Harmadik fejezet: James

1979

Perselus mereven állt a szőnyegen, a kiugró kandallópárkány előtt, s ha nem lett volna olyan ideges, lenyűgözte volna Lily viselkedése, aki – mint általában mindig, ha izgatott volt – önkéntelenül mugli módszerekkel látott neki a takarításnak, holott elintézhette volna az egészet egyetlen pálcaintéssel. Most is ide-oda rohangált a tágas szobában, és hol itt, hol ott igazított meg egy-egy félrecsúszott párnát a székeken, vagy a kanapén.

Lily látta a férjén, mennyire rosszkedvű, de ezúttal nem törődött vele. Csak azon csodálkozott, hogy még nem kezdte meg a nehéz léptekkel fel-alá mászkálást, holott általában ez volt a kedvenc időtöltése, amikor felhúzta magát valamin. A nő vetett még egy utolsó pillantást a szobára, mintegy meggyőződve róla, hogy minden a helyére került, aztán kezével letörölte gyöngyöző homlokát. Pillantása aztán férjére fordult, és felsóhajtott, mikor meglátta, hogy a férfi bosszúsan méregeti őt. Dühösen összehúzta a szemét, és csípőre tett kézzel megszólalt:

– Ne merészelj így nézni rám, Perselus Piton! – jelentette ki feddő hangon, férje meglepett pislantására pedig felkacagott. Megkönnyebbülve látta, hogy a hangra mintha felengedne a férfi arcára fagyott jeges komorság, teste engedett korábbi feszességéből, s még a szája széle is felfelé kunkorodott, valamiféle alig észrevehető félmosolyt eredményezve. – Ha ott maradsz, James minden bizonnyal a lábadra tapos, amikor megérkezik – figyelmeztette férjét játékos hangon.

Perselus összehúzta a szemöldökét, de azért arrébb lépett, s megállt a szoba közepén. Lily jelentőségteljesen oldalra biccentette a fejét, és feltűnően kedvenc széke felé bökött, mire a férfi lemondóan felsóhajtott, és kelletlenül leereszkedett az ósdi ülőalkalmatosságra, megeresztve egy fintort, amikor a szék nyikorogva besüppedt alatta, és arra késztette, hogy túlságosan hátradőljön benne.

Lily mosolyogva megindult felé, majd a legkevésbé sem nőies mozdulattal a másik ölébe fészkelte magát. Mikor fejét férje vállára hajtotta, Perselus karja ösztönösen átfogta a derekát, hogy még közelebb vonja magához. A nő megfogta a kezét, és szórakozottan simogatni kezdte a másik kérges tenyerét.

Perselus figyelte mit csinál, szemével akaratlanul is nyomon követve a finom ujjak útját, ahogy Lily lassan végigment az évek során tenyerére kérgesedett minden bőrhibán, amit a bájital hozzávalók aprításakor és szeletelésekor szerzett. Ők ketten számos órát töltöttek együtt Perselus laborjában. A nő gyakran segített neki, akár egy asszisztens, de legtöbbször inkább a saját főzeteivel foglalkozott. Bár a Roxfortban minden kétséget kizáróan a bűbájtanban jeleskedett leginkább, az semmit sem vont le csodálatos tehetségéből, amit az üst mellett mutatott.

– Pers. – A férfi akaratlanul összerezzent a baljóslatú hangvételre, de Lily ösztönösen, megnyugtatóan végigsimított a tenyerén, mielőtt folytatta. – James már beleegyezett, hogy segít nekünk. Kérlek, ne szállj szembe vele. – Hangjában nyoma sem volt figyelmeztetésnek, vagy megrovásnak, de Perselus álla még így is megfeszült, Lily pedig ismét felsóhajtott.

– Udvarias leszek – ígérte fojtott hangon. Felesége addig fészkelődött, amíg megfordult, s hátát a férfi mellkasának támasztva kényelmesen elhelyezkedett.

– Szavadon foglak, Perselus – mondta végül komoly hangon. A férfi nem válaszolt, csak a fogát csikorgatta. Lily mosolyogva megfogta a másik mindkét karját, és maga köré vonta őket. Amikor a nő teste az övéhez simult, Perselus is elengedte magát, s így maradtak mindketten, mozdulatlanul, James Potter érkezését várva.

Mikor a kandalló felparázslott, a férfi egyetlen könnyed mozdulattal felállt, s gyengéden talpra állította a feleségét. Amikor illendőségből féllépésnyire megpróbált eltávolodni tőle, Lily határozottan megfogta a kezét. Egy pillanatig kedve lett volna vitatkozni – mindig kellemetlenül érezte magát, ha személyes kapcsolatait mások előtt kellett nyilvánosan mutogatnia, főleg James Potter előtt – végül azonban úgy döntött, nem érdemes.

Perselus arca a nyugalom erőltetett maszkjába torzult, amikor látta a férfit biztos lábbal kilépni a kandallójukból. Amint a zöld láng kihunyt mögötte, Potter elmosolyodott, Perselus éles szeme azonban kiszúrta arcának apró rándulását, pont abban a pillanatban, ahogy a férfi tekintete kettejük összefonódott kezére fordult.

Perselus csaknem elmosolyodott, s valamiféle rideg büszkeség öntötte el a testét, amikor arra gondolt, hogy Lily az övé lett, Potter pedig egyedül van. Az érzés azonban amilyen hamar rátört, olyan gyorsan el is párolgott. James Potter nemsokára nyilvánosan bejelenti majd az ő feleségével való szoros kapcsolatát, ráadásul Perselus fiának apjaként fogja ismerni mindenki.

Torkába keserű váladék tolódott az utolsó gondolatra, de erőnek erejével leküzdötte rosszullétét, az évek alatt megszokott rutin segítségével pedig könnyedén elrejtette elméjét a többiek elől, s méltóságteljes biccentést produkált ellensége felé.

– Jó estét – köszöntötte udvariasan.

Lily egy pillanatra felnézett rá, majd barátjára mosolygott. – James.

Potter, immár a másik férfit figyelmen kívül hagyva, szélesen mosolygott Lilyre, a nő pedig elengedte férje kezét, és szoros ölelésbe zárta barátját. – Köszönöm – mondta neki egyszerűen, Potter szája pedig a mondást idézve lassan tényleg egészen fülig ért.

A páros kicsit hosszabb ideig állt így egymás ölelésében, mint az Perselus szerint szükséges lett volna, de miután kibírta, hogy ne vágja ki Pottert az ablakon keresztül abban a pillanatban, ahogy az otthonukba lépett, most is sztoikus arccal, csupán legbelül háborogva viselte, ahogy a másik férfi megérinti a feleségét.

Lily az egyik székhez irányította barátját, ő maga pedig leült vele szemben a kanapéra. Perselus némi habozás után, egyenes derékkal, szintén felesége mellé telepedett, habár illendőségből tartotta a megfelelő távolságot.

Potter árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát, Perselus tagadhatatlan rosszkedve pedig látszólag elégedettséggel töltötte el; nyilván azt hitte, hogy amilyen kimérten a férfi viselkedik Lilyvel, az biztos valamiféle nehézségekre utal kettejük kapcsolatában. Potter hízelkedő képét látva Perselus legszívesebben levakarta volna róla azt az idióta vigyort, de végül inkább csak némán hallgatott, míg felesége megszólalt.

– Mit mondtál a többieknek? – kérdezte Lily, hogy némiképp ellensúlyozza a szobára telepedő komorságot.

James halványan elmosolyodott. – Hogy már hetek óra összejárok veled. Sirius teljesen kiakadt, hogy ilyen sokáig rejtegetni mertem előle a dolgot.

– Gondolom, még ennél is dühösebb lesz, ha meghallja, hogy „összeházasodtunk" – nevetett Lily, Perselus pedig összerezzent mellette a kanapén. Jamesnek ezúttal nem tűnt fel ellenfele reakciója, mivel minden figyelmével Lilyn csüngött, s együtt nevetett vele.

– De még mennyire! Alig bírtam lerázni őt, szó szerint el kellett szöknöm, nehogy utánam jöjjön ma este. Remus és Peter sem fogadták sokkal jobban, bár ők inkább megbántottnak, semmint dühösnek látszottak. Nem baj, idővel elsimítok mindent – mondta, majd elhallgatott, s kissé bizonytalanabbul folytatta. – Akkor holnap eljössz?

Lily ismét Perselusra pillantott. Bárki más megesküdött volna, hogy a férfi a nyugalom szobraként üldögél azon a kanapén, felesége azonban elég jól ismerte ahhoz, hogy tudja, mennyit kivesz belőle ez a beszélgetés Jamesszel. Legszívesebben odanyúlt volna, hogy megfogja a kezét, de tudta, hogy a másik nem díjazná a gesztust, ha az épp James előtt történik. Kissé tanácstalanul visszafordult hát beszélgetőpartnere felé, aki aggodalmas arccal várta a választ előbbi kérdésére.

– Igen… Perselus is velünk jön, de egy összezavaró-bűbáj védelme alatt, láthatatlanul – felelte Lily, s bár a mondat végén nem volt kérdő tónus, mégis úgy hangzott, mintha félne James esetleges ellenállásától. A férfi nyelt egyet, de úgy döntött, Lily megérdemli, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék neki ezt az egész ügyet.

– Rendben – mondta James, és sietett viszonozni a nő arcán feltűnő megkönnyebbült mosolyt. – Reggel a Hop-hálózaton keresztül értesítem Siriust és Remust, és megkérem őket, hogy hívják át Petert is egy teára. Jobb, ha egyszerre intézzük el mindannyiukat, és nem kell lefutni a köröket újra és újra, mind a hármukkal egyenként.

Lily egyetértően bólintott, Perselus pedig lelkesedés nélkül ugyan, de szintén rábólintott James tervére. A nő már-már fellélegzett, hogy túl vannak a nehezén, de sajnos csalódnia kellett.

– Tudom, hogy már beszéltünk erről – kezdte habozva James, de Lily felemelt szemöldökét látva kis szünetet tartott. Zavartan megköszörülte a torkát, aztán folytatta. – Sokkal könnyebb lenne az egész, ha elmondhatnánk…

Nem volt esélye befejezni, mert Perselus dühösen felmordult. – Nem! – mondta határozottan, James halk megjegyzése után pedig ez az egyetlen szó szinte robbanásszerűen hatott a helyiségben. Potter nem szólt, csak elhúzta a száját.

– Nem kockáztathatjuk meg, James – felelte Lily halkan, békítően, Jamest azonban látszólag nem sikerült meggyőznie. A férfi továbbra is úgy tett, mintha Perselus ott sem lenne, és folyamatosan Lilyhez intézte szavait.

– Lily, valószínűleg mindannyian sok időt töltenek majd itt az elkövetkezendő időkben. Ha nem mondjuk el nekik, elég nehéz lesz Perselus jelenlétét megmagyarázni, hacsak nem akar folyton láthatatlanul mászkálni közöttünk – tréfálkozott.

Lily behunyta a szemét, mert pontosan tudta, mi következik. Nem is kellett sokáig várnia. Perselus ökle megfeszült, szeme összeszűkült, gyűlölettel teli pillantása ellensége felé fordult, s szinte lángolt benne az ellenszenv.

– Ez az én otthonom, Potter. – Szinte köpte a szavakat.

– Azok pedig az én barátaim – jelentette ki James.

– Nem érdekel, kik a „barátaid". Örülhetsz, hogy egyáltalán beleegyeztem a látogatásukba. Nem fogjuk Lilyt még nagyobb veszélynek kitenni, csak mert képtelen vagy titkot tartani a koszos farkas, meg a falkája előtt.

– Lily egyáltalán nem is lenne veszélyben, ha te nem csatlakozol Voldemorthoz, Piton! – csattant fel Potter. Utálta, ha valaki a többi Tekergőt szidta a füle hallatára, és kezdett kifogyni a béketűrésből.

– Nem csatlakoztam Voldemorthoz, Potter. Mindössze cselhez folyamodtam, hogy megvédhessem Lilyt az anyámtól. – Egy ér veszélyesen lüktetni kezdett Perselus homlokán.

– Én pedig azért vagyok itt, hogy újabb cselt eszeljünk ki Lily védelmében – tiltakozott Potter, aki nem ismerte még Perselust elég jól ahhoz, hogy felismerje a figyelmeztető jeleket. – Ha ez a kapcsolat-dolog működni fog, az nem jelent mást, mint hogy közös életet, közös otthont teremtünk itt Lilyvel. Az én otthonomba pedig akkor lépnek be a barátaim, amikor csak akarnak. Vagy mégis mit gondoltál, hogy fog működni ez az egész? – Most már James hangjából is gyűlölet sugárzott.

Lily puhán megfogta férje kezét, hogy visszatartsa a válaszadástól, aztán a másik férfi felé fordult. – Nem mondhatjuk el nekik, James. Hidd el, én is ugyanúgy bízom bennük, mint te, de még Dumbledore is azt tanácsolta, hogy a titoknak négyünk között kell maradnia.

Öreg mentora nevének említésére James erőlködve lenyugtatta magát, majd kurtán bólintott, és karba tett kézzel hátradőlt a székén. A nő kimondott vagy kimondatlan könyörgésének sosem volt képes ellenállni.

Perselus befelé vigyorogva állapította meg, hogy felesége milyen könnyedén az ujja köré csavarta a férfit. Na persze, egy hozzá hasonló szánalmas griffendéles, akibe egy csöppnyi ravaszság sem szorult, nem csoda, ha nem tud ellenállni egy barát manipulálásának, főleg ha az illető épp Lily.

A nő pontosan tudta, mi jár most férje fejében, de úgy döntött, nem teszi szóvá, ehelyett ismét Jameshez intézte szavait. – A barátaidat mindig szívesen látjuk itt, James. Úgy kell tekintened erre a helyre, mint otthonodra, és szeretném, ha nem éreznéd kényelmetlenül magad.

James pár pillanatig furcsa tekintettel méregette, majd csendesen, vádlón megszólalt. – Régebben még nemcsak az én, de a te barátaid is voltak. – Lily elpirult, Perselus keze pedig ismét ökölbe szorult.

– Vigyázz a szádra, amikor a feleségemmel beszélsz, Potter! – vicsorogta.

– A feleséged egyedül is meg tudja védeni magát, Piton – felelte hidegen James.

Piton parázsló tekintete szinte lyukat égetett ellenfele koponyájába. – Fogalmad sincs, mire van Lilynek szüksége, griffendéles – sziszegte, méghozzá olyan hangsúllyal, ami kétséget sem hagyott felőle, hogy az utolsó szót nem dicsérő jelzőként értette. Potter arcán vörös foltok gyúltak ki a méregtől, de Perselus elégedettsége rövid életűnek bizonyult, amikor a másik férfi dühösen Lily felé fordult.

– Hát tényleg erre vágysz, Lily? Olyan férfira, aki gyűlöl azért, ami vagy? Aki folyamatosan veszélybe sodor? Pedig olyan boldog lehettél volna, Lily. – Hangjában nem volt könyörgés, csak valamiféle dühvel kevert szomorúság és megbánás.

A nő már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, férje azonban megelőzte. – Oh, igen – mondta vontatottan. – A legutóbbi szánalmas kísérleted Lily boldogítására Roxmortsban, egy csodálatosan boldog éjszakát eredményezett számunkra. Biztosan emlékszel rá, hiszen én magam kísértem vissza a toronyba őt a következő reggelen.

– Perselus! – kapott levegő után Lily, rémülten nézve, ahogy James elsápad, ölében fekvő kezei pedig megállíthatatlan remegésbe fognak.

Felesége reakciója nem engedte, hogy Perselus igazán kiélvezze a szavai keltette hatást, amit Potter immár képtelen volt visszafojtani. Ajkai pengevékonyságúra keskenyedtek, ahogy összeszorította a száját; egyáltalán nem tetszett neki, hogy felesége épp Potter előtt szólt rá, mintha csak egy taknyos kölyök lenne. Ő persze túl büszke volt ahhoz, hogy a másik férfi jelenlétében szóvá tegye a dolgot, így amikor Lily megrovó tekintete az övébe fúródott, határozottan viszonozta a pillantását, de nem szólt egy szót sem.

Lily egészen addig bámult férje szemébe, amíg biztos nem volt benne, hogy a másik nem folytatja James hiábavaló idegesítését, aztán ismét barátja felé fordult.

– Kérlek, bocsáss meg neki, James. Nem kellett volna ilyesmit mondania. – A férfi felnézett, majd biccentett egy aprót megértése jeleként. Lily megnyugodva állapította meg, hogy arcába visszatér egy kis szín, és melegen rámosolygott. Számtalanszor elnézést kért már Jamestől azon éjszaka után, és a férfi mindannyiszor biztosította, hogy nem haragszik rá. A nő tudta, hogy James még mindig szereti őt, és sajgott a szíve, amiért ilyen fájdalmat kell okoznia neki. Mégis… Perselust tiszta szívéből szerette, és ezzel James is tökéletesen tisztában volt…

Hogy elkerüljék a korábbi kényes témát, Lily megpróbálta elterelni a szót. – Dumbledore-nak volt egy javaslata, ami lehetővé teszi Perselus jelenlétét, anélkül, hogy összezavaró-bűbájt kellene alkalmaznia – mondta mintegy megnyugtatásképpen. James lassan elmosolyodott… nyilván maga elé képzelte a látványt, ahogy Perselus Piton duzzogva, láthatatlanul kerülgeti a mit sem tudó Tekergőket a saját konyhájában.

Perselus elkomorodott kissé a neki címzett tréfán, de mivel tudta, Lily miért folyamodott ilyen módszerhez, inkább lenyelte a békát. A nő jól megmosolyogta férje fintorát, majd Jameshez fordulva folytatta.

– Albus elmegy hozzád holnap, hogy közölje: Perselusnak védelemre van szüksége – mondta, majd James vigyorát és férje megfeszülő állát látva, sietve hozzátette. – Meg fog kérni rá, hogy engedd Perselust nálunk elrejtőzni egy időre.

A két férfi látta, ahogy idegesen ajkába harap, mire igyekeztek a lehető legközönyösebb arcot magukra erőltetni.

– Sirius természetesen vitatkozni fog… kettőtöknek muszáj jól kijönnötök egymással, hogy ezáltal megmutassátok neki, és a többieknek is, hogy nem lesz gond belőle, és minden rendben. – Hangja bizonytalanul elhalt az utolsó mondat után, és tőle szokatlan idegességgel, szórakozottan játszadozni kezdett a jegygyűrűvel.

– Sirius tényleg kemény dió – bólintott James, de hangja megnyugtatóan csengett. – Emiatt igazán nem kell aggódnod, Lily. A kezdeti időkben talán még meg is könnyíti majd a dolgunkat. Tapmancsot ismerve, jó ideig be sem teszi ide a lábát, amíg le nem csillapodik. – James szája széle megremegett a visszafojtott jókedvtől, s még Lily is visszamosolygott, habár szeme továbbra is aggodalmasan csillogott.

A kettejük között lévő köteléknek köszönhetően Perselus szinte mindig azonnal megérezte felesége rosszkedvének okát, s ez most sem volt másként. Magában csendesen elátkozta Eileent mindent ravaszságával együtt, és azt kívánta, bár sose keverte volna őket ilyen helyzetbe. Szerette volna, ha James végre felmegy a neki előkészített vendégszobába, és magukra hagyja őket, hogy végre óvatoskodás nélkül, őszintén megfoghassa Lily kezét, és elmondhassa neki, nem lesz semmi baj, utána pedig bocsánatot kérjen korábbi gyerekes viselkedéséért.

Persze amíg Potter itt ült velük szemben, egyiket sem tehette meg. Perselus tudta magáról, hogy nehéz ember, és keményfejű, s még akkor sem csúszott ki száján könnyedén egy bocsánatkérés, ha annak feleségén kívül nem volt más tanúja. Mivel egyelőre nem tehetett mást, csendesen megjegyezte:

– Valahogy kénytelenek leszünk megtanulni együttműködni.

Lily kérdőn bámult rá pár pillanatig, mintha azt vizsgálgatná, tényleg igazat mondott-e. Nem tűnt teljesen meggyőzöttnek, s csak akkor mosolyodott el igazán szívből, amikor James is határozottan rábólintott férje korábbi megjegyzésére.

Perselus, akit idegesített, hogy ellenfele segítsége nélkül egyelőre még feleségét is képtelen megnyugtatni, hirtelen felállt. – Ha megbocsátotok, van néhány bájital a laboromban, ami azonnali felügyeletet kíván. – Amikor Potter beleegyezően bólintott, ő egy biccentéssel, és egy „Jó éjszakát, Potter"-rel válaszolt, majd sietve sarkon fordult, és elmasírozott.

Lily egy órával később talált rá, amint egy bugyborékoló főzettel teli üst fölé hajolt. A nő gyorsan aktiválta a férje által évekkel korábban felállított némító bűbájokat, miután becsukta maga után az ajtót. Határozott léptekkel a Perselus mellett felállított munkaasztalhoz sétált, maga elé húzta a mozsarat, kézbe vette a mozsártörőt, és nekiállt a férje bájitalához szükséges aszfodélosz-gyökerek módszeres porrá aprításához.

Perselus figyelmét természetesen nem kerülte el a másik megjelenése, a szeme sarkából még figyelte is kecses mozdulatait, ahogy odasétált mellé, és nekiállt dolgozni. Nézte őt, amint egyenletes mozdulatokkal döngöli a mozsár tartalmát, s bár feltételezte, hogy a nő még mindig mérges rá a korábbi események miatt, bölcsen úgy döntött, nem töri meg a csendet, inkább hagyja, hogy Lily elrendezze magában a dolgokat, és ő szólaljon meg, amikor készen áll rá.

Lilynek fogalma sem volt, hogy a jelenleg férje üstjében fortyogó bájital kinek lesz, és mi célt szolgál. Már jóval korábban elhatározta, hogy soha nem fog kérdezősködni semmiről, ami esetleg Perselus kémkedésével, és Voldemorttal állhat kapcsolatban. Tudta, hogy ennél jobb döntést nem is hozhatott volna: férje mindig komor volt, amikor a téma szóba került, és látszott rajta, hogy utál beszélni arról, miféle szörnyűségeket kell végignéznie, amíg a halálfalók és Uruk társaságában van.

Lenézett, és elégedetlenül ráncolta a homlokát; úgy érezte, ez a mozsártörő nem megfelelő az aszfodéloszok aprításához, így óvatosan letette maga mellé, majd az ajtó mellett felállított tárolószekrényekhez sétált. Sokkal alacsonyabb volt férjénél, így tudta, hogy esélye sincs magától elérni a legfelső polcokon tárolt eszközöket, ezért keresett egy sámlit, és a szekrény elé vonszolta.

Perselus felpillantott, amikor meghallotta a zajt, és szemöldöke azonnal ráncokba szaladt, amikor meglátta, hogy felesége mire készül. Gyors sztázis-bűbájt szórt a félkész bájitalra, és három hosszú lépéssel Lily mellett termett.

A nő már fel is állt az odakészített sámlira, és épp nyújtotta a karját, hogy elérje a legfelső polcokat, amikor Perselus keze megállította. Meglepve lepillantott, s látta, hogy férje elégedetlenül csóválja a fejét.

– Nem kéne ilyesmiket csinálnod a te állapotodban, Lily. – A megjegyzésre a nő olyan legkevésbé sem nőies hangon horkantott fel, ami azonnal apró mosolyt csalt Perselus ajkaira.

– Terhes vagyok, Pers, nem pedig nyomorék – közölte a nő, de hangjában vidámság bujkált. Perselust megnyugtatta, amikor hallotta Lily szájából a becenevét. Senki másnak, csakis neki engedte, hogy így becézze, s a gesztusból kitalálta – ha felesége korábban dühös is volt rá, mostanra eléggé lecsillapodott.

A gondolat arra késztette, hogy másik kezével is felnyúljon, s ily módon megragadva a nőt, határozottan leemelte a sámliról, és gyengéden maga mellé állította a földre. Lily száját felismerhetetlen tiltakozás hagyta el, de amikor ott állt szemtől szemben a férjével, óvatosan felpillantott rá, és hagyta, hogy a másik finoman megsimogassa felhevült arcát.

Perselus őt bámulta, arcán kiismerhetetlen érzelmek suhantak át, Lily pedig tudta, hogy most türelmesnek kell lennie, mert férje bocsánatkérésre készül. Szerette volna elmondani neki – ahogy már sokszor megpróbálta –, hogy vele szemben semmi szükség nem lenne azokra a hihetetlenül erős mentális pajzsokra. Nem kell rejtőzködnie előtte, és nem kell félnie attól, hogy eltaszítja magától, ahogy korábban oly sokszor elszenvedte ezt a szüleitől. Ebben a pillanatban nem volt szükség szavakra, Lilynek annyi is bőven elég volt, hogy Perselus itt áll előtte, pajzsok nélkül, a maga módján mutatva ki, mennyire megbízik benne.

Perselus nagy levegőt vett, és végül sikerült kiböknie. – Bocsánatot szeretnék kérni a korábbi viselkedésemért. Gyerekes volt tőlem. – S bár a mondat nyugodtan, simán csúszott ki a száján, a nő egy pillanatra sem kételkedett a komolyságában.

Lily mosolyogva férje erős válla köré fonta a karjait. Perselus megkönnyebbült sóhajjal a nő feje búbjára hajtotta állát, és lassan kiengedte az eddig benn tartott levegőt. Hát mégis megbocsátást nyert. Tudta, hogy Lily túl könnyen adta meg neki a feloldozást, de ettől még ugyanúgy hálás volt neki érte.

– Próbálok majd jól kijönni vele, de csakis miattad, Lily. Nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad a saját otthonodban – mondta, és érezte, hogy felesége rábólint a szavaira.

– Köszönöm. Tudom, hogy ez mennyire nehéz neked – felelte, de a mondat vége hatalmas ásításba torkollott. Perselus elkomorodva emelte fel a nő állát, hogy a szemébe nézhessen.

– Kimerültél. Ágyban lenne a helyed – feddte meg gyengéden, mire a nő csak a szemét forgatta.

– Úgy hangzol, mint az anyám – puffogta.

– Akkor anyád minden bizonnyal bölcs asszony lehet – közölte Perselus megfontoltan. Lily felkacagott, a férfi pedig megkönnyebbült a nő boldogan csillogó, zöld szemét látva.

– Valóban így van – jelentette ki Lily halálos komolysággal. – Mindig azt mondogatta, hogy egy házaspárnak egyszerre illik ágyba bújni. – Ezzel jelentőségteljesen a hátuk mögött fortyogó üstre nézett.

Perselus azonnal vette a lapot; pálcájával a korábbinál erősebb bűbájt szórt az üstre és az előkészített hozzávalókra, hogy elálljanak reggelig, majd elfogadva Lily felé nyújtott kezét, követte felségét kifelé az ajtón.