Variáció 5

Declan jó érzéssel adta le a cuccait az old town-i Menedék raktárában. Imádta az akciókat, a bevetéssel járó izgalmakat, az új, ismeretlen abnormálisok elfogása jelentette kihívást, de mégis, minden egyes alkalommal megkönnyebbülést érzett, mikor levehette a golyóálló mellényt, és ez nem csak az eszköz súlya miatt volt így.

Meglepődött, mikor reggel Magnus megkereste. A két héttel ezelőtti események után úgy hitte, évek, de minimum hónapok kellenek ahhoz, hogy a főnöke újra hozzá forduljon segítségért. Ennek ellenére Magnus felhívta, és ő szó nélkül jött, ahogy azelőtt is minden egyes alkalommal.

Persze azért úgy időzített, hogy épp az akcióra érjen ide, mert tartott a többiek reakciójától, de így nem volt idejük a korábbi események felemlegetésével foglalkozni. Csak egy gyors eligazítás, és már indultak is.

Mikor végeztek és visszatértek a Menedékbe, Declan inkább segített a befogott, még eléggé kába szalamandert elszállásolni, így a csapat többi része már szétszéledt, mire ő a raktárba ért. Kényelmesen átöltözött, és közben tűnődött. Azon, hogy vajon lelépjen-e anélkül, hogy szóba hozza a dolgot Magnusnak, vagy beszéljék meg normálisan, és akkor többet neki sem kellene emiatt aggódnia.

Hosszú napja volt, az út és az akció is kimerítette, de mégis, ha belegondolta abba, hogy a történtek ezentúl minden alkalommal keserű szájízt adnának minden olyan esetnek, mikor ide kell jönnie munkaügyben, úgy gondolta, inkább még megkoronázza ezt a napot egy beszélgetéssel Magnusszal. Had legyen már túl rajta egyszer, s mindenkorra. Bár tudta, elfelejteni nem fogja egyikük sem, szeretett volna már túllépni rajta.

Belebújt a jól megszokott fekete pulcsijába, vett egy nagy levegőt, és Magnus irodája fele indult.

Késő volt már, de Declan sejtése, miszerint a főnöke még dolgozik, igaznak bizonyult, mikor látta, hogy a nő dolgozószobájának ajtaja alatt halvány fénycsík szűrődik ki. Saját példájáról tudta, hogy csak akkor térnek nyugovóra, mikor már mindenki más mélyen alszik. A munkájuk is elég sok, és amúgy is jó még a nap végén végiggondolni a dolgokat. Csendben, nyugalomban. Nem szívesen zavarta meg Magnust, de nem volt más választása, ha a kora reggeli géppel haza akar térni.

Végül bekopogott, és Magnus szórakozott tessék-jére benyitott.

- Szia, Declan! – mosolygott rá a nő.

- Van egy perced?

- Megírtad a jelentésed?

- Te vezetted az akciót, a jelentés a te dolgod – vont vállat lazán a férfi.

- Ez a szemtelenség netovábbja – húzta össze a szemét Magnus, de Declan nem vette komolyan.

- Beszélhetnék veled? – próbálkozott még egyszer.

- Természetesen. Hallgatlak – bólintott rá végül Magnus.

- A múltkori dolgokat… szeretném megbeszélni veled.

- Akkor hosszú éjszakánk lesz – dőlt hátra Magnus a székében.

- Igen – hagyta rá Declan.

- Miről szeretnél beszélni? – kérdezte Magnus, mert látta, hogy Declan nehezen rendezi a gondolatait.

- Csak érdekelne a véleményed – nézett rá a férfi.

- Helytálltál, ahogy azt vártam is – biztosította Magnus. – Kézben tartottad a dolgokat, és hatékonyan kezelted a helyzetet, amennyire egy ilyet lehet.

- Oké, ez a hivatalos véleményed. És a nem hivatalos? – fürkészte Declan a főnökét.

- Mit szeretnél hallani, Declan?

- Hogy te is utálsz-e annyira, mint a csapatod?

- A csapatomból a kétségbeesés beszélt. Senki nem utál téged. Vagy ma azt láttad, hogy igen?

- Akcióban nincs helye személyes érzelmeknek. Hacsak nem akarunk valakit zsákban visszahozni – nézett keményen Declan a nőre. – De ettől még magukban gondolhatnak egy s mást. Ahogy te is.

- Azt tetted, amit kellett.

- Valóban így gondolod? – kérdezett vissza Declan.

- Nem szoktam meg tőled, hogy kerülgeted a forró kását, Declan – csóválta meg a fejét Magnus. - Bökd ki, hogy mi nyomja a csőröd!

- Rendben. Nagyon dühös vagy, amiért kineveztettem magam a helyedre?

- Hát, nem voltam boldog – ismerte be Magnus.

- Tudod, hogy miért tettem.

- Na miért?

- Mert az összes lehetőség közül ez volt a legjobb a Menedéknek.

- Szóval csupán a közjó érdekében tetted? – kérdezte kicsit számonkérőn a nő.

- Magnus… te is tudod, hogy ezt kellett tennem – állította határozottan a férfi. - Te is ugyanolyan tisztán látod az egész helyzetet. Tudod, hogy nem volt más választásom, meg kellett tennem, mielőtt még valaki olyan csap le a pozíciódra, akinek nagyon nem kellene.

- Kire gondolsz? Ravira, Pilire?

- Magnus! Tudod jól, hogy ők ketten állnak a legközelebb hozzám a házvezetők közül! Barátként szeretem őket. Ravival együtt tanultunk bele a szakmába, és Pilivel is sokszor dolgoztam együtt. Szakmailag és emberileg is tisztelem és becsülöm őket. Az életemet is a kezükbe tenném bármikor. És ha ne adj isten egyszer szükség lesz rá… örömmel venném, ha bármelyikük lenne a hálózat vezetője. És tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy kiről beszélek.

- Wexford még túl kicsi ahhoz, hogy szembeszálljon velem – nevezte nevén a gyereket Magnus.

- Kimondtad a két kulcsszót. Még kicsi, és ahhoz, hogy veled szembeszálljon. De te éppen parkolópályán voltál, és ha a kezébe kaparintja azt a hatalmat, amit a te pozíciód jelent, elég nagy lesz ahhoz, hogy velem szembeszálljon. Vagy Pilivel, vagy Ravival. Vagy akár mindhármunkkal egyszerre. Zimmermant pedig egy laza intéssel lesöpörné a sakktábláról. A kölyök még csak észre sem venné, hogy mi történt.

- Egyedül van.

- Egy túrót van egyedül! És nem csak a saját házában vannak támogatói! – kapta fel a vizet Declan, de aztán igyekezett lehiggadni. Magnus is látta ezt, és mivel szerette volna normális hangnemben tartani a beszélgetést, próbált inkább derűlátó lenni.

- Senki nem támogatná az elmebeteg terveit.

- Magnus, tényleg nem látod, vagy csak előttem nem akarod beismerni? – nézett rá Declan. – Nagyon sokan támogatják.

- Elárulnád, melyik ház vezetőjét gyanúsítod ilyesmivel?

- Nem házvezetőről beszélek. Magnus. A házvezetők kilencven százaléka hitből és elkötelezettségből csinálja, amit csinál. És éppen ezen okból kifolyólag a csapatainkat is ilyen követelmények alapján válogatjuk össze mindannyian. De van az a szint, ami alatt már nem lojalitásból dolgozik valaki a Menedéknek, hanem pénzért. És ha valaki csak egy kicsivel több pénzt ígér nekik, már fordítottak is egyet a köpönyegükön.

- Ezzel a véleményeddel a többiek is egyetértenek?

- Minden házvezető tisztában van azzal, hogy Wexford már odaígérte valakinek a helyét a támogatásért cserébe. A Wexford jelentette veszély mindannyiunk tudatában ott van, még ha időnként háttérbe is szorítjuk. Az a majom tudja, mikor kell lapítani és elaltatni az éberségünket. De nézd csak meg a következő videokonferencián, hogy villannak össze a szemek ha Wexford akár csak egy szót is szól.

- Kiközösítitek.

- Ok nélkül? – kapta fel a fejét Declan.

- Ezt nem mondtam – fintorgott a nő.

- Magnus, azt hiszem, tíz ház vezetőjének nevében kijelenthetem, hogy visszataszítónak tartjuk Wexford megnyilvánulásait és elég sok mindent, amit csinál.

- Engem kihagytál?

- A nevedben nincs jogom nyilatkozni. Ez kívül esik a hatáskörömön. Bár remélem, csatlakozol, és te leszel a tizenegyedik.

- Nézd, Declan, tudom, hogy Wexfordnak vannak érdekes elképzelései, de boldogul a feladattal, amit rábíztam.

- Wexford fütyül a feladatra, amit rábíztál. Neki ez csak ugródeszka. A helyedre.

- Hát, arra még várnia kell egy kicsit.

- Vannak tervei, hidd el.

- Majd szemmel tartom.

- Magnus, most komolyan… úgysem fogsz válaszolni, de… mégis mi a fenének ültetted oda?

- Azért, amiért sok más nekem nem tetsző dolgot megteszek. Politika. Az abnormálisok között jó fényt vet ránk, ha a vezetőink között van abnormális.

- Már volt. A tokiói házunk vezetője is abnormális.

- Vele is bajod van? – fürkészte a férfit Magnus.

- Az égvilágon semmi – rázta meg a fejét Declan. - Megbízható kolléga, és kitűnő szakember. Bármikor szívesen dolgozom vele együtt, ahogy a többiek is. Magnus… nem azért kritizáljuk Wexfordot, mert abnormális, csupán azért, amiket mond és tesz. Akármelyikünk szívesen dolgozik együtt abnormálisokkal. Henry például abszolút elismerésnek és közszeretetnek örvend, de ezt ki kell érdemelni, ahogy ő tette. De Wexford csak egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát.

- Igazad van, Declan. De… alaposan eltértünk a témánktól.

- Ne hidd – csóválta meg a fejét a férfi. – Mindez szorosan összefügg azzal, amit tettem. Tudtuk…

- Tudtuk?

- Tudtam – helyesbített Declan -, hogy ki fogja használni a helyzetet. Hogy fel fogja használni ellened a tényt, hogy életben hagytad Nagy Bertát.

- Berta halott.

- Most nem ez a lényeg. Mikor megtaláltuk a fájlokat a gépeden, mindenki azt hitte, hogy él. És sokan, akik bepánikoltak ettől a lehetőségtől, úgy gondolták, hogy hibát követtél el. Ez csak Wexford malmára hajtotta a vizet. Akinek megingott benned a bizalma, azt megkörnyékezte. Voltak, akik elhajtották a fenébe, és jelezték felém, hogy mi az ábra. Lépnem kellett, Magnus! Egyértelmű volt, hogy mire készül. Csak elegendő támogatást akart gyűjteni, hogy elfoglalhassa a helyedet. Úgy gondoltuk… úgy gondoltam, hogy az egyetlen lehetőség, ha megelőzzük.

- Hány házzal dolgoztál végig együtt?

- Magnus!

- Csak egy számot mondj, Declan!

- Mondtam, Magnus! A felelősség egyedül az enyém.

- Akkor majd én kitalálom. Mumbai és Kairo egyértelmű – mondta a nő, mire Declan bosszúsan sóhajtott. – Tokió… igen. Talán Moszkva… nem, Moszkva nem – fürkészte Declan arcán a nő. – Lima… igen. Lima is melletted volt. És Peking? Hm… ezt nem látom határozottan, de valószínű – mondta mosolyogva Magnus, mire Declannek elfogyott a türelme. Felállt a székéből és az ablakhoz sétált, de Magnus mosolyogva nézett utána. – Örülök, hogy a legnagyobb házaim a bajban összetartanak. Amíg ti így együtt tudtok dolgozni, nem aggódom Wexford miatt.

- Ne kicsinyeld le a veszélyt – pillantott vissza rá Declan. – Csak a pillanatot várja. A pillanatot, amikor nem figyelsz oda… vagy, hogy elkövess egy hibát, amit felhasználhat ellened.

- Figyelni fogok rá, Declan! Ígérem!

- Nem vagyok nyugodt – csóválta meg a fejét a férfi.

- Tudom. De azt is tudom, hogy amíg te, és a házvezetőimnek legalább fele így aggódik a hálózatért, addig biztonságban vagyunk.

- Úgy legyen – sóhajtott Declan.

- És Will? – kérdezte, ahogy lassan visszatelepedett a helyére.

- Mi van vele? – nézett rá meglepetten Magnus.

- Elmondod neki, hogy miért, vagy hagyod, hogy továbbra is fújjon rám?

- Korai még neki a politika. A munkában is csak kapkodja a fejét. Ismerje ki magát a szakmában, aztán jöhetnek az egyéb bonyodalmak. Elég, ha a mi fejünk többet fáj a politika miatt, mint szakmai kérdések miatt. Ez a házvezetők privilégiuma.

- Nagyszerű. Még egy ember, aki miatt figyelhetek a hátam mögé – nyugtázta Declan. – Nincs elég rajta kívül is?

- Will miatt nem kell aggódnod.

- Magnus, Willnek most én vagyok a mumus. Bennem látja az ellenséget, mert nem tudja, hogy az igazi ellenség valaki más. És azt sem, hogy én csak ezt a valakit próbáltam távol tartani a prédától. Amíg ezt nem tudja, azt fogja hinni, hogy velem szemben kell megvédenie téged.

- Be fogja látni, hogy az utolsó sejtedig hűséges vagy a Menedékhez, és ez a fontos.

- Azért ehhez most bizonyítanom kell neki. És hidd el, kisebb gondom is nagyobb, mint Willnek produkálni magam!

- Miért aggaszt ennyire a véleménye?

- Őszintén?

- Csakis.

- Mert ő itt van a közeledben. És ha túl sokáig duruzsol hülyeségeket a füledbe, a végén még elhiszed.

- Declan – nevette el magát Magnus. – Több, mint tíz éve ismerlek. Szinte a Menedékben nőttél fel. James, míg élt, ódákat zengett rólad egy-egy akció, vagy egy sikerrel lezárt kutatás után. És mióta kineveztelek a londoni ház élére, nap mint nap bizonyítod a rátermettségedet és a hűségedet. Ezzel nehéz felvenni a versenyt, még Willnek is. De ígérem, ha sikerül bogarat tennie a fülembe, előbb megbeszélem veled is, és csak utána rúglak ki.

- Kösz, ez megnyugtatott – forgatta meg a szemét Declan.

- Ennek örülök – nevette el magát Magnus.

- Egyéb kérdés, amit meg kell beszélnünk? – kérdezte, mikor kimulatta magát.

- Csak… szeretném, ha a többiekre nem neheztelnél a döntéseim miatt.

- Eszemben sincs, Declan. Majd te elviszed a balhét – mosolygott Magnus. – De komolyra fordítva a szót… reálisan mértétek fel a helyzetet, és ennek megfelelően döntöttetek. Nem neheztelek senkire. Rád sem. Bár… időnként lehettél volna velem kíméletesebb is.

- Bocs – húzta el a száját Declan. – Annyi fele kellett szakadnom, hogy…

- Hogy épp rám már nem jutott időd?

- Bocsáss meg, Magnus, de a vízió, miszerint Nagy Berta lerombolja a fél világot egy gondolattal, túlságosan ijesztő volt ahhoz, hogy minden percben a te kényelmeddel foglalkozzak.

- Ezt megértem - bólintott rá a nő. – Ezért kell… - kezdett bele valamibe, de aztán gyorsan félbehagyta.

- Mit? – nézett rá fürkészőn Declan.

- Nem érdekes – húzta el a száját a nő.

- Magnus, ugye nem csináltál még több hülyeséget? – kérdezte gyanakodva Declan.

- Nem.

- Magnus!

- Komolyan nem – rázta meg a fejét a nő, de Declan nem volt teljesen biztos benne, hogy igazat mond. Ez nem töltötte el különösebb jó érzéssel, de azt is tudta, hogy ha Magnus nem akar kitálalni valamit, akkor azt nem is fogja.

- Bántja még valami a lelkedet? – kérdezte inkább a nő. Declan csak vett egy nagy levegőt, és gondolatban ő is lapozott egyet, de a hangulata ettől nem lett könnyebb.

- Felhasználtál minket – nézett enyhén szemrehányóan a főnökére.

- Tudom, Declan, ez nem volt szép – ismerte be Magnus. - De ahogy neked sem, úgy nekem sem volt választásom. A telepatákat nem lehet átverni, nem lehet megvezetni, sem kelepcébe csalni. Pont azért mert telepaták. Ami az előnyük, az egyben a hátrányuk is.

- Ez tény – húzta el a száját Declan.

- Declan – nézett rá engesztelőn Magnus. – Én tettem valamit, ami rosszul esett neked, te is tettél valamit, ami rosszul esett nekem. Kvittek vagyunk. Ne nehezteljünk egymásra. Mindkettőnket ugyanaz a cél vezérelt, hogy vigyázzunk a Menedékre, igaz?

- Igen – adta meg magát sóhajtva Declan, de azért megcsóválta a fejét.

- Nem tudsz nekem megbocsátani? – fürkészte a nő.

- Nem erről van szó, csak… időnként eszembe jut, hogy… a cél valóban szentesít minden eszközt? – töprengett el Declan.

- Nem, mindent nem – rázta meg a fejét Magnus.

- És ki dönti el, hogy hol a határ, amit már nem léphetünk át? – nézett fel rá a férfi.

- Ez egy nagyon nehéz kérdés, Declan.

- Igen, az – látta be Declan is. – És egyben nagyon… ijesztő.

- Miért?

- Mert… már nem csak rajtad veszem észre ezt a hozzáállást, hanem időnként magamon is.

- Te is ugyanolyan jól tudod, milyen fontos az, amit csinálunk, mint én – tűnődött el Magnus. – A Menedék a hivatásod. Az életed.

- Igen. De… mi az, amit még jogunk van beáldozni a szent cél érdekében?

- Ezt így nem tudod megmondani, Declan. Mindig az adott helyzetben kell mérlegelned.

- Igen, csak… dönteni egy olyan helyzetben, amikor nincs jó döntés, csak két rossz közül választhatod ki a talán kevésbé rosszat… kegyetlen nagy felelősség.

- Ezt vállaltad, mikor elfogadtad a kinevezésedet – nézett rá kérdőn Magnus.

- Nem arról beszélek, Magnus, hogy nem akarom vállalni a felelősséget – rázta meg a fejét Declan. – Csak… néha belegondolok abba, hogy… még ha helyesen döntök is… utólag elég nehéz szembenézni a döntésem következményeivel. Az ilyen döntések sok álmatlan éjszakát okoznak, amit… te a toronyban, én pedig a padláson töltök.

- A padlásod még mindig kevésbé huzatos, mint az északi torony – tűnt fel egy féloldalas mosoly Magnus arcán, de csak egy pillanatra. – De igazad van, Declan. Hidd el… én is sok ilyen döntés súlyát hurcolom a vállamon. Tudom, értem, miről beszélsz. Ha valaki, hát én tudom, milyen áldozatokat kell hoznunk, hogy a megszabott úton tudjunk maradni. És azt is tudom, hogy ezek a döntések általában nem túl népszerűek. De ahogy te mondtad az előbb… a szent cél az első. És azt, hogy mit teszünk, vagy nem teszünk meg az érdekében, azt mindig aktuálisan mérlegeljük. Ahogy te is megtetted a múltkor, és cselekedtél.

- Igen. És szembenézek a következményeivel. Még akkor is, ha Will, meg az egész csapatod azt hiszi, én vagyok a közellenség.

- Helyes. De most… befejezném a jelentést, ha már felhívtad a figyelmemet, hogy ez most az én dolgom.

- Rendben – adta meg magát Declan, és felállt a fotelból, majd tűnődve az ajtó fele sétált.

- Nem lehetne, hogy mégis leváltod Wexfordot? – sandított vissza a nőre, mielőtt megfogta volna a kilincset?

- Nem – rázta meg a fejét Magnus.

- Pedig sokunknak kő esne le a szívéről – sóhajtott Declan.

- Gondolom – mosolygott bűntudatosan Magnus. – De ehhez már sajnos késő. Túl sok az összefonódás. És különben is… ajánlj valakit helyette!

- Magnus, ennél a gyíknál még a kölyökfarkas is jobb lenne. Hidd el, mindenki szívesebben dolgozna vele!

- Ne bántsd Henryt, ő rendes fiú! – figyelmeztette Magnus.

- Eszemben sincs bántani. Az összes kedvenc fegyveremet a kölyök tervezte, le a kalappal előtte. Százszor nagyobb elismerésnek örvend, mind Wexford. Nem keltenél akkora közfelháborodást a kinevezésével, mint mikor odatetted azt a megalomániás hüllőt.

- De igen, bizonyos körökben nagy közfelháborodást váltanék ki. Nem is Henry kinevezésével, mint inkább Wexford leváltásával. Ha annak idején felveted Henryt…

- Akkor sem engedted volna el a közeledből – nevette el magát Declan. – Nagyon helyesen, persze. A tudására itt a központban van szükség. De azért majd nyitva tartom a szemem, hátha javasolhatok mást.

- Rendben – bólintott rá mosolyogva Magnus. – Jó utat haza!

- Kösz – biccentett még Declan, aztán elsétált.

Gondolta még van egy kis ideje a reggeli gép indulásáig, ledől még egyet abban a vendégszobában, ahol mindig meg szokta húzni magát, ha itt tölt néhány napot, de a folyosón belefutott Nagylábba. Biztosan az éjszakai etetés végeztével tartott az alsóbb szintekről a szobájába.

- Declan! – üdvözölte a férfit.

- Helló! – mosolyodott el Declan is.

- Minden rendben?

- Igen, miért?

- Magnusnál voltál – állapította meg Nagyláb.

- Igen. Tudod… szeretem tisztázni a dolgokat, és nem… gyűjtögetni a kis tüskéket magamban, és másokban.

- Bölcs gondolat – bólintott rá Nagyláb. – Kérsz egy teát?

- Uh… - borzongott meg Declan. – Ne haragudj, de azzal, amit ti itt teának hívtok… Angliában legfeljebb mosogatnának.

- Declan! – dorgálta a férfit Nagyláb, de az még időben hátrább lépett két lépést, így megúszott egy fejbekólintást.

- Ez az igazság – biztosította nevetve nagydarab barátját. – Bármikor szívesen látlak Londonban egy igazi teára.

- Szavadon foglak! – ígérte Nagyláb.

- Bármikor – ígérte újra Declan.

- Reggel indulsz?

- Igen.

- Ébresztelek – ajánlotta Nagyláb.

- Rendben – bólintott rá Declan. Ellenkezhetett volna, mondhatta volna, hogy majd beállítja a telefonját, vagy bármit, de tudta, hogy Nagyláb szeret gondoskodni a körülötte élőkről, és amúgy is korán kel, hogy Henryvel megetessék a korán kelő lakókat. És azt is tudta, hogy a telefonja előbb romlik el, mint hogy Nagyláb elfelejtse őt időben felkelteni. – Köszönöm! – mosolygott még a másikra, aztán még jó éjt kívántak egymásnak, és mindketten elmentek lefeküdni.