2. rész

Miután az éjszaka folyamán harmadszor ébredt fel, felvette köntösét, majd hóna alá kapta láthatatlanná tévő köpenyét, a Tekergők Térképét, és szokásos helyére, a Csillagvizsgáló Toronyba indult. Ott leült, és csak nézte az égboltot. Tiszta volt az ég, ragyogtak a csillagok, de Harry most nem lelte örömét bámulásukban.

Hiába tudta meg, hogy Piton érdeklődik saját neme iránt, mégis egy világ omlott össze benne. Hogy is lenne képes magára vonni a másik figyelmét, mikor annak épp Lucius Malfoy a partnere. Harry gyűlölte a férfit, és mindent, amit megtestesített, nem tudta azonban nem észrevenni, hogy a férfi vonzza a tekinteteket – nőkét és férfiakét egyaránt. Hogy is versenyezhetne vele. Magától értetődő, hogy Piton csakis azért árulta el, hogy nem Nott járt nála, mert ezzel is leszögezte, nincs esélye másnak. Na persze az is tény, hogy tanári hírnevének nem tett volna jót, ha hírbe hozzák egy diákjával.

Harry újra és újra átgondolta a dolgokat. Pitont ismerve abban is teljesen biztos volt, hogy a férfi ezt a kapcsolatot információszerzése IS használta. Mégsem vigasztalta. A férfi nyilvánvalóan foglalt, és neki nincs más választása, mint ezt elfogadni.

A hetek a szokásos mederben folytak tovább, és lassan beköszöntött az ősz és az október vége. Harry örült, hogy a Roxfortban jelenleg nyugodtan telnek napjai. Roxmortsi kimenőit már tavaly eltörölték, miután Voldemort megtámadta, és csak szokásos jószerencséjének, na meg a Tekergők Térképének köszönhette, hogy a titkos alagúton át elmenekült. Néha ugyan kijutott a Roxfortból pár órára. Ilyenkor legtöbbször Lupin társaságában volt, de időnként – „hogy ki ne essen a formából" – Mordon jelent meg, és vitte magával egy-egy hétvégére további gyakorlások céljából. Végül eljött annak a napnak is a hajnala, amit már több mint egy hónapja egyeztetett Lupinnal, McGalagonnyal és Dumbledore-ral.

Már csak az utolsó óráját kellett túlélnie, hogy találkozzon Remusszal, és kiszabaduljon pár órára az iskola falai közül, és megtehesse azt, amire már évek óta vágyott. Ám addig még hátra volt „kedvenc" tantárgya, a bájitaltan. Mostanában csöndes és enyhén feszült volt a légkör közöttük. Harry a férfi óráin csendes volt, szó nélkül engedelmeskedett az előírt utasításoknak. A különórák alatt távolságtartó maradt. Régebbi megszokott beszélgetéseik teljesen elmaradtak, csak a gyakorlatok maradtak meg, majd okklumencia óra után Harry elköszönt, amit a tanár csak egy kurta fejbiccentéssel viszonzott.

Harry képzeletében már máshol járt, és kissé elkalandozva kavart egyet a főzetén – ezúttal egy elmeélesítő elixíren -, mikor megérezte, hogy a tanár mögé lépett. A férfi beleszagolt a majdnem kész főzetbe, majd egy mukkanás nélkül továbbment. Harry felsóhajtott. Már az óra végén jártak, Harry épp eloltotta a tüzet üstje alatt, és elfordult, hogy az asztaláról elvegyen egy üvegcsét, amit megtölt majd az elkészült bájitallal. Egy villanásra lett figyelmes. A Mordonnal eltöltött idő megtanította, hogy mindig óvatos legyen, és reflexei ezúttal sem hagyták cserben. Pillanatnyi késlekedés nélkül kapta elő pálcáját és fordult az üstje felé.

A Filibuster-féle csillagszóró éppen akkor landolt az üstjében, s Harrynek csak annyi ideje volt, hogy eltüntesse az üstöt, mielőtt a robbanás bekövetkezik.

- Evapores! – kiáltotta.

Perselus Piton a következő pillanatban már ott állt mellette. Tekintete semmi jót nem ígért.

- Megtudhatnám mi volt ez, Potter? – kérdezte vészjósló hangon.

- Valaki egy csillagszórót dobott az üstömbe – mondta Harry halkan. – Eltüntettem az üstöm, mielőtt felrobban, tanár úr.

- Hát persze. – A férfi hangja csöpögött a gúnytól. – Valaki szabotálta a mi kis üdvöskénk makulátlan munkáját. Sajnálom, Mr. Potter, a mai órai munkája értékelhetetlen. Húsz pont a Griffendéltől.

- Micsoda? Ön is látta – csattant fel Harry mérgesen -, hogy a főzetem kiváló lett. Hogy mondhatja azt, hogy értékelhetetlen?

- Még tíz pont a Griffendéltől Mr. Potter szemtelensége miatt, és büntetőmunka ma este, mert megkérdőjelezte egy tanár hozzáértését. – Piton elfordult és a katedrához sétált. – A többiek hozzák ki az elkészült munkáikat. Elmehetnek. A mai órának vége.

- Harry menj oda hozzá, mondd meg neki, hogy ma nem jó – szólalt meg a fiú jobb oldalán Hermione. – Csak elengedi a mai napot.

Harry felhorkant. – Olyannak ismered? De nincs veszítenivalóm.

Ráérősen pakolászott, megvárta, míg mindenki távozik, mielőtt a férfi asztalához sétált. Piton éppen a házi feladatokat pakolta össze.

- Este hatkor várom – szólalt meg felnézés nélkül.

Harry tétován állt egyik lábáról a másikra, míg végül Piton felnézett.

- Van még valami?

- Igen, professzor úr. Másikidőpontotszeretnékkérni a büntetőmunkára ­– hadarta egy szuszra.

- Tessék? Nem értettem teljesen. – A férfi szája keskeny mosolyba húzódott.

- Szeretnék kérni egy másik időpontot a büntetőmunkára, tanár úr, vagy legalább egy későbbi időpontot… – ismételte meg Harry, ezúttal érthetőbben.

- És megtudhatnám, vajon milyen halaszthatatlan elfoglaltsága van, amiért nem tud megjelenni a büntetőmunkáján?

- Az igazgató úr kimenőt adom ma délutánra. Remusszal találkozom.

Piton elhúzta a száját a vérfarkas említésére.

- Hát persze. Az igazgató úr kegyeltje más elbírálás alá esik, mint akármelyik földi halandó roxfortos diák. Szerda délutáni kimenő, gondolom a Roxfort falain kívül.

- Nem erről van szó…

- Nem érdekel a kifogásod, Potter. Van fogalmad arról, milyen nap van ma?

Harry dacosan felszegte állát.

- Képzelje, van. - sziszegte halkan. - Épp ezért kértem engedélyt, hogy életemben először meglátogathassam a szüleim sírját, a haláluk évfordulóján, de maga még ezt a lehetőséget is elveszi. Pontosan tudta, hogy jó volt a főzetem, és nem saját magam szórtam bele a csillagszórót, még is büntetőmunkát adott. Készakarva. Hát akkor örüljön. Hatkor ott leszek.

Megfordult, felkapta táskáját és kivágtatott… volna az ajtón, de az, pont az orra előtt becsapódott.

Visszafordult a tanár felé.

- Engedjen ki! – követelte hangosan.

- Ostoba kölyök! Pont azzal az átkozott vérfarkassal akarsz menni Godric's Hallowba telihold idején? Neked teljesen elment az eszed?

- Addigra már itt lettem volna – felelte Harry jóval halkabban. – És Remusnál ott van a Farkasölőfű főzet. Nem változna vérfarkassá. Mire feljön a hold, Remus már a Grimmauld téren lenne zárt ajtók mögött, én meg az iskolában.

Piton hátat fordított neki, úgy válaszolt.

- Mihelyt visszatér a Roxfortba, azonnal jelentkezik nálam.

Két alak sétált Godric's Hollow főutcáján a falu vége felé, hogy mielőbb kiérjenek az utcán sétáló néhány ember látóköréből, és végre hoppanáljanak. Mindketten elmerültek gondolatukban, az idősebbik a múlton merengett, a fiatalabbik a sosemvolt gyerekkorán. Alaposan kiléptek, már késésben voltak. Alkonyodott. Harry időnként ránézett órájára majd a mellette levő homokszínhajú társára, aki fájdalmas arccal, némán lépkedett mellette.

"Mindjárt ott vagyunk" – gondolta Harry felsóhajtva. Már nyúlt társa karjáért, hogy megkönnyítse a másik hoppanálását, és felfogja az utazással együtt járó pillanatnyi rosszullét hatásait, mikor halk pukkanásokat hallott több irányból, majd megérezte hirtelen kialakult erős hoppanálásgátló teret. Csak annyi ideje maradt, hogy Remust maga után ráncigálva becsússzon a falu végén álló ház kapuján, és gyorsan elbújjanak egy rozoga pajtában. Már hallotta is a maszktól némileg eltorzult hangot, amelyet azonban így is felismert. Malfoyét.

- Keressétek. Az információ megbízható. Itt van valahol. Nem tudott dehoppanálni. A Nagyúr utasításai egyértelműek. Most nem csúszhat ki a kezünk közül.

Harry lázasan gondolkodott. Mindjárt besötétedik. Lupin fáradt, és legfeljebb fél óra múlva átalakul. Szerencsére nem vérfarkassá, csak egyszerű közönséges farkassá, de valahogy egy farkassal sem szeretett volna összezárkózni. És ártani sem akart neki. Halálfalókkal vannak körülvéve, akik tudják, hogy ő is itt van. Valaki elárulta. Valaki, a Roxfortból… Valaki, aki tudta, hogy hova készül…

- Harry, el kell menned – szólalt meg Remus Lupin. – Nem maradhatsz velem. Veszélyes. Én feltartóztatom őket. – Ezzel kivont pálcával elindult a pajta ajtaja felé.

Harry ijedt arccal rántotta vissza a férfit.

- Nem. Hagylak. Itt. – hangsúlyozott ki minden egyes szót. – Kitalálunk valamit. Gyere, nézzünk körül. – Ezzel a pajta másik vége felé indult, ahol az egyik deszka kissé féloldalasan lógott, és mögötte jól látszott a kert hátsó kerítése. – Arra talán meglóghatunk. ­- Lupin megrázta a fejét, de engedelmesen ment a fiú után. Jól tudta, nem fogja kockáztatni, hogy a fiú társaságában legyen, mikor átváltozik, de azt is, hogy erről nem fogja tudni meggyőzni őt. Harry közben elérte a pajta hátsó oldalát, és amilyen halkan csak tudta feszegetni kezdte a deszkát. A korhadt fa aránylag gyorsan engedett a fiú erejének, és kiszakadt a helyéről. Harry nekiesett a felette levőnek, amely ugyan nehezebben ment, mint az előző, de végül sikerült kimozdítania.

Mugli módszert alkalmazott - saját két kezét -, nem kockáztatta, hogy valaki megérezze a mágikus kisugárzását.

- Gyere, ezen már kiférünk. – súgta Harry a férfinek. Ebben a pillanatban megmozdult a pajta ajtaja és belépett rajta egy halálfaló köpenyt és maszkot viselő férfi kivont pálcával kezében. Harryék még az utolsó pillanatban lekuporodtak egy szénarakás mögé, és Harry már megcélozta pálcájával az alakot, mikor Remus lefogta a kezét, és megrázta a fejét.

Harry rémületére, Remus felállt a szénarakás mögül, és némán intett a halálfalónak.

- Perselus, ha istent ismersz, elviszed innen Harryt. Most! – súgta, mikor a férfi melléjük ért.

- Albus, jelentkezett már Potter? – lépett be Perselus Piton Albus Dumbledore dolgozószobájába. – Egy óra múlva felkel a hold.

- Nem. – jelentette ki az agg varázsló némileg gondterhelt arcot vágva. – Gondolom, előbb elkíséri Remust a szellemszállásra, utána tér vissza a kastélyba.

- Albus, Halloween estéje van. Ugye tudod, ez mit jelent? A halálfalók kicsődülnek szórakozni. Ha Potter nem ér vissza fél órán belül, jó esélye van, hogy összefusson velük Roxmortsban.

Dumbledore bólintott. – Tisztában vagyok vele, Perselus. Éppen ezért figyelik Mordonék Roxmorts utcáit, és az utat a szellemszállástól a kastélyig.

A következő pillanatban Piton felszisszent, és bal alkarjához kapott. – A francba! – kommentálta. Biccentett az igazgató felé, majd sietős léptekkel távozott.

Dumbledore aggódó arccal figyelte a távozó varázslót.

- Nem hagyom itt Remust. Ezt ne is várja – hátrált Harry egyre inkább, hogy elkerülje Piton vasmarkát.

- Nem kértem a véleményed. – sziszegte mérgesen a halálfaló. – Mindjárt itt vannak. Tudod, hányan várják, hogy rád tegyék a kezüket? Nem érünk rá a siránkozásod hallgatni. Lupin tud magára vigyázni.

Remus szembefordította magával a tágranyílt szemű fiatal varázslót.

- Harry, kérlek, menj Perselusszal – suttogta Harry fülébe. - Te is tudod, mekkora kockázatot vállal. Tedd meg értem, a kedvemért. Ígérem, minden rendben lesz. Jelentkezni fogok.

Harry elkeseredve hagyta, hogy az halálfalómaszkos alak maga előtt taszigálja. A pajta túloldalán megállva még egy pillantást vetett a férfire, akit szinte apjaként szeretett, majd sóhajtott, és mélyen lehajolva elindult a kerítés felé, arra amerre a másik vezette.

Már majdnem túljutottak a halálfalók által körbezárt teren, mikor Harry arra lett figyelmes, hogy egy pálca fúródik az oldalába.

- Állj fel, Potter! Vége a játszmának. – sziszegte a pálca másik végén álló alak.

Harry gyanakodva fordult szembe a halálfalóval. Tekintete megmerevedett, mikor látta, kivel áll szemben, de válaszra nem maradt ideje, mert két másik halálfaló is csatlakozott hozzájuk.

- Látom, sikerrel jártál Perselus – sziszegte egy férfihang Harry jobb oldalán.

- Jól látod. És ez nem a te érdemed, Amycus. Ahogy azt is el kell majd ismerned a Nagyúr előtt, hogy ha nem hagyom el a helyem és megyek Potter után, megint kicsúszott volna a kezünkből. – Piton hangja hidegen, elutasítóan, ellentmondást nem tűrően csengett.

- Talán…, de talán nem. Ettől még elhagytad a kört - felelte az Amycusnak szólított férfi gyűlölködve. Harry felváltva nézte a két varázsló szópárbaját, keze lassan pálcája felé araszolt. Mikor szeme sarkából meglátta, hogy az eddig némán szemlélődő harmadik halálfaló figyelme is elterelődik, pillanatok alatt döntött. Villámgyorsan előkapta pálcáját, és kiszórt két nonverbális kábító átkot. Mire Pitonra nézett, az már leeresztett pálcával, gúnyos félmosollyal mustrálta társai bukását.

- Azt hiszem, a Sötét Nagyúr ma sem lesz elégedett – jegyezte meg halkan, mielőtt Harryre nézett. – Valamire mégis jó volt Mordon kántálása az állandó éberséggel. Remélem, jól sejtem, hogy ismered ennek a hoppanálásgátlónak a feloldását, és nem most kell elmagyaráznom. – Harry bólintott. – A Grimmauld térre menj, a kandallón keresztül üzenhetsz az igazgatónak. Nekem még dolgom van.

- Mi lesz Remusszal? – kérdezte aggódva Harry.

- Farkasként képes elbújni, és átvészelni a teliholdat. Senki nem sejti, hogy ő a vérfarkas Lupin. Békén fogják hagyni.

Harry újfent biccentett, és hozzálátott feloldani a hoppanálásgátlót. Valóban hallott róla, de életében először került vele szembe valós körülmények között. Az effajta hoppanálásgátlók erőssége abban rejlett, hogy alkotóik nagyobb teret, kört zártak be, és együtt, egymás varázserejét támogatva fejtették ki erejüket, szinte lehetetlenné téve annak feloldását. Ám ha bármelyikük is megtöri a kört, veszít hatékonyságából és könnyedén feloldható. Ebben az esetben ketten is elhagyták a helyüket, így Harry könnyűszerrel hatástalanította a bűbájt. Belesápadt a gondolatba, hogy ahhoz, hogy ez a tér létrejöjjön, elkerülhetetlenül szükséges volt, hogy a halálfalók ismerjék a pontos helyet és időt. Pitonra nézett, és látta, hogy a férfi kezében újra feltűnik pálcája. Piton látta Harry arcán átsuhanó felhőt. „Ő is rájött…" – gondolta.

- Már csak két dolog van hátra – mondta hangosan. – A Nagyúr sem olyan ostoba, hogy feltételezze, egy tizenhét éves varázsló képes egyszerre három halálfalót is harcképtelenné tenni, még ha az maga Harry Potter is. Valamint azt sem engedhetem, hogy sértetlenül távozz.

Harry szorosan megmarkolta pálcáját.

- Kezdje… – sziszegte halkan, majd a következő pillanatban az oldalához kapott. A férfi pálcájából piros fénysugár tört elő, s a fiú fájdalmasan érezte, hogy a szúró átok hosszú, mély sebet ejtett az oldalán. Oldalára pillantott, ahol csorgó vére lassan színezte pirosra ruháját.

- Nincs sok időd - jegyezte meg halkan a másik -, mielőbb orvosi ellátásra szorulsz. Most pedig te jössz. Remélhetem, hogy valami megfelelővel rukkolsz elő?

Harry belevörösödött a méregbe. A férfi még ilyenkor is gúnyolódik. Gyors körülnézés után hidegen elmosolyodott. – Jobban teszi, ha becsukja a szemét – mondta halkan. „Ez még őt is meglepi majd…" – gondolta bosszúsan.

Diabolus spargo pruno! Átka nyomán kisebb szélorkán keletkezett, s a környező hatalmas tüskéket növesztő fűzfákról a durván két centiméteres tüskék a következő pillanatban a férfiba fúródtak. Piton fájdalmasan felnyögött, mikor egy darab az arcába fúródott. Harry megszüntette az átkot, és lenézett a közben térdre rogyó, tűpárnává változott férfire. Egy hasonló szúróátokkal tetézte, végül a kábító átokkal fejezte be.

- Stupor! – mondta, majd egy utolsó pillantást vetett az eldőlt alakra, majd dehoppanált.

- Érdekes módszert választottál a támadásra. Még sosem láttam tőled ehhez hasonlót – jegyezte meg a másnap esti különórán a tanár, miközben újból és újból megdörzsölte karját. Harry felfigyelt a férfi darabos, kimért mozgására, és az akaratlanul is összeránduló arcizmára.

- Nyáron találtam egy könyvben, amely elemi varázslatokkal foglalkozott. Föld, víz, tűz, levegő. Még sosem használtam – válaszolta Harry bocsánatkérőn. Az ő sérülését már ellátta a javasasszony, csak egy enyhe szúrást érzett az oldalában. – Remélem, Madam Pomfrey talált rá gyógymódot.

A férfi felhorkant.

- Roppant megható az aggodalmad, de képes vagyok ellátni sajátmagam – sziszegte a férfi. És inkább foglalkozzunk azzal, amiért itt vagy.

- Nem volt túl mérges Voldemort? – kérdezte halkan Harry, figyelmen kívül hagyva a férfi morgását.

- Nem jobban, mint máskor, ha valami nem a tervének megfelelően alakul.

- Láttam… - Harry hangja olyan halk volt, hogy Piton egy pillanatig azt hitte, csak képzelődik.

- Akkor meg minek kérded? Ezek szerint úgy feküdtél le, hogy nem ürítetted ki az elméd? Mit gondolsz, miért vagy itt? Ennyi idő alatt már automatikusan kéne működnie. – Piton hangja vágott az elfojtott bosszúságtól.

- Kiürítettem – védekezett Harry. – Mindig kiürítem. Már nem is kell erőltetni. Tényleg automatikus.

- A jelek szerint most mégsem volt az.

- Most más volt. Hiába próbáltam felébredni, képtelen voltam. Mintha Voldemort szándékosan mutatta volna kegyetlenkedéseit – motyogta Harry. – Talán azt akarta tudatni, ez a sors vár rám is. És nem volt nálam álommentes altató.

Piton elsápadt a gondolatra.

- Aludtál egyáltalán? – Harry néma fejrázására felsóhajtott. – Akkor jobb lesz, ha elhalasztjuk a mai órát, és bepótolod az alvást. Hirtelen hátat fordított a fiúnak, hogy a szertárba menjen, de a mozdulat olyan fájdalmas lett, hogy a férfi felnyögött. Harry azonnal a férfi mellett termett.

- Hadd, segítsek – kérte.

- Kifelé! – parancsolta szigorú hangon a tanár, de Harry nem hagyta magát. – Akkor legalább hagy hívjam az igazgatót vagy Madam Pomfreyt.

Piton tiltakozóan felhorkant, de Harry a férfi oldalára nézett, ahol a fekete talárt nedves folt tarkította.

- Maga vérzik – jegyezte meg ijedten. Piton tiltakozása ellenére a székhez támogatta a férfit, és reszkető kézzel kezdte kigombolni a férfi talárját.

Piton el akarta tolni a fiú kezét, de az nem hagyta. – Szóljak inkább az igazgatónak? – kérdezte halkan, de választ nem kapott. A fiú még jobban megijedt, mikor látta, hogy a seb, amit ő okozott szétnyílt, és néhány tüske okozta seb is gyulladt, gennyes.

- Hol tartja a sebtisztítót? – kérdezte halkan. Hangja vékony és rekedt volt. Választ sem várva a szertárba indult, ahol az egyik polcon meg is találta. Magához vette egy sebforrasztó főzettel és némi gézzel együtt, majd visszament a férfihez. Izgatottan gondolt bele, hogy hozzáérhet a másik bőréhez, még akkor is, ha csak elsősegélynyújtás végett is.

Ráöntött egy kevés fertőtlenítőt a gézre, és óvatos mozdulatokkal kezdte kitisztítani az apró gyulladt sebeket. A férfi beleborzongott a másik érintésébe.

- Fáj? – kérdezte Harry rekedten. A férfi nemet intett a fejével. Jelenleg nem volt képes megszólalni. Minden idegszálával arra koncentrált nehogy felnyögjön a hirtelen rátörő érzéstől, amit a másik érintése váltott ki belőle. „El sem tudja képzelni, mit művel velem…" - gondolta.

Harry keze enyhén reszketett, miközben a férfi bőréhez ért. Akaratlanul is végignézett a férfi felsőtestén. Piton teste vékony és szálkás volt, sápadt, mint maga a férfi, Harry mégis úgy érezte, hogy a legtökéletesebb férfi felsőtest, amit látott. Nagyot nyelt.

Miután a szúrt sebet kitisztította, össze is forrasztotta. Piton erőtlenül nézte a széke mellett térdelő fiút. Szinte belepirult a hirtelen rátörő gondolatra.

- Elég lesz, Mr. Potter – mondta erőtlen fakó hangon. Harry felnézett a szék mellől, bele egyenesen a férfi éjfekete szemébe. Mintha elveszett volna. Lassan felállt, kezével a szék kartámlájára támaszkodott. Hirtelen maga sem tudta mi ütött bele, egy gyors csókot nyomott a férfi szájára. Piton meghökkenve nézett a fiúra, aki saját magán is megütközve, reszketve állt fel.

- Mi volt ez, Mr. Potter? – kérdezte Piton rekedten.

- Bocsánatkérés – suttogta Harry szégyenlősen. – Azt hiszem, elragadtattam magam. Jobb, ha most elmegyek. Elnézést…

A férfi nem tétovázott, a távozni készülő fiú karja után kapott és magához rántotta. Száját a fiúéra tapasztotta. Harry egy pillanatnyi meghökkenés után viszonozta a csókot, keze a férfi tarkójára tévedt. Ajkát szétnyitotta, utat engedve a másik tapogatózó, kutató nyelvének.

Sosem érzett borzongás futott rajta keresztül. A férfi kutató nyelve végigsiklott Harry fogain, szájpadlásán, majd keringőbe kezdett a fiú félénken megmozduló nyelvével. Ilyet még sosem tapasztalt. Jólesőn nyögött bele a másik szájába, és reszketve érezte, hogy a férfi kezei kapocsként simulnak derekára, hogy még jobban magához szorítsa. Harry a férfi ölében kötött ki, ahol pillanatok alatt megérezte a másik feltámadó vágyának ékes bizonyítékát. Belesimult a másik ölébe, de egy pillanattal később a férfi eltolta magától.

Harry vágytól zavaros szemmel nézett Piton szemébe, de a férfi lesütötte a szemét.

- Ezt nem lett volna szabad – súgta. – Elnézését kérem, Mr. Potter. Többé nem fog előfordulni – tette hozzá hangosabban. – Kérem, távozzon…

Harry hiába kereste a másik tekintetét, Piton nem nézett rá. A fiú, aki még mindig a másik ölében ült, zavartan felállt, és szó nélkül távozott. Csak a folyóson jutott eszébe, hogy ha most tér vissza a Griffendél-toronyba barátai biztos megkérdik, miért jött meg korábban. Inkább céltalanul kóborolt a kastély falai között, míg úgy nem érezte, képes barátai szemébe nézni. Abban biztos volt, hogy arról, ami most történt, nem kíván beszámolni egyiküknek sem. Nem értenék meg. Ron minden valószínűség szerint dührohamot kapna, és húga emlékének megszentségtelenítésének tartaná.

"Vajon másképp lenne, ha élne Ginny?" Harry nem hitte. Hisz kettőjük között pont az volt a probléma, hogy Harry nem érezte jól magát Ginny társaságában, ha intim közelségbe kerültek egymással. Mindig úgy érezte, eleget kell tenni valamiféle elvárásnak, de sosem érezte azt a borzongást, amiről mindenki beszélt, ha szóba került a csókolózás vagy a szex. Sosem…, egészen mostanáig. Igen, Harry gyászolta a lányt, akit a szünidő utolsó előtti hetén ért végzete, de nem a szerelem gyötrelme feszítette. A lelkiismeret furdalás jóval erősebb volt.

Ha hamarabb beszél a lánnyal, még a Roxfortban, ha még akkor szakít vele, a lány még mindig élhetne. Hiszen jól tudta, csak azért volt Ő aznap a halálfalók elsőszámú célpontja, mert úgy vélték: akkor üthetnek a legnagyobbat Harry Potteren, ha megölik azokat, akik szívének legfontosabbak. Elsősorban annak barátnőjét. Orvul támadtak az Odún, kihasználták a szülők, Bill és Charlie időleges távollétét. Nagy valószínűséggel az volt a többiek szerencséje, hogy Hermionénak volt annyi ideje, hogy a kandallón keresztül értesítse a Rendet, akik éppen gyűlést tartottak a Grimmauld téren, és akikhez pont abban a percben érkezett meg Piton patrónusa a támadás hírével. Pár percen belül a halálfalók távozni kényszerültek, mikor a Rend tagjai megérkeztek, de Ginnyn ez már sajnos nem segített. Ron látta, mikor Lucius Malfoy kimondja húgára a halálos átkot. Harry még most is képes lett volna tombolni, amiért neki nem szóltak. Csak akkor tudta meg, mi történt, mikor napokkal később Dumbledore érte jött, és magával vitte a temetésre. Azóta sem beszélt erről az igazgatóval.

Harry megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a fájó emlékektől. Talán jobb is, hogy nem kell Pitonnak. Még a végén veszélybe sodorná a férfit, arról nem is beszélve, hogy egyébként sincs szüksége egy kamasz fiú esetlen és botor próbálkozásaira, mikor ott van számára a nyilván jóval nagyobb tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező Malfoy. Hiszen ráadásul még maga sem tudja, pontosan mit is akar. Csak azt, hogy valami bűnös, tiltott erő mágikusan vonzza ehhez az elérhetetlen férfihez. Az lesz a legjobb, ha távol tartja magát tőle.