Variáció 6

Declan épp az old town-i Menedék laborjában ült egy mikroszkóp előtt, és Magnus vérmintáját vizsgálta. Az elmúlt napokban folyamatosan ürült ki a nő szervezetéből az ózonbogár által termelt méreganyag, de azért még Declan reggel-este ellenőrizte az értékeket, hogy saját magát és a többieket is megnyugtassa.

Mikor a gépbe vitte be a vizsgálat eredményeit, Henry belépett hozzá.

- Magnus hívat – mondta Declannek. – Amúgy… hogy van?

- Két nap múlva kutya baja – nyugtatta meg a férfi. - Már alig kimutatható a méreg a szervezetében. És a műtét okozta gyulladás is múlóban van.

- Az jó – könnyebbült meg a srác, és elsétált.

Declan még befejezte a munkáját, aztán elindult Magnushoz. Mikor belépett, látta, hogy Will is ott van, és a nő ágyának támlájára támaszkodik. Az elmúlt napokban többször is összefutottak, de a viszonyuk csak nem akart rendeződni. Mindketten elég makacsok voltak, egyiküknek sem volt kedve kommunikációt kezdeményezni a másikkal, főleg nem feladni a saját álláspontját.

- Visszajövök később – nézett Magnusra Declan, de a nő megrázta a fejét.

- Gyere csak!

- Jobb lenne, ha…

- Bejössz, és leülsz! – szólt rá szigorúan a nő, és Declan kénytelen-kelletlen engedelmeskedett a parancsnak.

- Akkor majd én megyek – húzta el a száját Will, és el is indult volna kifelé, de abban a pillanatban Nagyláb tűnt fel az ajtóban, mintegy eltorlaszolva a kijáratot.

A két férfinak elég volt csak egy pillantást vetni Magnusra, és máris tisztában voltak vele, hogy egy megrendezett jelenet résztvevői. Will persze azonnal kiakadt.

- Magnus, most komolyan, mire jó…

- Te is leülsz, és akkor beszélsz, ha engedélyt kapsz rá! – fordult felé a nő, mire Will bosszús fintorok kíséretében leült a szék szélére, mint aki bármelyik pillanatban fel akar ugrani.

Magnus várt egy percet, ami alatt Declan viszonylag visszanyerte a hidegvérét és a józanságát, Will pedig még jobban felpaprikázta magát.

- Most beszélhettek – nézett végig rajtuk Magnus, de ez alkalommal Will sértett hallgatásba burkolózott, így Declan sóhajtott egyet, és a főnökére nézett.

- Magnus, jól tudod, hogy azokról a dolgokról, amiket felhozhatnék mentségemre, csak a te engedélyeddel beszélhetek.

- Vedd úgy, hogy most megkaptad az engedélyt – pillantott rá Magnus. Látta, hogy egy pillanatra sikerült meglepnie Declant, de azt is érezte, hogy az gondolatban vállat von, mintegy azt gondolva, ha Magnus így akarja, ám legyen.

- Rendben – bólintott rá a férfi, majd Willhez fordult. – Mi az, ami miatt még mindig neheztelsz rám? Még az igazság fényében is?

- Jól tudod, mi az – vetette oda Will.

- Mondd ki! – nézett rá kérdőn Declan, de Will csak egy fintorral elfordult tőle, mire Declan megforgatta a szemét. – Zimmerman, az ég áldjon meg, légy annyira férfi, hogy a szemembe mondod, mi bajod velem!

- Semmi szükség nem volt arra, hogy kineveztesd magad vezetőnek! – csattant fel Will. – Anélkül is kezelhetted volna a helyzetet!

Declan egy pillanatra Magnusra sandított.

- Tényleg elmondhatom neki?

- Mondd! – bólintott rá a nő.

- Akkor a kezdem az elején. Csak, hogy te is megértsd, Zimmerman – pillantott a srácra, mire az bosszúsan fújt egyet.

- Mikor megtaláltuk a Nagy Berta fájlt Magnus gépén, és kiderült, hogy életben van…

- Nagy Berta halott – rázta meg a fejét Will, ami nyilvánvalóvá tette Declan számára, hogy Magnusszal már átbeszélte az egész témát. Abban azonban nem volt biztos, hogy Magnus igazat mondott legifjabb védencének.

- Hogyne. Ahogy Magnus is paranoid skizofrén volt az elmúlt napokban – bólintott rá Declan.

- Berta tényleg halott – szólt közbe Magnus.

- Természetesen – bólintott rá nem túl meggyőzőn Declan. – De akkor nem így hittük, és… miután ez a hír elterjedt…

- Gondolom, tettél róla – mondta cinikusan Will.

- Nem az én legjobb szórakozásom volt légből kapott pletykákat terjeszteni azokban a napokban – nézett rá viszonylag nyugodtan Declan, ami még jobban bosszantotta a srácot. – Folytathatom? – kérdezte Declan, de Will csak karba tette a kezét.

- Folytasd – mondta Magnus.

- Szóval, miután ez a hír elterjedt, többen megkerestek. Leginkább házvezetők, de más, magasabb beosztásban lévő kollégák is…

- Persze – nézett rá Will, majd affektálva folytatta. – Declan, csak te segíthetsz rajtunk, légy a vezetőnk!

Declan és Magnus néhány másodpercig farkasszemet néztek, miközben Magnus kiolvasta kollégája szeméből a kérdést, miszerint hogy tudja elviselni ezt a hisztis kölyköt, de a nő egy pillantással nyugalomra intette Declant.

- Ezek a hívások mind extra titkos csatornán jöttek, vagyis egymástól függetlenek voltak – magyarázta tovább a férfi. - És mind ugyanarról szólt.

- Gondolom arról, hogy jól pánikba estek – bólintott Will.

- Azt hiszem, nem mi voltunk azok, aki itt akart hagyni csapot-papot, mikor rosszra fordult a helyzet – nézett rá kérdőn Declan, de mikor Will vett egy nagy levegőt, hogy visszavágjon, Magnus közbeszólt.

- Eltértünk a témától, uraim. Szóval, miért is kerestek meg a többiek?

- A lényeg az volt, hogy valaki Bertát felhasználva megpróbált magas beosztásban lévő embereket Magnus ellen fordítani. Felhívni a figyelmüket arra, hogy ez a hiba már a közelgő összeomlásának előjele volt, és hogy Magnus már régóta nem képes arra, hogy felelősséggel vezesse a Menedék-hálózatot.

- És persze ez nem te voltál – kérdezte gúnyosan Will.

- Nem Will, nem ő volt – állított le Magnus újra egy kitörni készülő vitát.

- Hanem ki? – kérdezte hitetlenkedve Will Magnust.

- Terence Wexford – mondta a nő.

- A new yorki ház vezetője? – lepődött meg Will.

- Igen, ő – erősítette meg Magnus.

- Néhány órán belül öten hívtak, hogy figyelmeztessenek, Wexford mit kavar… - emlékezett vissza Declan. - De mikor Pili és Ravi együtt kerestek meg, hogy Wexford előttük is sározza Magnust, már tudtam, hogy valamit tennünk kell. Ezzel ők is egyetértettek, mielőtt még magánakciónak tartod a döntésemet, Will. Mindhármunk számára nyilvánvaló volt, hogy Wexford kihasználja a helyzetet. Hogy Magnus nincs olyan állapotban, hogy védekezzen, és hogy elkövetett egy hibát, ami elég veszélyesnek bizonyult.

- Vagyis két lehetőség volt. Kihasználva a kialakult káoszt Wexford lesz a hálózat vezetője, vagy Declan megelőzi – tisztázta Magnus.

- És miért lett volna olyan szörnyű ez a Wexford?

- Mert az egy elmebeteg állat, Will – csóválta meg a fejét Declan. – Te nem ismered, nem látod, miket csinál, és milyen eszméket terjeszt, de azt az alakot kezelni kéne… minimum egy kényszerzubbonnyal.

- Declan! – szólt rá szigorúan Magnus. – Egyelőre ő a new yorki ház vezetője.

- De minek… - húzta el a száját a férfi.

- Declan!

- Magnus, kilenc ház vezetője egyetért velem! És tudom, hogy te is, csak valamiért ott tartod azt a megalomániás gyíkot a pozíciójában. Senki nem érti, hogy miért. Nem csak én nem…

- Elég, ha én tudom.

- Persze – húzta el a száját Declan. – Csak legalább tartsd szemmel! Wexford veszélyes! És most már nem csak alsóbb körökből próbál támogatókat szerezni. Már egyenesen a házvezetőket is célba vette. Nyíltan, nem hátulról.

- Miattatok nem aggódom – mosolygott rá Magnus. – A ti hitetek stabil.

- Én azért óvatosabb lennék – szúrta közbe Will.

- Lazíts, Zimmerman! – sandított rá Declan. – Hidd el, Wexfordon kívül egy házvezető miatt sem kell aggódnod.

- Azért én Magnus helyében összegyűjteném, kik támogattak téged olyan lelkesen.

- Na idefigyelj, kölyök! – kezdte elveszíteni a józanságát Declan is. – Pilii és Ravi a két legstabilabb oszlopa annak a kócerájnak, amit Menedék-hálózatnak hívunk. Ha bennük kételkedsz, akkor az egész rendszer alapjaiban kételkedsz. Én mindaddig bízom egy döntés helyességében, amíg ők ketten támogatják.

- Főleg, ha a te döntésedről van szó, igaz?

- Will! – állította le Magnus ifjú pártfogoltját. – Declannek igaza van. A házak vezetőiben messzemenően megbízom.

- Wexfordban is? – nézett rá értetlenül a srác.

- Wexford más miatt ül ott, ahol ül.

- És mégis miért? – csóválta a fejét Will.

- Declan, szerinted miért? – passzolta tovább a kérdést Magnus.

- Én egy dologra tudok gondolni… már ha politikus fejjel gondolkodom, és nem szakmailag… mert szakmailag az a… valami… egy nagy nulla.

- És mi lenne az?

- Azt akarod, hogy az abnormálisok előtt jó fényt vessen ránk, hogy van a vezetőink között abnormális.

- Okos fiú vagy te. Nem hiába ülsz ott, ahol ülsz – mosolygott rá a nő.

- Magnus, kérlek! – forgatta meg a szemét Declan. – De miért pont ő? Nem találtál jobbat?

- Mégis kit?

- Ne haragudj, Magnus, de Wexfordnál még Henry Foss is jobb lett volna. Ő is abnormális, és fényévekkel normálisabban gondolkodik, mint Wexford.

- Most, hogy így mondod – tűnődött el Magnus, de csak két bosszús sóhajt kapott válaszul. – Nézzétek… igen, választhattam volna mást is. Akár még Henryt is. Vagy Nagyfiút – mosolygott egy pillanatra a még mindig az ajtóban álló szőrös barátjára Magnus. - De az abnormálisok előtt ők már inkább emberek, mint abnormálisok. Henry közöttünk nőtt fel, és a gondolkodását emberivé formáltuk. És Nagyfiú is mellettem van már nagyon-nagyon hosszú ideje. Valaki olyan kellett, aki ízig-vérig abnormális.

- Ettől még nem kéne ízig-vérig idiótának lennie! – csóválta a fejét Declan.

- Igen, igazad van – hagyta rá Magnus. – De vigyázok rá. Csak annyi információt kap, amennyiből nem lehet baj.

- Tőled.

- Súg neki valaki?

- Magnus, én nem gyanúsítok senkit semmivel. Főleg nem a házvezetőket, ahogy azt az előbb már mondtam – rázta meg a fejét Declan. – De személyesen a tizenkét házból csak hatot ismerek jól, a többi személyzetéről nem tudok nyilatkozni.

- Hidd el, minden házvezető igyekszik ugyanolyan gondosan összeválogatni a csapatát és az egyéb személyzetét, mint te. Persze ettől függetlenül előfordulhat, hogy beleválasztunk… és valaki nem tud ellenállni a kísértésnek, amivel Wexford megkínálja.

- Egy házvezetői pozíció ígéretének elég nehéz ellenállni – bólintott rá Declan.

- Te már csak tudod – szúrta közbe csípősen Will. Magnus még látta, hogy villan meg Declan szeme, de ezúttal nem sikerült időben közbeavatkoznia. Talán nem is akart.

- Jól figyelj rám, Will Zimmerman… lassan és tagoltan mondom el, hogy te is megértsd – fordult a srác felé Declan, és a hangja vészjóslóan halk volt. – Én nem tudom, te mit érzel Magnus iránt, aki a házad vezetője… csak abból tudok kiindulni, amit én éreztem James Watson iránt, aki az én vezetőm volt. Tiszteltem, becsültem, csodáltam őt. Istenítettem, amióta csak ismertem. Neki dolgozni olyan megtiszteltetés volt, amihez foghatót nem nagyon tudnék mondani. Szóval pozíció ide vagy oda… akár most, ebben a pillanatban visszaadnám a kinevezésemet, ha megint neki dolgozhatnék. Ennyit a házvezetői titulusról, meg az én hatalomra törő terveimről. És a továbbiakban azt gondolsz rólam, amit akarsz, nem érdekel. Most már tudsz mindent. Tudod, hogy mit miért tettem. Pakold helyre magadban, úgy, ahogy akarod.

- Befejezted? – kérdezte Magnus, mikor Declan elhallgatott.

- Igen – bólintott rá a férfi.

- Will, hozzáfűznivaló?

- És mit gondolsz Magnusról? – kérdezte inkább Will Declant.

- Magnus alapította ezt az egészet. Ő az egyetlen, aki képes egyszerre kézben tartani és koordinálni mind a tizenkét házat. A tekintélyét mindannyian elismerjük. A szakmai tudása elképesztő, az elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen. Vannak eszement húzásai, mint ez utóbbi is, de mivel általában jól sülnek el, megbocsátjuk neki – sandított fél szemmel Magnusra a férfi.

- Érdekes, róla nem mondasz olyan nagy szavakat, mint Watsonról…

- Ha tudnád, mit jelent a mester-tanítvány viszony, ezt a megjegyzést megspórolhattad volna.

- Urak, megint eltértünk a témától – figyelmeztette őket Magnus.

- Nem tudom, mit mondhatnék még – csóválta meg a fejét Declan. – Nem fáj a fogam a székedre, Magnus. Remélem, te tudod ezt, a többi nem érdekel.

- Tudom, Declan – nyugtatta meg a nő. – De a jövőben sokszor kell majd együtt dolgoznotok, és azt ilyen viszonyban nem lehet – cikázott a szeme a két férfi között. – Will?

- Nem tudom, Magnus – csóválta meg a fejét a srác. – Minden látszat ellene szólt.

- Ahogy ellenem is – nézett rá kérdőn a nő. - Nekem mégis hittél.

- Meghallgathattál volna – mondta neki Declan is. – Elkezdtem mondani, mikor nekem rontottál, mint a dúvad, hogy mindennek politikai okai vannak, de úgy rám vágtad az ajtót, csak úgy csattant. Pedig egy részét elmondtam volna, ha hajlandó vagy meghallgatni.

- Mert elég átlátszó kifogásnak tűnt – húzta el a száját Will.

- Nem szoktam ilyen eszközökkel élni – rázta meg a fejét Declan. – Felvállalom a döntéseimet és a gondolataimat is, bármi is legyen az.

- Will… kezdjetek tiszta lappal – ajánlotta Magnus. – Eddig… mindig rossz körülmények között találkoztatok… ezt tudom, de erről… a körülmények tehetnek, és nem Declan. És ő sem neheztel rád, pedig lenne rá oka. Igaz, Declan?

- Hát lenne bőven – sandított rá a kérdezett.

- Declan!

- Nem hát – csóválta meg a fejét a férfi. – Értettem én, hogy miért csinálod, csak… nem így kellett volna előadni. Még ha nem is értünk egyet valamiben… szóval jobban hajlok az érvekre, mint a fenyegetőzésre.

- Bocs – húzta el a száját Will. – Nem gondolkodtam racionálisan.

- Vettem észre – bólintott rá Declan.

- Urak, akkor szent a béke? – nézett végig rajtuk Magnus.

- Részemről – vont vállat Declan.

- Will? – nézett rá a nő.

- Aha – fintorgott a srác. – De azért szemmel tartom az ambícióidat – sandított Declanre.

- Majd Magnus ad neked elég munkát, hogy ne jusson időd hülyeségekkel foglalkozni – nevette el magát Declan, de aztán a nőre sandított. – Az éjszakai géppel hazamennék, ha nincs már rám szükség.

- Megírtál minden jelentést? – nézett rá szigorúan a nő.

- Természetesen – bólintott rá Declan.

- Akkor mehetsz.

- Kösz – biccentett még Declan, aztán felállt és kifele indult a gyengélkedőről. – Majd hívj, ha kellenék!

- Úgy lesz – biztosította Magnus, de aztán, mielőtt Nagyláb félreállt volna az ajtóból, és a férfi kilépett volna a szobából, utána szólt. – Declan!

- Igen? – fordult még vissza az ajtóból a szólított.

- Három – mondta neki Magnus. Declan néhány pillanatig értetlenül nézett rá, de mikor rájött, mire gondolhat a főnöke, elmosolyodott.

- Kösz – biccentett még hálásan, aztán elsétált.

- Mi három? – kérdezte értetlenül Will is.

- Ne törődj vele! – nevette el magát Magnus. – Három pontot kapott a védőbeszédére.

- A mennyiből? – nézett rá kérdőn Will, aki persze sejtette, hogy a nő hülyére veszi.

- Ezt mondd meg te – nézett rá Magnus.

- Hatásos volt, az biztos.

- Téged is meghatott?

- Na azért attól még távol állt – nevette el magát Will.

- De mindenesetre már nem utálod, és ez a lényeg – tisztázta Magnus.

- És… Wexford? – tért vissza a korábbi aggodalmukhoz Will.

- Wexford… egy jó nagy… hiba volt a részemről. Igen, Will, még én is követhetek el hibát – biztosította a srácot.

- Akkor miért nem váltod le?

- Több okból is – tűnődött el Magnus. - Azért, mert azok az abnormálisok, akik figyelemmel kísérik a működésünket… igen, Will, vannak ilyenek, nem kevés… szóval valószínűleg rossz néven vennék. Aztán még azért is, mert most elég sokan támogatják, és nekem nincs kedvem kis palotaforradalmak leverésével tölteni az elkövetkező hónapokat. Aztán azért is, mert ez egy jó teszt… ha valakit megkörnyékez, és az ellenáll az ígéreteknek… pénznek, pozíciónak, hatalomnak… na, arra az emberre minden körülmények között számíthatok. És azért is, mert nem igazán van más ötletem, akit kinevezhetnék a helyére. Mindenképpen kell egy abnormális a vezetőink közé…

- Henry?

- Henry egy nagyra nőtt gyerek – nevette el magát Magnus. – Egy kiskutyát is csak úgy bíznék rá, hogy beállítanám a telefonja ébresztőjét, hogy mikor kell etetni és sétálni vinni. És különben is… a szakmai tudására itt van szükségem. Ő a legjobb biztonsági szakember és technikus, akit valaha is ismertem. Na jó… csak Nicola után. De ez még így is elég nagy elismerés. Szóval… egyelőre Wexford marad, amíg nagyon ki nem húzza a gyufát. Majd igyekszem szemmel tartani, ahogy Declannek is ígértem.

- Te tudod – csóválta a fejét Will. – De most már pihenned kéne.

- Ugyan. Jól vagyok – tiltakozott Magnus. – Hozhatnál nekem egy gépet, felmérném a terepet, hogy mi a helyzet.

- Majd ha fagy – állította le Will. – Még két napig nem dolgozol!

- Mióta is mondod meg nekem, hogy mit csináljak? – nézett rá kérdőn Magnus.

- Mióta ilyen hülyeségeket csinálsz, mint ez a pszichobogár…

- Állj le, Will! – figyelmeztette nevetve Magnus. – Te nem beszélhetsz így velem!

- Declan igen?

- Ó, Declan jó tíz év alatt jutott el odáig, hogy pimaszkodhasson – mosolygott a nő. – Majd tíz év múlva te is lehetsz szemtelen. Talán. Ha megérdemled.

- Úgy legyen, hogy mindannyian megéljük – csóválta meg a fejét Will. – És most alvás! – nézett szigorúan a nőre, mire az sóhajtva megadta magát, és elfeküdt. – Ha bármi gond van, csak szólj! – mondta még neki Will.

- Már nem lesz semmi gond. Hála mindannyiótoknak – mosolygott rá Magnus, mire Will még rábólintott, és magára hagyta a főnökét.

Eközben Declan a szobája felé tartva belefutott Henrybe.

- Hé, Declan! Minden oké? – kérdezte a srác.

- Nagyjából – bólintott rá Declan.

- Á, amíg kínvallatáson voltál keresett… ööö… Ravi…ööö

- Ne strapáld magad, úgysem tudod kimondani a nevét – nevette el magát Declan.

- Na mert te igen…

- Ravi Ganapathiraman.

- Basszus – csóválta meg a fejét Henry. – Meddig tanultad, hogy így menjen?

- Tudod, tíz egymást követő este leírtam százszor. Az utolsó nap már csak az ötvenediket és a századikat rontottam el – ugratta Declan.

- Menj a fenébe, Declan… én egy hónapig írhatnám…

- Üzent valamit?

- Csak hogy hívd vissza, ha szabadultál.

- Rendben.

- Hogy van Magnus? – kérdezte aggódva Henry.

- Szerintem holnap már minden kreativitásotokra szükség lesz, hogy ágyban tudjátok tartani – találgatott Declan.

- Esélyünk sincs – rázta meg a fejét kigúvadt szemekkel Henry.

- Szerintem sem – nevetett Declan. – Azért próbáljátok meg!

- Maradhatnál, és segíthetnél.

- Nem, nem – nevetett Declan. – Én már kellőképpen kihúztam a gyufát, most ti jöttök. Majd hívj és számolj be, hogy ment! – mondta, miközben folytatta az útját a szobája felé.

- Na persze – szólt utána Henry, de ezen Declan már csak jót mosolygott.

Mikor belépett a szobájába, előhalászta a lenémított telefont a zsebéből, és látta, hogy azon is van két nem fogadott hívás Ravitól. Tudta, hogy a barátja aggódik érte, így nem is váratta tovább, gyorsan tárcsázta a számát.

- Declan, hála az isteneknek! – vette fel a telefont a férfi. – Minden rendben?

- Minden rendben, Ravi – próbálta megnyugtatni a barátját Declan. – Namaszté!

- Namaszté! Bocsásd meg az udvariatlanságomat, barátom – mondta Ravi kicsit megkönnyebbülve -, de nagyon aggódtam érted. Nyugtalanított egy rossz előérzet, amit nem tudtam kiverni a fejemből. Amikor pedig Henry Foss közölte, hogy dr. Magnusszal vagy… hát, nem lettem nyugodtabb.

- Elhiszem, barátom. De már minden rendben.

- Ez megnyugtató. Hogy van dr. Magnus?

- Most már jól. Pár nap, és el is felejtheti az egészet.

- Ennek örülök. Nagyon aggódtunk érte is.

- Mikor beszéltél Piilivel? – nevette el magát Declan.

- Pár perccel ezelőtt tettük le a telefont – ismerte be nevetve Ravi.

- Nyugtasd majd meg őt is. Nincs semmi baj – próbálta eloszlatni Ravi minden maradék aggodalmát Declan, de nem járt teljes sikerrel.

- Nehéz beszélgetésen vagy túl? – kérdezte Ravi.

- Miből gondolod?

- Fáradt a hangod, Declan.

- Az elmúlt hét után ne csodálkozz ezen – sóhajtott a férfi. – Amúgy… nem volt olyan vészes, mint lehetett volna. Magnus csak… nem is tudom… talán csak Willel akart kibékíteni bennünket.

- Nagyon bölcsen tette. A harag… amit éreztetek… elhomályosítja a látásotokat. Olyan tettekre sarkall, amit egyébként nem tennétek. És ez bizony rossz karma.

- Ravi! – mosolygott Declan.

- Tudod, hogy igazam van.

- Igen, tudom. De most valóban fáradt vagyok a világmegváltó beszélgetésekhez. Egyszer majd megbeszéljük, hogy milyen hatással vannak a történtek a karmámra. De most pillanatnyilag a jelenlegi újjászületésem érdekel, és az, hogy végre kialudhassam magam. Nemsokára indul a gépem, és holnap már a saját ágyamban aludhatok.

- Minden visszatér a megszokott medrébe.

- Ahogy elrendeltetett, vagy hogy szoktad mondani – nevette el magát Declan.

- Pontosan – bólintott rá Ravi, de Declan érezte, hogy még valami aggasztja.

- Declan, nem kell egyedül vállalnod a felelősséget azért, ami történt – mondta elkomolyodva Ravi.

- Ravi… figyelj… én voltam itt, nekem kellett meglépnem – állította le az aggodalmaskodást Declan. - Ez az én döntésem volt.

- És mi mindketten támogattunk. Mert így volt helyes. És ezt elmondom dr. Magnusnak is, ha szükséges. Ha meg akartuk menteni a hálózatot, nem tehettünk mást.

- Ezt Magnus is tudja, ne aggódj! Nem haragszik. Talán rám sem, de rátok végképp nem.

- Biztos?

- Igen, biztos. Nem neheztelhet a három legmasszívabb tartóoszlopára.

- Ezt ő mondta? – kérdezte meglepetten Ravi, de Declan érezte, hogy neki is jól esnek a dicsérő szavak. Magnustól ritkán volt részük ilyesmiben. Persze minden akció után kaptak néhány elismerő szót, de Magnusnak arra már nem igazán maradt ideje és energiája, hogy a vezetőit dicsérgesse. Nála az volt a minimum elvárás, hogy rendben menjenek a dolgok.

- Igen, ő – erősítette meg Declan. - Na, nem mintha eddig nem tudtuk volna – kuncogott.

- Vigyázz, Declan, az önteltség legalább olyan rossz tanácsadó, mint a harag – intette mosolyogva a barátját Ravi. – Felületességre késztet és hanyagságra. Óvatlanságra és felkészületlenségre.

- Ez velünk nem fordulhat elő – húzta Ravi agyát Declan.

- Declan!

- Jól van, jól van – adta meg magát a férfi. – Itt és most felhatalmazlak rá, hogy ha észrevennéd, hogy felkészületlen és hanyag vagyok, koppints az orromra.

- Vigyázz, a végén még megteszem – figyelmeztette Ravi.

- El is várom, hogy megtedd – mondta valamivel komolyabban Declan. – Vigyáznunk kell egymásra.

- Ahogy eddig is – bólintott rá Ravi. – De most hagylak csomagolni, mert lekésed a géped.

- Te pedig kerülj ágyba végre! Nálad lassan már hajnalodik – nézett az órájára Declan. – Rég aludnod kéne.

- Még van egy kis dolgom…

- Megnyugtatni Pilit – mondta Declan. – Aludj csak, majd én felhívom. Úgysem beszéltem vele már két napja.

- Rendben. Akkor jó éjt, Declan! Pihend ki magad! Majd hívlak.

- Jó éjt, Ravi – köszönt még el Declan is, majd kinyomta a telefont.

Declan mosolyogva csóválta a fejét, majd kikereste a nő számát, hogy őt is megnyugtassa.

- Üdv, Declan! – vette fel a telefont Pili. – Jól vagy?

- Igen, Pili, jól vagyok.

- Ennek őszintén örülök – mosolyodott el a nő.

- Köszönöm, hogy aggódtatok értem!

- Ez természetes. Ravi attól tartott, dr. Magnus téged büntet meg azért a döntésért, amit együtt hoztunk.

- Szó sincs ilyesmiről. Dr. Magnus legalább annyira tisztában van a helyzettel, mint mi. Tudja, mi állt a döntésünk mögött, és megérti.

- Ez jó hír – könnyebbült meg Pili. – És dr. Magnus? Jobban van már?

- Sejtésem szerint holnap visszatér a munkához.

- És te ezt jóváhagytad? – nevette el magát a nő.

- Mintha lett volna választásom – nevetett vele Declan.

- Igaz. De ha mégis felelősségre vonna a történtekért…

- Pili! Kérlek, ne kezd te is! Elég volt Ravi aggodalmát leszerelni. Most szépen összecsomagolok, hazamegyek, és visszatérek a saját munkámhoz. És örömmel venném, ha segítenél a terolcanok vérmintáinak kielemzésében, mert még mindig nem értem, miért reagáltak úgy a megváltozott étrendjükre, ahogy.

- Csak küld át a felvételeket Declan, aztán összevetjük az elgondolásainkat.

- Holnap ilyenkor ott lesz nálad.

- Rendben. És most csomagolj össze rendesen! Ha úgy szórod bele a ruháidat a bőröndödbe, ahogy eddig, akkor használhatatlanná gyűrődik, mire hazaérsz.

- Nem kérdezem meg, honnan tudod – nevette el magát Declan.

- Rendben – nevetett vele Pili. – Akkor jó utat haza, és várom, hogy holnap jelentkezel.

- Rendben. Jó éjt! – köszönt el Declan, majd magában jót nevetve valóban kiborította a bőröndjét, és kezdte elölről a csomagolást.

Miközben csomagolt, újra eltűnődött a dolgokon. Ahogy ebből a két rövid beszélgetésből is kiderült, a barátai tényleg aggódtak érte, és ez a törődés jó érzéssel töltötte el. Eddig is tudta, hogy ők hárman mindig számíthatnak egymásra, még akkor is, ha nagyon rossz a helyzet, és az elmúlt hét eseményei ebben csak még jobban megerősítették.

Declan már maga sem emlékezett arra, hogy alakult ki közöttük ez a szoros barátság, hisz elvileg jó a kapcsolata az összes többi ház vezetőjével is, na jó, kivéve persze Wexfordot, de a hármasuk észrevétlenül közelebb került egymáshoz. Nem csak azért, mert Old Town után övék a három legnagyobb ház, és ezzel egyben övék a legnagyobb felelősség is. Gyakran kikérik egymás véleményét szakmai dolgokban, de ugyanúgy keresik egymást, ha egy kis kötetlen baráti csevegésre vágynak. Declan itt egy pillanatra elmosolyodott, eszébe jutott, hogy eleinte nem volt könnyű dolguk, ha Pilit rá akarták venni egy igazán könnyed hangvételű beszélgetésre, de mivel nem adták fel, idővel sikerült. A nő idővel feloldódott, és bár a származását és a neveltetését nem tudta meghazudtolni, határozottan többet nevetett velük, mint korábban. És ugyanígy az idővel kovácsolódtak össze ilyen jól.

És Declan tudta, hogy ez sokat számít. Az, hogy a Menedék érdekében össze tudnak fogni, hogy tudják egymásról, hogy a másik is ugyanúgy megtenne bármit a hálózatért. És persze Declan azt is tudta, hogy a másik kettő tényleg kiállna mellette, ha Magnus rosszabbul viselné a közelmúlt eseményeit. Hisz Pili és Ravi is ugyanúgy tisztában volt vele, hogy az egész Menedékhálózatot fenyegeti a veszély, éppen ezért is támogatták a döntését a végsőkig.

És Declan azt is tudta, hogy bár Ravinak az utolsó betűig igaza van abban, amit az önteltségről mondott, mégis, valóban ők hárman azok, akik mindig, minden helyzetben valódi és erős támogatást tudnak adni Magnusnak. És tudta, hogy ezzel Magnus is tisztában van. Éppen ezért nem aggódott igazán egy pillanatig sem azon, hogy valami komolyabb büntetést kapna azért, amit tett. Persze, tudta, hogy kicsit sérti Magnus önérzetét a dolog, de azt is tudta, hogy a nő képes ezt félretenni, és racionálisan gondolni a történtekre.

Végül befejezte a csomagolást, lezárta a bőröndjét, hívott egy taxit. Ahogy kifele sétált az épületből, még néhányszor hitetlenkedve megcsóválta a fejét, mint aki még mindig képtelen felfogni, hogy Magnus valóban ekkora őrültségre vetemedett, de végül kilépett a szabadba, vett egy nagy levegőt, és némileg megkönnyebbülve elindult haza.