Hát... khm... helló! Oly sok idő után újra elkapott az ihlet! :D Hehe... nem tudom mikor jön a kövi friss, de igyekszem ezt is befejezni... :)) Hibákat kérlek nézzétek el nekem ^^" Remélem örültök, jó olvasást! :DD
Kedves ismeretlen, nagyon szépen köszönöm a rengeteg sok hozzászólást! :DD Csak mondom, hogy amikor megláttam a sok értesítést, tátva maradt a szám. ^o^ Örültem nekik nagyon! ;) És halkan megsúgom, hogy neked köszönhető ez a fejezet... *.*
By: Lora98
Jó pár nap eltelt azóta, mióta eldöntöttem, hogy sztár leszek. Amikor közöltem Mizohata-sannal a döntésemet, leírhatatlanul boldog volt, sőt! Ugrált örömében! - Ráztam meg szórakozottan a fejemet, mire a hosszú parókám az arcomba hullott.
Visszagondolva, az elmúlt napok eléggé húzósak voltak. Felkelés, suliba menés, majd a fotózások, a felvételek lányként... Aztán a hazamenés, alvás... Jobb esetben még tanulni is tudtam, bár az esetek 99%-ban hozzá sem nyúltam a könyveimhez. Na nem mintha bajom lett volna belőle, hiszen a tanárok még azt sem tudják, hogy létezem.
Kagami-kunnal a kapcsolatom... nos... Olyan amilyen volt. Azon kívül, hogy néha észreveszem, ahogy rajtam legelteti a szemét, vagy nagyon erősen megpróbál óvni mindentől... Habár nem járunk el annyit, mint régebben.
Azok után, hogy szerelmet vallott, én is ugyanezt tenném. Belegondolva, hogy akivel a napjaid felét töltöd, nem érez ugyanúgy mint te...
Nem tudom milyen érzés lehet, de biztosan fájdalmas. A viszonzatlan szerelem érzése... Soha nem akarom átélni. Vágyódni valaki után, akit soha nem kaphatsz meg... Habár... ha az embernek szerencséje van - és itt nem gondoltam egy szőke hajú idiótára -, akkor együtt lehet azzal, akit szeret.
Soha nem néztem úgy Kagami-kunra és Kise-kunra, mint akivel együtt lehetnék... De a dolgok azt hiszem megváltoztak. Már nem csak barátoknak látom őket... Nem, most már észrevettem, hogy ők ketten... Férfiak.
Hoppá.
Ez így egy kicsit... fura.
Mindegy.
Kagami-kuntól a minap még azt is megtudtam, hogy Mizohata-san már lelkesen gyakorolgat velük, és készülnek a forgatásra. Persze, nem hiszem, hogy észrevették, hogy nem vagyok ott...
Momoi-santól pedig azt is tudom, hogy a többiek is ugyanúgy keményen gyakorolnak a felvételre, mint mi.
Ezért döntöttem el, hogy én is mindent bele fogok adni, hogy Mizohata-san büszke lehessen rám, és hogy ne menjen kárba az eddigi munkánk. Munkám.
Számtalan újság címlapján szereplek, mint új "híresség." Persze nem vagyok egy filmsztár, de a felkérések csak úgy özönlenek, és hírnevem is egyfolytában csak nő. De Mizohata-san mindig beosztja az időmet, és én nem is mondok neki ellent. Megszabja, hogy melyikre mehetek el, és melyikre nem. Megbízom benne, hisz mi mást tehetnék? Ha ő nincs, nem ott tartanék ahol most vagyok...
Az életem amúgy sem volt mindig fenékig tejfel.
- Tetsuya-chan, kérlek emeld meg a fejed... igen, így jó.
MIndig is úgy gondoltam, hogy nem számít mit teszek, vagy mi leszek. Hiszen, úgy sincs semmi értelme.
Az örökös körforgás, ami a mai világban játszódik, nekem nem kell. Ezért is örülök talán ennek a lehetőségnek...
Ha kilépek a saját komfort zónából, a dolgok megváltozhatnak? Milyen életem lehetne bálványként? Modellként? Példaképként? Meddig törhetek fel ebben a világban? Lesznek ellenségeim? Utálni vagy gyűlölni fognak? Esetleg nagyon szeretni?
Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben nap mint nap, és képtelen vagyok tőlük szabadulni. Na nem mintha akarnám...
- Nyisd ki a szád, Tetsuya-chan... hm, milyen rúzs illene hozzá most Rei-chan?
- Sachiko-chan, ezt nekem kellene eldöntenem? - mosolygott Rei-san.
- Moi~ Ti ketten ne csevegjetek annyit!
- De Masami-chan!
Mégis... lehet, hogy csak élvezni akarom az életet.
Mindig is egyedül voltam, és most nem gondolok a barátaimra.
A magány érzése, hogy amikor hazamegyek, és azt mondom "megjöttem", senki sem üdvözöl, csak az üresség fogad. Nincs más csak a csend, az egyedüllét.
Nem mintha zavarna, hiszen már megszoktam.
De reménykedem, hogy ez az út majd megváltoztat mindent. Ha sikerül, és befutok, talán már nem leszek egyedül.
- Kyaa~ Tetsuya-chan olyan édes vagy...!
- Gyönyörűen áll rajtad a menyasszonyi ruha!
Most csak mosolygok a "lányokon."
- Köszönöm.
Mert hát, a mai nap különleges.
Hiszen férjhez megyek.
...
A hatalmas fekete épületben, név szerint is a "Black Angels" előcsarnokában, rengeteg ember gyűlt össze. Minden egyes csapat itt lézengett, várva a "főnökre." Vagyis, Minsukéra, aki már vagy fél órája késik, és egyesek kezdték nagyon elunni a várakozást. Néhány ember attól rettegett, hát ha Akashi megelégeli ezt az állapotot, és...
Nos ennél tovább nem mertek rágódni a témán...
A Seirin és a Kaijou csapat egymással szemben álldogált, míg a többiek szétszórva, arrébb foglaltak helyet. Volt néhány pad, amire le tudtak ülni, de a legtöbben álltak, vagy a falnak támaszkodtak.
Senki sem fecsérelte felesleges beszédre az időt, kivéve Takaót, aki egyfolytában piszkálta Midorimát, és néha beszélgetett más-más csapat tagokkal, hogy ne legyen olyan feszült a helyzet.
Momoi is hangoskodott, de csak azért, hogy felkeltse az elszundikáló Aominét. Néha persze motyogott valami olyasmit, hogy:"Hülye Dai-chan...", "Tetsu-kun bárcsak itt lennél..."
- Ahh, hol van már? - kérdezte elfúlóan Hyuuga.
- Ugyan, nem haragudhatsz rá... keményen edzett a napokban... nem mellesleg állandóan gyakorolt... biztos fáradt...
- Ezt úgy mondod Kiyoshi, mintha mi nem lennénk azok! - Bökte oldalba a barnát Izuki, majd lecsúszott a fal mentén, és leült a földre. Aztán elővette a kis piros füzetkéjét, és abba kezdett el írogatni valamit, amit a többiek nem láthattak.
- Hehe... amikor majd megérkezik az az idióta Bakagami, jól meg fogom verni... Kuku... - Kuncogott rémisztően Riko, mire egyeseknek felállt a szőr a hátán.
Kasamatsu pedig kezdett még jobban félni a lányoktól...
- Hm, tényleg - nézett hirtelen a Kaijou kapitánya a Seirinesekre -, hogy, hogy csak ennyien? - húzta fel a szemöldökét, és rábökött a hat tagra. - Az újoncok?
- Ah - legyintett Aida -, az egyikük beteg, a másik elutazott, a harmadik meg... nos temetésen van... Kagami meg késik... - Kezdte el tördelni a kezét a lány, mire Yukio megborzongott.
- Értem...
- Hé, hé! - Kiáltott pár pillanattal később Takao, majd odaszaladt hozzájuk. - Tet-chan, hol van? - kérdezte mosolyogva, mire nagyjából mindenki felkapta a fejét, sőt, még Aomine is felébredt.
- Eh...? - néztek értetlenül a Seirinesek, aztán... - Ehhh?!
- Hol van? - nézett körbe Izuki.
- Most, hogy mondod, egy ideje tényleg nem láttam... - Motyogta Hyuuga.
- Argh! Miért kell Kuroko-kunnak mindig felszívódnia?! - Fogta a fejét a lány.
- Nem lehet, hogy most is itt van, csak nem vettük észre? - kérdezte Koganei, mire Mitobe megrántotta a vállát válaszként.
- Nem emlékszem, hogy velünk volt-e amikor gyakoroltunk... - Motyogta közbe Izuki, és újra firkálni kezdett a füzetébe.
- Lehet, hogy előbb ideért... de várjunk csak! - Nézett fel hirtelen Kiyoshi. - Kise hol van? - fordult a Kaijou tagok felé, akik összenéztek.
Aztán a fekete hajú kapitány sóhajtott, és beletúrt a hajába.
- Mi sem tudjuk. Telefonon nem lehet elérni, amikor meg elmentünk elé, az anyja azt mondta, hogy már elindult ide. Azóta se láttuk. - Mondta, aztán újra hallgattak.
Negyed óra múlva Kagami végül - szó szerint! -, beesett az ajtón, majd lihegve elindult a csapata felé. Mindenkinek köszönt, és nem érdekelte, ha valaki nem viszonozta ezt.
A barátai jól lehordták, amiért késett, de aztán nem piszkálták tovább, mert hát amúgy is csúsztak egy félórát.
Egyesek figyelték, ahogy Kagami a tekintetével keres valakit, és biztosak voltak benne, hogy az a személy nem más mint Kuroko. Aztán, ahogy a vörös hajú a Kaijou-sok felé fordította a fejét, egyből lehetett rajta érezni a változást. A szemei összeszűkültek, és a kezeit is ökölbe szorította.
Még Aomine is összehúzta a szemöldökét a gyilkos aurára...
- Oi, oi Bakagami... nyugszik. - Piszkálódott a riválisával szokásosan Aomine, de a másik még csak le sem csapta a labdát.
Egyáltalán nem figyelt a Touou játékosra, csak úgy bámult az Ő csapatára, mint egy fertőző baktériumra...
Yukio és Moriyama megelégelték a másik viselkedését, és egyszerre szólaltak meg.
- Valami bajod van?
- Mi van?
Amikor Kagami felfogta, hogy hozzá beszélnek, megrázta a fejét. A tekintete újra normális lett, és a nyomasztó hangulat is eltűnt körülötte...
- Ah... nem semmi. - Vakarta meg a tarkóját.
- He?
- Csak... nem veletek van bajom. Bocs az előbbiért. - Próbált mosolyt erőltetni magára, de sehogy sem sikerült.
Kasamatsu csak felvonta a szemöldökét, de nem szólt.
A következő percekben néhányan elkezdtek beszélgetni, de Kagami egyáltalán nem figyelt senkire. Nem érdekelte, hogy Aomine piszkálja őt, vagy hogy Murasakibara Himurónak nyafog...
Egyszerűen csak megpróbált felkészülni az elkövetkezendő pár órára. Lelkileg és... testileg is.
Hiszen ezért is késett, mert egyáltalán nem tudta eldönteni, hogy hogyan is viselkedjen majd Kurokóval... és azzal...
Amikor megemberelte magát, és ide jött, már mindent eltervezett, hogy mit mond majd Kisének meg ilyenek... De aztán a szőke nem volt itt, és Kagami tényleg nem tudta, hogy most örüljön ennek-e vagy sem...
Sóhajtott egyet, majd a gondolataiba temetkezett.
Egy újabb negyed óra várakozás után meghallottak egy fütyülő hangot, mire felkapták a fejüket.
Azt hitték, hogy Minsuke végre megjelenik, ám teljesen ledöbbentek, amikor meglátták Kisét fekete öltönyben és fehér ingben. Csak bámulták őt, és a kristályokkal díszített ruhát, és nem értették...
Aztán a szőke megállt pár méterre előttük, és épp meg akart szólalni, amikor is Kasamatsu rá kiabált.
- Szóval végig itt voltál...! - Akarta megütni, de Kise heves tiltakozása és fejrázása megállította.
- Neeeeee, Senpai! A lányok most lettek kész vele! - Mondta nyafogva. - Megölnének ha tönkremenne!
- Akkor is! - Engedte le a kezét. - Mondhattad volna, hogy előbb jössz...! Akkor mi is... - Tette karba a kezét a felsőbb éves.
- Áh, nem Senpai... - mosolygott félszegen -, tudod, én most nem Kaijous diákként vagyok itt. - Mondta a meglepett tekintetekbe. - Hanem modellként.
- Ah...oh. Értem. - Motyogta Moriyama, Kasamatsu pedig csak vágott egy fintort. Tudták, hogy milyen fontos is Kisének a karrierje, és habár néha... mindig idegesítették őket a szőke folyamatos rajongói, mégis, barátként támogatták a munkájában.
- És mi ez a maskara? - kérdezte Aomine, majd nekitámaszkodott a falnak, és ásított egyet.
- Hehe... mi kezdünk. - Mutatott magára majd a csapattársaira. - És ha nem tűnt volna fel Aominecchi, ez egy esküvői öltöny, suu.
- Hee? Ki-chan csak nem ez a klipetek? - kérdezte mosolyogva Momoi. Mindenki csak a sajátjáról tudott, így nem csoda, hogy meglepődtek.
- Igen. - Vigyorgott hülyén a szőke.
- Maa... bárcsak Tetsu-kunhoz mehetnék hozzá... - Motyogta elvörösödve a rózsaszín hajú, de így is hallotta mindenki.
A légkör - többek meglepetésére - azonnal megváltozott. A hangulat borús, nyomasztó, és - újra csak - gyilkos aurával volt teli.
És nem Akashitól származott...
Érdeklődő-értetlen pillantások cikáztak Kagami és Kise alakja között. A kettő olyan tekintettel bámulta egymást, hogy ha ölni lehetne szemmel, már egyikük sem élne.
Seijuurónak kezdett viszont elege lenni az itt lévő dolgokból, így épp meg akart volna szólalni, hogy mindenki fejezze már végre, amikor is Kise megelőzte.
- Áh, Kagami... - kezdte, és mindenki meglepődött azon, hogy nem használta a "cchi" hozzászólást -, milyen jó, hogy...öh... itt vagy. - Húzta össze a szemeit.
Kagaminak összeszűkültek a szemei, és megfeszült az arca.
- Igen... jó látni téged Kise... - Mondta ő is ugyanolyan hangnemben mint a másik.
Mindegyikükről le lehetett olvasni, hogy egyáltalán nem örülnek a másiknak...
- Kagamin? Ki-chan? Történt valami? - kérdezte Momoi, de aztán meglepetten felsikoltott.
A vörös hajú elméjét elborította a vörös köd Kuroko említésére, és a "Történt valami?" kérdés után azonnal megindult Kise felé. Felemelte a jobb öklét, és be akart húzni a másiknak. Szerencsére Kise kivédte, és hátráltak egymástól pár lépést.
- Te rohadék...! - Mondta Kagami. - Hogy merted...?!
- Ne légy meglepve Kagami... nem csak te szereted őt.
- Fogd be... jobban szeretem őt, mint te! - Kiáltotta, és rajtuk kívül senki sem tudta, hogy miről veszekednek.
- Igen? Hát én nem így látom...!
- Pedig hidd el, hogy belém fog szeretni!
- A helyedben nem bíznám el magam... - Vált sötétté a szőke szeme, mire Kagami felhúzta a szemöldökét.
Pár másodpercig csend volt, aztán Kise nyugodtan, szinte lassú mozdulatokkal elindult a vörös hajú felé. Kagami azonnal megfeszült, de a tekintete dacos és acélos maradt.
Egymással szemben álltak, és néhányan közelebb léptek, hogy ha verekedni kezdenek, szét tudják szedni őket...
Lenézően, undorodva bámulták a másikat, aztán Kise belemarkolt Kagami pólójába, és közelebb rántotta magához.
- Idefigyelj Kagami... - Mondta rémisztő hangon, amit eddig senki sem hallott tőle. - Egyszer mondom el neked, és jobb ha az eszedbe vésed, mert ha nem teszed, pórul járhatsz. - Nézett hosszasan a vörös szemekbe. - Kurokocchi az enyém. Csak is az enyém. És a megpróbálod őt elvenni tőlem, esküszöm neked, hogy nem állok jót magamért... Nem azért epekedtem utána több mint négy éven keresztül, hogy egy ilyen - nézett gyorsan végig a másikon -, mint te, elvegye tőlem.
- Szerelmes vagyok Kurokocchiba, és nem engedem, hogy elvedd tőlem. Remélem megértetted.
- He...?
- Mit mondott...?
- K-Ki-chan...
- Kise...
- Ryouta...
- Mi a fene...? - Tört ki többekből is a suttogás.
- Ez engem nem érdekel. - Válaszolta szinte azonnal Kagami, mire megvillant Kise szeme. - Én is szeretem őt. És ne hidd, hogy ilyen könnyen feladom. - Lökte el magától a másikat.
- Ch... majd meglátjuk. - Horkantott fel Ryouta.
- Eh, mindenki itt van? - csendült fel egy kellemesen lágy hang, és mindenki azonnal az új "jövevény" felé fordult. - Mizohata-san azt mondta, hogy még nem jöttetek meg... hm, akkor hazudott... az az ember...! - Rázta meg a lány a fejét, így a hosszú kék haja ide-oda mozgolódott. - Jöttök? - mosolygott, és megigazította magán a menyasszonyi ruháját.
- Mi van? - kiáltottak többen is.
- Hi-hiszen ez a Jéghercegnő!
- Le-lehetetlen!
- Wow...
- Milyen gyönyörű!
- A...a... ruhája!
- Ah, szerintetek eljönne velem egy randira?
- Moriyama...!
- Kyaa, de édes!
- De szexi...!
- Dai-chan...
Kuroko csak mosolygott a reakciókon, de amikor meglátta a két szótlan "barátját", a tekintete egy kis aggodalmat tükrözött.
- Kagami-kun? Kise-kun? Minden rendben? - kérdezte, mire az összes ember elhallgatott, és tátott szájjal néztek rá.
- Te tudod a nevüket? - bukott ki a kérdés Wakamatsuból.
- Persze, hogy tudom. Mindenkiét tudom Wakamatsu-san. - Mosolygott, mire a Touous elpirult. - Hiszen...
- Te tudod a nevemet...?!
- Wakamatsu...
- Kurokocchi...! - Vágott közbe Kise, aztán odaszaladt a "lányhoz", majd felkapta, és megpörgette a levegőben. - Olyan jól áll neked az esküvői ruha! - Vigyorgott. - Remekül nézel ki Kurokocchi! Alig várom, hogy összeházasodjunk! - Tette le aztán Tetsuyát, és végigsimított a "lány" göndör kék fürtjein.
Egy ideig csend volt, de annyira, hogy még akár egy légy zümmögését is meg lehetett hallani.
Aztán a bomba robbant.
- Ehhh...?!
Köszii, hogy még olvassátok! :))