Ezt nem így tervezte. De tényleg! Mivel későn állt neki ajándékot keresni, semmilyen ötlete sem volt. Most meg az egész nappali romokban állt. Na jó, ez egy kicsit túlzás volt, de nem állt messze az igazságtól. A fa feldöntve, a karácsonyi díszek szanaszét hevertek, és az apró tűlevelek tömkelege borított mindent. Ráadásul szenteste van. Hogy fogja ezt helyrehozni? Ne, most komolyan kopognak az ajtón?

--

-A francba!-Kiáltott fel Romano, ahogy tekintete a naptárra tévedt.-Máris huszonharmadika van!?

Nos, a naptár nem tévedett. Tényleg huszonharmadika volt. És még semmi ötlete sem volt, hogy mit adhatna Antoniónak, pedig holnapra kellene. Szerencséje volt, hogy a spanyolnak be kellett mennie a főnökéhez, aki viszont az ország másik felében lakott. Országnak lenni nem könnyű, rengeteget kell utazni miatta. Ráadásul Antonio mondta, hogy szentestére vissza is ér. Igaz, hogy délutánra, de legalább így lesz egy teljes napja kitalálni, hogy mit szerezzen neki. Lássuk csak, a paradicsom ilyenkor megfagy, a boltok zárva vannak, tehát azt sem teheti meg, hogy leugrik valami apróságért. De ahogy körbepillantott a szobán, látta, hogy még neki se álltak díszíteni. És ekkor eszébe jutott! Mire Toni hazaér, úgyis hullafáradt lesz, akkor nem fognak díszíteni, utána meg már minek, hisz majd szedhetik le, nem sokkal azután, hogy felrakták. Tehát ő fog díszíteni! Gyerekjáték lesz!

--

Mégsem lesz gyerekjáték. A boákat sikeresen fel tudta rakni a polcok szélére, meg egypár díszt is mellé. De amint leért a pincébe a fáért, amit az öccse kedvéért a két krumplifejű hozott, mindjárt tudta, hogy nem lesz könnyű felvinni.

-A fene ott egyen meg te átkozott zöld pokolfajzat, mi a francért kell neked ilyen nehéznek lenned te tüskés...-és így folytatta Lovino, mígnem felért egy örökkévalóság múlva.

Sikeresen bevonszolta a nappaliba, felállította, majd megkereste a díszeket. Mire megkérték, be is sötétedett, szóval úgy gondolta, majd holnap délelőtt befejezi.

--

Miután a fa alját sikeresen fel tudta díszíteni, kénytelen volt keríteni egy létrát. Nem volt épp egy stabil darab, de úgy gondolta megteszi, hisz sietnie kell, mert Toni mindjárt hazaér. Épp a csúcsdíszt tette volna már fel, mikor kopogtak. Ijedtében összerezzent, a létra kicsúszott alóla, majd véletlenül belekapaszkodott a fába, mikor megpróbált megkapaszkodni. Ahogy elesett, a fa egyből rázuhant. Gyorsan kimászott alóla, csalódottan megállapítva, hogy az egész tönkrement. Most már kissé türelmetlenebb volt a kopogás, mire felkiáltott:

-Nem érsz rá basszus? Dolgom van!

De válaszra nem számított, főleg nem arra, aki az ajtó túloldalán állt:

-Romano, minden rendben van?

Megfagyott ereiben a vér. Sietve ránézett az órára. 13:42. Ezek szerint tovább tartott felvonszolni a fát, mint gondolta. Kinyitotta az ajtót. Toni állt ott, mosolyogva, kezében egy dobozzal.

-Feliz Navidad Lovi!

Romano nekiállt zokogni. Antonio nem értette, mi rosszat mondott.

-Roma, mi a baj? Történt valami, amíg nem voltam itt?

-É-én, csa-ak jót aka-art-tam. Nem tudtam mit a-adhatné-ék neked-d szóval a-azt hittem, ha feldí-díszíte-em a fát, ak-kor majd a-az jó le-esz, de nem, mert mind-den tönkre-ement!

Romano egy értelmes mondatot sem tudott kinyögni, olyan szinten sírt. Antonio belépett a házba, bezárta maga mögött az ajtót, majd átölelte a síró olaszt.

-Shh, Romano, ne sírj, nincs semmi baj-a válla fölött áttekintett a nappaliba, ahol úgy nézett ki minden, mintha egy kisebb forgószél söpört volna végig.

-Ne aggódj Lovi, rendbe hozzuk.

Egyre nehezebbnek tűnt a karjai közt Romano, ezért lenézett, és meglepődve látta, hogy elaludt. Felemelte, elvitte az ágyához, majd szépen betakarta.

-Köszönöm Lovi!-Majd megpuszilta a homlokát, és ment összetakarítani a karácsonyfa romjait.

--

Valaki egy nehéz küldetésre vállalkozik, hogy találjon, vagy készítsen egy bizonyos ajándékot valaki másnak

(Valószínűleg) OOC Romano