Variáció 8.
Declan az old towni Menedék alatti katakomba-rendszerben bolyongott, és eleinte úgy átlag ötpercenként tette fel magának a kérdést, hogy mi a bánatot keres ott. Ilyenkor mindig megállt, vett egy nagy levegőt, körülnézett, aztán újra zsebre tette a kezét, és továbbsétált. A lelkének jót tett a sokszáz éves falakból áradó béke, az időtlenség, a csend.
Miután Magnus reggel felébredt, próbált valami más elfoglaltságot keresni magának, mint a nő felügyelete, de dolgozni nem tudott, mert a gondolatai még ezerfelé szakadtak, a munkához pedig koncentrált figyelemre lett volna szüksége.
Eleinte az épületben sétált, nézegette a régi festményeket, felfedezte a háznak néhány olyan szegletét, ahol még sosem járt, aztán próbálkozott az északi toronnyal is. Tudta, Magnus mindig oda megy, ha gondolkodni akar, de neki annyira nem jött be az a hely, így tovább folytatta az útját, míg egyszer csak a katakombákba vezető lépcsők előtt találta magát.
Az első fél órában ide is elkísérték a gondok, de aztán, mintha az időtálló falak átvették volna tőle a gondterhes gondolatokat, és megajándékozták volna a saját rendíthetetlenségükkel. Lassan letisztult benne minden. Az elmúlt napok eseményei, a döntések, amiket hozott, a többiek reakciója a történtekre, és az ő tetteire.
Mikor lesétált a lépcsőn, még rengeteg érzés kavargott benne. Düh, csalódottság, aggodalom, feszültség, kétségek, sok-sok szemrehányás Magnus, Will és az élet igazságtalanságai iránt.
Ahogy rótta a hosszú félhomályos folyosókat, ezek az érzések lassan szertefoszlottak, és lassan engedték Declant levegőhöz jutni.
Ösztönösen fordult erre vagy arra a felbukkanó útkereszteződéseknél, nem is törődve vele, hol fog kikötni. Tudta, hogy Magnus őriz idelent titkokat, ezért is nem szereti, ha valaki más is letéved ide, de Declant most nem érdekelték Magnus titkai. Csak a magányt és a békét kereste.
Végül egy sötét zugban talált egy kőoroszlánok által őrzött padot, amire letelepedett. Megborzongott, ahogy átjárta a kő és a fal hidege, de még ez is jólesett neki. Ahogy ott ült, minden probléma, amit odafent hagyott olyan távolinak, olyan valószerűtlennek tűnt. Mintha meg sem történt volna. Elmerült ebben a kellemes érzésben, és újra meg újra elhallgattatta azt a kósza kis hangot, ami arra figyelmeztette, hogy ez a béke csak átmeneti.
Nem sokkal később tompa lépteket hallott közeledni. Csak lehunyta a szemét, és hátradöntötte a fejét a falhoz. Reménykedett abban, hogy a másik ebben a labirintusban másfele fordul, és nem talál rá, de ahogy a léptek zaja közeledett, már tudta, hogy nem így lesz.
Végül Nagyláb bukkant fel az egyik folyosón. Declan csak egy pillanatra nézett fel, nyugtázta a másik jelenlétét, aztán újra lehunyta a szemét.
- Sejtettem, hogy valahol itt talállak - szólalt meg Nagyláb.
- Ugyan honnan? - ült fel végül Declan.
- Miután Magnus felébredt, eltűntél. Mindenhol kerestelek. A szobádban, Magnus irodájában, a konyhában, a könyvtárban, a laborban, még a toronyban is. De nem voltál sehol.
- Akár le is léphettem volna - vont vállat Declan.
- Arról Henry tudna - rázta meg a fejét Nagyláb. - Naplózza a rendszer, ha elhagyod a házat.
- Igaz - sóhajtott Declan. - Leülsz? - kínálta hellyel a másikat, mire Nagyláb letelepedett mellé.
- Miért jöttél ide?
- Hátborzongató ez a hely - sóhajtott Declan. - De nekem most mégis jólesik itt lenni. A falakból árad a csend és a béke.
- Az elmúlás békéje - tűnődött el Nagyláb is, és megérzett valamit a másik melankolikus hangulatából.
- Valóban - bólintott rá Declan, és egy kis időre csend borult rájuk, egyiküknek sem akarózott megtörni ezt a békét.
- Miért kerestél? - sandított végül Declan a másikra.
- Magnus beszélni akar veled.
- Akkor ideje visszatérni a valóságba - sóhajtott Declan, és már felállt volna, de Nagyláb elkapta a karját.
- Nyugalom. Most mélyen alszik. Had pihenjen!
- Rendben - dőlt hátra újra Declan, és a másik látta, hogy lazulnak el újra az egy pillanatra pattanásig feszült izmai.
- Declan… nem kellene gyötörnöd magad… amiatt, ami történt - mondta neki Nagyláb.
- Eszemben sincs - rázta meg a fejét a férfi. - Tudom, hogy azt tettem, amit kellett. Lehet, hogy lesznek következményei… lehet, hogy sokan nem értenek egyet… nem baj. Lehet, hogy te sem értesz egyet velem - sandított egy pillanatra Nagylábra. - Will sem értett egyet velem. Talán Magnus sem fog. De nem voltatok ott… nem voltatok a helyemben. Nem tudtok semmit arról, hogy adott esetben miért döntöttem úgy, ahogy.
- Magnus képbe kerülhet - figyelmeztette Nagyláb Declant.
- Nem - rázta meg a fejét a férfi. - Magnus megnézheti a biztonsági kamerák felvételeit. Kielemezheti minden szavunkat, minden intézkedésünket. De egy fontos dolgot nem láthat rajta. Talán a legfontosabbat.
- És mi lenne az?
- Az emberi tényező, barátom. Az, hogy mit éreztünk, mit gondoltunk adott helyzetben. Nem láthatja azokat az érzéseinket, amiket nem öntöttünk szavakba.
- Igaz. De Will szavakba fogja önteni az érzéseit is - figyelmeztette Nagyláb.
- Ha még nem tette meg - vont vállat Declan.
- Így hátrányból fogsz indulni.
- Nem baj - rázta meg a fejét a férfi. - Ez nem egy verseny. Nem érzem úgy, hogy bármiben versenyre kell kelnem Will Zimmermannal. Ő is teszi a dolgát, és én is. Vagy legalábbis így kellene működnie a dolgoknak.
- De okozhat neked kellemetlen pillanatokat.
- Ő a szavaival akar bizonyítani, és persze a hangerejével. Én reménykedem abban, hogy az elmúlt tíz évben a tetteimmel már bizonyítottam.
- De ez a helyzet más - rázta meg a fejét Nagyláb.
- Igen, ez a helyzet valóban más volt - látta be Declan. - Nem volt ott Magnus a háttérben, akire mindig számíthattunk. Tanácsért, jóváhagyásért, vagy, hogy igazolja az elgondolásainkat, vagy bármit. Most valóban önállóan kellett cselekednünk, úgy, ahogy eddig talán még soha. Úgy, ahogy megítélésünk szerint a legjobban tudtuk képviselni a Menedék érdekeit. Most nekünk kellett felmérni a lehetőségeinket, mérlegelni, és döntést hozni. És megtettük. Én is, Will is, mindannyian. A rendelkezésünkre álló információk alapján próbáltuk a lehető legjobb döntést hozni. Hogy ezek az információk mennyire voltak helytállóak vagy teljes körűek, az már más kérdés.
- A rendelkezésetekre álló információ mennyisége függ a beosztásotoktól - vetette ellen Nagyláb.
- Pontosan. Ez az, amit Will nem akart belátni. De mindegy… nincs jogom szemrehányást tenni neki. Ő is a legjobb belátása szerint cselekedett, ahogy én is. Ennyi a történet.
- Te látod ezt róla. De vajon ő rólad?
- Ezt az ő dolga megítélni. És Magnusé.
- Azért bújtál el, hogy ne kelljen ezzel szembenézned?
- Nem bújtam el - rázta meg a fejét Declan. - Ha az a parancs, akár most, ebben a pillanatban is felmegyek, és szembenézek bármivel, ami jön.
- Magnus megbüntethet - figyelmeztette Nagyláb.
- Tudom - sóhajtott rezignáltan Declan.
- Visszavonhatja a kinevezésedet.
- Ezt is tudom.
- És mégsem akarsz harcba szállni?
- Miért kellene Magnus ellen harcolnom? Vagy Will ellen? Harcolni inkább valami mellett kell, barátom. A Menedék célkitűzései mellett, az abnormálisok védelmében, vagy az emberekében… Semmi értelmét nem látom, hogy folytassam azt a kisded játékot, amit Will kezdett ellenem. Fokozzon le Magnus, ha úgy látja helyesnek. Visszaköltözöm a laborba, és legalább végre befejezhetem a kutatásaimat, amikhez hónapok óta nem jutottam hozzá.
- Ennyire nem érdekel a pozíciód? - csodálkozott Nagyláb.
- Hogyne érdekelne - tiltakozott Declan. - Nem lehetek közömbös az iránt, hogy ki vezeti a második legnagyobb házat. Ez egy nagyon fontos tényező a Menedék-hálózat életében. De ha Magnus úgy gondolja, hogy valaki más méltóbb erre a feladatra… Csak az ő hatásköre megítélni, hogy ki alkalmas vezetőnek, és ki nem.
- És nem sértené az önbecsülésedet?
- Az önbecsülésemet nem. Én tudom, hogy mindent megtettem, ami módomban állt, és csak ez számít. A büszkeségem az már egy másik kérdés. De az ember hivatásában nincs helye büszkeségnek. Az hitről és… elhivatottságról szól - mondta Declan, és egy kis időre csend telepedett rájuk, ahogy elgondolkodtak ezeken a szavakon.
- Declan… Kérdezhetek valamit?
- Azt teszed, mióta csak leültél mellém - sandított Declan a barátjára.
- Igaz. Felejtsd el!
- Ugyan - sóhajtott Declan. - Kérdezz!
- Ha tényleg… elveszítettük volna Magnust… mit tettél volna? Nem volt… túl fényes a helyzeted… nem irigyeltelek.
- Kösz - fintorgott a férfi. - De hát… én voltam a hálózat vezetője. Szembe kellett volna néznem a kihívással. Aztán… vagy sikerrel jártam volna, vagy nem - vont vállat látszólag közömbösen Declan.
- Vagyis… nem voltál biztos benne, hogy képes vagy rá?
- Hogy lehettem volna? - rázta meg a fejét Declan. - Még akkor is, ha a házvezetők között hallgatólagosan én is vagyok az első… Magnus engem sem avat be szinte semmibe. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy csak töredékét ismerem annak a munkának, amit végez. A többiek pedig csak annak a töredékét, amiről én tudok. Számtalan olyan dologgal kellett volna szembenéznem, amire azt hiszem, álmomban sem számítanék. Honnan tudhatnám, hogy képes lennék-e megoldani? Megpróbálnám, és meg is tennék mindent… de mivel nem tudom, mi a feladat, nem állíthatom, hogy meg is tudnám tenni.
- Mégis belevágtál.
- Mondd, hogy nagyképű vagyok, de még mindig nekem volt a legtöbb esélyem, hogy életben tartsam ezt a kócerájt. Most komolyan… Will többet tehetne egy olyan helyzetben, mint én? Jól boldogul a rábízott feladatokkal, úgy, hogy Magnus minden oldalról támogatja. Még onnan is, ahonnan a kölyök nem is sejti. De egyedül… gyerek még hozzá. Még ha a három legnagyobb ház mellé is állt volna, köztük én is… nem lett volna képes koordinálni az egész hálózatot.
- Ez igaz - látta be Nagyláb. - Will jó fiú… de sokat kell még tanulnia.
- Mit mondasz majd Magnusnak?
- Mit mondhatnék? - vont vállat Declan. - Lehetetlen helyzetbe hozott. Sőt, nem csak engem, mindannyiunkat.
- Ez a helyzet nem annyira lehetetlen, Declan - rázta meg a fejét Nagyláb. - Veszélyes életet élünk. Néha egy akcióból… valaki nem tér vissza.
- Hogy Magnus? - nézett Declan a másikra. - Ez még rémálomnak is rossz.
- És ha a rémálom valóra válik?
- Akkor kezeljük a helyzetet - keményedett meg Declan hangja. - Úgy, ahogy adott esetben a legjobbnak ítéljük meg. De ezt egyelőre hagyjuk meg a rémálom kategóriának. Legalábbis nem azért jöttem ide, hogy még idegesebb legyek.
- Tudom - adta meg magát Nagyláb, és egy kis időre elhallgattak.
- Magnus küldött utánam, hogy kérdezz ki? - törte meg Declan az ezúttal kissé hosszabbra nyúló csendet.
- Nem - rázta meg a fejét Nagyláb.
- Ha így lenne, elmondanád?
- Nem.
- Gondoltam - nevette el magát Declan. - Tudod… én az utolsó gondolatomig hű vagyok a Menedékhez, és Magnushoz… de te… hagytad, hogy lelőjön. Ez… őrültség.
- Az én bőrömön nem hatol át a golyó.
- És… egy pillanatra sem merült fel benned, hogy mi van, ha most mégis? Ha véletlenül talál egy olyan helyet, ahol nem elég vastag a bőröd?
- Nem, nem gondoltam ilyesmire - tiltakozott Nagyláb.
- Ez akkor is őrültség.
- Lehet. De én nem mondtam ítéletet feletted. Te miért?
- Igazad van, barátom - bólintott rá Declan. - Nincs jogom megítélni a tetteidet. Ha úgy érzed, kész vagy az életedet is kockáztatni a Menedékért, jogod van megtenni.
- Te is ezt teszed minden akcióban - hívta fel Declan figyelmét Nagyláb. - És mindenki.
- Igaz. Erre most nem gondoltam. De azért én akkor sem állnék oda Magnus kilenc milise elé, hogy itt vagyok, tessék, lőj le!
- Veled nem is akar ilyet tenni.
- Tényleg? - sandított Nagylábra Declan.
- Tényleg.
- Ezt jó tudni.
- Miért gondoltad, hogy Magnus küldött utánad?
- Nem is tudom - tűnődött el Declan. - Talán azt gondolja, hogy ebben a helyzetben könnyebben megnyílok egy barátnak, mint a főnökömnek, aki előtt még bűnben is vagyok.
- Magnust nem tartod a barátodnak?
- Ez egy nehéz kérdés - sóhajtott Declan. - Ha csak igent vagy nemet mondhatnék, inkább hajlanék az igenre. Csak tudod… a barátságnak… az igazi barátságnak… vannak olyan feltételei… amit Magnus nem tud betartani. Nem azért, mert nem akarja, egyszerűen csak azért, mert… a körülmények nem olyanok.
- Tudod… elveszíteni egy barátot sokkal nehezebb… mint elveszíteni egy kollégát - vette védelmébe Nagyláb Magnust.
- Igen - bólintott rá Declan. - Ez is egy a körülmények közül, amikre utaltam. És tudom, hogy még van számtalan másik. De hidd el, ettől még tisztelem, becsülöm, és ahogy mondtam, a végsőkig hűséges vagyok hozzá.
- Tudom - bólintott rá Nagyláb. - Declan…
- Igen?
- Ha azt mondtam volna, hogy Magnus küldött… mást mondtál volna nekem?
- Nem - rázta meg a fejét Declan.
- Értem.
- Azt hiszem, ideje lenne visszamennünk - vett egy nagy levegőt Declan.
- Biztos?
- Igen - bólintott rá Declan. - Hideg van idelent.
- Eddig nem érezted.
- Valóban. Menjünk! - állt fel Declan, lassan, tűnődve sétáltak a kijárat felé.
Mikor felsétáltak a lépcsőn Nagyláb a férfira nézett.
- Bemész Magnushoz?
- Ha ez a parancs, nem igazán van választásom - tűnt fel egy félmosoly Declan arcán, miközben levette a fekete kabátját, hogy leporolja a hátáról a kőpormaradványokat.
- Declan…
- Okosan fogok viselkedni, ígérem - próbálta megnyugtatni Declan, de látta a barátján, hogy azért aggódik. Mindenesetre elköszöntek, és Declan a gyengélkedő fele indult.
Mikor a férfi belépett a helyiségbe, látta, hogy Magnus nem alszik, de annyira mélyen el van merülve a gondolataiba, hogy még csak észre sem vette az érkezését, így megkopogtatta az ajtót.
- Declan! - pillantott felé a nő.
- Hívtál.
- Ez már órákkal ezelőtt volt - tűnődött el Magnus.
- Most kaptam meg az üzeneted.
- Valóban? - nézett kérdőn Declanre a főnöke.
- Nem - adta meg magát Declan, ahogy közelebb sétált az ágyhoz.
- Szóval megvárattál.
- Nem volt szándékos.
- Valóban?
- Valóban.
- Ám legyen - bólintott rá Magnus. - És nincs valami mondanivalód?
Declan néhány hosszú másodpercig állta a főnöke pillantását, mielőtt megszólalt.
- Örülök, hogy jól vagy. És örülök, hogy nem lesz maradandó következménye az eszement ötletednek.
- Ennyi?
- Tulajdonképpen igen.
- Megírtad a jelentésed?
- Természetesen.
- Nem láttam a rendszerben.
- Csak egy gombnyomás - vont vállat Declan, mire Magnus felé nyújtotta a gépét. Declan átvette, bejelentkezett, majd feltöltötte a jelentését, amit még akkor írt meg, amikor a nőre vigyázott, mikor az még eszméletlen volt. - Most már látod - nyújtotta vissza a gépet Magnusnak.
- Alaposan át fogom tanulmányozni.
- Ezért írtam meg alaposan és minden részletre kiterjedően - bólintott rá a férfi.
- És van még valami, amit most, utólag hozzátennél?
- Nincs - rázta meg a fejét Declan.
- Will jelentését már olvastam - jelentette be Magnus, de Declan arcáról semmit sem tudott leolvasni. - Kíváncsi vagy rá?
- Nem tartozik rám - rázta meg a fejét Declan. - És ha kíváncsi lennék rá, megnézném a rendszerben. Mint házvezető hozzáférek a katonák jelentéseihez.
- El fogod olvasni?
- Egyszer biztos - vont vállat Declan. - Most még élénken élnek bennem a mondatok, amiket a fejemhez vágott, nincs kedvem írásban is látni.
- Te leírtad?
- Miért tettem volna? - kapta fel a fejét Declan. - Az én gondjaimhoz képest jelentéktelen tényező volt.
- Szóval egyik füleden be, a másikon ki?
- Természetesen nem - rázta meg a fejét Declan. - De a munkámat nem befolyásolta, így nem tartottam említésre méltónak.
- A jelentésedben figyelmen kívül hagytál egy fontos tényezőt?
- Nem. Az igazságnak megfelelően leírtam, hogy Will akadályozta a munkámat és a nyomozást. De ettől még… nem sároztam a háta mögött.
- Ő ezt tette veled?
- Ezt nem tudhatom.
- És nem szeretnél reflektálni azokra a dolgokra, amiket leírt?
- Magnus… minden, amit fontosnak tartok, benne van a jelentésemben.
- Értem - bólintott rá a nő.
- És most? Hogyan tovább? - kérdezte a férfit.
- Hazamegyek, és folytatom a munkám. Hogy milyen minőségben, az tőled függ.
- Elfogadnád, ha leváltanálak? - szűkült össze a nő szeme.
- Természetesen - bólintott rá Declan.
- Megértenéd?
- Nem.
- Miért?
- Mert mindent, amit tettem, a Menedék érdekében tettem.
- Elhiszem neked - bólintott rá végül Magnus. - Maradhatsz a londoni ház vezetője.
- Köszönöm - bólintott rá Declan.
- Nem látszol túl lelkesnek.
- Végzem a munkám, Magnus. A legjobb tudásom szerint. Ha megtartasz házvezetőnek, akkor azt, ha visszateszel a laborba, akkor azt. Mindkét helyen számíthatsz rám, ahogy korábban is.
- Tudom - bólintott rá a nő.
- Mondd, mit gondolsz a történtekről? - kérdezte végül.
- Megtaláltad az egyetlen módot, amin képes voltál megvezetni a telepatákat.
- Diplomatikus válasz.
- Kockáztattál nagyon sok mindent. De mivel sikerrel jártál, nincs jogom a szemedre vetni. És árulónak, mint Emma, nincs helye a sorainkban.
- Ezt én is így gondoltam - sóhajtott Magnus. - De tőled karakánabb véleményhez vagyok szokva.
- Karakánabb véleményt akarsz?
- Igen. Most már kimondhatod - tűnt fel egy félmosoly Magnus arcán.
- Rendben. Őrült vagy. Meghalhattál volna. Piszok szerencséd, hogy valaki vigyáz rád odafentről.
- Talán igazad van. De… annyira bántad volna, ha zöld utat kapsz a székemhez?
- Őszintén, Magnus? Nem igazán vágyom a székedre. Billeg is és nyikorog is. Az a két nap bőven elég volt belőle. Hálát adtam minden magasabb hatalomnak, hogy visszaadhattam neked.
- Miért, Declan? Sokan sokat megadnának érte. Még akkor is, ha nyikorog.
- Hát… hajrá - vont vállat a férfi. - Én mindenesetre arra vágyom, hogy hazamenjek a saját házamba, a saját embereimhez, és a saját lakóimhoz, és a saját gondjaimhoz.
- Ilyen szörnyűek az embereim? - nevette el magát Magnus.
- Kimerítő, ha folyton a hátam mögé is figyelnem kell.
- Valóban - látta be Magnus.
- Szóval hazamész…
- Amint elég jól leszel.
- És… elmondod az embereidnek, mi történt?
- Mindenki a szintjének megfelelő tájékoztatást fogja kapni.
- És a többi házvezető?
- Az ő tájékoztatásuk a te feladatod, Magnus.
- Ne mondd, hogy nem beszélsz velük!
- A munkánk összefonódik. Sokukkal napi kapcsolatban vagyok. De nem tőlem fognak kérdezni.
- Ha kérdeznének, mit mondanál?
- Hogy forduljanak hozzád bizalommal.
- Ma nem vagy önmagad, Declan - fürkészte gyanakodva Magnus a beosztottját.
- Elnézésedet kérem, Magnus… - hajtott fejet Declan. - De én személy szerint örülök, hogy sikerült lehiggadnom, mielőtt beszéltünk, különben sok olyat mondtam volna az elmúlt percekben, amit később megbánnék.
- Nagyon dühös voltál?
- Dühös… igen, az is. De már nem számít. Vége, átvészeltük. Azért túl sűrűn ne csinálj ilyeneket!
- Majd igyekszem. Áh… még egy kérdés. Ha a közeljövőben együtt kellene dolgoznod Willel…
- Erről inkább a kölyöknek tarts kiselőadást, Magnus! - csóválta meg a fejét Declan.
- Tudom, hogy jó katona vagy, Declan, és első a feladat. Nem is amiatt aggódom, hogy… te szúrnád el. Csak… tudom, hogy még nálad is van az a beszólás, ami kihúzza a gyufát.
- Majd erőt veszek magamon - biztosította Declan Magnust. - És ha vége az akciónak, majd törlesztek - tette még hozzá, mire Magnus elnevette magát.
- Na ez már jobban tetszik. Jobban rád vall.
- Örülök - bólintott rá Declan. - De most pihenj! Aztán jöhet egy kis könnyű esti olvasnivaló. Azért éjfél körül majd tedd félre!
- Mennyit írtál? - szörnyedt el Magnus.
- Csak amennyi történt - vont vállat Declan. - És ne nézz rám így, csak saját magadnak köszönheted!
- Ez a szemtelenség netovábbja! - szólt rá némi tettetett szigorúsággal Magnus.
- Te hiányoltad a stílusomat - sandított rá a férfi. - Én csak követtem a szabályaidat Magnus. A jelentés megírásában és a helyzet kezelésében is. Ez van. És most aludj, ez orvosi utasítás! Nincs ellentmondás! - előzte meg, hogy a nő tiltakozzon.
- Jól van, jól - adta meg magát Magnus, és elfeküdt az ágyában.
- Na csak azért - csóválta meg a fejét Declan. - Majd később benézek - ígérte még, aztán elhagyta a gyengélkedőt.
Magnus egy halvány mosollyal csóválta a fejét, miközben felkönyökölt.
- Az ember hivatásában nincs helye büszkeségnek… - nézett tűnődve az éppen belépő Nagylábra. - Így mondta?
- Declanben sokkal több büszkeség van, mint ő maga gondolná - bólintott rá Nagyláb.
- Valóban - mosolyodott el Magnus. - De becsülendő, hogy valóban nem sározza Willt, és nem árulkodik. Pedig megtehetné. Bőven lenne mit mondania, mégsem tálal ki.
- Méltóságon alulinak tartja - bólintott rá Nagyláb.
- Pontosan.
- Neheztelsz rá?
- Igazából nem - rázta meg a fejét Magnus. - Tényleg azt tette, amit kellett. És ahogy vágyik haza… egyértelműen mutatja, hogy sokkal jobban szereti Londont, mint hogy a helyemre pályázzon.
- De ha szükség lenne rá… szó nélkül vállalná - vélte Nagyláb, de Magnus csak sóhajtott. - Nem hiszed, hogy képes lenne rá?
- Pillanatnyilag neki van a legnagyobb esélye.
- És ez változni fog?
- Tudod… remélem, nem lesz rá szükség, hogy ezt leteszteljük - rázta meg a fejét Magnus.
- Én is remélem - bólintott rá Nagyláb. - De most tényleg pihenned kell.
- Beleolvasnák inkább a jelentésébe - mosolyodott el Magnus. - Kíváncsi lennék, hogy látta ő a dolgokat. Józanul, racionálisan…
- Megint felizgatod magad.
- Dehogy - mosolyodott el Magnus. - Különben is, már jól vagyok. És szeretnék valóban tisztán látni.
- Akkor a sorok között is olvasnod kell - ajánlotta Nagyláb.
- Tisztában vagyok vele, barátom - mosolygott rá Magnus. - És pontosan ezt fogom tenni.
- Rendben. Szükséged van valamire? - kérdezte még Nagyláb.
- Nem, köszönöm - mosolygott rá Magnus.
- Akkor… ezt még visszaadom - vette elő a zsebéből az aprócska adóvevőt Nagyláb.
- Áh… dugjuk el gyorsan, nehogy Declan észrevegye - nevetett Magnus, és bedobta a szerkezetet a fiókjába, aztán felsandított a barátjára. - Szerinted tudja?
- Igen.
- Hm… szerintem is - mosolygott a nő. - Mégis karakánul őszinte volt.
- Épp ezért bízol benne - sandított rá Nagyláb.
- Igen. Ezért is - értett egyet Magnus. - De most… - vette kezébe egy nagy levegővel Magnus a gépét.
- Megyek - biccentett Nagyláb. - Később benézek.
- Köszönöm, barátom - mosolygott még rá a nő, aztán még megcsóválta a fejét, és belekezdett Declan végtelen hosszúnak tűnő jelentésébe.