Sziasztok! Köszönöm a kritikát, olyan jól esett, hogy megtudtam, hogy jól írok. Köszönöm! Remélem tetszeni fog ez a fejezet is, és a következő is, ugyanis terveztem a végére valami jót. :DD

El sem hiszitek! Vihar van itt nálunk, és délután háromtól elment az áram. Este negyed tizenegykor kapcsolták vissza - apa közbejárásával - és gépeltem mint állat! :D Úgy gondoltam, nem fogom egy szaros vihar miatt elhanyagolni a fejezet feltöltést, így sokáig fenn maradtam! ^^ És remélem értékelni fogjátok...

sora-chan szóval Akashi fan vagy? Ez király, én mindegyiküket imádom, és van, hogy egyszer hol az egyiküket, hol a másikukat szeretem jobban... ilyen az én formám... :)) Örülök, hogy tetszett, és szerintem is jól néz ki Atsushi. ^^ Most ő lett a kedvencem, mivel Tetsu most ő ellen játszik az animében... És ugye hát egy yaoistának meg kell tenni amit meg kell tenni... Beleképzelni a dolgokba sokkal többet... (Mert hát az, hogy Murasakibara olyan intenzitással ejti ki Kuroko nevét, annak nem lehet más oka mint a... és itt jön a fantázia ) *nevet* Hehe :DD És igen, mint a címből is rájöhettél, Akashi a következő!

Remélem tetszeni fog az én Akashi-kunom, mert így képzeltem el alapból őt Kurokóval. És hát nem árt a változatosság.

Köszönöm, hogy elolvastátok! :)

Én mindig is azt gondoltam, hogy Akashi-kun elképesztő. Félelmetes. Szinte, már már idegesítő. Annyira beképzelt, hogy már a falat tudnám kaparni tőle. Régen alig bírtam ki, hogy ne verjek be neki. Mert hát, bármennyire is tűnik úgy, hogy vékonyak a karjaim, és gyengének tűnök, de tudok karatézni. Nagyi még alsó középiskolában íratott be, mert az egyik szomszéd srácot megverték. Azt mondta, hogy jobb ha megtanulom megvédeni magam, hiszen a mai világban bármi megtörténhet. Több övet is nyertem, és versenyekre is jártam. Aztán, ahogy egyre jobban elfogott a szenvedély a kosárlabda iránt, ahogy jobban vágytam a labda tapintására, meguntam a karatét. Egyszerűen otthagytam, és nem mentem többet.

Viszont soha nem szerettem annyira Akashi-kunt. Az igaz, hogy szexeltem vele, de ez az érzés nem változott meg még a mai napig sem. Mindig azt mondogatta, hogy ő "abszolút"... Ilyenkor felállt a szőr a hátamon, és elkezdett viszketni a tenyerem... na persze, nem azért mert pénzt kaptam volna...

Lehetett kedvelni Akashi-kunt, csak ritka volt az olyan ember, aki olyan személyiséggel rendelkezett, hogy el tudta őt viselni... Ilyen ritka ember volt Midorima-kun, és persze mi is... bár mi inkább csak kényszerből tettük azt amit "Akashi-sama parancsolt."

Hiszen te is tudod, hogy ő egy kicsit... Nagyon...

Szadista?

Szociopata?

Pszichopata?

Nos... lehet, hogy mindegyik. De ez a tény, hogy ő ilyen, nem változtatott azon, hogy jól nézett ki. Na nem mintha most nem nézne ki jól. A vörös haja és szeme, izmai...

Tudod Kagami-kun nehéz ám leírni, hogy mi tetszik egy srácban. Egyáltalán nem egyszerű...

Nem lehet olyan nehéz! És látod előbb el is mondtad, hogy miért néz ki jól Akashi... mármint szerinted... ö... érted.

Igen.

Mi-mi ez az arc?! Te-te...

Nyugodj meg Kagami-kun. Odaégeted a reggelit.

Franc!

Oh, igen ma lógunk a suliból. Nem lesz edzés, mert az edzőnek dolga akadt, így nem lesz gond. Amikor felkeltünk eldöntöttük, hogy semmiképpen nem mozdulunk ki otthonról. Most is csak azért keltünk fel mert éhesek voltunk, de kajálás után rögtön visszabújunk az ágyba. Legalábbis én.

Akashi-kunnak jobban ment a kosárlabda mint a tanulás. Csak sejtettem, hogy később miért változott meg. Az apja biztosan kedvesen biztatta, hogy tanuljon jobban. Akkor sajnáltam őt. De nem mutathattam volna ki neki, mert akkor egy olló miatt leltem volna a halálom.

Azért neki is van büszkesége.

Akkor sem kedveltem meg jobban a személyiségét, amikor mindannyian edzések után elmentünk jégkrémet enni. Bár vicces volt leolvasni a reakcióit. Hiszen, egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Akashi-kun ugyanolyan mint én. Még akkor sem, amikor rájöttem, hogy ő is maszkot visel. Csak hogy ő már képtelen volt megszabadulni tőle. Azzal kelt, és feküdt le. Szerintem, miután megtörtén az az eset Murasakibara-kunnal, csak még jobban tönkretette őt.

Talán...

Akashi-kun skizofrén? Meg lehet... De ez mindegy. Ugyanis nem merem tőle megkérdezni.

Nincs az az Isten.

Miért mi volt kettejükkel? - fordult felém piros kötényben Kagami-kun.

Murasakibara-kun megkérdezte Akashi-kuntól, hogy mégis miért kéne, egy nála gyengébb személyre hallgatnia. - Mondtam, majd elhallgattam.

És? - lendítette meg a fakanalat a kezében, jelezve, hogy folytassam. A kanálról a rizsdarabok lepotyogtak a földre, de Kagami-kun nem vette észre.

Tudod Akashi-kunnak eleinte mindkét szeme piros volt. Az eset után vált hátborzongatóvá. Olyan volt mint egy gyilkos az egyik regényemből... De szép szemei vannak. Mindig meglepődök, hogy Akashi-kun tud mindent. Nem tudom, hogy honnan szerzi az infókat, de egy biztos, hogy semmit sem hagy figyelmen kívül. Néha eszembe jut, mi van ha csak sejti a dolgokat? Vajon ő is figyeli a reakciókat? Nos, nem tudom, de nem is számít. Kávét is főzöl nekem Kagami-kun? - kérdeztem az asztalra támaszkodva.

Feketén?

Igen.

Ő volt a legrosszabb, és a legjobb is egyben. Szerintem élvezte, hogy húzhatja az agyam, ugyanis ő más volt mint a többiek. Nem dőlt be a kis akcióimnak, sem a szempilla rebegtetésemnek, sem semmi másnak. Eleinte.

Akkor tudtam, hogy keményebb eszközökhöz kell folyamodnom. Nem volt könnyű őt meghódítani. Persze volt amikor szex közben azt suttogta a fülembe, hogy végre sikerült meghódítania engem. És akkor rájöttem.

Ő is ugyanezt tervezte. És azért nem sikerültek a terveim, mert ő is épp ugyanezeket tervezte. És két dudás nem fér meg egy csárdában. Hiszen, mint már mondtam, nem jöttünk ki jól egymással.

...

Először azt terveztem, hogy becserkészem mint farkas a zsákmányt. Néha neki mentem véletlenül, szemeztem és incselkedtem vele. Biztos voltam, hogy feltűnt neki, de éreztem, és láttam rajta, hogy direkt tetteti azt, hogy nem vett észre belőle semmit.

A köcsög.

Nem hiába szenvedtem azokkal a szarságokkal, és meg akartam kapni érte a jutalmam. Akkoriban, mikor próbáltam "Akashi-samát" meghódítani, nem élveztem különösebben a szexet a többiekkel. Az agyam egyfolytában jár, és hiába élveztem el, különösebben nem vesztettem a frusztrációmból. Legbelül olyan dühös és ideges voltam, hogy kedvem volt leszúrni valakit ollóval...

Kezdtem az egészet megunni, és már a feladás gondolata is eléggé megkörnyékezett. Úgy gondoltam, hogy egy tag ide vagy oda ne számít, de még nem adtam fel. Nem, mert egy utolsó dolgot ki akartam próbálni.

Arra gondoltam, mi van ha adok egy kicsit az igazi énemből neki?

És hát az eredmény meghozta a gyümölcsét.

Egyik szünetben Akashi-kun védtelenül, egyedül sétált az egyik folyosón, és valami papírokat nézett a kezében. Öntudatlanul dúdolt egy dalt, amit nagyon aranyosnak találtam. Mert hát Akashi-kun nem az a fajta, aki kimutatja az érzéseit. És persze én sem vagyok ilyen, így hasonlítunk.

Nos, visszatérve...

Én egy az egyik mellék folyosón álltam, kezemben a tornafelszerelésemmel, és mikor Akashi-kun elsétált mellette, fejbe vágtam vele. Felnyögött, ide-oda dülöngélt, majd ájultan a földre esett. Én mosolyogva vettem őt a karjaimba, közben pedig a vállamra akasztottam a táskámat.

Azért a tornacipő is lehet kemény. - Kuncogtam.

...

Bevittem őt az iskola egyik nagyobb szertárába, és megkötöztem. Akkor kicsit úgy éreztem magam mint egy gyilkos... de persze szó sem volt ilyesmiről, és arról, hogy megerőszakolnám. Odáig, tényleg nem süllyednék le. A legundorítóbb dolog a világon, ha valakit erőszakkal... ne is beszéljünk róla. És ne nézz így rám Kagami-kun, mert én nem erőszakoskodtam Akashi-kunnal, csak tudattam vele a ... vágyaimat.

Igen, pontosan. - Vigyorogtam.

A szájára szigetelőszalagot tettem, és bezártam az ajtót. Mindenki órán van, és tudom, hogy az osztályomból senki sem vette észre, hogy kisétáltam a teremből óra közepén. Még Aomine-kun se. Akashi-kunnak pedig órája sem volt, így minden klappolt.

A sors tényleg az én oldalamon állt. - Nevettem, mire Kagami-kun kezéből kiesett a csésze, és hangos csattanással ért földet. A benne lévő kávé kifolyt a padlóra, és én már csak azért se keltem fel neki segíteni. Mosolyogva figyeltem, ahogy Kagami-kun morogva lehajolt feltörölni a padlót, majd tovább folytattam a mesélést.

Amikor felébredt az volt aztán a királyság. A tekintete átfutott rémültből, ijedté. Majd rendbe szedte a vonásait, és nyugalmat erőltetett magára. Vörös és sárga szemeivel kutatóan körbenézett, és mikor meglátott engem, ledermedt. Én csak rámosolyogtam, és közelebb kúsztam hozzá. Mondani akart valamit, de csak nyögött egyet. Láttam a szemében azt a pillantást, ami azt üzente, hogy ha bármit is merek csinálni, akkor azt megbánom. Erre csak sötéten elvigyorodtam, mire a szemei meglepetten kerekedtek el. Amikor odaértem hozzá, próbált elhúzódni, de felnyögött amikor belenyaltam a fülébe.

Kezeimmel beletúrtam a hajába, és végig csókoltam az álla vonalát. Szemei összeszűkültek, és a lábával felém rúgott, de nem talált el. Letéptem a szájáról a szigetelőszalagot, és megcsókoltam mielőtt bármit is mondhatott volna. Próbált rá harapni a nyelvemre, de én megszorítottam az ágyékát. Nyögött egyet, és én még jobban megcsókoltam. Kezemmel benyúltam a nadrágjába, és elkezdtem mozgatni a kezemet a férfiasságán. A védelmét leengedte, és öntudatlanul visszacsókolt. Haraptam, és szívtam a nyelvét, körbejártam a száját, majd jobban elmélyítettem a csókot. Másik kezemmel megcirógattam a tarkóját, majd elváltam tőle. A szemei elködösültek a vágytól, de még mindig, hm olyan "Akashis" maradt. Ahogy rám nézett, a tekintete a felsőbb rendűséget tükrözte. Hiába én irányítottam a helyzetet, mégis olyan volt, mintha ő lenne a főnök.

Ó, igen, hiszen Akashi-kun abszolút.

...

Akkor és ott nem feküdtem le vele. Csak leszoptam. Tényleg csak ennyit tettem. Megmutattam neki, hogy mit is akarok, és hogy ne játszadozzon velem. Kapott egy kicsit a másik énemből, és ez megrészegítette őt. Vagyis és ezt vettem észre. A tekintete sokkal többet időzött rajtam, és túlságosan is sokszor oda figyelt rám. Ez nem tűnt fel senki másnak csak nekem. Egyedül nekem. - Mosolyogtam.

Talán ennyire vonzó az én sötétebbik énem? - gondoltam.

Aztán később, egyre többször vettem észre, hogy a folyosókon követ engem, figyel, és mindenkit elijeszt mellőlem. Azt hitte, hogy nekem nem tűnt fel ez az egész, de hatalmasat tévedett. Az egészet végigkísértem, és jókat derültem Akashi-kunon. Viccesek voltak a reakciói, és én mégis élveztem, hogy vadászból üldözött lettem. Volt amikor direkt lehajoltam, hogy kilátása nyíljon a fenekemre, elmosolyodtam, beletúrtam a hajamba, ringattam a csípőmet, és sötéten vigyorogtam rá. Ez tetszett neki, sőt élvezte, hogy láthat belőlem valami mást. Valami nem megszokottat.

És szerintem a fejébe szállt az a tudat, hogy azt hitte, hogy csak ő tud erről.

Komolyan, az emberek néha annyira szánalmasak.

...

Hiába szórakoztam olyan jól Akashi-kunon, azért néha megijesztett. Nem azt mondom, hogy megszállottként viselkedett, de szabályosan úgy éreztem, mintha körülöttem a tér egyre kisebbé vált volna.

És arra is rájöttem, hogy Akashi-kunnak tényleg van egy másik oldala.

És talán tényleg skizofrén. - Mondtam, majd Kagami-kun lepakolt mindent az asztalra, és én beleittam a kávémba.

Hát nem lepne meg a dolog. - Vigyorgott Kagami-kun majd elkezdte az evést.

Engem se. - Értettünk egyet, majd én is neki álltam.

Nem is emlékszem, hogy hogyan is kezdődött el az egész. Nagyjából rémlik annyi, hogy edzés után, kedvesen adott nekem egy üveg vizet. Már akkor feltűnt, hogy valami nincs rendben, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy sokáig gondolkodjak rajta.

És ez volt az én peckem. A karma...

Ugyanis a vízben altató volt, és amikor felébredtem, egy hotelben találtam magam az ágyhoz kötve.

Oh, igen Kagami-kun. Ez engem is meglepett.

A lábaim szabadon voltak, és a szemeimmel egy ember után kutattam a sötétben. Amikor megpillantottam a különböző színű szempárokat, elvigyorodtam, és incselkedőn szétnyitottam a lábaimat, majd sóhajtottam.

Akashi-kun is vigyorgott, a maga őrült módján, és felmászott mellém az ágyra. A mozgásából csak úgy áradt a felsőbbrendűség, és én tényleg úgy éreztem, mintha egy király épp megbüntetné a szolgáját.

Oh, de rossz kis szolga voltam. - Kuncogtam.

Perverz...- Köhintett Kagami-kun, mire megrúgtam a lábát. - Au!

Szemei vágyakozva falták fel a testem, és Akashi-kun annyira másként viselkedett, hogy én tényleg azt hittem, hogy bedrogozták, vagy valami.

De aztán rájöttem, hogy csak vágyik rám, ugyanis felkeltettem az érdeklődését. Nem voltam számára más, mint egy tárgy, egy ember amit kielemezhet, és a bábja lehet a shogi tábláján.

Mit élvezhet abban a játékban...

Így, ahogy megértettem ez, megadtam neki azt amire szüksége volt. Nem mutattam sokat a sötétebb oldalamból, csak épp annyit, hogy elégedett legyen vele. Nem is figyelt annyira, hogy észrevegye, hogy még a felét sem látta annak, aki igaziból vagyok.

Hiszen imádok ártani másoknak, figyelni hogy mit reagálnak. Önző és gonosz is vagyok. Magyarán, egy bunkó paraszt. - Ittam újra a keserű italból. Minek tagadjam azt, ami nyilvánvaló számomra? Ugyan, az nem én lennék.

Ugyan nem vagy ilyen Kuroko. Csak egy kicsit, de ez még elviselhető. - Vigyorgott.

Persze, ezért is szeretsz engem igaz? - Tettem a számba az ételt.

Ig-...Mi?! - Mondta, majd megakadt a torkán a hús.

Én pedig elkezdtem hangosan nevetni rajta.

Lebukott.

...

Levetkőztetett, és mindenhol nyomokat hagyott a testemen. Elég jól felizgultam, hiszen egy hatalmas ágyon feküdtem - mellesleg megjegyezném, hogy pucéran - egy ágyhoz kikötözve. És éppen egy szexi srác készül kiélni rajtam a vágyait.

Hát ki vagyok én aki ebben megállítsa?

Akashi-kun a szájába vette a farkamat, majd szemét módon elkezdett vele játszadozni, és ügyelt arra, hogy még véletlenül se élvezzek el. Mikor ezt megelégeltem, lábammal megkerestem az ágyékát, és elkezdtem ingerelni. Erre még jobban beindult, és felkelt az ágyról. Azt hittem, hogy ennyi, kész, vége, de nem így lett. Elegánsan - álló taggal - levetkőzött, és erotikusan visszamászott mellém.

De akkor döbbentem meg, amikor bekente síkosítóval az ujjait - ami árasztotta a vanília illatot - és magát kezdte el kényeztetni. Ráült a hasamra, és a vállaimba kapaszkodott. Kezével egyre feljebb és feljebb nyomult előre magában, és ém már a látványtól is el tudtam volna élvezni, de visszafogtam magam. Nyomott a hideg gélből a farkamra, majd magába vezette. Szemei akkor már kitisztultak, és érdeklődve, szinte arrogánsan figyeltek engem.

És akkor végre leesett.

Azzal büntetett, hogy egyáltalán nem érhettem hozzá. Pedig, ahogy erre rájöttem, elöntött az az érzés, hogy meg akarom érinteni a testét. A karcsú férfias derekát, izmait, kockás hasát, vérvörös haját, ajkait... Amikor meglátta a vágyakozást a szemeiben, ahogy végig pásztázták a testét, elvigyorodott, és megcsókolt.

Folyamatosan suttogta a fülembe, hogy "látod sikerült", "behódoltál nekem", "megvagy", meg efféle dolgokat. Így hát kedvesen hagytam abban a tudatban, hogy azt hitte, ő hódított meg engem. Egy kicsit még én is lehetek kedves nem?

De hiába voltam én a "seme" szerepben, ahogy alatta feküdtem, el kellett ismernem, hogy még egy ilyen helyzetben is érzékeltette a partnerével, hogy ő még is csak Akashi Seijuuro.

A köcsög.

...

Persze aztán a szerepek gyakran felcserélődtek, mikor mihez volt kedvünk. Aztán elérkezett az az idő is, amikor a meccseket látva meggyűlöltem a kosárlabdát. És nem csak a játékot, hanem a játékosokat is. Hiába én voltam játék után a "főnök", játék közben gyengének és sebezhetőnek éreztem magam.

Tudtam mit kell tennem, hogy megszabaduljak tőlük. És igazából nem is bántam meg.

Kezdtem megunni őket.

Már mindenüket ismertem, és már akartam valami újat. Csak hogy nem volt energiám újra ilyen kis "játékokba" bonyolódni, így felhagytam ezzel a tevékenységgel. Majd eljött az év vége, és beiratkoztam a Seirinbe. Innen már mindent tudsz.

Kuroko... tévedtem - nézett rám -, te nem egy bunkó paraszt vagy.

Csak értetlenül néztem rá, majd folytatta.

Egy seggfej vagy. - Röhögött fel.

Ültem ott pár percig csendben, majd sötéten elmosolyodtam, és ráuszítottam Nigout Kagami-kunra. Az az idióta Bakagami-kun pedig sikoltozva bezárkózott a mosdóba.

Milyen jó is szívatni szegényt.

Mert hát, én egy gonosz ember vagyok. - Mosolyogtam, majd visszasétáltam Kagami-kun szobájába, és nem törődve a kiáltozással és ugatással, bemásztam az ágyba, és elaludtam.

...

Néhány órával később - már amennyinek gondoltam- megéreztem, hogy egy meleg test ölel át, és nem hallottam mást, csak az egyenletes szuszogást.

Így teljes nyugalommal aludtam vissza.

Jajj, remélem tetszett! Köszönöm, hogy elolvastátok!

Amúgy elgondolkoztatok már azon, hogy mi van ha olvastatok egy történetet, és az írója mondjuk nem más mint az egyik egy kedves ismerősöd? Vagy rokonod? Esetleg a padtársad vagy a szomszédod? Engem tutira meglepne xD Bár szerintem érdekes elgondolkodni azon, hogy az emberek akiket ismerünk, milyenek is valójában.

Én pl tökre tudtam azonosulni Kurokóval, mert nagyjából én is ilyen vagyok. :DD Hiszen mindenkinek - vagyis az emberek többségének - van álarca nem? Én például tudom, hogy nem akarom megmutatni milyen is vagyok, mert ezt jó meghagyni ritka pillanatokra. xD Olyan érdekes amikor az emberek megdöbbennek! *nevet*

De ne utáljatok ezért... Kedves, figyelmes, és jó barát is vagyok ám! ^^ ehhe~

By: Lora98~

Suu~