Hatodik fejezet: Cselszövés
1996
Bár sokan talán idiótának tartották volna ezért, Harry valahogy mégis úgy érezte, még sosem remegett ennyire a gyomra egyetlen pincében letöltendő bájitaltan óra előtt sem. A griffendéles-mardekáros közös csoport összes diákja elfoglalta szokásos helyét, s csak Piton megjelenésére vártak.
Harryben felmerült, hogy ha tegnap legalább egy pillantást vethetett volna a férfira, most közel sem lenne ennyire ideges. Piton ugyanis először, mióta Harry megkezdte roxforti tanulmányait nem jelent meg az előző napi évnyitó lakomán, s a fiúban még az a nevetséges gyanú is felmerült, hogy a férfi csak azért maradt távol, hogy az ő idegein táncoljon. Ez természetesen abszurd feltételezés volt, hiszen Piton nem tudhatott a griffendéles fiú zaklatott lelkiállapotáról.
Eme zaklatottságot azonban nem csupán a düh táplálta. Harry az utóbbi két éjszakát álmatlanul forgolódva töltötte, a felindultság és felháborodás tengerén hányódva, miközben hol anyját és Jamest, hol Pitont hibáztatta, bár a bájitaltan tanárra különösen dühös volt. Egyszerűen képtelen volt napirendre térni afölött, hogy ez a három ember képes volt ekkorát hazudni az ő származásáról, nemcsak neki, de mindenki másnak is. Aztán ott volt az a fura érzés, amit Harry még magának sem akart bevallani, de letagadni is képtelenségnek tűnt.
Hangosan senkinek nem merte kimondani, de borzalmasan megbántottnak érezte magát. Bántotta, hogy Piton, sőt, főleg egy Perselus Pitonhoz hasonló undok fráter nem akarta őt fiaként elismerni. Mégis mennyire lehetett elviselhetetlen kisgyerek korában, hogy a saját apja ennyire megutálta?
S ha ez még nem lett volna elég, a düh és megbántottság érzésébe keveredett némi undor is. Habár három barátján kívül senki sem tudott a titokról, Harry összeborzadt már a gondolatra is, hogy pont a Roxfort legutálatosabb tanárának köszönheti, hogy egyáltalán világra jöhetett.
Összeborzongott, amikor hátuk mögött kivágódott az ajtó, s meghallotta a semmi mással össze nem téveszthető suhogást, ahogy Piton lebegő talárjában végigcsörtetett az asztalok közötti szűk átjárón. Harry valamiféle gyerekes ösztöntől hajtva behunyta a szemét, mintha így elbújhatna félelmei elől, s közben azon imádkozott, bár Piton megfeledkezne róla. Ez persze csupán hiú ábránd maradt.
– Mi az, Potter, máris unatkozol? szólalt meg hirtelen a jeges hang. A fiú szeme felpattant, de a tanár még közel sem hagyta abba. Bár jelenléted nyilvánvalóan csak nyűg mind rám, mind a tárgyhoz sokkal alkalmasabb diáktársaidra nézve ahogyan azt a csapnivaló RBF eredményeid is mutatták –, azt azért nem hittem volna, hogy épp a bájitaltan órát tartod a legalkalmasabb helynek a szundikálásra.
Harry asztalon nyugvó kezei ökölbe szorultak, szeme rángatózott a visszafojtott dühtől. Mivel azonban nem szeretett volna rögtön az első napon büntetőmunkával kezdeni, visszafojtotta a vágyát, hogy hangosan elküldje a férfit melegebb éghajlatra.
Piton rámeredt, szeme összeszűkült, Harry pedig ugyanolyan keményen állta a pillantását; egy dolog, hogy nem akart okot adni a férfinak valami mondvacsinált indokkal kiszabott büntetésre, azonban gyáván megfutamodni sem volt hajlandó.
A bájitaltan tanár látszólag nagyon szeretett volna neki (vagy bármelyik másik griffendélesnek) már az első napon a körmére nézni, s mintha elhatározta volna, hogy el is éri a célját, mert miután pöccentett egyet a pálcájával, s a táblán megjelentek az aznapi bájitalra vonatkozó instrukciók, megint megszólalt.
– Mivel ezentúl RAVASZ-szintű főzetekkel fogunk foglalkozni, mostantól más-más házakból való tanulók fognak egy párt alkotva együtt dolgozni. Bár legtöbbetekről feltételezem, képesek maguknak partnert választani, úgy vélem, okosabb, ha egyes reménytelen esetek olyannal főznek együtt, akiktől tanulhatnak valamit… egyetért, Mr. Potter? Itt szünetet tartott, mintha Harry igenlő válaszára várna, de amikor a fiú nem felelt, inkább csendesen, magában dühöngött tovább, a férfi gonoszul elmosolyodott. Nincs mit mondanod, Potter?
Piton sajnálkozó arccal Malfoy felé fordult. Elnézését kell kérnem, Mr. Malfoy, hogy ilyesmivel terhelem. Mivel maga a házunk egyik legtehetségesebbje ebből a tárgyból, így abban reménykedem, segítségével még Potter is képes lesz egy elfogadható eredményt produkálni a mai órán.
Harry arra számított, hogy a mardekáros fiú most majd Pitont utánozva gonoszul elvigyorodik, de Malfoy még csak felé sem nézett, ehelyett szótlanul rábólintott a kérésre. A bájitaltan tanár szája keskeny vonallá préselődött, de nem kommentálta az esetet, inkább rámordult az osztályra, hogy ne bámészkodjanak, és megkezdte szokásos körútját a tanulók között.
Hermione és Ron óvatos pillantásokkal biztosították együttérzésükről, Harry viszont egyszerűen vállat vont, és azon kezdett tűnődni, vajon ő menjen-e Malfoyhoz, vagy inkább várja meg, hogy a másik fiú csatlakozzon hozzá ennél az asztalnál. A dolog szinte rögtön el is dőlt, amikor Pansy Parkinson mellé lépett, és kelletlenül odavágta táskáját Harry könyveinek tetejére.
Harry dühös pillantással jutalmazta a mutatványt, de a lány megelőzte, és rámordult, mielőtt megszólalhatott volna.
– Indulj, Potter, Draco már vár rád csattant fel, Harry pedig a szemét forgatta, mikor Ron tekintetében némi félelmet látott megcsillanni az undok lány közelségétől.
– Ja, persze, nehogy véletlenül megvárakoztassam őfelségét, nem igaz? Harry próbálta a lehető legtöbb szarkazmust belesűríteni a hangjába, de Ronból még így is csak valami érthetetlen motyogásfélét tudott kicsikarni. Sóhajtva otthagyta hát szokásos helyét, és odasétált Malfoyhoz a terem túlsó végébe.
A szőke fiú egy pillantásra sem méltatta Harryt, amikor helyet foglalt mellette a széken; a táblán felsorolt hozzávalókat készítette elő, de mozdulatai valahogy mechanikusnak tűntek Harry számára, mintha Malfoynak valahol egészen máshol járna az esze. Végül elhessegette a gondolatot: az évek során alig-alig töltött pár percet egyedül a mardekáros társaságában, így nem lehetett biztos benne, hogy ez furcsaság-e, vagy a fiú egyébként is ilyen.
Más dolga nem lévén, Harry fogta magát, és gyorsan felállította az üstjét. Nem nagyon igyekezett precíz munkát végezni, mivel arra számított, Malfoy úgyis mindjárt beszól valamit arról, hogy egy sárvérű felszerelése nem elég jó ehhez a munkához; a másik fiú azonban ügyet sem vetett rá.
Mikor pálcájával beállította a megfelelő hőfokot, hogy felmelegítse az üstöt, Malfoy még mindig a hozzávalók előkészítésén fáradozott; automatikus, monoton mozdulatokkal pakolta ki őket az asztalra. Mivel a lista végén néhány olyan alapanyag is előfordult, amelyet a saját készletükben nem hordtak maguknál, a mardekáros fiú szótlanul elindult, hogy azokat is beszerezze a fal mentén felállított szekrényekből.
Mire visszaért, Harry már tűkön ült. Nyilvánvalóan semmi baja nem volt azzal, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzenek a rájuk erőltetett közös munka során, de fogalma sem volt, hogyan fognak így bármilyen elfogadható eredményt produkálni.
Már épp nyitotta volna a száját, hogy szóvá tegye a dolgot, amikor Malfoy megelőzte.
– Felvágod te a macskagyökereket, vagy csináljam inkább én?
Harry szeme gyanakvóan összeszűkült. A kérdésben rosszindulatnak vagy szarkazmusnak nyomát sem hallotta, sőt, Malfoy kifejezetten közömbösnek tűnt. Mégis mire készülhet? A szőke fiú tekintete válaszra várva, kérdőn szegeződött rá, Harry pedig a lehető legérdektelenebb mozdulattal megrántotta a vállát.
– Majd én megcsinálom mondta. Malfoy rábólintott, aztán fogta a mozsarat meg a mozsártörőt, és nekiállt a bikornis-szarv előírás szerinti porrá aprításának.
A két fiú a munka további részében sem szólt egymáshoz sokat. Csak akkor beszéltek, amikor felosztották egymás között a munkát, Malfoy pedig Harry legnagyobb meglepetésére –, meg sem próbált igazságtalanul eljárni, vagy rásózni a feladatok nagy részét. Harrynek kérnie sem kellett, a mardekáros fiú magától vállalkozott a varangymáj felszeletelésére, s abból is kivette a maga részét, amikor a feladat szerint ötvenszer meg kellett keverni az üst tartalmát.
Mire befejezték a látszat szerint majdnem tökéletes bájital elkészítését, Harry már ott tartott, hogy bevallja magának: a Malfoyjal közös munka nem is olyan rossz, mint azt korábban képzelte volna.
Persze öröme csak addig tartott, amíg Piton meg nem jelent az asztaluknál.
A bájitalmester egész órán a közelükbe sem jött, csak akkor szólalt meg jó hangosan, amikor látta, hogy a két fiú majdnem elkészült. Nos, Potter, úgy tűnik, még te is képes vagy egy rendes főzetet összehozni… persze csak ha Mr. Malfoy ott áll, hogy elvégezze a munka oroszlánrészét helyetted.
Harrynek még a foga is összecsikordult, olyan erősen szorította össze az állkapcsát; alig bírta ki, hogy ne vágjon valami szúrós visszavágást a tanár undok képébe. Győzködte magát, hogy a büszkesége nem ér annyit, hogy nevetségessé tegye magát miatta, nem hiába volt azonban griffendéles, a válasz egyszerűen kikívánkozott belőle.
– Ugyanannyit dolgoztam, mint Malfoy csikorogta, hagyván, hogy a kimondatlan „uram" ott lógjon egy darabig a levegőben, s közben élvezettel nézte, ahogy a tanár orrlyukai kitágulnak a szándékos tiszteletlenség hallatán.
– Nyilvánvaló ferdítés, legalábbis annak fényében, hogy Mr. Malfoy még itt van közöttünk, s nem Madam Pomfrey igyekszik éppen visszanöveszteni valamelyik végtagját a gyengélkedőben. Tíz pont a Griffendéltől a szemtelen hazugságért fejezte be kedélyes hangon, figyelmen kívül hagyva a griffendéles részleg felől érkező dühös szisszenéseket, és a mardekárosok arcán szétterülő elégedett vigyort. Mára végeztünk csattant fel, mire a diákok sietve nekiláttak a takarításnak, pakolásnak, s a griffendélesek esetében, a további zúgolódásnak.
Harry rámolás közben mogorván bámulta a bájitalmester hátát, s még véletlenül sem nézett Malfoy felé, ahogy a mardekáros fiú nyugodtan visszapakolta holmiját elegáns, és nyilvánvalóan drága táskájába. Harry sietve, és meglehetősen rendetlenül összehajigált mindent, majd sietve kilépett a folyosóra, ahol Ron és Hermione már vártak rá.
Alig csukódott be Harry mögött az pinceterem ajtaja, vörös hajú barátjából máris kitört a tiltakozás.
– Micsoda szemétláda! Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az a rohadék az ap…
– Ronald! Hermione hangja ostorcsapásként hatott a visszhangos folyosón, Ron pedig rémülten becsukta a száját, és gyorsan körülnézett, hallotta-e valaki meggondolatlan felkiáltását.
– Bocs, Harry motyogta végül szégyenlősen, de a másik fiú csak megvonta a vállát.
– Harry… kezdte Hermione együttérző hangon, mire ő gyorsan közbevágott.
– Jól vagyok, Hermione. Pontosan erre számítottam tőle mondta, és azt kívánta, bárcsak ne kéne látnia a lány sajnálkozó pillantását. Gyorsan el is fordult, s Ron felé intézte szavait. Van viszont valami más… Malfoy nagyon különös volt ma az osztályban. Egyetlen sértő megjegyzést sem hallottam tőle egész órán.
Ron hitetlenkedve megemelte a szemöldökét. Akkor készül valamire, az tuti!
Harry bólintott, Hermione pedig elgondolkozva félrebillentette a fejét. De vajon mit tervezhet? tette fel a költői kérdést.
Harry felkuncogott. Malfoyról beszélünk. Belőle szinte bármit kinézek. Ron felhorkant, a trió pedig továbbhaladt a Griffendél-torony felé, a beszélgetést némiképp könnyedebb témák felé terelve, ahogy felmásztak a végtelennek tűnő lépcsősoron.
– Insidiae mondta Harry a Kövér Dáma portréjának, a festmény pedig méltóságteljesen intett, és utat engedett nekik befelé.
A fiú elvigyorodott, amikor meglátta Ginnyt az egyik, kandalló előtt felállított kanapén. A lány maga alá húzott lábakkal ült, és valami könyvet olvasott, de amikor a trió belépett felpillantott, és mosolyogva odaintett nekik.
– Na, hogy ment? érdeklődött kertelés nélkül.
– Piton pontokat vont le Harrytől, amiért végre rendes bájitalt készített, az történt! dühöngött Ron, mire a fekete hajú fiú elfintorodva ránézett.
„Végre rendes bájitalt készített"? – ismételte, Ron fancsali arcát utánozva, mire barátja vállat vont.
– Tudod, hogy értettem.
– De legalább nem kaptál büntetőmunkát próbálkozott Ginny jobb fényben feltüntetni a dolgokat, bátorítóan megveregetve Harry kezét.
– Az a kár, hogy ez még csak az első nap volt, Gin. Attól tartok, Pitonnak lesz még alkalma bőven, hogy büntetőmunkákat adjon nekem jósolta Harry mosolyogva, mire Ginny lenyűgözve megrázta a fejét.
– Mesélj neki Dracóról is javasolta Ron, s mivel a lány érdeklődve hegyezte a fülét, Harry neki is elismételte megfigyeléseit.
– Egyetlen gonosz megjegyzést sem tett? nézett nagyot Ginny.
– Egy szálat sem erősítette meg nevetve Harry.
– Nyilvánvaló, hogy valami cselszövés az egész. Bár sajnos fogalmam sincs, miben törheti a fejét mondta Ginny, és még a homloka is ráncokba szaladt, úgy elgondolkodott Malfoy esetleges Harry ellen irányuló gonosz húzásain. Harry pár pillanatig képtelen volt levenni a szemét róla, s csak akkor kapott észbe, mikor Hermione oldalba bökte.
– Nos, bármi legyen is az, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ezen törjem a fejem. Még az is lehet, hogy pont ez volt a célja: gyanúba ringatni minket, hogy okot adjon nekünk a nyugtalankodásra jegyezte meg könnyedén.
Ginny felnevetett, Harry pedig eltűnődött, hogy nem vette eddig észre, milyen szép is ez a csilingelő hang. Leült a lány mellé a kanapéra, maga alá húzta a lábait, majd kiterítette maga elé a McGalagony által rájuk sózott temérdek házi feladatot. A tanárnő szinte egész órán arról papolt, milyen nehéz dolguk lesz ebben az évben, s hogy a diákok még véletlenül se felejtsék el, milyen komolyan gondolta fenyegetéseit, elárasztotta őket házi feladatokkal.
Ron és Hermione követték a példáját, bár vörös hajú barátja felől vagy öt percig csupán elfojtott mormogást lehetett hallani, miszerint mennyire igazságtalan már az év első napján munkára kényszeríteni őket. Addig folytatta, amíg Hermione kegyetlenül le nem torkolta azzal, hogy„Már RAVASZ-szinten vagyunk, Ron!", ettől fogva pedig mindannyian néma csendbe burkolózva hajoltak füzeteik fölé. Amikor Hermione már vagy harmadszor mondta el, milyen csodálatos dolgokat tanulnak majd idén átváltoztatástanon, Harry belevigyorgott az éppen olvasott könyvbe, és eldöntötte: rettenetesen örül, hogy megint a Roxfortban lehet.
0-0-0-0-0-0-0-0-0-0-
Perselus egy pálcaintéssel becsukta az ajtót, egyúttal aktiválva a terem körül elhelyezett némító-bűbájokat, majd halkan odasétált Draco asztalához.
– Jól vagy? kérdezte a fiútól csendesen. Draco kicsit összerezzent, hogy a férfi hirtelen közvetlenül mellette megszólalt, de gyorsan felnézett, és bólintott.
– Semmi bajom, uram felelte ő is alig hallhatóan.
Perselus alaposan szemügyre vette, és még mielőtt megakadályozhatta volna, már ki is csúszott a száján a dicséret. Jól teljesítettél ma délután.
Draco nemtörődöm mozdulattal megvonta a vállát. Könnyebb volt, mint képzeltem.
A tanár felvont szemöldökkel nézett rá pár pillanatig, majd kissé szarkasztikusan megjegyezte Valóban nem lehet túl nehéz együtt dolgozni valakivel, ha nem kell közben folyton vitatkoznod vele. Biztosan nehezebb dolgod lett volna, ha megpróbálsz beszélni Potterhez munka közben.
Az alig titkolt rendreutasítás hallatán Draco éles pillantást vetett a tanárra.
– Érdekes, hogy pont te adsz nekem tanácsot arról, hogyan kell kijönnöm Potterrel, Perselus. Alig néhány perce vontál le tőle tíz pontot hazugságért, holott tökéletesen tisztában voltál a döntésed igazságtalanságával.
A férfi szúrós tekintettel méregette. Hogy Potterrel szemben hogyan viselkedem, az csak rám tartozik, Draco.
– Mármint a Potter iránt tanúsított rosszindulatra célzol, Perselus? kérdezte a fiú vigyorogva.
A férfi kissé megemelte a szemöldökét a szemtelenség hallatán, de mélyen legbelül örült neki, hogy végre Draco igazi énjét látta megcsillanni. Tudta, hogy így a későbbiekben is sokkal könnyebb dolga lesz vele.
– Vigyázzon a szájára, Mr. Malfoy mondta végül rendreutasítóan, nem akarván további csípős megjegyzésekre bátorítani az amúgy is arcátlan fiút.
– Igen, uram felelte a fiú, a megbánás legkisebb jele nélkül.
Perselus megajándékozta egy helytelenítő pillantással, majd szigorúan megszólalt.
– Úgy emlékszem, apád és én egyszer már elbeszélgettünk veled a kastélyban való egyedül mászkálásról. Az osztálytársaiddal együtt kellett volna távoznod.
Draco kicsit lejjebb csúszott a székén. Nem vagyok fogoly jelentette ki durcásan.
A tanár majdnem felcsattant, de még idejében sikerült visszatartani kitörni készülő indulatait. Nos, a lényeg, hogy sikeresen kirángatta a fiút abból a korábbi furcsa hangulatból gondolta fejcsóválva.
– Nem, valóban nem vagy fogoly értett egyet. Ezt az egy szabályt viszont neked is követned kell, és ez nem vitatéma, Draco tette hozzá, amikor látta, hogy a fiú ellenkezésre nyitja a száját.
– Jó, rendben adta meg magát Draco elégedetlen kis sóhajtással.
Perselus bólintott, és örült, hogy végre rövidre zárhatja ezt a beszélgetést. Pakold össze a cuccaidat. Visszakísérlek a klubhelyiségbe.
Draco morogva felkapta pedánsan összepakolt táskáját, és követte tanárát ki az ajtón, a pincefolyosóra.