3. Soha ne add fel
Óráknak tűnt, amíg a kisírt szemű, feldagadt arcú lány összeszedte magát. Talált egy vízzel teli mosdótálat, aminek a segítségével nagyjából megtisztálkodott. A szekrényben pedig ruhákat, hogy elfedje velük mezítelen, megalázott testét. Persze itt nem voltak tisztességes ruhák. Testhezálló hosszú, fűzős ruhákat talált csak, amik nem sok helyet hagytak a képzeletnek a melleit illetően. De legalább fel volt végre öltözve.
Amikor elkészült, úgy döntött, nem maradt tovább a szobában. Bizonytalannak érezve jelenlegi helyzetét, most az a dolga, hogy minél több információt gyűjtsön, mielőtt eldönti, hogyan tovább. Abban mindenesetre biztos volt, hogy ha haza nem is térhet, akkor sem hajlandó élete további részét a manó király játékszereként tengetni.
Kilépett az ajtón, és egy hosszú folyosón találta magát. Egy különösen ronda, fegyvert és páncélt viselő manó őgyelgett odakint, valószínűleg rá várt. Majd földig hajtotta a fejét a lány előtt, és tisztelettudóan szólította meg:
-Királynőm, a király arra utasított, hogy kísérjem el őhozzá. Az ebédlőben várja Felségedet. Ha lenne olyan kegyes és követne, odavezetném.
-Sarah csodálkozva nézett le a teremtményre. Királynő? Bármilyen megtisztelően hangzik is esze ágában nem volt ilyen nyomorult kis szörnyek királynőjévé válni. Mindenesetre követte az apróságot, de útközben próbált minél jobban tájékozódni, folyton azt kérdezgette, melyik folyosó merre vezet, és mit hol találhat meg a várban.
-Körbevezetem felségedet, amikor csak kívánja, ajánlkozott lelkesen a manó, és boldogan szökdécselni kezdett, amikor Sarah elgondolkodva igent bólintott az ajánlatra. Aztán odaértek egy hatalmas kétszárnyú ajtóhoz. A kicsiny teremtmény csak nehezen tudta belökni az ajtót, egész testét be kellett vetnie a feladathoz. Majd bárgyú vigyorral tartotta az ajtót a lánynak, aki lassan, kissé remegő lábakkal sétált be, hogy megint szembe nézzen a rettenetes királlyal.
-Jó újra látni téged, kedvesem! Sietett elé az ajtóhoz a férfi, majd karját nyújtotta neki. Ő belekarolt és hagyta, hogy a terített asztalhoz vezessék.
-Bizonyára éhes lehetsz. Húzta ki neki az egyik széket Jareth, udvariasan hellyel kínálva őt.
Csakugyan rettenetesen éhséget érzett, így gyorsan rávetette magát az ennivalóra. Csupa különös, sosem látott fogás volt az asztalon, de korgó gyomra nem nézte, mit eszik. Csak találgatni tudott volna, vajon minek a húsát, milyen gyümölcsöket, zöldségeket fogyaszt, Evés közben folyamatosan érezte magán a férfi nyomasztó tekintetét.
-Remélem kedvesem, kidühöngted már magad, és elfogadod, amin nem tudsz változtatni. Szólalt meg, amikor látta, hogy a lány már végzett az evéssel.
-Szeretnék neked adni egy ajándékot. Tette hozzá, a szokásos kristályai egyikével játszadozva. Majd a kristály helyett egy briliánsokkal kirakott ragyogó karikagyűrű jelent meg a tenyerén. Megfogta a lány kezét, Sarah vonakodott odaadni, ekkor erősebben meghúzta azt, és a fájdalom arra késztette a lányt, hogy ne ellenkezzen tovább. Jareth egy gyors mozdulattal húzta fel a gyűrűt az ujjára.
Elégedett mosollyal nézett végig a lány ruháján, tekintete hosszan időzött el a kivágáson. Ő elpirult az égető tekintetet érezve védtelen bőrén.
-Milyen csinos ma az én menyasszonyom. Gyere, táncolj velem! Felhúzta az asztaltól, és akkor zene szólalt meg a falakból. Karjaiba húzta őt, és énekelni kezdte neki a régi dalt:
Milyen szomorú szerelem ragyog mélyen a szemeidben…
Sarah csendesen hagyta magát sodortatni az eseményekkel, mert érezte, nincs értelme tiltakozni. Visszahúzódott a benső én középpontjába és onnan figyelt, várt, hogy alkalmas időben cselekedhessen.
A dal véget ért. Jareth lassan magához húzta őt, és csókolni kezdte. Érezte a férfi nyelvét kalandozni a szájában. Passzív ellenállással próbálkozott de teste megint cserbenhagyta, láthatóan élvezve az intim közeledést. Jareth a lány mögé került és a ruha által szabadon hagyott nyakat és hátat kóstolgatta, miközben kezei elöl kalandoznak. Testét hozzápréselte a lányhoz, így a hátsófelén érezte a férfi keményedését. Mindketten egyre gyorsabban szedték a levegőt fokozódó izgalmuk hatására. Aztán Jareth durván az asztalra nyomta Saraht, és felhajtotta a szoknyáját. Férfiassága ez alkalommal hátulról hatolt be a lány szentélyébe, keményen és erőszakosan törve át minden akadályon. Sarah sikítva kiáltozott az édes kínoktól, amik gyötörték a testét. Egyre hevesebben lökdöste őt Jareth neki az asztalnak, nem finomkodott vele: keményen és durván hágta meg őt, úgy közösült vele, akár egy állat. Aztán elégedett hörgéssel eresztette be a lányba a magját, aki majd elalélt a testét átjáró gyönyör heves hullámaitól. Jareth hátrébb lépett és visszatette a szerszámát a nadrágjába. Sarah remegve tápászkodott fel az asztalról, lábai még mindig erősen reszkettek. A férfi átölelte és gyengéden megcsókolta, ő pedig még mindig gyengének érezte magát ahhoz, hogy vonakodjon.
-Szeretlek, kedvesem. Súgta a fülébe Jareth. Gyere, sétálj velem, invitálta őt, és a karját nyújtotta a szédelgő lánynak.
-Pihenni akarok, nem sétálni. Szólt Sarah panaszos hangon, ekkor Jareth ölbe vette őt és visszaszállította a szobájába. Az ágyra fektette, mellébújt és szelíden simogatta a haját. A lánynak jólesett ez gyengédség, de ott legbelül egy hang még mindig hevesen tiltakozott. De a sok viszontagság megtette hatását és mély álomba merült.