3. rész
Hetek teltek el ezután eseménytelenül. Harry visszahúzódóvá vált és csendesebb lett. Nem vett részt társai mókázásában, belevetette magát a tanulásba, és gyakran takaródóig a könyvtárt bújta, újabb és újabb könyveket keresett varázslatokról, bűbájakról. Megpróbálta magát barátaitól is távol tartani, ami azért is járt aránylag sikerrel, mert Ron és Hermione egymással vigasztalódtak, ezért nem is nagyon tűnt fel nekik, hogy barátjuk egyre inkább keresi a magányt, és estéit legfeljebb Hagrid társaságában tölti. Ha barátainak nem is tűnt fel, annál inkább feltűnt a tanári kar néhány tagjának. Dumbledore-nak, McGalagonynak, Pitonnak. A fekete hajú tanárnak már az első napokban feltűnt a griffendéles fiú visszafogott viselkedése, étvágytalansága, és egy hét után az is feltűnt neki, hogy a fiú egyre sápadtabb, szeme alatt karikák sötétednek. Mikor azonban egyik okklumencia óra alkalmából óvatosan érdeklődött a fiútól, hogy mennyit alszik, Harry néhány hebegő mondat után bevallotta hogy mindössze napi pár órát. Igaz ugyan, hogy morcosan megígérte, többet alszik, ám a férfi pár nappal az eset után észrevette, hogy a fiú fedőbűbájt alkalmaz, hogy elrejtse kialvatlanságát. A következő tanári értekezleten felvetette ezt, de csak némi legyintő kézmozdulatot kapott a kollegáktól. Pomona Bimba például kimondott örömmel konstatálta, hogy Mr. Potter figyelme kielégítő, és az ő óráin kifogástalanul teljesít. A többi tanár egyetértően bólogatott. Való igaz, hogy a fiú teljesítménye mostanában kimagasló volt, Piton éppen ezért arra gyanakodott, hogy valami tiltott szert kapkod be. McGalagony ugyan megígérte, hogy utánanéz, de a következő napok újabb eredménytelensége miatt Perselus Piton úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgokat.
SSHPSSHP
- Gyere be, Perselus már vártalak – hívta Dumbledore. Piton számára mindig rejtély maradt, hogyan képes arra, hogy a zárt ajtón keresztül is lássa, ki érkezik, ám ez az idős varázsló titka volt. Perselus belépett az igazgató dolgozószobájába, és a férfi intésére leült az igazgatóval szemben. Az asztalon azonnal megjelent egy teáskanna és két csésze.
- Ha jól sejtem, Harry miatt vagy itt.
Piton belekortyolt csészéjébe, mielőtt válaszolt.
- Meglehetősen furcsa számomra, hogy csak nekem tűnik fel Potter viselkedése – kezdte. – Szerintem pontosan az ön feladata lenne Albus, hogy kedvenc diákja karja alá nyúljon. Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben Potterrel. Ez a fajta hugrabugos viselkedés nem Potterre vall. Nem gondolja, hogy beszélnie kéne a fiúval?
Dumbledore felsóhajtott.
- Ez nem olyan egyszerű, Perselus. Harry nem beszél velem Miss Ginevra Weasley temetése óta. Neheztel rám, amiért napokig titkoltam előle a barátnője halálát. Természetesen megértem az érzéseit, de te is jól tudod, hogy a halálfalók napokon keresztül tartották megfigyelés alatt a környéket Harry felbukkanására várva. Most pedig esélyt sem ad, hogy megmagyarázzam. Bár szó nélkül végighallgat, nem válaszol, csak megkérdezi, elmehet-e. Azt hiszem, az lenne a legjobb megoldás, ha te beszélnél vele. Úgy tudom, mostanában elég jó viszonyban vagy Harryvel. Biztos, hogy nem tudsz semmiről, ami bántja Harryt? Beszélj vele, kérlek, derítsd ki, mi gyötri. Lehet, hogy most jött ki rajta a temetés utáni depresszió. Nem csodálnám…
- Nem hiszem, hogy én lennék erre a megfelelő ember, Albus – mondta kelletlenül Piton. - Nem vagyok képzett lelki gondozó. Ha erre van szükség, akkor talán Madam Pomfreyra van szüksége. Nem szívesen ismerem el, de ilyenkor szüksége lenne valakire, akiben megbízik. Talán az lenne a legjobb, ha idehívná Lupint. Rá hallgat Potter, és Lupin is úgy csüng a kölykön, mint alma a fán.
- Remus valóban jó választás lenne, Perselus, de jelenleg nem elérhető. Küldetésben van, ahonnan csak egy hét múlva tér vissza. Nem azt kértem Perselus – kuncogott halkan az igazgató -, hogy dédelgesd Harryt, erre nyilvánvalóan nem lesz szükség. De meglátásom szerint, történt vele mostanában valami trauma, ami Harry lelkivilágát megingatta, és letargiába taszította. Talán okklumencia órák alkalmával ki tudnál valamit deríteni. Már csak egy hét van vissza a téli szünet kezdetéig, amit Harry Remusszal akar eltölteni a Grimmauld téren. Ha addig nem találunk megoldást, beszélek Remusszal, de kérlek, te is próbálj meg beszélni Harryvel. Szüksége van valakire, még ha nem is ismeri el.
SSHPSSHP
- Már vártalak – hívta be Piton Harryt legközelebbi különórájukon. – Beszélnünk kell. Gyere, ülj le.
Harry szó nélkül leereszkedett a férfi íróasztalával szemközti szék sarkára, és várt. Piton hosszasan nézte a fiú arcát, mielőtt leült vele szemben, az asztal sarkára. Kényelmetlenül érezte magát, de a fiú érdekében meg kell tennie, még ha ezzel a saját maga helyzetét nehezíti is.
- Úgy vélem, beszélnünk kell a köztünk történtekről – vágott bele halkan a közepébe. – Elnézést már kértem tőled, de ez nem fejezi ki eléggé a sajnálatom. Hiba volt kihasználnom pillanatnyi gyengeséged. Ha úgy érzed, az javítana, kész vagyok elmondani az igazgatónak, és vállalni a büntetést.
Harry felkapta a fejét és zavartan nézett a férfire.
- Nem akarom, hogy elmondja bárkinek is… – közölte halkan, elpirulva, de határozottan. – Nekem kell elnézést kérnem öntől, professzor. Azt hiszem, agyamra ment a bezártság. – A férfi összevont szemöldöke láttán így folytatta. – Na jó, talán mindkettőnk agyára ment. Szerencsére, már csak egy hét, és itt a téli szünet. Végre kiszabadulok egy kicsit, még ha az csak a Grimmauld tér is. Mindenesetre elnézését kérem a viselkedésem végett. Többet nem fordul elő.
Piton némán bólintott. Egy arcvonása sem rezdült, csak keze szorult ökölbe egy pillanatra.
- Miután ezt tisztáztuk, rátérhetünk a következő napirendi pontra. – Elővette pálcáját, és ráfogta Harryre. A fiú bólintott, és várta a támadást. Hiszen ezért jött. Okklumenciaórára. Ám nem ez történt. A férfi csak a fedőbűbájt tüntette el róla.
Harry csak összerezzent, de nem mozdult. Jól tudta, hogy Piton már akkor észrevette a fedőbűbájt, mikor belépett a szobába. Inkább az lepte meg, hogy eddig nem tette szóvá.
Piton szemei tágra nyíltak, mikor meglátta Harryt a bűbáj nélkül. A fiú sápadt volt, kialvatlan, szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, és szemmel láthatóan jó pár kilót vesztett súlyából.
- Mit szedsz? – szegezte a fiúra kérdést.
- Tessék?
- Ne játssz velem, Potter. Egyértelmű, hogy legalább három napja nem aludtál. Nem eszel eleget, ellenben hajtod magad. Elég nyilvánvaló, hogy valamilyen bájitalt használsz, és azt nem tőlem, és nem is Madam Pomfrey-től kaptad. Tehát, mit szedsz?
Harry előbb lesütötte a szemét, majd felnézett. Egyenesen bele a férfi mélyfekete szemébe.
- Semmi különöset. Még az év elején kaptam az ikrektől. A legújabb találmányuk. Még nincs neve. Segít a koncentrálásban. – Harry megvonta a vállát.
Piton először meghökkent, majd dühbe gurult.
- Neked teljesen elment az eszed? A maradék is? Hogy lehet valaki ilyen csökött agyú? Kísérleti nyúlnak képzeled magad? Egyáltalán megkérdezted, mi van benne? Jaj, hogy is kérdezhettem ekkora sületlenséget. Már hogy kérdezted volna meg. Hiszen bájitalról van szó. És ha ez a kifejezés szóba kerül, Mr. Potter átmegy struccba, és inkább homokba dugja a fejét, mintsem hogy utánanézzen bárminek is.
Harry felhorkant.
- Ez nem igaz. Igenis tudom, mi van benne. Nagyjából… Egyik összetevője az Elmeélesítő elixír, van benne porított Rúnakígyó tojás, Hurúszirup, Nosztallangtoll és Főnixkönny.
És az ikrek is kipróbálták már – válaszolta sértődötten. (megjegyzés a fejezet végén)
- Mennyit használtál belőle? – A férfi már ordított. – Most azonnal mész, és idehozod azt a kotyvalékot.
Harry tiltakozni próbált, de a férfi a vállánál fogva lódította az ajtó felé. – MOST!
Az ajtó becsapódott. Piton zihálva szedte a levegőt, és próbált lehiggadni. Nehezen sikerült.
„Nosztallangtoll és Rúnakígyó tojás együtt? Főnixkönnyel vegyítve? Megáll az ész!"
A férfi jól tudta, hogy mind a nosztallang tollát, mind a rúnakígyó tojását használják memóriaserkentő bájitalokban, de sosem együtt. Hatásuk összeadódik, és hosszantartó szedése esetén visszafordíthatatlan következményekkel járhat. Csak remélhető, hogy a kölyök még nem érte el azt a szintet. „Mi óta szedheti ezt a szert? Egy hete, kettő, vagy még több? Miért nem vontam kérdőre hamarabb…? Azonnal le kell futtatnom egy-két tesztet…" – mondogatta magában. „Ennyit arról, hogy Potterrel minden rendben van…" – dörmögte magában. „És Poppynak még ma meg kell vizsgálnia a fiút."
SSHPSSHP
Két nap elteltével Dumbledore és Piton megnyugodhatott. A megvizsgált kotyvalék – ahogy Piton nevezte – nem okozott kárt Harry szervezetében. A bájitalmester legnagyobb megdöbbenésére az ikrek remek munkát végeztek. A két hozzávaló – a Rúnakígyó tojás és a Nosztallangtoll káros mellékhatását a Főnixkönny semlegesítette, de a fiú szervezetében a szükségesnél így is nagyobb mértékben jutott volt kimutatható a bájital, így a javasasszony, Madam Pomfrey minden fajta bájital szedésétől eltiltotta, és éjszakáit a gyengélkedőn kellett tölteni – úgymond megfigyelés céljából.
Harry először dúlt-fúlt, de kénytelen volt beletörődni az asszony gondoskodásába. Ébren töltött éjszakáin vigasztalta a tudat, hogy pár nap elteltével már Remusszal lesz. Hát igen… Az éjszakák mindig nehezen teltek. Harry ugyan minden este kiürítette elméjét, úgy ahogy megtanulta, de ez még nem szüntette meg a rémálmokat. Voldemortot többé-kevésbé képes volt kiszorítani tudatából, az álmok jöttek maguktól. És édesanyja utolsó sikoltása, a dementorok támadása, Cedric Diggory halála, Sirius elvesztése után, most már Ginny halála is nyomta a vállát. Így az egészséges hat-nyolc óra helyett három-négy órát aludt összesen. De legalább mostanában már nem ébresztette fel hajnalonként hálótársait. Miután álmai állandóan ismétlődtek, megtanulta, mikor ébressze fel magát. Ezzel megkímélte ugyan a rémálmok hatásaitól, de a kialvatlanság akkor is jelentkezett.
És végre a téli szünet előtti utolsó tanítási nap utolsó órájának utolsó percei is elérkeztek.
Harry az előzetes megbeszélések értelmében Dumbledore irodájából zsupszkulccsal megy a Grimmauld térre. A Weasley család ugyan egész téli szünetre meghívta magukhoz mindkettőjüket, de Harry szeretett volna legalább pár napot kettesben, nyugalomban eltölteni a férfivel, így már régóta megbeszélték, hogy csak a karácsonyt fogják az Odúban tölteni.
Miután az igazgató előzőleg tájékoztatta, nem okozott számára meglepetést, hogy mikor megérkezett a főhadiszállásra, egyedül volt. Remus Lupin küldetésen volt az észak-ír vérfarkasok között, és visszaérkezése estére volt valószínűsíthető. Dumbledore szigorúan megígértette Harryvel, hogy amennyiben a férfi éjfélig nem jelentkezik, haladéktalanul értesíti őket, vagy Phineus Nigellus portréján keresztül, vagy úgy, hogy elküldi patrónusát.
Harry egy ideig gondolataiban elmerülve téblábolt az üres házban, amit Sirius halálával megörökölt. Miután előző év nyári szünetében, mikor Weasleyék huzamosabb ideig tartózkodtak a főhadiszálláson, és a Weasley ikrek egyike, George a pincében tett egyik felfedező útja alkalmával gondatlanul belesétált egy rejtett csapdába, amely kis híján a halálát okozta, Mordon, Lupin, Dumbledore, és Piton megtisztította a házat azoktól a varázslatoktól és csapdáktól, amelyet addig még nem fedeztek fel. A festmények közül is csak Nigellus, Sirius üknagyapjának portréja és az ajtó mellett álló földi érő festmény – a Sirius anyját ábrázoló - maradt meg. Harry ragaszkodott ahhoz is, hogy a szalonban megmaradjon a Black családfát ábrázoló falikárpit is. Harry egy ideig megpróbálta helyreállítani eredeti mivoltát, de kifogott rajta, így hagyta az egészet. A házat többnyire Remus lakta, – Harry ragaszkodott hozzá -, mikor éppen nem Tonksnál volt és hálás volt a férfinak, mert olyan portaszító varázslatot eszelt ki, amely megóvta őket az állandó takarítástól, és a doxikat is távol tartotta.
Harry, mikor nagyritkán a főhadiszálláson – jobban szeretett rá így gondolni, mint saját házaként emlegetni – időzött, Sirius szobáját foglalta el. Ez volt a házban a legkisebb szoba, és a legsötétebb is, de Harry szerette ezt a meghitt kis zugot, amely még most is keresztapjára emlékeztette. Most is idehúzódott vissza egy könyvvel a kezében, amelyet a könyvtárból hozott elő. Már este nyolc óra volt. Harry kezdett aggódni, és a könyv sem kötötte le. Valami megmagyarázhatatlan előérzet azt súgta neki, hogy baj van. Elhessegette magától ezt az érzést, inkább Siport szólította, és vacsorát rendelt tőle. Már az utolsó falatoknál járt, mikor a Rémszem által „telepített" behatolást érzékelő varázslat jelzett.
Harry teli szájjal ugrott le az ágyról, lesöpörte öléből a tálcát, amely csörömpölve esett a földre, de szinte nem is vette észre. Kettesével szedte a lábát, hogy mielőbb leérjen a földszintre. Szinte rágatlanul nyelte le a szájában levő falatot, de már hangosan, lelkendezve kiáltotta.
- Remus! Remus! Már úgy aggó… - a szó vége benne rekedt, szemei nagyra nyíltak, mert az ajtóban nem Remus állt. Összerázkódott. Nagyot nyelt, s nyugalmat erőltetett magára. Karjait összefonta maga előtt, mintegy félig átölelve, védelmezve saját magát, nem utolsó sorban azért, hogy elrejtse kezének remegését, s könnyednek szánt beszélgetést kezdeményezett.
- Professzor! Nahát, micsoda meglepetés. Az igazgató úr nem mondta, hogy maga is itt lesz. Hát, fáradjon beljebb, érezze otthon magát, a szobája nyitva áll ön előtt – mondta halkan, kissé rekedten. Hangja remegését nem sikerült teljesen elrejteni.
Az utóbbi egy évben Perselus Piton több napot is eltöltött a Black – vagy most már Potter – kúriában. Ilyenkor mindig ugyanazt a hálószobát használta.
- Jó estét! – mondta halkan, enyhén felhúzott szemöldökkel a tanár. Egy ideig tanulmányozta a fiút, mielőtt újra megszólalt. – Gondolom, sejted, miért jöttem?!
Harry most már nem titkolta remegését, csak a fejét rázta hevesen.
- Még nincs éjfél – mondta végül makacsul. – Még nincs. Dumbledore azt mondta-
- Az időzített zsupszkulcs nélküle tért vissza – vágott szavába a férfi.- Ez csak két dolgot jelenthet. Vagy meghalt, ilyenkor a zsupszkulcs nem érzékeli az egyén saját mágikus kisugárzását, amikor aktiválódik, így nélküle tér vissza. A másik lehetőség, hogy elfogták, és mindent elvettek tőle. Ez az aspektus sem sokkal kecsegtetőbb, legalábbis Lupin számára.
Harry eszelősen rázta tovább a fejét, és egyetlen szót ismételgetett monoton.
- NEM! NEM! NEM!
Hirtelen abbahagyta a kántálást, egy pillanatra megmerevedett, kihúzta magát, magára erőltette azt az álarcot, amelyet Pitontól lesett el, végül felnézett, és egyenesen a férfi szemébe pillantott.
- Köszönöm, hogy idefáradt, tanár úr. Nem is tartom fel tovább. Én jól megleszek itt. Majd naponta jelentkezek, hogy nem vesztem el… – Hangja halk volt, de határozott. Az a „fajta" Harry Potter hang, amit Piton kimondottan gyűlölt. Piton igen jártas volt már Potter hangtónusaiban. Ez mos az a griffendéles hang volt, amely azt sugallta: 'alig várom, hogy magamra maradjak, és saját magánakcióba kezdjek.'
A férfi elhúzta a száját. Úgy döntött belemegy a játékba.
- Erről holnap reggel értesítem az igazgató urat. A holnapi viszontlátásra, Mr. Potter. – Megfordult, hogy elment, de még elkapta a fiún átsuhanó győzelmes mosolyt. Már a kilincsen volt a keze, mikor visszahúzta.
- Habár…, van egy jobb ötletem. Ha nem bánja, inkább itt tölteném az éjszakát. Az igazgató úgy is távol van most a Roxforttól. Holnap reggel úgyis idejön ő is. Akkor hamarabb találkozhatok vele. – Ezzel ott hagyta a megrökönyödött fiút a lépcső aljában, ellépett mellette, és elindult a lépcsőn felfelé a szobája irányába. A lépcső tetején még egyszer visszafordult. – Mondanom sem, kell, ugye, hogy rendkívül éber alvó vagyok, igaz?
Mikor Harry magára maradt, leroskadt a lépcső aljába, kezébe temette fejét, és utat engedett elkeseredésének. Azt nem fogadta el – képtelen volt rá -, hogy a férfi esetleg nincs életben. „Az lehetetlen. Vissza fog jönni…" Remus nem hagyna magamra..." – mondogatta magában, mint egy mantrát, újra és újra ismételgetve.
Nem tudta volna megmondani, pontosan mennyi ideig a lépcső alján, azt sem, hogy mikor vánszorgott a szobájába. Úgy ahogy volt, ruhástól, cipőstől vetette le magát az ágyra. Nehezen tudott értelmesen gondolkozni. A gondolatok sebesen, összefüggéstelenül követték egymást. „Tonks tudja már? Hogy viseli? Talán el kéne mennem hozzá…. És Remus… vajon mi lehet vele? Ki kell faggatnom Tonksot. Ő biztos tudja, hova ment pontosan. Meg kell őt keresni… akárhol is van most. Minél hamarabb!" Egyszer csak elborította a sötétség, és őt magába szippantotta az álmok világa.
SSHPSSHP
Perselus éppen Dumbledore irodájában tartózkodott, mikor az igazgató kandallója felsüvített, és egy ezüstös színben vibráló farkas formájú lény robbant ki a lángok közül. Tonks patrónusa. Szájában feltűnt egy üzenet, amelyet az igazgató vett át. A patrónus dolga végeztével elfoszlott.
„Albus, a zsupszkulcs NÉLKÜLE tért vissza. Könyörgöm, csináljon valamit, tudja meg, mi történt, mert beleőrülök a bizonytalanságba."
A két férfi egymásra nézett. Dumbledore kérdő tekintetére, Piton csak egy biccentéssel felelt.
- Tájékoztatom Pottert – mondta a bájitaltan tanár, és felállt. – Igen – felelte a kimondatlan kérdésre – vele maradok. De csakis ma éjszakára.
- Köszönöm, Perselus. Megpróbálok kideríteni valamit. Reggel találkozunk a főhadiszálláson.
SSHPSSHP
Piton idegesen nyitott be a Grimmauld tér 12. számú ház ajtaján. Nem érezte jól magát. Rossz hír hozója volt. Nem szívesen volt a saját bőrében. Általában nem bánta, hogy ő volt az, aki a saját tárgyilagos hangján tálalta a rossz híreket, de most Potter elé kellett állnia, és ezt nem szívesen tette. Jobb szeretett volna a vigasztaló szerepében „tetszelegni", de nem ez a sors jutott neki. Vett hát egy levegőt, és tette a dolgát.
Alig tett egy lépést az ajtó felé, már hallotta is a csattogó lépteket, és a fiú lelkes, örömteli üdvözlését. Annyi ideje volt csak, hogy az ajtó mellett álló – éppen ébredező és rikácsolni készülő - portrét egy pálcaintéssel elhallgattassa. Ránézett az éppen érkező – jobban mondva, vidáman szökdécselő – fiúra, aki hirtelen elhallgatott, szemei tágra nyíltak, és összerázkódott. „Tudja…" – gondolta kissé keserűen. Majdnem elmosolyodott, mikor a fiú kissé erőltetett beszélgetést kezdeményezett. Szívesen beszélt volna Harryvel más témákról, szinte bármi másról, de most ez volt kiróva rá, így hát belekezdett.
- Jó estét! – Látta, hogy a fiú átkarolja magát, hogy remegését elrejtse. Perselus számára elég sikertelenül. – Gondolom, sejted, miért jöttem.
A fiún átsuhanó érzelmek magukért beszéltek, és az is, hogy képtelen elfogadni a tényeket, amik magukért beszéltek.
Most sajnálta igazán, hogy olyan ember, aki nem képes arra, hogy nyíltan kimutassa érzéseit, így azt is, hogy kifejezze sajnálatát.
Mikor Harry eszelősen rázta a fejét egyetlen szót ismételgetve, erős késztetést érzett rá, hogy mellélépjen, és átölelje. Badarságokat sugdosson a fülébe, ahogy az ilyenkor szokás. Hogy mellette legyen és megnyugtassa. Ám amikor eldöntötte, hogy megteszi az első lépést, Harry viselkedése egy csapásra megváltozott. Arcáról eltűntek az érzelmek, felvette azt a maszkot, amit többször is viselt, mikor nem akarta, hogy gyengének látsszon. Piton szinte most is hallotta a fejében hányszor, de hányszor rivallt rá az elmúlt évek során a fiúra. „Nem csinálod, amit mondok. Szabadulj meg minden érzelmedtől…vagy Hagyod, hogy az érzelmek vezessenek. Fegyvereket adsz a kezembe!" Hát mostanra megtanulta. Ha nem ismerte volna annyira, akár el is hihette volna, hogy túltette magát a hirtelen érzelmi sokkon. De Perselus Piton már jártas volt Harry Potterben. Így a fiú gyenge próbálkozása, hogy távozásra bírja, enyhén szólva mosolyogtató volt.
Egy pillanatra még jól is érezte magát, mikor látta, hogy a villanásra feltűnő győzelmes mosoly eltűnik, de mikor annak helyét a kétségbeesés vette át, sürgősen távozott. Volt benne annyi tapintat, hogy azonnal magára hagyja a fiút, és elfoglalja szokásos szobáját. Azt azonban tisztázni akarta: nem kerülte el a figyelmét Harry elterelő hadművelete.
- Mondanom sem, kell, ugye, hogy rendkívül éber alvó vagyok, igaz?
Mielőtt a szobájába ment, elhelyezte megfigyelő bűbájait a fiú szobája előtt. Semmilyen meglepetést nem akart.
SSHPSSHP
Már éjfél is elmúlt, mikor halk nyöszörgés ébresztette fel. Felült és hallgatózott. A hang Harry szobájából jött. Felsóhajtott, és vállára kanyarította talárját. Harry nem ébredt fel, mikor a szobába lépett. Kissé felhorkant, mikor meglátta a cipőben, ruhában az ágy tetején alvó fiút.
Sóhajtva leguggolt az ágy mellé, onnan nézte az alvó fiút, akinek rémálma volt. A fiú haja izzadtan lapult a fejére, kezei a takarót szorongatták, feje jobbra-balra csapódott. Halkan nyöszörgött.
- Remus… gyere vissza, ne hagy magamra… nem akarok egyedül maradni… - motyogta.
Perselus szíve belesajdult a fiú mormogásába. „Egyedül…" – Óvatosan kisimította a fiú arcából az izzadt hajszálakat, és megcirógatta a nyúzott arcot.
- Ébredj, Harry. Ez csak egy rossz álom… - szorította meg a vállát.
Harry felnyögött, és kipattant a szeme. Hirtelen ült fel, kezében már a pálcája.
Pitonnak minden reflexére szüksége volt, hogy kikapja a fiú kezéből a pálcát. „Úgy tűnik, Mordon mondása az állandó éberséggel megfogant."
- Nyugalom – suttogta – csak én vagyok. Rosszat álmodtál.
Harry kipislogta az álmot a szeméből és felnézett. Ágya mellett Piton guggolt, az arca mindössze pár centire volt az övétől.
- Pro-professzor? – dadogta. – Mi-mi történt?
- Rosszat álmodtál, azt hiszem. A megfigyelő bűbájaim jeleztek – válaszolta halkan. Ügyelt rá, hogy hangja barátságos maradjon. Visszanyújtotta a fiú pálcáját.
Harry félrenézett, és a pálcát ismét a párnája alá rejtette.
- Bocsánat, hogy felébresztettem – mondta kelletlenül. Feljebb ült az ágyon, és lábait a mellkasához húzta.
- Nem gond – válaszolta a férfi. Legszívesebben magához ölelte volna a vékony testet, de valahogy nem tűnt illendőnek. Halkan sóhajtott és felállt. – Ha jobban vagy, akkor én visszatérek a szobámba. Még nagyon korán van. Te is próbálj meg aludni egy kicsit.
Már lépett volna, mikor csuklóján érezte a fiú kezét.
- Ne, kérem, maradjon még. Csak egy kicsit. Nem akarok magamra maradni – suttogta Harry lehunyt szemmel. Perselus nézte a csukott szemű fiút. „Azért tartja csukva a szemét, mert nem akarja látni, hogy elmegyek." – gondolta keserűen. Egy percig sem volt kétséges, mit fog tenni.
- Menj arrébb – mondta halkan, és leült az ágy szélére. Szinte érezhető volt a fiú megkönnyebbülése. Perselus kissé kényelmetlenül érezte magát, mikor a fiú továbbra is fogja a csuklóját. Sőt már nem is a csuklóját. A fiú lassan belecsúsztatta tenyerét a férfiébe, és megszorította.
- Köszönöm.
Sokáig ültek csöndben. A férfi azt hitte, hogy dacára a kényelmetlen testhelyzetnek, Harry visszaaludt. Mikor azonban megmozdult, érezte, hogy a fiú újra megszorítja a kezét.
- Nem kényelmetlen kissé? – A férfi érezte, hogy a fiú elmosolyodik mondat közben. Csak bólintott, és nyújtózott egyet.
Harry egészen a falig csúszott, még nagyobb helyet felkínálva a férfinek.
Perselus értett a célzásból, de bizonytalan volt. Harry Potter egy elkeseredett, kétségbeesett fiú, aki ráadásul a diákja. Nem helyes vele egy ágyban tölteni az éjszakát. Ugyanakkor… vissza nem térő lehetőség, hogy testközelből érezze a fiú illatát, annak testmelegét.
Harry megérezte a másik elbizonytalanodását.
- Kérem…, csak most az egyszer, szükségem van rá… Hogy ne érezzem magam egyedül. Ha már bájitalt nem kaphatok…
Perselus belebólintott a sötétbe, végignézett a keskeny ágyon és pálcájával szélesebbre varázsolta, hogy nagyobb helyük legyen.
- Akkor talán javasolnám, hogy vesd le a cipőd, és talán valami megfelelő éjjeli ruha sem ártana.
Harry lekapta a cipőjét, kissé elfintorodott és bocsánatkérően nézett a férfire, mikor megcsapta a lábából áradó nem éppen rózsaillatnak nevezhető szag. Szégyenlősen elővette pálcáját és egy frissítő bűbájt szórt lábára, majd rövid hezitálás után magára is. A következő pálcamozdulattal átváltoztatta ruháját pizsamává, és végigdőlt az ágyon.
- Nem harapok – mosolyogta, mikor látta, vagy inkább sejtette, hogy a férfi ismét tétovázik.
- Ez nem helyes – mormogta a férfi, de levette talárját, és a fiú mellé feküdt. Hátán feküdt, és megpróbált távolságot tartani a fiútól. Nem sok sikerrel. Oldaluk összeért, és a frissítő bűbáj hatására a Harryből áradó illat betöltötte a férfi orrát.
Harry kényelmesen elhelyezkedett, s nem törődött a férfi morgolódásával.
- Köszönöm, ez sokat jelent – motyogta, majd szinte azonnal elaludt.
Vele ellentétben Perselus Piton szemére sokáig nem jött álom.
----------------
Megjegyzés:
Nosztallangtoll Jobberknoll
Rúnakígyó Runespoor
Hurú Fwooper Legendás Lények és Megfigyelésük tankönyvből.
Tóth Tamás Boldizsár lefordította a bennük szereplő lényeket, és engedélyezte a Lumosnak, hogy feltegye netre.
A véleményeknek továbbra is örülnék. :-)