II. történet
Ragyogóan sütött a nap Magnolia városa felett. A jó idő egész Fiore-ra érvényes volt. Forró, nyári napok váltakoztak a vidéken már napok óta. A levegő szinte egy helyben állt, akárcsak a hőmérők. A hőség még éjszakánként se csillapodott. A bódító virágillatban zümmögő méhek és legyek voltak a legmozgalmasabb élőlények szerte a vidéken.
A Fairy Tail varázslócéh máskor zajos épülete most igencsak csendesnek bizonyult. A céh tagjai közül csupán két ember volt elemében: Natsu, a tűz-sárkányölő és Erza, aki gond nélkül vészelte át a hőriadót meghaladó forróságot hűsítő páncéljában. Gray, a jégmágus és Juvia, a vízmágus mostanra teljesen kikészültek. Egyrészt, bármit is csináltak, hogy kissé lehűtsék magukat, az szinte azonnal elpárolgott. Másrészt az egész céh könyörgött, hogy hűtsék le őket is, mert nem bírják elviselni ezt a forróságot. Ám próbálkozásaik csak gőzt eredményeztek, melynek következtében az egész épület egy túlméretezett szaunává vált.
Lucy megpróbálkozott Aquarius segítségével. Reménykedett abban, hogy a vízöntő megtölti nekik a medencét, így esélyük nyílik lehűlni. Főleg, ha a csillagszellem folyamatosan cseréli a vizet. A szőke lánynak e téren nem lett szerencséje. A vízöntő ugyanis amint meghallotta, miért lett félbeszakítva randevúja, kiöntötte az egész céhet az utcára, ahonnan öt perccel később, mint a főtt rákok másztak vissza az árnyékba.
Munkát vállalni és teljesíteni ilyen időben nem lehetett, ezt még Macarov is elismerte. A banda naphosszat vedelte a jeges üdítőket és kilószámra falta a fagylaltot, hogy túlélje a kánikulát. Legyezők lusta csapásai mozgatták a levegőt a kocsmaszerű épületben. A társaság java része szunyókált, bóbiskolt, a másik fele az asztal alól próbálta felmosni önmagát. Fiore területén belül jelenleg senkinek se jutott eszébe harcolni a másikkal, fosztogatni, rabolni vagy egyáltalán – dolgozni. A hőségriadónak hála a láblógatás pedig engedélyezve volt. A boltok csak rövid időre nyitottak ki, kihasználva a hűvösebb, késő esti, kora hajnali időpontokat. Ugyanez volt érvényes minden másra. Az élet a feje tetejére állt. A máskor éjszaka alvó emberek, dolgozni mentek a holdfény mellett, nappal pedig vígan szunyókáltak. Hiszen valamicskét muszáj volt dolgozniuk az embereknek.
A szárazság azonban nem kedvezett se a halászoknak, se a földműveseknek, de még csak a vadászoknak és állattartóknak sem. A termés elszáradt, ami pedig megmaradt, azt a sáskák és a rovarok falták fel. A vadak egyre messzebb és messzebb vándoroltak, keresve a hűvösebb területeket, ahol még találnak maguknak élelmet. A ragadozók elszaporodtak a könnyű prédának hála, ám ugyanakkor ők ellustultak a meleg miatt és a házi jószágokra vadásztak. A háztáji állatok sorra hullottak, járványok ütötték fel a fejüket vagy ragadozók áldozataivá váltak. A halászok kénytelenek voltak egyre messzebb és messzebb hajózni, hogy a melegedő vízben halhoz jussanak. A város ivóvíz készlete szintén megcsappant. Néhány hét alatt szükségállapotot hirdettek országszerte.
Natsunak ekkor támadt remek ötlete. Hirtelen jött a megváltó gondolat számára, ám veszteni valója nem volt. Vagy itt ül és nézi, ahogy minden és mindenki elpusztul a hőségtől vagy cselekszik. A mágusok persze próbálkoztak esőt varázsolni. Sikerült is, rövid időre. Ám az utána visszatörő forróság és szárazság ezerszer megbosszulta önmagát. Arról nem beszélve, hogy maguk is legyengültek. Így aztán a félkómás banda most kérdő pillantásokat vetett a vidám, rózsaszín hajú fiúra, aki kék, repülő macskájába vert némi életet. A fiú pörgött, rohant ide, rohant oda, aztán káromkodva visszatért estére. Nagyszerű ötletének a tömegközlekedés intett be. A vasút közölte, hogy nem indítanak szerelvényt ekkora hőségben, mert a sínek így is izzanak, ha meg erre ráengedik még a vonatot is… Félő volt, hogy tönkremegy a pálya vagy ami még rosszabb, fékezéskor kisiklik a szerelvény. Natsu ezután Happy-t próbálta rávenni arra, hogy repüljön el vele az ország széléig és tovább – ami laza három napos út, vonattal. Erről hős macskája persze hallani se akart, még Carla, a fehér macska kedvéért se, aki Wendy-vel, a kék hajú, fiatal, égi-sárkányölővel érkezett a céhhez. A fiú ezután újból a fejét törte, még hozzá azon, hogyan hagyhatná el az országot. A következő nagyszerű és remek ötlete a hajók körül mozgott, így újból elrohant. Azonban az egész kikötőben nem talált egyetlen egy olyan hajót és kapitányt, aki a jelen körülmények között vállalta volna az utat. Az evezős hajókon kívül ugyanis a többi csak a kikötőben rostokolt, míg a szél nem fújt.
Natsu ezután orrát lógatva tért vissza a céh épületébe és elterült a máskor hűvös kőpadlón. Mostanra azonban már az is langyos volt éjjel-nappal. Az utca kövei pedig szinte izzottak, akár a sínek. Natsu ezek után már meg se kérdezte az állatok által húzott kordék, szekerek gazdáit, hogy elvinnék-e. A mágikus meghajtású autók nála szóba se jöhettek, hisz ereje ugyan lett volna hozzájuk, de irányítani képtelen lett volna. Ennek egyetlen oka rendkívüli járműiszonya volt, ugyanis minden járművön rosszul lett.
A fiú dörmögve vonult odébb egy sarokba és várt. Töprengett. Tervét felvetette Erzának is, de ő se vállalta be az utat. Mágikus ereje híján, már ő is a rendkívüli meleg áldozatai közé tartozott. Natsu kétségbeesve nézett körbe. Alig akarta elhinni, hogy ő az egyetlen egész Magnoliában, s meg merte kockáztatni azt a bátor kijelentést, hogy egész Fiore-ban is, az egyetlen olyan személy, aki még képes a saját lábán járni, cselekedni és értelmesen gondolkodni. Már amennyiben Natsu gondolatai értelmesek. Tehetetlenségében és kínjában vergődött egy sort, majd újból felpattant és vaktában neki vágott a nagyvilágnak. Végül estére visszatért néhány sült hallal, melyeket az egyre apadó vizű tóból fogott. A társaság elmajszolta a friss ételt – a vízen kívül nem nagyon érdekelte őket semmi. Natsu pedig tehetetlenül ült ki az ajtóba és bámulta a csillagokat, megváltásért könyörögve.
- Te meg mit ücsörögsz itt? – Hajolt be Natsu csillagképébe egy zöld szempár. A fiú hirtelenjében és meglepetésében oldalra dőlt, ráesve Happy-re. A Macska egyből felvisított, mire a bent lévők megemelték fejüket és zavartan néztek körbe a sötétben. – Minden rendben? – Hallották kintről egy lány hangját.
- Öhm… jah… Asszem – nevetett fel Natsu erőltetetten. – Ki vagy te? Hogy kerülsz ide?
- Nyugalom, csak szépen, sorjában. – Intette le a lány. – Nem gyújtunk lámpát? Meg adhatnál valamit inni. Bármit. Ez a hőség elviselhetetlen. Itt mindig ilyen a klíma nyáron?
- Nem, dehogy… - Indult el befelé Natsu, felkapcsolva a villanyt. A szobában lévők fáradtan, nyúzottan néztek fel vendégükre. – Ismerős az illatod… - töprengett el Natsu. – De honnan? – Végre megfordult, hogy alaposabban is szemügyre vegye a lányt. Meghökkenve meredt a zöld hajú és szemű lányra, aki rövidnadrágban és topban állt előtte, haját felkötve.
- Mi az, elvitte a cica a nyelved?
- Nem, de… - Natsu szóhoz se jutott. – Hogy jutottál el idáig?
- Gyalog – felelt kurtán a lány. – Lábbusszal. Yumi vagyok – segítette ki a tátogó fiút. – Szóval kapok valamit inni vagy nem?
- P-persze, máris – tűnt el a fiú a pult mögött.
- Szép esténk van, nem? – Mosolygott közben a lány a céh többi tagjára. Azok kissé elsötétülő tekintettel méregették őt. Most, hogy újból találkoztak, eszükbe jutott legutóbbi találkozásuk. Akkor a lány egy illúzió-varázslattal elhitette velük, hogy megölte Natsut és Macaot, majd elegánsan távozott. Mindezt némi üvöltés kíséretében. Gyanakodva méregették a lányt, hogy vajon mire készül. Mikor az ajtóban felbukkant a fekete farkaskutya, többen dühösen felmordultak. – Fogtál valamit, Ryu? – Nézett a kutyára. – Mérd fel a terepet – adta ki az utasítást az ebnek, mire az eltűnt az éjszakában.
- Felmérni a terepet? – Pislogott Natsu, kissé aggodalmasan. Nem tetszett neki ez a kijelentés. – Tessék – nyújtott át egy pohár vizet a lánynak.
- Köszi – vette át, s kezdésnek egy pár kortyot az éltető nedűből a földre öntött. A fiú már épp ráförmedt volna, hogy mit művel, mikor a maradékot egy szusszanásra kiitta és visszaadta a fiúnak a poharat. Leguggolva szemlélte a víz hűlt helyét. – Annyi bizonyos, hogy nem varázslat van a dologban. – Állt fel nyugodtan.
- Hé! – Szólalt meg Gray. – Nem azt mondtad, hogy csak ritkán és rövid időre hagyod ott az erdődet?
- De igen… - Felelt szórakozottan. – Ez most ez kicsit fontosabb, mint az erdő. Holnap visszajövök – Intett búcsút a társaságnak az ajtó felé indulva.
- Van valami ötleted? – Kérdezett rá Natsu a lány után eredve. – Segítek…
- Ne fáradj, nem vagyok csapatjátékos. Egyébként se veszem hasznodat. Kész csoda, hogy erdőtüzek még nem voltak… - motyogta orra alatt. – Akkor hát, holnap – Futó mosolyt vetett Natsura, eliramodva a köves utcákon előre. Natsu még sokáig nézett a távozó után, leoltva a lámpát, hogy a többiek visszaaludjanak odabent.
A másnap Natsunak újabb fejtörést jelentett. Nem tudta eldönteni, hogy csak álmodta-e Yumi megjelenését vagy a lány tényleg ott járt a céhnél náluk tegnap este. Ahogy azt se tudta, hogy miben segíthetne a lány számukra. Csak abban volt biztos, hogy egész Fiore segítségre szorul és Yuminak van ereje segíteni. Este még számára is úgy tűnt, hogy a lány bírja a meleget. Délutánra rájött, hogy Yumi épp annyira áldozata a hőségnek, mint bárki más. A lány és fekete kutyája a kút mellett álltak és a poshadt vízre meredtek, melyet kimertek egy vödörrel. Natsu csak a fejét csóválta.
- Az egész országban ez van – mondta. – Minden ivóvizünk poshadt. A termést felfalták a sáskák és az egerek. Ami maradt, az leégett vagy a tengerbe veszett… A tenger… maga is alacsonyabb lett az utóbbi időben… Egész Fiore-ben egyedül én vagyok jól, mert számomra még nincs meleg. Tudsz segíteni, Yumi? – Pislogott a lányra, reménykedve. – Ha ez így megy tovább, mindenki meghal…
- Költözz el a macskáddal együtt – vont vállat a lány, visszaöntve a vizet, ujjai között. – Ezen az országon nem lehet segíteni, Natsu.
- Az lehetetlen! – Csattant fel a fiú. – Biztosan van megoldás!
- Persze – bólintott rá a lány. – Van… A sárkányok súghatnak…
- A sárkányok… élnek? – Kérdezte bizonytalanul a fiú. – Én még csak Acnologia-val találkoztam – dünnyögte Natsu. – De akkor Mavis mester hét évre lefagyasztott minket. Te tudsz valamit a sárkányokról?!
- Nem… illetve… sárkányölő vagyok – dünnyögte a lány. – A földsárkány, Gaia tanított.
- Ő is eltűnt 777 hetedik hó hetedikén? – Kérdezte a fiú türelmét vesztve.
- Igen. Gaia elment akkor ugyan, de vissza is tért hozzám, alig egy hónappal később. Noha nem személyesen.
- Mi?! Akkor lehet, hogy Igneel is visszatért oda?! – Natsu a lány utolsó mondatát már meg se hallotta. Már rohant is volna, ha Yumi nem csapja le.
- Ne lelkesedj, Igneel-ről biztosan tudom, hogy nem tért vissza oda, ahol téged nevelt. Ahogy a többiek se.
- De akkor hol vannak? – Motyogta a fiú, fejét lehorgasztva.
- Most biztos, hogy ezen akarsz töprengeni? Elintézem, hogy beszélhess Gaia-val, ha ezen túl vagyunk – vetette fel a lehetőséget, majd csendesen hozzá tette. – Feltéve, ha túlélem…
- Ő miért tért vissza?
- Majd megbeszéled vele – vetette oda a lány, feladva, hogy normálisan megmagyarázza a helyzetet. – Most pedig, varázsoljunk, Ryu! – Szólt a kutyának.
- Ryu? – Ismételte Natsu, s a kutyára pillantott. – Furcsa név egy kutyának… ryu… nem annyit tesz, mint sárkány?
- De igen – bólintott rá a lány mosolyogva. – Most esett le? Mindegy, ha holnap éjfélig nem jövök vissza, akkor többé ne várj rám. Helyette kezdhetsz sírokat ásni. Két óránként ellenőrizd a kútban lévő vizet – tette még hozzá. Natsu némán bólintott, s nézte, amint a lány és kutyája eltűnnek a közeli erdőben.
– Találtál megfelelő helyet? – Pillantott a farkasra nem sokkal később Yumi. Az állat engedelmesen hegyezte fülét és előre ügetett. Yumi némán követte. A farkaskutya egy meredek falú, keskeny völgybe vezette gazdáját, melyen egy máskor sebes vizű patak is keresztülszaladt. A patak most inkább ingoványra hasonlított. Poshadt vizében kígyók és békák vertek tanyát, a medret és környékét felverte a békanyál és a nád. Yumi vetett egy pillantást a környékre, majd Ryu-ra nézett. A fekete farkas most elindult felfelé, a meredek völgyben, követve a víz vonalát. A forrást keresték. Néhány órányi hegymászás után, mikor Yumiról már patakokban folyt a víz és elátkozta kutyáját, amiért az a völgynek egy olyan falán vezeti őt fölfelé, melyen szikrázik a napsütés, végre megérkeztek. A máskor bugyborékoló forrás most csendes volt, láthatóan nem folyt belőle a víz. Környékén a nap kiégette az összes növényt és füvet. A bokrok halott ágairól lehullottak a levelek. A hatalmas fák néhány méterrel odább félig kopaszon nyúltak az ég felé. Az erdő csendes volt. A vadak szinte mind eltűntek, akárcsak a madarak. Útjuk során rengeteg elhullott jószággal találkoztak. Volt, amelyiket a víz mérgezte meg, másik a lábát törte, a harmadikat elevenen falták fel…. A síri csendet a két vándor lihegése törte meg. Yumi vetett egy pillantást Ryu-ra. Az felkotorta az avart, hogy az alatta rejtőző, esetlegesen még nyirkos levelekkel lehűtse testét. Nem volt szerencséje. Az avar száraz volt. Ryu szűkölve nézett fel gazdájára.
- Igen - bólintott rá Yumi, - ez egy halott ország… Már alig pislákol benne az élet… Valószínűleg egyedül kell visszamenned Gaia-hoz. – A farkas felmordult nemtetszése jeléül, ám a lány nem foglalkozott vele. Yumi nekifogott varázslatának. Az első kör körbeölelte a forrást. A következő, eggyel nagyobb a környéken lévő néhány fát vonta sárga fénybe. A harmadik az egész hegyre kiterjedő mágikus kör volt, melyet Natsu is megpillantott a kút mellől. A rózsaszín hajú fiú ezután ledöbbent, mikor két újabb mágikus kör került a földre. Egy kör, mely a hegyet és környékét világította meg alulról vöröses fényben és egy sokkalta hatalmasabb, melynek Natsu is csak egy részét pillanthatta meg. Az utolsó kör, mely a föld alatt futott és onnan világított zölden, egész Fiore-re kiterjedt. Az országot határoló tengerben is felizzottak az ősi nyelv írásai és mérföldekkel odébb látszott a kör halványan derengő vonala. A varázslók és az emberek országszerte megrémültek. A vak is tisztán láthatta, hogy varázslat van a dologban. Az egyetlen kérdés számukra már csak az volt, hogy miféle varázslat is ez. No meg persze, kinek a műve.
- Mi ez, Natsu? – Lucy vánszorgott ki a félhomályból, a padlóra meredve. – Ez annak a lánynak a műve?
- Azt hiszem – nyögte a fiú, elnézve a többi kör irányába. – Valószínűleg, igen…
- Mit csinál? – Keveredett elő Gray, jégbe burkolódzva, összekaparva maradék erejét.
- Nem tudom – nyögte Natsu, s hangjában aggodalom csendült. – Őrültséget.
- Bizonyos, hogy őrült – vánszorgott elő Erza is. – Makarov mester, önnek van ötlete?
- Ilyen varázslatot… még sose láttam – dünnyögte a férfi, követve Natsu aggodalmas tekintetét. – Hatalmas erő lakozik abban a lányban. Mit tudsz róla, Natsu?
- A nevét. – Felelt kurtán a fiú. – Midorino Yumi, a föld-sárkányölő. Ennyit tudok róla. Oh, meg valamiféle erdőnek az Őrzője.
- Ennyi? – Kérdezte Makarov.
- Ennyi – bólintott rá a fiú. – Semmi több.
- Sárkányölő… A föld sárkánya tanította… Ez esetben nem meglepő, hogy ilyen hatalmas méretű mágikus kört képes kiterjeszteni. Ugyanakkor, ha nem eléggé képzett…
- Nem tartozik céhhez – dünnyögte Natsu. – Egyedül él. Csak az a kutya van vele.
- De minek kíséri őt egy kutya? – Kérdezett rá Lucy.
- Nem tudom – csóválta a fejét Natsu.- Tényleg nem tudom…
Eközben a hegyekben Yumi erejét megfeszítve, koncentrálva szavalta a varázslat strófáit. A lánynak szüksége volt a nyugalomra, más különben a varázst elrontva, az visszájára fordul. Erre volt a legkevésbé szüksége. Bele se mert gondolni, mi történt volna akkor, ha elrontja ezt a bonyolult bűbájt, melyhez saját vérét adta. A varázsige kifejezetten hosszú és bonyolult volt, ügyelnie kellett arra, hogy minden szavát helyesen ejtse ki és véletlenül se hagyjon ki egyetlen szót vagy sort. Nem hibázhatott. Ha hibázik, egész Firoe elpusztul, legalábbis nem sok marad belőle. Egy hatalmas, sivár homoksivatag. Semmi több.
A lány jelenleg azon dolgozott, hogy a növények mélyebbre nyúljanak gyökereikkel és megtisztítsák a vizeket. Ha a vizek kitisztulnak, akkor a források újból önteni kezdik magukból a vizet, így a patakok, folyók és tavak, no meg a tenger is visszanyerik eredeti formájukat. Ha mindez sikerül, akkor közben a növények is megtalálják magukat és akár csak a varázserőd, minden újra kizöldül. Jó esetben még a mezőgazdaság is helyre jön és lesz mit aratni ősszel. Amennyiben sikerrel jár, a vadak is visszatérnek, akár csak a madarak. Ha a folyók újból öntik hűs vizüket a tengerbe, akkor ott ismét közelebb jönnek a halak.
Mindennek a buktatója a tűző napsütés és a kánikula volt. Esőt fakasztani nem tudott. Csak remélte, hogy jól számolt. Már pedig sose számolt még rosszul, ha az időjárásról volt szó. Ilyen nagymértékű szárazság és hosszan tartó hőség után jönnie kellet egy hatalmas viharnak, méghozzá aznap este. Ebben szinte teljesen biztos volt. Ha mégis téved, akkor a varázslata mit se ér. Felvirágzik egy napra az ország, majd visszasüllyed a jelenlegi állapotba. A rémképeket elűzve folytatta a varázsigét.
Gaia eltűnt, akárcsak a többi sárkány. Azonban a mai napig tartotta a kapcsolatot Yumival. El se tudott szakadni a lánytól. A föld rezgésein keresztül beszéltek. Ahogy a fű sarjadt vagy letört egy ág egy szilfáról, úgy tudta Yumi, mikor, mi történik Gaia-val. A sárkány még akkor adta a lány mellé Ryu-t, mikor még tanította. A farkas így szintén kapcsolatban volt kettejükkel. Ismerte a lány minden lépését és tudta, mikor boldog, mikor szomorú vagy magányos. A farkas feladata kimondottan egyszerű volt: segítse és védje a lányt, bármi is történik.
Ahogy a körök közepén állt teljesen védtelenül, kiváló célpontjává vált a környező ragadozóknak. Azok mostanra teljesen megőrültek, megvesztek az éhség miatt. A prédáik elmenekültek és falkáik többsége követte őket. De voltak makacsok, akik itt maradtak. Ezek az éhségtől habzó szájjal már nem nézték, kire vagy mire támadnak rá. Egymást is felfalták gondolkodás nélkül, akárcsak az emberek által bezárt marhákat és juhokat. Itt, az erdő mélyén meghúzódó állatok azonban a feltévedő embereknek is nekimentek. Néhány magányosan kóborló farkas mostanra falkává vált. A magányos hiúzok is összeálltak egy csapattá. A feltámadó szél feléjük sodorta a zsákmány és friss vér illatát. Ösztöneikre hagyatkozva eredtek a szagok forrása felé.
A meredély szélén álló lány kiváló célpont volt számukra. Egymással mit se törődve, egyszerre eredtek feléje, hogy széttépjék. Yumi nem törődött velük, egyre a varázslatra összpontosított. A hiúzok és farkasok mögött felbukkant egy hatalmas medve is. Ryu felkelt a földről, lerázta bundájáról az avart. Felkészült a harcra. Torkából mély morgás tört elő, szőrét felborzolta a düh, amiért őket meg merik támadni. A fekete farkas a következő pillanatban akcióba lendült. Nem ért rá játszadozni ellenfeleivel, egyből torokra ment. A túlerő nem érdekelte, nem törődött azzal a ténnyel, hogy a vadak rávetik magukat. A vérszemet kapott ragadozók megfeledkeztek a lányról. Most egyedül az a fekete árny érdekelte őket, mely sorra sebesíti meg őket, a amely újabb értékes falat lehet a vacsoránál. A gyengébbel elbírnak, miután ezzel végeztek. Így farkasok és hiúzok, de még a medve is, mély egyetértésben rontottak rá Ryu-ra. A fekete farkaskutya nem véletlenül kapta a becses Sárkány nevet. A farkas lába alatt felvillant egy kisebb, zöld mágikus kör, s a következő pillanatban már akkora volt, mint egy fél ház. Amolyan kisebb sárkány méretű. A pofájában ezek után kényelmesen elfért két-három hiúz vagy farkas, esetleg egy medve. A támadók, noha vérszemet kaptak a friss zsákmány láttán, mostanra azonban meggondolták a dolgot. Miután a harmadik farkast vágta egy fához és a medvét is elrepítette a hegy túloldalára Ryu, a ragadozók visszavonultak. Ryu elégedetten szuszogott, Yumi felé pillantva. A lány még mindig varázsolt. A fekete farkas összement, s sebeit nyalogatva lehasalt a fűbe. A szél egyre jobban felélénkült.
Natsu újabb adag vizet húzott ki a kútból. Az előző három vödörnél nem látott semmi változást. Most azonban a poshadt lé mintha hígabb lett volna. A hegy fölött elrepülő medve láttán eltöprengett, mi folyhat odafent, de végül nem csinált belőle különösebb ügyet. Inkább élvezte, hogy végre fúj egy kicsit a szél. Ezzel nem volt egyedül. Mögötte a fél céh kiült az árnyékba, hogy szellőzzenek egy kicsit, s az utcákon is egyre több embert lehetett látni. Noha még mindig nem tudták, féljenek-e a földön futó zöld mintáktól, vagy se. Lassan leszállt az éj. A földön izzott a mágikus kör rajza, s a hegy fölött is világított a varázslat. Natsu időről-időre ellenőrizte a vizet. Az láthatóan egyre tisztábbá vált az idő múlásával. A szél egyre jobban fújt, s a levegő rohamosan hűlni kezdett. A csillagok lassan letűntek az égről, s egyedüli fényforrásként maradtak hátra a mágikus körök. Néhány órával éjfél után aztán megdördült az ég. Villámok cikáztak az égen, s egyre haragosabbá váltak a felhők, s a mennydörgések. Az emberek mostanra visszahúzódtak házaikba. Hajnalban eleredt az eső. Eleinte éppen csak csepegett, aztán elkezdett esni. S hamarjában már szakadt, mintha dézsából öntenék. Az emberek örömükben kitódultak az utcákra. Senkit se érdekelt, hogy bőrig áznak. Yumi fellélegzett az erdőben, ám tovább folytatta a varázslatot. Ryu másodjára és harmadjára is kiosztott néhány pofont a ragadozóknak, első sorban a makacs medvének, mivel az még mindig nem tudta, hol a helye. Az eső egész nap esett, szakadatlanul. A földek feláztak, s szomjazva nyelték be a vizet. Az emberek többsége szintén gyűjtötte az esővizet – vagy meginni, vagy mosdani. Úgy tűnt, végre minden rendbe jön.
Éjfél előtt a növények országszerte visszanyerték eredeti állapotukat. Zöld leveleik, friss hajtásaik és virágaik kinyíltak, a fák és bokrok ágai megerősödtek. A fű újra zöldült, s a virágok előbújtak a földből. A mezőföldeken újra sarjadt, nőtt a gabona. A tengerszint lassan megemelkedett. A patakok, folyók erőre kaptak, s megeredtek, elmosva az őket benövő gazokat. A kígyók menekültek a pocsolyákból. A tavak újra megteltek vízzel, s a halak végre fellélegezhettek. Az erdőkbe visszatértek a vadak. Az elköltözött madarak a vihar elmúltával visszatelepedtek. A mágikus körök még éjfél előtt kialudtak. Az éjszakai esőzés lassan a végéhez ért. Reggel még csepegett, majd lassan kitisztult az ég. Fiore egy emberként lélegzett fel. A kánikula véget ért. Ahogy a nap felkúszott az égen, úgy lassan felmelegedett az idő. Ám a sugarak már nem tűztek oly irdatlanul, s a hőség is elviselhetővé vált.
Yumi csak délután keveredett elő, s úgy festett, mint a mosott rongy. Natsu vidáman ugrott a lány nyakába. Alig akarta elhinni, hogy képes volt arra, amire senki más. Esőt hozott és minden kizöldült. A lány még mindig csavarta ruhájából a vizet. Szinte úszott a sárban, ahogy lebotorkált a hegyről. Ágak és gallyak akadtak hajába, s tépkedték meg ruhája szegélyét. Fáradt mosolyt eresztett meg Natsu felé, oldalán a lihegő Ryu-val.
- Az eső nem az én művem, hiába is hiszed azt – intette le a fiút. – Én csupán a növényekért felelek. – Ám olybá tűnt, ez Natsut egy percig se érdekli. A fiú túlságosan is boldog volt, hogy barátai, Magnolia és Fiore végre rendben van és minden mehet tovább a megszokottak szerint. Yumi csak a fejét csóválta. Aznap este a Fariy Tail varázslócéh épülete és az egész ország mulatozó emberektől volt hangos. A céh vendége lett Yumi és Ryu, s el se eresztették őket, míg kellően meg nem hálálták segítségét. Natsu vigyorogva verekedett a felélénkült Gray-jel és Erzával. Lucy újfent a számlák miatt sírt, s a küldetésekkel teleszórt táblával szemezett a pult mellett ülve. Yumi fáradtan ült az egyik asztalnál, lába mellett a farkaskutyájával. Arcán halvány mosoly játszott, ahogy végig nézett a vidám társaságon. Végül Natsu bevágódott mellé, s rákérdezett arra, hogyan beszélhetne a föld sárkányával. Yumi elmosolyodott.
- Könnyedén. Érezd a föld rezgéseit – felelt. – Ha megérted, miért nő a fű, miért törik a gally, akkor már beszélhetsz is vele. – Natsu elképedve meredt a lányra.
- Ez nekem túl bonyolult – sóhajtott. Végül lemondott a dologról és visszatért a fiúk közé. Yumi felállt és már az ajtó felé indult volna, mikor Makarov megszólalt.
- Nem akarsz csatlakozni a céhhez? Akkor nem lennétek egyedül. Vagy ennyire fontos őrizni azt az erdőt?
- Fontosabb, mint azt gondolná – felelt a lány. – De egy pár napot még várhat. Köszönöm, a meghívást. – A következő pillanatban már ott volt abban a porfelhőben, mely a verekedőket rejtette magában. Magnolia városa ismét élte megszokott életét.