Harmadik rész

Erotikus tartalom van a fejezetben!

Draco álmatlanul forgolódott az ágyban, nem tudott másra gondolni, csak a lányra. Olyan közel voltak azok a forró ajkak az övéhez, mégsem csókolta meg az előző este. Félt, hogy elszalasztotta a lehetőséget, de nem mert lépni, ameddig ilyen bizonytalan volt a saját érzéseiben. Az elmúlt pár hónap alatt egy páratlan csoda történt vele, mert Hermione személyében megtalálta az első őszinte embert, akit a barátjának mondhatott. De félt, hogy elveszítheti a lányt, ha rázúdítja zavaros érzéseit. Rettegett a visszautasítástól.

Nem tudta volna megmondani, mikor változtak meg az érzései, de már tudta, hogy többet érez pusztán barátságnál. Nem tervezte, hogy beleszeret a lányba, de mégis megtörtént. Nem is olyan régen még bolondnak nézett volna bárkit, ha azt állítja, abba a lányba szeret majd bele, akit annyira gyűlölt az iskolás évei alatt. De most saját magát érezte bolondnak. Szeretett volna valakivel beszélni erről, de Hermionén kívül egy barátja sem volt.
Hatalmas erővel tört rá a magány, hiszen ha nincs Granger, egyedül marad megint. Nem tudta, a lány hogyan érez, tartott tőle, hogy megrémíti, ha bevallja neki megváltozott érzéseit, és tudta, hogy mindennél jobban megviselné, ha többé nem láthatná Hermionét.
Bárcsak beszélhetne Perselusszal… De ő már nincs többé, és a haláláért ő is felelős. A múlt árnyai mindig ott leselkedtek rá, és nem tudott szabadulni tőle.

– Hogy mondjam meg neki? – kérdezte a falra vetülő árnyékától.

Senki nem válaszolt… Végül Draco úgy döntött mielőtt bármilyen döntő lépésre szánná el magát, puhatolózik egy kicsit, csak még azt nem tudta, hogy fogjon hozzá.

DM/HG

Hermione lustán feküdt a fűben, fejét a férfi vállára hajtotta. Remekül érezte magát Draco társaságában, bár időnként rátört a bűntudat, amiért vele van. Még mindig nem vallotta be a barátainak, hogy Malfoyjal találkozgat, és tudta, hogy minél inkább halogatja, annál rosszabb lesz.

– Mire gondolsz? – kérdezte Draco a felhőket nézve.
– Mesélsz nekem a szüleidről? – támaszkodott a könyökére a lány. – Tudni szeretném, miért ilyenek veled.
Dracót némileg meglepte a kérdés. Nem mintha nem gondolkozott volna már el ezen, de nem sejtette, hogy Hermionét is foglalkoztatja a kérdés.
– Az anyám egy okos, gyönyörű, de végtelenül kegyetlen nő – kezdte el Draco. – Kapzsi és felszínes, ahogy az apám is. Szeretik a jó bort, a francia sajtokat, a fényűzést, a partikat, mindig a figyelem középpontjában kell lenniük. – Draco egyre szomorúbb lett, ahogy hangosan is elismerte, mennyire felszínesek a szülei. – Számukra sokat számít a látszat, muszáj, hogy az emberek tiszteljék és szeressék őket, vagy legalábbis hihetően eljátsszák, hogy szeretik őket, de ők senkit sem szeretnek.
– Téged azért csak szeretnek – mondta Hermione. – Szerinted ők boldogok együtt? – faggatta tovább a lány. – Soha nem láttam mosolyogni az apádat, de én nem ismerem eléggé.
– Ezzel nem vagy egyedül, én sem ismerem a szüleimet, soha nem engedtek magukhoz közel, nem szeretgettek, arra ott voltak a dadáim. –Draco egy pillanatra lehunyta a szemét. – Amikor kicsi voltam, azt hittem, boldogok vagyunk, azt hittem, mindenki úgy él, mint mi. Azt gondoltam, ez így normális, a családok, akik összejártak, mind így működtek. Szigorú szabályok között, érzelemmentesen, megtartva a tökéletesség látszatát. Mikor rájöttem, hogy a szüleim valószínűleg nem szeretnek, valami eltört bennem.
– Téged biztos szeretnek, nem lehet, hogy semmit sem éreznek – vigasztalta a lány. – Az egyetlen gyerekük vagy. Nincs másuk, csak te.
Draco keserűen nevetett. Ő már nem hitte el, hogy a szülei szeretik.
– Azt hiszem, kezdetben örültek nekem, olyan voltam, mint… – elgondolkozva elhallgatott, kereste a megfelelő szót – Egy trófea. Az aranyvérű családokban dicsőség a fiú születése, mert gyarapítja a család vagyonát, mikor megnősül. Engem is ebben a szellemben neveltek fel. Soha nem kaptam igazi szeretet, inkább ajándékokkal próbálták meg tompítani a szívemben tátongó űrt. Az lett volna a feladatom, hogy elvegyek egy rangban hozzám illő boszorkányt, és lehetőleg fiú utódot nemzzek.

Hermione szörnyülködve hallgatta, hogy Draco mennyire tárgyilagosan beszél a szüleiről. Azt hitte, hiányoznak neki, hogy a szíve mélyén még reméli, hogy megváltoznak, de úgy tűnt, a férfi tisztában volt vele, hogy Lucius és Narcissa olyanok maradnak, mint amilyenek. Az, amit az aranyvérű családokról tudott, édeskevés volt ahhoz képest, amit most Malfoy mesélt neki. Nem értette, miért kell ennyire ragaszkodniuk a vértisztasághoz. Hogy lehet így boldogan élni?

– Draco. – Hermione megvárta, míg a férfi felé fordul. – Nem hiszem el, hogy a szüleid soha nem szerettek… Félre ne érts engem, nem védem őket, de láttam, hogy nézett rád az apád gyerekkorunkban. A tekintete tele volt büszkeséggel. Ez nem lehetett színjáték.
– Azért volt rám büszke, mert mindent úgy csináltam, ahogy ő akarta. A Sötét Nagyúr szolgájának szánt, és én engedelmes voltam – mondta fanyarul elhúzva a száját. – Soha többé nem láttam semmi mást a tekintetében, csak megvetést, miután már nem akartam olyan lenni, mint ő.

Hermione némán, a gondolataiba mélyedve töprengett tovább. Mennyi kimondatlan fájdalom lehet még a férfiban? Ha másképp nevelik, talán már sokkal előbb megmutatja, milyen is ő igazából? Ezt már sosem fogják megtudni, de nagyon sajnálta, hogy annyi évük értelmetlen gyűlölködéssel telt.

– Beszéljünk valami másról, ha nem bánod – szólalt meg Draco, és felült, hogy jobban láthassa a lány arcát. Hermione beleegyezően bólintott. – Most te mesélj nekem.
– A szüleimről? – kérdezte mosolyogva a lány. – Nekem remek a kapcsolatom velük.
– Nem, Weasleyről – felelte elszántan a férfi. Hermione pillanatnyi jókedve hamar elillant. – Persze, csak ha szeretnél, nem erőltetem.
– Mit szeretnél tudni? – kérdezte ridegen a lány.
– Boldog voltál vele? – kérdezte óvatosan Draco.
– Nem, nem voltam… Szerinte azért, mert nem akartam az lenni – morgott Hermione. Draco meglepődött a lány őszinteségén. – De igazából ő nem tudott boldoggá tenni. Képtelen volt megkomolyodni, álmokat kergetett. Olyan maradt, mint egy gyerek, és hamar eltávolodtunk egymástól. Ő az egyik legjobb barátom, de soha nem tudott volna boldoggá tenni.
Draco érezte, hogy a lány ingerült lett, de nem értette, miért.
– A többiek szerint azért nincs párom, mert mindenkivel olyan rideg és kemény vagyok, mint Ronnal voltam. – Hermione megválaszolta a fel nem tett kérdést. – Én is szeretnék boldog lenni, vágyom rá, hogy szeressenek.
– Nincs igaza a barátaidnak – mondta Draco, kedvesen megpaskolva a lány kézfejét. – Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő személlyel az oldaladon te is boldog lennél.
– Bárcsak eljönne az a nap, annyira szeretnék szerelmes lenni – sóhajtotta ábrándosan a lány. – Ginny szerint nagyon válogatós vagyok, de nem adhatom oda a szívem akárkinek.
– Ezek szerint nincs senki, aki érdekelne? – Draco torkában ott dobogott a szíve, míg a válaszra várt. – Úgy értem, romantikus értelemben.
– Még nem tudom – felelte sejtelmesen a lány. – Talán lenne valaki, de minden olyan zavaros.

Malfoy nem lett okosabb a választól, hiszen Hermione beszélhetett róla, vagy akár másról is. Sejtette, hogy nem fog tudni semmit kihúzni Hermionéból, vagy legalábbis nem ilyen könnyen. Egyelőre hanyagolta a kérdést, úgy gondolta, majd egy másik alkalommal ismét puhatolózik egy kicsit.
Az ég beborult, és félő volt, hogy esni fog, így szedelőzködni kezdtek, és elbúcsúztak egymástól. Draco még szívesen maradt volna a lánnyal, de nem akart szánalmasan ráakaszkodni.

DM/HG

Hetek teltek el azóta, hogy összetalálkoztak Draco szüleivel, és a férfi még mindig teljes sötétségben tapogatózott Hermione érzéseit illetően. Minden áldott nap ott ült a kávézóban az újabb könyvén dolgozva, de szinte alig haladt az írással. Nem tudott másra koncentrálni, ha a lány a közelében volt. Néha azon kapta magát, hogy dühös Hermionéra, amiért a nagy forgalom miatt nincs ideje egy kicsit leülni hozzá beszélgetni. Máskor pedig féltékenyen szorította ökölbe a kezét, ha egy-egy vendég flörtölt a lánnyal a pultnál. Kezdett egyre jobban beleőrülni a gondolatba, hogy Hermione nem tekint rá másképp, csak, mint egy barátra. Az idő múlásával egyre biztosabb volt benne, hogy menthetetlenül beleszeretett a lányba.

– Nézd csak, az ott nem Draco Malfoy a sarokban? – pusmogott két idősebb boszorkány, nem messze a szőke férfi asztalától.
– Igazad van, mit kereshet itt? – néztek össze csodálkozva. – Biztosan valami rosszban sántikál…
– Nem szégyelli magát, idetolakszik a rendes emberek közé, azok után, ami történt? – háborodott fel az egyik nő. – Úgy tesz, mintha ártatlan lenne.

Draco minden szót hallott, és legszívesebben rájuk kiabált volna, hogy törődjenek a maguk dolgával, de nem tehette. Ha jelenetet rendez, akkor már mindenki fel fog rá figyelni, pedig ő kerülte a nyilvánosságot. Pontosan azért, mert szégyellte magát.

Időnként rémálmok kínozták, Dumbledore-ról álmodott. Álmában látta magát, amint ott állt a csillagvizsgáló toronyban, és remegő kezében ott tartotta a pálcát, amivel meg kellett ölnie az igazgatót. Erősnek érezte magát, azt hitte, meg tudja tenni, amit kell. Féltette a szülei életét és a sajátját. Rettegett attól, ami rá várt.
Bármit megadott volna azért, hogy elmenekülhessen, könyörgött azért, hogy vége legyen, hogy ne kelljen végigcsinálnia. Térdre akart borulni az igazgató előtt, a bocsánatáért akart esedezni. El akarta tüntetni a Sötét Jegyet a karjáról, nem akart a halálfalókhoz tartozni. Arra vágyott, hogy az idős mágus megnyugtassa háborgó lelkét, és azt suttogja, hogy nem lesz semmi baj.

De semmi sem úgy történt, ahogy szerette volna. Amikor Bellatrix megjelent, tudta, hogy már nincs visszaút. A nénikéje, őrülten nevetve közben, körbetáncolta őt, azt kántálva, hogy tegye meg, ölje meg Dumbledore-t. Látta rajta, hogy a tébolyultság elhatalmasodott rajta.
Dracót kínozta az igazgató megértést tükröző pillantása, a barátságosan csillogó szemekben ott volt a megértés, és ő nem akarta, hogy Dumbledore megbocsásson neki. Ne így, ne akkor, amikor megöli őt. Azt akarta, hogy dühös legyen, akárcsak ő, hogy üvöltsön az igazságtalanság miatt, mert ő nem kiálthat. Neki erősnek kellett lennie, de nem volt az. Megtörten engedte le a kezét, és imádkozott Merlinhez, hogy az igazgató megmenekülhessen, de nem így lett.

Még álmában sem menthette meg. Piton megölte őt, de igazából miatta halt meg. Nem tapadt vér a kezéhez, mégis felelős volt. De nem csak ő, a szülei is azok voltak. Lucius, aki egekig magasztalta Voldemortot, mégis csak egy csúszómászó féreg volt a talpa alatt, akit bármikor élvezettel eltaposott volna. Nem védte meg a családját, túl gyenge volt. Az apja gyengesége volt az ő veszte is. Valaki meghalt, mert ők gyávák voltak.
Tényleg volt miért szégyellnie magát.

– Nem innál még egy kávét? – Hermione kérdése visszalökte a férfit a valóságba. – Hozhatok valamilyen süteményt is, ha szeretnéd.
– Egy kávé jólesne, köszönöm – bólintott Draco.
A másik asztalnál a két idősebb hölgy szedelődzködni kezdett, és távoztak. Malfoy pillantása végigkísérte őket az ajtóig.
– Mondtak valamit? – kérdezte anyáskodó hangon a lány. – Ne figyelj oda rájuk, pletykás vénasszonyok.
– Nem érdekes… – felelte tartózkodón a Draco. – Nem számít, mit mondanak mások.
– Helyes, tényleg nem kell velük törődnöd – mosolyodott el a lány biztatóan. – Hozom a kávéd, egy perc, és jövök.

Hermione szeretett volna olyan magabiztos lenni, mint Draco. Azt kívánta, bárcsak lenne elég mersze a barátai elé állni, és elmondani nekik mindent. Pár nappal ezelőtt, mikor Draco hazament egy rövidke időre, Ginny és Luna hangosan nevetve szinte beszédült a kávézóba. Bár a vörös hajú boszorkány megígérte, hogy felhagy azzal a szenvedélyével, hogy mindenáron férjet szerez Hermionénak, a legújabb fogását muszáj volt elmesélnie.
Granger mogorva ábrázattal hallgatta a barátnői szóáradatát, és csak azért nem kiabált rájuk, mert a hely tele volt vendégekkel.

– Muszáj találkoznod vele – közölte Ginny, és Luna helyeslőn bólogatott. – Bele fogsz szeretni, ha meglátod azt az igéző mosolyát. Mi majdnem elolvadtunk, mikor a múltkor együtt vacsoráztunk.
– Én egyfolytában vihogtam, mint egy idióta, de nem tehettem róla, annyira szellemes és kedves – kotyogott bele Luna. – Biztos vagyok benne, hogy jó csillagzat alatt született. Olyan, akár egy tündér vagy angyal.
– Hús-vér pasi, és neked való – fojtotta bele a szót Lunába a Weasley lány, mielőtt a lány elvonult volna valami különös világba, amit rajta kívül senki sem ért.
– Nem érdekel – morogta Hermione. – Ideje lenne, ha ti is megkomolyodnátok – feddte meg barátnőit csípőre tett kézzel. – Luna, te menyasszony vagy, Ginny, te pedig állapotos.
– Mi köze van ennek az egészhez? – kérdezte Ginny. – Különben is, a terhesség miatt tombolnak a hormonjaim, nem csoda, hogy csorgott a nyálam Derek után. A születésnapodra rendezhetnénk egy bulit, és bemutathatnánk neked – erősködött tovább a Weasley lány.
– Mondtam, hogy nem érdekel! – emelte meg kissé a hangját Hermione. – Nincs szükségem arra, hogy férfiakat fogj nekem. Azt hittem, a múltkor már megbeszéltük ezt.
– De hiszen jó kislány voltam egészen mostanáig – pislogott ártatlan képet vágva a vörös hajú boszorkány. – De őt egyszerűen muszáj megismerned.
– Nem, nem kell megismernem senkit sem… ismerek elég olyat, aki…– Hermione óvatosan függőben hagyta a mondatát. – Hagyjuk!
– Te már találtál valakit magadnak? – vonta fel a szemöldökét a vörös hajú nő. – Azt hittem, téged nem érdekel senki.

Hermione szívesen kijjebb tessékelte volna a barátnőit, mert egyáltalán nem akart részt venni ebben a beszélgetésben. Hazudhatta volna, hogy randevúzik valakivel, de tudta jól, hogy akkor addig faggatták volna, míg a végén teljesen belebonyolódik a saját hazugságába. Nem volt igaz, hogy senki sem érdekelte. Draco nagyon is érdekelte, sőt, az utóbbi hetekben már egyre jobban várta, mikor bukkan fel a szőke férfi, hogy leüljön a szokásos asztalához a sarokban, és egészen zárásig ott maradjon. Ahányszor kinyílt az ajtó, a szíve dobbant egy nagyot, mert azt remélte, hogy Malfoy fog belépni. Érthetetlen melankólia tört rá, ha nem volt a férfi a közelében. Érezte, hogy ez már több, mint barátság, de nem mert lépni. Úgy látta, Draco viselkedése is megváltozott az irányába, de nem sok tapasztalata volt az ilyen jelek olvasásában, így inkább várt.

– Talán van valaki, aki… Nem is tudom, még lehet belőle valami – motyogta az orra alatt, majd elfordult, és bemasírozott a konyhába.
Ginny és Luna teljesen felvillanyozódtak a hír hallatán, és rögvest utána indultak, hogy mindent megtudjanak a titokzatos idegenről, aki lehet, hogy elrabolta a barátnőjük szívét. De csalódniuk kellett, mert Hermione egyetlen szót sem mondott nekik Dracóról. Fél tőle, hogy fogadnák, és gyáván meghátrált.

DM/HG

Odakint korán kezdett sötétedni, ez már az ősz jele volt. A hosszú nappalok már megszűntek, az ég borongós volt, az emberek esernyőt szorongattak a kezükben. Hermione kedve megegyezett az időjárással, kivéve, mikor Draco beült a kávézóba. Nagyon remélte, hogy a viselkedése nem árulkodó, bár a szíve egy kis szegletében azt kívánta, bárcsak lenne elég bátorsága színt vallani.

Az utolsó székeket is feltette az asztalra, lekapcsolta a lámpát a konyhában, és egy nagyot sóhajtva fáradtan huppant le a férfival szemközti székre. Lehetett akármilyen kimerült, egy kellemes beszélgetés Dracóval mindig ellazította. Olyan volt, mintha mindig is barátok lettek volna. Nem volt olyan téma, amiről ne tudtak volna egy jóízűt társalogni. Szerette a férfi humorát, még akkor is, ha Draco néha sötéten látta a dolgokat. Őszinték voltak egymással, mindent elmesélhettek a másiknak.

Lenyűgözte, hogy mennyi minden rejlik Draco lelkében. A szőke varázsló sokat mesélt neki a gyerekkoráról és a háború utáni évekről is. Hermione sokszor szívesen megölelte volna, csak hogy éreztesse vele, nincs egyedül. Malfoy lelkén sok sebet ejtett az elmúlt néhány év, és érezhetően bizonytalan volt a jövőjét illetően. Időnként magába fordult, szótlan maradt, máskor pedig viccelődve szórakoztatta a lányt.

– Nagyon tetszik az új fejezet, amit a könyvedhez írtál – mosolygott Hermione. – Izgalmas és tele van váratlan fordulatokkal, alig várom, hogy olvashassam a következőt. Szerintem nagy siker lesz.
– Még az első könyvet is csak a jövő hónapban fogják kiadni – jegyezte meg Draco. – De tény, hogy a kiadó biztat, hogy írjam meg a folytatást.
– Kapkodni fognak utána, majd meglátod.
– Hermione, te vagy a legkedvesebb olvasóm – nézett a szemébe Draco, és a lány hátán jóleső bizsergés futott végig, ahogy a férfi kimondta a nevét. – A te véleményed ér nekem a legtöbbet.
– Ez igazán hízelgő – pirult el a lány olyan bájosan, amitől Draco még szebbnek látta, és szíve szerint addig csókolta volna, míg van levegőjük. – Egészen megszerettem Damient, nagyon összetett személyiség, és… azt hiszem, hasonlít valakire. – Sejtelmesen elhallgatott.
– Arra célzol, hogy egy kicsit magamat is beleírtam a könyvembe? – kérdezte a férfi az üres kávésbögréjével játszadozva. – Nem volt szándékos.
– Pontosan ezért szeretem őt annyira, mert hasonlít rád. – Hermione elkapta a pillantását a férfi arcáról. Nem ezt a szót akarta használni, ez túlságosan árulkodó volt, túl korai. – Úgy értem…
– Ő is szeretne téged, Hermione – nyúlt át az asztalon Draco, és finoman megszorította a lány kezét.
Csendben néztek egymásra, annyi mindent akartak mondani, de nem tudták, hogy kezdjenek bele.
– Én… – zavartan nevetni kezdtek, amiért egyszerre szólaltak meg.
– Mondd csak, hallgatlak – dőlt hátra a széken a férfi. – A világért sem vágnék a szavadba. – Hermione fintorgott, Draco gyakran heccelte azzal, hogy sokat beszél.
– Nem, nem, mondd inkább te, amit szerettél volna – hárított a lány mosolyogva, időt akart nyerni.
Draco egy röpke pillanatra lehunyta a szemét, és elképzelte azt a Hermionét, akit álmában szokott látni, mikor bevallja neki az érzéseit. Az a lány boldogan a nyakába ugrott, és millió csókkal jutalmazta meg őt.
– Valamit el kell neked mondanom, valami nagyon fontosat. – Hermione érdeklődve vonta fel a szemöldökét, és kicsit közelebb hajolt a férfihoz. – Már egy ideje tervezem, hogy beszélek veled erről, de össze kellett szednem a bátorságom, nem tudom, hogyan reagálsz majd.
– Draco Malfoynak inába szállt a bátorsága? – cukkolta a lány, de a férfi nem nevetett vele, az arca komolyságot tükrözött. – Bocsánat, nem akarom elviccelni, látom, komoly dologról van szó. – Draco bólintott.
– Hermione, nagyon örülök, hogy barátok vagyunk, sokat jelent nekem, hogy van valaki, akivel őszintén beszélhetek, akivel önmagam lehetek minden következmény nélkül. – A lány visszafojtotta a lélegzetét. Ez talán egy vallomás lesz? – De egy ideje már nem csak barátságra vágyom, érlelődött bennem ez az érzés, és úgy érzem, kész lennék szeretni valakit.
– Úgy érted, van valaki, aki kedves a számodra? – kérdezte vékonyka hangon.
– Igen, rátaláltam egy igazán különleges lányra – mondta Draco egy félszeg mosoly kíséretében.
Hermione agya zakatolni kezdett. Draco beleszeretett valakibe? Szeretett volna elszaladni, egyedül lenni, nem akarta végighallgatni a férfit.
– Azt akarom mondani…
– Beleszerettél valakibe – vágott a szavába a lány. – Minden világos, megértettem, tudod, én vagyok az okos lány.
– Igen. – Draco látta a lányon, hogy ingerülté vált. Sejtése szerint valahogy félreértette a szándékait, de itt volt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.
– Remek, és ezt el kellett mondanod nekem, mert barátok vagyunk? – csattant fel Hermione ingerülten.
– Igen, azok vagyunk, és ez fontos nekem – felelte Malfoy, titkon, jót mulatva a lány bosszankodó arckifejezésén.
Tudta, hogy Hermione meg fog enyhülni, ha megérti, hogy róla beszélt az imént. Majd jót nevetnek az egészen, és egymást fogják ugratni a félreértés miatt.
Hermionéban fel sem merült, hogy Draco róla beszélt. Az iménti ingerültsége átcsapott ellenséges hangnembe.
– Jó, gratulálok neked, legyél nagyon boldog! – pattant fel a székről Hermione, és ellépett az asztaltól. Kezeit összefonta a mellkasán, és rideg hangon távozásra szólította fel a férfit. – Nagyon fáradt vagyok, szeretnék hazamenni.
– De én… – Draco annyira meglepődött, hogy hirtelen nem is tudta, mit mondjon. – Még nem fejeztem be – próbálta kicsit meglágyítani a lány arcvonásait, de belátta, hogy most semmi értelme, hogy tovább beszéljenek.
Nem úgy akarta bevallani a legbensőbb érzéseit a lánynak, hogy közben összevesznek, ennél sokkal meghittebb pillanatot képzelt el maguknak, de Hermione elrontotta az egészet.
– Ha már ilyen őszinték vagyunk, én is elmondhatom, hogy megismertem valakit.
– Tényleg, mikor? – Draco tudta, hogy a lány hazudik, nála még egy elsőéves mardekáros is sikeresebben hintené a port. – Nem említetted eddig. – Oldalra billentett fejjel méregette a lányt. – Komoly a dolog?
– Igazából még nem találkoztunk, de Ginny szerint kedvelni fogom, és meg szeretném hívni a születésnapi vacsorámra, hogy jobban megismerjem. Hallomásból úgy tudom, hogy nagyon kellemes férfi, okos, humoros és jóképű – vágta oda, majd az ajtóhoz sétált, és szélesre tárta, nem látta, hogy a férfi próbálja elfojtani a mosolygását.
– Értem, valóban nagyon ígéretesen hangzik – vigyorgott Draco, és elindult kifelé az utcára. – Hamarosan látjuk egymást – köszönt vidáman a lánytól.
– Ne siesd el! – vágta be az ajtót Hermione, majd gyorsan elindult hátrafelé, mert érezte, hogy a szemét marják a visszatartott könnyek.

Egész éjszaka nem aludt, nem tudott másra gondolni, csak Dracóra. A szeme duzzadt volt a sírástól, gyengének érezte magát, nem akart másnap dolgozni menni. Senkivel sem akart beszélni.

– Miért nem lehetek boldog egyszer az életben én is? – kérdezte magától. – Bezzeg Draco majd' kicsattant a jókedvtől!

Már bánta, hogy összehordta azt a sok sületlenséget arról a férfiról, akit nem is ismer, de bántani akarta Dracót, amiért ő is bántotta őt. Elárultnak érezte magát, kihasználtnak. Most, hogy Draco szerelemre talált, talán már nincs is rá szüksége… Szívbemarkoló érzés volt elképzelni a szeretett férfit, amint valaki mást ölel. Ez volt Hermione formája, mire végre rájött, hogy beleszeretett a férfiba, már el is veszítette.

– Lehet, hogy többé nem is látom? – Hirtelen megijedt, felült az ágyban, és maga alá húzta a térdeit. – Azt mondta, hamarosan látom, de mi van, ha… Istenem, kihez beszélek én? –Körülnézett a lehangolóan üres szobában.

Régen nagyon szeretett egyedül lenni. Nem kellett alkalmazkodnia senkihez, a maga ura volt. A lakása az ő ízlését tükrözte. Nagy szerepet kaptak a könyvespolcok, a növények és a színes képek a falakon. De most, hogy körbenézett, úgy érezte, valaki más otthonában van, valaki más életét éli, mert ő nem lehet ennyire szerencsétlen.

Malfoy úgy döntött, kivárja az utolsó előtti napot Hermione születésnapjáig, és addig nem keresi fel a lányt. Hagyta, hadd főjön egy kicsit a saját levében, ha már olyan vehemensen áradozott arról a másik férfiról. Biztos volt benne, hogy ha lenyugszanak a kedélyek, és rendesen elmondhatja a lánynak, amit akar, akkor minden rendben lesz. Hermione reakciójából egyértelműen leszűrte, hogy az érzései nem lesznek viszonzatlanok.

DM/HG

Úgy tűnt, az eső soha nem akar elállni. Az emberek nem szívesen mentek ki az utcára, jobbára otthon töltötték az őszi délutánokat. A kávézó kongott az ürességtől, és Hermione egyre frusztráltabb lett. Unottan firkálgatott a receptfüzetében, miután kiszolgálta azt a néhány vendéget, aki betért hozzá. A rádióban egész nap szomorkás szerelmes dalokat játszottak, Hermione úgy érezte, gúnyt űznek belőle, és a hangulata kezdett egyre gyilkosabbá válni.

Ginny levélben érdeklődött, hogy megszervezheti-e a születésnapi vacsorát, ahol majd bemutatja neki azt a fantasztikus Dereket. Hermione a lehető legudvariatlanabb szavakkal válaszolt neki, és közölte vele, hogy Derek tehet neki egy szívességet és elmehet a pokolba. Mérgében gondolkozás nélkül baglyozta a válaszát. Ennek már két napja volt, azóta a barátnője sem jelentkezett.

Szomorúan vette tudomásul, hogy valószínűleg egyedül fogja eltölteni a születésnapját. A nem túl kecsegtető kilátás, hogy a szüleivel ünnepeljen, több, mint lelombozó ötletnek tűnt. Úgy döntött, hogy megsüti azt a fenséges dupla-csokis tortát, ami után a vendégei még a tányért is ki szokták nyalni, és rosszullétig tömi magát vele, aztán pedig megnézi az egyik fekete-fehér filmet, amit nemrégiben vásárolt, és álomba sírja magát. A szánalmassági-mutatója áthaladt a tízes skálán.

Miután az utolsó vendég is távozott, úgy döntött, aznapra bezár, noha még csak hét óra volt. Semmi kedve nem volt továbbra is az ablakon keresztül bámulni az utcán lézengő néhány sietősen lépkedő alakot, aki próbáltak harcolni a széllel, ami mindenáron ki akarta csavarni a kezükből az esernyőjüket.

A megszokott rutin szerint felpakolta a székeket az asztalra, és ingerülten söprögetni kezdett, miközben agyon szidta az embereket, aki összemorzsázták a padlót. A rádióban újabb szerelmes lemezt játszottak, és ő lassan ringatózva táncolni kezdett a partvist választva partnerének.

Odakint Draco a szemközti üzlet eresze alatt húzódott meg, és onnan figyelte a lányt. Kezében a szépen becsomagolt ritkásságnak számító receptgyűjteményt szorongatta. Már több hete megrendelte az egyik régiségkereskedéstől, és szerencséjére aznap reggel átvehette a pultnál. Szép borsos ára volt, de nem érdekelte, Hermionénak a legjobb járt. Fázósan összébb húzta a kabátja gallérját.

Hermione teljesen belefeledkezett a táncolásba, azt sem vette észre, hogy valaki már harmadszorra kopogtat az ajtó üvegén. Egy ügyetlen forgás után, pontosan szembetalálta magát az alaposan elázott szőke férfi mosolygós pillantásával. Megilletődve ejtette ki a kezéből a seprűnyelet.
Draco a kilincsre mutatott, majd kezét összetéve, bohóckodva a bebocsátásért könyörgött.

– Szia, szép kis esténk van – lépett beljebb a férfi. Hermione behajtotta az ajtót, és elfordította a kulcsot a zárban.
– Szia – köszönt szégyenlősen Hermione.
– Nem is tudtam, hogy ilyen tehetséges táncos vagy – mondta minden komolyságot nélkülözve egy pimasz vigyorral. – Egészen lenyűgöztél.
– Azért jöttél, hogy ezt elmondd? – vakkantott Hermione ellenséges hangnemben, pedig nagyon örült a viszontlátásnak.
– Az ajándékodat szerettem volna átadni – nyújtotta felé a csomagot. – Boldog születésnapot, Hermione!
A lány bontogatni kezdte a csomagolást, de közben le sem vette a szemét a férfiról.
– Holnap van a születésnapom – oktatta ki. – De gondolom, holnap nem érsz rá, biztosan programod van a barátnőddel.
– Remélem, hogy így lesz – mondta Draco halálos nyugalommal, amivel csak még inkább ingerelte a lányt.
Hermione végre lehámozta a csomagolást a könyvről, és alaposan szemügyre vette. Egy röpke pillanatra majdnem felsikoltott örömében. Ennél szebb ajándékot még soha nem kapott. Már évek óta kereste ezt a receptgyűjteményt, és nem is gondolta, hogy Draco emlékezni fog rá, mert csak egyszer említette neki.
– Nagyon figyelmes ajándék, örülök neki – mosolyodott el halványan. – Köszönöm szépen! – Tett egy tétova lépést Draco felé, hogy viszonzásképpen megölelje, de végül meggondolta magát.
– Beszélnünk kéne – köszörülte meg a torkát a férfi. – A múltkor…
– Nem kell magyarázkodnod, bután viselkedtem, örülnöm kéne a boldogságodnak – vágott a szavába a lány. – Őszintén mondom, hogy megérdemled, hogy boldog legyél.
– Jaj, Merlinre, te kis ostoba liba! – kiáltott fel Malfoy. – Mikor hagyod végre, hogy megmagyarázzam, hogy egész végig rólad beszéltem a múltkor? Te vagy az a lány, akibe beleszerettem! Ezt az egészet nem így képzeltem. Arra gondoltam, kicsit csipkelődünk, tudod, pimaszan, semmi komoly, aztán szerelmet vallok.
Kicsit haragudott Hermionéra, amiért már megint elrontotta a pillanatot, de a kevéske mérge azonnal elszállt, ahogy a száját eltátó lány szemébe nézett.
– Ismételd meg – kérte Hermione szaggatott hangon. Elsőre nem hitte el, amit hallott, túl szép volt, hogy igaz legyen.
– Az éltemet is odaadnám egyetlen csókodért. – Draco kezét a lány derekára tette, és könnyedén magához húzta. – Ez nem az, amit mondani akartam, de…
– Nem baj, ez még jobban hangzott – kuncogott Hermione.
– Szeretlek, te bolond nőszemély. Hát nem hihetetlen, hogy ez történt? Pont én, és pont téged…
– Fogd be, és csókolj meg! – követelte Hermione, és ajkát gyorsan a férfiére nyomta.
Draco fájdalmasan szisszent fel, mert a lány homloka nekiütődött az orrának, de egyetlen várakozás-teli pillanat múlva már újra megpróbálkoztak azzal a bizonyos első csókkal, amibe mindketten élvezettel feledkeztek bele.
Hermione vére szinte felforrt, ahogy a férfi finom kezével végigsimított a hátán, majd beletúrt a hajába, és a tarkóján megpihentetve a tenyerét, még jobban elmélyítette a csókjukat. Draco akármeddig képes lett volna így ölelkezve állni a lánnyal, de ahogy Hermione mocorogni kezdett, kénytelen volt egy kissé elhúzódni.
– Szeretnék még valamit kérni születésnapomra. – Draco kérdőn nézett rá. – Nem vagyok az a fajta lány… Szóval, aki már az első alkalommal…
– Hozzád vagy hozzám? – kérdezte a férfi, és a szemében fellobbanó szenvedély megremegtette Hermione térdét. Azonnal hoppanáltak.

Egy perc múlva már Hermione nappalijában ölelkeztek, nevetgélve, vetkőztetve egymást, és botladozva haladtak a hálószoba felé. Draco szíve a torkában dobogott, mikor meglátta Hermionét fehérneműben állva vele szemben. Az ágyra fektette a lányt, bal kezével lágyan végigsimított a bársonyos combokon, majd forrón belecsókolt a nyakába. Hermione ajkán akaratlanul is kiszaladt egy elragadtatott aprócska nyögés. Draco kezeivel végigbarangolta testét. Finoman megmarkolta a csípőjét, kicsit feljebb tolta, és lehúzta róla a zavaró fehérneműt. Hermione egyre szaporábban vette a levegőt. Mindenhol magán érezte kezének simogató ölelését, forró leheletét, csiklandozta a nyelve játéka, ahogy nedves köröket rajzolt a köldöke köré.

Hermione beletúrt a férfi szőke tincseibe, és magához húzta egy kielégítő, forró csókra. Draco élvezettel csókolgatta a lány megkeményedett mellbimbóit, szívogatta, becézgette őket. Hermione izgalma már a combján csorgott. Halkan sóhajtozva kérlelni kezdte a férfit, aki mosolyogva konstatálta, hogy szerelme türelmetlenül vágyik duzzadó férfiasságára.
Draco először lassú tempót diktált, de Hermione belemarkolt izmos fenekébe, hogy meggyorsítsa testük táncát. Mindketten akadozva vették a levegőt, hajszolták az élvezetet. Hermione nyögései egyre hangosabbak lettek, nem szégyellt kitárulkozni a férfi előtt. Draco nem tudta sokáig visszafogni magát, teste megfeszült, és egy hosszúra nyúló nyögéssel eljuttatta mindkettőjüket az orgazmusig.

DM/HG

Hermione ijedten ébredt fel az éjszaka közepén. Hunyorgott a sötétben, majd oldalra fordult, és megpillantotta a csendesen szuszogó férfi alakját, amint arcát a párnába fúrja.
– Itt vagy – suttogta Hermione megkönnyebbülten.
– Itt vagyok, nem megyek sehova – motyogta Draco félálomban, majd szorosan maga mellé húzta a lányt, és mindkettőjüket betakarta.
Hermionét átjárta béke magával ragadó érzése. Hosszú ideje nem volt senki mellette az ágyában, és most nagyon örült, hogy Draco testének melegét érzi az övén.

DM/HG

Draco korán ébredt, egy ideig csendben nézte a békésen szundikáló lányt, majd mikor megmordult a gyomra, úgy döntött, kiszalad a konyhába, hogy meglepetés-reggelit készítsen szerelmének. Pár percig tanácstalanul forgolódott, aztán felismerte a nagy fehér szekrényt, amiben a muglik az ennivalót szokták tartani. Mikor benézett a hűtőszekrénybe, csalódva kellett tudomásul vennie, hogy Hermione élelmiszerkészlete egy penészes sajtból, egy furcsa szagot árasztó pástétomból és néhány fonnyadt zöldségből áll.

– Mit eszik ez a lány egész nap? – vakarta meg a fejét elgondolkozva. – Undorító ez a szag – fintorgott.

Nem volt mit tenni, kivett a tartóból néhány szelet kenyeret, és a pulthoz fordult. Hermione konyhája teljesen hagyományos volt. Draco határozottan büszke volt magára, hogy alig egy fél doboz gyufa elhasználásával sikeresen begyújtotta a lángot a teáskanna alatt, és még a kenyérpirító használatára is rájött, mindezt teljesen egyedül. Igazából nagyon jól szórakozott, úgy érezte, könnyedén meg tudná szokni ezt az életet.

Hátrafordult, a tegnap este ledobott kabátjának zsebéből kikandikált a varázspálcája. Mindig magánál tartotta, de szinte soha nem használta. Egyszerűen nem tudott varázsolni teljes szívvel a háború óta. Gyorsan összeszedte a holmiját, és bevitte a hálóba a lányéval együtt. Hermione már mocorgott az ágyban, és a teáskanna fütyülése végleg felébresztette.
Nagyokat ásítva nyújtózkodott, miközben Draco bevitte a reggelit. Letette az ágyra, és leült a lány mellé.

– Hm… Pirítós és tea, ez ám a fenséges reggeli – jegyezte meg mosolyogva, miközben próbálta elsimítani rakoncátlan tincseit.
– Sajnálom, kisasszony, de semmi más ehetőt nem találtam a konyhájában – tárta szét a kezét a férfi, majd finoman megcsókolta a lányt. – Mit szólnál, ha felöltöznénk, és elmennék valahova enni valamit?
– Remekül hangzik – ásított Hermione.

A lépcsőházban visszafojtott nevetés szűrődött a kora reggeli csendbe. Egy csapat fázósan toporgó boszorkány igyekezett bejutni a lakásba. Ginny párszor leejtette a kulcsot, alig tudta visszafojtani feltörő nevetését.

– Mit piszmogsz már? – kérdezte Padma egy üveg pezsgőt szorongatva. – Felmelegszik a pezsgő, úgy már nem az igazi.
A zár halkan kattant, és a lánysereg betódult az előszobába.
– Csendesen, ha felébresztjük, oda a meglepetés – csitította a többieket Ginny, de Luna addig „táncolt" ide-oda, míg sikeresen meglökte a dohányzóasztalt, amiről lesett egy gyertyatartó, és hangosan csörömpölve végiggurult a padlón. – Szép volt, Luna! – gúnyolódott Parvati és Angelina.

Draco ereiben megfagyott a vér, rémülten nézett a mellette ülő lányra, aki szintén dermedten hallgatta a barátnői civakodását. A szőke férfi azonnal felpattant az ágyról, valamiféle menekülő utat keresett. Próbálta magára kapkodni a ruháit, de belátta, hogy esélye sincs kimagyarázni magát ebből a helyzetből, akár meztelen, akár nem. A szobaajtó kilincse lenyomódott, és ezzel egy időben a fürdőszobaajtó hangosan becsapódott.

– Meglepetés! – kiáltották kórusban a lányok.

Hermionénak nem kellett színlelnie a meglepettséget. A tegnap történtek miatt teljesen kiment a fejéből a barátnői hagyománya. Minden évben a születésnapján a lányok betódulnak a kis lakásába, és pezsgővel ébresztik, majd összevakarják a vonakodó lányt, és elcipelik egy villásreggelire a város szívébe. Evés közben kitárgyalják a férfiakat, és egyöntetűen megszavazzák, hogy a nőknek jobb egyedül, persze mindezt azért teszik, hogy ne bántsák meg Hermione érzéseit. Rendszerint Hermione jól szokott szórakozni, de most valami azt súgta neki, hogy ez alkalommal nem lesz olyan mókás, mint máskor.

– Ki az ágyból, Csipkerózsika, irány mosakodni, öltözni! – adta ki a parancsot Padma. – Korog a gyomrunk, jó lenne, ha mielőbb el tudnánk indulni.
– Míg odabent vagy, kinyitom az ablakot, rémes ez a szag – fintorgott ikernővére. – Mit csináltál te az éjszaka?
Hermione még mindig nem tudott megszólalni. Pillantásával Dracót kereste, aki halálra váltan gubbasztott a kádban, magában imádkozva Merlinhez, hogy rá ne nyissanak. Ginny tűnődve végigjáratta a szemét a szobán. Valami nem stimmelt. Észrevette az ágyon lévő tálcát, rajta a két bögrét, amiben még gőzölgött a tea. Tovább forgolódott, és végül meglátta a hátuk mögötti székre vetett férfiruhákat.
– Szentséges Merlin! – kiáltott fel a szívéhez kapva. – Te együtt aludtál valakivel!
A többi lány mind csodálkozva nézett Hermionéra.
– Hát… én… – hebegte zavarodottan Granger. – Az az igazság…
– Még mindig itt van, ugye? – vigyorgott Ginny. – Hova rejtetted, az ágy alá, a szekrénybe… Vagy a fürdőszobába?
A lányok mind a kérdéses ajtó felé fordultak, és szinte egyszerre mozdultak meg a fürdőszoba irányába.
– Neee! – sikoltotta Hermione gyorsan kiugorva az ágyból, magával rántva a takarót. – Nem mehettek be, megtiltom, hogy még egy lépést tegyetek! – Két kezével nekitámaszkodott az ajtófélfának, és testével elállta az utat.
A lányok megtorpantak, Luna egyenesen „jéggé dermedt".
– Nem hiszem el, te lefeküdtél valakivel! – harsogta Ginny, majd utat tört magának a lányok között. – Utat a terhes nőnek. Hermione, kérlek, muszáj bekukkantanom, csak egy pillanatra, engedd meg! – Ártatlan kiskutyaszemeket meresztett, de Hermione egy tapodtat sem mozdult.
– Felejtsd el, ide csak a testemen keresztül juthatsz be! – Hermione igyekezett megrendíthetetlennek mutatkozni, miközben azon imádkozott, hogy Ginny nehogy bevesse a szokásos fegyverét, mert a csiklandozó ujjak mindig legyőzték az akaratát.
– Ne csináld már, csak egy pillantás, csak a fenekét hadd nézzük meg legalább – nyüszögött a vörös hajú nő.
– Mit szólna most Harry, ha hallana? – kérdezte elhűlten Granger.
– Jaj, kit érdekel most Harry… Olyan büszke vagyok rád! – Weasley egy cuppanós puszit nyomott barátnője arcára, mialatt a háta mögé nyúlt, és megpróbálta benyomni az ajtót.
Dracónak még a szívverése is kihagyott egy pillanatra, mikor megzördült az ajtó. Szerencsére Hermione ügyesen becövekelte magát Ginny útjába, így a kísérlet sikertelen maradt.
– Szörnyen romlott vagy, sőt, mindannyian azok vagytok.
– Bagoly mondja – vigyorgott Angelina. – Félre az útból, Hermione!
– Kérlek, Merlin, ne engedd be ide őket – imádkozott magában Draco a zuhanyfüggönybe kapaszkodva. – Megteszek neked bármit, akármit, csak most az egyszer ments meg ezektől az őrült boszorkányoktól.
– Mondtam, hogy nem, el innen, kíváncsi népség! Most el kell mennetek, azonnal! – magyarázta idegesen a lány, még jobban hozzásimulva a fehérre festett ajtóhoz. – Nem maradhattok itt!
– Be sem mutatod nekünk a lovagod? – kérdezte vigyorogva Padma. – Szép, mondhatom, ennyit ér a barátság? Annyi év kitartó magány után végre felcsípsz valakit, és meg sem akarod ünnepelni velünk?
Parvati kivette a pezsgősüveget a nővére kezéből, és Hermione felé nyújtotta.
– Azt hiszem, jobb, ha ezt itt hagyjuk nektek. A mi ajándékainkkal amúgy sem tudnánk felülmúlni a rejtélyes szeretőd teljesítményét – kacsintott a lányra, mire a többiek hangosan vihogni kezdtek, mint a fakutya.
– Reméljük, szereti a pezsgőt, kedves akárki! – kiabálta be a fürdőszobába Luna felbátorodva.
– Szépen kérlek titeket! – esdekelt Hermione.
– Jól van, hölgyeim, menjünk! – kiabálta túl a többieket Ginny. – De cserébe részleteket akarunk, pontos részleteket, értve vagyok? – Hermione vonakodva bólintott, bármit, csak menjenek már végre el.
Kicsit lejjebb engedte a kezét, és egy tétova lépéssel közelebb ment a barátnőihez. A lányok értettek a szóból, még Ginny is. Engedelmesen kisereglettek a nappaliba, majd kuncogva búcsút intettek a lánynak.
– Oh, drágám, az üvegre azt írták, ágyban fogyasztva ízletesebb* – szólt vissza a folyosóról Ginny.
– Boldog születésnapot! – kiáltották a többiek, majd eltűntek a lépcsőfordulóban.

Hermione meg egy kis ideig hallgatózott, hogy megbizonyosodjon róla, a barátnői tényleg elmentek-e. Kinézte belőlük, hogy lesben állva várják, mikor lép elő a titokzatos férfi a rejtekhelyéről, hogy aztán gyorsan visszarohanjanak a lakásba, és leleplezzék. Granger térde még mindig remegett, mikor hátát nekivetette az ajtónak. Gondosan bereteszelte az ajtót, majd elindult, hogy megmentse Dracót.

Hermione el sem tudta képzelni, mennyire nevetséges látványt tud nyújtani egy halálra rémült férfi, amint a kádban ücsörög, de Malfoy egészen épületesen demonstrálta az esetet. A férfi igyekezett méltóságteljesen felegyenesedni, de belátta, hogy férfiúi büszkesége elillant a lefolyóban

– Elmentek, most már egész nyugodtan vehetsz levegőt – heccelte a lány az ajtófélfának dőlve.
– Egészen biztos? – kérdezett vissza magas hangon a férfi.
– Teljesen biztonságos a lakás, a boszorkányok távoztak – kuncogott Hermione.
– Nem vicces, Hermione – dohogott Draco, majd elrántotta a függönyt. – Tudod, mit műveltek volna velem, ha meglátnak? Lehet, hogy azonnal máglyára vetettek volna!
Draco kissé túldramatizálta a helyzetet. Hermione elképzelte, amint Ginny lendületesen belöki a fürdőszobaajtót, és szembetalálja magát az anyaszült meztelen Draco Malfoyjal. Nem is tudta, melyikük ordított volna hangosabban.
– Jól van na, te férfiak férfija, tényleg meleg helyzet volt – ismerte el Hermione. – Teljesen kiment a fejemből, hogy minden évben ez a szokásuk.
– Van még valami más is? – kérdezte Malfoy felvont szemöldökkel. – Mondjuk, fenn állhat a veszélye, hogy Potter és Weasley pár percen belül ránk törheti az ajtót, hogy felköszöntsenek?
– Nem, ez semmiképpen sem fog megtörténni – nyugtatta meg a lány, és hagyta, hogy lecsússzon róla a takaró. – Ha már úgyis itt vagyunk, eszembe jutott valami, amit mindig ki akartam próbálni.
Egy negyed óra múlva már nemcsak a zuhanyból csobogó víz gőzétől volt forró a levegő odabent.

* Blow Dry című film egyik mondata.