Variáció 3.

Nem mondhatnánk, hogy a Londonból Old Townba való repülőút alatt Declan nyugodt volt. Reggel kapta az üzenetet Magnustól, hogy haladéktalanul jelenjen meg nála. Gyanította, hogy ez alkalommal nem egy akcióban kell a segítsége, hanem Magnus a két héttel korábbi eseményekről szeretne beszélni vele. Az első gépre foglalt jegyet, amit persze alig ért el, de legalább addig sem volt ideje aggódni a dolgok miatt.

Declan akkor is, és utólag is úgy gondolta, hogy helyesen döntött, és a szabályzatnak teljes mértékben megfelelően járt el, de arra is fel volt készülve, hogy a főnöke nem fog ebben egyetérteni vele. Minden nap várta már ezt a hívást, de tudta, Magnusnak is idő kell, mire összeszedi magát annyira, hogy visszazökkenjen a munkába. Hát úgy tűnik, eljött az ideje, hogy szembenézzen a döntései következményével.

A taxiban már kezdett igazán feszült lenni, de mikor becsentetett a Menedékbe, próbálta visszanyerni a megszokott hidegvérét és határozottságát. Tudta, hogy szüksége lesz rá, de azzal is tisztában volt, hogy nem sokáig bírja majd fenntartani. Rosszul viseli az igazságtalanságot, Willtől is nehezen viselte az események alatt, és most Magnusszal szemben sem lesz könnyebb.

Számított arra, hogy az emberei teletömték a nő fejét, és emiatt eléggé hátrányból fog indulni, másrészt pedig, jól ismerte Magnust, a kissé túlméretezett önérzetével, így azt is gyanította, hogy mindent, amit tett, a nő személyes sértésnek élte meg.

- Üdv, Declan! – üdvözölte Nagyláb, mikor ajtót nyitott neki.

- Helló – biccentett a férfi, és belépett.

- Declan – szólította meg bizonytalanul Nagyláb, de Declannek nem volt túl sok kedve hozzá. Sem ahhoz, hogy valaki még Magnus előtt a szemére vesse a történteket, sem ahhoz, hogy valaki kéretlen jó tanácsokkal lássa el, sem ahhoz, hogy valaki már előre sajnálkozzon azon, ami vár rá. Márpedig más verziót nem tudott abban a helyzetben elképzelni.

- Merre van Magnus? – előzte meg, hogy a másik megszólaljon.

- Az irodájában – adta meg magát Nagyláb.

- Kösz – bólintott rá Declan, és elindult fel, az emeletre.

Magnus ajtaja előtt még megállt egy pillanatra, hogy rendezze a gondolatait, aztán bekopogott.

- Gyere! - szólt ki a nő, mire Declan még vett egy nagy levegőt, aztán benyitott.

- Áh, Declan!

- Hívtál, itt vagyok - állt meg Declan az ajtóban.

- Gyere, foglalj helyet!

- Inkább állnék – rázta meg a fejét a férfi, aki a főnöke hangjából egy közelgő tornádót olvasott ki, így az ablakhoz sétált, a párkánynak támaszkodott, és karba tette a kezét. Magnus pedig ifjú kollégája testtartásából egyértelműen látta, hogy az támadást vár, és nem is nagyon tudta megcáfolni ebben a hitében.

- Mi volt ez az egész, Declan?

- Mire gondolsz? – állta a főnöke pillantását a férfi.

- Az egész eljárásra.

- Azt tettem, amit kellett – állította még viszonylag nyugodtan Declan.

- Valóban? – kételkedett Magnus.

- Valóban.

- Én ebben nem lennék olyan biztos.

- Magnus, lelőtted Nagylábat…

- Ettől még nem kellett volna úgy bánnod velem!

- Idézzem neked a kilences cikkelyt, Magnus? Szóról szóra eszerint jártam el.

- Ne idézz nekem semmit, Declan! Az első szótól az utolsóig én írtam a szabályzatot. És nem az zavar, hogy aszerint jártál el. Hanem az, hogy benned egy másodpercre sem merült fel, hogy esetleg ártatlan lennék. Velem egy pillanatig nem törődtél – torkolta le Magnus a férfit.

- Mindent megtettem, amit módomban állt. De adott esetben neked orvosi segítségre volt szükséged, a Menedéknek pedig arra, hogy valaki kézbe vegye a dolgait, mielőtt szétesik, vagy rossz kezekbe kerül! – vágott vissza Declan, akinek esze ágában sem volt hagyni magát.

- Talán nem orvosi segítség kellett volna. Ha valóban szétcsúsznék mentálisan, csak egy barát segítségére lenne szükségem, aki mellém áll.

- Nagyláb lelövése már túlmutat egy egyszerű mentális szétcsúszáson, amin még egy barát segíthet! Vagy szerinted nem? – sétált közelebb a férfi, és megtámaszkodott a Magnusszal szemben lévő fotel háttámláján.

- Nem ez a lényeg, Declan, hanem, hogy ellenem fordultál – vett vissza a hangnemből a nő, és ez alkalommal inkább csalódottnak hangzott.

- Nem, nem fordultam ellened, csupán a Menedék mellé álltam. Ez nem ugyanaz – cáfolta meg Declan.

- Talán nem. De akkor sem voltál mellettem!

- Will melléd állt. Anyatigrisként védett – emlékezett vissza Declan.

- Esélye nem volt veled szemben! – fortyant fel újra Magnus. – Vezető vagy, Declan! Ő pedig csak egy katona. Mit tehetett volna a parancsaiddal szemben?

- Nagyon hatásosan sikerült szembeszállnia velem – emlékeztette Declan Magnust. – Ellenem fordította az egész csapatodat! Mindent megtett, hogy keresztbe tegyen nekem. De bárhogy küzdött érted, te is ellene fordultál. A jó elnyerte méltó jutalmát – tette még hozzá cinikusan.

- Akkor már nem voltam beszámítható!

- Pont ezért nem tudom, mit vártál volna tőlem! Mégis mit kellett volna tennem?

- Feltételezni, hogy magamtól nem tennék ilyen dolgokat! Ismerhetnél már annyira, hogy fel sem tételezed. Nagyon jól tudod, hogy Nagyláb a legjobb és legrégibb barátom! És te egyből elhitted, hogy hidegvérrel lelőttem.

- Magnus! Elhitetted velünk, hogy megőrültél. Hogy beszámíthatatlan vagy. Márpedig ez esetben már nem az az ember vagy, akinek ismertünk! Már nem feltételezhettünk rólad semmit! – hívta fel Declan a nő figyelmét a nyilvánvaló igazságra. – Nem beszélve arról, hogy minden kétséget kizáró, Henry vizsgálatai szerint is eredeti felvétel volt arról, hogy megtetted, amiről beszélünk.

- És ezt te első pillantásra el is hitted. Már a felvétel előtt is.

- Talán mert maga a legjobb és legrégibb barátod keresett meg, és mesélte el, hogy nem vagy rendben! Ha valaki, hát ő tudja, mi van veled, ezt te sem tagadhatod! Gondolom, elmesélte, hogy először nem igazán akartam hinni neki. De elég meggyőző volt.

- Azért nem sokat kételkedtél…

- Meddig kellett volna kételkednem? Míg valami baj történik, és veszélybe sodrod az egész Menedéket?

- Ehelyett félresöpörtél a térképről… hisz az élet megy tovább, igaz? – kérdezte cinikusan Magnus.

- Magnus, ezért most ki fogsz rúgni… nem érdekel – csóválta meg a fejét Declan. - De ez az egész nem rólad szól! Hanem azokról az eszmékről, amiket Gregory Magnus lefektetett. Azokról a célokról, amiben te is hiszel! És arról a rohadt törékeny egyensúlyról, amit próbálunk fenntartani, hol több, hol kevesebb sikerrel! És akkor is ezek a célok az elsők, ha te megeszel egy ózonbogarat, vagy ha tényleg megőrülsz, vagy ne adj isten egy akcióban történik veled valami.

- Ezért tényleg ki kéne rúgjalak – bólintott rá dühösen a nő.

- Tedd azt – vont vállat Declan. – Tedd azt, és vedd körül magad olyan emberekkel, akiknek te vagy az első és a Menedék a második. De tudd, hogy ez csak addig működik, amíg veled nincs semmi baj.

- Ne feszegesd a határaidat, Declan! Sok mindent elnézek neked, de jó, ha tudod, James emléke nem véd meg az örökkévalóságig – figyelmeztette Declant a főnöke.

- Ne gyere nekem folyton ezzel, Magnus! – kapta fel a fejét Declan. - Igen, tisztában vagyok vele, hogy annak idején csak James kérésére neveztél ki a londoni ház vezetőjének. De azt hiszem, azóta tettem annyit a Menedékért, hogy saját jogon is kiérdemeljem ezt a címet. Nem kell folyton a szememre vetned a régi dolgokat.

- Kiérdemelted, igen. De ez nem jogosít fel arra, hogy folyton túllőj a célon!

- Jól tudod, hogy nem szoktam ilyet tenni.

- Persze – bólintott rá nem túl meggyőzőn Magnus. - Jólesett a hiúságodnak, igaz, hogy minden ellenállás nélkül elfoglalhattad a székemet?

- Igen, jólesett. Jó tudni, hogy a többiek úgy gondolják, képes lennék rá. Még ha te nem is.

- Egyvalaki nem.

- Igen, persze. De ne hidd, hogy azért, mert az a valaki valami romantikus lojalitást érzett feléd. Egyszerűen csak megvannak a maga hatalomra törő megalomániás tervei, amiben nem szerepelsz se te, se én.

- Így gondolod?

- Igen. És jó lenne, ha szemmel tartanád, mert ha valaki veszélyes a pozíciódra, akkor az ő, és nem én.

- Ne aggódj, szemmel fogom tartani. Ahogy téged is.

- Ha ez boldoggá tesz – csóválta meg a fejét Declan.

- És gondolod, hogy valóban képes lennél rá? Declan, tényleg azt hiszed? – kérdezte kissé lesajnáló hangnemben Magnus.

- Nem tudom, Magnus, nem volt igazán lehetőségem kipróbálni!

- Nem is lesz.

- Ezt valahogy sejtettem – bólintott rá cinikusan Declan. - Mondd a szemembe, hogy nem tartasz rá képesnek! - nézett várakozón Magnusra, de a nő csak bosszúsan kifújta a levegőt, és megcsóválta a fejét.

- Neked elképzelésed sincs, Declan…

- Miről?

- Hogy mit küzdök a háttérben, amiről ti semmit sem tudtok! Egyik házvezető sem tudja, még te sem! Olyan dolgok húzódnak a háttérben, amin nagyon meglepődnél. Lehet, hogy senki nem tud róla, de ez egy kemény küzdelem. Sőt, nem csak egy!

- Akkor baromi jó lenne, ha valakinek elmesélnéd! – rázta meg a fejét türelmetlenül a férfi.

- Neked, mi?

- Nézd Magnus, énmiattam Teslának is elmondhatod, ha benne jobban bízol, a lényeg, hogy még valaki tudjon róla!

- Minek?

- Annak, Magnus, hogy nem vagy halhatatlan! Még ha azt hiszed magadról, akkor sem! Még ha a hálózatban mindenki ezt hiszi rólad, akkor sem! Lehet, hogy a forrásvér hosszú életet és egészséget biztosít neked, de attól még egy sárkány leharaphatja a fejedet, már megbocsáss… és bárki kerül a helyedre… akár én, akár Zimmerman, akár Wexford, vagy maga az amerikai elnök… kellemetlen meglepetések fogják érni. És ha nem lesz rá felkészülve, nem biztos, hogy venni fogja az akadályt. Ennek pedig csak egyvalami láthatja kárát, a Menedék.

- Ez a roppant aggodalmad a Menedékért… - nézett kissé gúnyosan Declanre Magnus.

- Ne mondd, hogy ez furcsa, Magnus! Ne mondd, hogy meglep! Jól tudod, honnan van. James, aki a barátod volt… ő nevelte belém. Ő érted élt és a Menedékért. Ez utóbbit átplántálta belém is.

- Az előbbit úgy látszik nem sikerült – vonta fel kérdőn a szemöldökét Magnus.

- Az előbbit nem is akarta. Tudod, miért? – kezdett bele egy indulatos mondatba a férfi, de aztán inkább félbehagyta. Időben leesett neki, hogy ezzel valóban túllőhet a célon, és hamar ajtón kívül találhatná magát, sőt, ami még rosszabb, munka nélkül.

- Na miért? – kérdezte Magnus, mikor látta, hogy Declan nem akarja folytatni a mondatot.

- Nem számít.

- Ugyan már! Ha elkezdted, fejezd is be! Legyél annyira tökös, hogy felvállalod, amit gondolsz!

- Rendben – bólintott rá dühösen Declan. - Nem akarta, hogy más is érezze azt, amit ő. Élete utolsó percéig rajongott érted, Magnus, imádott téged, de te nem törődtél vele. Eldobtad őt, és ő száz év alatt nem tudta ezt kiheverni.

- Ehhez aztán végképp semmi közöd, Declan! – szűkült össze vészjóslóan a nő szeme.

- Valóban nincs – hagyta rá a másik. - De ettől még így volt. Az életének két értelme volt, amióta csak ismertem, ennek pedig jó tíz éve. Te és a Menedék. Szóval ne kérdezd meg tőlem, hogy miért aggódom annyira a Menedékért! Sok élet munkája van benne, és nem csak a tiéd, Magnus! Sokan áldozták az életüket azért, hogy a hálózat ott tartson, ahol ma tart.

- Azt hiszed, nem vagyok ezzel tisztában, Declan? Igen, sokan haltak meg. Sokan közülük a barátaim voltak. Tudod te, hogy ez milyen érzés? Tudod, milyen érzés barátokat, szerelmeket eltemetni? Mindenki csak azt mondja, milyen jó Magnusnak, örökké él! Eltemettem Jamest, eltemettem a lányomat, és még sokakat! Szerinted ez jó érzés? Bárkivel megosztom nagyon szívesen! – vesztette el a józanságát Magnus is.

- Én sosem mondtam azt, hogy jó neked – vett vissza egy kicsit Declan. – És most sem ezt vetettem a szemedre.

- Semmit nem tudsz, Declan! Sem a kapcsolatomról Jamesszel, sem a hálózat vezetéséről – vágta hozzá Magnus.

- A hálózat vezetéséről annyit tudok, hogy valakinek kézbe kellett vennie, mikor azt hittük, elveszítünk téged. A Jamesszel való kapcsolatodról pedig annyit, hogy nagyon sokszor gondolt rád, mióta csak ismerem. És olyankor láttam a fájdalmat a szemében. Volt… egy régi képe rólad. Százéves, megsárgult fénykép… Az íróasztala felső fiókjában tartotta. Tudod, hányszor, de hányszor csapta be azt a fiókot, mikor beléptem az irodájába? Azt hitte, nem veszem észre. De még ha nem is hallottam volna a zajt… a szemében mindig láttam…

- Nem tudod, hogy miért… - sütötte le a szemét Magnus.

- Nem. És ahogy az előbb mondtad, nem is tartozik rám. De James nekem olyan volt, mintha az apám lett volna, úgyhogy ne kérd számon rajtam, hogy legalább az egyik szenvedélyét elültette bennem! Meghalnék a Menedékért, bármikor, akár a következő percben is.

- De értem nem?

- Kételkedsz bennem, Magnus? - csóválta a fejét csodálkozva Declan. - Azok után, hogy számtalanszor fedeztem a hátadat? Hogy számtalanszor kockáztattam érted az életemet, és a csapatom életét? Milyen jogon? Bármikor hívtál, én jöttem. Még a legeszementebb akciókban is támogattalak egyetlen szó nélkül! És nagyon jól tudod, hogy akár már holnap újra megtenném!

- Ez a dolgod! – vetette ellen Magnus.

- Pontosan. És soha nem okoztam még csalódást. Egészen két héttel ezelőttig, úgy látom. És most? Mit vársz tőlem? Mondjak le?

- Könnyű lenne elmenekülni a felelősség elől, igaz?

- Nem menekülök sehova, Magnus – tiltakozott Declan. - Világéletemben vállaltam a felelősséget a döntéseimért. Még akkor is, ha hibáztam. Csak közöld az ítéletedet, és szembenézek vele.

- Sor kerül rá, Declan.

- Remek – sóhajtott a férfi, majd az ablakhoz sétált, és kibámult rajta.

- Willel is kiabáltál? – kérdezte egy fél perc hallgatás után.

- Miért is kellett volna? – kérdezett vissza Magnus.

- Nem érted, igaz? – fordult vissza felé Declan. – Annyira elfogult vagy vele szemben… Tudod… amikor azt hittük, hogy már rohamosan romlik az állapotod, és el fogunk veszíteni… egyszerűen fogta magát, összecsomagolta a holmiját, és itt akart hagyni csapot-papot.

- De végül nem tette! – vette védelmébe Magnus a pártfogoltját.

- Igen, mert végül rájöttek az igazságra. De csak egy pillanatra gondolj bele, Magnus! Ha ez valóban megtörténik veled… Will úgy itt hagyja a Menedéket, még csak vissza sem fog nézni. Cserben hagy mindent. Téged, a szervezetet, a nagy eszméket, az abnormálisokat, az emberiséget… És mégis… te velem kiabálsz, mintha én fordítottam volna hátat mindannak, amiben hiszünk!

- Neked nincs jogod engem felelősségre vonni, Declan! – figyelmeztette Magnus.

- Természetesen nincs – hajtott fejet a másik. – Nem is azt akartam. Csupán azt, hogy gondolkodj el ezen a dolgon. És ha már engem lekapsz a tíz körmömről… akkor igazán megtehetnéd vele is! Mert ha valós lett volna az a kis szerep, amit eljátszottál, akkor ő már az FBI-nál ülne egy kényelmes íróasztal mögött, és csak a rémálmaiban jönne elő mindaz, amit itt látott!

- Nem mondhatsz ítéletet felette!

- Persze… nekem itt semmihez nincs jogom, csak elvégezni a munkám, és befogni a számat, igaz?

- Nagyjából ez a helyzet – bólintott rá Magnus.

- Csodás – sóhajtott Declan. – Akkor… van még valami mondanivalód, vagy mehetek dolgozni?

- Declan! Vegyél vissza, mielőtt még tényleg túlfeszíted a húrt!

- Azt hiszem, azon már túl vagyok – rázta meg a fejét a férfi.

- Még a határon táncolsz, és te döntöd el, merre dőlsz – figyelmeztette a nő.

Declan egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy képes legyen lehiggadni. Lett volna még mondanivalója bőven, de tudta, úgyis falra hányt borsó lenne az egész. A főnöke akkor sem nagyon ad mások véleményére, ha éppen nincs ilyen paprikás hangulatban, hát még ilyenkor.

- Remek – tűnt fel egy kétes értékű mosoly a nő arcán. – Tudtam, hogy okos fiú vagy te, tudsz józanul gondolkodni, ha szükség van rá.

Ezt a józan gondolkodásnak titulált valamit Declan ez alkalommal megalkuvásnak érezte, de nem tehetett semmit. Ha meg akarta tartani az adott szavát, márpedig így volt, akkor most hagynia kellett Magnust nyerni, még akkor is, ha mélyen benne forrtak az indulatok.

- Mit akarsz, mit tegyek? – nézett végül Magnusra.

- Végezd a dolgod!

- Ezt fél óra kiabálás nélkül is megtettem volna. Ahogy addig is és azóta is tettem. Megspórolhattad volna a repülőjegy árát, de főleg az időmet – húzta el a száját Declan.

- Közelről akartam látni, hogy viseled – nézett rá kérdőn a nő.

- Remélem elégedett vagy az eredménnyel – csóválta a fejét Declan.

- Fogjuk rá – mondta a nő, de Declan már csak egy bosszús sóhajjal válaszolt.

- És szeretnél még közelről látni valamit, vagy elmehetek? A laborban lenne némi sürgős munkám.

- És az embereid nem tudják ellátni?

- Ha az embereim mindent el tudnának látni, rám nem lenne szükség. De egyelőre talán még van. Elmehetek?

- Menj, Declan – adta rá áldását Magnus. – De ne feledd! Az egyik szemem mindig rajtad lesz.

- Majd észben tartom – bólintott rá a férfi, majd kisétált a szobából.

Magnus tűnődve nézett utána, és megcsóválta a fejét.

- Jó tudni, hogy valakire még a halálom után is számíthatok – mondta az éppen belépő Nagylábnak.

- Akkor miért beszéltél így vele?

- Csak a miheztartás miatt – tűnt fel egy apró mosoly Magnus arcán.

- Most napokig a felmondólevelét fogja várni – csóválta a fejét Nagyláb.

- Nem baj. Csak főjön egy kicsit a levében.

- És ha ő maga mond fel?

- Nem fog – állította határozottan a nő.

- Miért? – nézett rá kíváncsian a másik.

- James miatt – tűnt fel egy szomorú mosoly Magnus arcán. - Mikor utoljára beszéltek, megesküdött neki, hogy sosem hagyja cserben a Menedéket. És amit Jamesnek ígért, azt betartja.

- Reméljük.

- Így lesz, meglátod – sóhajtott Magnus.

- Jól vagy? – vette szemügyre a barátja.

- Persze, jól vagyok. Vissza az érdemi munkához – intett a fejével a gépe felé.

- Hozok neked egy teát – ajánlotta Nagyláb, mire a nő elmosolyodott.

- Köszönöm, barátom! – mondta neki, majd visszatelepedett a gépéhez.

Eközben Declan még mindig magában fortyogva lesietett a lépcsőn. Szeretett volna úgy lelépni, hogy közben nem fut össze senkivel, de végül Henry meglátta és utána szólt.

- Declan…

- Indul a gépem, Henry – sóhajtott Declan, miközben megtorpant.

- Csak… meg akartam kérdezni, hogy minden oké-e.

- Persze. Miért ne lenne az?

- Zaklatottnak tűnsz.

- Túlélem – vont vállat Declan. – De vigyázz, te is feketelistára kerülsz, ha Magnus meglátja, hogy szóba állsz velem.

- Nem vagy feketelistán.

- Na persze.

- Declan, hidd el nekem, ha feketelistán lennél, már rég a lagosi menedékben etetnéd a sepulust döglött csirkével.

- Ebben lehet valami – tűnt fel egy halvány mosoly Declan arcán, aztán újra elkomolyodott. – De azért elég rossz a helyzet.

- Tudom. De majd rendbe jön – vigasztalta Henry. - Figyi… bocs, hogy… átvertelek! Amikor…

- Amikor Magnus lelépett – emlékezett vissza Declan a nem olyan régi jelenetre.

- Tudtad? – lepődött meg Henry.

- Gyanítottam.

- Bocs – fintorgott Harry.

- Mindannyian a saját fejünk után mentünk – vont vállat Declan.

- Majd… legközelebb nem így lesz – reménykedett Henry.

- Dehogynem – nevette el magát Declan, de még azért nem volt az igazi. - Elég makacsok vagyunk mindannyian. És elég konkrét elképzeléseink vannak arról, hogy mi helyes és mi nem. De most mennem kell!

- Foglaltál egyáltalán jegyet?

- Majd a taxiból elintézem.

- Hagyd csak! Becsekkollak online. Elküldöm a gépedre.

- Kösz!

- Nem gond! Majd találkozunk.

- Nem mostanában – csóválta meg a fejét Declan.

- Ne hidd! Egy-két hét, és itt leszel! – jósolta Henry, majd még elköszöntek, és Declan elhagyta a házat.

Declan a taxiban még fortyogott magában egy keveset, de aztán rájött, hogy a véleménye még ez után a beszélgetés után sem változott. Még mindig úgy gondolja, hogy helyesen döntött, és ha lenne lehetősége újra megélni az egész helyzetet, valószínűleg ugyanígy járna el. Magnusnak persze lehet erről más a véleménye, sőt, mint a mellékelt ábra mutatta, valóban más, és ennek még mindig lehetnek következményei.

Declan tudta, hogy ha Magnus még tovább hergeli magát, vagy esetleg Will még mindig hülyeségeket hangoztat róla a főnöke előtt, akkor a következő napokban még érhetik váratlan meglepetések. Fel volt készülve rá, de azért szerette volna, ha inkább megnyugszanak a kedélyek, és lassan minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

Ez a verzió több eséllyel kecsegtetett, hogy be tudja tartani a fogadalmát, amit Jamesnek tett, és különben is, szeretett volna a továbbiakban is azzal foglalkozni, aminek eddig is szentelte az életét. Hisz az utolsó szóig igaz volt, amit Magnusnak mondott. Valódi elhivatottságot örökölt Jamestől a Menedék iránt, az utolsó leheletéig szeretett volna ezekért az eszmékért dolgozni.

Remélte, hogy ezzel Magnus is tisztában van, és inkább ez alapján fog ítéletet mondani felette, nem Will légből kapott vagdalkozásai alapján. Végül ebbe beletörődve már némileg nyugodtabban szállt fel a repülőre, és a figyelmét inkább a rá váró munka fele fordította.