Ötödik fejezet: Tekergő trió
1979
Perselus egy cseppet sem élvezte a hátán végigborzongó nedves, hideg érzést, amikor Lily kimondta rá az összezavaró-bűbájt, ennek ellenére közönyös arccal tűrte a megpróbáltatást; megfogadta ugyan, hogy mindent megtesz a Potterrel való békés együttműködés érdekében, ennek ellenére semmiféle gyengeséget nem volt hajlandó kimutatni a másik férfi előtt.
Perselus azonban ezúttal hiába pazarolta sztoikus nyugalmát, mert James még csak felé sem nézett. Kifelé bámult a konyha ablakán, és azon tűnődött, mégis mivel érdemelte ki, hogy most ez történik vele. A világ legboldogabb emberének érezte magát, amikor Lily annak idején igent mondott neki, és elmentek randevúzni… az álom azonban nagyon hamar rémálommá vált.
Talán, ha kicsit hamarabb belátta volna, hogy a gyerekes viselkedés nem vezet sehová… ha nem cukkolta volna Pitont éveken keresztül, ezáltal eltaszítva magától Lilyt, akkor nem arra pazarolták volna azokat az éveket, hogy dühösen fújjanak egymásra. Ha legalább megpróbált volna összebarátkozni Perselus Pitonnal, akkor a lány nem csupán egy arrogáns bunkónak könyvelte volna el, és talán hetedévnél korábban is elkezdhetett volna udvarolni neki.
Ez a zsíros hajú szemétláda pedig talán nem használta volna ki Lily sebezhetőségét azon az éjszakán, ha úgy érezte volna, tettével egy barátot árul el. Az utolsó gondolatra majdnem felkacagott. Na persze, ilyen fokú hűséget és odaadást feltételezni egy mardekárosról, még az elképzelt ideális esetben is teljesen felesleges. Megrázta a fejét, és amikor megfordult, látta, hogy Lily őt bámulja.
Piton nem állt ott a nő mellett, de James feltételezte, hogy a másik férfit immár a bűbáj rejti el a szeme elől. Meglehetősen zavarónak találta a gondolatot, hogy Piton láthatatlanul őgyeleg körülötte. Eszébe jutott, vajon a férfi a roxforti éveik alatt is használta-e ezt a trükköt. Ha így tett, az rögtön megmagyarázna pár dolgot gondolta James vigyorogva.
– Készen állsz? kérdezte Lily, mire ő bólintott, s próbált nem odapillantgatni a nő melletti üres helyre. Rájött, hogy Piton arckifejezését nem látni még rosszabb, mintha szemtől szemben kéne állnia vele; na nem mintha átlagos esetben sok mindent ki lehetett volna olvasni a férfi kemény arcvonásaiból. James egyszerűen fel nem foghatta, mit lát Lily ebben az emberben, de félt, hogy bármi legyen is az, ő maga sosem fogja megtapasztalni.
Még akkor is ez a nyugtalanító gondolat járt a fejében, amikor követte Lilyt (és minden bizonnyal Pitont) ki a konyhaajtón át a kertbe. Amikor megálltak a gondosan nyírt gyepen, megvárta a nő biccentését, majd megpördült a sarkán, a következő pillanatban pedig mindketten ott álltak James saját házának ajtaja előtt.
James szülei néhány évvel ezelőtt hunytak el, ő pedig megörökölte tőlük a hatalmas családi házat. Remus és Sirius, amikor épp nem Dumbledore-nak és a Rendnek intéztek valamit, szintén itt éltek vele. A trió remekül kijött egymással, James pedig egyfajta szorongással gondolt arra, milyen nehéz is lesz most elválni tőlük, s mennyire fognak neki hiányozni.
Lily odalépett mellé, s amikor megfogta a kezét, Jamest melegség öntötte el a gesztus miatt, holott tökéletesen tisztában volt azzal, hogy ez csupán műsor a Tekergők többi tagjának megtévesztésére. A mozdulat mégis valahogy annyira helyesnek tűnt. Lily kezét olyan jó érzés volt újra a kezében tartani, mintha testének egy régóta hiányzó darabkáját most kapta volna vissza, hosszú-hosszú idő után. Önkéntelenül elmosolyodott, a mosoly pedig önelégült vigyorrá változott, ahogy éles fülével elkapta a háta mögött felhangzó elfojtott morranást. Ó igen, a ma esti műsor nagyon is élvezetes lesz.
Pálcáját előkapva egy hangos Alohomorával kinyitotta az ajtót, majd a meglepetten felsikkantó Lilyt a karjába kapva, átcipelte őt a küszöbön. Elvégre Lily mugli nevelésű, nem igaz? Miért ne tarthatná hát tiszteletben a friss házasokra vonatkozó mugli szokásokat? Így történt, hogy James széles mosollyal az arcán, és egy döbbenettől tágra nyílt szemű Lilyvel a karjaiban lépett be házának küszöbén.
0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-0
Perselus legszívesebben odaugrott volna, hogy kitépje Lilyt Potter mancsai közül. Mikor rájött, hogy máris önkéntelenül nekiindult, hogy megvalósítsa szándékát, gyorsan hátrált két lépést, s próbálta dühét kordában tartani. Potter nyilván az ő bosszantására csinálja ezt a műsort, de mivel Lilynek csak jót akar, ezúttal kénytelen lesz hagyni, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. Nem tehet mást, mint hogy vár, és csendben figyel.
A lépcső felől léptek dobbanása hallatszott, amikor azonban a Tekergők triója meglátta, mi vár rájuk odalent, döbbenten megtorpantak.
– Meglepetés! villantott rájuk egy fülig érő vigyort James, majd óvatosan megemelte bal kezét, ahol Lily térdét fogta, és meglengette barátai előtt gyűrűsujját. Black tért magához először a sokkból; boldog üvöltéssel, ugorva áthidalta a lépcső aljáig hátralévő távolságot, a pároshoz rohant, kitépte Lilyt barátja karjából, háromszázhatvan fokos fordulatot tett vele, majd talpra állította. Aztán ugyanezt a bolondos mozdulatsort megismételte Jamesszel is.
Perselus idegei pattanásig feszültek, látva, hogy Black milyen óvatlanul dobálja terhes feleségét, sőt, ösztöneinek engedelmeskedve még a pálcáját is a kezébe kapta, amikor a férfi megérintette Lilyt. Hogy a nőnek mégsem esett baja, Perselus gyorsan vett pár mély lélegzetet, s miközben visszacsúsztatta pálcáját a ruhaujjába, emlékeztette magát, hogy ezek itt sosem tennének kárt Lilyben, s az egyetlen ember, akinek félnivalója lenne tőlük, ha kiderülne a nő férjének igazi kiléte, az ő maga.
Teste ennek ellenére ismét megfeszült, amikor Lupin leért a lépcsőn, s bár sokkal visszafogottabban, de pont olyan undorító közvetlenséggel és örömmel üdvözölte Lilyt, ahogy Black tette az imént. Amikor Lupin gyengéden átölelte a nőt, és adott egy baráti puszit az arcára, Perselus ismét a pálcája után kapott; a legkevésbé sem tetszett neki a tudat, hogy egy vérfarkas ilyen közel merészkedik a feleségéhez. Szerencsére a kontaktus nem tartott tovább pár másodpercnél; Lupin továbblépett, és ahogy átölelte Jamest, jó alaposan meglapogatta barátja hátát.
Végül Pettigrew is lemerészkedett a lépcsőn, s gyengéden kinyújtva a karját, kézfogással üdvözölte Lilyt, miközben halk gratulációt motyogott neki, aztán megismételte az egészet Jamesszel is.
Perselus elégedetten bólintott a férfi visszafogott reakcióját látva, bár természetesen a többiek számára láthatatlanul.
– James! tört ki Black szinte üvöltve, s még Perselus is összerezzent a váratlan ordítás hallatán. Miért nem vártál meg minket? kérdezte követelőzően, de még a bájitaltan professzor is megállapíthatta, hogy hangjában nyoma sincs semmiféle neheztelésnek. Számtalanszor látta már haragosnak a férfit, ez a mostani Black azonban inkább tűnt békésnek, mintsem felindultnak.
– Ugyan, te meddig tudtál volna várni erre? somolygott Potter, teátrális mozdulattal Lilyre mutatva. A nő szemöldöke a magasba szánkázott, Perselus viszont érezte, hogy ezúttal még az arca is belevörösödik a méregbe, s most először hálás volt az összezavaró-bűbájért. Szinte soha, semmi nem tudta így kihozni a sodrából, s mások előtt mindig képes volt visszafogni magát.
– Jaj, James! csóválta a fejét rosszallóan Lupin, s ha Perselus nem utálta volna annyira a férfit, még köszönetet is mondott volna neki.
– Bocs, Lils szabadkozott Potter, a megbánás legkisebb jele nélkül. Perselust kimondhatatlanul idegesítette az ostoba becenév, s újra nem először azt kívánta, bár anyja is rég a temetőben feküdne férjura mellett, s akkor neki sem kéne elviselnie ezt az egész kalamajkát.
– Teát, Lily? jelent meg Pettigrew hirtelen a nő könyökénél, tálcán cipelve egy ezüst teásszettet.
– Köszönöm, Peter mosolyodott el Lily, s óvatosan levette a tálcáról az egyik csészét, majd helyet foglalt egy tágas kanapén a nappaliban, ahová James vezette be a társaságot pár perccel korábban.
Peter lassan körbekínálta a tálcát, s míg Potter és Lupin mindketten elfogadták az italt, Black türelmetlen intéssel elhessegette a férfit. Pettigrew eliszkolt, s miután a tálcát óvatosan az alacsony dohányzóasztalra állította, leült a társaságtól legtávolabb álló székbe.
– Szóval végre ráuntál a jó öreg Pipogyuszra szólalt meg hirtelen Black közömbös hangon, Potter pedig becsületére legyen mondva majd kiköpte a teáját, majd dühös pillantást vetett barátjára.
– Merlinre, Tapmancs! kiáltotta. Nem tennéd meg most az egyszer, hogy…
Lily nyugodt hangja beléfojtotta a szót. Semmi gond, James mondta, s amikor neheztelő pillantását Blackre fordította, még a férfi is kényelmetlenül fészkelődni kezdett tekintetének súlya alatt. Perselus és én évek óta nem vagyunk együtt, Sirius mondta, s a bájitalmester elkomorodott a könnyed hazugságot hallva. De megköszönném, ha tartózkodnál annak az undok névnek a használatától fejezte be fanyarul, mire Black megeresztett felé egy habozó mosolyt.
– Sajnálom, Lily mondta engesztelő hangon, a nő pedig néhány másodperc múlva viszonozta a mosolyt. Black somolyogva Potter felé fordult. Pont olyan tüzes, mint régen, igaz-e, Ágas? Potter felnevetett.
– Másképp nem is lenne az igazi felelte, lágyan megpaskolva Lily térdét. Perselus árgus szemmel figyelte, nehogy a férfi keze feljebb csússzék, mint kellene.
Lily fejét csóválta a gyerekes párbeszéd hallatán.
– Sok holmid van, amit át kell költöztetni, Lily? érdeklődött Lupin, mire Potter idegesen megköszörülte a torkát.
– Igazság szerint, Holdsáp, Lily házában fogunk élni… egy darabig tette gyorsan hozzá, látva Black elvörösödő ábrázatát.
Sirius megnyugodva elvigyorodott. Nem is rossz ötlet. Nyilván nem szeretnétek, ha két agglegény közelsége megsavanyítaná az édes mézesheteket.
A célzásra Perselus majdnem hangosan felmordult, de a nő csak a szemét forgatta. A bájitalmester kissé elkomorodott a reakció láttán. Felesége sokkal jobb színésznőnek bizonyult, mint azt korábban hitte volna, de ez nemhogy elégedettséggel töltötte el, inkább rosszkedvű lett tőle. Jobb szerette a nő kendőzetlen őszinteségét látni.
Miközben a társaság mindenféle ostobaságokról fecsegett, Perselus türelmetlenül ácsorgott az ajtónál, s már-már megváltásként könyvelte el, amikor órák múlva Albus feje végre megjelent a kandallóban.
– Nahát, Albus. Jó estét üdvözölte Potter az idős mágust tettetett meglepődéssel.
– Neked is jó estét, fiam. Átjöhetnék egy kicsit? kérdezte vidáman Dumbledore, s amikor Potter méltóságteljesen intett, a férfi pillanatok múlva kilépett a kandallóból.
A Tekergők lelkesen körbevették, s sorban kezet fogtak vele, amikor azonban Potterre került a sor, Dumbledore arca kissé elkomorodott, s az öreg mágus megszólalt.
– James, beszélhetnék veled és Lilyvel hatszemközt?
Potter csodálkozást és kíváncsiságot színlelve bólintott, Perselus pedig magában megállapította, hogy Lily sokkal hihetőbben játssza a szerepét. James motyogott valami beleegyezésfélét, s karját nyújtva a nő felé, bevezette a látogatót dolgozószobájába. Perselus hangtalanul követte őket.
Rövid stratégiai megbeszélést tartottak, Perselus pedig élvezettel mustrálta Potter zavart arcát, miközben még mindig az összezavaró-bűbáj hatása alatt Dumbledore-ral társalgott. Még azt sem bánta, hogy Lily a beszélgetés alatt végig az ő láthatatlan kezébe kapaszkodott. Aligha kellett szégyellnie magát Potter előtt, elvégre a restelkedésre okot adó cselekedet a férfi számára úgyis láthatatlanul zajlott, s ha a férfi sejtette is, hogy mi folyik, nem lehetett biztos benne.
Miután elhagyták a szobát, Albus zajos istenhozzádot mondott a társaságnak, majd a zöld lángok forgatagába lépve, távozott.
– Albus tudott a házasságról szólalt meg vádlón Black, abban a pillanatban, hogy az idős mágust elnyelte a kandalló. James a szemét forgatta barátja reakcióján.
– Mit akart tőletek, James? érdeklődött Lupin, a nyugalom kedvéért elengedve a füle mellett Sirius megjegyzését.
James azonnal ökölbe szorította a kezét, s Perselus megértette, hogy most megpróbál úgy tenni, mintha ideges lenne. A férfi gyorsan elmesélte Albus látogatásának okát, bejelentését pedig döbbent csend fogadta, végre okot adva Perselusnak, hogy a délután folyamán most először ő is jól érezze magát. Kifejezetten élvezetes volt a tátott szájjal bámuló griffendélesek látványa.
– Csak nem beleegyeztél? kérdezte vádlón Black, amint újra megtalálta a hangját.
– Hát persze, hogy beleegyezett, Tapmancs. Nyugodj meg, kérlek szólalt meg a mindig józan Lupin, megnyugtatónak szánt hangon.
Potter felsóhajtott, mikor barátja dühösen felpattant, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Muszáj volt belemennem, Sirius. Albus nem kért volna tőlem ilyesmit, ha lenne más lehetőség.
– De pont Pipo… Piton? Black óvatosan Lilyre pillantott. A nő egész végig ott állt Perselus mellett, mintha az ő jelenlétéből próbálna erőt meríteni, a férfi pedig óvatosan mellé oldalazott, s úgy helyezkedett, hogy karjuk éppen összeérjen. Örült, amikor látta, Lilyt mennyire megnyugtatja ez az apró testi kontaktus.
Végül Potter és Lupin minden meggyőző erejére szükség volt Black lenyugtatásához, s amikor a férfi végre leült a székébe, még azt is megígérte, nem látogat el hozzájuk, amíg nem képes elég önuralmat összeszedni magában, hogy ne ugorjon Piton torkának az első adandó alkalommal.
– Végül is, Tapmancs, mindannyian egy oldalon állunk jegyezte meg Potter, mire Black szkeptikusan felhorkantott, s csak Lily megrovó pillantására szedte össze magát ismét.
– Jól van, Ágas, legyen hát bólintott Black, s így, hogy immár az ő hozzájárulását is begyűjtötték, a „házaspár" készülődni kezdett. Lupin kikísérte őket az udvarra, Black viszont makacsul odabent maradt Pettigrew-val együtt utóbbi inkább csak azért, hogy Sirius ne maradjon egyedül, amikor ilyen hangulatban van.
Perselus még kénytelen volt elviselni a látványt, hogy Lily búcsúzóul megpuszilja Lupint, aztán mindhárman visszahoppanáltak saját házuk kertjébe. Alig érkeztek meg, Potter szinte máris kimentette magát, így a házaspár kettesben lépett be a konyhába.
Perselus megkönnyebbült, hogy az elpazarolt délután végeztével végre újra önmaga lehet, s amikor Lily megszabadította a bűbájtól, jólesően összeborzongott a hátán végigfutó melegségtől. A nő szinte még le sem tette a pálcát, máris férje karjába repült. Perselus kicsit megtántorodott a nem várt fordulattól, de sikerült talpon maradnia, s mindkét karjával szorosan átölelve feleségét, elégedetten felsóhajtott Lily közelségének melegét érezve.
– Hiányoztál, Pers suttogta a nő, mire Perselus lenyűgözve megemelte egyik szemöldökét.
– Nem mentem sehova felelte, Lily pedig, megérezve a másik hangjában bujkáló jókedvet, komor tekintettel felnézett rá.
– Hát, nekem attól még úgy tűnt. Tudod, én nem láthattalak téged jegyezte meg éles hangon.
– Tisztában vagyok vele, igen vágott vissza könnyedén, mire Lily kinyújtotta rá a nyelvét.
Perselus kissé meglepődött a gyerekes reakción, de gyorsan összeszedte magát, s vigyorogva válaszolt. Édesanyád nem figyelmeztetett, hogy ha nem vigyázol, így maradsz?
Lily nevetve felágaskodott, és gyors csókot nyomott férje orrára, majd kéz a kézben elindultak Perselus laborja felé.
A férfi már hajnalban, jóval Lily ébredése előtt befejezte az előző este félbehagyott bájitalt, most pedig nekilátott, hogy belefogjon egy újba. Gyakorlott mozdulatokkal felállította az üstöt, Lily pedig távolról figyelte, de nem segített, ahogy általában szokta. A férjének is feltűnt a nagy csend néhány perc után, mire aggódva abbahagyta a munkát, és hátranézett.
– Lily, ugye nem érzed rosszul magad?
A nő elmosolyodott férje reakcióján, és megrázta a fejét. Nem, csak elgondolkodtam…
Perselus elkomorodott. És miről?
– Szerinted ez tényleg működni fog? kérdezte Lily, kimerült hangját hallva pedig Perselus most már valóban megrémült. Gyorsan letette a kést, és odalépett, gyengéden két kezébe zárva felesége kezét.
– Igen mondta egyszerűen. Lily kérdőn felnézett rá, de ő csak mosolygott, és remélte, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy reményt adjon neki. Mikor a zöld szemekben lassan felengedett a félelem, már tudta, hogy sikerrel járt. Nem lesz könnyű. De soha, semmi iránt nem voltam még ennyire elkötelezett, mint feléd, és a kisfiunk felé. Megteszek bármit, hogy a tervünk működjön.
Lily az ajkába harapott, s bár ilyesmi nagyon ritkán esett meg vele, könnyek gyűltek a szemébe. Perselus mellkasa összeszorult, ahogy gyengéden végigsimított felesége arcán, s felfogta a könnyeket, mielőtt azok lehullottak volna.
A nő megfogta az arcát simogató kezet, aztán előredőlt, hogy férje könnyedén átölelhesse.
– Szeretlek, Pers mondta csendesen.
– Én is téged felelte ő, lágy csókot nyomva a másik feje búbjára.