Egészen estig ültek a tudattalan Levi mellett, majd úgy döntöttek, éjszaka is vigyázni fognak rá, és felváltva őrködnek. Először Armin volt soron, de mivel Eren sokáig nem tudott elaludni, ő is csatlakozott hozzá. Némán ültek egymás mellett, és az alvó társaikat figyelték.
- Hé, Eren – szólalt meg Armin csendesen – fontos számodra Levi Heichou, igaz?
Eren először nem tudott mit válaszolni. Levi a felettese, és a tanára volt bizonyos szempontból. A barátjának is tekintette, de ezt előtte soha nem mondta volna ki. Persze, hogy fontos volt neki!
- Igen, fontos. Ő a legerősebb katona!
- Emlékszel a király születésnapjára? Mindenki mulatott aznap éjjel.
- Nem rémlik.
- Azért, mert mind részegek voltatok. – mondta megrovóan Armin.
- Miért fontos az az éjszaka?
- Mert én és Mikasa voltunk egyedül józanok. És mivel Mikasával voltam… mindig a közeledben maradtunk. Aznap Levi Heichou is becsípett, ami azért is furcsa, mert bírja az alkoholt… szóval odaült melléd, és mindenfélét összehordott a titánokról, aztán azt mondta, gondolj rá úgy, mint a bátyjára. Kivéve, ha titánná változol, mert akkor megöl.
Eren hallgatott.
- Te meg akkor már nagyon kész voltál, és izé... elaludtál az ölében.
- MICSODA?! – kiáltott fel Eren. Valószínűleg el is vörösödött, de ezt a félhomály miatt nem lehetett látni.
- Sshh, Eren! Igen, elaludtál, Mikasa meg majdnem majd nem nekirontott a Heichounak.
Eren nem válaszolt. Levi tényleg ilyet mondott neki? Halk nyögést hallottak Levi felől. Eren a hadnagya fölé hajolt.
- Felkeltettél, barom! – zihálta Levi – Az ébrenlét maga a pokol!
- Hadd segítsek, Levi!
- Hajrá, Eren… - suttogta Armin.
Eren értetlenül nézett rá. Mi a fenét tegyen? Armin a füle alá tette a kezét, hogy imitálja az alvást. Erennek leesett. De nem tetszett neki az ötlet. Altassa el Levit?!
Ahogy figyelte a küszködő hadnagyot, sóhajtott, lefeküdt mellé és átölelte, aztán lágyan ringatni kezdte. Levi nem is próbált ellenkezni. Belefúrta az arcát Eren ingjébe. Jól esett neki egy kis meleg. Máshol nem volt kényelmes. A hőmérséklet egyszer hidegnek, egyszer forrónak tűnt számára.
Amikor úgy tűnt, Levi elaludt, Eren nyomott egy puszit a homlokára. Nem sokkal később a barna hajú is békésen szuszogott.
Armin csendben figyelte a jelenetet. Még jó, hogy nincs itt Mikasa. Féltékenységében már megölte volna Levit.
Eren úgy ébredt, hogy a hadagya a fejét a mellkasának döntötte, ő maga pedig átkarolta a felettesét. Mindenki más még aludt. Vagyis… inkább az „őrt" is elnyomta az álom. Eren mozdulatlanul nézte Levi nyugodt arcát. A hadnagy, mintha megérezte volna, hogy nézik, kinyitotta a szemét, és felnézett a fiúra.
- Hogy vagy, Levi? – kérdezte kedvesen Eren.
- Szarul, kölyök. – válaszolta nyersen Levi.
- Kifejtenéd?
- Eren, úgy érzem, mintha bedobtak volna egy vulkánba, titánok rohangálnának a fejemen, és a gyomrom is csónakázhat, mert hányingerem van. – sorolta.
- Az nem túl jó…
- Hát az nem kifejezés, úgyhogy sürgősen találd meg az ellenmérget!
- Igenis! Várj, honnét tudsz a méregről?
- Ne becsülj alá, Eren!
Eren nem kérdezett többet. Időközben Jean is felkelt és nyújtózkodott. Aztán Erenékre tévedt a tekintete. Eren még mindig átölelte a hadnagyot.
- Hát ti? – kérdezte.
- Inkább ne kérdezd, Kirstein. – mondta Levi.
- Akkor… ez azt jelenti… - Jean arca átváltott enyhén pirosra, és a szemei csillogni kezdtek.
- Jól vagy, Jean? – kérdezte az éppen akkor felkelő Sasha.
- Armin! – rázta meg az alvó szőke vállát Jean – Armin! – a fiú kómásan ránézett – Merre van Mikasa?
- Honnét tudjam? – ásított Armin.
- Meg kell találnom! Eren már leállt a hadnagynál… úgyhogy Mikasa most szabad!
- Eddig se jártam vele… - jegyezte meg Eren.
- Ki volt amúgy őrségben? – dörzsölte a szemét Armin.
- Connie – mutatott az alvó kopaszra Sasha – Egyébként, ki éhes?
A lány előhalászott néhány kenyeret, és kiosztotta a fiúk között. Csak Levi tolta el magától, hogy most nem tudna enni. Eren mellett ült, unott arccal.
- Jól vagy, Heichou? – kérdezte Armin.
- Csak gondolkodtam.
- Min? – nézett rá Eren.
- Az a gyilkos. Meg tudott volna ölni. Ilyen állapotban nem sokáig tudtam volna védekezni. Akkor meg miért hagyott életben, egy ilyen kis méreggel a testemben?
- Megijedt tőlünk. – mondta Jean, utalva rá, hogy pont akkor jöttek meg.
- Tőled, Kirstein? – gúnyolódott Levi.
Jean nem vágott vissza.
- Nem… veletek is könnyen el tudott volna bánni.
Armint kirázta a hideg. Nem számít mennyi ideje volt katona, a közelében ember még nem nagyon ölt embert.
- Valaki végig akarja nézni, ahogy szenvedek a méregtől. – sziszegte Levi.
Eren erre nem is akart gondolni. Kinek jó az, ha a hadnagy meghal? Hiszen ő a hadsereg legnagyobb reménysugara. Ő maga soha nem bántotta volna Levit.
- Valaki a közvetlen közelemből akar eltenni láb alól…
- Ki látogatta meg sokszor a szobádat?
- Hm… Erenre emlékszem csak.
- Ott volt még Erwin és Hanji is! – szólt közbe Eren.
- Ők nem lehettek. – legyintett Levi.
Igaz… Erwin és Hanji volt az a két személy, akiben Levi legjobban megbízott. Azazhogy Erwinben jobban. Hanjinak sokszor megkérdőjelezte a döntéseit és tetteit.
Eren belenézett Armin szemébe. Némán azt üzente neki, hogy találjon ki valamit.
- Izé… - mondta Armin – Az egyetlen mód, amit tudok javasolni, a méreg ellen, hogy levágjuk a Heichou kezét… még nem terjedhetett el olyan gyorsan.
- NEM, Armin! – ijedt meg Eren. Még, ha a hadnagy élete múlt is rajta… biztos van más út…
- Eszembe jutott még valami! – kiáltott fel Armin – Ez a méreg a véráramban terjed, és, ha egy kicsit lecsapolnánk a Heichou vérét…
- NEM! – utasította el Eren – Még egyszer nem fog annyi vért veszíteni!
- A vér már kicserélődött – mondta Levi rezzenéstelenül – vagy legalábbis már bejárta az egész testemet. Egyik sem működhet.
Armin tovább ült a gondolataiba merülve, a többiek pedig szintén nem szóltak semmit.
- Connie és én elmehetnénk keresni valami könyvet, ami mérgekről szól. – ajánlotta fel Sasha.
- Hozzátok ide, majd átnézem őket. – bólintott Armin.
- Vigyázzatok a gyanús alakokkal! – tette hozzá Jean.
Connie és Sasha elment, a többiek pedig nem tudtak mit mondani.
- Úgy érzem, felesleges vagyok. – mondta Jean – Mármint csak itt ülök, és nem tudok semmit tenni.
- Ha csak ennyi a bajod – vont vállat Armin -, keresd meg Mikasát. Hiszen most éppen „szabad".
- Ez jó ötlet! Majd jövök! – intett Jean, és elment.
Armin ekkor már Jeanra. Mindenféle jeleket és képleteket rajzolgatott a porba, és közben érthetetlenül motyogott valamit. Eren egy ideig próbálta kitalálni a számok és betűk jelentését, de hamar feladta.
- Eren…
Eren maga mellé pillantott. Levi eldőlt, és a fejét nekitámasztotta a fiú karjának, majd lehunyta a szemét.
- Levi?
- A pokolba… úgy fáj…
- Mi?
- A gyomrom, a sebeim, a lábam, a karom… még a fejem is…
- El fog múlni… csak mély lélegzet.
- Azt hiszed, nem tudom?
Eren elmosolyodott. A hadnagy még ilyen állapotban is képes visszavágni. Fél karjával átölelte Levit és simogatni kezdte a vállát, amitől a hadnagy megborzongott, aztán sóhajtott és hagyta Erent. A kölyök közelsége megnyugtató volt. Hiába érezte magát a pokolban, jólesett a tudat, hogy valaki segíteni próbál neki.