Halihó! Itt az új fejezet, remélem örültök neki! :) Lehet kicsit rövid lett, de remélem azért élvezni fogjátok! :D
xxVeraxx: Örülök, hogy olvasod az írásaimat, és remélem, hogy a többit is elolvasod, mert én mondom neked érdemes! Általában KurokoHáremben írok, persze akad kivétel is, mint például a minap feltett "Halloween"-című kis finomságom. :3 Köszönöm, hogy írtál kritikát, sokat jelent nekem! ;)
Nero: Köszönöm, kedves vagy. És örülök neki, ha tovább olvasod majd. ;) Nagyon hálás vagyok, hogy írtál.
Kitty: Igen, a fejemben nagyon sok dolog van, és alig várom, hogy leírhassam őket! :D Köszönöm, hogy írtál nekem. ^^ És szándékomban áll - tényleg -, több KuroBasu ficeket írni, ugyanis egyre jönnek az ihletek! Hála istennek mi? xD Hehe... Sorstárs vagy! Nekem is nagy kedvenc! 3
Noriko: Én örülök, hogy érdekesnek találod, és hogy vetettél rá egy pillantást! ;) Köszönöm, amiért írtál nekem.
sora-chan: 3 3 3. Nem nem szívatlak. Amikor kipattant a fejemből ez az egész, akkor éppen a Sexy Bitch-et hallgattam David Guettától. És akkor elképzeltem egy egész jelenetet erre a számra, tehát elárulom, hogy ez az egyik dal, amire klipet forgatnak majd...Csak győzzétek kivárni! :D Kösziii, hogy írtál nekem kritikát!
És örülök, hogy tetszett neked a "Halloween"... Elkapott a HaiKuro pillanat heve, és meg is lett az eredménye :3 Jajj, ne tudd meg milyen hirtelen jutott eszembe Murasakibara üzenete! Az annyira... nos Atsushis! / És Kawaii~
El sem hiszitek, de miután fel szoktam tenni a fejezeteket, akkor másnap reggel, a suliban, utána is feljövök, hogy lássam írtatok-e kritikát. És olyan boldog szoktam lenni, amikor elolvasom a kedves megjegyzéseiteket, hogy amikor ide oda ugrálok ( vagy forgolódok - volt már ilyen ^^" ) hülyén néznek rám a többiek! xD
Szóval köszönöm még egyszer nektek, akik írtatok, és természetesen azoknak is, akik elolvasták a történeteimet. ;) 3
Kellemes olvasást!
By: Lora98
Miután beleegyeztem a feltételekbe, elbúcsúztam Mizohata-santól. Végül azért megadtam az elérhetőségemet neki, hogy fel tudjon hívni. Az igazgató is visszajött, így végül elindultam az edzésre.
Az iskola már nagyjából kiürült, de még itt-ott láttam pár kószáló diákot. Ahogy közelebb értem a tornateremhez, meghallottam a cipők hangját és a labda pattogását. Öntudatlan mosolyra húzódtak az ajkaim, de pár másodperc múlva már fapofát vágtam.
Mi van ha szörnyen fogok kinézni női ruhában?!
Remek... megint olyan dologba kevertem magam, amit a hátam közepére sem kívánok.
Mindegy.
A többiek érdeklődtek, hogy miről beszélgettem az igazgatóval, így kénytelen voltam mindent elmondani, bár a legfontosabb részletet kihagytam belőle.
Az még ráér...
Elmondták, hogy egy nő őket is megkereste, majd Riko félszegen hozzátette, hogy elfogadták az ajánlatot... Kiyoshi-senpai vigyorogva mondta, hogy mennyire jó muri lesz, és hogy biztos élvezni fogjuk az egészet.
Amikor megmondtam nekik, hogy kik vesznek még részt a forgatáson, ledöbbentek. Kagami-kun szitkozódott, míg a többiek elgondolkodtak.
De nem beszéltünk róla többet, hanem elkezdtünk nem a hajtás vezérelt minket, csak saját szórakozásunkra játszottunk.
Miután már elég késő lett, elindultunk haza. Kagami-kun még megkérdezte, hogy nem-e megyünk el a Maji Burgerbe, de nem mondtam, mert úgy éreztem, hogy teljesen kifulladtam.
Mivel péntek volt, így úgy gondoltam, hogy kialszom magam rendesen. De Kagami-kun pirulva azt kérdezte, hogy mi lenne, ha átmennék hozzá holnap. Zavarában megvakarta a tarkóját, majd mindenfelé nézett, csak rám nem.
Egy pillanatra elgondolkodtam a dolgon, majd bólintottam.
- Oké.
- Tényleg? - kapta fel a fejét.
Újra bólintottam, mire egy hatalmas vigyor terült el az arcán. Elváltunk az egyik saroknál, elköszöntünk, majd mindketten hazafele vettük az irányt.
Amikor hazaértem, csend és üresség fogadott. A házban sötétség uralkodott, és igazán beillet egy horror filmbe a hely. Mivel a nagyi kórházban van, így már nem vár a finom vacsora az asztalnál.
De mióta is tart már ez?
Úgy három éve?
A szüleimet lelőtték egy bankrablásban. Jó mi? Az ember nem is gondolná, hogy pont az ő szüleivel történhet meg ilyesmi. Én hét éves voltam akkor, és a nagyi vett magához. Tizenhárom évesen észrevettem, hogy rosszul van, így amikor egyszer összeesett, bevitték a kórházba. És azóta haza se jöhetett. Rossz a szíve és az agyával is van valami, bár pontos diagnózist az orvosok sem tudtak adni, így néha amikor látom, hogy szenved, bűntudat nélkül kívánom azt, hogy ne fájjon neki tovább.
Hogy hadd menjen el.
Van amikor már fel sem ismer, ezt is a betegség rovásának tartják. Már tényleg csak nagyon ritkán látogatom meg, de ezt az orvosok csak helyeselték nekem régebben. Se neki se nekem nem lenne jó ugyanazokat a köröket lefutnunk, hiába is hangzik ilyen szörnyen.
Ezért fogadtam el az "állást", mert azt akarom, hogy addig boldog legyen, amíg itt nincs számára a vég.
Így félredobtam ezt a gondolatot, és elpakoltam a cuccaimat. Levetkőztem, beálltam a zuhany alá, megmosakodtam, pizsamát vettem, majd bedőltem az ágyba. Nigou halkan felugrott mellém az ágyra, és összegömbölyödve elaludt. Ma nem vittem magammal, mert nem volt szívem felébreszteni.
A párnára hajtottam a fejem, és mély álomba merültem.
...
A telefonom hangos zenéjére ébredtem, és kedvem lett volna kidobni az ablakon. De magamat is átkoztam, hogy nem kapcsoltam ki a kis kütyüt.
Felültem, majd kinyúltam a telefonért, és felvettem azt.
- Igen?
- Áhá, Tetsuya-chan, csak nem ébresztettelek fel? - kuncogott a hang, mire felállt a szőr a hátamon.
Éppen elég volt - most, hogy belegondolok -, a tegnapi beszélgetés a férfival, de most reggel... Na meg, hogy minden információt tudott rólam...
Félelmetes a faszi.
- Mizohata-san... mit szeretne ilyen kora reggel?
- Kora reggel? Tetsuya-chan, lehet hogy kicsit későn keltél?
Csak morogtam, mire az órára pillantottam, mely 13:23-at mutatott.
- Ha maga nem ébreszt fel, akkor aludhattam volna tovább is.
- Haha - nevetett -, bocsáss meg kedves... Tetsuya-chan, lehetséges lenne, hogy el tudj jönni hozzám?
Mi...?
- Hogy? - kérdeztem. Az előbbi megjegyzés kissé kétértelmű volt. Ez még nekem is feltűnt.
- Nem... mármint nem hozzám, hanem... ugye tudod, hogy hol van a munkahelyem? - kérdezte, és biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Mizohata-san, a város közepén lévő hatalmas, fekete épületre gondol?
- Igen, igen, pontosan.
- El tudok menni, de... - Jutott eszembe a tegnapi beszélgetésünk Kagami-kunnal.
- De...? Fontos lenne, hogy elgyere, ugyanis lenne egy-két dolog amit meg kellene beszélnünk, sőt! Meg kellene tanulnod a szerepeket, és egy kicsit nőiesen viselkedni...
- Ezt gondoltam. - Mondtam, majd frusztráltan sóhajtottam. - Igen, hányra?
- Háromra, ha lehet Tetsuya-chan.
- Értem, nos akkor viszlát Mizohata-san.
- Bye, bye Tetsuya-chan! - nyomtam ki a telefont.
A telefont bámult pár másodpercig, majd végül küldtem egy üzenet Kagami-kunnak, hogy közbejött valami, és nem tudok menni. Ő visszaírt, hogy nem baj majd legközelebb.
Felkeltem, majd felvettem egy farmert és egy kék fehér csíkos pólót, majd beletúrtam a hajamba, hogy legalább álljon valahogy. Bementem a fürdőszobába, majd fogat mostam és befújtam magam spray-el.
Kiengedtem a kertbe Nigout, majd nyitva tartottam számára a kutyaajtót. Nem félek, hogy betörnek, ugyanis a szomszédság igencsak aktív.
Kisétáltam az előszobába, felvettem a cipőmet és a mellényemet, a vállamra akasztottam a táskámat, majd bezártam az ajtót. A buszmegálló felé sétáltam, és oda-oda integettem pár ismerősnek.
Amint beért a busz, felszálltam majd leültem az egyik ülésre. Az autók gyorsan suhantak el mellettünk, ahogyan gyorsabb sebességre váltott a sofőr. Néztem sorban az épületeket, embereket, figyelve, érdekességet kutatva, hátha valami kitűnik a tömegből. De egyet sem láttam, mindegyikük belemerült abba a közegbe, amit úgy hívhatunk "unalmas."
Mindig is ebbe akartam tartozni. A sima, szürke monoton életbe. Az izgalom olyan fárasztó - gondolok itt a kosárlabdázásra -, néha olyan gyengének érzem magam amikor túl sok minden történik egyszerre.
Egyszerű életet akartam.
Soha nem akartam felesleges dolgokért aggódni.
Tudtam kezdetektől fogva, hogy mi szeretnék lenni, és ki.
De most, ezzel a forgatással...
Az életem biztosan háromszázhatvan fokos fordulatot vesz.
...
Az épület hatalmas, telis-tele ablakokkal, és teljesen kitűnik a többi épület közül. Azok szürkék, fehérek, vagy teljesen kevert színűek, míg emez fekete. Félnék itt dolgozni. Az ember egyszerűn csak - véletlenül -, túlságosan is megközelíti az ablakokat - a legmagasabb szintről -, majd valamilyen úton módon kiesik rajta.
Nem szeretem a magas helyeket. Már csak attól görcsbe áll a gyomrom, hogy az előbb felnéztem a magas épületre.
Mizohata-san gazdag ember lehet...
- Kuroko-kun? - fordultam a női hang felé és egy szemüveges hölgyet pillantottam meg.
- Igen?
- Mizohata-san már várja magát. - Kezdtünk a lift felé sétálni. - Pont időben érkezett - pillantott az órájára -, mindjárt három.
Beszálltunk a "gépbe", majd a hölgy megnyomta az egyik gombot, és felfele kezdtünk el menni.
Remek.
Fel a magasba.
...
Akiko-san - mint később megtudtam -, kopogott Mizohata-san ajtaján, majd egy "Igen?" után, beléptünk az irodába. Elég takaros volt, nem vitte túlzásba az előttem ülő férfi.
- Áh - fordult felénk, és elmosolyodott -, Tetsuya-chan! Remek időzítés! - Állt fel az asztalától, majd felém vette az irányt. A kezével beletúrt a hajamba, és hátborzongatóan mosolygott rám.
Mi a fene...?
- Főnök...
- Persze, persze, azonnal! - Mondta, majd gyorsan kisietett a szobából, míg mi leültünk egy-egy székbe.
- Kuroko-kun... kérem ne gondoljon semmi rosszra, amikor a főnök... hát ilyesmiket - mutatott körbe az ujjával -, tesz. Nála ez a hála és szeretet keveréke... Minden egyes felfedezettjével ugyanezt csinálta...
- Értem. - Bólintottam.
Pár percig ott ültünk, de később Akiko-san kért nekünk kávét és üdítőt, majd végül Mizohata-san is visszatért.
- Meg vannak! - Csukta be az ajtót, majd leült velem szembe.
Átnyújtott nekem pár mappát, majd kényelmesen hátradőlt a székben, és engem figyelt. Kinyitottam őket, majd a saját képmásommal találtam szembe magam. Nem tudom honnan szerezhették ezeket a képeket, de már a gondolat, hogy kémkedtek utánam...
Ijesztő.
De a képek rendes papírra is ki voltak nyomtatva, fekete tintával. Aztán ezek rendes tollal ki voltak "firkálva", hosszabb hajat, szoknyát, magassarkú cipőt adva nekem... Gondolom így próbálgatták, hogy hogyan is festhetek majd nőnek öltözve... Pár képen anime karakterként szerepeltem, melyek még szerintem is igen aranyosak voltak.
- Egy egész csapat dolgozik azon, hogy tökéletes legyél majd a felvételekre Tetsuya-chan.
- És a többiek? Nekik nem kell...
- Nem, nem Tetsuya-chan. Te vagy a lényeg, nem a többiek. Mondhatnám úgy is például, hogy te vagy a kép, ők pedig csak a háttér. Ők elvesznek míg te... kitűnsz. Persze ez nem azt jelenti, hogy ők nem ugyanolyan fontosak, sőt! - Kuncogott. - Ők majd megkapják a saját "szerepüket", de azok pont olyanok lesznek, amiben elég lesz nekik improvizálni. Hiszen teljesen egyszerű előadni egy Disco jelenetet vagy egy házassági ceremóniát nem? Áh, de többet nem is mondok, mert az úgy már nem lenne érdekes... - Fonta össze a kezeit maga előtt.
Csak összehúztam a szemöldököm, majd újra a képeket bámultam.
Disco? Házasság? Mégis melyikükkel fogok én ezekben szerepelni...
- Szóval Tetsuya-chan, akkor mond csak, ráérsz holnap is? - kérdezte.
- Igen - mondtam -, de miért is?
- Sok dolog lenne amit... nos, fel kellene próbálnod egy-két ruhát, hogy tudjuk milyen is állna jól neked...
- Gondolom nem mondhatom azt, hogy nem akarom felpróbálni igaz? - kérdeztem reménykedve. Hirtelen semmi kedvem nem volt ebben részt venni...
- Természetesen nem. - Mondták egyszerre.
- Akkor rendben van, más lehetőségem úgy sincs...
- Örülök, hogy rájöttél erre Tetsuya-chan... - Somolygott, mire kedvem lett volna hozzá vágni valamit...
De hát magamnak köszönhetem... Hiszen én magam vállaltam ezt el.
...
Ezek után még megbeszéltek velem pár dolgot, hogy holnap ha felpróbáltam pár ruhát, akkor le is fotóznak.
Nem ellenkeztem, hiszen ez is szükséges. Gondolom... Remélem nem fogok saját magammal találkozni valami pornó oldalon...
Na nem mintha felmennék egy olyanra...
Akiko-san kikísért az épületből, majd elindultam az egyik közeli buszmegállóba.
Eközben pedig elkezdett cseperegni az eső, és mivel nem hoztam magammal esernyőt, így kénytelen voltam futva megtenni a buszmegállóhoz vezető utat. Amikor elértem, beálltam alá, majd mély levegőt vettem.
Alig volt tíz méter, de már ettől is kifulladok... Ilyenkor szeretnék olyan lenni mint Kagami-kun vagy Aomine-kun... Bár nem hiszem, hogy jól néznék ki hatalmas bicepsszel és testtel. - Képzeltem el magam, majd mentálisan megráztam a fejem.
A mellettem lévő lány felállt az ülőhelyéről, majd elővette a bérletét. Én ekkor kutakodni kezdtem a táskámban, pénzt keresve. Majd hirtelen jöttem rá, hogy otthon hagytam a maradék pénzt. Táska, telefon, kulcsok megvannak... csak a pénztárcám nincs.
Remek.
Egyszerűen mesés.
Szenvedő arccal néztem végig, ahogyan a busz megáll, a lány felszáll, majd a Pikachu alakú gépjármű elmegy előttem.
Ennél rosszabb már nem is lehet.
Álltam még ott pár percig, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is kéne, hogy tegyek. Egyszerűbben haza is mehetnék, de ha busszal fél órás az út, akkor gyalog... És megfázni sem akarok, szóval...
Futva indultam el a zebráig, majd amikor nem jött semmi sem, átszaladtam, majd befordultam az egyik saroknál. Sietős léptekben haladtam az egyetlen közel lakó ismerősöm felé, vagyis Kagami-kunhoz.
Remélem nem zavarok majd.
...
Beálltam a tető alá, majd kopogtam párszor a fehér ajtón. Hallottam bentről a léptek zaját, majd pár morgást is, de végül kinyílt az ajtó. Pár meglepett vörös szemmel néztem farkas szemet, aztán Kagami-kun hápogni kezdett.
- Kuroko?
- 'Napot - mondtam -, Kagami-kun... bemehetnék? Vagy... zavarok? - néztem rá, majd hangosan kifújtam a levegőt.
Fázok...
- Persze... - nézett rajtam végig -, tiszta víz vagy! - Jegyezte meg.
Azt hittem ez azért elsőre is látszik...
- Nem vittem magammal esernyőt...
- Azt látom... gyere be mielőtt megfázol! - Lépett arrébb, utat nyitva nekem.
- Köszönöm. - Mondtam, majd hirtelen előrebukott a fejem, és elestem.
- Kuroko! - Kapott el Kagami-kun, mire hálásan mondani akartam valamit, de semmi sem jött ki a számon. - Hé, hé... - fogta meg a derekam, és mintha egy kicsit sokat időzött volna a keze a mellkasomon... -, minden rendben?
- Ka... mi-kun... Fázom. - Suttogtam, majd ösztönösen odabújtam Kagami-kun testéhez, hogy érezzem a meleget.
- OKé... gyere, gyorsan vegyük le a ruháidat... - állt meg hirtelen, és nagy levegőt vett -, hogy felmelegedj...
Nem válaszoltam, csak bólintottam.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki fogok fulladni... Bár egész végig futottam, félve, hogy megbetegszem, de lehet, hogy így is sikerül elkapnom valamit. El tudnám képzelni, hogy belázasodok...
- Tessék - jött vissza Kagami-kun pár ruhával a kezében, nekem pedig fel sem tűnt, hogy elment -, itt van pár ruha, de lehet, hogy nagy lesz... Letudsz vetkőzni egyedül? - kérdezte, mire fáradtan rá pillantottam, és nemet intettem a fejemmel, mire nyelt egy hatalmasat.
Mindketten fiúk vagyunk, csak nem lehet akkora gond levenni a pólómat és a nadrágomat nem?
De akkor miért pirult el?
- Kagami-kun... siess...
- Ö... o-oké... - Nyögte.
Hátra dőltem a kanapén - mikor kerültem ide? -, majd felemeltem kissé a kezeimet, hogy segítsek neki. Megfogta a pólómat, majd levette rólam, és libabőrös lettem ahogy a nedves anyag hozzáért a bőrömhöz. A szemeimet becsuktam, majd a fejemet is hátra hajtottam. Kagami-kun közben visszatette a kezeimet a testem mellé, és áttörölte a mellkasomat száraz törölközővel. Majd rám adta az egyik hosszú ujjú pulóverét, és elkezdte lehámozni rólam a nadrágot. Egy ideig sokat időzött az övemnél, és biztos voltam benne, hogy remeg a keze.
Csak nem fázik ő is?
Aztán végül egy húzással lerántotta rólam, gyorsan megtörölte a lábaimat, majd feladott rám egy melegítő nadrágot.
- Huh. - Sóhajtott. - Kész vagy. - Emelt fel, majd bevitt a szobájába.
- Mivel, ahogy elnézlek egész idáig futhattál, így elég álmos lehetsz... Nyugodtan aludj, majd holnap haza mész.
- Ni... Nigou...
- Biztos jól van, ne aggódj... - Mondta, mire kissé elmosolyodtam.
Hiszen Kagami-kun nem is szereti a kutyákat...
Kinyitottam a szemem, majd homályosan Kagami-kunra néztem, és mosolyogva megköszöntem neki, hogy segített nekem. Aztán éreztem, hogy a fáradtság tör rám, így becsuktam a szemem, és elbóbiskoltam.
Fura módon hallottam ahogy Kagami-kun a nevemet suttogja, majd megéreztem valami nedveset a számon, és egy kezet az állam alatt.
De olyan hirtelen tűntek el, hogy azt hiszem csak képzeltem az egészet.
Utolsó gondolatom az volt, hogy Nigouval minden rendben legyen.
Köszönöm, hogy elolvastátok! :)