Eren úgy ébredt, hogy időközben átölelte a hadnagyot, és Levi is még hozzábújt. Csendben nézte Levi nyugodt, és békés arcát. Amikor aludt, valahogy nem látszott sem unottnak, sem vérengző fenevadnak. Eren szerint túl nyugodt is volt. Mintha már halott lenne. A barna hajúban megállt az ütő. Levi… a legerősebb katona… nem lehet halott!

- Levi, Levi, Levi! Ébredj! – kiáltotta Eren.

Levi nem mozdult, de valami mégis megváltozott. Az arca már nem volt nyugodt. Mintha a lelki, és testi fájdalmai tükröződtek volna rajta. Eren megnyugodott valamennyire. Felült és egy hangra lett figyelmes. Átölelte a gyomrát és káromkodott magában egy sort.

- Mégis mennyi ideig aludhattam, ha ilyen éhes vagyok? Még ételt sem hoztunk magunkkal…

Levi ökölbe szorította a kezét és lassan kinyitotta a fél szemét. Unott tekintetét Eren már nem is furcsállta.

- Hadnagy, mit tegyek? – kérdezte Eren.

- Megvannak a növények, ugye? Akkor menjünk vissza a fal mögé.

- De hogyan?

- Jaeger, mit nem értesz? Visszasétálunk.

- De hadnagy, nem hiszem, hogy…

Levi nem figyelt rá, négykézláb kimászott az üregből és a fa kérgébe kapaszkodva felállt. Eren gyorsan utána sietett. Levit kiverte a víz, és a barna hajú látta, hogy nagy erő kell a felettesének ahhoz, hogy ne mutasson fájdalmat. A fekete hajú tett pár lépést a fa mellett rogyadozó térdekkel, aztán összeesett.

Eren elkapta, mielőtt a földre esett volna. Felvette a hátára és futni kezdett.

- Hülye hadnagy… - motyogta.

- Ezért még félholtra verlek, Jaeger. – mondta halkan Levi.

Eren nem igazán foglalkozott Levi fenyegetésével, bár sejtette, hogy nem fogja elfelejteni az ígéretét. A futása egyre lassult és pár perc múlva már csak botorkált. Levi súlya is visszahúzta és fáradt is volt egy kicsit. Továbbá a hadnagy egyre jobban ellazította az izmait, csak néha markolta meg szorosan Eren köpenyét. A légzése nehézzé vált és Eren úgy érezte, mintha bármelyik pillanatban leeshetne a hátáról.

- Jól vagy, Levi? – fordította hátra a fejét Eren.

- Komolyan kérded? – motyogta lehunyt szemmel Levi.

- Csak gondoltam udvarias leszek, elnézést! – kiáltotta idegesen Eren – Segíteni akarok!

- Akkor… húzz bele kicsit…

A barna hajú újra nekiiramodott, de most sem futott gyorsan nagy távot. Levi egyre nehezebbnek tűnt. Pedig olyan kicsi…

- Jaeger… álljunk meg… - kérte Levi.

Eren lelassított és letette Levit egy fatörzshöz döntve. A hadnagy kötései átvéreztek és az arca hamuszürke volt. Nem tett jót neki az utazás. De most már nemigen fordulhatnak vissza. Levi sem hagyná.

Levi valóban nem érezte magát még ilyen pocsékul. Nem szokott megsérülni, a legjobb titánölő katona volt. És pont Erennel kell itt lennie. Miért nem hozta inkább Hanjit?

A hadnagy hátradöntötte a fejét és becsukta a szemét. Csak azt érezte, ahogy Eren megpróbálja kicserélni a kötéseit. Egyébként minden érzéke lassan elhagyta. Mintha menten elájult volna. Levi ökölbe szorította a kezét, és küzdött, hogy tudatánál maradjon. A körmei a tenyerébe vájódtak, és a fájdalomtól sikerült egy kicsit magához térnie. A másik kezét a földre tette. A koszon kívül, (amiből már elege volt) finom dobogást is érzett. Kipattantak a szemei és Erenre nézett.

- Jaeger, csatára készülj! – adta ki a parancsot.

- De hadnagy, mégis merről és…?

- Vagy felkészülsz, vagy itt hagysz, dönthetsz. – mondta nyersen Levi.

- Nem hagylak itt. – mondta határozottan Eren és előhúzta a pengéit.

Eren megpróbálta felvenni Levit, hogy biztonságosabb magasságba vigye. A hadnagy felnyögött, ahogy megmozdította. Az alakváltó felhúzta magukat egy magasan lévő ágra, aztán a titán mögé került, és lecsapott a nyakszirtjére.

Amikor visszament a fára, a hadnagyot a hátán fekve találta, zihálva. Mellé térdelt, és ijedten megrázta a vállát. Az apja orvos volt, tanult is tőle pár dolgot, de Levi egészen más tészta volt. Levi nem egy közönséges ember. Ő a legerősebb katona.

- Levi, nézz rám!

- Mi az, már megint? – nézett rá fáradtan a hadnagy.

Eren elgondolkodott. Mit kéne mondania? A hadnagy nem volt sem feldúlt, sem dühös. Nincs szükség rá, hogy nyugtatgassa. Valószínűleg, ha értelmetlen beszédbe kezdene, azonnal kapna egy pofont.

- Jaeger!

- Igenis!

- Induljunk a fal mögé!

- Rendben, kapaszkodj belém, most repülünk!

- Messze vagyunk, Jaeger…

Eren nem figyelt rá. Levi átkarolta a nyakát, és erősen kapaszkodott, amikor Eren elugrott.

Jó húsz percig suhantak a fák között. Egyszer csak Eren már nem érezte Levi súlyát. Hátrapillantott. A hadnagy valószínűleg elájult, és most lefelé zuhant. Eren villámgyorsan megfordult, és megpróbálta elkapni Levit. Ám nem tudott mozdulni. Hiába nyomkodta a pengéje kallantyúit, a gáz elfogyott. Így ő is csak lefelé zuhant. „Ez eleve rossz ötlet volt!" szidta magát a barna hajú.

Néhány kiáltással és bukfenccel Eren földet ért. Pár káromkodás után talpra állt, és Levihez indult szapora léptekkel. Levi sérült lába természetellenes pozícióban volt. Miután Eren nem tudta Levit magához téríteni, megállapította, hogy a hadnagy lába eltörött. Készített egy rögtönzött sínt, és kicserélte a saját gáztartályait Leviéval.

Eren az alakváltásra gondolt. Hogyan máshogy menthetné meg Levit?

- Eren… - nyögött fel Levi.

- Hadnagy! – hajolt a felettese fölé Eren. Meglepte, hogy a keresztnevén szólítja.

- Siessünk…

- De, ha mozgatlak…

- Csak induljunk már! – nyújtotta felé a kezét Levi, hogy húzza fel.

- Így meghalsz, mire a falhoz érünk!

- Tudom, siessünk… de Jaeger, ha meghalnék… azonnal hagyj ott…

Eren meglepődött, hogy Levi ilyen hidegvérrel beszél a haláláról. Aztán a szájához kezdte emelni a kezét. Levi rájött mit akar a kölyök.

- Ne tedd, Jaeger! Ha elveszted az irányítást, kivégeznek!

- A katonák mindig kockáztatják az életüket. – vigyorodott el Eren, és beleharapott a kezébe.

Levi tágra nyitott szemmel feltolta magát és figyelte Eren átalakulását. A barna hajú fiúból egy barna hajú, 30 méteres titán lett. Felüvöltött, ahogy az átalakulás befejeződött, majd izzó szemével Levi-ra nézett.

A hadnagy hátrébb húzta magát a karjaival. A titán keze kinyúlt, és megfogta Levit. A hadnagy nem érezte a fogást se nem szorosnak, se nem féltőnek. Vajon Eren észnél van?