3. fejezet - „ Hogy mikor jön érted?"
Perselus játékosan forgatta, gyűrögette a majd félórája érkezett perzselt pergament, amin a pestises diákok számára kellő bájitalok listája volt felírva. Kényelmes karosszékében hátradőlve figyelte öreg inga órája ketyegését, és az idő relativitásán gondolkodott. Érdekes módon ő is megfigyelte már azt a tényt, hogy ha valamit élvezett, akkor a ketyegő szinte száguldott, de az olyan alkalmakkor, mint ez is...
- ...és Viki unokatestvérem is járt egy darabig a foglalkozásra, de amikor letette a RAVASZ-ait, akkor teljesen felhagyott minden bájitallal. Azt mondta, inkább megveszi, mint hogy ő szenvedjen vele! Hát nem nonszensz? Mert mit kap már az ember a pénzéért? Silány alapanyagokból összecsapott bájitalokat, amit ki tudja, milyen körülmények között készítettek. Na és a tárolás? Egyszer anyával kénytelenek voltunk Rose-nak az Abszol úti patikában megvenni a köptetőjét, mert nekem kifogyott véletlenül a készletem, és meg kell mondanom, az a minőség egyszerűen borzalmas volt! Én nem tudom, mit csinálhattak azzal a...
Perselus apró pendülésként érzékelte halántékánál a fejfájás kezdeti jeleit.
Oda oda-bólintva néhány kérdőn felívelő mondatra, próbálta kizárni a kölyök csacsogását. Már diákként sem bírta a szüntelen okfejtéseket hülyeségekről, mert mindamellett, hogy idegesítette a téma, a hadaró hangvételtől még szédülni is kezdett.
Bár meg kell hagyni, az első öt perc kritikus volt - amikor még figyelt -, de aztán átjutottak a holtponton, és már nagyjából megszokta a gondolatai háttérzaját.
Kicsit kezdte átérezni, mit is érezhettek a diákok, amikor nem volt kedve az ostobák bájitalfőzési kísérleteit nézni, és felolvastatott az egyik tanulóval.
A fiú, aki vele szemben ült, annyira hasonlított a hajdani Ron Weasleyre. Ha a kölyök venné a fáradtságot, és nem zabálna annyit, mint egy rozmár, akkor a hasonlóság annyira megdöbbentő lenne, hogy egyesek okkal gyanakodhatnának mágiára. Kíváncsi volt, mi lehet az Arany Trió női tagjával. Potterrel havonta többször is találkozott, mert ő készítette még mindig a kis Teddy Lupinnak - Kis? Kész férfi! - a Farkasölőfű-főzetét, de Grangert Weasley hat évvel ezelőtti temetése óta nem látta.
Szája széle gonoszan felkunkorodott.
Vajon meghízott azóta? Nincs is egy hete, hogy Ginevra Weasleyvel - vagyis Mrs. Thomasszal - találkozott, és majdnem könnyesre röhögte magát. Még emlékezett a kis kényeskedő tini lányra, aki minden csillogó felületen magát nézte, és a kinézetét igazgatta. Erre most ragyás fejjel, kétajtós szekrény szélesen terelgette a második házasságából született lányait.
Vajon Granger az anyasertés mintájára változott? Vagy esetleg olyan lett, mint az anyósa, Molly? Házsártos és nagyhangú?
Ó, vagy esetleg, mint Trelawney? Hahaha! Ó, te jó ég, már alig várta a találkozást.
De hol késik már az a nő?
- ...És képzelje el! Kutya szőr volt benne! Kutya! Amikor azt minden valamirevaló bájitalfőző tudja, hogy ezüstróka szőr kell, méghozzá a prémesebb alsó bunda rétegből. És ezt árulják, mint minőségi termék! Hah...!
Tekintete az órára rebbent. 19:12
Még csak ennyi?
Nagyot sóhajtva nézett le a pergamen darabra, és körmeivel kiegyengette az előbb begyúrt széleket.
A fiú ismét kérdezett valamit, tehát bemutatott még egy bólintást, de arra nem számított, hogy erre a suhanc felugrik, és ujjongva néz körbe.
- Merre van a labor?
- Minek az neked? - kérdezte védekezően Perselus. Vajon mibe egyezett az előbb bele? Szó sincs róla, hogy körbevezesse a házban!
- Hát nem ott főzzük meg a bájitalokat?
- Milyen bájitalokat?
Hugo bizonytalanul nézett le a cetlire, és vissza a férfira.
- Hát amiket Madam Pomfrey kért.
- Miből gondolod, tökfej, hogy engedném, hogy segíts ezekben a fontos bájitalokban?
- Abból, hogy az előbb rábólintott.
Jah...- értette meg Piton gondolatban. - Hogy abból...
Kellett neki mindenre bólogatni, na de majd most letöri a gyerek lelkesedését. Nagy ívben maga elé vette a papírost, és újra végigfutotta.
- Nem hinném, hogy ezek a bájitalok megfelelnének a jelenlegi tudásodnak. A nagy részük különleges önkontrollt és mérhetetlen precizitást igényel.
Hugo önelégült fejet vágott.
- Szerintem nem jelentenének gondot.
- Óh, valóban? - emelkedett fel Piton jobb szemöldöke lefitymálóan, de hangjában érezni lehetett, hogy élvezi a kihívás lehetőségét.
- Valóban. - Hugo ennél magabiztosabb nem is lehetett volna.
- Akkor biztos nem riadsz vissza, hogy válaszolj pár kérdésemre például... - tessék-lássék módon újra végigfutotta a sorokat - a Kombinált Alhasi Vérrög Gátlóval kapcsolatban. - Sunyin nézett fel a szemöldöke alól a másikra. Ez a bájital különösen trükkös egyed. Fiatal korában utálta elkészíteni, mert nehezen rázódott bele az újbóli ismétlődő fölözésbe és lepárlásba.
- Csak tessék! - Hugo vállait magabiztosan kihúzta, és karjait összefonta mellkasa előtt. Biztos volt benne, hogy kiérdemli a bájitalmestertől az elismerést.
- Amikor a harmadik fázisban hozzáadod a ragacsos főtesthez a véla hajat, a főzet füstöt hány, és azt kell begyűjtened, vagy permetet ont, és azt kell lecsapnod egy hideg rézedényen?
Hugo meglepetten felhorkantott. Egy beugratós kérdés?
- A főzetnek csak két szakasza van, nem véla haj kell bele, hanem goblin, és a permetet nem szabad levegőn, hanem mesterséges buborékban kell összegyűjteni, hogy az beleolvadjon a buborék falába. Nem is tudom, hogy lehetne megoldani, hogy füstöt hányjon.
Perselus kellemesen meglepődött. Nahát. A tökfejnek talán tényleg lehet némi elméleti tudása. De az utolsó mondatával nem értett egyet. Ő határozottan látott már olyan véralvadásgátlót a fiú becses gyógynövénytan tanárától, ami telifüstölte a termét. De Longbottom mindig is különleges anomáliákat volt képes előteremteni az üstjében. Volt, amit titkon félretett későbbi tanulmányozásra, mert egyszerűen nonszensz volt azokból az alapanyagokból létrehozni azt, ami mégis ott csücsült az üstben.
De ennyi nem volt elég, hogy hagyja magát rábeszélni.
- Újabb kérdés: A túlzott lúgosodást csökkentő főzetre melyik bájital-kombináció miatt van szükség a meglévő ismeretei alapján?
Hugo hagyott magának pár másodpercet, hogy végiggondolja. Perselus tudta, hogy a kérdés nem igazán fer a gyerekkel szemben, hisz ennek a kérésnek a megválaszolásához a medimágia különböző ágaiban is jártasnak kell lenni, nemcsak a bájitalok természetét kell ismerni.
- A szúnyogtejes lázcsillapító... és a közönséges verbéna alapú altató?
Franc!
- Kérdezed, vagy mondod? - Perselus próbált semmilyen reakciót nem adni a fiú válaszára, és ezzel elbizonytalanítani a kis taknyost, aki ezek szerint anyja könyvtárában is gondosan körbegarázdálkodott, mert azt az ismeretanyagot, ami a pestises kezelésekhez kell, a Roxforti könyvtár nyilvános szakaszában csak nagyon alapos kutatómunkával, vagy célirányos kereséssel tudta volna elsajátítani. Konkrét irodalom nincs a témában.
Hugo mélyen a fekete szemekbe nézett. - Mondom.
- Hm... Mit adsz annak a másodéves fiúnak, aki a viszketésére túl sok hámlasztó kenőcsöt kent, és toxikus tüneteket mutat?
- Adok neki egy bezoárt, és hívom Madam Pomfreyt, hogy kezelje.
Perselus felhorkantott. Kis sunyi! Így megkerülni a kérdést!
- A környéken megdöglött az összes kecske - nincs bezoárod. Mit teszel?
Hugo most már nem tűnt annyira magabiztosnak.
- Ööö... Hát, először megvizsgálom a nyelvét és a körmeit, hogy nem színeződtek-e el. - Hangsúlya inkább volt kérdő, és szemei kutatón pásztázták a férfit, információ morzsák után. - Ellenőrzöm a pulzusát, és ha ezekkel nincs gond, akkor tejet itatok vele, de ha van, akkor... elveszem a kenőcsét, és... kiteszem a levegőre?
Ohó, Perselusban fickándozott a jókedv. Megvagy!
- Kérdezed, vagy mondod?
- ...Inkább kérdem.
Perselus alig tudta elnyomni azt a győzedelmes ábrázatot, ami felkúszni készült arcára, de testtartásával nyíltan hirdette az elégedettségét a fiú kudarca felett, így lazán elterpeszkedett székében, és jobb bokáját feltette a térdére.
- Azt kell, mondjam, Mr. Weasley, ha így tennél, szegény másodévest másnap temethetné a családja. - Hugo elfintorodott. - A hámlasztó kenőcsre allergikus reakciókat adó férfiak 90%-a vérzékeny, ezért ha kiteszed a napra, akkor a belső szervei szépen elkezdenek vérezni, és meghal. Bárcsak elgondolkozhatnál a módszer helyességén, amikor olyan hangerővel ordít a kínoktól, hogy még Roxmorts falai is beleremegnek. - Hugo homlokán ideges ráncokba szaladt a bőr, és összepréselte a száját. Na, ezt a mimikrit jobban preferálta a bájitalmester, akármelyik Griffendélestől. - A helyes válasz az lett volna, hogy tejjel hígított lúgosító főzettel kell hideg borogatást végezni a gyereken, míg a tünetei mérséklődnek, majd el nem tűnnek nyomtalanul.
- Ezt medimágusoknak kell tudniuk.
- Meg bájitalmestereknek. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy elég annyit tudnod, mit hogyan kell megfőzni! Egy bájitalmester kertész, gyógyító és tudós egyben. Bájital nincs megfelelő alapanyag nélkül, és megfelelő információk hiányában a medimágia terén nem lesz maximális hatékonyságú a bájital. Ezért szakosodnak nagyon sokan egy bizonyos területére a medimágiának.
- Mint maga a Farkasölőfű-főzettel?
- Pontosan. A licantropia kezelése sosem kapott igazi figyelmet a háború előtt, és emiatt rengeteg megfertőzött ember élt rettegésben minden hónapban.
- De hála magának, ez már nincs így.
- Pontosan. De szerintem te is láttad a különbséget Teddyn, amikor tavaly nem vette be a főzetét átváltozás előtt.
Hugo szemei kikerekedtek.
- Maga ismeri Teddyt?
- Igen... - Perselus úgy érezte magát, mint aki elszólt egy fontos dolgot egy olyan személy előtt, akinek erről a dologról nem kéne tudnia. Igaz, hogy Potterék nem titkolják, hogy az ifjú metamorf-mágus vérfarkas, de azt se ő, se Potter nem reklámozza, hogy a Farkasölőfű-főzetet ő főzi meg minden hónapban. Ennek eleinte több oka is volt, de azok lassan elkoptak, és be kellett vallania, hogy Potter már nem idegesíti annyira. Persze, ezt csakis a nyugodt életvitele számlájára írta. Sehol egy megalomán őrült, akiről információkat kell kiszivárogtatnia, és sehol egy Neville Longbottom, az üstjei környékén. Az élete stresszmentes, hát természetes, hogy jobban tűri a hülyeséget.
Hugo álla leesett döbbenetében. Nem is sejtette, hogy a családja a példaképével havi szinten tartja a kapcsolatot! Miért nem voltak képesek legalább egyszer bemutatni őt ennek a nagyszerű embernek? Megállj, Teddy... ezért még keményen felelni fogsz!
Gondolataiból Piton ragadta ki, ahogy méltóságteljesen felállt, eligazította a ráncokat a talárján, és hűvös tekintettel lenézett rá.
- Nem fáj már semmid?
Hugo belsejét megmelengette a gondoskodás, és mosolyogva válaszolt.
- Nem! Ezek a bájitalok sokkal hatékonyabbak, mint amit a jelenlegi bájitaltan-tanárom főz a gyengélkedő számára
- Azt nem kétlem. Szóval. Úgy döntöttem, mivel az időm drága, és az édesanyád még mindig nem jelent meg - gyors pillantást vetett az órára: 19:49. Franc! -, ezért megengedem, hogy velem gyere a laboromba. - Hugo kurjantva ugrott fel, és izgatottan sertepertélt a meginduló bájitalmester után. - DE, nincs okvetlen kérdezősködés, közbenyúlkálás, borogatás, nem lépsz túl közel a munkaasztalhoz, és könyörgöm: Ne nyúlj semmihez!
Hugo csillogó szemekkel bólogatott.
Perselus mélyet sóhajtott. Úgy érezte magát, mint egy irgalmas szamaritánus. Végtelenül kegyes dolog beengednie egy dúvadat az ő szentélyébe, de azzal nyugtatgatta magát, hogy szorítja az idő a receptekkel kapcsolatban, és a kölyök - mérete ellenére - nem tűnt egy katasztrofális alkatnak... Csak azt nem értette, miért van olyan érzése, mintha hitegetné saját magát.
Perselus lehunyta hosszú fekete szempillákkal szegélyezett szemeit, és hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette az orrnyergét.
- Elkezdenéd már? - kérdezte türelmetlenül a tökfejet, aki már lassan három perce egy helyben állt a szecskázó pult előtt, és csak hangosan cirkulált.
Hugo összerezzent, és szemrehányóan hátranézett rá.
- Koncentrálni próbálok.
- Ha így folytatod, ránk hajnalodik, és még nem csináltál semmit. Kezdj bele, kölyök, vagy semmisnek tekintheted az ajánlatom!
Hugo morcosan, de kezébe vette az ezüst aprító tőrt, és magához vett egy friss koriander gyökeret.
- És még maga publikál arról, milyen fontos az okklumencia a gyakorlatban.
Perselus nem válaszolt erre.
Jah, hogy okklumentálni próbált...
Őszintén le volt nyűgözve. Bár rohadtul nem bízott benne, hogy a gyerek bármi hasonlatosat mutatott az igazi okklumenciához. De értékelni kell a próbálkozást!
Perselus élénk figyelemmel szemlélte a fiú gyakorlott, magabiztos vagdosását, és szó mi szó, a tökfej szép szabályos kockákat vágott, legalább ebben nem hazudott neki, de leginkább arra volt kíváncsi, hogy hogy boldogul az orrmandula zsugorító főzet végső fázisaival.
Nem telt bele másfél órába, és máris készen volt a legtöbb bájital első szakaszával, és a labort immár hat halkan bugyogó főzet aromás illata töltötte be, annak ellenére, hogy a fiú szája egyenesen be sem állt, és ontotta magából a megfigyelései alapján tett véleményét... Perselus azon kapta magát sokadik alkalommal is, hogy azt találgatja, vajon melyik istenségnek kéne megköszönnie a váratlan szerencséjét, hogy megmenthette a kölköt. Aztán a fiú addig könyörgött, míg inkább hagyta magát rábeszélni, hogy egy egyszerűbb bájitalt saját kezűleg főzhessen meg. És be kellett látnia, kíváncsi volt. Rohadtul kíváncsi!
A bájital az előkészítéssel, főzéssel, szárítással, porlasztással és pasztellálással összesen félóra alatt készül el egy ügyes kezű ember által, szóval annyira sok időt nem kellett várnia az eredményre.
Perselus ismét kényelmes karosszékében ült a nappaliban, és összeszorított szájjal figyelte, az önelégülten terpeszkedő tökfejet, aki pár perccel ezelőtt tökéletes bájitalt főzött. Tökéleteset! Előbb harapná le a nyelvét, mint hogy ezt hangosan is kimondja, de nincs mit tenni, önmagának nem hazudhatott. Egy Weasley, az Ő laborjában, tökéletes bájitalt főzött!
Brr! Kirázta a hideg.
Ez nem jelenthet mást, mint hogy valami nagyon sötét korszak jön el újra. Vajon a csapások hullámokban jönnek majd?
- Ügyes voltam? - kérdezte Hugo kicsattanó jókedvvel.
Perselus felmorrant, és tekintete az órára rebbent. Mindjárt tizenegy. Hol van már Granger?
- Tűrhetően teljesítettél.
Hugo elmosolyodott. Minden bizonnyal sejtette, hogy ez a dicséret legmagasabb szintje a mesternél.
- Köszönöm!
Perselus ismételten felnyögött. Utálta a váratlan helyzeteket, ezért inkább témát váltott.
- Látom, tényleg nem vagy kvibli. - Hugo arca elkomorult. Helyes. - A szabadidődből szánhatnál egy kis időt a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy hiányosságod pótlására is.
Hugo elfordította a fejét, és úgy válaszolt.
- Már fordítottam eleget. Egyszerűen nem megy nekem az a tantárgy, bármivel próbálkozom.
Perselus vett egy mély lélegzetet. Óh, igen. Sokkal jobban szerette a bizonytalan diák-típust. És ez a gyerek piszkálta a fantáziáját...
- Alapvető dolgokkal próbálkoztál?
- Úgy érti, a csiklandozó ártással és annak kivédésével? - Hugo hangjából csöpögött az irónia. Arcán egy lefitymáló mosolyféleség terpeszkedett.
- Ne szemtelenkedj, kölyök! - A tökfej már nem mosolygott. - Én arra gondoltam, hogy például lefogyhatnál! Abban a nagy testedben összevissza cikázik a mágia, nem csoda, hogy nem tanultad meg tisztességesen az irányításod alá vonni!
Hugo arcán lángrózsák nyíltak.
- A súlyomnak semmi köze ehhez!
- Dehogynem! Több mint húsz év tanári tapasztalat áll mögöttem, és elmondom neked, gyerek, hogy az a diák, aki szinte egy csontkollekció volt, mindig a legerőteljesebb a többi között. - Hugo mereven bámulta a szőnyeg egyik sarkát. Perselus rezignáltan figyelte. Nem igazán érdekelte, hogy megbántotta a kis tökfejet. Ha ez az igazság, ez az igazság. - És miért nincs hosszú hajad? - Hugo nem mozdította el a fejét, de szemeivel kérdőn nézett fel a férfire, és húzta fel a szemöldökét.
- Az meg mire lenne jó?
- Természetesen az erőnövekedést segíti. Senkitől nem hallottad, hogy az erő a hajban van? A boszorkányok ezért hordanak sokszor egészen derékig érő hajat, hogy az eleve kisebb testükben lévő mágiát a férfiak szintjére növeljék.
- Ez negatív diszkrimináció!
Perselus az égre függesztette a szemeit.
- Nem vagyok nőellenes, kölyök!
- De ez akkor is helytelen! Valakit a neme alapján nem lehet megkülönböztetni, pláne egy ilyen relatív szempontból!
Óh, Granger jól tanította a kicsi fiacskáját. Mrs. Reménytelen Ügyek Pártfogója...
- Ez egy egyszerű tény, tökfej! Az egy másik kérdés, hogy mára divattá vált a hosszú haj a nők körében, de ha egy nap kopaszra borotválnád az összes nőneműt az iskolában, akkor rájönnél, hogy igenis igazam van!
Hugo szája széle felháborodása ellenére felkunkorodott. - Tapasztalat?
Perselus szája szélébe is beköltözött egy mosoly, ahogy visszagondolt a Weasley ikrek első megmozdulására még évtizedekkel ezelőtt.
- Kérdezd George nagybátyádat, ő biztosan felvilágosít majd téged.
- Hehe. De ennek ellenére szerintem nem helyes a boszorkányokat lebecsülni, sőt! Igenis rengeteg...
Bla bla bla.
Próbált nem odafigyelni a gyerek egyenjogúságról tartott prédikációjára. Könyörgöm! Az emancipációt rég megcsinálták már a Roxfort alapító asszonyai. Mi lenne, ha nem kéne ilyen poros kérdést boncolgatniuk? Tekintete az órára rebbent. Már elmúlt tizenegy?
- ...úgyhogy ennyit erről.
- És nem tudod véletlenül, mikor méltóztatik végre befutni az édesanyád?
Hugo elvörösödött, és zavartan megvakarta a tarkóját.
- Öh. Miért?
Perselus rosszat sejtett.
- Kettőt találhatsz.
Hugo szája megremegett.
- Hát, lehet, hogy éppen nincsen ma itthon, hanem Németországban van üzleti úton - hadarta el a gyerek.
- Tessék? - kiáltott fel Piton. Felháborodva egyenesedett ki ültében. A tökfej lóvá tette?
- Lehet, hogy csak holnap tud értem jönni... - suttogta a bajsza alatt. Perselus azt hitte, rosszul hall.
- Hogy mikor jön érted?
- Holnap...
- Hogy az a...!
A férfi idegesen csapott a széke karfájára, és ugrott fel, hogy odamasírozzon a kandallóhoz, majd egy széles ívvel hop-port szórt bele.
- Potter!
A lángok között pár percen belül megjelent egy nagyon kócos, álomkóros férfi feje.
- Mi történt, Piton? Nem szoktál így...
- Itt egy kölyök, akit rád bízok! Az anyja majd nálad keresi!
- Hogy? Mi? Kicsoda?
De Perselus már fordult is el, és megragadva a megilletődött kölyök karját, betuszkolta a kandallóba, és ahogy eltűnt („- Hugo? Hát te?") lezárta a közlekedő alkalmasságot.
A kis pofátlan!
És azzal fejedelmi tartással, összeszorított ajkakkal elvonult lepihenni.