiszem neked kellene vinned a tekercset az út hátralévő részén. Így meg tudunk védeni benneteket fiatalos erőinkkel, igen! – lelkesedett Lee.

– Lee, igazán, már tudok vigyázni magamra. Végülis én intéztem el Akasuna no Sasorit Chiyo segítségével.

– Nem, azt hiszem, Lee-nek igaza van – szólt hozzá Neji, miközben a fára ugrott a többiekkel a nyomában. – Te vagy a szanitécünk, így ügyesebben ki tudod kerülni a támadásokat, mint mi. Ezért a tekercs nálad van a legnagyobb biztonságban.

– És kétlem, hogy a vízesés-ninek gyanítanák, hogy a Hyuuga örökös helyett Rózsaszínkére bízzuk a tekercset – kommentálta Sai kedvesen, amivel kiérdemelt egy fejbeverést. Igaz, csakra nélküli volt, de attól még fájt rendesen.

– Vigyázz, Sai – kuncogott Tenten. – Legközelebb lehet, hogy csakrát is használ.

Továbbhaladva elérték a fát, amin Rai pihent. Csakraérzékenysége felriasztotta, mikor érezte a kéreg vibrálását, ahogy a csapat elhaladt alatta. Felkapta fejét, s körbenézett. Szerencsére egyikükre sem csöppent rá a vére, ami a vállából szívárogva folyt le a fa ágán. Felállt, hogy megvizsgálja a sérülést, de hirtelen megszédült. A törzsnek támaszkodott, hogy összeszedje magát, s a távolodó konohai csapat után nézett.

Kitisztítva homályos tekintetét, csakrát irányított a lábába, s követni kezdte őket. Alvadt vértől mocskos vörös sálját arca köré tekerte, hogy ne láthassák meg vonásait. Nem maradt több kötszere, kivéve a jobb karján levőt, azt azonban nem volt hajlandó levenni a dolog miatt, amit alatta rejtegetett. Gyógyszere sem volt, hiszen a köpenyében tartotta, a pénzével együtt. Most csak ruhával és fegyverekkel rendelkezett. A kedvenc robbanó pecsétjei azonban szintén tönkrementek.

Az alacsony csakrájával s a sebesült, vérző vállával nagy szüksége volt egy kis ellátásra. Alkalmaznia kellett a kis trükkjeit, hiszen a lopás volt az egyetlen út. Szerencsére voltak emberek a közelben. Hamarosan utolérte őket, s biztonságos távolságra maradt tőlük. Három shinobit látott, és két kunoichit. Biztosan van kötszerük és pénzük. Sőt, talán extra felszerelés, így nem kell az egészet elvennie. Mint ahogy említette, csak annyit vesz, amennyire szüksége van.

Ez egyike volt azoknak a ritka helyzeteknek, amikor azt kívánta, bár egy falut szolgálna. Amit otthonának hívhatna. Egy élet küzdelem nélkül, egy élet... barátokkal. Egy körözött bűnöző volt, nem sétálhatott csak úgy oda segítséget kérni anélkül, hogy letartóztatnák. Elveszett nindzsaként nem kereshetett szövetségeseket. Az első számú szabály, hogy soha ne bízz senkiben. Ezt a kegyetlenebb úton tanulta meg, amikor apja megtalálta haldokolva, s mint utolsót a klánjuk nevével.

Persze ott volt Shintaro, de ők megmentették egymást. Soha nem árulnák el a másikat. A testvéri kapcsolatuk elég bizonyíték volt erre.

Rai úgy döntött, követi őket és vár, míg megállnak egy rövid szünetre. Akárkik is voltak, sokkal képzettebbeknek tűntek, mint a normál shinobik. Ez az ő francos szerencséje.

Hirtelen hat különböző csakrát észlelt elhaladni bal oldalt a fák között. Azonnal megállt az egyik ágon, s egy kunaiért nyúlt az övtáskájába. A körülötte magasodó fák közé meredt, s látta az árnyakat, amint tizenöt méterrel arrébb elosonnak előtte. Őt nem vették észre, ahogy az első csoport felé közeledtek.

Úgy tűnik, egy harc van kibontakozóban. Te mondtad, szólt egy mély férfihang, mintha közvetlenül mellette állna.

Rai felugrott, s körbenézett. Mit keresel?, jött újra a hang.

– Mutasd magad – követelte halkan.

Azt tenném, ha lehetséges lenne, de ahhoz, hogy láthass engem, be kell lépned az elmédbe.

Mi a franc...?

Egy ideges sóhaj, mielőtt: Nem vagy valami eszes, igaz? Nem olvastad a tekercset, amiben találtál?

Rai szeme elkerekedett a felismerésre. A válla mögé tekintett a vörös szalaggal bevont markolatra. A katana? Te vagy a katana? De hogy tudsz...

A Chigiri klán alapítója, Tsuneo készíttetett az egyik legjobb kardkészítővel, akit a shinobi nemzetek valaha láttak. Mások is vannak, mint a Köd Hetes, nekik szintén megvannak a saját képességeik. Azt hiszem, mondhatjuk azt is, hogy saját lelkem és csakrám van, nevetett. Biztos vagyok benne, hogy rájöttél tegnap este.

Szóval ez teljesen normális, és nem vagyok őrült?

Hát... nagyjából.

Nos, ezt majd máskor gondolom át. Most épp elfoglalt vagyok.

Most hagyni foglak, csak mert nem akarom, hogy meghalj itt nekem most, hogy végre szabad vagyok. Legközelebb nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.

Már alig várom. Elég csakrát szedett össze, hogy aktiválhassa az Arashingan második fokozatát, és a két csapat után iramodott. Általában nem szokott mások felesleges vitáiba keveredni, de ugyanakkor, általában a kardok sem beszélnek. Azt a tényt meg ne is említsük, hogy súlyosan megsérült.

Hogy sikerül neki mindig ilyen helyzetben kikötni? Oh igen... túl meggondolatlan. Lágyan felnevetett. Shintaro szavai visszhangzottak a fejében: „Túl meggondolatlan vagy ahhoz, hogy kunoichi légy. Valami bajod van." Egyet kellett értenie vele. Mindig a legőrültebb küldetéseket csinálta, de azért nem volt teljesen felelőtlen. Persze néhány terve elég „liberális szellemű" volt, de a munkának megfelelt.

Előnyben részesítette a tervezést az akció előtt, és hozzáadott mégegy tartalék tervet, csak a biztonság kedvéért. Tehetséges stratéga volt, néha még Shintaro is kért tőle tippeket, de ugyanakkor improvizálós fajta is. Sosem tudod, mikor hiúsul meg mindkét terv. E két tulajdonsága miatt terjedt el annyira a híre.

A föld rázkódása s fémes csattanások hallatszódtak a fák között, ahogy Rai közeledett a harchoz. Megbújt egy ágon, majd elhúzta a leveleket, hogy láthassa a küzdelmet. Úgy tűnt, a levél-nindzsák jól tartják magukat a vízesésiekkel szemben. A rózsaszín hajú kunoichi elkerült egy támadást bonyolultan kombinált ugrásokkal, míg egy furcsa hajú, zöld kezeslábast viselő férfi legyőzött egy nála kétszer nagyobb ellenséget. Két barna egymás mellett harcolt három másikkal. Közvetlenül alatta pedig ott volt az utolsó páros. Egy fekete hajú művész két festett tigrist küldött a vízesés-ninre, aki egy vízi támadással tintafoltokká semlegesítette őket.

Habár a levél-ninek képzettek voltak, nagy erőfeszítésre volt szükségük. Rai szerint a reggel kihagyott pihenés miatt. Nekik legalább nem kell napi rendszerességgel az életükért futniuk. Nem, ők szerencsések, gúnyolódott.

Egy elmosódott mozdulat felhívta figyelmét a barnák harcára. A fiatal nőt a kontyokkal egy fának lökték, így az összes levegő kiszorult belőle.

– Tenten! – kiáltotta Neji, aki miután kiütötte ellenfelét, Tenten felé rohant, hogy segítsen, de nem vette észre a felé repülő Lee-t, így egymásnak ütközve s összegabalyodva zuhantak mindketten a földre.

– Tenten, vigyázz! – kiabált Sakura, amikor egy ellenség tűnt fel a kissé szédelgő fegyvermester előtt egy felemelt katanával. A kard lecsapott, s Tenten visszatartott lélegzettel várta a fájdalmat.

Mivel nem történt semmi, kinyitotta szemét, s egy fekete-fehér hajú nőt látott, aki saját kardjával blokkolta a támadást. Teljesen lesokkolva meredt a nőre, majd a piros szalaggal a hátára kötött kardhüvelyre esett pillantása. „Ítélj igazságosan.", írta ezüst kandzsikkal.

A kard végénél lévő férfi mély morgással szólalt meg. – Azt fogod kívánni, bár ne tetted volna.

Rai zöld szemei összeszűkültek, amikor a férfi erősen ellökte a kardot. A lány háttal ütközött a fának, Tentent így a lába és a törzs közé szorítva. A férfi hatalmas volt, az ereje pedig felvehetné a versenyt Suigetsuéval. Ahogy lenyomta a kardját, az belemélyedt Rai így is sérült vállába, mire a perzselő fájdalom úgy áramlott szét az ereiben, mint a jeges víz.

Rai lélegzete elakadt, miközben próbálta kipislogni a könnyeket a szeméből. Mostanra Neji és a többiek visszatértek a harchoz, s próbáltak segíteni az új kunoichinek és Tentennek, aki végre kiszabadult szorult helyzetéből.

Rai érezte egy idegen csakra hullámát. Meg ne ölesd még magad, te nő. Rai hirtelen, számára is ismeretlen erővel lökte vissza a férfit, aki erre hátrafelé botorkált. Most elkaphatja. Felé emelte jobb karját, s csakrát gyűjtött az ujjaiba. Csettintésére egy zöld villám csapott bele a nindzsába. A férfi felkiáltott fájdalmában, miközben egyik társa vizet használva kioltotta a tüzet. A tisztás megdermedt, mind az izzó kunoichit nézték. És akkor beugrott.

Elveszett felhő-kunoichi... fehér haj, fekete tincsek... vörös sál... hátborzongató jáde szemek... egy gyilkos szemei.

– Ez a Jáde Villám – suttogta az egyik férfi. Egy másik hátrált egy lépést.

– Vissza emberek. A tekercs nem annyira fontos. – Ezzel pedig eltűntek a fák között.

Kardját eltéve Rai el akart sétálni, de Tenten hangja megállította.

– Köszönöm a segítségedet. Tenten vagyok.

– Semmi probléma. – Tett néhány lépést, mielőtt egy mély férfihang megállította volna.

– Ki vagy?

– A hallgatás a legjobb út mindenki számára, aki nem biztos magában.

– Ez mit jelent? – suttogta Lee Sainak, de Rai meghallotta.

– Azt jelenti, hogy jobb, ha nem tudjátok.

A pupilla nélküli szemek összeszűkűltek.

– Miből gondolod?

Üveges tekintettel nézett rájuk a válla felett.

– Nem vagyok valami kedves személy. – Azzal elindult az erdő felé, remélve, hogy leléphet, mielőtt rájönnének, egy R-osztályú elveszett ninnel találkoztak.

De ők már tudták. Legalábbis Neji és Sai. És nem tervezték, hogy ilyen könnyen elengedik. Neji már egy terven agyalt, miként kaphatnák el. Mivel jounin volt, hozzáférhetett az elveszett nindzsák aktáihoz, így már messziről megismerte őket.

Rai azonban nem érte el az erdőt, ahogy eredetileg tervezte. Helyette eszméletét vesztve esett az erdei talajra. Sakura mellé sietett, majd a hátára fordította. Lélegzete elakadt, amikor hozzáért a véráztatta sálhoz.

– Jól van? Nem gondoltam volna, hogy a sérülése ennyire súlyos – mondta Tenten, miközben a sálat bontogató Sakurát figyelte.

– Úgy tűnik, a sérülése egynapos lehet. Még a harc előtt megsérült, és a seb újra szétnyílt a megterhelés miatt. – Sakura a seb fölé tartotta egyik ragyogó kezét, majd hozzáadta – A sérülése elfertőződött. Vagy túl büszke volt ahhoz, hogy aggódjon miatta, vagy nem volt megfelelő felszerelése.

Lee Rai másik oldalára térdelt, s egyik kezét a nő nedves homlokára helyezte.

– A láza is magas.

– Nos, akkor magunkkal kell vinnünk – jelentette be Tenten. – Végül is megmentette az életemet.

Sakura egyetértően bólintott.

– Nem kellett volna segítenie nekünk. Főleg nem sérülten, mégis vállalta a kockázatot.

Egy kéz fogta meg határozottan Sakura vállát. Felpillantott, s meglátta a fejét rázó Nejit.

– Ne gyógyítsd... Elveszett nindzsa, el kell vinnünk az ANBU kihallgató egységének.

– Neji! Nem vihetjük el, s zárhatjuk be! Megmentette az életemet – védte Tenten csípőre tett kézzel. Fehér szemek meredtek rá, mielőtt Neji megszólalt:

– Egy R-osztályú bűnöző. Nem tehetjük meg, hogy meggyógyítjuk, aztán csak úgy elengedjük. Az árulás, Tenten. Azt mondod, elárulnád a falut csak azért, hogy elengedj egy bűnözőt?

– De nem követett el semmit Konoha ellen, igaz? – kérdezte Sakura a gyógyítás szünetében.

– Igaz, de nemrég megtette Suna ellen, és az ugyanaz, tekintve, hogy szövetségesek vagyunk – közölte Sai.

– Mi volt a bűntett? – erősködött Sakura.

– Az nem fontos – válaszolta Neji karba tett kézzel.

– De még mennyire, hogy az. – Felállt, s megfordult, hogy szembenézzen Nejivel. – Egy ember életéről van szó, és tudni akarom, hogy milyen bűntettet követett el Suna ellen. Ha valaki tudja, akkor azok ti ketten vagytok.

Neji sóhajtott, tudta, Sakura úgysem hagyja annyiban. Végül is, egy második Tsunadéről van szó.

– A neve Rai, vezetéknév ismeretlen. A múltjáról nincsenek adatok, és széles körben úgy ismert, mint a Jáde Villám. Egy R-osztályú kunoichi. Betört a Kage, Gaara irodájába és a tekercsszobába, majd ideiglenesen megbénított hat jounint és három ANBU-t, mielőtt betört a Főhadiszállásra. A faluból kifelé összesen tizenkilenc shinobit intézett el. – A halántékát masszírozta, hogy megszabaduljon a közeledő fejfájástól. – És mielőtt kérded, nem ölt meg senkit, csak ideiglenesen megbénította vagy kiütötte őket.

– Mit lopott el? – kérdezte Tenten.

Ezúttal Sai válaszolt.

– Semmit. Csak olyan volt, mintha azt próbálná, be tud-e jutni, aztán elment. Bizonyára nem találta, amit keresett. – Feszült csend.

Amennyire Lee látta, a nő nem tett semmi rosszat. Végül is, megmentette őket, és amikor betört Sunába, nem ölte meg Gaarát, vagy akármelyik másik shinobit. Csak betört, aztán elment. Nem éppen egy R-osztályú bűntett. De nem minden kunoichi tudja ezt megtenni egyetlen éjszaka alatt úgy, hogy még el sem kapják. Persze ezt soha nem mondta volna meg Nejinek. A jeges pillantás volt most a legutolsó olyan dolog, amire szüksége volt. A sztoikus Hyuuga egyszer még biztosan a halálát okozza. És mivel ő az okos és csodálatos tehetség, senki sem fog bizonyítékot találni.

– Szerintem szavaznunk kellene – ajánlotta Tenten. – Én azt mondom, vigyük vissza magunkkal a kórházba.

– Támogatom, shannaro – éljenzett Sakura és belebokszolt a levegőbe.

– Én ellenzem – mondta Sai, Neji pedig bólintott. Négy szempár fordult a zöld szörnyetegre, kinek szemei kitágultak, és láthatóan elsápadt.

– Lee? Mi legyen? – kérdezte Neji burkolt fenyegetéssel.

– Uhhh...

– Gyerünk már, Lee – szólt Sai a hamis mosolyával. – Nem kell félni Ronda ökleitől. Veled mindig is gyengédebb volt. – Ezzel újabb ütést érdemelt ki.

– Leeeeee – kezdte Sakura, és Lee felé fordult a szempilláit rebegtetve. – Kérlek, ne hagyj cserben... Ha megteszed, nem megyek veled ramenre... – Neji szemöldöke rángatózni kezdett a lányok előnyei láttán.

– Igen, Lee. Még én is elmegyek veled meg Sakurával. Ugyan már, Lee, hol van a fiatalság ereje? – kérlelte Tenten a Neji szerint aranyos nyafogásával. Természetesen ezt soha nem ismerné be hangosan.

Úgy beszélnek, mintha valami istenverte kutya lenne, amit meg akarnak tartani.

Lee Sai hamis mosolya és Tenten vigyora, majd Neji gyilkos tekintete és a csücsörítő Sakura között kapkodta a fejét. Oh, az esélyek. Egyfelől, talán még élhet egy kicsit, mielőtt a lányok elkapják, másfelől egy csodálatosat vacsorázhat Konoha két legdögösebb kunoichijével, ami után valószínűleg fájdalmas halált halna. Lenézett az eszméletlen lányra. De akkor is, megmentene egy életet, és a valaha átélt legemlékezetesebb estéjét kapná meg...

Sóhajtott.

– Arra szavazok, hogy... vigyük magunkkal a kórházba. – A lányok éljeneztek, s egy-egy puszit nyomtak Lee arcára, aki erre élénk cseresznyepiros színt öltött.

Sai kedvesen gúnyolódott.

– Bilifej csak azért egyezik, mert be akar jutni a lányok bugyijába. – Ettől a lányok kissé elpirultak, Lee pedig még vörösebb lett.

– Ez nem igaz... Nem... – Megkockáztatott egy pillantást a dühös Hyuugára, akinek ugyanannyira vöröslött a feje, mint neki, csak nem a szégyentől...

Oh, igen... Lee meg fog halni...