Declan az old towni Menedék központi laborjából tartott a szobája felé. Még kielemezte Magnus utolsó vérmintáját, hogy végleg megnyugodjon, és megnyugtassa a többieket is. Ma reggel kénytelen volt kiengedni a nőt a gyengélkedőről, mert félő volt, hogy épp amiatt rosszabbodik majd az állapota, hogy azon mérgelődik, hogy nem engedik felkelni.

A házban feltűnően hamar elült a történtek visszhangja, Magnus csapatának három ifjú tagja úgy tett, mintha az előző napok eseményei meg sem történtek volna. Részükről a történtek le voltak zárva azzal, hogy elfogták Emmát, és kiszedték a főnökükből az ózonbogarat.

Declanben még dolgozott a feszültség, de azért próbálta ő is túltenni magát az eseményeken. Megegyezett Magnusszal, hogy még marad néhány napot, amíg rendeződnek a dolgok, és a nő is megerősödik, és csak utána tér haza Londonba. Pedig az emberei odahaza már nagyon várták. És ő maga is hazavágyott, még akkor is, ha tudta, hogy az emberei egy kis ideig elboldogulnak nélküle.

A második emeleten egy nappalinak használt szoba előtt haladt el éppen, mikor meghallotta Magnus hangját.

- Declan! - szólt ki a nő, mikor észrevette.

- Igen? - lépett vissza Declan.

- Nem lenne kedved csatlakozni hozzám?

- Neked még ágyban lenne a helyed - nézett rá helytelenítőn a férfi.

- Máris vízszintesbe teszem magam - bólintott rá Magnus, és elheveredett a kanapén. - Betakarnál?

- Hogyne - bólintott rá Declan, és az ágy végében heverő plédet óvatosan ráterítette a nőre. - És… mit csinálunk?

- Mozizunk - sandított fel Magnus. - Közben megiszunk egy pohárral Nicola kedvenc borából, ha van kedved.

- Biztos jó ötlet?

- Már dél óta nem vettem be semmi gyógyszert - vont vállat Magnus. - És ha nem árulsz el Nicolának, akkor lebukni sem fogunk.

- Hát, ebben biztos lehetsz. De… tudod, már többször is akartam kérdezni… - tűnődött el valamin Declan.

- Mit?

- Tesla vámpír.

- Igen.

- Akkor minek neki az a rengeteg bor? Berúgni nem tud, a testének teljesen közömbös… hasznosítani sem tud belőle semmit…

- Igen, ez így van, csak tudod… Nicola… egyrészt ő a szokások rabja… neki a borospohár olyan, mintha a keze meghosszabbítása lenne. Hozzá van nőve. Másrészt meg… ismered a hiúságát. Azt hiszi, ettől roppantul elegáns és előkelő - kuncogott Magnus.

- Senki nem mondta neki, hogy ez már kiment a divatból?

- Nem volt szívem kiábrándítani - kuncogott tovább Magnus.

- Te tudod - mosolygott Declan is, de aztán vett egy nagy levegőt. - És… mit nézünk?

- Ááá - bólintott rá a lényegre törő kérdésre a nő. - Roppant izgalmas és persze tanulságos műsor lesz.

- Azt el tudom képzelni - csóválta meg a fejét Declan, aki kezdte kapizsgálni, miben töri a fejét a főnöke. - Azt hiszem, mégis jöhet az a bor - sandított az asztalon álló üvegre.

- Akkor… töltenél mindkettőnknek?

- Természetesen - bólintott rá Declan, majd az egyik poharat átadta Magnusnak, míg a másikkal letelepedett a nő mellé a kanapé szélére.

- Készen állsz? - sandított rá Magnus.

- Nem. De számít?

- Nem igazán - rázta meg a fejét a nő egy halvány mosollyal. - A történetünk egészen pontosan két héttel ezelőtt kezdődött… - fordult a tévé felé, és a távirányítóval elindította a felvételt.

- Utálom visszanézni magam - morgott Declan.

- Pedig roppant fotogén típus vagy - mosolygott maga elé a nő.

- Ne kábíts, Magnus! - forgatta meg a szemét Declan, de aztán a felvétel fele fordult a figyelmük.

Declan valóban önmagával nézett farkasszemet, ahogy a saját irodájában ül, és gyanútlanul elmerül az adott napi rendelések engedélyezésében. Még arra is emlékezett, hogy éppen melyik volt előtte, mikor megszólalt a telefonja. És az aggodalomra is emlékezett, amit akkor érzett, mikor meglátta Nagyláb nevét a kijelzőn. Gyanította, hogy nem sok jót jelent. Egy kicsit újra átélte azt a feszültséget, amit akkor, így vennie kellett egy nagy levegőt, hogy lerázza magáról. Ivott egy kortyot a borából, hogy addig se kelljen emlékeznie, elhúzta a száját, ahogy a száraz, keserű vörösbor ízét megérezte, aztán letette a poharat maga mellé a földre. Egy darabig hallgatták a beszélgetést, de végül Magnus levette a hangját.

- Nem vagy könnyű eset, Declan - sandított fel a férfira. - Téged meggyőzni valamiről… még szerencse, hogy ott ültem Nagyláb mellett, és tudtam súgni, hogy mit mondjon. De még engem is alaposan megizzasztottál a keresztkérdéseiddel.

- Bocsáss meg, Magnus, de nem szoktam hagyni magam az orromnál fogva vezetni. Ha valaki állít valamit, azt bizonyítania is kell, csak így tudok felelősségteljes döntéseket hozni. És főleg nem igazán akartam hagyni magam meggyőzni valami olyasmiről, aminek magam semmi jelét nem láttam.

- De végül sikerült bogarat tenni a füledbe.

- Tudtad mit kell mondani. A példák, a tünetek, amiket Nagyláb sorolt, elég meggyőzőek voltak, ahogy az aggodalom is a hangjában. De írd a javamra, még így is több mint egy óra kellett hozzá…

- Javadra írom - bólintott rá Magnus. - De ha már így van, beletekerhetünk - sóhajtott. - Valóban hosszú beszélgetés volt, és tulajdonképpen annak, ami elhangzott nincs számottevő jelentősége az ügy szempontjából. Viszont… van még egy telefonbeszélgetésünk - jelentette be.

Declan csak vett egy nagy levegőt, és lehajtotta a fejét.

- Nem is vagy rá kíváncsi? - kérdezte Magnus.

- Úgy él bennem, mintha öt perccel ezelőtt történt volna - nézett fel Declan.

- Azért nézzük meg - bíztatta a nő, és elindította a felvételt.

Declan ezúttal is a saját irodájában ült, vele volt Murry, és még egy embere, épp az esti akciót tervezték. Mikor megszólalt a telefonja, Declan csak rápillantott, aztán végignézett az emberein. Mondania nem is kellett semmit, a másik kettő egy biccentéssel magára hagyta, Declan pedig felvette a telefont.

A következő percekben szemmel látható volt, hogy Declan belesápadt a hírekbe, amit kapott.

- Mire gondoltál akkor? - állította meg Magnus a felvételt.

- Először nem akartam elhinni, de aztán kénytelen voltam. Nagyláb örök bútordarabnak tűnt melletted mindig is. Szerintem nem csak az én számomra. Ő régebb óta van melletted, mint bárki más az egész szervezetben. Sokkoló volt, hogy ennek hirtelen vége. Mindenesetre nem akartam messzemenő következtetéseket levonni mindaddig, míg ide nem értem, és nem bizonyosodtam meg róla a saját szememmel.

- Azonnal jöttél?

- Természetesen - bólintott rá Declan. - Egy perc vesztegetni való időnk sem volt.

- És ekkor már láttad az összefüggést a két telefonhívás között?

- Tudat alatt talán… de akkor még visszautasítottam, hogy gondoljak rá. A ballisztikai vizsgálat folyamatban volt, és nem akartam az eredmények előtt ítélkezni. Szerettem volna hinni, hogy nincs semmi közöd a halálához.

- De azért benned volt a gondolat.

- Valóban - bólintott rá Declan. - És nem kevés aggodalommal töltött el.

- És mikor kaptad meg az eredményeket?

- Mi az, erről nincs felvételed? - nevette el magát Declan. - A híváslistámat nem kérted le?

- Ennyire nem végeztem alapos nyomozást. Szóval még a gépen ültél - találgatott Magnus, miközben újraindította a filmet, és alaposan szemügyre vette Declant, aki épp letette a telefont, és kisietett az irodájából.

- Igen - ismerte be Declan. - Félúton járhattam, mikor felhívtak, és közölték, hogy a Nagyláb testéből kiszedett két golyó a te szolgálati fegyveredből származik, és hogy épp vizsgálják a ruhádat, amiben hazajöttél. És úgy mellesleg megsúgták, hogy elég zavarosan viselkedsz.

- Ekkor adtál parancsot arra, hogy zárjanak be?

- Igen. A te érdekedben, és mindenki máséban.

- Miért is?

- Magnus, a jelek szerint megölted a legjobb barátodat, és pillanatnyilag sem tűntél beszámíthatónak! Mégis mit kellett volna veled csinálnom? Fogalmam sem volt, hogy tényleg… megőrültél, vagy valami szer hatása alatt állsz, vagy befolyásol valami abnormális, vagy mit tudom én. Szerinted a véletlenre kellett volna bíznom, hogy történik valami katasztrófa?

- Természetesen nem - rázta meg a fejét a nő.

- Akkor?

- Akkor nézzük tovább a filmünket - tért vissza Magnus figyelme a képernyőre, amint Declan épp megérkezett Old Townba. Végigkövették az eseményeket, ahogy beszélt a vizsgálatot végző szakértőkkel, aztán nem túl könnyű szívvel Magnushoz indult.

- Mi volt a célod azzal, hogy beszélsz velem?

- Reméltem, hogy adsz valami értelmes magyarázatot a történtekre. Valamit, ami felment, vagy… legalább megmagyarázza, hogy miért tetted… hogy mondasz valamit, ami alapján elindulhatunk a nyomozásban. De nagyon ki voltál borulva. Alig tudtam szót érteni veled.

- Csodálkozol ezen? Közölték velem, hogy megöltem a legjobb barátomat, de én nem emlékeztem semmire. Teljesen kétségbe voltam esve. Csak az tombolt bennem, hogy úristen, mi van, ha tényleg megtettem? És akkor még jössz te, és te is ezzel szembesítesz.

- Próbáltam óvatos lenni. Olyan finoman tálalni a dolgokat, amennyire csak tudtam - csóválta meg a fejét, majd egy pillanatra feltekintett a képernyőre, de semmi kedve nem volt Magnust megint olyan állapotban látni, így inkább elfordult tőle. - De egy fél óra után beláttam, hogy nem megyek veled semmire, szóval ezt hagytam, és inkább kiadtam az utasítást, hogy minden létező tesztet végezzenek el rajtad. Ki kellett zárnunk, amit csak lehet.

- Mit tettél ezután?

- Mintha nem tudnád - húzta el a száját a férfi.

- Összehívtál egy videokonferenciát a házvezetőknek - lépett át Magnus a következő felvételre.

- Tájékoztatnom kellett őket a történtekről. A kialakult helyzet az egész hálózat sorsára kihatással lehetett. Nekik ugyanúgy fel kellett készülniük az esetleges következményekre, mint nekem.

- Hogy reagáltak?

- Ilyen fokú megdöbbenést ritkán látsz tizenegy arcon egyszerre. De hát magad is tudod, hisz végignézted. Amúgy mindenki vérmérsékletének megfelelően reagált.

- Igen - bólintott rá Magnus, és egy darabig figyelték a Declan által összehívott tanácskozás felvételét. - Azért a jól megszokott quartet most is egy húron pendült - állapította meg végül.

- Nem tudom, miről beszélsz - húzta el a száját Declan.

- Ugyan… London, Kairó, Mumbai és Tokió. Jól ismerlek benneteket - mosolygott Magnus Declanre. - Annyira látni, hogy egy rugóra jár az agyatok. És te is tudtad, hogy az ő támogatásukra számíthatsz.

- Valóban. Ők egyetértettek velem, a többiek pedig elfogadták, hogy életbe léptetjük a kilences cikkelyt, és a szabályoknak megfelelően bevonjuk a triádot is a nyomozásba.

- Mindenki egyetértett veled?

- Ó, igen. Itt még igen - bólintott rá Declan kicsit cinikusan. - Mindenki indokoltnak látta a lépést, csak nem mindenki ugyanazon okból kifolyólag.

- Mire is gondolsz?

- Legtöbben a Menedékért aggódtak. De persze volt, aki hasznot akart húzni a helyzetből.

- Ez után mi történt? - kérdezte Magnus, mint aki nem is hallotta az utolsó mondatot.

- Reggel hazaért Will, úgyhogy lapozhatsz - sandított Declen a tévére, mire Magnus léptetett egyet a felvételen, Declan pedig folytatta.

- Tajtékzott. Már attól is kiborult, hogy Nagyláb meghalt, de mikor elmondtam neki, hogy minden nyom hozzád vezet…

- Ekkor elrohant hozzám - bólintott Magnus, és eközben váltott a film, ezúttal kettéosztva a képernyőt. Az egyik felén Magnus és Will beszélgetése zajlott, a másikon Declan figyelte őket. - Mit reméltél ettől a megfigyeléstől?

- Azt, hogy benne jobban megbízol, és talán feltársz neki valamit, ami segíthet. Rajtad, rajtam, az egész nyomorult helyzeten.

- De mivel nem emlékeztem semmire, sajnos neki sem mondhattam többet.

- Nem. De megesküdött neked, hogy segít, így innentől kezdve privát nyomozásba kezdett. Őt is nyomon követted, vagy csak rajtam élted ki a filmrendezői és vágói tehetségedet?

- Természetesen csak te vagy a kiváltságos - nevette el magát Magnus. - Persze ezen keresztül valamennyire megismerhettem Will tevékenységét is.

- Nos… ha csak engem tüntettél ki a figyelmeddel, akkor a következő említésre méltó jelenet, mikor Will este behozta nekem a gépedet, amin megtalálta a CT felvételeidet hat évre visszamenőleg. Addig semmi komolyabb nem történt. Futott be néhány vizsgálati eredmény, és a tesztjeid eredményei is, de mivel mind negatív volt, számottevő előrelépést egyik sem hozott.

- Igen, a CT felvételek - bólintott rá Magnus, és szótlanul végignézték Will és Declan következő vitáját. - Ezt viszont elég gyorsan elhitted - sandított Magnus Declanre.

- Beleillett a képbe - vont vállat a férfi. - És különben is. Abszurdnak tűnt, hogy valaki ilyesmit csempésszen a saját gépedre.

- Miért?

- Mert gondolom ebben a házban a géped legalább akkora tabu, mint otthon az enyém. Bárhol otthagyhatom, senki nem nyúl hozzá. Az embereid tisztelnek ennyire. Más pedig nem léphet be a házba, csak a tudtoddal.

- Igaz. Will nagyon kiakadt, mikor közölted vele, hogy jön a triád - tért vissza Magnus a figyelme képernyőre, ahol Will éppen azzal vádolta meg Declant, hogy boszorkányüldözést folytat Magnus ellen.

- Tudod, Magnus, nem túl kellemes szembekerülni három telepatával. Will is tisztában volt azzal, hogy előttük nincsenek titkok. Sem neked, sem neki, sem senki másnak.

- Erről később változott a véleménye. Meggyőződése volt, hogy te képes vagy elrejteni a szándékaidat előlük.

- Bár így lenne. Nem mintha lenne bármi titkolnivalóm, de ettől még nem túl jó érzés, hogy a gondolataimban matatnak. Ez már a kihallgatásod - nézett Declan is a képernyőre.

- Ami hasonlóan zéró eredményt hozott - mondta Magnus, miközben elmélyülten tanulmányozta a viselkedését, ami meglehetősen paranoid volt, de még messze volt a mélyponttól.

- Pontosan. És a telepatáid is csak megerősítettek abban, hogy komoly mentális problémáid vannak, és orvosi segítségre van szükséged.

- Ekkor írtad meg az ominózus leveledet.

- Állj, Magnus! - nézett rá némileg meglepődve Declan. - A hálószobámat nem figyelted?

- Bocsáss meg, Declan - nevette el magát a nő. - De túl fiatal vagy hozzám képest ahhoz, hogy a hálószobatitkaidat fürkésszem.

- Fenébe - sóhajtott megjátszott csalódottsággal Declan. - De komolyra fordítva a szót, így lemaradtál egy fontos mozzanatról - mondta, majd elővette a telefonját. - Volt egy hívásom hajnali négykor…

- Te minden telefonbeszélgetést rögzítesz? - nézett rá Magnus. - És még én vagyok paranoiás… gyönyörű… bagoly mondja verébnek.

- Tudod, Magnus, nem ez az első eset, hogy hasznosnak bizonyul. De inkább figyelj! - mondta, és elindította a felvételt.

- Hajnali négy óra, Ravi - vette fel még félálomban a telefont Declan.

- Nálad, barátom. Itt már késő délelőtt van - mosolygott a másik. - Különben is, ha átalszod az életed felét, rengeteg lehetőséget elszalasztasz, hogy javíts a karmádon.

- Ravi, kérlek! - morgott Declan.

- Nálatok is van egy mondás, valahogy úgy szól, hogy aki sokat alszik, az keveset él.

- Ugye nem azért keltettél fel hajnalok hajnalán, hogy megoszd velem a bölcsességeidet?

- Nem, bár időnként rád férne - komolyodott el a másik egy nagy levegőt véve. - Van egy fontos, és nem kevésbé rossz hírem.

- Pláne várhattál volna reggelig - morogta Declan immár sokkal éberebben. - Hallgatlak.

- Több emberem is hozzám fordult, amiért egy bizonyos házból meglehetősen negatív hangvételű pletykákat hallottak dr. Magnusról.

- Ravi… tudom, hogy a helyzet most nem túl fényes - sóhajtott Declan. - És hogy dr. Magnus egészségi állapota most elég sok pletykát indíthat el…

- Declan! - szakította félbe Ravi. - Te is tudod, hogy nem erről beszélek. Az sem szép dolog, ha az emberek találgatnak, feltételeznek, és azt terjesztik, aminek minimális valóságalapja sincs. De ezek a szóbeszédek… amik te is tudod, honnan indulnak… azt próbálják bizonygatni, hogy dr. Magnus már évek óta nem alkalmas a hálózat vezetésére, és hogy ideje leváltani.

Mindketten elhallgattak egy kis időre, és a hatásszünetben végiggondolták a dolgokat.

- Gondolnunk kellett volna erre - sóhajtott végül Declan. - De talán tudat alatt még reménykedtünk benne, hogy nem elég erős ahhoz, hogy próbálkozzon, ezért nem beszéltünk róla.

- Nem is az - tiltakozott Ravi. - De egy ilyen labilis helyzetben, mint ez a mostani, nem kell sok erő, és sok támogatás sem… csak megfelelő időzítés.

- Azt megtalálta, mint a mellékelt ábra mutatja. Könnyű akkor támadni valakit, mikor az nem tud védekezni.

- Declan, nem hagyhatjuk, hogy még nagyobb hatalomhoz jusson.

- Tudom, Ravi. De nem sok lehetőségünk van. Ha Wexford ki akarja használni a kialakult helyzetet, csak azzal akadályozhatjuk meg, ha megelőzzük. Ha betöltjük azt a posztot, amire ácsingózik.

- Pontosan. Declan… bevállalod?

- Nem igazán van választásom. Bár nem tudom… hogy megkapnám-e a szükséges támogatást.

- Három szavazatod biztosan lesz.

- Az kevés az üdvösséghez.

- Declan, mindenki, aki szembesül Wexford törekvéseivel, melléd fog állni.

- Rendben. Életet lehelek magamba, aztán írok egy körlevelet.

- Előbb írj egy másikat, amiből kihagyod Wexfordot.

- Én nem kavarok senki háta mögött, Ravi. És… meglep, hogy épp te javasolsz ilyesmit - nevette el magát Declan.

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam, barátom - mosolygott Ravi is. - Csak tudod… tisztában vagyok a helyzetben rejlő veszélyekkel.

- Remélem, mások is - sóhajtott Declan. - Intézkedem.

- Akkor… várni fogom a leveled.

- Hamarosan. És köszönöm, hogy szóltál.

- Nincs mit, Declan. Légy óvatos!

- Az leszek! - ígérte még a férfi, majd elköszöntek és letették a telefont.

- Szóval ez az infó neked kimaradt - fürkészte Declan Magnust.

- Igen - sóhajtott a nő. - És látod, ilyen apró dolgoknak mekkora jelentősége lehet. Csak egy baráti beszélgetés az éjszaka közepén…

- És megváltoztathatja az ember véleményét bizonyos dolgokkal kapcsolatban, igaz? Talán már nem hiszed azt, hogy a posztodra pályáztam.

- Egyszer én is megvádoltalak ezzel, tudod? – emlékezett vissza Magnus. - Hogy te tetted velem az egészet. Te és Scofield.

- Tudom - bólintott rá Declan. - De addig még van egy jelenet.

- Igen, mikor a két kiskakas egymásnak esik - kuncogott Magnus.

- Hidd el, nekem akkor kevésbé volt vicces.

- Tudom. Ennyire dühösnek még sosem láttalak, pedig ismerlek már egy ideje - bólintott rá a nő, miközben elindította a jelenetet.

- Etikátlan és aljas volt elolvasni a levelemet - ráncolta a homlokát Declan, miközben figyelte, hogy Will hogy tolja az orra alá a kinyomtatott e-mailt.

- Ez tény. De Will megalapozva látta minden gyanúját, miszerint te áskálódsz ellenem.

- Mert neki is kimaradt itt-ott egy-egy láncszem a történetből, így téves következtetéseket vont le. És nem is érdekelte az igazság. Ha valami olyat hallott, ami nem illett bele az általa elképzelt lehetőségbe, egyszerűen elengedte a füle mellett.

- Látom - bólintott rá Magnus. - És csúnyán megfenyegetett. Ezért bezárathattad volna.

- Már sokkal korábban megtehettem volna. Akadályozta a munkámat az első pillanattól kezdve. De mégis mire mentem volna vele? És a fenyegetése eltörpült amellett, ami következett.

- Henry megtalálta a felvételt - bólintott rá Magnus, és csendben végignézték azt a két percet, mikor a laborban a biztonsági kamera felvétele feltárta előttük Magnus szörnyű titkát.

- Az arcotokból háromkötetes tanulmányt tudnék írni. Fejenként. És te sem voltál kevésbé döbbent és… csalódott, mint a többiek.

- Tudod, én sem szerettem volna kevésbé hinni az ártatlanságodban, mint a csapatod.

- De itt már feladtad – állapította meg Magnus.

- Igen - ismerte be Declan. - Tudom, hogy nem kellett volna…

- Nem, Declan. Pontosan ezt kellett tenned. Egy ilyen bizonyítékkal nem szabad szembemenni. Megtetted, amit még tehettél, megvizsgáltattad Henryvel, hogy valódi-e a felvétel. Innentől nem tehettél volna semmit.

- Talán. Vagy talán mégis. Mindenesetre Will végleg kétségbeesett, és megint elrohant hozzád. Mire te hálából jól fejbe vágtad. Ezt lassítva nézzük meg, Magnus, ki akarom élvezni minden pillanatát.

- Declan, ne légy gonosz! - nevette el magát Magnus, de aztán elkomolyodott újra. - És itt már én is elég rossz állapotban voltam.

- Igen, itt már nem csak én voltam a rosszfiú, hanem Will is. Itt fogta fel igazán, hogy beteg vagy. Mikor őt is meggyanúsítottad, hogy benne van az összeesküvésben. Akkor megértette, hogy valami tényleg nincs rendben veled.

- Ha figyeltél minket, miért nem akadályoztad meg, hogy lelépjek?

- Mert bíztam abban, hogy még nem vetemednél arra, hogy leütöd a kölyköt. És mire ideértem, hogy közbelépjek, már árkon-bokron túl voltál, hála Henry hathatós segítségének. És Willnek még ez sem volt elég. Még ekkor is ellenem játszott.

- Igen. De közben megvolt a szavazás, és nyertél. Ezt élvezted, igaz?

- Hogyne – bólintott rá a férfi. - És még jobban élveztem volna, ha van legalább egy percem ezzel foglalkozni. De közben sikerült három órát eltöltenem Scofielddal. Egy élmény volt. Gondolom, ezt is láttad. És mi lett vele? A törölt jelenetek sorsára jutott? Túl unalmas volt?

- Láttam, igen. Többször is végignéztem, annyira nem volt unalmas. De gondoltam, te nem szeretnéd újra átélni. És különben is, itt érne minket a reggel.

- Valóban. Akkor hol folytatjuk?

- Ott, hogy követed Henryt, és letartóztatsz. Bár erről sajnos nincs felvételem.

- Két hozzáfűznivaló ehhez, Magnus. Egy: ellenálltál, továbbra is szökni akartál, és a paranoiás viselkedésed az egeket súrolta. Nem hagytál más lehetőséget, mint hogy letartóztassalak. A másik pedig… megtaníthatnád a kölyköknek, hogy tüntessék el a nyomaikat, mert ha máskor mások is ilyen könnyen rájuk bukkannak, annak csúfos következményei lehetnek.

- Nem gondolkodtak, Declan - vette védelmébe Magnus a csapatát.

- Pedig kellett volna. Épp a te érdekedben - vetette ellen Declan, de aztán felkapták a fejüket, ahogy az ajtóban feltűnt Will.

- Bocs - torpant meg, ahogy meglátta őket. - Csak itt hagytam a könyvemet - lépett oda az egyik fotelhez, és kivett belőle egy könyvet. - Mit csináltok?

- Filmet nézünk - sandított rá Magnus. - Csatlakozol?

- Kösz, nem - rázta meg a fejét Will. - Én ehhez túlságosan fáradt vagyok - mondta, és elvonult.

- Ez nem fair, Magnus - nézett a nőre Declan. - Csak engem szembesítesz a tetteimmel… pedig őt sem ártana. Bőven tanulhatna a hülyeségekből, amiket elkövetett.

- Vele ezt nem lehetne így megcsinálni - rázta meg a fejét a nő. - Te higgadt vagy, utólag látod a hibáidat, és azt is, mit csináltál jól. Ő már rég világgá ment volna.

- Hát, hogy rád vágta volna az ajtót, az biztos. Nézzük tovább?

- Persze. Bár nem szeretem magam a gyengélkedőn látni, és hamarosan az jön - sóhajtott a nő, ahogy tovább lépett a következő jelenetre.

- Előbb még szembe kellett néznem azzal, hogy Nagy Berta életben van.

- Határozottan jól viselted. Jobban, mint vártam - állította Magnus.

- Tudod, nem volt időm pánikba esni - kapta fel a fejét Declan. - Annál sokkal nagyobbnak éreztem a bajt. És akkor már négyfelé kellett figyelnem szimultán. Nem volt egy percem sem arra, hogy ijedezzek.

- Ugyan, Declan, ebből hamarosan kettő kiesik - mondta Magnus, de ez alkalommal ő volt, aki makacsul a képernyő mellé nézett, miközben a filmen épp csúnya rohamot kapott.

- Azt hiszed, örültem, hogy kómába kellett helyezzelek? Vagy annak, hogy a kis védenced épp készült cserbenhagyni csapot-papot pont akkor, mikor minden használható emberre szükségünk lett volna? Az már csak a hab volt a tortán, hogy Bertának nyoma veszett, és a házvezetők jó része pánikba esett. Még szerencse, hogy… hogy is fogalmaztál az előbb… az ő hisztériájukat a quartet többi tagja segített mérsékelni.

- Igen, ezt levették a válladról. Volt elég más bajod. Berta nyomon követése nem volt egyszerű. Bár igyekeztem némi nyomot hagyni utána, de nyilván nem volt annyira egyértelmű, mint amit Henryék hagytak, mert kissé nehezebben tudtad lekövetni.

- Igen, te határozottan profibb vagy a témában. De amúgy kár, hogy Will jeleneteit kihagytad, igazán érdekelt volna, hogy kinek az ötlete volt egy friss CT-t készíteni a fejedről, és hogy ki jött rá a kis trükködre.

- Declan… némi féltékenységet vélek kihallani a hangodból, amiért nem te oldottad meg a rejtélyt – fürkészte a férfit Magnus.

- Megbocsáss, de volt nekem épp elég más rejtély… még tartott a műtéted, mikor Berta nyomára akadtunk.

- Innentől ment minden, mint a karikacsapás – bólintott rá Magnus. – Összeraktál egy akciócsoportot, és lerendeztétek Emmát. De… szerettem volna látni a megkönnyebbülésedet, hogy nem Nagy Bertát találtátok a helyszínen.

- Én már semmin nem lepődtem volna meg, Magnus. Még azon sem, ha a konténerből szép kényelmesen elősétál Berta. De persze jólesett, hogy nem így történt. És a nap fénypontja, hogy nem sokkal később megkaptuk a hírt, hogy a műtéted jól sikerült.

- Minden jó, ha jó a vége – bólintott rá Magnus.

- Vagyis a filmünk végére értünk? Tehettél volna még hozzá egy vége feliratot. Ha már ennyit dolgoztál rajta.

- Lesz. De még van egy jelenetem – somolygott maga elé Magnus. – És roppantul szeretném tudni, mit gondoltál akkor.

- Mikor? – forgatta meg a szemét Declan.

- Amikor megírtad a lemondásod – sandított rá Magnus, és újra elindította a felvételt. – Sokat gondolkodtál, csak azt nem tudom, hogy azon, hogy mit írjál, vagy azon, hogy megírd-e egyáltalán.

- Magnus!

- Valld be, csábított a lehetőség, hogy nem írod meg!

- Magnus! Hidd el, nem élveztem annyira a helyedet, hogy annyira ragaszkodjak hozzá.

- Nem? Pedig nagy hatalommal jár.

- Legalább akkora felelősséggel.

- Igaz. Szóval, akkor mi volt a nagy hezitálás oka?

- Szó sem volt hezitálásról, Magnus. Csak felidéződtek bennem a képek, amik odáig vezettek, hogy épp le kell mondanom a posztodról. Végiggondoltam az elmúlt napokat. Hívd… nosztalgiázásnak.

- És mire jutottál? Összességében mit gondolsz az egészről?

- Arra, hogy ózonbogárral vagy anélkül, de… nem vagy normális, Magnus, az biztos.

- Hm… sejtettem, hogy jó véleménnyel vagy rólam, de hogy ennyire? – nevette el magát a nő. – Erre koccintunk?

- Alaposan megmelegedett a borunk – csóválta meg a fejét Declan. – De legyen. Koccintsunk. Ez felér egy beismeréssel, hogy őrültség volt, amit tettél.

- Őrültség volt, de szükséges, és… végül is sikeres, nem gondolod? – koccintotta Magnus a poharát Declanéhez.

- Nagyon-nagyon-nagy mázlista vagy, Magnus. Igyunk arra, hogy a szerencséd továbbra is kitartson!

- Úgy legyen – bólintott rá Magnus, és tűnődve belekortyoltak a borba. – Tényleg akkora őrültség volt? – nézett fel végül Magnus.

- Nagyon sokat kockáztattál – csóválta a fejét Declan. – Rengeteg olyan tényező volt, amit nem tudtál kiszámolni előre.

- A nagy részét igen.

- Magnus! Hazardíroztál. Tőled ez nem szokatlan, de legalább ismerd be! Az elején fogalmad sem volt, hogy bejön-e a terved.

- Nem, tényleg nem. Ezért fedte volna fel Nagyláb, ha eljön az ideje.

- Ezt az időt elég rosszul becsülted meg.

- Ennyi időt kellett adnom nektek, hogy kezdhessetek valamit a helyzettel. De ügyesek voltatok.

- Lehettünk volna ügyesebbek is – tiltakozott Declan.

- Valóban sok felesleges dologra pazaroltatok energiát. De hát… az emberi tényező volt tényleg az, amit nem tudtam száz százalékig kiszámítani.

- Azért azt gyaníthattad volna, hogy Will rosszul fogja viselni a dolgokat.

- Gyanítottam. De ez ellen nem tehettem semmit.

- Persze – sóhajtott Declan.

- Még valami, amit szeretnél tudni? – sandított az üres képernyőre Declan.

- Nem, azt hiszem, nem – rázta meg a fejét a nő. – Végignéztem párszor az egészet… és közben próbáltam olvasni a sorok között.

- Akkor mire is volt jó ez a matiné?

- Csak beszélgettünk egy kicsit, Declan.

- És hány oldalas jelentés készül erről a beszélgetésről?

- Nem áll szándékomban jelentést írni – rázta meg a fejét Magnus. – Csak… mindkettőnkben le kell tisztulnia egy kicsit az egésznek. Gondoltam segít, ha kibeszéljük magunkból.

- Nem szoktál te az embereid lelkivilága miatt aggódni.

- Kivéve, ha én rángatom bele őket a lekvárba.

- Ez az esetek többségében így van.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Hm… lehet – tűnt fel egy pimasz mosoly a nő arcán. – Bánod?

- Ha bánnám, nem lennék itt.

- Helyes. És… meddig leszel itt?

- Holnap még szemmel tartalak, de aztán utána hazamegyek. Nem mondom, hogy a londoni ház a béke szigete, de ami itt folyik… – csóválta meg a fejét a férfi.

- Kész bolondok háza, igaz?

- Ezt sem én mondtam – bólintott rá a férfi. – De most már ideje ágyba kerülnöd! - nézett szigorúan Magnusra, aki egy sóhajjal megadta magát.

- Megyek – kelt fel a kanapéról, majd kikapcsolta a gépét. – Elkísérsz a szobámig?

- Persze – bólintott rá Declan, de végül mindketten a saját gondolataikba merülve sétáltak végig a folyosón. Mikor elértek az ajtajához, Magnus felnézett.

- Declan… köszönök mindent.

- Szívesen – nézett rá a férfi. – Vedd észre, nem tettem hozzá, hogy máskor is!

- Majd észben tartom – mosolyodott el Magnus. – Jó éjt!

- Jó éjt! – köszönt el Declan is, majd a szobája fele indult.

Mire odaért, belátta magában, hogy Magnusnak, mint általában mindig, most is igaza volt. Sokat segített, hogy áttekintették a történteket, és józanul, higgadtan kielemezték egyik-másik helyzetet. Tudta, hogy ezzel együtt már valamivel nyugodtabban fog hazatérni két nap múlva. És bár erre nem sok esélyt látott, azért próbált bízni benne, hogy Magnus egyhamar nem rángatja bele őket egy ilyen méretű őrültségbe. De végül is, gondolta, ez a dolga, ezt vállaltba be, mikor elfogadta a házvezetői kinevezését. Hogy segíti és támogatja Magnust, bármilyen őrültséget találjon is ki. Akkor nem voltam normális, mikor ebbe belementem, csóválta meg még a fejét, aztán gyorsan letusolt és ágyba tette magát, hogy minél előbb aludjon egy jót, és holnap már egy új, remélhetőleg normális napra ébredjen.

VÉGE

Ha már eljutottál az általam kitalált lehetőségek végére, kedves olvasó, tisztelj meg egy kritikával :-) Esetleg csak annyival, hogy melyik verziót tartanád elképzelhetőnek! Köszönöm!