Declan az eszmélete első szikrájával a fájdalmat érzékelte. Nem volt különösebben vészes, de mivel elég kábának érezte magát, gyanította, hogy ez csak a gyógyszerek miatt van így. Ez azt sugallta neki, hogy a sérülése komolyabb.

Bár nem szerette a fájdalmat, általában elég jól viselte, így most sem ülte meg túlságosan a lelkét. Egy pillanatra felrémlett előtte régi egy jelenet, mikor Walter alaposan helyben hagyta őt is és Willt is, de a különböző reakciójuk azóta is alapot adott arra, hogy Declan cikizze a barátját. Will persze nem sokat törődött vele, elkönyvelte magában, hogy Declan fájdalomküszöbe többszöröse az övének, és tovább is lépett a kérdésen.

Declan ezután próbált elgondolkodni azon, hogy vajon mi történt, de még nem volt túl tiszta az elméje. Csak lassan kezdett derengeni neki valami az esti akcióból.

Aztán az, hogy ezúttal ő kérte Magnus segítségét, mivel az ő csapata messze vidéken járt bevetésen. Először úgy volt, hogy ő is velük tart, de aztán közbejött ez a hívás, így maradt, és szólt Magnusnak, hogy kellene neki néhány ember. Persze Magnus és Henry jöttek, Willre bízva az ottani Menedék vezetését.

Általában négy embernél kevesebbel nem indulnak bevetésre, de ez alkalommal a szükség törvényt bontott, nem volt más lehetőségük, mint emberhátrányban nekivágni a feladatnak. Úgy tűnik, meg is lett az eredménye, gondolta Declan némileg cinikusan, ahogy lassan egyre éberebb lett.

Az akcióból nem túl sokra emlékezett, de ez nem is volt csoda. Ilyenkor minden villámgyorsan és szimultán történik, idő kell, míg a bevetés végeztével összeáll az emberben egy kép. Ezért nem szokta azonnal, csak néhány óra elteltével megírni a jelentését, hogy egy tiszta, és reális összefoglalást adhasson a történtekről. Most azonban nem igazán bírta összerakni a képet, ebből valószínűsítette, hogy talán már a játszma elején leütötték a sakktábláról.

Lassan magához tért annyira, hogy megpróbálkozzon azzal, hogy kinyitja a szemét. Magnus persze épp ott állt mellette a gyengélkedőn, és rámosolygott.

- Jó reggelt, hétalvó! Már azt hittem, sosem ébredsz fel - mondta neki.

- Mi történt? - kérdezte rekedten Declan.

- Volt egy frontális ütközésed a szalamanderrel - sóhajtott Magnus.

- Melyikünk volt… erősebb?

- Természetesen te - nevette el magát a nő. - Rendbe jössz - ígérte végül kicsit komolyabban. - Bár csináltam egy tíz centis vágást a hasadra. Próbáltam kisebből megoldani azt a csúnya belső vérzést, amit beszereztél, de jól eldugtad. Szóval… tudom, hogy ez hazavágja a hiúságodat… de gondolj arra, hogy a lányok szeretik a szexis sebhelyeket.

- Na persze - hunyta le a szemét fáradtan Declan. - Van is nekem időm ilyesmire.

- Most lesz pár nap betegszabadságod. Majd átküldöm Terryt és a lányokat a laborból - ugratta Magnus. - Így jó lesz?

- Már jöhetnek is.

- Lassan a testtel - intette Magnus. - Most még inkább aludj egy kicsit. Adjak még egy kis fájdalomcsillapítót?

- Jól vagyok - rázta meg a fejét Declan.

- Rendben, elhiszem - mosolygott Magnus. - Mit szólnál egy kis zenéhez?

- Nem hinném… hogy egyezik az… ízlésünk.

- Még mindig azt az őrült rockot hallgatod?

- Persze - bólintott rá Declan. - De most jöhet… valami halkabb.

- Rendben - bólintott rá a nő, és miután kicsit matatott a gépén, halk blues zene hangjai töltötték be a helyiséget. - Úgy… és most aludj! - simogatta meg Declan karját. - Addig megírom helyetted a jelentést.

- Kösz - mondta még álmosan Declan, aztán hagyta, hogy lecsukódjanak a szemei.

Mikor legközelebb felébredt, fogalma sem volt mennyi idő telt el. Odakint ugyanúgy sötét volt, de ebből még nem tudta, hogy csak két-három órát aludt, vagy több mint tizenkettőt. A fájdalom a hasában erősebb volt, de hát nem csodálkozott, ő maga utasította vissza a további gyógyszerezést, és még mindig úgy gondolta, hogy a kibírható kategóriába sorolja az érzést, ami persze ettől még csöppet sem volt kellemes. Az pedig kifejezetten bosszantotta a férfit, hogy emiatt néhány hétre kiesik a munkából.

Magnus nem messze az asztalnál ült, és belemerült a gépébe. Declan egy darabig figyelte, csak utána szólt neki.

- Magnus…

- Hé, szia - mosolygott rá a nő. - Hogy érzed magad?

- Pompásan - nyugtatta meg Declan. - Valami lányokat ígértél… vagy csak álmodtam?

- Természetesen csak álmodtad - nevette el magát Magnus.

- Na persze - húzta el a száját Declan. - Amúgy… tényleg megírtad helyettem a jelentést?

- Már rég. Emiatt ne fájjon a fejed.

- Kösz. Legalább elkaptuk a dögöt?

- Persze. Bár Henry is kapott egy kisebbfajta pofont…

- Jól van?

- Igen, jól. Épp csak megszédült, már kutya baja.

- Sajnálom! - húzta el a száját Declan.

- Ugyan… nem a te hibád - vigasztalta Magnus. - Eleve egy fővel kevesebben voltunk. De megoldottuk.

- Akkor jó - bólintott rá Declan. - De… neked is pihenned kéne - vette szemügyre a főnökét.

- Aludtam pár órát - hárította el a nő.

- A géped mellett - fürkészte Declan. - Magnus, már jól vagyok. Elvégre te raktál össze… nyugodtan itt hagyhatsz.

- Nem, itt maradok veled, legalábbis még egy kicsit. Csak a biztonság kedvéért - biztosította a nő.

- Rendben - adta meg magát Declan.

- Pihenj!

- Már nem akarok aludni - tiltakozott Declan. - Inkább… beszélgessünk - mondta tűnődve, ahogy eszébe jutott valami.

Egy éve már annak az őrült esetnek, mikor Magnus megette az ózonbogarat, de azóta sem beszélték meg az akkor történteket. Mintha egy hallgatólagos megállapodást kötöttek volna, miszerint egyikük sem beszél róla. Ennek ellenére Declannek gyakran eszébe jutott, és voltak mozzanatok, amik még ennyi idő távlatából is bántották. És most, hogy így kettesben maradt Magnusszal, adódott a lehetőség, hogy könnyítsen a lelkén.

- Miről szeretnél beszélgetni? - telepedett fel Magnus a szomszédos ágyra.

- Egy régebbi esetről - kezdett bele Declan, miközben a takarója ráncait tanulmányozta elmélyülten.

- Biztos vagy benne, hogy elő akarod rángatni? - vonta össze a szemöldökét Magnus, aki persze azonnal átlátta, mire gondol a másik. - Ennek már egy éve, Declan. Talán csak feleslegesen tépünk fel régi sebeket.

- Az jobb, ha tovább cipeljük magunkkal? - sandított a nőre Declan.

- Talán igazad van - adta meg magát Magnus. - Hát, akkor… vágjunk bele.

- Nagyon utáltál akkor?

- Declan… - csóválta meg a fejét Magnus. - Az egy kényszerhelyzet volt mindannyiunknak, amiben… igazából az események irányítottak minket. Engem Emma árulása kényszerített mindarra, amit tettem, téged pedig az én viselkedésem. Neheztelhetünk egymásra, de azt hiszem, nincs értelme. Az egyetlen, akit igazán hibáztathatunk, az Emma. Mi pedig átvészeltük, és csak ez számít.

- Azóta sem vagyok biztos benne, hogy… helyesen döntöttem.

- Declan, a kilences cikkely szerint jártál el. Betűről betűre. Ezért nem is tettem neked szemrehányást az eset után.

- Nem, nem erről beszélek - rázta meg a fejét Declan. - Tudom, hogy a szabályzat szerint jártam el, és hogy nem tehettem mást, mint hogy megindítom a hivatalos nyomozást…

- Akkor miben kételkedsz?

- Abban, hogy… az első pillanattól kezdve elhittem… a vádakat ellened. Nem lett volna szabad.

- Declan… a bizonyítékokkal nem mehettél szembe. Minden ellenem szólt, főleg a felvétel.

- A csapatod még akkor is hitt benned, mikor látták a felvételt. Még akkor sem hitték el, hogy képes vagy olyat tenni - csóválta a fejét Declan.

- A csapatom elfogult velem szemben, ahogy a tiéd is az lenne veled szemben - csitította Magnus. - Akkor is ártatlannak mondanának, ha a szemük előtt lőttem volna le Nagylábat. Nem vetheted a szemükre. Mindig én voltam az őrangyaluk, akkor ők akartak vigyázni rám.

- Nem, Magnus, én pont az ellenkezőjéről beszélek. Nekem is hinnem kellett volna benned, úgy, ahogy ők.

- Neked tárgyilagosnak kellett lenned, Declan. Te vezetted a nyomozást. Szép is lett volna, részrehajló vagy, csak azért, mert rólam van szó.

- Tényleg nem érted, vagy csak mellébeszélsz? - sandított Declan Magnusra. - Nem kellett volna részrehajlónak lennem, csak… egyszerűen némi hitelt adni annak a lehetőségnek, hogy valami nincs rendben.

- És mit tettél volna, ha adsz nekem némi hitelt? Mit tehettél volna, ha te magad hiszel… még ha nem is az ártatlanságomban, csak mondjuk abban, hogy nem magamtól tettem, amit tettem? Mit tehettél volna?

- Nem tudom - rázta meg a fejét Declan. - Visszafoghattam volna egy kicsit a triádot, vagy bármit.

- Declan, látták volna a szándékodat, és hogy miért csinálod. Telepaták, emlékszel? Bármit is gondoltál volna, ők tudják. Ha a védelmemre kelsz, akár csak gondolatban, egyszerűen keresnek egy másik vezetőt, aki képes tárgyilagos maradni. És te is tudod, hogy képesek lettek volna… nagyon beleválasztani.

- Akkor is bűntudatom van - sóhajtott a férfi.

- Azt tetted, amit tenned kellett. Amit vártam tőled.

- Tényleg ezt vártad tőlem? - kapta fel a fejét Declan. - Hogy egyből elítéllek, és bezárlak egy szobába a harmadikon? Miért? Ennyire érzéketlen tuskó vagyok?

- Declan… a legkevésbé sem vagy érzéketlen, ami pedig az angol udvariasságodat illeti, tuskó még kevésbe. Egyszerűen azért vártam ezt tőled, mert tudtam, hogy képes vagy különválasztani a két dolgot. Engem és a Menedéket.

- Nem lett volna szabad. Nélküled a Menedék…

- Állj! - szakította félbe Magnus. - A Menedéknek nélkülem is fenn kell maradnia. És ezt te is ugyanolyan jól tudod, mint én.

- Te vagy a lelke, Magnus!

- És ti mindannyian, akikre rábíztam egy-egy házam vezetését - ellenkezett a nő. - És ezt akkor is tudnotok kell, ha velem történik valami.

- Azért inkább ne történjen - húzta el a száját Declan.

- Majd igyekszem - mosolygott rá Magnus.

- De még mindig nem vagy nyugodt - fürkészte végül ifjú kollégáját.

- Mindentől függetlenül… nem kellett volna olyan durvának lennem veled - sütötte le a szemét megint a férfi.

- Hát… ebben van valami - hagyta rá Magnus, mire Declan csak sóhajtott. - De ha belegondolsz… gyilkosság volt a vád. Ráadásul leütöttem Willt, szökni próbáltam, bujkáltam, bűnrészessé tettem a csapatomat, ellenálltam a letartóztatásnak…

- Beteg voltál. Vagy legalábbis azt hittük. Úgy kellett volna bánnom veled, és nem… mint valami bűnözővel.

- Beteg voltam, és ön- és közveszélyes. Azt tetted, amit kellett. Elkülönítettél, mindenki érdekében. És amikor rosszra fordult az állapotom, orvosilag is mindent megtettél, hogy segíts.

- Tényleg nem haragszol? - nézett hitetlenkedve Declan Magnusra.

- Ha magamra venném, haragudhatnék, valóban - vett egy nagy levegőt Magnus. - De vajon előbbre lennénk vele? A Menedék előbbre lenne vele? Szükségem van az olyan vezetőkre, mint te, Declan, akikre minden körülmények között számíthatok.

- De vajon ezek után tudsz bízni bennem úgy, mint korábban?

- Mégis mi okom lenne arra, hogy ne bízzak benned?

- Az, hogy cserbenhagytalak.

- Ez nagyon kisarkított fogalmazás, Declan - csóválta meg a fejét Magnus. - De még ha maradunk is ennél a szónál… miért is hagytál cserben? Miért tetted mindazt, amit tettél?

- Hogy megóvjam a Menedéket.

- Akkor? Van még kérdésed? - kérdezte Magnus, majd felpillantott a Declan ágya feletti monitorra. - De csak óvatosan a kérdésekkel. Emelkedik a vérnyomásod. Nem szeretném, ha felszakadnának a varrataid. Próbálj higgadt maradni, rendben? Talán… máskor és máshol kellett volna megbeszélnünk ezt a dolgot.

- A kandalló mellett egy finom teával a kezünkben. Mondjuk egy téli este, mikor odakint szakad a hó - tűnt fel egy halvány mosoly Declan arcán.

- Igen, ez határozottan jobban hangzik, mint a gyengélkedő - bólintott rá Magnus is.

- Akkor ezt is elszúrtam - sandított rá Declan.

- Semmit nem szúrtál el. Legfeljebb a szalamandert, de azt is megoldottuk - biztosította Magnus. - Szóval… van még kérdésed?

- Az eset után… beszéltél Willel?

- Miért?

- Mert mikor legközelebb találkoztunk… - emlékezett vissza Declan tűnődve.

- Áh, igen, a Walter-ügy - nevette el magát Magnus. - Azóta is emlegetjük Kate-tel, hogy lepofozott benneteket.

- Kösz - tűnt fel egy kósza mosoly Declan arcán is. - Szóval… akkor már úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Pedig… a szemében én voltam a legrosszabb…

- Talán rájött, hogy igazságtalan volt veled. Talán ő is úgy érezte, mint te… hogy hibák sorozatát követte el. És talán úgy gondolta, ezzel kvittek vagytok.

- Mennyi időbe került, míg meggyőzted erről? - nevette el magát Declan, de gyorsan komolyságot erőltetett magára, mert ez az óvatlan reakció több fájdalmat okozott neki, mint az emelkedő vérnyomása.

- Két, talán három estébe - nevetett Magnus.

- És nem vette zokon, hogy kiállsz mellettem?

- Jaj, dehogynem - forgatta meg a szemét a nő. - Először úgy ott hagyott, mint a huzat. Közben morgott valamit arról, hogy egy hálátlan dög vagyok, aki nem tudom értékelni azt, amit értem tett.

- Igen, ezt az arcát én is jól ismerem - bólintott rá Declan. - Ajtócsapkodásban nagyon profi.

- Kamaszodik - kuncogott a nő. - Hagyd rá, az a legjobb módszer.

- Azért annyival nem fiatalabb nálam, Magnus - tiltakozott a férfi.

- De a mi világunkban igen. Declan, te több mint tíz éve vagy köztünk, ő alig kettő. Az eltelt idő rövidsége miatt és a beosztása miatt is ő még csak engem lát, és fogalma sincs a hálózatról vagy a nagyobb céljainkról.

- Azért remélem, azóta már van - fintorgott Declan.

- Talán - sóhajtott a nő. - De még mindig inkább a szakmai dolgokat helyezem előtérbe a képzésében.

- Ezt megértem - fojtott el egy mosolyt Declan.

- Ne szóld le a srácot, határozottan fejlődőképes - próbált szigorúságot erőltetni magára Magnus, de nem igazán sikerült neki.

- Ezt nem vontam kétségbe - hagyta rá Declan is.

- Jól van, most viszont már ideje, hogy szunyókálj egy kicsit - állt fel Magnus.

- Nem vagyok álmos.

- Az lehet, de határozottan felizgattad magad, ahogy felidézted ezeket az emlékeket. Pihenned kell!

- Csak még egy kérdés…

- Egy utolsó - kötötte ki szigorúan Magnus.

- Rendben. Azért sem haragudtál rám, hogy… kineveztettem magam a hálózat élére?

- Kipróbáltad, milyen a székemben ülni - vont vállat Magnus. - Tetszett?

- Nem túlságosan - rázta meg a fejét Declan.

- Miért? - sandított rá a nő. - Nagy hatalom, nagy lehetőségek… úgy formálhatnád az egész hálózatot, ahogy csak akarod.

- Ez nem erről szól - húzta össze a szemöldökét Declan.

- Sokaknak igen - fürkészte Magnus.

- Én nem ezt tanultam.

- Ennek örülök - mosolyodott el Magnus, majd óvatosan letelepedett a férfi mellé. - Nem könnyű a dolgom, Declan.

- Tudom.

- Csak egy részét tudod - rázta meg a fejét Magnus.

- Megoszthatnád.

- Veled?

- Akár velem. Vagy bármelyikünkkel. Nem kellene egyedül csinálnod.

- Aranyos vagy, Declan… de vannak dolgok, amiket nem oszthatok meg. Így is nagyon sokat segítetek. Sok terhet levesztek a vállamról.

- Magnus, a házak vezetőiben megbízhatsz. Átadhatsz bármilyen feladatot, megcsináljuk. Ha egyedül nem tudjuk, akkor együtt.

- Hálás vagyok az ajánlatért, Declan, és észben fogom tartani. De amíg képes vagyok megcsinálni, addig jobb szeretném a saját kezemben tartani a dolgokat.

- Ahogy akarod - adta meg magát Declan.

- Köszönöm - hajtott fejet a nő. - De most tényleg alvás. Még nem vagy a topon, nem lett volna szabad még ilyen komoly dolgokról beszélgetnünk. Próbálj megnyugodni, és gyógyulni.

- Mire legközelebb felébredek, itt lesznek a lányok? - sandított rá Declan.

- Én nem tudom, mit álmodtál… - csóválta a fejét Magnus.

- Ne már… legalább Terry…

- Terry épp a vérképedet elemzi.

- Pompás. Akkor épp végez, mire felébredek.

- Hagyd szépen az embereidet dolgozni - állt fel nevetve Magnus. - Épp elég trauma nekik, hogy a főnökük kiesett a munkából.

- Pár napot kibírnak nélkülem - sóhajtott Declan. - De igyekszem talpra állni.

- Tudom - hagyta rá Magnus. - Aludj végre!

- Rendben - adta meg magát Declan, és bár szívesen boncolgatta volna még a témát, inkább hallgatott a jó szóra. Lehunyta a szemét és próbált lazítani. Már majdnem el is szunnyadt, mikor lépteket hallott közeledni.

- Hogy van a srác? - kérdezte Henry Magnustól.

- Rendbe jön - mondta megnyugtatón Magnus.

- Az jó. Aggódtam érte.

- Declan erős, Henry. Nem adja meg magát ilyen könnyen.

- Remélem is. De… valami mégis aggaszt - fürkészte a srác a főnökét. - Mégis van valami gond?

- Nem, dehogy. Csak… volt egy kicsit komolyabb beszélgetésünk.

- Ugye nem szúrtad le a szalamander miatt? Senkinek nem lett volna esélye elugrani előle, még nekem sem. Pedig nekem aztán vannak reflexeim.

- Az biztos - nevette el magát Magnus. - És nem szúrtam le a szalamander miatt. Már az elején tudtuk, hogy hátrányból indulunk. Nagy volt a kockázat. Három emberrel nem lehet rendes bekerítést csinálni.

- Tudom - bólintott rá Henry. - Akkor?

- Declan… egy régebbi dolgot hozott fel.

- Azt, amire gondolok? - ráncolta a homlokát Henry.

- Hát, gyanítom, igen.

- Basszus… gondolni sem szeretek rá, nem beszélni róla.

- Neki sem tett túl jót. Azért parancsoltam rá az alvást. De most már talán könnyebb lesz a lelke.

- Elég… rossz helyzetben volt. Így utólag… nem irigylem érte.

- Egyikünk sem volt túl jó helyzetben, Henry - sóhajtott Magnus.

- Tudom - fintorgott a srác. - És mindannyian csináltunk hülyeségeket. Főleg te - sandított Magnusra -, de mi is, és Declan is.

- Vagyis, ha mindenki csinált hülyeséget, akkor kvittek vagyunk - nézett rá kérdőn a nő.

- Felőlem - vont vállat lazán Henry, aki alapjáraton nem volt haragtartó személyiség, a barátaira pedig egyáltalán nem tudott haragudni. - De Declan kemény főnök.

- Szerintem az emberei mást mondanának - mosolygott Magnus. - Szeretik Declant és tűzbe mennének érte.

- Tudom, de… ahogy minket leszerelt…

- Nem hagytatok neki más lehetőséget. Tudod, erre mondják, hogy amilyen az adjonisten…

- Ez igaz - látta be Henry. - De ne beszéljünk már erről, emlékezni sem szeretek rá - rázkódott meg.

- Rendben - bólintott rá Magnus. - Akkor miről beszélgessünk?

- Öhm… fejlesztenék egy kicsit a sokkhálón - vetette fel az ötletet a srác.

- Tedd azt - bólintott rá Magnus. - De tesztelés nélkül nem megy éles bevetésre! Nem akarom többeteket is ilyen állapotban látni, mint Declant.

- Épp ezért javítanék a dolgon - bólintott rá Henry is. - Rossz volt látni…

- Talpra áll, hidd el - mosolygott rá Magnus. - Amilyen konok, pár nap múlva felkel ebből az ágyból, és onnan már gyorsan gyógyul majd.

- Remélem. Meddig maradunk?

- Még két nap - tűnődött el Magnus. - Ha hazamegyek, Declan már holnap megpróbál felkelni, és annak nem biztos, hogy jó vége lenne.

- Hát, te vagy az egyetlen, akire hallgat - nevette el magát Henry. - Oké, akkor addig elfoglalom magam.

- Remek - bólintott rá Magnus.

- Neked sem ártana egy kicsit aludni.

- Félbe maradtam egy levéllel, de utána azt hiszem, ledőlök egy kicsit - bólintott rá Magnus, de nem nagyon látta Henryn, hogy az hinne neki. - Megígérem - erősítette meg.

- Oké - hagyta rá Henry, és elvonult.

- Hallod ezt? Keményebb főnök vagy, mint én - sandított Magnus Declanre, mire az egy halvány mosollyal felnézett.

- Hogy mennyire vagyok kemény, az csak a helyzettől függ. Egy laza nap után bármikor elmegyek sörözni a csapatommal. De ha helyzet van, akkor elvárom a fegyelmet mindenkitől.

- Ez így van rendjén.

- Szerintem te vagy túl laza a két kölyökkel - sandított Declan Magnusra.

- Lehet - mosolyodott el Magnus. - De tudom, hogy számíthatok rájuk, és ez a lényeg.

- Ez így igaz - látta be Declan. - De most… aludjunk mindketten, oké?

- Rendben leszel?

- Igen - próbálta megnyugtatni Declan. - De most már tényleg elfáradtam.

- Pihenj! Annál előbb meggyógyulsz, és annál előbb a körmére nézhetek a másik kölyöknek.

- Akkor tényleg igyekeznem kell.

- Így van. Szóval szép álmokat!

- Neked is! - adta meg magát a férfi, majd lassan lehunyta a szemét.

Magnus egy kis ideig még figyelte, de aztán úgy döntött, félbemaradt e-mail ide vagy oda, tényleg itt az ideje, hogy ő maga is ágyba kerüljön. Ellenőrizte még a Declan ágya fölött vibráló monitort, aztán elhagyta a gyengélkedőt, és nem sokkal később nyugovóra tért.