Nos a suli most sem volt jobb. Az órák unalmasak, vagyis egyet kivéve. A tesi órán kint voltak a felsősök és ő is. Ők csak várták a tanárt míg mi körbe-körbe futkároztunk a pálya körül. Kicsit mindig ideges lettem mikor a 11.-esek közelébe értünk és valahányszor elfutottam éreztem hogy valaki figyel.

- Hé A….tudod hogy a nagymenő Adam figyel? – kérdezte Lu lihegve, míg egymás mellett futottunk.

- Nem – hazudtam egyből. Várjunk csak? Miért figyel engem? Biztos valami tévedés, de ha az is kit nézhet? A közelünkben sincs egyetlen egy grácia….ők a pálya túl végén sétálnak.

Végül néhány nagyobb is beállt a futáshoz és feléledt bennem a versenyszellem. Végére már csak húztam a lábamat és nem figyeltem az útra. Pedig kellett volna ugyanis volt egy óriási, szép repedés a betonon amit eddig elkerültem…eddig. Elestem. Szinte éreztem a röhögő felsősök tekintetét és ami még rosszabb ezt Jack is láthatta. Remek. Amint fel próbáltam állni éreztem hogy nyilalló fájdalom kezdődött a jobb bokámba.

- Jézusom Ally. Jól vagy? – jött oda hozzám Avan és Lu.

- A-azt hiszem – küszködtem a könnyeimmel két okból. Fájt a megaláztatás és még jobban fájt a bokám.

- Felt kellene vinni a védőnőhöz – szólalt meg egy idősebb fiú. Steve volt ez egyik legjobb fej a nagyok közül. Próbáltam felállni egyedül de valaki megfogta a karomat és segített.

- Várj had segítsek – nézett rám kicsit mosolyogva Ő. Ezt nem hiszem el! Már megint? Azt hiszem infarktust fogok kapni. Felsegített majd elbicegtünk az orvosiba miközben átkarolt.

Az orvosiba érve az iskolai védőnő fogadott minket. Mondta hogy feküdjek le az ágyra, mindjárt jön. Én még mindig sírtam mint egy óvodás…a lábam nagyon- nagyon fájt. Most hogy Adam segített gondolom visszamegy órára és mondja a humorosabbnál humorosabb történeteket a balesetemről. De nem. Továbbra is az ágy végében ült és nézett előre. Akaratlanul is de még néhány könnycsepp kicsordult a szememből. Valami váratlan dolog történt.

- Ne félj, hamarosan nem fog már úgy fájni – mosolygott kedvesen és közelebb hajolt majd letörölte azokat a kósza könnycseppeket az arcomról.

- Miért? – kérdeztem még mindig szipogva. Valahogy sejtettem hogy nem az előbbi mondatát kérdőjeleztem meg.

- Azért mert…

- Nah itt is vagyok. Nézzük meg azt a lábat – jött be az iskola orvos. Basszus pont MOST kellett jönnie? Nyugodtam még elszívhatott volna egy cigit vagy akármi. De nem, most küldi el Jacket hogy mennyen vissza az órájára.

- Majd beszélünk – nézett rám utoljára és kiment a szobából. Majd beszélünk? Mit értett ez alatt? Összeszorítottam a szememet hogy elüldözzem azt a rém gondolatot miszerint holnap az egész suli rajtam röhög.

- Nyugodj meg kedveském nincs eltörve csak kicsit kificamodott. Kis pihenés és jobban lesz.

- Köszönöm – mondtam és bicegve kiléptem én is. Mire kiértem már kicsengettek az órákról és mindenki ment haza.

- Ally jól vagy? – rohant hozzám egyből Luna.

- Persze….csak ficam – erre a mondatra egy fájdalmas grimaszt vágott és hazafelé vettük az irányt.

- Amúgy mi történt az dokinál?

- Mi? Micsoda? H-hogy érted? – tértem magamhoz az elmélkedésből. Észre se vettem de már a mi utcánkban vagyunk.

- Hát…..miután Adam elvit téged és miután otthagyott kicsit fura volt a hátralévő órán.

- Ezt meg hogy érted? – tényleg hogy érti? Nem történt semmi….vagy még is?

- Úgy értem hogy Mr. nagymenő zavartnak tűnt…és mindig mintha figyelte volna mikor jössz ki.

- Ez nevetséges. Biztos valami csajt nézett, nem engem.

- Na mind egy is. Én megyek szia – mondta Luna és egy gyors ölelés után már ment is.

Nos hamarosan megérkeztem a házunkhoz. Szép, régies ház volt, előtte egy fűzfa helyezkedik el és az ablakomból ki lehet mászni a tetőre. De ezt inkább hanyagolom míg a lábam nem fáj annyira. Általában mikor Lunával vagy Avannal jövök haza 20 perc az út…hát ez a 20 perc meghosszabbult kb. még 30 perccel. Hát hamarosan jön a délután és péntek van. Hurrá holnap addig alszok ameddig akarok…..remélem.

Beléptem a házba és azonnal szembe találtam magam anyummal.

- Kicsim, ugye nem felejtetted el a ma esti vacsorát? – Kérdezte. Persze hogy nem, éppen azon gondolkoztam hogy öngyilkos leszek előtte.

- Ahm. Persze hogy nem anyu. Gwen itt van már?

- Hát inkább azt kérdezd mióta van itt. Fent készülődik 2 órája – ezzel mindent értve felmentem az emeletre.

- Hé csinikém ez csak egy vacsora…nem egy bál – néztem be az ajtón.

- Kac-kac. Igen tudom, de vacsora Adam Stoneval és a családjával. Kb olyan mint egy bál….szóval fel kell készülnöm…pápá – És becsukta az ajtót.

Hát igen. Most van 7 óra, gyorsan eltelt az idő. És Úristen! 8- ra várjuk őket. Mit tegyek? A tetőről ugorjak le vagy talán üssem fejbe magam? De mind1 is mivel így sem tudok elmenekülni a bokám miatt - ami most be van kötve gézzel nehogy kimozduljon a helyéről megint valami-. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. A kedvenc farmerom mindig szerencsét hoz. Na jó 10 perc múlva 8 szóval inkább lemegyek vagyis lebicegek a lépcsőn.

Látom anyumat ahogy kapkod ide-oda, aput hogy újságot olvas és röhög a vicces cikkeken és végül tesómat amint 50x re ken fel szájfényt a tükör előtt. Félelmetes tehát az összkép. Mihelyst leültem volna szólt a csengő, a dallamos játéka máskor jó hangulatra derít ám most inkább még idegesebb lettem mint az elmúlt 2 órában. Anyum ment és nyitotta is az ajtót. Hát most vagy soha. Inkább az utóbbi.

- Jó estét. Gyertek csak beljebb – hallom anyu hangját. – Ti fiúk milyen magasak vagytok – Micsoda? Fiúk? Nem tudtam hogy van Adamnek testvére.

- Itt vannak! Itt vannak! – ujjongott Gwen.

- Tudtad hogy van testvére? – néztem fel rá a fotelből.

- Micsoda? – döbbent meg. – Nincsen Adamnek testvére. Arról tudnék.

- Természetesen.

- Szeretném bemutatni nektek Evelyn Stonet.

- Sziasztok lányok – jött hozzánk egy idősebb nő tárt karokkal. Először Gwent vette célba aki könyörtelenül lerázta.

- Uhum. Ahha én is örülök – azzal nézett az ajtó irányába. Eközben Mrs. Stone felém igyekezett. Megpróbáltam felállni gyorsan de ő visszanyomott a fotelbe.

- Hagyd csak drágám. Látom hogy fáj a lábad – mosolygott szelíden. – Biztos te vagy a kis Allyson. Egek, anyukáddal ismerjük egymást régóta. Régi képet láttam rólad de még 10 éves lehettél.

- Örülök a találkozásnak Mrs. Stone.

- Ugyan drágám hívj nyugodtan Evelynnek – és megpuszilta az arcomat. Kedves hölgy volt.

- Áhh gyertek beljebb fiúk ne legyetek szégyenlősek – kiabálta ki a nappaliból Evelyn. Erre a mondatra elmosolyodtam.

- Jó estét én Adam vagyok ő meg itt Jack – hallottam meg ismerős mély hangot. Ahha szóval Jacknek hívják a bátyját vagy öccsét.

- Szerbusztok. Nahát nem is tudtam hogy ikreid vannak Evelyn – szólalt meg apu. Tessék? Ikrek!? Valaki csak hülyéskedik? Erre persze gyorsan felálltam a helyemről.

Amint beljebb jöttek megdöbbentem. Ugyan olyan magasak, talán Adamnak a haja különbség pedig csak a hajszín volt. Míg Jacknek mézszőke, addig Adamnak sötétbarna volt.. Valamint Adamnak van néhány tetkója a karján ami most elvan rejtve egy hosszú ujjú fekete pulcsi alá. Donnak kicsit szőkésebb és hosszabb haja volt, egy rövid ujjút viselt és barna bórdzsekiben jött míg Jack a megszokott fekete rockosban. De félelmetes hasonlóság volt közöttük…nem hiába ikrek.

- Hadd mutassam be a két lányomat. Az idősebbik Gwendolyn – erre szinte mind kettőnek dobott egy levegőbeli puszit mire ők meghökkenve, apum pedig kicsit szégyenkezve fogta meg a fejét. – Ő pedig itt a kisebbik lányunk. Allyson.

- Sziasztok. Hívjatok csak Allynek – integettem szégyenlősen.

- Szerbusz Ally. Jackson vagyok – azzal kezet ráztunk és adott az arcomra egy szinte leheletnyi puszit. Naná hogy egyből elpirultam.

- Szia Al. Mi már….azt hiszem találkoztunk – jött felém Adam. Milyen édes félig leszegett fejjel. Azzal követte a fivére tetteit…Így még jobban elpirultam.

- Szia Adam, szia Jackie. Már alig vártam hogy átjöjjetek – jött Gwen hozzájuk és a képükbe mászott. És kezdi is…

- Mennyünk az asztalhoz – hu kösz anyu, életmentő vagy. És mindenki ment az étkező felé. Csak én és a drága nővérkém maradtunk egyhelyben.

- Hhhmm. Imádnak engem, végül is két Adam jobb mint egy – azzal visszalökött a fotelba. Az előbbivel ellentétben most alig tudtam felállni míg egy erős kéz fogta meg a felkaromat.

- Gyere segítek.

- Köszönöm Jack– mosolyogtam rá.

A vacsora jól zajlott. Apum és anyum főleg Evelynnel beszélgetett ,így Gwenny lefoglalta a fiúkat, én meg maradtam egyedül a desszertemmel.

-Hé, te nem jössz? – felnéztem és megláttam Jacksont mosolyogni.

- De de, persze. De hová megyünk?

- A szüleid úgy gondolták hogy jó lenne ki menni a mostani bazárba.

- Értem. Akkor indulás – álltam fel szegény desszertet félbehagyva.

Már mindenki a cipőjét húzta mikor én még ügyetlenkedtem. Hiába egy bekötött lábra nehéz felhúzni egy converse szerű lábbelit.

-Siess már. Lekésünk minden jóról – nyafogta a nővérem Adam karját fogva. Szegény fiú, úgy nézett ki mint aki mindjárt elfut a vásárig ami a város túl végén van, csak hogy kicsit lerázhassa lerázhatatlan tesómat.

Végül beültünk apum mini buszába. A munkájához kell neki mikor öregeket szállít. úton voltunk a bazár felé. Elől apu vezetett, anyu és Evelyn eggyel hátrébb, mögöttük Jack hallgatta Gwen mondókáját egy ruha vásárlásáról, végül és Jackson maradtunk leghátul.

-Remélem nem baj ha ide ülök – szólalt meg felém nézve és felvette a baseball sapkáját.

- Dehogy is. Amúgy sincs több hely itt – az úton többnyire csendben voltunk, kivéve az előttem lévő csiripelő madarat aki ráakaszkodik a mellette ülő szegény srácra.

- És képzeld mikor szegény húgom úgy nevetett hogy…au. – rúgtam bele az ülésébe hátulról. – Ezt miért kaptam?

- Talán mert nem kéne a pasikat az én megalázásommal őrjítened!

Erre drága nővérem nem válaszolt csak duzzogott nagyban. Most van 9 óra és a vásár ki van világítva…úgy néz ki mint egy másik, párhuzamos világ. Mindenhol a gyerekek szaladgálnak, az eladók kedvesen hívogatják a népet a különbféle cukrok és sütik kipróbálására.

-Na jól van gyerekek, mi elmegyünk inni egy kis bort 11-kor itt találkozunk. – Szólt anyu, apu és Evelynnel együtt elmentek egy csendes kis bódé felé.

- Óóóóó Adam, Jackie gyertek megmutatok minden érdekes dolgot.

- Kkhhmm. Gwen, nem felejtettél el valamit?

- Oh, tényleg! – azzal nyújtotta a kezét mintha várna valamire – adnál pénz én nem hoztam.

- Mi? Nem ere gondoltam hanem arra hogy én is megyek veletek. És…

De nem tudtam befejezni a mondatomat mert karon ragadta újra a két megszeppent fiút és elillantak.

-Remek…..na most már bánom hogy otthon hagytam a sütimet – azzal leültem egy szénakazal tetejére. Komolyan itt hagytak? Nos, igen.

Kb. fél órája nézegettem a hömpölygő tömeget ahogy élvezik a bazár jó tulajdonságait. Már éppen felálltam volna amikor valaki megragadta a vállamat. Jézusom..azért nem kell kiijeszteni belőlem szerencsétlen szívemet!

- Adam! Volnál szíves nem megijeszteni állandóan? – váltottam talán egy kicsit túl sértődött hangnemre. De végül is már elegem van a nővéremből és abból hogy mindjárt jön ráugrani szegény srácra.

- Bocs, de örültem hogy sikerült leráznom a testvéredet.

- Tényleg hogyan…?

- Szegény Jack bevállalta a szerepet, felvette a kabátomat és kész.

- Áhháá. Már minden érthető. – mosolyogtam rá. Jézusom. Tényleg ennyire idióta vagyok? Nos igen.

- Szóval mit csinálsz itt? Azt hittem néhány barátod is itt lesz.

- Nem, ők nincsenek. De a szalmabálával egészen megkedveltük egymást.

- Azt látom. Esetleg nem jössz el velem valahová?

- D..d..de persze. - dadogtam. Ez most komoly?

Pár helyre elmentünk és mire észbe kaptam már rég a kocsinál kellett volna lennünk. Remélem anyuék nem haragszanak rám.

Szerencsére minden simán ment. A tesóm elaludt a kocsiban, én tudtam beszélgetni Jackkel, a szüleim pedig elbeszélgettek Evelynnel.

-Hát, akkor viszont látásra. Gyertek fiúk hazamegyünk.

- Viszlát.

- Jó éjszakát. –köszöntek el kórusban Adam és Jack.

Mikor beértem a házba dobtam volna egy szaltót ha nem fájt volna a lábam.

Így inkább letusoltam és készültem a hétvége első napjára.

Uh, csak várjam ki!