Declan Magnus irodájában ült, és alaposan belemerült a munkába. Volt belőle bőven, így mióta visszatértek Old Townba, fel sem nézett a gépből.
Még mindig érezte maga körül az ellenséges hangulatot, de úgy döntött, se ideje, se energiája ezzel foglalkozni. Mindenki megbékül majd, amikor akar.
A krízis lassan elcsitulni látszott, de neki még Emma elfogása, és a tények feltárása után is rengeteg gondja volt. Vezetni a hálózatot, az old town-i házat, és persze a saját házát nem volt könnyű feladat. Ennek ellenére úgy döntött, megpróbál megbirkózni vele.
A többi ház vezetőjét már mind megnyugtatta, legutóbb épp Ravival és Pilivel beszélt, tájékoztatta őket Magnus állapotáról, és még néhány dologról. Szerencsére ők ketten, és még páran elég önállóak voltak, de azért akadt néhány házvezető, aki a nyafogásával sok fejfájást okozott Declannek.
Nem sokkal később Will rontott be az irodába.
- Te még mindig abban a székben ülsz? - kérdezte Declant.
- Miért, Magnus már képes vezetni a hálózatot? - nézett fel rá a férfi viszonylag nyugodtan. Az elmúlt napokban bőven volt ideje hozzáedződni a srác stílusához, és most, hogy ő maga már kevésbé volt ideges, képes volt valamennyire tolerálni is. Ez persze Willt mindennél jobban dühítette.
- Hamarosan felébred - vetette oda Declannek.
- Remek - bólintott rá Declan. - A felébredése pillanatától számított negyvennyolc óra múlva lemondok a posztjáról. Addig nem - biztosította Willt, mire az bosszúsan kimasírozott, és bevágta maga mögött az ajtót. Declan csak megforgatta a szemét, majd a figyelme visszatért ahhoz a kérvényhez, amiben a libériai ház fegyvereket igényelt, hogy megvédhessék magukat a polgárháborúban.
Mikor ezt a kérdést lerendezte, felállt a székéből, és az ablakhoz sétált. Biztos volt benne, hogy Will csak a pillanatot várja, hogy Magnus felébredjen, és minden vélt vagy valós sérelmét ki fogja tálalni a főnökének. Nem bánta túlságosan, de fel volt készülve rá, hogy emiatt hátrányból fog indulni Magnusnál, amikor majd tisztázni kell a helyzetet. Épp itt tartott a gondolataiban, mikor kopogtak az ajtaján.
- Tessék! - szólt ki, mire Nagyláb lépett be az ajtón.
- Hoztam neked teát - mondta Declannek.
- Köszönöm! - sóhajtott a férfi.
- Erős és keserű, ahogy szereted - tette le Nagyláb a csészét az asztalra.
- Rám fog férni - bólintott rá Declan.
- Nem könnyű, igaz?
- Valóban nem - értett egyet Declan, és már csak vett egy nagy levegőt, mikor a számítógép csipogása jelezte, hogy újabb üzenete érkezett. - Szólnál nekem, ha Magnus felébred?
- Igen - bólintott rá Nagyláb, majd magára hagyta Declant, aki visszatelepedett a gép elé, és belemerült a lagosi ház ellátási problémáiba.
Néhány órával később Nagyláb bekopogott Declanhez, és jelezte neki, hogy Magnus magához tért, de a férfi épp vonalban volt Limával, ahol éjjel egy már rég kihaltnak hitt abnormális faj egy példányát fogták be, ami nem kevés fejtörést okozott nekik. Nem igazán tudták felmérni, mennyire veszélyes, és milyen biztonsági fokozatú cella szükségeltetik a számára, de még abban sem voltak biztosak, mit adjanak neki enni, ha elmúlik a nyugtató hatása és felébred.
Még véget sem ért ez a beszélgetés, mikor bejelentkezett Sydney, és jelezte, hogy volt egy kisebb összetűzésük az ottani titkosszolgálattal. A diplomáciai probléma megoldása Declannek jó néhány órájába került, így csak ez után tudott egyáltalán arra gondolni, hogy megnézze Magnust a gyengélkedőn.
Mikor elért odáig, még vett egy nagy levegőt, aztán belépett.
- Nocsak - nézett fel Magnus fáradtan. - Maga a főnök is meglátogat?
- Nem kell gúnyolódnod, Magnus - rázta meg a fejét Declan. - Már csak negyven óráig kell kibírnod, hogy én vagyok a főnök. Utána akár ki is rúghatsz.
- Kiélvezed minden percét, igaz?
- Természetesen - bólintott rá Declan. - Akkora élvezet az ausztrál titkosszolgálat vezetőjével vitatkozni, hogy bármikor befizetnék rá újra. Ha nem jön be, legfeljebb a Libériába indított fegyverszállítmányt átirányítom Sydneybe, hogy oldják meg a problémájukat, ahogy akarják, én meg közben elmegyek Lagosba, hogy beszerezzek pár rakomány döglött csirkét, ha már ők nem képesek rá.
- Mi történt?
- Semmi különös, átlagos nap a Menedék-hálózat életében - rázta meg a fejét Declan. - Neked most nem kell ezzel törődnöd.
- Azt hiszed, azért, mert a székemben ülsz, meg is mondhatod, mit csináljak? - próbált felkönyökölni a nő, de még nem volt elég erős hozzá.
- Így van. Még egész pontosan negyven órán keresztül megmondhatom neked, hogy mit csinálj.
- Miért is?
- Magnus! Szeretnék megbizonyosodni afelől, hogy az ózonbogár méregkibocsátása nem okozott maradandó károsodást az agyműködésedben - mondta szigorúan Declan.
- És ezt te döntöd el?
- Hívhatok neked független orvoscsoportot is, ha ragaszkodsz hozzá, vagy akár visszahívhatjuk, ami a triádból még megmaradt, de a képzettségem alapján magam is képes vagyok megítélni.
- Igen, ezt el tudom képzelni - bólintott rá kicsit gúnyosan Magnus.
- Mint már az előbb mondtam… felesleges ez a cinizmus. Nem áll jól neked - rázta meg a fejét Declan. - És te magad is tudod, hogy te, mint abnormális kicsit másként reagáltál az ózonbogárra, mint az várható volt, és ahogy azt te magad is vártad. A forrásvér a bogár működését is felturbózta, a méregkibocsátása sokkal intenzívebb volt, mint egy normális emberi gazdatestben. Kétszer olyan gyorsan érted el a mélypontot, mint egy egyszerű földi halandó. Így az az idő, amit a testedben töltött, akár kritikusnak is bizonyulhat. Hogy így van-e, az két nap alatt kiderül.
- Na igen. És addig még te vagy a góré…
- Pontosan - bólintott rá Declan.
- Will panaszt tett ellened - jelentette be Magnus, és közben éberen fürkészte a másik reakcióját.
- A szabályzat értelmében joga van megtenni - állta a pillantását Declan. - És mivel a kinevezésem ideiglenes, csupán három házvezetőt kell maga mellé állítania, hogy felfüggesszenek.
- Nem látszol ijedtnek.
- Miért, annak kellene lennem?
- De magabiztos valaki - rázta meg a fejét Magnus. - Ennyire biztos vagy benne, hogy nem képes három embert találni a vezetőim között, aki…
- Akit meghat a nyafogásával? Igen, ennyire biztos vagyok benne - bólintott rá Declan. - Hárman sziklaszilárdan mellettem állnak, mert tudják, hogy a következő két napban még ez a legjobb a Menedéknek. Hárman annyira elvesznek a saját gondjaikban ezekben a percekben, hogy kisebb gondjuk is nagyobb, mint Will Zimmerman hisztije. Háromnak pedig elég sajátos elképzelése van arról, hogyan kellene vezetni a hálózatot, és abban nem szerepelsz se te, se én. Inkább a saját pecsenyéjüket sütögetik, és ebben Will nem tudja őket segíteni, így nem fogják rá pazarolni az idejüket. Vagyis legfeljebb… legfeljebb - hangsúlyozta Declan - ketten fogják támogatni.
- Majd meglátjuk - szűkült össze Magnus szeme.
- Magnus, te ebből most maradj ki! - szólt rá szigorúan Declan. - Ahogy arra már Willnek is felhívtam a figyelmét… nem vagyok ellenség. Pihenj, és gyógyulj! És ha két nap múlva rendben leszel, én már itt sem vagyok.
- Na persze. Declan… belekóstoltál egy nagyobb hatalomba… Miért mondanál le róla?
- Tudod, Magnus, a te posztod és az enyém között nem sok különbség van, ami a befolyást és a hatalmat illeti. De neked tizenkétszer annyi a dolgod, és ezzel együtt a felelősséged is. Nem feltétlenül tartok erre igényt, csak amíg muszáj. De most még muszáj - állította határozottan Declan, de mielőtt Magnus reagálhatott volna, Nagyláb lépett be a gyengélkedőre, és a férfihoz fordult.
- Sanchez keres Limából.
- Megyek - sóhajtott Declan, majd Magnusra pillantott. - Ne adjatok gépet a kezébe. Ez parancs! - erősítette meg, mikor látta, hogy Nagyláb ellenkezni akar. - Ha felizgatja magát, és bevérzik a sebe, műthetjük újra. Ugye ezt te sem szeretnéd?
- Nem - látta be Nagyláb, és elballagott.
- Elzársz a külvilágtól… gyönyörű - morgott Magnus.
- Will úgyis megszegi a parancsomat, amint hazaér. Mint eddig az összes többit - vont vállat Declan. - Mennem kell - biccentett még Magnus felé, és elsietett a dolgára.
Declan Lima problémáját hamar letudta, de még ezen kívül is jó néhány üzenet várta a gépén. Többek között a saját házából is, hisz Murrynek, aki helyettesítette, nem volt mindenre kiterjedő jogosultsága. A nagyobb volumenű kérdésekben még neki is Declanhez kellett fordulnia jóváhagyásért vagy engedélyért.
Mire mindezzel végzett, már késő éjszaka volt, így végül úgy döntött, hogy ideje nyugovóra térnie. Nem sokat pihent az elmúlt napokban, és tudta, hogy most is csak néhány órát engedhet meg magának, de azt is tudta, hogy erre már nagyon nagy szüksége van, így visszavonult a szobájába, és gyorsan ágyba tette magát.
Másnap már hajnalban fent volt, és úgy döntött, mielőtt bármi mással kezdene foglalkozni, megnézi Magnust.
A nő még mélyen aludt, mikor Declan belépett hozzá. A monitoron villódzó számok már jórészt megnyugtatóak voltak, Declant egyedül a nő láza aggasztotta, ami a műtét óta nem akart lemenni. A gyógyszeres szekrényhez lépett, és egy üvegből áttetsző folyadékot szívott fel egy fecskendőbe, majd a nő infúziós tasakjába nyomta.
- Mit adtál nekem? - riadt Magnus gyenge hangjára.
- Antibiotikumot - pillantott rá.
- Na persze - mondta a nő a suttogásnál alig hangosabban, de Declan még így is érezte benne a kételkedést.
- Magnus! A műtét óta nem megy le a lázad, és ez nem jó. Ha elfertőződik a sebed, abból komoly baj lehet.
- És mi van, ha valami drogot adsz nekem, hogy bebizonyíthasd, őrült vagyok?
- Magnus, már nincs benned az ózonbogár, úgyhogy felejtsd el a paranoiát. Bármi drogot adnék neked, az kimutatható lenne. Mire mennék vele? Azt érném el, hogy utánam is nyomoznának a telepatáid. Semmi kedvem hozzá, hidd el! És most aludj, had menjek dolgozni!
- Mi van Limában?
- Jó nagy köd, mint az évnek ebben a szakában mindig - adott kitérő választ Declan. - Alvás! - szólt szigorúan a nőre. - Különben egy adag altatót is kapsz - fenyegette meg, mielőtt kisétált.
Ezután a konyhába ment, hogy beszerezzen némi reggelit és egy jó teát. Úgy tervezte, hogy felviszi az irodájába, és miközben átnézi az éjszaka jött leveleket majd megeszi, de végül úgy döntött, hogy megreggelizik a konyhában. Pechjére. Még alig látott neki, mikor az ajtóban feltűnt Will.
- Adok Magnusnak gépet - jelentette be.
- Ne gyűjtsd a rosszpontokat, Zimmerman! - pillantott fel Declan.
- Miért, kirúgsz?
- Ó, nem - rázta meg a fejét Declan. - Elküldelek Limába, hogy találd ki, mit eszik a terolcan. Szóval jól gondold meg! Mi a jobb, ha itt vagy, vagy ha a világ végén?
- Ezt még megbánod! - fenyegette meg Will, majd kifele indult, de Declan utána szólt.
- Will! Tényleg ilyen átkozottul nehéz felfogni, hogy Magnus egy agyműtéten van túl, és a vérnyomásának bármilyen kismértékű emelkedése bevérzést és agykárosodást okozhat nála? - kérdezte ezúttal viszonylag higgadt hangnemben.
- Na mert annyira aggódsz Magnusért - morogta a kölyök.
- Csinálj, amit akarsz! - rázta meg a fejét Declan, majd felállt az asztaltól, fogta a teáját, és magára hagyta Willt.
Ahogy azt Declan sejtette, már korán reggel annyi intéznivalója volt, ami kitartott volna egész estig. Délelőtt még veszekedett egy sort az ausztrál titkosszolgálattal, majd némi kenőpénzek árán sikerült megtámogatnia Lagost a hiányzó ellátmánnyal, aztán segített Pilinek kielemezni egy beteg homokrája vérmintáját. Ez utóbbi legalább felüdülést jelentett a sok politikai csatározás után.
Késő délután tudatosodott benne, hogy megéhezett, de mivel semmi kedve nem volt megint összefutni Willel vagy a többiekkel, inkább megkérte Nagylábat, hogy hozzon neki valamit enni.
Miután végzett az evéssel úgy látta, hogy kicsit lazult a napirendje, így rászánta magát, hogy megnézze Magnust. Tudta, hogy Will is figyel rá, de nem volt meggyőződve arról, hogy a képesítése megfelelő az adott feladathoz.
A nő értékei továbbra is rendben voltak, és ahogy óvatosan a lázát is ellenőrizte, Declan némileg megkönnyebbült.
- Hogy van? - szólalt meg mögötte váratlanul Henry.
- Végre lement a láza - pillantott rá Declan.
- Az jó, igaz?
- Igen. Azt jelzi, hogy elmúlt a gyulladás, és gyógyul a sebe.
- Remek - bólintott rá Henry. - Itt maradhatok vele egy kicsit?
- Persze - hagyta jóvá Declan. - Én úgyis megyek vissza dolgozni.
- Boldogulsz?
- Igen.
- Ha… kell segítség… csak szólj - sandított rá Henry, amivel alaposan meglepte Declant.
- Kösz - sóhajtott. - De elég, ha én ingoványos talajon járok - tette még hozzá, majd elsietett.
Délután jutott egy kis ideje a saját háza problémáira, és arra is, hogy jóváhagyja Nagyláb megrendeléseit. Ez már ujjgyakorlat volt csak a reggeli dolgokhoz képest. Úgy tűnt, az elmúlt napok káosza végleg elcsitulni látszik, és a dolgok visszatérnek a megszokott kerékvágásba.
Mindeközben az egyik monitorját ráállította a gyengélkedő biztonsági kamerájára, hogy üres perceiben figyelemmel kísérhesse Magnus viselkedését.
Henry ott maradt a nővel, míg az fel nem ébredt. Váltottak néhány szót, de Henry úgy aggódott, hogy Magnusnak többre nem maradt energiája, mint hogy megpróbálja megnyugtatni. Kicsivel később benézett hozzá Nagyláb is, de szerencsére ő is csak kíméletesen adagolta az infókat a nőnek. Will megjelenésétől tartott Declan, de mikor a srác belépett a gyengélkedőre, mégsem volt nála Magnus tabletje. Declan örült, hogy legalább ezalkalommal hajlott a jó szóra, és a továbbiakban inkább Magnusra koncentrált.
Nem is annyira a nő szavai érdekelték, inkább a viselkedését figyelte. Hogy mennyire összeszedett, hogy mennyire használja egyformán a két oldalát, hogy a szemműködése összhangban van-e a mozdulataival, hogy nem remeg-e a keze, ahogy inni próbál a pohárból, amit Nagyláb adott neki, hogy képes-e kontrolálltan megfogni valamit. Az eredmények megnyugtatták, tudta, hogy ami bizonytalanságot lát a nőben, az még a műtét utáni gyengeség jele, ami most már napról napra csökkenni fog.
Kora este még befutott Declannek két komolyabb munka, így a vacsorát ki is hagyta volna, ha Nagyláb nem gondoskodik róla.
- Te nem haragszol rám? - szólt utána Declan, mikor már kifele sétált.
- Nem - mondta röviden és tömören Nagyláb.
- Hát… ez is valami - sóhajtott Declan.
- Minden rendbe jön - mondta még Nagyláb, majd elsétált.
- Remélem - sóhajtott Declan, majd miközben megvacsorázott, még megírt három levelet, aztán viszonylag emberi időben ágyba került.
Hajnalban Nagyláb ébresztette, hogy Limában az új abnormálisnak sikerült kitörnie a cellájából.
- És mégis mi a bánatot kezdjek vele kilencezer kilométer távolságból? - morgott Declan, de azért kimászott az ágyából, és egyeztetett Limával. A szökevény jelentős károkat okozott, míg sikerült elkábítani, és a jóvoltából több lakót is új helyre kellett költöztetni, de mivel jelenleg benyugtatózva aludt egy új, valamivel biztonságosabb cellában, Declan úgy döntött, hogy még inkább visszafekszik aludni. Csak még vet egy pillantást a leveleire, gondolta magában, és legközelebb akkor nézett fel, mikor már ragyogón sütött a nap odakint. Akkor úgy döntött, hogy ideje emberformát öltenie, így visszament a szobájába letusolni és átöltözni.
Mikor végzett, már nem sok idő volt tizenegyig. Visszaült a gépéhez, és egy sóhajjal nekilátott, hogy megfogalmazza a lemondását. Nem bonyolította túl, csupán három sor volt az egész. Tudta, a házvezetők közt nem szorul több magyarázatra ez a kérdés. Még néhányszor elolvasta, és mivel kellően hivatalosnak és semmitmondónak találta, szét is küldte a házvezetőknek, és természetesen Magnusnak is.
Aztán még rendet csinált Magnus asztalán, majd fogta a gépét, és elindult a gyengélkedő felé. Mikor közeledett, már messziről hallotta Will hangját, de úgy döntött, már nem fordul vissza. Jobb ezen túl lenni minél előbb.
Mikor belépett, Will elég csúnyán nézett rá.
- Mit akarsz? - kérdezte mogorván, de Declan csak egy pillantást pazarolt rá, aztán Magnushoz fordult.
- A géped - nyújtotta felé a tabletet -, és a lemondásom.
Magnus átvette a gépet, és letette az ágyra, de ugyanakkor bizalmatlanul méregette Declant.
- Kételkedtél bennem? - kérdezte a férfi némi cinizmussal. - A jó mindig elnyeri méltó büntetését - bólintott rá. - Elküldtem neked, és minden házvezetőnek.
- Miért? - fürkészte Magnus.
- Azért, mert lejárt a megfigyelésedre szánt negyvennyolc óra, és a vizsgálat megnyugtató eredményt hozott. Ezt ígértem, és reméltem még annyira azért bízol bennem, hogy ezt komolyan veszed. Ezek szerint tévedtem.
- És most? - kérdezte Magnus.
- Mivel már lassan munkaképes vagy, és itt engem amúgy sem látnak szívesen - sandított Willre -, kérek engedélyt hazamenni.
- És mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk?
- Reményeim szerint igen - vont vállat Declan. - De természetesen rajtad múlik. Immár újra te vagy a hálózat feje.
- Még mindig nem értem, miért mondasz le… - csóválta a fejét a nő.
- Talán mert nem vágyom arra, hogy éjszakánként jobb esetben három órákat aludjak. Sem arra, hogy a beosztottaim elítéljenek és áskálódjanak ellenem. Sem arra, hogy mélyen tisztelt, de nagyon önállótlan házvezető kollégáim pitiáner problémáin kelljen törnöm a fejem. Megvannak nekem odahaza a saját gondjaim, Magnus… és az embereim, akikre legalább számíthatok. Engedelmeddel folytatnám a saját munkámat.
- Figyelni fogok a munkádra, Declan.
- Ha neked ettől könnyebb… De azt hiszem, eddig sem okoztam csalódást, és remélem, ezután sem fogok. Elmehetek?
- Elmehetsz - bólintott rá a nő, mire Declan bólintott, és már indult volna kifelé, mikor összeakadt a pillantása Willel.
- Már az elején megmondtam neked, hogy nem vagyok ellenség. Nem ellenem kellett volna harcolnod. Mindkettőnk dolgát megkönnyítetted volna.
- Minden ellened szólt. És talán még most is…
- Minden ellenem szólt, persze - csóválta meg a fejét Declan, és csak nem tudta félretenni a cinikus hangnemet. - Az, hogy próbáltam kideríteni az igazságot… hogy próbáltam megóvni a Menedéket… hogy próbáltam kezelni a Berta jelentette vészhelyzetet… De te nem láttál tovább a saját kicsinyes elgondolásaidnál. Hála neked, most hónapokig dolgozhatok azon, hogy tisztára mossam magam, holott nem tettem semmi rosszat.
- Elítéltetted volna Magnust!
- Pontosan ezt akarta.
- Elég! - szólt közbe Magnus. - Ha kérhetném, ne a fejem fölött essetek egymásnak! - fakadt ki, mire a két férfi fintorgott, de csendben maradt.
- Declan! - nézett rá Magnus. - Nem kell tisztára mosnod magad, csak úgy dolgoznod, ahogy eddig.
- Ebben nem lesz hiba - bólintott rá a férfi, mire Magnus Willhez fordult.
- Biztos vagy benne, hogy a panaszod megállja a helyét?
- Csak az igazságot írtam le.
- A szerinted igazságot - sandított rá Declan. - De a vizsgálat majd a tényeket veszi figyelembe, és nem a te indulataidat.
- Majd meglátjuk - bólintott rá Will.
- Declan, valami ellenvetés a vizsgálat ellen?
- Az égvilágon semmi - rázta meg a fejét a férfi. - Azt tettem, amit kellett, és ha újrakezdhetném sem csinálnék máshogy semmit.
- Értem - mondta tűnődve a nő. - Akkor… mit szólnátok egy gyorsított eljáráshoz?
- Mire gondolsz? - fürkészte gyanakodva Will.
- Tulajdonképpen mindenki itt van, akinek itt kell lennie - vont vállat Magnus. - Te, mint felperes, Declan mint vádlott, és én, mint legfelsőbb döntőbíró. Hacsak nem szeretne valamelyikőtök ügyvédet…
- Nem - rázta meg a fejét határozottan Declan. - Nincs az az ügyvéd, aki hitelesen tudna képviselni.
- Miért is?
- Senki nem volt ott velem, senki nem élte át azt, amit én, senkinek nem kellett meghozni azokat a döntéseket, mint nekem.
- Ahogy akarod. Will?
- Csatlakozom az előttem szólóhoz.
- Oh, igazán nagyszerű - mosolyodott el Magnus. - Ha a két fél már az első kérdésben így egyetért, könnyű tárgyalás lesz.
- Hogyne - bólintott rá a két férfi némi cinizmussal.
- Szóval… a menet a következő - vezette fel Magnus. - Feltárjuk a tényeket… közben idézhettek tanúkat, ha akartok… lehetőleg olyat, aki itt van a közelben, és akkor estére végzünk is. Aztán lehet egy vádbeszéd, és a végén Declan védőbeszéde.
- Nem lehetne, hogy ezzel kezdjünk? - húzta el a száját Declan. - Annál előbb mehetnék a dolgomra.
- Biztos vagy benne, hogy egy védőbeszéddel meg tudod győzni Willt az igazadról?
- Nem érzem tisztemnek, hogy Willt győzködjem akármiről is. A döntéshozás a te dolgod, és te legalább érted is, hogy miről beszélek - tiltakozott Declan.
- Már megint ez a fellengzős duma - rázta meg a fejét Will.
- Semmi fellengzős duma - nézett rá Delcan. - Csak jó lenne, ha tudomásul vennéd, hogy ez az egész jóval többről szólt, mint Magnus renoméjának megvédése. Persze aláírom, az is egy roppant fontos kérdés, de ennél nagyobb horderejű dolgok forogtak kockán.
- A kinevezésed a hálózat élére - bólintott rá cinikusan Will.
- Így van - hagyta rá Declan. - És a Nagy Berta jelentette vészhelyzet.
- Berta érdekelt téged a legkevésbé - fortyant fel Will.
- Igen, ezért voltam én az egyetlen, aki próbáltam a nyomára akadni és visszaszerezni. Legalábbis, ha emlékezetem nem csal, te a kisujjadat sem mozdítottad ebben az ügyben, sőt, pont akkor akartál lelépni a térképről, mikor a Berta jelentette veszély igazán komolyra fordult - mondta Declan, és Will csak egy beismerő fintorra volt képes válaszul.
- A villámgyors kinevezésed, és az, hogy boszorkányüldözést tartasz Magnus ellen, jobban lekötötte a figyelmem! - vágott vissza végül.
- A villámgyors kinevezésemmel nem Magnust akartam megfosztani a posztjától, csak valaki mást megelőzni, hogy megtegye. És tartom magam ahhoz, amit akkor mondtam. Nem mindenkivel lenne olyan együtt dolgozni, mint velem.
- Nincs még egy olyan karrierista ember a szervezetben, mint te.
- Karrierista - ízlelgette a szót Declan. - Tudod, Will, az a hír járja rólad, hogy jó emberismerő vagy… de ezek szerint a pletyka is tévedhet.
- Akkor áruld már el, hogy ki az, akit annyira meg akartál előzni!
- Nézz körül magad körül Will! - csóválta meg a fejét Declan. - Ha valóban olyan jó a szemed, mint ahogy mondják, majd rájössz.
- Declan - állította le Magnus. - Elvárod tőle, hogy megértsen olyan dolgokat, amikről semmit sem tud.
- Nem az én dolgom beavatni a hálózat politikai életébe. Sem az, hogy megismertessem vele az olyan ritka és veszélyes abnormálisokat, mint Berta - nézett Declan Magnusra.
- Valóban. Will kiképzése az én feladatom - értett egyet a nő. - De akkor sem várhatod el tőle, hogy olyan helyzetekben hozzon kompetens döntést, amiről nem áll rendelkezésére minden információ.
- Csak tudod Magnus, mikor valaki nincs tisztában azzal… és nem is hajlandó tudomásul venni… hogy nincs a birtokában a szükséges információ, sőt… meg van győződve róla, hogy mindent jobban tud… veszélyes döntéseket hozhat. Veszélybe sodorhat mindent, amiért dolgoztunk. Kiragadni a valóság egy kis szeletét, és az alapján menni a saját feje után… nem biztos, hogy a helyes út - állította Declan, mire Will csak bosszúsan kifújta a levegőt, de a férfi folytatta. - A többi szeletben lehet olyan tényező, amit végzetes lehet figyelmen kívül hagyni. Ő csak veled foglalkozott. Én ezt megértem, te vagy a mentora, a vezetője… de nekem tekintettel kellett lennem a hálózat fennmaradására, és a világ, és benne sok millió ember megóvására is. Be kell látnod, hogy ezek sem elhanyagolható dolgok. Lehet, hogy nem a legjobb eszközökkel harcoltam… ha van több időm gondolkodni, talán találtam volna mást is… de abban a pillanatban helyesnek láttam, és ha végiggondolod… tulajdonképpen meghozták a szükséges eredményt. A hálózat áll, és sértetlen. Az ominózus karrierista kolléga szarvait jó időre letörtük azzal, hogy önmagán kívül senki nem szavazott rá. A lehetőségekhez képest kezeltük a Nagy Berta jelentette krízist is. Végül elfogtuk Emmát, akire senki nem gyanakodott, még Will sem. És emellett lefolytattuk ellened a nyomozás, ami… cáfolj meg, ha tévednék, de lépésről lépésre úgy alakult, ahogy tervezted.
- Simán elítéltetted volna Magnust! - csattant fel Will.
- Úgy jártam el, ahogy a szabályzatban le van írva.
- Még nem volt bizonyított, hogy bűnös - tiltakozott a srác.
- Állj! - szakította félbe Declan. - A kilences cikkely nem úgy kezdődik, hogy ha egy vezető bűntényt követ el, hanem úgy, hogy ha felmerül a bűncselekmény gyanúja… A gyanú felmerült. Nem volt más választásom, mint hivatalos nyomozást indítani.
- Ezzel együtt eltávolítani a helyéről és bezárni?
- Nem volt olyan mentális állapotban, hogy felelősséget vállaljon a szervezetért - nézett rá Declan. - Vagy szerinted igen?
- Ettől még nem kellett volna gyilkosként bánnod vele!
- Megölte Nagylábat. Ezt a bizonyítékok hatására egy idő után már te is elfogadtad. Mit vetsz a szememre? Akkor is védenéd, ha a szemed előtt lövi le a legjobb barátját? Mi az, amit még elnézel Magnusnak, azért mert ő Magnus? Egy gyilkosságot ezek szerint igen. Mit még?
- Beteg volt!
- Valóban. De ez mindjárt fel is menti? Nem… ez rossz kérdés volt. Valóban nem volt tudatában annak, hogy mit tesz… ezt elismerem. De ettől még kezelni kellett a helyzetet. Pont az elmeállapota miatt volt ön- és közveszélyes. Meddig nézted volna el neki a dolgait? Míg az ózonbogár áldásos hatásának esetlen ártatlan kívülállók is áldozatául esnek? Mert mikor segítettétek a szökésben bizony ezt kockáztattátok! Az utcán bármelyik szembejövő járókelőről gondolhatta volna azt, hogy részese az ellene szövött összeesküvésnek, ami csak az ő elméjében létezett. Mit tettél volna, ha halottak szegélyezik az útját, amerre jár?
- De nem így történt! - védte Will Magnust.
- Igen, ezt utólag már állíthatod ilyen határozottan. De vajon előre is ilyen biztos lettél volna benne? Paranoid volt, akit a rögeszméi vezetnek. Neked, mint pszichológusnak pontosan tudnod kell, hogy ez mit jelent. Meggondoltátok egyáltalán, hogy milyen veszélyt jelent, hogy olyan állapotban házon kívül van? És mégis mi a bánatot tettél volna, ha nem találok rátok időben, és ott a pincében éri az a roham, ami után kómába tettük? Ott halt volna meg a kezeid között! Ha akkor próbálod visszahozni a Menedékbe, nem élte volna túl az utat! - hívta fel Declan Will figyelmét a nyilvánvaló igazságra, mire a srác lehajtotta a fejét.
- Will, én értem… akkor is értettem, hogy Magnust akarod megvédeni - sóhajtott Declan. - Ezért nem állítottalak le teljesen. Megtehettem volna, hogy bezáratlak a szomszéd szobába a nyomozás akadályozásáért. De nem tettem, mert bíztam abban, hogy több szem többet lát.
- Most ezért legyek hálás? - fintorgott a srác.
- Nem erről beszélek. Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy más hangnemben állsz a dolgokhoz, sok bonyodalmat megspórolhattunk volna mindkettőnknek.
- Igen, és közben tétlenül nézem a mesterkedésedet - bólintott rá Will.
- Tudod, ha nem úgy rontasz rám, mint a dúvad, a kezedben lobogtatva a levelemet, amit a feltört gépemről loptatok le, talán elmondtam volna, mit miért csinálok, és akkor elfelejtetted volna azt a szót, hogy mesterkedés.
- Gondolom, mindent meg tudtál volna magyarázni - fintorgott Will.
- Van rá esély - sóhajtott Declan. - El is kezdtem, de te meg sem hallottad. Lehetőséget sem adtál, hogy elmondjam. Azzal vádolsz, hogy elítéltem magamban Magnust, holott te ugyanezt tetted velem. Eldöntötted, hogy rossz vagyok, és ebből semmivel nem tudtalak kitéríteni.
- Mert a látszat ellened szólt.
- Szóval ugyanazt a hibát követtük el mindketten? Hittünk a látszatnak. Én Magnusról, te rólam.
- Magnusról azóta bebizonyosodott, hogy ártatlan!
- És nekem mit kellene tennem, hogy nekem is elhidd, nem követtem el semmit? Minden karrierizmusom ellenére azonnal lemondtam Magnus posztjáról, amint úgy ítéltem meg, hogy képes újra felelősséggel vezetni a hálózatot. Azt hiszem, ennél többet nem tehetek. Ha ez kevés, így jártál. Meg én is - vont vállat Declan látszólag közömbösen, majd Magnusra nézett. - Szeretnék végre hazamenni.
- Előbb meg kell hallgatnod az ítéletet - emlékeztette Magnus Declant, hogy annak ellenére, hogy kedélyesen elbeszélgettek, ez mégis csak egy tárgyalás.
- Hallgatlak.
- Nos… azt magad is beláttad, hogy nem mindig a legjobb módszereket választottad. De az nekem kell beismernem, hogy mindvégig a hálózat érdekeit tartottad szem előtt.
- Magnus! - szakította félbe Will, de a nő rámosolygott.
- Will… Declannek sok mindenben igaza van. Tudom, hogy mindvégig mellettem voltál, és próbáltál megvédeni. Hidd el, értékelem, és hálás vagyok. De a hálózat sokkal több nálam. A Menedék nem csak… ez a ház, hanem egy hatalmas szervezet. Világszerte vannak olyan házak, mint ez, és ha velem valami történik…
- Magnus!
- Bármikor történhet velem valami. Ismersz, szeretem kísérteni a sorsot. És ha egyszer előfordul, hogy túlbecsülöm a képességeimet… az utódomnak olyan embernek kell lennie, aki átlátja az egész hálózat működését, és felfogja mindannak a fontosságát, amit a Menedék-hálózat jelent. Declan most ebben a helyzetben pontosan mérte fel a veszélyeket, és ennek megfelelően cselekedett, még akkor is, ha ez itt-ott sértette a büszkeségemet, vagy a tiédet. Igen, többször is tett olyat, ami velem szemben nem volt fair… azért haragszom is rá. De néha a saját önérzetemet alá kell rendelnem a Menedék érdekeinek. Azt pedig nem vethetem a szemére, hogy hitt az ellenem szóló bizonyítékoknak. Én találtam ki őket, mégpedig úgy, hogy megcáfolhatatlanok legyenek. Eleget agyaltam rajta, gondolhatod. Ez volt a lényeg. Semmit nem tehetett ellenük. Külön-külön is megállták volna a helyüket, hát még együtt. El kellett fogadnia, akár akarta, akár nem. Hogy könnyen elfogadta, vagy sem, azt nem tudhatjuk.
- Dehogynem.
- Will! A triádon kívül senki nem tudja, mit gondolt Declan valójában.
- Akkor kérdezd meg tőlük!
- Nem hinném, hogy szükség van erre - rázta meg a fejét a nő. - És ahogy egy kedves házvezető kollégánk szokta mondani… csak az számít, hogy egy krízis után mi történik - sandított Declanre, aki halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy jó néhányszor hallotta már ezeket a szavakat Pilitől, de aztán a figyelme visszatért Magnusra, aki már újra Willhez intézte a szavait.
- Ez után a krízis után úgy tűnik, visszaállhat az eredeti rend. Hála neked, Declannek, és még sokaknak, akik segítették a munkátokat. Csak ez számít. Szóval én amondó vagyok, hogy vond vissza szépen azt a panaszt, és fogadd el, hogy Declan egyike a három legjobb és legmegbízhatóbb házvezetőmnek. Még akkor is, ha az értékrendje fordítottja a tiédnek, és nála a Menedék sokkal-sokkal előbbre van, mint szerény személyem.
- Ez parancs?
- Természetesen nem - rázta meg a fejét Magnus.
- Még szerencse - morogta Will, és kiviharzott a gyengélkedőről.
- Szerinted ez igent jelent? - sandított Magnus Declanre.
- Nem vennék rá mérget - sóhajtott a férfi. - Sajnálom, hogy haragszol rám.
- Túlélem - vont vállat Magnus. - És te is. Másnak ástam vermet, és egy kicsit én magam is beleestem. De Pilinek igaza van. Csak az számít, hogy most mihez kezdünk.
- Én hazamegyek, és bezárkózom a laborba egy hétre, hogy kiverjem a fejemből ezt a sok hülyeséget - rázta meg a fejét Declan. - Te pedig hívd fel Limát, és mond el nekik, mit eszik a terolcan, mielőtt az a dög szétveri nekik a fél házat.
- De hát az a lény… - tűnődött el Magnus.
- Évszázadok óta kihalt - bólintott rá Declan. - Egy újabb látszat, aminek bedőltünk. Remélem mostanában nem lesz több ilyen.
- Én is - értett egyet Magnus. - Akkor jó utat haza! És egy hétig nem zaklatlak, tudom, a mikroszkóp látványa téged is megnyugtat, ahogy engem.
- Így van. Érdemi munka. Végre - vált kissé bizakodóvá Declan hangja is. - Te pedig pihenj még, és gyógyulj!
- Úgy lesz - ígérte Magnus, majd még elköszöntek, és Declan magára hagyta a nőt.
Nem volt teljesen nyugodt a lelke, és abban sem volt teljesen biztos, hogy sikerült meggyőznie Willt az igazáról, de végül belátta, többet úgysem tudna mondani, így inkább az időre bízta a továbbiakat, ő maga pedig összeszedte a holmiját, foglalt jegyet egy Londonba tartó gépre, és elindult haza.