Ichigót nem nagyon izgatta, hogy elvesztette kéretlen partnerét. A diáksereggel kivonult az udvarra, hogy szépen, nyugodtan elköltse az ebédjét, s közben tekintetével a haverjait kereste a tömegben. Ám hiába nyújtogatta a nyakát mindenhol csak futó ismerősöket, vagy teljesen ismeretlen arcokat látott. Végül a legegyszerűbb megoldást választotta: elcaplatott a banda törzshelyéhez.

Az asztal, aminél ülni szoktak minden nagyszünetben, egy árnyas fa tövében kapott helyet, távol minden zavaró tényezőtől (kukák, végzősök, a suli épülete, a nyomik, Starrk és díszes kompániája, stb.).

Az egyik padon Renji árválkodott. Nagyon elveszettnek tűnt egymagában. Ichigo levágta mellé a táskáját, és egy „csússz odébb!" felkiáltással követte a tárgy példáját.

-Neked mi bajod?- kérdezte meg.

-Semmi- sóhajtotta a vöröshajú.

-Ha Chad miatt emészted magad, akkor szívesen segítek kibékülni vele. De, ha gondolod együtt is tölthetnénk egy éjszakát, csak a régi idők emlékére.

-Nem! -kiáltotta Renji, majd visszább vett a hangerőből- Köszönöm, de megvárom, amíg lehiggad. Utána megbeszéljük a problémáinkat.

-Ahogy akarod.

Ichigo ezzel lezártnak tekintette a témát, és nekilátott, hogy elfogyassza az ebédjét.

A társaság többi tagja is lassacskán szállingózni kezdett. Volt, aki egyedül érkezett, mint Keigo vagy a rohadtul harapós kedvében lévő Hiyori. De a legtöbben csapatokba verődtek.

-Örülök, hogy az a kutya nem az én szendvicsemet dézsmálta meg- csacsogta Orihime, amihez a vele érkező Nel csak ennyit fűzött hozzá.

-Az a szerencsétlen jószág biztos, hogy felfordult volna tőle.

A zöldeskék hajú lány valósággal beleborzongott, ahogy a tonhalas, majonézes, mogyorókrémes cuccra gondolt. Hinamori ellenben meg sem szólalt, csak diszkréten mosolygott. Tatsuki és Risa pofákat vágtak, míg Nanao azt a könyvet bújta, amit sulikezdés előtt Ichi nála látott, és aminek a jelek szerint, még nem ért a végére.

-Szevasz, Ichigo! Csatlakozunk- jelentette ki Tatsuki, úgy mintha nem lehetne megmásítani a döntését. Ichi köpni-nyelni nem tudott. Hát még az után, hogy Hiyori jól oldalba vágta, miközben rá is mordult:

-Húzz arrébb, hülyegyerek!

-Most mi bajod van?- csapta le a szendvicsét.

-Matek jön- adta meg a választ egy fekete, hosszú hajú lány.

-Szia, Nemu- köszöntek mindannyian, kivéve Ichigót és a még mindig duzzogó Hiyorit.

-Te nem végzős vagy véletlenül?- lepődött meg a narancshajú, de mielőtt Nemu válaszolhatott volna, Hiyori közbe pofázott.

-Micsoda elmés megállapítás.

-Téged nem kérdeztelek, morgógép!

-Kuss, répafej!

-Dugulj el!

-Fejezzétek be!- vágta kupán a vitázókat Tatsuki.

-Igen is!- dörzsölte a kobakját Sarugaki, Ichigo is ugyanígy tett.

-Hát az meg…- mutatott az iskolaépület kétszárnyú ajtaja felé Nemu.

A többiek érdeklődve követték a lány ujját, majd Ichigo és Renji minden átmenet nélkül, kajánul elvigyorodott. Nanao felpillantott olvasmányából és az immár röhögő fiúkat nézte.

-Ti meg minek örültök annyira?

-Ez annyira ciki- heherészte Renji. –Nem irigylem Shiro-chant.

Az udvarra vezető lépcsősör tetején Ichigo nagynénje, Rangiku állt. Toushiro valamivel lejjebb, s arca a lemenő nap színében pompázott, miközben a diákok többsége kuncogva figyelte minden rezdülését. Rangiku mosolyogva tovább beszélt hozzá, de megelégelte és kikapta anyja kezéből az uzsonnás dobozát, majd ügyet sem vetve rá többet, megindult Ichigóék asztala felé. Sarkában ott csörtetett a jól szórakozó Ikkaku-Yumichika páros. Chad és Ishida futólag köszönt csak nekik, és igyekeztek, hogy a lehető legtávolabb üljenek a társaiktól. Renji szemmel láthatóan megint elkámpicsorodott, de senki sem törődött vele.

-Mi történt?- nézett Orihime az újonnan érkezőkre.

Toushiro dörmögött valamit az orra alatt, ami úgy hangzott, hogy „semmi", de erre nem mertek volna mérget venni.

-Anyuci pici fia kapott még ebédet, hogy szép nagyra nőjön - röhögte Ikkaku.

-Én azt hallottam, hogy a kisgyerekeknek sok alvásra van szükségük, hogy magasak legyenek- kontrázott Yumi.

Hitsugaya fején vészesen kezdett kidagadni egy ér, de nem akarta megszerezni a két idiótának azt az örömöt, hogy lássák bepöccenni. Nyugalmat erőltetett hát magára és higgadtan válaszolt a gúnyolódásra.

-Pofa be, Golyófej- a rövid mondat fantasztikus hatással volt Ikkakura.

A levegő a srác torkán akadt, s felháborodásában csak hápogni tudott. Toushiro lezártnak tekintette a témát, és nekilátott, hogy kicsomagolja a szendvicsét.

-Ez teli találatnak minősül- állapította meg Keigo.

Madarame a mondat elhangzása után talált csak magára.

-Mit mondtál, Shiro-chan?

-Jól hallottad. Golyófejnek neveztelek.

-Te kis…

Ikkaku felpattant, és megpróbálta hatásosabbá tenni azzal a mozdulatot, hogy hátrébb rúgja a padot. Ezzel két probléma is volt. Egy: ültek a padon legalább négyen. Kettő: a hülyéje elfelejtette, hogy betonból van. A kopasznak azonnal könnyek szöktek a szemébe, és fél lábon ugrálva jajgatott.

-Ez rohadtul fájt!

Homályos tekintetével segélykérően pillantott a barátaira.

-Gyere. Felviszlek Unohanához- ajánlkozott nagylelkűen Yumi, és haverja hóna alá nyúlt, hogy betámogassa az épületbe.

A kopasz azonban nem fogadta el a segítséget, helyette elvigyorodott (amit senki sem értett), majd az egyik emeleti ablakra bökött.

-Odanézzetek, ki van ott!

-Hol?- kérdezték szinte egyszerre a jelenlévők.

A lányok értetlen-bambán néztek a másodikról legalább félig kihajoló, két kézzel kalimpáló, szemüveges ipsére.

-Aizen-sensei- olvadozott Hinamori.

-Neked integetnek, Shiro-chan- jegyezte meg csevegő hangon Ichigo. Toushiróra pillantott, de csak a hűlt helyét találta. A langyos szellőben lassan aláhulló szalvéta jelezte, hogy néhány másodperce ült ott valaki. –Shiro-chan?

-Ez, mi volt?- pislogott döbbenten Nemu.

-Hitsugaya… Hogy is fogalmazzak? Közel áll Aizen Sousuke szívéhez- vigyorogta Yumichika.

-Ezt nem értem -motyogta a lány.

Ichigo sem bírta megállni, hogy ne nevessen, de azért igyekezett megmagyarázni a csajoknak, mi is a helyzet.

-Aizen szívesen eljátszadozna a mi Shiro-chanunkkal. Természetesen csakis kettesben, egy sötét szobában, ahol nincs ott Ichimaru, mert tuti, hogy agyonverné Aizent. Tavaly szépen helyben is hagyta. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert rámászott Toushiróra- sóhajtott.- Asszem most matekig nem látjuk.

-Kit? Aizent?

-Azt is, Yumi, de én kokrétan Shiróra gondoltam.

A banda ezután a délutáni programokról kezdett el beszélgetni. Szemmel láthatóan napirendre tértek a történtek fölött, s jókedvűen költötték el az ebédet. A délutáni órák kezdetét jelző csengőig főhősünk azt is elfelejtette, hogy Kuchiki Rukia egyáltalán a világon van.

A matekterem felé menet viszont már kezdett neki derengeni, hogy kiment a fejéből valami nagyon fontos dolog. Lassan az is eszébe jutott, hogy mi. Idegesen tekintgetett körbe, de sehol sem látta a lányt. Kezdett bepánikolni.

-Kit keresel, Kurosaki-kun?- érdeklődött mosolyogva Orihime.

-Rukiát. Még a szünet elején felszívódott.

-Szokása, hogy elcsatangol. Ne is törődj vele. Elő fog kerülni.

-Remélem- nyelt egyet a narancshajú. Nem igazán akart azzal Byakuya szeme elé kerülni, hogy elvesztette a húgát.

Alig mondta ki, meg is látta a boldogan integető csajt- Toushiro társaságában.

-Te, meg hol voltál?- kelt ki magából, amikor közelebb értek.

-A fiúmosdóban húztam meg magam.

-Nem te, Toushiro. Ez a hülye tyúk- majd valósággal a lányra támadt, nyálzivatart zúdítva az arcába.- Szétaggódtam miattad az agyam! Van fogalmad, mit éltem át?

Rukia sértődötten felhúzta az orrát.

-Nem vagyok hülye tyúk, idióta! Ha annyira tudni akarod, a büfében voltam Urahara-sannal! Nagyon kedves férfi- tette hozzá lágyabb hangon.

-És perverz- morogta Ichi.- Mindegy. Máskor ne kóborolj el mellőlem!

-Igen is, mami!

Ichigo keze ökölbe szorult, de igyekezett türtőztetni magát, pedig majd felrobbant a méregtől.

-Kösz, hogy értem is aggódtál- vetette oda neki Toushiro sértődötten.

-Szóra sem érdemes.

Toushiro inkább nem szólt semmit, csak becsörtetett Oomaeda nyomában a terembe. Rukia is előre szaladt, és Soi Font majdnem fellökve, bevágódott az egyik padba. Ichigo elképedve vette tudomásul, hogy az ő helyére. Fogalma sem volt, hogy a francba képes a lány megtalálni az ő padját. Első döbbenete elmúltával azt is észrevette, hogy nem lettek új padok berakva a terembe, így az összes fiú helyét elfoglalták a szebbik nem képviselői.

Aizen-sensei egy cukrosbácsit is megszégyenítő vigyorral várta már kedvenc osztályát. Kezét hátrakulcsolva állt a tábla és az asztala között. Onnan nézte végig a rögtönzött „Honfoglalót", majd a székcsikorgások elmúltával, végighordozta átható pillantását a bagázson.

-Szép napot, hölgyeim… és uraim!- az utolsó szót, talán véletlenül, talán szándékosan, igyekezett nyomatékosítani. A fiúk megborzongtak.

-A hölgyek még nem ismernek, ha jól tudom. A matektanár, Aizen Sousuke vagyok. Remélem, jól kijövünk majd egymással! Amint azt bizonyára látják, nem mindenkinek jutott hely. Sajnos még nem készült el az új terem, de ne aggódjanak, holnap már ott találkozunk. Látom, hogy a fiú azért tanultak illemet és átengedték a helyüket.

-Nem önként- morogta Grimm, sötét pillantásokat lövellve Tatsuki felé.

Aizen figyelmen kívül hagyta a beszólást- látszólag.

-Az állva maradt egyéneket arra kérem, hogy foglaljanak helyet a padlón. Hitsugaya!- hangja mennydörgésként csattant a kis teremben.

Toushiro, aki megpróbált észrevétlen maradni, és Chad meg Ichi mögé bújva várta, hogy kezdetét vegye a kétórás rémálom (ki az az idióta, aki délutánra két matekot tesz be?), összerezzent nevének hallatán.

-Igen, sensei?

Aizen barátságosan rávillantotta hófehér fogait, amitől meg a gyerek arca lett olyan, mint a fal.

-Gyere ide az asztalomhoz. Neked nem kell a többiek között kuporognod.

Toushiro nagyot nyelt, és segélykérően pillantott körbe, de senki sem sietett a megmentésére. Összeszedte hát minden bátorságát, és a lehető legudvariasabb módon mondott ellent.

-Köszönöm a kedvességét, sensei, de inkább maradnék. El leszek a többiek mellett.

Feszült csend.

-Gyere nyugodtan. Nem harapok- a tanár arcán még mindig ott virított a mosoly, de a hangsúlyban, amivel ezt a két mondatot kiejtette, volt valami hátborzongató.

Szerencsétlen Toushiro összeszedte a cuccait, és megsemmisülten kullogott a kijelölt helyére. A fiúk többsége együttérzően nézett utána.

-Ugye nem is annyira borzasztó a helyemen ülni?

Aizen barátságosan megpaskolta a fiú vállát, akit valósággal kirázott a hideg.

-Nem, sensei- nyögte elhaló hangon.

Az osztály villámgyorsan kipakolta a feladatgyüjteményt és a füzetet. Nem igazán füllött hozzá a foguk (a fiúknak), hogy Aizen rájuk irányítsa a figyelmét. De Grimmjow cseszhette. Beszólt és azt nem lehetett visszacsinálni.

-Nos, a mai órán egy kis koordináta geometria lesz terítéken. Grimm, fiam! Gyere ki a táblához!

A szólított feltápászkodott a nehezen kiharcolt helyéről, és ráérősen kiballagott a táblához. Nem igazán sietett a srác, ráadásul a könyvéért vissza kellett cammognia.

-A a 3126-os feladatot old meg! Igyekezz! Komolyan mondom, a lajhár hozzád képest kapkodó idegbeteg!

Grimmjow megforgatta a szemét, de azért belehúzott, s mikor már a kréta is a kezében volt, felütötte a könyvet a mondott oldalszámnál. Egy pillanatig a lapra meredt, majd kifakadt:

-Ez kurva nehéz! Miért kell mindig engem szopatni?

Aizen halálos nyugalommal válaszolt a cseppet sem kultúrált kérdésre:

-Mert szopatnivaló vagy, Grimmjow.

Erre a kijelentésre mindenki kuncogni kezdett, s még a fiúk is megengedtek maguknak egy halvány mosolyt. Nem úgy a kékhaj és Toushiro, akire most rátévedt a tanár átható tekintete. Szinte már tudta, mi lesz a következő mondata, és nem is tévedett.

-Hitsugaya, ma délután itt maradsz.

Elhalt a nevetés. A lányok nem értették, mi folyik körülöttük. A fiúk sajnos igen.

-Én miért, sensei? Nem csináltam semmit- cincogta vékony hangon, és lecsúszva a széken. Csak a szeme, meg a haja látszott ki az asztal mögül.

-Az órámon, tilos csúnyán beszélni. Ezt te tudod a legjobban.

-De én meg sem szólaltam!

-Nem figyelmeztetted az illemre, Grimmjow-kunt. Ez olyan, mintha te követted volna el a szabályszegést.

-De… de…- tátogta döbbenten Toushiro, ám Aizen többet ügyet sem vetett rá.

-Jeagerjaqes, ülj le! Egyes!

Grimmjow megkönnyebbülten becsapta könyvét, és a helyére vágtatott.

A lányok ledermedve bámultak, hol a senseire, hol szerencsétlen áldozatára, aki az óra hátralevő részében igyekezett észrevétlen maradni. Azok, akik Ichigo társaságát élvezték ebédkor, már tudták, miről is beszéltek társaik.

Ichigo idegesen pislogott unokatestvére felé, aki tőle várt néma megnyugtatást. A csokibarna szemek, azonban még riadtabbak voltak, mint a türkizzöldek. A csengő hangja, ezttal nem hozott megkönnyebbülést számukra. Amint pakolni kezdek, Ichigo odafurakodott Toushiróhoz, és a fülébe súgta:

-Kitartás. Megkeresem Tousent és Komamurát.

-Kösz- motyogta Shiro. Őszintén kételkedett benne, hogy megérkezik a segítség, mielőtt Aizen megronthatná.

Ichigo a hátára kapta a táskáját, és kivágtatott a teremből. Találnia kellett sürgősen egy felnőttet. A folyosón, naná hogy senkivel sem akadt össze, aki idősebb lenne, mint 18. Lélekszakadva rohant hát a rajzterem felé, és viszonylag gyorsan oda is ért, de az ajtót zárva találta. Rángatni kezdte, mint egy félbolond, de az makacsul állta rohamát. Szétnézett. Közel, s távol egyetlen élőlény sem tartózkodott, már az épületben.

Tanácstalanul a hajába túrt. Ha Toushirónak egyetlen haja szála is meggörbül, olyat kap Ichimarutól, hogy tiki-takit fognak játszani a golyói. Ez elég ösztönzőleg hatott rá, hogy a tanárival is próbálkozzon, s el is indult az egy emelettel lejjebb lévő helységbe. Annyira sietett, hogy nem vette észre a lépcsőfordulóban vele szembe jövő Uraharát, és frontális ütközést hajtott végre vele.

-Mi ütött beléd, Kurosaki-kun?- érdeklődött a büfésbácsi kissé morcosan.

Nem is csoda, hiszen alig bírt megkapaszkodni a korlátban. Ichigo csak bámult rá bambán, majd lassan eljutott a tudatáig, hogy Urahara bizony nagykorú. Nagy levegőt vett, és gyorsan eldarálta, minek is a nagy sietség. Igazából elég volt csak belekezdenie.

-Urahara-san, nagy a baj van! Aizen, büntetőmunkára ítélte Shirót.

-És?

Urahara a lehető legnagyobb közönnyel figyelte a srác arcát.

-Mit és? Tegyen valamit! Ha nem sietünk, akkor…

-Aizen-sensei kiéli beteg hajlamait az unokatestvéreden?

-Pontosan. Ezért rohantam annyira.

-Rendben- bólintott a férfi.- Te itt maradsz, Kurosaki-kun. Majd én intézkedek.

Urahara ráérősen megkerülte Ichigót, majd csodálkozó pillantásától kísérve a matekterem felé vette az irányt, de előtte elrendezte a terepet.

Toushiro megszeppenten ült a padjában, és igyekezett figyelmen kívül hagyni, milyen éhes tekintettel méregeti őt Aizen. Valósággal rettegett a férfi közelségétől, de kis megnyugvással töltötte el a tudat, hogy még mindig az asztala mögött ült, s onnan mustrálta csupán.

Toushiro villámgyorsan végzett a példákkal, amiket a férfi felírt a táblára. Mindössze tíz perc kellett neki hozzá.

-Elmehetek?

-Készen vagy a feladattal?- kérdezte tőle Aizen.

Nyájas hangjától valósággal felállt a hátán a szőr, de bólintott.

-Rendben. Hozd ide.

Toushiro összekapkodta a cuccait, és a táskájával együtt kiballagott az asztalig. Aizen elvette tőle a lapot, majd szemüvegét megigazítva hosszasan áttanulmányozta. Tudta, hogy nem talál benne hibát, de húzni szerette volna az időt, mert jólesett számára a fiú közelsége. Toushiro egész lénye Ginre emlékeztette.

Amikor még a főiskola padját koptatta, Aizen fülig beleesett az egyik csoporttársába, történetesen Ichimaruba. A férfi nem viszonozta az érzéseit, s mikor Aizen bevallotta neki, hogy a férfiakhoz vonzódik, Gin még ki is nevette. Aizen megalázottnak érezte magát, s erre még Matsumoto Rangiku, Ichimaru barátnője, is rátett egy lapáttal. A nő ugyanis szeretett pletykálkodni. Miután megtudta a kis titkot, szétkürtölte az iskolában, s attól kezdve mindenki megvetéssel nézett a barnahajú srácra.

Az előítéletek később is üldözték, de megtanulta kezelni ezeket.

Teltek az évek, s hamarosan Ginnek és Rangikunak kisfia született. Aizen nem örült a hírnek, de mikor előző év szeptemberében megpillantotta Toushirót, újra hevesebben kezdett verni a szíve. Nem hitte volna, hogy ennyire hasonlít Ichimarura. A hófehér haja, arcának lágy mégis határozott vonásai, egytől-egyig Ginre emlékeztették. Reménykedett benne, hogy valahogy sikerül becserkésznie a srácot, de nem járt sikerrel. Eddig.

-Ami késik, nem múlik –gondolta, ahogy harmadjára is végigfuttatta szemét a lapon. Érezte, ahogy nadrágja egyre szűkebb lesz. Lassan nem fog tudni parancsolni magának.

-Ez rendben van- dőlt hátra székében egy nagy sóhaj kíséretében.

-Akkor elmehetek?- vetette fel reménykedve már másodjára Shiro.

-Még nem.

A nyugodt hang egyenesen megrémítette a gyereket. Hátrált két lépést, és sarkon fordult, de Aizen villámgyors mozdulattal kapta el a csuklóját.

-Még nem engedtelek el.

Rettegő, türkizzöld szemek meredtek rá, és Aizen engedett a szorításon. Toushiro kihasználta az alkalmat, fejbe vágta a tanárt a másik kezében szorongatott iskolatáskájával, s kiviharzott a teremből.

-Te kis…

Aizen magához tért az első döbbenetből, és felbőszült oroszlánként utána vetette magát. Nem értette, miért fél tőle ennyire, hiszen nem csinált még vele semmit. A rakoncátlankodó testrésze végképp lelohadt. Már csak meg akarta büntetni a srácot. Érezte, hogy bőre felszakadt, ahol az ütés érte, és meleg vérpatak indult útjára, mely végigfutott a homlokán, ami a látását is elhomályosította, de nem törődött vele.

-Állj meg, Hitsugaya!

Kiáltása visszhangot vert a folyosó falain, de Toushirónak eszében sem volt megállni. Eldobta táskáját, és kétségbeesetten rángatta a közeli osztálytermek kilincseit. Aizen egyre közelebb került hozzá. Már azt hitte, hogy el fogja kapni, amikor az egyik ajtó végre engedett az erőszaknak.

Bombaként robbant be a helységbe, ami történetesen a lánymosdó volt. Alig vetette be magát az utolsó fülkébe, megjelent a tanár.

-Innen úgy sem menekülsz, Toushiro-kun. Nincs kiút. Hiba volt megsebesíteni- Aizen hangja, most cseppet sem csengett mézesmázosan.- Már senki sincs az iskolában, aki segíthetne.

Toushiro légzése felgyorsult, ahogy az ajtó alatt megjelent a fenyegető árnyék. Minden halk lépést dobbanásnak élt. Mihelyt megálltak reccsent is az ajtó. Az első nekifeszülésnek még nem, de a másodiknak engedett a retesz, s kiszakadt a helyéből. Toushiro szeme elkerekedett a rémülettől, de lélekjelenlétét szerencsére megőrizte. Tenyere a hideg csempének feszült, lába meg az ajtónak, így próbálta meg magától távol tartani Aizent.

A sarokpántok recsegtek-ropogtak, végül a nagy erőfeszítéstől ki is szakadtak a helyükből. Hitsugaya adrenalinszintje a plafont verte, mert már csak a saját ereje állt a tanár és közte. (Kmh! Vagyis… a szüzessége függött tőle.)

Aizen ellenben élvezettel nyalta meg a száját. Úgy érezte, végre nyeregben van. Már semmi sem állhat az útjába. Az övé lesz a kicsi uke. Csakhát ember tervez, Isten végez, de az Ördög köcsögebb.

-Ó, elnézést!- csendült egy kaján hang, mire a tanár összerezzent.

Bosszúsan összehúzta a szemöldökét. Nem hitte volna, hogy van még ember az épületben rajtuk kívül. Ráadásul a büfés pasas. Megfordult, de előtte rendezte arcvonásait.

Az ajtóban álló Kisuke játékos mosolyát nem tüntette el, de kalapja, mint mindig, a szemébe volt húzva. Ezért nem látta Aizen a szemében megbúvó, pajkos csillogást.

-Talán megzavartam valamit?

Ártatlannak hangzott a kérdés. Fejét kicsit félrebillentette, hogy végigmérhesse a tanárt.

-Ami azt illeti, igen- vágta rá nem túl udvariasan a kérdezett. –Hitsugaya-kunnak a büntetését kellene töltenie, de meglógott.

-Ez nem igaz! Már végeztem a feladattal!- reklamált Toushiro.

Aizen rávágott egyet az ajtóra, mire a fiú azonnal elhallgatott.

-Ezek a mai fiatalok- sóhajtott a kalapos. –Nem tisztelnek senkit és semmit. Jut eszembe! Azt hiszem Kurosaki-kunt láttam a kémialabor felé rohanni. Valami méregről zagyvált, amikor elhúzott a büfém előtt. Vagy fegyvert említett? Meg talán az ön nevét is hallottam, de nem vagyok benne biztos.

-A lényeget- türelmetlenkedett a tanár.

-Ön az egyetlen, aki még itt tartózkodik a tanárok közül. A többiek már régen hazamentek. Szeretném, ha segítene lefülelni a lurkót.

Aizen vetett egy vágyakozó pillantást a wc-ajtóra, végül rávette magát, hogy elhagyja a lánymosdót, s vele együtt a nagy lehetőséget is. Úgy gondolta, ha nem ma, majd máskor levadássza Shiro-chant. Nem is sejtette, hogy Urahara ezzel felhívta egy keringőre, s ő készségesen elfogadta.

Toushiro óvatosan kidugta a jobb kezét a résen, mikor a távolodó léptek elhaltak. Ririntől „kölcsönvett" kistükörrel megnézte tiszta e a levegő. Szerencsére, és őszinte megkönnyebbülésére nem látott senkit odakint.

Lassan kievickélt a fülke romjai alól, majd a tükrös trükköt eljátszotta a mosdó bejáratánál is. Mikor megállapította, hogy rajta kívül senki sincs a folyosón, megkezdte a sprintet a táskájáig, majd hátraarcot csinált, és meg sem állt az iskola kapujáig.

Időközben a két férfi elérte a kémialabort, ami egy emelettel lejjebb volt, a folyosó legvégén. Persze a közelben nyoma sem volt Ichigónak, ellenben az ajtót nyitva találták.

-Nos, hol van?

Aizen kérdő tekintettel vizslatta társa arcát, ami nem árult el érzelmeket. Urahara megrántotta a vállát.

-Talán odabent van. Meg kellene néznünk.

-Csak bezárjuk az ajtót.

-Lehet, hogy baja esett.

A matektanát gyanakodva felvonta a szemöldökét, de azért belépett a tágas terembe. Első pillantásra megállapította, hogy a szekrényekhez nem nyúlt senki. Feleslegesen rángatták el Toushiro mellől.

-Itt nem történt semmi- morogta bosszúsan, s kezdte már gyanítani, hogy segítettek a srácnak meglógni.

-Majd fog- mosolygott Urahara.

-Mi?

A tanár száznyolcvan fokos fordulatot tett, ám addigra kattant a zár.

-Mit jelentsen ez?

-Minek látszik?

Urahara halálos nyugalommal rakta zsebre a kulcsot. Aizen kezdett bepánikolni. Hallotta már, hogy Kisuke is a férfiakat szereti, ugyanakkor szeretőivel nem igazán bánik kesztyűs kézzel. Mint a csapdába esett vad, úgy tekintgetett jobbra-balra, de nem látott egérutat. Az egyik asztalon meglátott egy vastag kötelet, és rémes képek jutottak az eszébe.

-Ne szórakozz velem!- kiáltotta, remélve, hogy meghallja a gondnok, Tessai, vagy Urahara abbahagyja a molesztálását.

Határozottnak szánt hangja nem érte el azt a hatást, amit szeretett volna. Ehhez hangjának remegése nagyban hozzájárult.

-Pedig pontosan arra készülök- indult meg felé a szőke, hogy becserkéssze.

Lassú, ruganyos léptekkel közeledett áldozatához. Csak akkor torpant meg, amikor orruk már szinte összeért, olyan közel voltak egymáshoz. Felemelte a kezét, és végigsimított Sousuke arcán. Közel hajolt a füléhez, és belesúgta:

-Remek uke lesz belőled.

-Azt már nem!

Urahara hirtelen megragadta a barna fürtöket sakkban tartva vele a tanárt, s így egyúttal kényszerítette rá, hogy a szemébe nézzen.

-De igen.

Aizen nagyon megrémült. Eddig minden alkalommal ő volt a domináns fél, s most egy határozottabb jellem akarta maga alá gyűrni. Nem engedhette meg ezt a gyalázatot.

Hamar visszanyerte lélekjelenlétét, és ellenfele bordái közé bokszolt. A váratlan támadástól Kisuke kibillent az egyensúlyából. A tanár diadalittasan elvigyorodott, csak az ment ki a fejéből, hogy a haja még mindig ellenfele markában van. Hatalmas puffanással értek padlót, majd némi közelharc után Kisuke behúzott egy jobbegyenest Sousukénak, aki egy pillanatra elveszítette az eszméletét. Ennyi elég is volt a másik férfinak a cselekvésre. Leszorította az ernyedt csuklókat, majd villámgyors mozdulattal és az asztalon heverő kötél segítségével, az egyik közeli szekrény lábához kötözte áldozatát.

Épphogy végzett, Aizen magához tért. Rettegve rángatta a kötelet, de az vastag, a csomó pedig szoros volt. Csípőjén a büfétulaj ücsörgött fülig érő szájjal, s térdeivel szorosan tartotta a reszkető combokat.

-Kár próbálkoznod, innen úgy sem menekülsz. Két lehetőség közül választhatsz. Az első, hogy hagyod magad, és olyan kényeztetésben lesz részed, amilyenben még sosem volt. A második, hogy ellenállsz, de akkor erőszakkal teszlek a magamévá. Te döntesz- az utolsó mondatnál előrehajolt, és végignyalt leendő ukéja nyakán.

Mindent tudok rólad, mert egy ideje figyelem minden lépésedet. Az hogy Ginbe vagy belezúgva, nem nagy újdonság számomra, és nem is nagy szenzáció. Az érzéseid szerencsére viszonzatlanok. De az, hogy a fiát akarod ezért megdugni… az már beteges. Az a gyerek nem csipáz téged, törődj bele.

Urahara keze beszéd közben végigcsúszott a matektanár inggel fedett felsőtestén, amitől Aizenen jóleső borzongás futott végig. A szőke észrevette ezt, ahogy Sousuke ismételten éledező férfiasságát is. Lökött egyet a csípőjén, mire egy nyögés szakadt fel Aizen torkából.

-Add meg magad, és ígérem, nem fogsz csalódni.

Aizen legszívesebben visszaszívta volna a nyögést, de nem lehetett. Érezte, hogy a füle tövéig elpirult, s ezt Kisuke ravaszkás mosolya is bizonyította. Magában latolgatta az esélyeit. Több érv is az mellett szólt, hogy engedjen.

-Rendben van- sóhajtotta végül. –Hagyom, hogy azt tegyél velem, amit akarsz.

-Okos, fiú- duruzsolta a szőke.

A férfi összeszorította a szemét, úgy várta, hogy Urahara végezzen vele. Azt hitte, hogy vadul letépi majd a ruháit, és a magáévá teszi őt, de helyette a leheletét érezte a fülén, s a gyengéd harapást a fülcimpáján. Alig bírta visszatartani, feltörni készülő nyögését.

A büfés látta az arcán, hogy milyen nagy csatát vív magában, s felfedezőútra indult az ajkaival a puha bőrön. Apró csókokkal hintette az izmos, feszes nyakat, majd a váll finoman ívelt gödrét. Miután keze az ing gombjaival babrált, s a vékony szövet egyre többet mutatott meg a szépen kidolgozott felsőtestből, annál keményebb lett az ő szerszáma is.

-Miért rejted el magad mások tekintete elő?- kérdezte elszakadva az illatos bőrtől

Sousuke elfordította a fejét, hogy ne kelljen partnere szemébe néznie.

-Mégis kinek mutogassam?

Hangjában ott bujkált a szomorú-keserűség. A szőke incselkedni kezdett.

-Mondjuk nekem- majd komolyan folytatta.- Ne vágyódj olyanok után, akiket nem kaphatsz meg. Nézz magadra! Az Isten is ukénak teremtett.

-Ugye te sem hiszed el, amit mondasz? Különben is, te nem érzed át az én helyzetemet.

-Dehogyis nem.

-Nem hiszem, hogy szerelmes lennél. Nem tudom rólad elképzelni.

-Pedig az vagyok.

Erre a kijelentésre Aizen nagyon elcsodálkozott.

-Kibe?

Urahara számított a kérdésre. De el merje-e mondani az érzéseit az alatta fekvőnek? Félt attól, hogy a történtek után esetleg kiröhögné. Hosszan bámult az arcába, mielőtt kinyögte volna a választ.

-Beléd.

Aizen azt hitte rosszul hall.

-Tessék?- kérdezte értetlenül.

-Jól értetted. Régóta kívánlak. Pontosan azóta, hogy először megláttalak.

Közel hajolt Aizenhez, majd lágyan megcsókolta. Finoman ízlelgette a piros ajkakat, melyek olyanok voltak számára, mint a legédesebb gyümölcs. Nyelve végigszántott először a felső, majd az alsó íveken, végül behatolt a két szirom közé, hogy a gyöngyházszínű fogsoron folytassa érzéki játékát, hogy aztán még beljebb nyomulva találkozzon párjával egy szenvedélyes keringő erejéig.

Aizen szemei először kitágultak, majd az első döbbenet elmúltával, lassan lezáródtak.

Kisuke, érdes tenyerének simogatásával az egekig akarta srófolni szerelme vágyát, ami sikerült is neki. Csókjuk egyre mélyebb, egyre vadabb lett. Már szinte alig kaptak levegőt, úgy falták egymást, végül el kellett szakadniuk, pedig nem akartak.

Urahara leszállt „áldozatáról", aki tiltakozva felnyögött.

-Nem hagylak itt- morogta kéjtől elfúló hangon. -Csak eltávolítom a zavaró tényezőket kettőnk közül.

Villámgyorsan lekapta magáról a nadrágot, majd letérdelt, és nagy üggyel-bajjal kedvesét is megfosztotta a ruhaneműktől.

Aizen igyekezett megkönnyíteni seméje dolgát, és engedte, hogy Kisuke combjai közé férkőzzön.

-Ahhoz képest, hogy mennyire tiltakoztál az ukeség ellen, elég készséges vagy.

-Fogd be!

Kisuke vigyorogva figyelte az ismét elpiruló férfit, azután rávetette magát a meredező, rózsaszín mellbimbókra. Meglepett kiáltás hagyta el Aizen torkát. Szeretője szívogatta, szopogatta ajkaival, gyengéden morzsolgatta fogaival, miközben jobb kezével a kéjrúdját kényeztette, a sajátját pedig izmos fenekéhez dörzsölte.

Urahara jól értette a dolgát, ehhez kétség sem fért. Figyelembe vette azt a tényt, hogy szerelme még sosem volt alárendelt egy kapcsolatban, s bár fogcsikorgatva, de megpróbálta visszafogni mohó vágyát, és nem azonnal a magáévá tenni őt.

Ruháik szanaszét dobálva hevertek a földön. Aizen levegő után kapkodva nyöszörgött, miközben Urahara lágy csókot lehelt a vágytól vörösen izzó makkjára, majd nyelvével megízlelte, s felderítette. Kínzóan lassan nyalta végig, s siklott át a keményen álló hímtag duzzadt, erekkel átszőtt részére. Felemelte a csípőjét a hideg padlóról, ezzel is jelezve, mennyire élvezi a helyzetét. Kisuke nyelve visszatért szerszámának hegyére, majd ajkai közé vette, és szinte tövig benyelte. Nagy önuralomra volt szüksége nehogy azonnal elmenjen.

Valószínűleg Urahara is észrevette, mert egy-két mozdulat után figyelmét a formás, feszes és kemény fenéknek szentelte.

Először csak cirógatta, utána óvatosan behatolt mutatóujjával a szűz területre, s mozgatni kezdte ki-be. Aizen felvette a ritmust, amit diktált. Csípője úgy mozgott, ahogy a szőke hajú keze.

-Hova mész?- kérdezte, mikor Kisuke kihúzta belőle az ujját és felállt.

A büfétulaj nem felelt, csak odalépett az egyik asztalhoz, és elvett róla egy tégelyt. Aizen jól tudta, hogy síkosító van benne. Feszengve figyelte, ahogy társa ismét letérdelt, és miután lecsavarta a dobozkáról a tetőt, bekente a krémmel az ujjait.

-Nem fog fájni. Finoman csinálom- búgta Urahara, mikor észrevette, hogy figyelik.

Félretette a síkosítót, és ismét behatolt mutatóujja a vonzó testbe. Néhány mozdulat után a középső ujja is csatlakozott az előzőhöz, hogy kellőképpen kitágítsa a hátsó bejáratot. Az első kellemetlen élmények után, Sousuke egyre jobban élvezte a játékot, és már nem bánta, hogy Urahara egyre több ujját használta.

Kisuke is egyre jobban begerjedt, s mikor elég tágnak vélte partnerét, megmarkolta fegyverét, és a megfeszülő testbe hatolt.

Aizen kéjesen felkiáltott, amint Kisuke ágyéka a hátsójához csattant, a szőke mégis ajkára tapasztotta a sajátját, s csak lassan mozgott a reszkető testben. Kezével ide-oda kalandozott. Simogatta, becézte. Aizen ágyékát azonban nem érintette. Nem szerette volna, ha gyorsan elélvez. Húzni akarta az időt, s a másik vágyát az egekig srófolni.

Aizen átvette a ritmust, amit diktált, közben átfonta a lábával Urahara derekát, így biztatva gyorsabb iramra. De felesleges volt. A szőke mozgása egyre magabiztosabb lett. Egyik kezét még be is csúsztatta szeretője alá, megemelve ezzel a csípőjét, hogy még mélyebben hatolhasson belé.

Hosszú, vad szeretkezés volt, de mégis rövidnek érezték. Urahara is kapkodva szedte a levegőt. Már nem bírta tovább. Túl régóta kívánta az alatta vergődő testet. Szabad kezével megmarkolta Aizen férfiasságát és egyre gyorsabban húzogatta rajta a bőrt.

Sousuke dicsérte az összes isteneket. Nyögdécselése, átváltozott kiáltásokká, végül mélyről felszakadó hörgéssé. Érezte, ahogy a saját hasára csapódik élvezetének nektárja.

Kisuke ugyanabban a pillanatban rándult össze- az egész tárat szerelme testébe lőve. Levegő után kapkodva borult Aizen izzadtságba fürdő mellkasára.

-Szeretlek- suttogta kioldva közben a kötelet.

Aizen átkarolta a nyakát.

-Lehet, hogy tudnálak szeretni.

Kisuke szeme felcsillant a félhomályban.

-Akkor van esélyem?

-Talán- jött az incselkedő felelet.