Sziasztok! Jaj, de örülök, hogy tetszett! Igen, majdnem három nap alatt három fejezet! Olyan király vagyok... meg egoista is de ez mellékes.. :D Képzeljétek írom ezt a fejit, és tönkremegy a gépem. Már majdnem végeztem, de - hülye módjára - nem mentettem el semmit. Engem nem lehet olyan könnyen felidegesíteni, szóval elszámoltam magamban tízig, majd verni kezdtem a laptopot. Hehe...

De sebaj, szóltam apunak, és ő megcsinálta. Na gondolhatjátok egy óra alatt kellett behoznom a több órányi kemény munkát. De a fejemben meg volt az egész így nem volt gond. Viszont, a végével csak ma készültem el, így ma is kerül fel. :)

Este alszok, alszok és beütődött a fejembe, hogy azt írtam az előző fejiben, hogy Kuroko felhívta a szüleit. És eszembe jutott, hogy nem írtam le a fejiben egy fontos információt. Az első gondolatom az volt, hogy töröljem-e a fejezetet, vagy ne. És, hát nem töröltem, ha nem itt magyarázom el, hogy miért is hívta/hívja fel a szüleit. ^^

Hm, hát az majd kiderül. :P Hiába tartom Ogiwara-kunt a tökéletes partnernek, mégis mindig Kagami-kun van Kuroko mellett... De majd később megtudod, csak győzd kivárni. ;)

Remélem tetszeni fog a fejezet, és élvezni fogjátok. :) Köszönöm, hogy velem vagytok még! ;)

By: Lora98

Miután vége volt a sulinak elmentünk Kagami-kunnal edzésre. Az edző megint kifulladásig hajtott minket. Persze én már a közepénél összeestem. Hiába, a kondícióm nem az igazi.

Alig várom már, hogy ez a sok edzés meg hozza a gyümölcsét. Ezért nagyon...

Meg akarom nyerni a kupát. Egyszerűen muszáj. Meg akarom mutatni nekik, hogy én is vagyok olyan jó, mint ők. És hiszek is benne. Hiszek benne, mert tudom, hogy jók vagyunk. Ez a maradék egy hét, ami még hátra van olyan nehéz. Minden sejtem beleremeg már a gondolatba is, hogy ellenük játszhatok.

Mindig is szerettem a kosárlabdát. A részemmé vált már. Mikor játszottam, úgy éreztem magam, mint aki megtehetne bármit. Szabad voltam.

Ezért is döbbentem meg, amikor először játszottunk Aomine-kun ellen. Az utamban állt. Tennem kellett valamit, hogy újra érezzem azt a felszabadító érzést. Ezért kell visszahoznom a kedvét a játékhoz.

Midorima-kunon is segítenem kellett. És sikerült is, azt hiszem. Muszáj volt megmutatnom neki, hogy a csapattáraira is támaszkodhat. És, hogy ők is támaszkodnak rá. És megértette. Elfogadta. Na meg, Takao-kun vigyáz is rá.

Kise-kunnak is meg kellett. Most már nem nézi le a felettébb állókat. Mindig is arrogáns volt, de már kinőtte. - Kuncogtam.

Murasakibara-kunt sosem kedveltem túlzottan. Mindig is úgy voltam vele, hogy nem számít ha ott van vagy nincs. Mindig azt kérdezgettem tőle, hogy miért játszik ha nem is szereti a kosárlabdát. Azt mondta, hogy azért, mert jó benne. De az Akashi-kunnal való incidens után ez a válasz megváltozott. Most már - ahogy ő mondja - Aka-chin miatt játszik. Viszont még mindig kérdezgetem tőle, hogy szerinte vicces-e a kosárlabda. Szórakoztató látni a butus kis arcát amikor begurul.

Akashi-kun más tészta. Neki akarom megmutatni a legjobban, hogy mire vagyok képes. Be akarom neki bizonyítani, hogy a győzelem nem minden.

- Kuroko-kun! Gyorsabban! Még van hátra tíz köröd!

- Igen!

Soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. De örülök, hogy a Seirinbe jöttem. Itt minden más. Viszont... alig várom, hogy vége legyen a napnak.

De... még van hátra kilenc köröm.

...

Miután vége volt az edzésnek, beültünk Kagami-kunnal a Majiba. Míg vártuk a vacsoránkat addig újra felhívtam a szüleimet. Muszáj őket értesítenem, mert ha nem teszem, akkor elkezdenek keresni engem, sőt még a rendőrséget is képesek lennének felhívni. Oh, nem mondtam még? Édes drága szüleim vettek egy házat itt Tokióban. Vagyis, a volt szüleim. Igaz, hogy elváltak, mégis olcsóbban jöttek ki így, bár már mindkettejüknek van saját családjuk, mégis engem akarnak pátyolgatni. El sem tudom képzelni, hogy hogy jöhetnek ki még ma is. Persze ez az egész amiatt van, mert a munkájuk miatt áthelyezték őket ide. És pluszként engem akarnak jobban megismerni. Idejönnek, mintha az elmúlt négy év nem számítana, és azt hiszik, hogy foglalkozni fogok velük. De persze nem is figyelek rájuk, és amikor a szomorúság meglátszik az arcukon, boldogság tölt el.

Tudom, hogy szemét vagyok, de nekem nincs szükségem rájuk. Évekig hitegettek, hogy minden rendben lesz, hazudtak, hogy megoldanak mindent, én pedig el is hittem, hiába tudtam mindenről.

Szánalmasak.

Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolhattak otthon náluk.

Persze, ez az egész a nagyim ötlete volt.

Oh, de ne aggódj nagyi. Ezt majd vissza kapod amikor otthonba kell, hogy küldjelek. Ne hogy azt hidd, hogy valami csilli-villi helyre mész. Oh, de hogy, valami pöcegödör melletti hely épp tökéletes lesz. - Vigyorogtam sötéten, mire Kagami-kun próbált még jobban beleolvadni a Maji székébe.

...

Nigou szép csendben követett minket amíg el nem értük Kagami-kun lakását. Mostanában annyit voltam itt, hogy olyan mintha együtt élnénk. Már saját szekrényem is van, és helyem is van a fürdőszobában. A pohárban szépen ott virít a kék fogkefém a piros mellett.

Lepakoltuk a cuccainkat, és elmentünk fürödni - persze külön-külön - mert Kagami-kun ragaszkodott hozzá. -Kuncogtam.

Később csináltunk pattogatott kukoricát, és befeküdtünk az ágyba. Kagami-kun benyomta a tévét, és valami idióta vígjátékot néztünk.

Ezért szeretem Kagami-kunt. Hiába tudja, hogy milyen vagyok igazából, mégis elfogad, nem ítél el. Nem fél tőlem, persze, amikor ijesztgetem kicsit megijed.

Kagami-kun fontos nekem. Ő túl különleges ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot tönkre tegyem. Ő az a barátom, aki mindent tud az eddigi életemről. Nem hagyatom, hogy minden elromoljon.

Ő...túl értékes.

Mellettem Kagami-kun felnevetett a film egyik poénján, míg én csak elmosolyodok. Éreztem, hogy Kagami-kun oldalba bök, és ahogy oldalra fordultam láttam, hogy úgy néz rám. Azzal a nézéssel, ami azt üzeni, hogy miért van még mindig rajtam a maszk. Olyan rég viselem már, hogy elfelejtem még levenni is. Vicces nem igaz?

Visszafordultam a tévéhez, és a következő poénnál, már együtt nevettünk, vigyázva, nehogy megfulladjunk a kukoricától.

...

Már éjfél is elmúlt, de mi még mindig fenn vagyunk. Sajnos betett az a sok kóla.

Kagami-kun felém fordult, és mondta, hogy ha már fenn vagyunk, meséljem el a Murasakibarás történetemet.

Kezeimet a fejem alá tettem, és belekezdtem.

...

Mint mondtam nem nagyon kedveltem Murasakibara-kun. Persze mint személyt kedvelem, de a kosárlabdás nézeteink különböznek.

Aomine-kun nem jelentkezett segíteni sehova, mert a barátnőjével randizott a fesztiválon. Akashi-kun az apjával utazott el valahova, majd később shogi versenyre ment. A fesztivál után néhány nappal később jött meg.

Momoi-san pedig felügyelte a színjátszó szakkör munkáját. Nagyon élvezte, és mindannyiunkat elhívott rá.

Midorima-kun el volt foglalva az iskola fesztiváljának a rendezésével, így nem ért rá velem foglalkozni. Kise-kunt felkérték a lányok host tagnak, és ő persze egyből elfogadta. Hihetetlen mennyire szereti ha minden körülötte forog. Ezért igazán ráértem, és így becserkészhettem Murasakibara-kunt.

Csak nekem furcsa, hogy amikor épp új "húsra" vágyok, akkor a sors is mellém áll?

Ne, ne válaszolj Kagami-kun, ez csak költői kérdés volt.

Murasakibara-kunt felkérték, hogy ő készítse el a süteményeket.

Igen, és is pont ilyen fejet vágtam amikor megtudtam Kagami-kun. "Pont őt?" Ez jár a fejedben igaz? Első gondolatom az volt, hogy biztosan meg fogja enni az édességek kilencven százalékát.

De mivel más nem jelentkezett erre a feladatra, így...

Mivel rólam - szokás szerint - elfeledkeztek, így besegítettem Murasakibara-kunnak. Csak mi ketten sütögettünk, és többször is rá kellett szólnom arra a nagy gyerekre, hogy ne egye meg a sütinket.

A fesztivál előtti három napon nem volt tanítás, hanem az iskolát díszítettük fel. Mindenkinek meg volt a maga dolga, volt aki termet dekorált ki, ruhát varrt, standokat épített, szöveget írt, hajat és sminket tervezett, és - mi - pedig végig süteményeket sütöttünk. Abban a három napban ki sem láttunk a cukorfelhő alól.

Tényleg Kagami-kun, nálatok volt rendezve fesztivál?

Volt de nem a suliban. Nálunk sem volt tanítás, de délután az egész suli kivonult a fesztivál helyére, és azt csinálhattunk amit akartunk. Nem volt rossz, de jó sem. Akkoriban volt, hogy összevesztem Tatsuyával, így egyedül voltam. A haverok ott voltak, de nélküle nem volt az igazi, hiszen ő volt az első barátom Amerikában.

Himuro-san nagyon fontos lehet neked Kagami-kun. Adj majd bele mindent a Téli Kupán.

Hülye, ez csak természetes. - Vigyorgott, majd közelebb húzódott hozzám, és betakart takaróval. A fejemet a kinyújtott kajára fektettem, és én is közelebb húzódtam hozzá, magamban azon gondolkozva, hogy mégis mi a fenéért csinálom én ezt.

Nem akarom. Nem akarom ezt.

Kagami-kun kérlek ne szeress belém. Kérlek ne, mert túl fontos vagy nekem. Nem tudnék mihez kezdeni ha nem lennél. Kérlek ne... túl értékes vagy számomra. - Szorítottam meg a pólóját.

Idióta, nem tervezem. - Suttogta. - De ha ilyeneket mondasz, akkor... inkább folytasd.

Rendben.

Mindenféle sütit készítettünk. Murasakibara-kun igazi séf ruhát viselt, ami igazán jól állt neki. Én csak kék kötényt és fejkendőt.

Aznap - vagyis kedden - még mindig nem végeztünk az édességekkel, így benn kellett maradnunk még este is. Mivel másnap volt a fesztivál, sietnünk kellett. Mivel - senki más nem olyan mint Murasakibara-kun - így időben végeztek. Egyedül voltunk az iskolában, ahova csak a hold és a villanyoszlop világítottak be.

Ez tényleg a sors...

Akkoriban nagyon - hm, hogy is mondjam - feszélyezett voltam?

Idióta! Ne használj olyan szavakat amiket nem is értesz!

Bocsi...

Nos, nem feszélyezett, hanem frusztrált. Ha mélyebben elmerültem a gondolataimban, képes voltam olyanokon törni a fejem, hogy nem érdekel ha az ismeretlen férfi vagy nő, beráncigálnám egy sikátorba, és egy olyat szexelnék vele...

Már több nap is eltelt anélkül, hogy ki lettem volna elégülve. A kezeim nem voltak elég, és amúgy sem volt kedvem magánakcióhoz.

Többször is jeleket küldtem Murasakibara-kunnak, de ő nemértette őket. Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Igen, sose volt még dolgom ilyen kis butus gyerekkel... de nem bántam mert akkora...

De ne szaladjunk ennyire előre. Habár aznap...

Aznap döntöttem.

Éppen egy csoki ízű krémet kevertünk ki, és megtudtam, hogy ez az íz Murasakibara-kun kedvence. És akkor egy világot megrengető ötlet ütődött a fejembe, amit véghez is vittem.

Lekapcsoltam a villanyokat a teremben - amitől Murasakibara-kun kicsit megijedt - majd meztelenre vetkőztem, és a csoki krémet magamra kentem. Végig a testemen, a mellbimbóimat, a farkamat, a fenekemet, a nyakamat... mindenhol csokis krém borította a testemet.

Viszont aranyos volt ahogy Murasakibara-kun állandóan azt kérdezgette, hogy "hol vagy Kuro-chin?", "merre vagy Kuro-chin?", "Kuro-chin?"

Féltem hogy neki megyek valaminek, mert olyan sötét volt. De emellett tisztán kivettem Murasakibara-kun alakját.

Pár perc elteltével megszólítottam őt, és amikor észrevett meglepődött. Kérdezte, hogy mégis mi a fenét csinálok, tudod azzal a gyermeki hangjával. Úgy hangzott, mint aki mindjárt elalszik, de ez az alap hangja.

Érdektelenül nézett végig rajtam, de láttam a szemeiben, hogy kíváncsi. Odasétáltam hozzá, és elkezdtem levetkőztetni. Lila szemeivel értetlenül bámult rám, és már nyitotta a száját is, hogy kérdezzen valamit, de én lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Édesen nyögött egyet, és a gyanúm beigazolódni látszott.

Murasakibara-kun még soha nem volt senkivel.

Ezt nagyon édesnek gondoltam, hisz az ember amikor először ránéz, azt gondolja, hogy igen...

Amikor mindketten teljesen meztelenül álltunk, megkérdeztem őt, hogy nem-e éhes. Azt válaszolta, hogy igen, én pedig végigmutattam magamon. Éhes szemekkel nézte krémet a testemen.

Ledöntött a földre, és elkezdte lenyalni a testemről a krémet. Éreztem, ahogy a nyelve mindenhol végigjárt... A mellbimbóimat vörösre harapdálta, fognyomokat hagyott a mellkasomon és a fenekemen. Meglepődtem, mert ahhoz képest, hogy akkor volt először valakivel, milyen jól tudta, hogy mit kell csinálni. Végignyalt a péniszemen, és hümmögve nyelte le az előváladékos krémet. Felnéztem és Murasakibara-kun úgy térdelt felettem, mint egy medve, aki a prédáját akarja elkapni... Egyszerre volt félelmetes és izgató. Az összes krémet lenyalta rólam, ám amikor végzett, tanácstalanul nézett le rám. A fejét oldalra döntötte, és akkor azt gondoltam, hogy milyen édes is ő.

Aztán én fordítottam a hátára, és ugyanazt tettem vele amit ő velem. Édesen nyögdécselt és még többet kért. A testemet simogatta, és szenvedélyesen megcsókoltam. Mondtam, hogy kenje be az ujjait krémmel - de persze rá kellett szólnom, hogy ne egye meg - és kezdjen tágítani.

Ugyanis amikor lenéztem az ölére, na meg éreztem is, hogy mekkora az ő "kisebbik testrésze" akkor már tudtam, hogy ez nem fog egy könnyen beférni. Komolyan a legnagyobb fasz volt amit az életemben láttam. Ezért is szerettem őt a legjobban. - Kuncogtam.

Vagy csak a farkát?

Ne, ne válaszolj Kagami-kun.

Olyan fejet vágott, mint akinek fogalma sincs semmiről, de hát ez így is volt. - Mosolyogtam.

Kezét a fenekemhez vezettem, mire a szemei elkerekedtek. Mikor becsusszant a két ujja egyből elérte a prosztatámat. A csípőmet fel le mozgattam, hogy még jobban elérje azt a kéjes pontot... Megdöbbenve figyelt engem majd engedett a vágyainak, és beindult. Csókolt ahol csak ért, de legtöbbször a számat harapdálta, nyalogatta. Annyira megharapott, hogy éreztem a vér ízét a számban. Már három ujj mozgott bennem, de még mindig éreztem, hogy ez nem elég. Kérésemre becsúsztatta a negyedik ujját, és egyszerre feljebb nyomta őket. A nyakába kapaszkodtam, és csak a nevét tudtam nyögdécselni.

Halkan suttogta nekem, hogy nem bírja tovább, de én mondtam neki, hogy még tartson ki. Az ölébe ültem, és magamba vezettem a férfiasságát. Mindketten felnyögtünk, és én szinte a hasamban éreztem őt. Mozognom sem kellett, mert már egyből a prosztatámat érte el a méretével. Pár percig csak lihegtünk, és próbáltunk minél több levegőhöz jutni. Murasakibara-kun a kezeit a csípőmre fonta, és fel le mozgatott a péniszén. Én a saját kezeimmel magamat kényeztettem, ugyanis annyira fel voltunk izgulva, hogy tudtuk nem sok kell már ahhoz, hogy elélvezzünk.

Pár pillanattal később mindketten egymás nevét nyögve élveztünk el.

...

Miután a fesztivál lezajlott, úgy tettünk mintha semmi sem történt volna. Senki sem tudott semmitől, mert mikor végeztünk, összepakoltunk, és hazamentünk. A sütikkel is készen voltunk, így minden rendesen zajlott.

Amikor már minden díszítő elem eltűnt, és a fesztivál is a múlté lett, nem foglalkoztam Murasakibara-kunnal. Azonban mindenki másnak feltűnt, hogy megváltozott körülötte a levegő. Kérdezgették, hogy miért tűnik olyan másnak, de ő csak csámcsogott tovább az édességein.

Rám aggódva néztek, és nem tudtam miért. Majd végül belenéztem a tükörbe, és láttam a zöldes, sárgás, véraláfutásos kéznyomokat a csípőmön. Na meg a szívás és harapás nyomokat is. Mikor ezeket észrevették, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a féltékenységet a szemeikben. Nem tudtam mit csinálni, így csak sóhajtottam. Bár később a többi testrészem is tele lett ilyen foltokkal.

Pár nap múlva Kise-kun és Midorima-kun is megkörnyékezett, de elutasítottam őket. Murasakibara-kun után nem hittem, hogy akármelyikük is kielégíthetne. De persze bebizonyították, hogy tévedek...

Midorima-kun a diáktanács irodájában, az asztal alatt, amikor minden tag bent volt...

Kise-kun pedig az apja kocsijában, egy parkolóban...

Tényleg tudtad, hogy tud vezetni? Akkor én is meglepődtem...

Egy nap mikor ebédszünet volt, kimentem az iskola nagy tölgy fájához, és olvastam az egyik regényemet. Később az tűnt fel, hogy egy hatalmas árnyék vetül rám. Felnéztem és Murasakibara-kunt láttam meg. Az emberek alig szállingóztak a fa körül, így Murasakibara-kun lehajolt, és mielőtt bármit is mondhattam volna, a száját az enyémre tapasztotta. Apró szájra puszi volt csupán, de Murasakibara-kun nyögött egyet. Halványan elmosolyodtam a tapasztalatlanságán, és ráharaptam az alsó ajkára. Kinyitotta a száját, és amikor a nyelvem körbejárta a száját, újra nyögött egyet. Nekem ennyi még nem volt elég ahhoz, hogy felizguljak, de éreztem a combomon, hogy ő neki viszont igen.

Visszagondolva a történtekre, Murasakibara-kun reakciói aranyosak voltak. Minden érzelem meglátszódott az arcán, ami igazán édes volt. Ő volt az egyetlen akivel "normálisan" viselkedtem. Mármint, neki akartam a legkevesebbet ártani, hiszen, egy nagy gyerek. - Mosolyogtam.

Berángattam őt a férfi mosdóba, és leszoptam. Édesen nyögte a nevemet. "Kuro-chin, Kuro-chin..." Még most is hallom a fejemben. Alig fért be a számba a mérete, sőt, be se tudtam venni az egészet. Mikor a számba élvezett, és lenyeltem, otthagytam őt a mosdóban. Persze előtte a fülébe súgtam, hogy tegye rendbe magát, és menjen órára. Csak azután mentem el miután bólintott.

...

Tényleg van valahol a szobámban egy naptár. Az ágyam alatt porosodik azt hiszem... Muszáj volt, mert három ember elégítette ki a vágyaimat, és amikor végül...

Végül a negyedik fekete bárány is visszatért a gazdihoz. - Kuncogtam, mire Kagami-kun oldalba bökött.

Igen, Aomine-kun szakított a barátnőjével, de nem viselte meg túlzottan. Hétfő volt Aomine-kun, Kedd Midorima-kun, Szerda Kise-kun, és Csütörtök pedig Murasakibara-kun. Örültem volna ha Haizaki-kun is bekerülhetett volna az én naptáramba, de...

Nos, igen.

Péntek volt az a nap, amikor mindegyikükkel együtt voltam.

Ez persze megváltozott, amikor végre Akashi-kun is beadta a derekát.

...

Hajnali egykor aludtunk el, és később éreztem, hogy Nigou is bemászott mellénk. Amikor másnap reggel felébredtünk, alig bírtunk kikelni az ágyból, az izomláz miatt.

Ilyenkor tényleg utálom a rossz kondíciómat.

Örülök, hogy elolvastátok!

Remélem jó volt. :)

By: Lora98

Köszönöm a kritikákat az előző fejezethez! *sok sok puszi*