Tegnaphoz képest át kellett írnom egy cseppet a fejezetet, mert Gabriella - teljesen jogosan - rávilágított, hogy az eredetileg beírt ír fiú, Dean Thomas mugliszármazású. Így hát átírtam Seamusra, bár azt hiszem, ő meg nem ír. :D Elég nagy szarvashiba :-( Mindegy, most így marad.
---------------------------------
4. rész
Mikor felébredt, már hajnalodott, de a szobában, ahol tartózkodott, még erős félhomály uralkodott. Az első dolog, amit észlelt, hogy nincs egyedül. Ezt egyértelművé tette egy kéz, amely a hasán pihent, és egy láb, amelyet tulajdonosa átvetett rajta. Vállába egy fekete hajú fej fúródott. Az oldalába nyomódó keménység az illető nemét is egyértelművé tette.
Megpróbálta rendszerezni gondolatait. Ez nehezen sikerült, de végül összeszedte magát. Amikor minden a helyére került, a szíve kihagyott egy ütemet. A mellette fekvő alak nem volt más, mint Harry Potter. Nem mert megmozdulni, nehogy ébressze fel a mellette fekvő fiút. Nem is akarta. Túlságosan is jó érzés volt így feküdni. Óvatos pillantást vetett a mellette álló szekrényen levő órára. Fél hat. Dumbledore nem várható kilenc előtt, tehát még van ideje visszatérni a szobájába. Becsukta szemét, és élvezte a másik ölelését, amely azt a ritka érzést keltette benne, hogy szükség van rá. Sokáig nem élvezhette, mert a másik test mocorogni kezdett.
SSHPSSHP
Harry ébredezett. Furcsán kipihentnek érezte magát. Egy pillanatra megmerevedett, mikor arcán megérezte, hogy feje valakinek a vállához ér. Miután a mellette levő alak nem mozdult, Harry úgy gondolta, alszik. Kicsit felemelte fejét, és látta, a másik szeme csukva van. Kicsit megkönnyebbült. Nem szívesen nézett volna most szembe a tanárával. Eszébe jutott az éjjel, amikor kiborult. „Hihetetlen, hogy itt maradt velem…" – gondolta, aztán elmosolyodott. Jó érzés volt odabújni valakihez. Megpróbált még közelebb férkőzni a férfihez, mikor tudatosult benne, hogy szokásos reggeli merevedése a férfi oldalába nyomódik. Azonnal abbahagyta a mozgást. „Megölne" – volt az első gondolata. A második, hogy arrébb csúszik, de gyorsan rájött, nem tud. Háta már így is teljesen a falnál volt. A harmadik meg az, hogy ha már így esett, kihasználja, hogy a másik alszik. Ébren úgysem lenne rá lehetősége, hogy a férfi közelébe kerüljön. Kezét finoman megmozdította. Megérezte, hogy a férfi felsőtestét borító ruhadarab felcsúszott, szabaddá tette a közvetlen érintkezést annak csupasz bőrével. Ujja hegyével apró köröket rajzolt a férfi bőrére. Maga sem tudta, mit csinál pontosan, de számára nagyon is jól esett. Szíve hevesebben vert, egyenesen torkában dobogott. Mély lélegzetet vett, és beszippantotta a férfi bőréből áradó fanyar illatot. Rögtön el is határozta: tetszik neki ez az illat. Aztán megijedt. Merevedése lassan olyan mértéket öltött, hogy az már talán túlmutatott a „kellemes" érzésen. Kíváncsisága azonban felülkerekedett józan eszén. Kezét lejjebb csúsztatta a férfi hasán. Lassan araszolgatott centiről centire. Légzése kissé akadozóbb lett, és különös, sőt talán bizarr izgatottság lett úrrá rajta. Fejét kissé felemelte, orrát végighúzta a férfi nyakán. Kedve lett volna finoman megharapdálni, vagy nyelvével legalább megízlelni, de tudta; akkor a másik biztosan felébredne.
SSHPSSHP
Perselus megmerevedett, mikor a mellette levő test mocorogni kezdett. Majdnem elmosolyodott, mikor megérezte, hogy a másik is mozdulatlanná merevedett, amikor észlelte, nincs egyedül az ágyban. Érezte, mikor a vállába fúródó fej kissé felemelkedik, és örült annak, hogy szemei éppen csukva vannak. Hirtelen megérezte, hogy a másik még közelebb akar férkőzni hozzá. Aztán kissé fellélegzett, mikor úgy tűnt, Harry arrébb húzódik. Mégsem. Valamilyen okból ott maradt szorosan hozzásimulva. Elakadt a lélegzete, mikor a fiú újbegyét érezte a csupasz bőrén. Önkéntelenül is összeborzongott. Először véget akart vetni ennek a bizarr, nem kívánatos ágyjelenetnek. Ám nem tette. A helyzet igenis kívánatos volt, pusztán csak erősen helyteleníthető. És mégis… Kíváncsivá tette, vajon meddig van mersze elmennie Harrynek. Hamarosan megtudta. „Fogalma sincs ennek a kölyöknek, mit művel velem" – siklott át az agyán egy-két perc múlva, mikor Harry kissé felbátorodva, finoman körözni kezdett a bőrén. Ágyéka erős lüktetésbe kezdett. Nem kis szerepe volt ennek a folyamatosan az oldalába nyomódó, vibrálóan lüktető – szinte külön életet élő – keménységnek, ami Harryhez tartozott. A levegőt is visszatartotta, mikor a kamasz varázslófiú minden képzeletét felülmúlva elkezdett lefelé araszolni, és felfedezni a lentebb fekvő „területeket". Harry időközben orrát is Perselus finom nyakbőréhez dörgölte, és a férfi nyögve vette tudomásul, milyen érzékeny testrésze is a nyaka. Észrevétlenül hajtotta még jobban oldalra a fejét, ezzel még nagyobb területet felkínálva. Most már elég – döntött, mikor a fiú légzése már szaggatottá is vált. Kezével elkapta a fiú csuklóját, még mielőtt annak bátorsága olyan mértékű lett volna, hogy elérje Piton kőkeményen ágaskodó férfiasságát.
Harry ijedt hördüléssel vette a következő levegőt, majd egy pillanatig benn tartotta. Várta a másik kirohanását.
- Jó reggelt! – jött helyette a férfi rekedtes, mély hangú üdvözlése.
- Jó reggelt! – Harry hangja inkább vékony cincogásra emlékeztetett. Piton kesernyésen el is mosolyodott. Ez újra arra emlékeztette, hogy a mellette fekvő egyén, még félig gyerek. Hiába töltötte be a varázsvilág szerint a nagykorúsághoz szükséges tizenhét évét.
Megpróbált kibújni a fiú öleléséből, de a takaró, amelyet még valamikor éjjel magukra terített, teljesen a teste alá szorult. Ez viszont azzal járt, hogy ahhoz, hogy kimásszon az ágyból, félig Harry felé kell fordulnia. Akkor pedig a fiú számára is nyilvánvalóvá válnak bizonyos dolgok. Szívesen maradt volna még ebben a meghitt melegben, de tudta: minden perccel egyre nehezebb lesz megmozdulnia, így végül eleresztette a fiú kezét, és oldalra fordult, hogy végre kirángassa maga alól a beszorult takarót, és véget vessen ennek a kínos helyzetnek. Még levegővétel is feleslegessé vált, mikor félig a fiúra fordulva összeütközött a másik meleg testével, a belőle áradó érzékiséggel, a combjánál meglehetősen erősen lüktető, vibráló merevedéssel és nem utolsó sorban Harry időközben közéjük szorult kezével, amely most pontosan az ágyéka fölött nyugodott. Nem állt szándékában, mégis belenézett a fiú mélyzöld szemébe, amely furcsa, talán sosem látott intenzitással ragyogott. Mikor szembetalálta magát a fiú ragadozó, mégis esdeklő szempárával, hiába próbálta, képtelen volt ellenállni tovább. Mikor Harry már éppen elfordult volna, lehajolt és finoman szájon csókolta Harryt.
SSHPSSHP
Mikor a várt reagálás nem érkezett meg, Harry elbizonytalanodott. „Mit kéne tennem?" Érezte, hogy a másik mozdulatlanná válik, majd megpróbál elhúzódni tőle, de nem sikerül. A takaró megfeszült rajta, és rájött, az éjszaka folyamán mindketten teljesen belegabalyodtak abba. Nem mert mocorogni, nehogy még nagyobb problémája legyen, hisz merevedése már most is igen fájó tüneteket produkált. Attól tartott, ha elkezd fészkelődni, elélvez úgy, hogy senki nem ért hozzá, ráadásul szégyenszemre a tanára jelenlétében.
Tizenhét évesen jól tudta: Nem ritka, hogy a kamasz fiúk úgy ébrednek reggelente, hogy „fehér foltot" hagynak a lepedőn. Ez természetes jelenség, de akkor általában egyedül vannak.
Míg ezen elmélkedett, a mellette fekvő férfitest megmozdult. Sőt nem csak megmozdult, félig ráfeküdt. A keze kettőjük közé szorult. Egy pillanatra behunyta szemét, és azt kívánta, bár csak pár centivel lejjebb érne a keze. Szinte kiugrott a szíve a helyéről, mikor combján érezte, hogy Piton sincs fából. Sőt! Abból, amit érzékelt, úgy tűnt: a férfi hasonlóan szorult helyzetben volt. Kinyitotta szemét, és szembetalálkozott a másik átható ónix színű – ebben a pillanatban bársonyosan simogató – szemével. Harry mindent elfeledett. Rémképeit, gyászát, félelmét, mindent. Egyetlen dolgot akart, de azt mindennél jobban. Egy csókot. Úgy nézett a férfi szemébe, hogy egyértelművé tegye kérését. A férfi olyan hosszú ideig nézett rá, hogy Harry már el akart fordulni, hogy elrejtse csalódottságát, amikor a másik lassan lehajolt, és Harry a száján érezte a másik száját.
Percekig nem volt képes gondolkodni, csak érezni. Egy pillanatnyi zsibbadtság után, teste életre kelt, és perzselő forróság öntötte el. A köztük levő feszültség, amely mindig is megvolt, most más formát öltött, szinte látható és tapintható volt. Sajnálta, hogy nem képes átölelni, magához szorítani a férfit, aki így képes volt irányítani a csókot. Szerette volna átölelni a nyakát, végigsimítani a testén, de csak arra volt képes, hogy a testük közé ékelődött kezének ujjait begörbítse, majd kinyújtsa, hogy valami cirógatás-félét produkáljon. Csípőjét felemelte, hogy közelebb érezze magához a másik testét, és hogy enyhítsen saját fájó lüktetésén. Már képtelen volt józan viselkedésre. Nagy nehezen kiszabadította másik kezét, és a takarót félretolva végre a férfi hátán volt a keze. Hátáról a nyakához csúsztatta kezét, majd beletúrt a hajába. Gyengéden meghúzta és még jobban magához vonta. A férfi szelíd követelésnek engedve végighúzta nyelvét Harry száján, és mikor az engedelmesen kitátotta, belehatolt, hogy birtokba vegye. Ugyanazt a jóleső borzongást érezte, mint első alkalommal, de ezúttal az érzés még erőteljesebb volt. Hagyta, hogy Piton bebarangolja a száját nyelvével, teljesen rábízta magát a másikra, egyszerűen megadva neki azt, amit kér. Időnként belesóhajtott a férfi szájába, vagy felnyögött a hirtelen rátörő érzésektől. Észre sem vette, mikor kezdte el ütemesen mozgatni a csípőjét, kielégülést keresve. Ám egy fél perccel később a félig ránehezedő férfi elrántotta a fejét, és sosem látott pírral az arcán villámgyorsan kipattant az ágyból és szó nélkül kiviharzott a szobából. Harry a gyötrő kielégületlenségtől frusztráltan ült fel az ágyban és megrökönyödötten nézett a becsapódó ajtóra.
Értetlenül csapott a takaróba, és csak nézett maga elé. „Mit csináltam olyan rosszul, hogy elszaladt előlem? Hiszen még csak át sem ölelt. Egy pillanatra sem…"
Harry lassan, csalódottan feltápászkodott, és a fürdő felé vette az irányt. „Azt hiszem, szükségem van egy zuhanyra. Leginkább jegesre…"
SSHPSSHP
Hihetetlen jó érzés volt az alatta fekvő test engedelmes simulása. Bőrén érezte a másik szívének szapora dobogását. A fiú szája puha és hívogató volt, egy szempillantás után úgy érezte, felforr körülötte a levegő. Sosem érezte még magát ennyire magabiztosnak. Kapcsolataiban ő volt a mindig alkalmazkodó fél, és most érezni, hogy van valaki, aki vágyakozón hozzásimul, engedékenyen rábízza magát, maga volt a földi mennyország. Szíve legalább egy ütemet kihagyott, mikor megérezte, hogy Harry hasán nyugvó keze végigsimít raja, majd amikor a fiú követelőzően hozzányomja csípőjét, elfelejtett gondolkozni. Egyetlen egy dolgot volt képes megtenni, hogy maradék önuralmát ne veszítse el, és ne essen neki a fiúnak, úgy ahogy szeretett volna. Kezével a lepedőt markolta, és egy percig sem érintette a fiú hívogatóan csábító testét. Aztán Harry elkezdett ficeregni, és kiszabadította egyik kezét, majdnem elveszett. Az a meleg bársonyos kéz, amely a hátára tapadt, mámorító volt, és idegeit végleg felőrölte, mikor ugyanaz a kéz elindult felfelé, és belekapaszkodott hajába, hogy még jobban magához húzza. Már csak arra vágyott, hogy még jobban birtokba vegye Harry ínycsiklandozó száját. Mikor nyelvével megízlelte ugyanaz a várakozáson felüli, fantasztikus borzongás futott rajta keresztül, mint előző alkalommal. Harry engedelmesen tátotta a száját, és Perselus megízlelhette a másik ízét a szájában. Elmondhatatlan, mit minden suhant át rajta egyetlen pillanat alatt. Harry is felbátorodott, viszonozta csókját, és olyan szinkronban voltak, mint még soha senkivel. Lassan elszállt minden lelkiereje, már-már megadta magát az elkerülhetetlennek, és keze is eleresztette az eddig markolt lepedőt, mikor…
Harry apró sóhajoktól a hangosabb nyögésekig kiadott hangjai olyan szintre jutatták, amely valósággal elviselhetetlen volt. Vagy mindent akart, vagy elmenekül. Harry közben elkezdett mozogni, és folyamatosan dörgölőzött hozzá, mint egy macska. Érezte, hogy a fiú közel jár a beteljesüléshez és ez volt az a pillanat, amikor kijózanodott. Túlságosan is. „Ezt nem tehetem ezzel a fiúval. Egy gyerekkel. Harryvel."
Harryvel, aki teljesen maga alatt van, aki még gyászol, aki Lupin miatt is kétségbe van esve, akinek még mindig problémái vannak egy hülye kísérleti bájital miatt, aki talán maga sem tudja, mit akar, talán még sosem volt dolga mással, és akinek talán ő nem más, csak egy pótlék. Egy pillanatnyi vigasz. „Erre nincs szüksége."
Kipattant az ágyból és amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a fiú szobáját.
Mikor végre a szobájába ért, csak állt, és fejét a hűvös falhoz döntötte. Megpróbált lehiggadni. Mikor ez nehezebben ment, mint gondolta, a fürdőszobába ment és megeresztette a csapot.
SSHPSSHP
Albus Dumbledore belépett a Grimmauld tér 12. számú ház ajtaján, és a konyhában rátalált az asztal két végén egymástól lehető legtávolabb ülő, némán falatozó Harry Potterre és Perselus Pitonra. Harry inkább csak turkálta az ételt, míg Perselus csak kavargatta kávéját. Észrevétlenül figyelte őket egy darabig. Abból, ahogy még csak véletlenül sem néztek egymásra, rögtön tudta, valami történt köztük. És az a valami több mint a szokásos, évek óta tartó civakodás. Immáron hetedik éve dolgozott azon, hogy közelebb hozza egymáshoz szívének kedves a két embert, aki a látszólagos különbségeik ellenére is hasonlítottak egymásra. Egy ideig úgy látszott, terve sikerrel jár. Az ötödik év kudarca után, az újra meg újra erőltetett közös munka végül enyhítette a feszültséget a két fél között. Még Perselus is megenyhült a fiú iránt. De ahogy most egymással szemben ültek, úgy tűnt valami visszafordíthatatlan történt. Mindketten szörnyen megbántottnak látszottak. Halkan felsóhajtott. Ilyenkor vénségesen vénnek érezte magát.
Kilépett a fal takarásából, és üdvözölte a két meglepett embert.
Harry reménykedve nézett az igazgatóra, aki szomorkás mosollyal viszonozta azt.
- Kérem, mondja, hogy él – könyörgött halkan a fiú. Érezte, hogy milyen nevetségesen viselkedik, mégsem tehetett másképp.
- Felvettem a kapcsolatot egy közös ismerősünkkel. Sajnos azt kell mondanom nem voltak jó hírei. A teljes vérfarkas kolóniát kiirtották az éjszaka folyamán.
Harry hörögve kapkodott levegő után, és görcsösen kapaszkodott az asztal lapjába, ahogy a folytatásra várt.
- Az aurorok Kingsley vezetésével átkutatták éjjel a területet. Legalább húsz holtestet találtak. Mind külsérelmi nyomok nélkül. Remus Lupin nem volt köztük.
- Tehát halálfalók voltak – összegezte Perselus egykedvűen.
Harry, aki éppen fellélegzett, erre a hangnemre felhorkant. Egy pillanatra behunyta a szemét és mély levegőt vett. Most hideg fejre van szükség, nem egy meggondolatlan vitára Pitonnal – gondolta. A Mordonnal eltöltött hónapok megtanították arra, hogy vannak helyzetek, amikor többet árthat a griffendéles temperamentuma, mint amennyit olykor használ.
- Ez mit jelent, igazgató úr? – kérdezte halkan.
- Még nem tudom – ingatta a fejét elkomorulva. – Vagy elfogták, és magukkal hurcolták, vagy még a támadás előtt távozott. Esetleg csak megsérült, és elrejtőzött, ahol nem vették észre. Még minden lehetséges, Harry. Ne add fel a reményt – tette hozzá halkan, mikor Harry szeme elfénytelenedett. Mordon alaposan felkészítette a fiút – gondolta fanyarul. Szinte látszott, ahogy a fiú minden átgondol, és számba vesz, majd a remény, ami eddig ott élt a szemében, lassan alábbhagy.
Harry nem felelt, csak lassan bólintott.
Perselus – fordult az igazgató a bájitaltanár felé -, arra szeretnélek kérni, hogy te is próbálj utánajárni a történteknek. Most minden apró hírmag is jól jöhet.
- Természetesen – bólintott a férfi. – Ha Lupin a Nagyúr kezében van, akkor az úgyis hamarosan kiderül. Addig is, ha megbocsát, igazgató úr, én visszatérnék a Roxfortba a feladataimhoz.
- Persze, persze – bólogatott elgondolkodóan, és megsimogatta hosszú szakállát.
Néhány perces gondolkodás után Harryhez fordult.
- Borzasztóan sajnálom, hogy elrontom a szüneted, de téged is meg kell, hogy kérjelek, térj vissza Piton professzorral a Roxfort falai közé. Karácsony reggelén magam kísérlek át barátaidhoz, ám addig is biztonságosabb, ha nem vagy egyedül.
Harry hátrahőkölt ültében. A legkevésbé sem vágyott most arra, hogy a szükségesnél több időt töltsön a férfi közelében. És a Roxfortra sem vágyott. Csak egy kis magányt akart. Tudta azonban, ha ezt mondja, biztosan nem éri el célját. Így más taktikához folyamodott.
- Nem mehetnék el legalább Tonkshoz? Biztosan jól esne neki, ha valaki tartaná benne a lelket. Ígérem, délután, még a sötétség előtt visszatérek az iskolába. – Nem nézett egyik férfire sem. Asztal alá rejtette kezeit, és idegesen babrálta az asztalterítőt.
A két férfi gyors pillantást váltott egymással. Piton most először nézett a fiúra, mióta az asztalhoz ültek a szerencsétlenül végződött reggel után.
Látta a fiú tanácstalanságát, reménytelenségét, elkeseredettségét. Szívesen odalépett volna, hogy enyhítse annak bánatát, de aztán újra eszébe jutott saját megkeseredettsége, és bizonytalansága, hogy a másik úgyis csak elutasítja. „Hiszen eddig sem kellett soha senkinek csakis önmagáért. Miért lenne most másképp?!"
- Talán jót tenne Tonksnak, ha Potterrel együtt nyalogathatnák sebeiket – jegyezte meg bántóan szókimondóan.
- Hát legyen – sóhajtott az igazgató és felállt. Megígéred, hogy legkésőbb este hatkor jelentkezel a Roxfortban?
Harry határozottan bólintott. „Hát persze, hogy megígérem. Mindent megígérek, csak egy kicsit kiszabaduljak innen…"
- Értesítem Nimphadorát. Ha jól tudom, mostanában újra az anyjáékkal lakik – jegyezte meg Piton és elhagyta a konyhát.
Harry már csak a távolodó férfi hátát figyelhette meg.
SSHPSSHP
Mikor Andromeda Tonks ajtót nyitott, Harry két lépés hátrált ijedtében és reflexszerűen kapott farzsebéhez, ahol – Mordon összes hegyi beszéde ellenére – a pálcáját tartotta. Mozdulata megtört abban a pillanatban, mikor tekintetet az igazgató szórakozott pillantására esett. Inkább úgy fejezte be, mint akinek sürgős vakarózhatnéka támadt.
A nő felfigyelt a közjátéka, és tekintete megkeményedett, és kiült rá a bosszúság.
- Dumbledore professzor. Régen találkoztunk – köszöntötte a férfit, az ajtót nyitó asszony, majd Harryhez fordult. - Úgy látom, már találkozott a nővéremmel, Mr. Potter – jegyezte meg komoran.
- Elnézést – bólintott Harry bocsánatkérően. Most hogy volt ideje alaposabban megfigyelni a nőt, már látta a különbségeket is. Haja inkább sötét gesztenyebarna volt, nem fekete, mint Bellatrixé, és az arcvonásai is finomabbak voltak, mint testvéréé, akire az Azkabanban eltöltött évek rányomták bélyegüket. Szemei vidáman csillogtak és tele voltak élettel. A nő némán várta, hogy a fiú alaposan megszemlélje. Enyhén elmosolyodott, mikor a fiú egy mosollyal nyugtázta, amit látott.
- Fáradjanak beljebb – tárta szélesebbre az ajtót.
- Nem, köszönöm – hárított az igazgató. – Csak Harryt kísértem el. – Ezzel a fiúhoz fordult, és komolyan végigmérte. – Később találkozunk, Harry. Érezd jól magad.
A fiúnak válaszolni sem volt ideje, mert az agg igazgató egy gyors fejbiccentés után eltűnt.
Harry bizonytalanul lépett be az ismeretlen házba. Tonks londoni lakásában már megfordult, de itt még nem járt, azonban tudta, hogy Tonks néhány hete visszaköltözött a szüleihez, mert Voldemort egyre több olyan varázslócsaládot támadott meg, amelynek tagjai között mugli származású varázslók és boszorkányok voltak.
A nő nyomában elérték a szalont, ahol az asztalnál ott ült Tonks. Mindig vidámságot sugárzó rózsaszín haja most megint egérszürke volt, arca fakó. Fiatalsága tovatűnt, ezúttal jóval idősebbnek látszott a koránál, és lerítt róla a beletörődő csüggedtség.
Harry óvatosan lépett a boszorkány mellé, és a vállára tette a kezét. Mikor Tonks felnézett, Harry látta, hogy a lány szemei vörösek a sírástól. Nagyot nyelt. Hirtelen nem érezte magát késznek, hogy ő vigasztaljon egy felnőtt nőt. De nem volt túl sok ideje gondolkodni, mert Tonks felállt, és sírva borult a nyakába.
- Harry, Harry – zokogta. További mondandóját a sírástól nem értette Harry. Ügyetlenül átölelte a lányt és csitító, nyugtató szavakat sugdosott a fülébe. A sírás lassan alábbhagyott, és a lány is elhúzódott Harrytől. Harry kissé elhúzta válláról a sírástól nedves ruháját. Ez legalább már egy enyhe mosolyt hozott a lány arcára, aki elővette pálcáját, és egy mozdulattal elérte, hogy ismét száraz legyen.
Bocsánat – hüppögte – El sem merem képzelni, mit gondolsz most rólam. – Úgy tűnt, mindjárt újra sírva fakad, ezért Harry gyorsan elterelte a figyelmét.
- Tudod, mit gondolok rólad? – kérdezte halkan. – Azt, hogy Remus szerencsés ember. Végre van valaki, aki pontosan annyira szereti, mint amennyire megérdemli. - A lány tágranyílt szemmel nézett rá, még a száját is eltátotta. – Ne add fel a reményt, Tonks. Én hiszem, hogy Remus még él – mondta magabiztosabban, mint ahogy érezte. Viszont ezzel elérte, hogy valami élet visszaköltözzön a lány arcába.
- Tényleg úgy gondolod, hogy még él? – kérdezte reménykedve.
Harry elgondolkozva bólintott. – Nem találták meg a holttestét. Ez elég reményt keltő, nem? – majd egész halkan hozzátette. - Azt hiszem, már tudnék róla, ha halott lenne. Voldemort gondoskodott volna róla… Jól tudja, hogy ezzel fájdalmat okozna… - Hallgatott egy sort, mielőtt tovább folytatta.
- Figyelj, Tonks, tudnom kell valamit. Ugye, te tudod, pontosan hova ment Remus?
A lány felkapta a fejét, és gyanakvóan nézett a fiatal varázslóra.
- Miért – kérdezte élesen.
Harry óvatosabbá vált. Hangja suttogássá halkult.
- Éjszaka volt egy rémálmom, talán nem rémálom volt, hanem egy vízió. Egy apró tisztáson voltam. Mindenhonnan fák vettek körül. Valahonnan víz dübörgése is hallatszott, de a vizet nem láttam. Hangokat hallottam, de látni nem láttam senkit. Majd hirtelen kiáltások hallatszottak, és zöld fények villantak a tisztáson. Aztán minden elsötétült, és elnémult. Az utolsó foszlány, amire emlékszem, ez hatalmas kiszáradt fa odva volt. Aztán felébredtem.
Elbeszéléséből gondosan kihagyta, hogy egy pillanatra megjelent előtte Remus botladozó alakja is, ahogy megpróbált felszívódni a sötétben, és azt is, hogy tulajdonképpen nem magától ébredt.
Tonks tátott szájjal hallgatta, de csak a fejét rázta.
- Nem mondhatom meg, Harry – mondta bocsánatkérően.
- De hát miért nem? – Harry hangja elkeseredett volt. – Én ugyanúgy aggódom érte, ahogy te. Ha már nem mehetek utána magam, legalább hadd tudjam, merre jár. Tonks,
kérlek… mondd meg… légy szíves… muszáj tudnom. Ez a bizonytalanság megőrjít.
Tonks elbizonytalanodott.
- És mit kezdesz az információval? – kérdezte végül.
Harry megvonta a vállát.
- Mit kezdhetnék? Este hatkor a Roxfortban kell lennem, hogy ott töltsem a téli szünet további részét. Te is tudod, hogy ott még a falnak is füle meg szeme van. Csak nyugodtabbá tenne, ennyi az egész. De megértem, ha mégsem mondod el.
Mindent egy lapra tett fel, hisz Tonks úgy is dönthetett, hogy nem mond neki semmit, de tudta, hogy a lány gyanakvását el kell altatnia, és bajba sem akarta sodorni. Mert azt már rég elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, Remus után megy, és kideríti, mi történt.
A lány végül halványan elmosolyodott és bólintott.
- Rendben, elmondom, amit tudok.
Harry a Tonks család körében uzsonnázott, majd ezt követően az ajtóban elköszönt Andromeda és Ted Tonkstól és megköszönte a szíves vendéglátást.
- Mindjárt jövök anya - puszilta meg Tonks anyja arcát -, csak elkísérem Harryt a Roxfortba, és visszafelé benézek Kingsley irodájába.
- Egyedül is eltalálok - morogta műmorcosan Harry. - Nem bízol bennem? – kacsintott rá a lányra, hogy mutassa: csak viccel.
- Óh, dehogynem. Harry Potter a megbízhatóság mintapéldánya – kacagott fel a lány. – Nem is tudom, hányszor akartál meglógni a nyáron, mikor szerinted Rémszem túl sokat várt el tőled.
Harry felkacagott.
- Na, nem jutottam túl messzire. Valld be, jó móka volt. – Megvonta a vállát. – El kellett telnie egy kis időnek, hogy belássam, Rémszem tényleg a javamat akarja. És szerinted is túlzásba vitte.
- Induljunk – mosolyodott el a lány, majd gyorsan el is hallt arcán a mosoly, mikor eszébe jutott, hogy akkor még Rémusszal együtt keresgélték Harryt.
- Remélem, a hálószobáig nem kísérsz? – kacsintott rá Harry, mikor a hoppanálás után megálltak a Roxforti birtokot lezáró díszes kapunál.
- Erre nem lesz szükség – mondta a lány, és útjára indította patrónusát, egy ezüstszürke farkast. Szomorkás fanyar arccal nézte, ahogy a fényes lény a kastély felé veszi az irányt. Pár perccel később megjelent az iskola gondnoka, Argus Frics, és morogva-zúgolódva eresztette be Harryt az iskolába.
SSHPSSHP
Miután beszélt az igazgatóval, és tanárai meggyőződtek róla, hogy jól van, Harry előbb a könyvtárba ment, majd egy könyvvel a hóna alatt
visszatért a Griffendél klubhelyiségébe. Egyenesen a hálókörletbe ment. Úgy ahogy volt, ruhástól, cipőstől levetette magát az ágyra, a könyvet az éjjeli szekrényére dobta, és feje alá tett kézzel elmélkedni kezdett.
Miután összeszedte gondolatait, elővett egy darab pergament, és írni kezdett. A levelet összetekerte és a párnájára tette, és a további teendőihez kezdett.
Felidézett mindent, amit Remus küldetéséről. Azt eddig is tudta, hogy Észak-Írország területén összesen három olyan kolónia jöhet szoba, ahova Remus mehetett, de Tonks elmondta neki, hogy Remus a legnagyobb csoportot kereste fel Larne kikötőjétől nem messze. Ez megmagyarázta, miért hallotta a víz hangját, de még mindig nem tudta pontosan meghatározni a helyet. Tonks ez elől következetesen kitért. Csak apróbb utalások alapján gondolta Harry, hogy az nem lehet túl messze a várostól. Abban reménykedett, hogy látomása alapján nem téved túl nagyot hoppanáláskor. De ez még csak a kezdet. Összevetette a kósza híreket, amik a Prófétában mostanában megjelentek, és aktívabb halálfalói tevékenységet jeleztek. Ez már egy újabb támpont volt. Felült, és ölébe tette a könyvet, amit elhozott a könyvtárból. Ami nem is volt igazán könyv, hanem egy részletes útikalauz. Írországról. Felcsapta a fedelét, és megkereste rajta Észak-Írország térképét. Azon belül is Larne városát. Fogott egy ceruzát, és egy fekete pöttyel jelölte a támadások helyszíneit. Amikor alaposabban megnézte az írországi támadások helyszíneit, összehúzta homlokát, és még erősebben gondolkozott. A pöttyök alapján az egész úgy tűnt neki, mintha a rajtaütések egy helyről indulnának ki. Ez pedig csakis egyetlen egy dolgot jelenthet. Valahol Írországban, a támadások közelében Voldemortnak van egy támaszpontja. De vajon hol?
Lassan megfájdult a feje a sok gondolkodástól, mégsem adta fel. Hol lehet? Már a szeme is könnyezett az erőltetéstől. Újra és újra sorba vette a lehetőségeket. Nem tudta, melyik ismert halálfaló lehetett esetleg ír, de tudta, hogy a megoldás ott van az orra előtt valahol, csak nem látja. Mérgében messze hajította a ceruzáját, ami tompa koppanással landolt a földön Seamus Finnigan ágya alatt. Harry kelletlenül mászott le az ágyról, és térdelt le a fiú ágya elé, hogy előkotorja az elgurult ceruzát. Már éppen átkozni kezdte magát, hogy szokás szerint megfeledkezett egy olyan egyszerű kis bűbájról, mint a begyűjtő bűbáj, amikor szeme megakadt egy tépett fényképen, ami félig az ágy lába alá szorult. Óvatosan kiszabadította, a sarkára ült, és pálcája hegyéből fényt varázsolt elő, hogy jobban megnézze a képet. Egy régi szakadt kép volt. Egy családi kúria előtt álltak. Seamus szülei éppen a porban játszó fiúcskát figyelték, aki elmélyülten bámulta az előtte lebegő játékautót. Már éppen félre akarta tenni a képet, amikor egy apró írást látott a kép alján. „Belfast 1992". Belfast… Eldobta a képet, és visszarohant az ágyán hagyott térképhez. Még egyszer ellenőrizte a pöttyöket, és elszörnyedt. A bejelölt pontok pontosan egyforma távolságban voltak Belfasttól.
„Az nem lehet… biztos csak véletlen… kizárt dolog, hisz griffendéles…" – mondogatta magában, de egy másik hang azt is hangoztatta: „Féregfark is az volt."
Nem tudta elképzelni Seamusról, hogy elárulja, ám az is eszébe jutott, amit az anyjáról tudott. Az anyja szinte mindent elhitt, amit a próféta közölt, és nyíltan Dumbledore ellen volt. „Mi van, ha…" – nem merte továbbgondolni. Már tudta, hogy Larne után hova akar menni.
Nehéz szívvel szedte össze, amit akart. Elővette a Tekergők Térképét, ellenőrizte, hogy minden csendes-e. Lekicsinyítette söprűjét, zsebre vágta láthatatlanná tevő köpenyét és a térképet, majd a könyvet és a levelet a hóna alá csapva kilépett a portrélyukon. Sietnie kellett. Tudta, hiába van téli szünet, a takarodó időpontja változatlan. A Kövér Dáma kérdésére odavetette, hogy visszaviszi a könyvtárba könyvet, amit előzőleg elhozott, majd nyugodt léptekkel sétált a folyosóra, utána pedig át a bagolyházba. Miután Hedvignek átadta a levelet, és ellátta utasításokkal, visszatért a kastély falai közé. Egy sötét falszakasznál - ahol nem voltak festmények a falon – megállt, magára húzta a köpenyét, és elővette a térképet. Szíve sebesebben vert, mikor meglátta, hogy egy apró pötty tart a főkapu felé. Perselus Pitoné. „Tehát már megint magához hívta az a rohadék…" Szíve megdobbant. Egy pillanatig eltöprengett, hogy ne halassza-e útját későbbre, hátha valami hasznos információt tud meg a férfitől, de elvetette. Azok után, ami hajnalban történt, nem akart a férfi szeme elé kerülni. Még a füle is piroslott zavarában, mikor eszébe jutottak a történtek. „Pedig milyen jól kezdődött." Újra beleborzongott, ahogy felidézte a férfi bőrének illatát, teste melegségét, csókjukat, és férfi igenis kézzelfogható készségét. Még most sem tudta, miért menekült el tőle Piton. „Valószínűleg eszébe jutott a szeretője" – gondolta keserűen Harry, de el is hessegette magától gyorsan ezeket a gondolatokat. „Tiszta fej és éberség" Elmosolyodott, mikor eszébe jutott Rémszem mondása. Kedvenc titkos alagútján keresztül Roxmortsba sétált, majd a Mézesfalás csapóajtaján keresztül fellopakodott és észrevétlenül távozott az üzletből. Mély levegőt vett, és még egyszer átgondolta útitervét. Nem akart egyenesen Írországba hoppanálni. Előbb a tengerpart és inkább seprűn lovagolva megközelíteni Larnet. Koncentrált és a következő pillanatban már a mostanra megszokott érzés következett. Rántás a köldökénél, szűk gumicső, légzési nehézségek, érkezés. Pont oda, ahova akart. Skócia nyugati csücskébe, Portpatrickbe. Innen már csak pár óra repülés, és megérkezik Larnebe.