Sziasztok!
Bocsi,hogy olyan sokáig tartott, de van egy kis meglepim cserébe!!! Méghozzá egy művészi rajz amit Sachiko-nak köszönjetek.
^.^Megtaláljátok a profilomon a linket, remélem tetszik !!! ^.^
ÉN PEDIG NEKTEK KÖSZÖNÖM: 1400 HITS!!!!! (jelenleg)
P.O.V. Kumiko
Viszonylag tényleg közel volt. Alig,hogy kiértünk az erdőből,szinte már ott is voltunk. Egyszerűbb fogadó volt Semmi extra. A háziasszony megkérdezte,hogy kérünk-e vacsorát,ám Kakuzu csak a szobakulcsokat kérte. A személyzet elég furán nézett ránk."Vajon a vér miatt?...Ki tudja?..." A szállásunk kétszobás"lakosztály" volt. Volt egy kétágyas és egy egyágyas szoba. Azonnal kinyilvánítottam igényemet a kétágyasra, mire Hidan rámförmedt :
Arról ne is álmodj! Szerinted akkor mi hol aludjunk? – Erre csak vállat vontam,majd megadóan az egyágyasba vonultam. Volt ott ágy,fürdőkészlet,miegymás…
A cuccomat letettem az ágy mellé,majd fogtam a tisztálkodó felszerelést és indultam fürdeni. Na igen. Újabb probléma: Merre kell menni? Hála az égnek az egyik dolgozó csajszi útba igazított. Közfürdőjük volt, amit viszont átkozottul gyűlöltem. Az volt a mázli,hogy ilyen későn már senki sem fürdött. A ruháimat félre dobtam. „Ezeket már nem igazán fogom tudni használni." A forró fürdőben azután remekül felfrissültem. Kiengedtem a hajam és az összes vért kimostam belőle. Végül,mikor már elég tisztának éreztem,magam, megszárítkoztam és más ruhám nem lévén, a törölközőt csavartam magam köré. „Most ebben kell fölmennem hozzájuk?!"
Mikor felértem, megálltam az ajtó előtt. „istenem! Add,hogy már a szobájukban legyenek!!"
Benyitottam. Hát nem volt szerencsém. Mindketten az előszobában üldögéltek. „Francba!" Mikor megláttak,mintha megállt volna az idő. Nem mozdultak,nem szóltak. Végigmentem a szobán. Csak a szemükkel követtek.
A ruháid hová lettek? – kérdezte Kakuzu,mielőtt bemehettem volna a szobámba.
Kidobtam őket. Már nem használhatóak.
Nők! Egy kis vér és mindent eldobnak. – fintorgott Hidan.
Megálltam,hogy visszaszóljak neki. Elfordultam, és bementem a szobámba. Jobb híján tényleg ruha nélkül aludtam.
Másnap reggel viszont szeles volt az idő. Még a szobámban is éreztem a hideget,így jól bevackoltam magam a meleg takaró alá. Ám nem pihenhettem sokáig, mivel Hidan nagy ricsajjal kivágta az ajtót és hozzám vágott egy köteg ruhát.
Ébresztő! Öltözz,aztán irány edzeni!
Mi van? Hány óra van? – morogtam rekedten.
Nem mindegy? Idő van! Indulnunk kell! Az a bal***sz Kakuzu rám hagyta az ébresztésedet, úgyhogy pattanj!
De én éhes vagyok! – nyafogtam.
Istenem!Még ez is! – azzal becsapta az ajtómat. „Hát bizony Hidan,lesz ez még jobb is!"- mosolyogtam.
A ruhák, amiket kaptam,egész kényelmesnek bizonyultak. Sötétszürke felső, aminek az ujja az alkarom felénél hálós anyagban végződött. A nadrág fekete,testhez simuló. Ezt kiegészítette egy pár ninjacipő és egy aranyszínű öv, amelyre egy kisebb tok volt erősítve. Ebbe belepakolhattam a kunai-kat,shurikeneket,miegymást. A hajamat már nem fogtam össze, csak belecsúsztattam a csatot a tokba. Hidan már türelmetlenül várt rám.
Na végre! Mit lehet ennyit tollászkodni?
Neked is szép jó reggelt! – viccelődtem.
Háháhá! Jajj de vicces! Na indulás!
Hé! És a reggelim?
Felejtsd el! Majd később eszel!
-Na nem! – dobbantottam a lábammal – Amíg nem kapok rendes reggelit, én egy tapodtat sem mozdulok. – farkasszemet néztünk. A levegő is felszikrázott köztünk.
Fél óra múlva elégedetten ballagtam Hidan mellett.
Ugyan már! Fel a fejjel! Szép ez a nap. Csak kicsit szeles. Egyébként tudtad,hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése? – nem nézett rám. – Na! Csak nem azért vagy ilyen dühös,mert leöntöttelek teával? Tényleg nem volt szándékos és különben is,már bocsánatot kértem.
Sokat segít rajtam. Az a tea legalább száz fokos volt.
Ne túlozd el! Ha száz fokos lett volna,nem tudtam volna meginni.
Nem ittad meg. Rám öntötted.
Ja tényleg!Bocsi! – szembe fordult velem és elkapta a ruhámat.
Na ide figyelj te isten csapása! Nem tudom miben mesterkedsz,de ha még egyszer keresztbe teszel nekem,megmutatom milyen az,ha fáj. – elmosolyodtam.
Sajnálatos módon,amíg nem szökdösök el,nem bánthatsz. Így szól az egyezség.
Cseszd meg az egyezséget! Én kinyírlak!
Hidan! – szólt egy hang mögöttünk. – Engedd el! – Kakuzu nem messze tőlünk,egy fákkal körülvett réten állt. Hidan lassan elengedett. Odamentünk Kakuzuhoz. Hidan kicsit távolabb állt meg tőlünk.
Ne kezdj ki vele! Úgy is te húznád a rövidebbet. – vállat vontam – Ma elkezdjük az edzést. Felkészültél?
Persze.
Hidan! Kunaiokkal kezditek,aztán jöhet a chakra összpontosítás.
Tudom-tudom! Nem kell elmondanod!
Mi? HÉ! VÁRJ! Mi az,hogy ő? Én azt hittem te fogsz tanítani.
Van nekem jobb dolgom is. Nem érek rá veletek szarakodni. De estére visszajövök. Addigra mutassatok fel valami eredményt! – azzal sarkon fordult és elment.
Bizony galambocskám! Csak te meg én vagyunk. Ne félj,most mindenért vezekelni fogsz. – vigyorgott Hidan. Csak ciccegtem." Nem erre számítottam. Így nehezebb lesz megszabadulnom tőlük."
Kezdjük! – Hidan odavezetett az egyik fa elé, amibe három kör volt belevésve.
A feladatod egyszerű. Találd el a belső kör közepét. Bár jelen állapotban az is jó ha a fát eltalálod. – „Hát jó." – elővettem 5 kunait. Legyezőszerűen kinyitottam őket a kezemben és szépen egyesével eldobáltam.
Mindegyik eltalálta a fát,de épp csak hozzáértek és már le is estek a földre. Sem erő nem volt bennük,sem összpontosítás.
Kész vagyok. Eltaláltam a fát. – Hidanon látszott,hogy majd szét veti az ideg.
Te most szórakozol velem?Teljesen hülyének nézel? – bólogattam.
Most véged van te…
Talán először meg kellett volna mutatnod,hogyan kell…Mesterem. – erre kissé lenyugodott. Nagy levegőt vett.
Adj egy kunait!- megtettem. Figyeltem minden mozdulatát, ahogy eldobta az aprócska tőrt. Mindent memorizáltam. Háromszor csinálta meg és közben magyarázott is. – Érted már?
Igen. Értem. – összeszedtem a kunaiokat és ismét megpróbáltam. Akárcsak Hidan az imént,kis terpeszbe álltam,leengedtem a vállam és a célra összpontosítottam. Nyolcból néggyel eltaláltam a külső kör legszélét.
Kezdetnek jó. – mondta Hidan. De nekem egyáltalán nem tetszett. Rákaptam az ízére és ilyenkor mindig előbújik belőlem a maximalista. Egész áldott nap ezt gyakoroltam,mégsem voltam képes a második körnél beljebb dobni. Hidan egy másik fánál ült és figyelt. Váltott kézzel csináltam,és mindkettővel ugyanoda jutottam. A második kör. Alkonyodott már,mikor az egyik dobásom az utolsó kör szélébe fúródott. Hidan hümmögött egyet.
Jól van. Mára elég lesz. Nem volt rossz,de ennél jobban is megy. Szedd össze a cuccot és menjünk! – szó nélkül visszapakoltam a táskába és elindultunk vissza.
Egyébként ha elfogadsz egy tanácsot,lazábban kéne tartanod a csuklódat. Ha ilyen merev vagy,az később átkozottul fog fájni. De egy kezdőtől nem rossz.
Mi ez a kedvesség?
Hát,ha már egy csapatba kényszerültünk,akár együtt is működhetünk. – mosolygott. „Hidan mosolyog?...Itt valami nem stimmel."
Jajj Hidan! Ennyiire azért ismerlek már. Magasról teszel a csapatra megy az együttműködésre. Valamit akarsz tőlem.
Jól van a fenébe is, megfogtál. Tényleg szúrja valami a szemem.
Éspedig?
Amikor a barlangban voltunk, Pein azt kérdezte tudsz-e rólunk valamit. Te azt mondtad nem,de nekem úgy tűnik, nagyon is sokat tudsz.
Miből gondolod?
Nem mindegy?Válaszolj!Tudsz vagy nem tudsz?
Nem tudok semmit.
Kib***ottul nem hiszek neked. Úgy hazudsz mint a vízfolyás. Szerintem akkor is van valami. – megálltam.
Mégis m,i a fenére akarsz kilyukadni?
arra,hogy k**vára nem bízom benned. De bármi is jár a csinos fejecskédben,jobb ha kivered belőle. Innen te nem fogsz elszabadulni.
Jajj Hidan, rémeket látsz. – legyintettem,majd tovább mentem. – Hol késhet már Kakuzu?
F*szom tudja. Biztos pénzt gyűjt a hulláival.
Visszajön még ma szerinted?
Na mi van? Ennyire hiányzik?
Nem. Csak semmi kedvem veled kettesben maradni!
pedig erre minden esély megvan. Most valószínűleg 1-2 napig nem jön vissza. Lehet,hogy volt némi fennakadása.
Ó,Jézus!- végre visszaértünk. Hidan lent maradt vacsora után az ebédlőben,én viszont felmentem.
Neki lett igaza. Mindkét csuklóm sajgott. „Talán tényleg fel kéne adnom. Ha nem ellenkeznék velük, előbb szabadulnék. Viszont egyáltalán nem tudok bízni bennük. Na sebaj! Harcolni megtanulok,aztán,ha itt az idő,lelépek…De hová?" tettem egy kis vizes borogatást a csuklóimra,majd kiültem az ablakba.
Bár egész nap megállás nélkül gyakoroltam,nem voltam álmos. Izgatott voltam. Kezdett egyre jobban tetszeni ez a shinobiskodás."Ha igazán nekifeszülnék,egész jó ninja lenne belőlem…Lehet. Még az is lehet. hogy tényleg egy hatalmas ninja klánból származom... Na persze! És szárnyakat növeszteni is tudok meg tüzet okádni…Hajj de gyerekes."- csóváltam meg a fejem – „Mindazonáltal…oka van annak,hogy itt vagyunk…és pont mi öten…Ráadásul a konohaiak is keresnek minket. Vagyis a sztori nem alaptalan. És ha keresnek, előbb-utóbb meg is találnak. Nem tudom…Én már semmit sem tudok."- ekkor hatalmas ricsaj hallatszott odalentről.
Hidan… - nyögtem. –Mi a fenét művelt? – Lerohantam,hogy megnézzem mi folyik ott. Még éppen idejében érkeztem,mert Hidan éppen aprítani készült a jónépet.
Hitetlen kis nyomorékok! Isten haragja most lesújt rátok!
Hidan! – kiabáltam rá.
Mi van? – fordult hátra.
Fejezd be!
Ne pofázz bele a dolgomba! Ezek a kis seggek csak azt kapják,amit megérdemelnek!!!
Túl sokat ittál vagy mi? Tedd le a fegyvered és gyere fel velem!
Már te is ezzel jössz? Nem ittam! Csak ezeknek a kis f***fejeknek a halála fog megrészegíteni!
Hidan, nem mondom el többször! Tedd le a kaszádat!
Vagy különben mit teszel? – nem feleltem,csak előhúztam egy kunait. – Hű de nagylány lettél hirtelen! Még eltalálni se tudsz azzal a vacakkal,nemhogy megállítani. – eldobtam a kést,ám a csuklómba nyilalló fájdalom miatt elvétettem a célt. Így csupán egy jó mély vágást ejtettem a kézfején és a tenyerén. A célnak viszont ez is megfelelt. Leejtette a kaszát. Úgy tűnt,véletlenül tényleg eltaláltam valami ideget.
Te rohadt szuka,ezért még számolunk!! – kiabálta,majd felviharzott az emeletre. A földön fekvőkhöz,térdelőkhöz fordultam.
Elnézést a kellemetlenségért! Ezentúl gondom lesz rá! – Hidan után rohantam. Benyitottam a szobába. Hidan ott állt vértől csöpögő kézzel. – Mondd,neked teljesen elmentek otthonról?! Mire volt ez jó?!
Mi közöd hozzá? Ki a f***om vagy te,hogy itt pattogsz nekem?! Semmi közöd nincs hozzá, mit miért csinálok!!Nem vagy az anyám!!!
Hát ha nekem ilyen fiam lenne,már rég elástam volna!!!Te hülye kis idegbeteg!! Minek csináltad itt a balhét?!!
Azok a rohadt kis férgek megsértették a vallásomat. Ez bosszúért kiált!!!
Igen?! Hát tudod hova tedd a bosszúdat meg a vallásodat?!! Dugd fel a…
Öhm…Elnézést! – kopogott be a háziasszony. – Bocsánat a zavarásért,de a vendégeink panaszkodnak a hangzavarra. Megkérhetném önöket,hogy legyenek halkabban? – ránéztünk.
Persze. Elnézést kérünk! – válaszoltam,miután sikerült megnyugodnom.
nagyon köszönöm. További jó éjszakát! – zzal meghajolt és kiment. Percekig csak néztünk egymásra Hidannal,aztán én törtem meg a csendet.
Egyébként tudod mit? Igazad van. Engem teljesen hidegen hagy,mit miért csinálsz. Egészen addig,amíg az nem érint engem. Gyilkolászni akarsz? Hát tessék,gyilkolássz! De előbb talán a fejedet kéne használnod. Mit gondolsz,mi lesz a tömeges mészárlást rendezel? Veszettül sok ninja fog ránk vadászni és én köszönöm,de az életem már így is épp elég komplikált.
Nahát,egyszerre milyen okos lettél! Te,ha már ilyen zseni vagy, miért nem mész le edzeni,hogy ne legyél olyan veszettül béna, hogy még a fegyvert sem találod el!!!Nézd meg mit csináltál! – nyújtotta fel a kezét. – átvágtad az egyik ütőeremet! Még a kezemet is alig érzem!
Most mit nyafogsz? Varrd össze és pár nap múlva nyoma sem lesz!
Na jó, elég volt belőled mára! Kezd telelenni a búrám veled! Azt ajánlom,most már tényleg húzd meg magad,vagy nagyon megbánod!! – azzal bevonult a szobájába.
Ch. Mint egy hisztis gyerek!
Hallottam ám!! – kiabálta ki.
A szememet forgatva indultam a szobám felé. Ám mielőtt bementem volna,feltűnt valami."Egy pillanat! Én becsuktam az ajtómat mielőtt elmentem…most meg…mi a franc?" Óvatosan kijjebb húztam az ajtót és benéztem. Az ablakon beszűrődő holdfény volt az egyetlen fényforrás, így nem sokat láttam. Kézbe vettem egy kunait,majd beléptem. Felkapcsoltam a villanyt. Senki nem volt bent,a cuccaim azonban szanaszét voltak szórva. Körbenéztem. Látszólag minden üres volt. Egy óvatlan ember ilyenkor megnyugodna,hogy elmentek a betörők. De mivel én rohadtul paranoiás voltam, mindent ellenőriznem kellett. Épp kinyitottam volna a szekrényajtót,mikor mozgást hallottam az ablak felől. Odanéztem,és mit látnak szemeim? Nyolc ujj feszül a kereten. Szóval valaki épp az ablakom párkányán lóg. „De rossz neked."Egy gonosz vigyor villant az arcomon,majd lassan odasétáltam és egy hirtelen mozdulattal becsaptam az ablakot. A sínek rámentek az ujjakra,melyek gazdája felüvöltött. Ebben a pillanatban előpattant a szekrényből előpattant a másik betörő is és villámgyorsan kirúgta a kezemből a kunait,majd a kezemet hátra csavarva,a torkomhoz szorította a saját fegyverét.
Ha megmoccansz,meghalsz kunoichi. Nyisd ki az ablakot! – megtettem. Egy igencsak elcsigázott képű figura mászott be rajta. Szakadt ruhák,mocskos küllem és piaszag…Förtelem. A másik arcát,a hangjából ítélve maszk takarta. Kezein is kesztyűt viselt.
Ezért megöllek te kurva! – szűrte fogai közt a szavakat a sérült egyén.
majd később Siro. Még szükségünk lehet túszra. Na halljam,hol tartjátok az értékeket? – *gonosz ötlet*
A…a másik szobában vannak. – erre a Siro nevű morgott egyet,majd egészen közel jött hozzám. Majd megfulladtam a piaszagtól.
Hazudsz ringyó! A fiúd van odaát! – felháborodva eltátottam a számat, majd a lábai közé rúgtam. Összegörnyedt.
Nem a fiúm oké?!?! – a földön fetrengő rám meredt.
Kinyírlak te kurva!! – a hátam mögött álló azonban még szorosabban nyomta a torkomnak a kést.
még egy ilyen és elvágom torkodat. – sziszegte a fülembe.
Nem tudnál egy kicsit csendesebben lenni?! Aludni szeretnék! – kiabált át Hidan. „Remek"
Húzzunk innét haver! Itt semmi érték nincs. – tápászkodott fel Siro.
Megyünk. Amit igazán akartunk,már megvan.
Addig szórakozhatok vele? – csillant fel Siro szeme.
Azt csinálsz amit akarsz. De ne látszódjon rajta!
Az ujjaimmal nem nyúlok hozzá! – vihogott idétlenül,majd rám nézett. – hallottad ezt kunoichi? Oltári jót fogunk szórakozni mi ketten.
És te hallottál már fürdésről? – fintorodtam el ismét a belőle áradó szagtól.
Nagy a szád ringyó! De majd én betömöm. – kezdtem kicsit megijedni. „Napokba is beletelhet,míg Hidan vagy Kakuzu ránk talál. Addig ezek…ne neeem! „ már épp az ablakhoz igyekeztek,mikor sikerült elgáncsolnom fogva tartómat.
Hidan!!! – kiáltottam teljes erőből. Nem élvezhettem sokáig a szabadságom,mivel a másik rögtön odaugrott mögém és befogta a számat.
Mi a f***om van már? – nyitott be és meglátta a támadóimat. – Ti meg ki a francok vagytok? – elővette a kaszáját.
Te,ez egy ninja! Húzzunk innen! – rángatott az ablak felé Siro.
Látom te idióta! De így még jobb. Ide figyelj! Ha követni mersz minket,a barátnőd meghal.
Barátnőm?! – de mi már ott sem voltunk.
Támadóim elég képzett harcosok lehettek - legalábbis a másik – mivel olyan gyorsan mozogtak,hogy alig lehetett követni minket. Vagy csak hozzászoktak a meneküléshez. Hidan az elején még tartotta a tempót,aztán az emberrablók belehúztak és ő lemaradt.
„Az istenit!" Támadt egy ötletem. Elővettem a shurikeneket és néhány méterenként eldobtam őket. A Hold fénye megcsillant a kis csillagokon,így egy ragyogó ösvényt varázsolt Hidan elé. Próbáltam kiszabadulni a szorításból,de nem ment. Végül addig fészkelődtem,míg Siro megunta és rántott egyet rajtam,én pedig ráharaptam a kezére. Felüvöltött és ledobott a mélybe. Jókora csattanással értem földet. Összeszedtem magam és behúzódtam egy bokor alá.
Összvissz 2 kunaiom maradt."Ez nem jó" Sajogtak a tagjaim. A rablók visszatértek. Engem kerestek.
Hogy lehettél ilyen hülye?!
Az a szuka megharapott!!! – a fekete ruhába öltözött hapsi megragadta Siro ruháját és megrázta.
Ide figyelj te szerencsétlen! Engem nem érdekel, mi történt, de előkeríted azt a lányt, mégpedig most azonnal! Orochimaru-sama rengeteg pénzt ígért érte, ha elhozzuk neki. – „Orochimaru?! Mit akarhat tőlem?"
Őszintén szólva Orochimarutól a hideg futkosott a hátamon. Nem mintha félnék,vagy ilyesmi… csak a fickó egyszerűen közveszélyes és elmebeteg. „Na nem mintha Hidan különb lenne. De azt hiszem a két rossz közül ő a kisebbik rossz."Mindkét kunait a kezembe vettem. Elég közel álltak egymáshoz. "Tökéletes."Céloztam és eldobtam a kunaikat . A nyakukra céloztam,de elugrottak."Képzettebbek, mint hittem."Rögtön rájöttek,hol rejtőzöm és nekem rontottak. Ahogy fájó tagjaim engedték,futottam. De nagyon hamar beértek. Hadakoztunk egy ideig aztán a fekete ruhás férfi hasba rúgott és egyetlen ütéssel padlóra küldött. A másik sem akart kimaradni belőle. Beletérdelt a gyomromba és ütni kezdett. Három pofont kaptam aztán egy villanást láttam és a férfi megállt a mozdulatban. Az ütésre emelt karján,egészen fönt,egy hosszú vágás volt körben. Pár pillanat múlva azonban már le is esett a helyéről,ő meg üvöltve a földre hanyatlott. A levegőben még éppen láttam Hidan kaszáját,amint éppen visszarántja.
Nem vagyok épp az erkölcs mintaképe,de azt még én is tudom,hogy védtelen nőket nem ver egy igazi férfi. – rám nézett. – Egyben vagy még kislány?
Há…Hát úgy nagyjából. – „Franc essen beléd, mi tartott ilyen sokáig?!"
Mondtam,hogy ne gyere utánunk,vagy ő meghal. – fordult Hidanhoz a maszkos egyén.
Na igen! Ez a másik dolog. – elkapta a férfi nyakát és felemelte – ő – mutatott rám, majd egy fához vágta – nem – ismét fölkapta és most a földhöz csapta – a – behúzott neki,de olyan hévvel,hogy függőleges irányban legalább két métert repült,majd a gerincét a térdére vágta – nem a barátnőm! Felfogtad te köcsög f*szfej? – az ipse meg sem bírt szólalni,csak tátogott és levegő után kapkodott. Az arcát fedő maszk már félig le is csúszott róla. – Na azért! – Az ipsének jó néhány csigolyája eltörhetett. „Ebből nem fog egyhamar felgyógyulni…mármint ha életben marad." Azért Hidan még a biztonság kedvéért kettészelte a kaszájával. A másik fickó meg egyenesen rárontott. Hidan most az egyszer tényleg nem figyelt eléggé,így a földre került. Siro vérben forgó szemekkel meredt rá és az én egyik kunaiomat akarta Hidan fejébe vágni. Felnéztem a mellettem lévő fára. Abban volt a másik kunai. Feltérdeltem,kirántottam és eldobtam. Pont ahogy akartam. Siro kezét átszelve egyenesen beleállt egy fába,így szögezve oda őt. Hidan nem habozott, fölállt és felrajzolt egy kört egy háromszöggel...„Csak nem azt fogja csinálni?" Azt hiszem még nem igazán voltam kész rá, hogy ilyen trancsírozást végignézzek.
Hidan! Ne csináld!
Kussolj! Azt mondtad gyilkolászhatok, ha előtte gondolkodtam! Hát úgy gondolom,ez a legmegfelelőbb pillanat. Ez a féreg a kutyának sem fog hiányozni. Szemtanúk sincsenek. Így akartad nem?
Kérlek Hidan! Kérlek,ne csináld! Hagyd őt! Eleget kapott.
Ha nem bírja az érzékeny gyomrod,fordulj el és fogd be a füled, de ezt most már akkor is befejezem. – elfordultam. Egyszerűen nem bírtam végignézni. Még nem.
Istenem, de hiányzott már ez az érzés!Olyan k***szottul élvezem!!!Annyira jó érzés!!!– hallottam a férfi kiáltásait,ahogy szenved és próbál szabadulni. Részben én is a gyilkosa voltam,hiszen miattam nem tudott elmenekülni. Én szegeztem a fához. Én szolgáltattam ki Hidannak. A legérdekesebb az volt a dologban,hogy egyáltalán nem éreztem semmit. Talán egy kis sajnálatot,de semmi többet. Teljesen üres voltam. Ettől függetlenül nem néztem vissza,míg minden el nem csendesedett. Csak azután mertem megfordulni,hogy a fickó már biztosan halott volt. Érdekes,hogy csak a haldoklók állapota zaklat fel,a halottaké nem. Hidan ott feküdt a kör közepén,a szívéből kiálló fémlándzsával. Teljesen magán kívül volt az élvezettől. „Hát egészségére."
Na? Befejezted végre?
Hallgass már el! Még nem végeztem.
Meddig tart még? – erre már nem válaszolt. „és mi lenne,ha belerúgnék egyet,míg itt fekszik? Attól vajon talpra állna?" Végül elvettem az ötletet,mert eszembe jutott amit Kakuzu mondott reggel.*Ne kezdj ki vele! Úgyis te húznád a rövidebbet.* „Na igen. De majd egyszer… „ Végül is nem piszkáltam őt,ha úgy vesszük…megmentett,úgyhogy…akár hálás is lehetnék neki. Na igen,ha ő nem ő lenne és én nem én lennék. Akkor talán hálás lennék. De így,SOHA! Azért a biztonság kedvéért odébb vonultam,nehogy meggondoljam magam és mégis focizni kezdjek vele. Leültem a földre és időtöltés képpen a füvet tépkedtem. Már majdnem végeztem egy egész focipályával, mikor vége előmászott.
Öregem,ez átkozottul jól esett!! – mivel hajnali valahány felé járhatott az idő,elég elgyötört képpel néztem rá. – Neked meg mi bajod van?
Mi bajom van? Mi bajom van?! HOGY MI BAJOM VAN?!?! Az a bajom,hogy amíg te a tizenvalahányadik mennyországot jártad be töviről hegyire, én itt szétfagytam,kómába estem,hibernálódtam,szétfagytam,gyötrődtem,éheztem, ja és említettem már,hogy szétfagytam?!!! Ráadásul már a fogadóba se mehetünk vissza,mert ilyenkor már rég bezárják. Mi tartott ilyen sokáig?!!
Elvégeztem a szertartást,ami a vallásomhoz tartozik. Nem nagy ügy.
És ilyen ki***ottul sokáig tartott?!Kakuzu is folyton ezzel a „túl hosszú" dumával jön! Mit ugattok bele a dolgaimba?
Csak azt,hogy ezzel csak hátráltatsz és az idegeinkre mész!
Egyikőtök sem érti a vallásom lényegét! – „Jajj szegény meg nem értett Hidan. Pontosabban szegény meg nem értett vallása. Mindjárt elsírom magam." Sóhajtottam.
Na jó,akkor most mi lesz?
Itt maradunk és reggel majd visszamegyünk néhány cuccért.
Itt maradunk? De én megfagyok itt kint!!
A te bajod,nem az enyém. Egy kis kempingbe még nem halt bele senki. Te is túléled.
Jó,de a kempingekben mindig van sátor meg tűz.
Hogy neked mennyi bajod van! – körbe nézett,majd így szólt :
Rendben. Maradj itt,mindjárt visszajövök. – azzal otthagyott. Pár perc múlva egy köteg fával a kezében tért vissza. Ledobta maga mellé,majd egy kis kupacba rakta.
Most meg mit csinálsz?
Tüzet rakok. Azt mondtad fázol. – elkezdte sodorgatni az egyik kis gallyat de az egyáltalán nem szándékozott meggyulladni.
Jesszus de béna vagy. Na várj,segítek. – félretoltam az útból, majd szétszedtem az összedobált farakást. - Látod? Először a kicsiket rakod a száraz fű köré,aztán jöhetnek a nagyobbak is. Így kell összerakni. Ezt kölcsönveszem. – lekaptam a hátáról a kaszát és felvettem egy követ.
Hé,hé,hé! Mit művelsz?
Tüzet rakok. – válaszoltam,majd a kasza hegyét a farakáshoz illesztettem és végighúztam rajta a követ. Az előpattanó szikrák egyenesem a száraz fűre estek. Hamar begyulladt az egész.
- ügyes.
Kösz. Apámtól tanultam még egészen kicsi koromban.
- Jó trükk. – leültünk a tűzhöz. Én már elég álmos voltam,úgyhogy rögtön el is feküdtem. Sokáig csendben néztük a tüzet.
Úgy látom mégiscsak jó vagy a célba dobásban.
Hogy érted ezt?
Annak a féregnek elsőre odaszegezted a kezét a fához. Az egy szép dobás volt. Bár felesleges.
Miért?
Nem számít mit akart tenni az a pacák,engem senki nem tud megölni.
Tudom. Nem is miattad tettem. Bosszúból. Tök perverz volt az ipse.
Na persze,. Én sem miattad vagyok itt. De Kakuzu kicsinál, ha hagyom,hogy elvigyenek. Semmi személyes oké? – kezdtek elnehezülni a szemeim az álmosságtól, de azért még válaszoltam.
Persze. Semmi személyes. Értem. – elmosolyodtam. Pár pillanat múlva már aludtam is. Elég fura álmom volt,amiben Hidan is szerepelt.
Másnap reggel ködös volt az idő. Nehézkesen ébredtünk fel,de mivel mindketten teljesen átfagytunk,végül csak elindultunk visszafelé. Útközben egyáltalán nem beszélgettünk. Volt valami…valami feszültség amit nem tudtam megmagyarázni. Ez nem olyan fajta feszültség,mint ami eddig volt. Ez most…más volt. Mikor végre visszaértünk a fogadóba,Kakuzu már a szobában várt ránk.
Hidan! Azt mondtam vigyázz a lányra! Hol voltatok?
Én vigyáztam is. De utána kellett mennem.
Hm. Értem. Pedig azt hittem megegyeztünk Kumiko-san.
Nem szöktem el Kakuzu ,ne aggódj.
Nem miattad aggódom.
Tudom. De egyébként sem kell. Itt vagyunk nem?
És hol voltatok? – egymásra néztünk Hidannal.
= Hosszú. – kisebb győzködés és alkudozás árán végül leengedtek fürdeni. Kész kéjmámor volt ez a kis fürdő. Nagyon élveztem. Olyannyira,hogy szépen el is aludtam benne. Az itteni emberek nem bírják sokáig ezt a forró vizet. Én kifejezetten élvezem. Arra ébredtem,hogy egy másik nő bökdösi a vállamat.
Elnézést!
Igen? – néztem rá kérdő tekintettel.
Két úr van kint az öltözőben és azt mondják addig nem mennek ki,amíg maga ki nem jön. Kérem! Nagyon szeretnénk felöltözni!
Óh…öh…persze. Megyek. – „Te jó ég! Így elaludtam volna?" ismételte egyszál törölközőben voltam kénytelen eléjük állni.
Kumiko! Meddig várjunk még? Már lassan két órája bent vagy! – rivallt rám Kakuzu.
Bocsánat. Úgy tűnik elaludtam. Sietek felöltözni.
Ah…ember…Neked feltett szándékod, hogy pokollá tedd az életünket igaz? – visszanéztem az öltözőfülkéből és rájuk kacsintottam.
Ahha. – A nők nagy rivalgására végre kimentek, én meg magamra kapkodtam a ruháimat. Boldogsággal töltött el a tudat,hogy ilyen lehetetlen helyzetbe tudom őket keverni. Ugyanarra a helyre mentünk vissza,ahol először voltunk. Kakuzu látni akarta,mennyit fejlődtem. Nagy levegőt vettem és minden eddigi tapasztalatomat felhasználva eldobtam a kunait. Pont a közepébe. Minden lehetséges módon végigpróbáltam a dobálást. És mind telibe talált. Kakuzu és Hidan elégedettek voltak velem. – persze nem mutatták, de az elejtett félmondatokból remekül kihallatszott – és én is meg voltam elégedve. Rájöttem a trükkjére és ezt már nem felejtem el. Minden esetre még nem bízhatom el magam. A neheze még csak ez után következik és biztos vagyok benne,hogy egyikőjük sem fog kesztyűs kézzel bánni velem.
Gyönyörű,verőfényes reggelre ébredtünk. Madarak a fákon csivitelnek,lepkék szálldogálnak virágról virágra, a nap az utolsó harmatcseppeket szárítja fel a vékony fűszálakról. Egy szó mint száz, ez a nap mindenkinek csodálatosan indulhatott. Mindenkinek,kivéve nekem.
Jó volt,most még ötvenet! – utasított Kakuzu.
Jajj istenem! Muszáj?
Igen. Tovább! – újra nekifeszültem a fekvőtámaszoknak. Eddig már vagy 150 fekvőtámaszt, 200 felülést és még 200 guggolást kellett megcsinálnom. Az egészről Kakuzzu tehet!! Minden áron el akarta kezdeni a testi edzésemet, hogy nekiálljunk harcművészetet tanulni. Részemről én már kétszer próbálkoztam ezzel a sportággal, egyszer 2 évig aztán meg 1 évig sikerült csinálnom. Mindkettőnél középszintet értem el,de annak már vagy 6 éve. Sokat felejthettem azóta.
Mikor végeztem a gyakorlattal, még 20 kört kellett futnom,mielőtt elkezdtük. Teljesen ki voltam ütve.
Állj fel! Még csak most kezdtük el. – utasított Kakuzu.
Én…ebbe…belepusztulok… - lihegtem.
Pedig ezt minden nap meg fogod csinálni és a végén levezetésnek a fegyvereiddel gyakorolsz. Nincs lazsálás.
Értettem főnök. – nagy nehezen felálltam és még szalutáltam is neki.
Elég a bohóckodásból! Nos,mennyit tudsz a pusztakezes harcról?
Hát…minimum két ember kell hozzá, iszonyú veszélyes, fárasztó éééés baromi fájdalmas?
Csak ha nem vagy elég jó. A kezeid mindig előtted vannak…
Ezt a rész ismerem! – kaptam az alkalmon,hogy dicsekedjek.
Akkor csináld! – alapállásba álltam és felvettem a harci pozíciót.
Jó. Most próbálj megütni!
Öh…de…mi van,ha sikerül?
Nem fog. Csak csináld!
Te mondtad. – az összes létező fogást végigpróbáltam vele, amit csak ismertem. Még a rúgásokat is. Még csak a közelébe sem kerültem. Veszettül gyors volt.
Jó. Nem vagy olyan reménytelen. Először is! Ha támadsz, ne figyelj másra! Hol járt az eszed?
Itt volt!
Egészen máshol jártál. Látszott. Nos?
Azon gondolkoztam…hogy Hidan vajon merre lehet?
Akadt egy kis dolga,de ez téged ne érdekeljen! Te ide koncentrálj! – Sóhajtottam.
Rendben. Folytassuk!
Nagyon jó. Nos,a következő lépés,hogy ügyelsz a mozdulataidra. Nincs időnk egyensúlyfejlesztő tréningre is,ezért jobban oda kell figyelned.
Akkor talán tarts nekem egy kis bemutatót!
…Rendben. Készülj!
Mire? – de még pislantani sem volt időm,már támadott is. Finoman szólva agyon lettem verve. Még fel sem ocsúdtam az egyik ütésből,már kaptam is a másikat. Rendesen felrepedt a szám és tiszta kék-zöld folt lettem. De mosolyogtam. Kakuzu bekapta a horgot.
Ennyi bemutató elég volt?
Bőven. És most…újra!
Micsoda? – fájtak az ütésnyomok pedig biztos,hogy visszafogta magát az imént,de ismét felálltam.
Mondom újra!
Becsülöm a kitartásodat,de attól,hogy agyonvereted magad,nem leszel jobb harcos.
Dehogynem. Na rajta!- megint ugyanaz a szisztéma. Ám most néhány ütést tudtam hárítani. Hogy hogyan és miért? Ez nagyon egyszerű. Megfigyeltem Kakuzu mozgását és megjegyeztem azokat. Most már csak annyi dolgom volt, hogy gyakoroljam őket. No meg megtanulni hárítani.
Lenyűgöző. – állt meg előttem. – Nem gondoltam volna rólad,de egész jó vagy. Próbáltam mosolyogni,de a szám már nem volt erre alkalmas. Ezután - ha lehet – még keményebben edzettem. Nap végére addig jutottam,hogy egy ütésem majdnem célba talált. Fájt a mozgás és több sebből véreztem is, de segítség nélkül mentem vissza. A „házinéni" adott kötszereket meg fertőtlenítőt, hogy elláthassam magam és óva intett a továbbiakban, nehogy még egyszer ilyen csúnyán elessek. Becsoszogtam a szobámba és leültem az ágyamra. Hidan és Kakuz kint „beszélgettek". Tisztán hallottam. A fertőtlenítő rettenetesen csípett. Főleg a számon, a nyakamon, és a vállamon voltak ilyen zúzódások.
Az isten verjen meg Kakuzu! Ez átkozottul fáj! – sziszegtem magam elé. Le kellett vennem a fölsőmet, hogy rendesen bekösse a sebeimet. Felitattam egy gézlappal a folydogáló véremet, de véletlenül belekarmoltam a sebbe. Felkiáltottam. Odakint teljes csend lett,majd hirtelen Hidan jelent meg az ajtóban,mögötte Kakuzuval. Pár pillanatig néma csend volt. Magam elé kapta a takarót, majd hozzájuk vágtam az elsősegélydobozt.
KIFELÉ!!!! – kiabáltam. Becsukták az ajtót.
Azt hittük baj van! Nem azért mentünk, hogy… - mentegetőzött Hidan.
Húzz az ajtóm elől!! - A továbbiakban nem történt egyéb említésre méltó. A fél éjszakát azzal töltöttem, hogy az aznap tanultakat gyakoroltam. „ A fegyverhasználat kipipálva. Az könnyű volt. De most elég nagy bajban leszek. Kakuzu erős. Oda kell figyelnem,ha jobb akarok lenni."
Reggel pontosan egy időben keltünk Hidannal. Kakuzu már rég fent volt.
Nocsak! Mi történt? Ma nem kellet kelteni? – poénkodott Hidan, de miután kapott egy szúrós pillantást (szíven szúrósat) elhallgatott.
Kész vagy a mai edzésre? – kérdezte Kakuzu.
Igen. Indulhatunk. – visszamentünk a tisztásra, amit gyakorlópályának használtunk. A bemelegítés most könnyebben ment, de még mindig megszenvedtem vele. Olyan izom fájt a lábamon, amiről eddig nem is tudtam,hogy létezik. Ma is „megküzdöttünk". Hidan a háttérből figyelt minket most már én is támadtam. Még mindig gyengébb voltam nála, de már megütöttem a kezdő genin szintet. Minden egyes napunk így telt el. Ha Kakuznak éppen dolga akadt, Hidan vette át a helyét. Neki már tudtam némi meglepetést okozni. Tőle végre megtanultam azokat az ugrásokat, amiket általában az akrobaták használnak. Másfél hét múlva pedig…
Kezdhetjük? – kérdezte Kakuzu. Ezúttal felkészült rám. Már tudta,hogy komolyan kell vegyen.
Én kész vagyok. – egymásnak rontottuk. Még én is eltátottam a számat magamon. Ugrottam, forogtam, ütöttem, rúgtam és mindent jól csináltam. Erő és egyensúly volt a mozgásomban. Nem vétettem többé hibákat. Ugyan Kakuzu még most is gyorsabb volt nálam, de ettől és az izomerőtől eltekintve…egy szinten voltunk.
Ez hihetetlen… - álltam meg – eddig…bárki is volt a mesterem, nem voltam képes középszintnél többet kihozni magamból…Hogy lehet ez? Hogy fejlődhettem ilyen gyorsan?
Eddig nyilván nem a megfelelő eszközökkel próbálták. Jó harcos lettél. De még mindig van mit tanulnod. Hosszú még az út a shinobivá válásig. Elmegyek egy-két napra. – erre felkaptam a fejem.
Hová? – rám nézett. Sohasem mondja meg,mikor hová megy. Ezt már megszokhattam volna. Mindig azt mondja,dolga van. Lesütöttem a szemem. „Hát persze,hogy nem fog válaszolni."
A közelben felbukkant egy személy,akinek a fején 25millió ryou-t ér. Elkapom. – válaszolta végül. Eléggé meglepődtem rajta. „Talán kezd megbízni bennem?" Már indult is volna,de utána szóltam.
Várj! Nem mehetnék én is? Érdekelne hogyan csinálod…és hátha…tanulnék valamit. – elgondolkodva nézett rám. Őszintén szólva kezdtem őt tisztelni, mint mesteremet. Sosem volt kedves velem és csak elvétve dicsért. Mégis kedveltem. Pedig régebben a hozzá hasonlókat egyszerűen bunkónak,zsémbesnek vagy idiótának tartottam. De őt… tiszteletem.
Nem bánom. Velem jöhetsz. De nincs nyafogás és azt teszed amit mondok.
Értettem. – mosolyogtam.
Talán ebből is tanulhatsz valamit. Egyébként meg jó edzés lesz számodra. – Hidan is követett minket. Fél napi járásra tőlünk aztán ráakadtunk a fickóra…azaz…ez nem is fickó volt. Egy nő. Vagy legalábbis valami hasonló. A nemére még tippelni se mertem volna. Az tuti,hogy női ruhát hordott, de…ez ugyebár még nem jelenti azt,hogy az is. Csendben lapultunk a fák között. Vártuk az alkalmas pillanatot. Egyénkénknél egy rohadt hosszú ostor volt, amiből csöpögött valami folyadék. Hidannak átkozottul nem tetszett,hogy bujkálnia kell. Ezt úgy adta értésünkre,hogy az ipse elé pattant és előrántotta a kaszáját.
Te meg ki vagy? – nézett rá unott képpel.
Semmi közöd hozzá, buzikám. Már jó ideje nem végeztem senkivel. Örülhetsz a megtiszteltetésnek,hogy te lehetsz az első.
Semmi dolgunk egymással idegen. Húzd el a beled amíg szépen mondom!
Nyomorult hitetlen kis f*sszopók! Isten haragja most lesújt rátok és…- Kakuzu jelzett,hogy maradjak,majd ő is előjött.
Hidan!
Ne avatkozz bele Kakuzu! A pénz a tiéd,de én ölni akarok!
Elszúrtad a tervet te baromarcú!
Baszd meg a tervedet!Hetek óta senkit sem öltem meg. Ez itt jó bulinak ígérkezik. – az egyén,akit Kakuzu keresett,felé fordult. Volt mellette 5 gorilla,akik minden mozdulatát leutánozták.
Na és…benned kit tisztelhetünk szépfiú? – „ Szé…szépfiú?...Kakuzu?Hová tette ez a szemeit?
Fejvadász vagyok. – jött a tömör válasz. Még csak meg sem rezzent a rá mondott jelzőtől. Pedig nem hallhatja minden nap.
Egy fejvadász? Milyen édes. Nagy kár,hogy meg kell halnod. Nem minden nap látok ilyen édi fiúkat. – „Hát…nem is lát belőle sokat. Csak a szemeit."
Hidan!
Hm?
Tiéd lehet. De el ne baszd nekem.
Bízd csak rám.
Sajnálom,de nincs kedvem veled harcolni. Ő sokkal jobban érdekel. De kárpótlásul fogadd el őket. – intett a testőröknek és három elindult Hidan felé. – „Lassan ideje lenne tenni valamit nem?" – Ti ketten pedig vegyétek kezelésbe azt a fruskát a fa mögött. – mutatott felém.
Kumiko,fuss! – fordult felém Kakuzu. Nem sok értelme volt. A két izomagyú ugyanis föld elemű jutsut használva utolért és körbevett. Hátráltam,míg tudtam,de egy nyomorult fa akadályozta a mozgásomat. Más választásom nem lévén,belementem a harcba. Hát mit ne mondjak,elég egyoldalú volt. Én támadtam,ők kivédték,én megint támadok,ők újra kivédik. Kezdett átkozottul dühíteni a dolog. Ekkor valami megmozdult bennem. Valami…hatalmas. Sosem éreztem ég ilyet. Mérhetetlenül dühös voltam. És ez a düh erőt adott. Felpiszkálta bennem azt az erőt,ami születésem óta ott szunnyadt bennem. Ez az, az erő,amit Pein és Orochimaru - no meg a konohaiak – annyira akarnak. Valószínűleg Yumiban és a többi lányban is hasonló erő lehet. De bármilyen ijesztő érzés is volt,akkor,ott nagyon jól jött. A megszokottnál sokkal erősebb lettem. Pillanatok alatt legyőztem őket. Csak úgy rengett a föld az ütéseimtől. És…minden…egyre…forrósodott körülöttem. Valami vörös kezdett áramlani a testemből. Körbe vette a támadóimat is,ám ők rögtön lángra kaptak. Fogalmam sem volt,mit műveltem addig,de örültem,hogy vége van. Visszarohantam a fiúkhoz. Ott még javában folyt a harc. A keresett személy kicselezte Kakuzut és felém rohant.
Rohadt ribanc! Mit tettél velük?! – felém lendítette az ostort,mire automatikusan elfordultam,így az ütés a hátamat érte. Aztán még egy és még egy. Ekkorra sikerült Kakuzunak megállítania. Lefogta és hátracsavarta a karjait. A kezeiből már kúsztak elő a csápok. A térdeim ekkor összecsuklottak alattam és összeestem. Valami marta a sebeimet.
Kumiko! – nézett rám Kakuzu.
Semmi baj!Jól vagyok,tényleg. – remegő tagokkal ugyan,de ismét talpra álltam. Ekkor a Kakuzu kezében lévő test kezdett elfolyni.
Hm? Egy klón jutsu?
Ahogy mondod drágaságom! – a hang közvetlenül mögülem szólt. Elkapta a nyakamat.
Értem. Kicserélted magad egy klónra míg nem figyeltem.
Így van kedves…és a figyelmetlenségedért most ez a ringyó fog fizetni. –azzal belevágott egy kunait a hátamba. Felsikoltottam. Amellett,hogy fájt,megint ott volt ez a maró érzés is. Ismét egymásnak estek,ám ezúttal Kakuzu komolyan bekeményített. Hidan ezalatt már javában öldöste az ellenfeleit. Teste egészen fekete volt és fehér mintákkal borított. Ő már készült befejezni a harcot. Kakuzunak sikerült elkapni az ipsét és minden csápjával áthatolt a testén. Teljesen úgy nézett ki mint egy tűpárna. Elég homályosan láttam. Már nem voltam egészen magamnál. Azt azért nagyon jól láttam,hogy a fickó holtteste a földre hanyatlik. Ez jóval többet ért 25 milliónál. Kakuzu letérdelt mellém.
Kumiko! – szólongatott.
Hát…most már nem érzem magam olyan jól. Marja a hátamat…
Ez a méreg. Sürgősen ki kell tisztítanunk.
De…a kunai is…
Hm? – kirántotta a hátamból én meg felordítottam. – Már értem. A kunai is mérgezett volt. Ezek szerint nagyobb a baj,mint gondoltam. Nem ért fontos szervet, de belehalhatsz. – Ránéztem.
Köszi!...De tényleg… - Hidan is odaért végre. Most nem végezte el a rituálé végét.
Mi van vele?
Megmérgezték. Orvoshoz kell vinni. – felvett az ölébe és elindult. Hogy hová? Gőzöm sincs. De úgy tűnt,tudja hová megy.
Kibírsz még két órát?
Azt hiszem…igen. De jobb…ha sietsz. Átkozottul feszít…a…mellkasom…nem…kapok…levegőt. – valójában az út nem telt bele két órába. Maximum 80 perc volt az egész. Kakuzu nagyon aggódhatott értem. Bár ez cseppet sem látszott meg rajta. Hidanon annál inkább. Igaz, ő sem a megszokott *kérlek ne halj meg* dumával jött, csak azt mondta *Ha beadod itt a kulcsot a főnök dühös lesz,úgyhogy tarts ki!* Végül elértünk valami régi,romos épülethez. Bent még állt egy-két szoba,ezek egyikébe mentünk be. Az ott lévő ágra fektetett le Kakuzu. A hasamra feküdtem,így minden sebem szabad volt. Ezután otthagyott minket és pár perc múlva egy orvosi szerelésbe öltözött pacákkal jött vissza. „Ő lenne az orvos? Atyavilág!"
Ő lenne az Kakuzu-sama?
Igen. Méreg van a testében és az ereiben.
Értem. Kérem álljon egy kicsit hátrébb. – tolta el mellőlem Hidant.
Hé Kakuzu! Biztos,hogy ez a pöcs tud segíteni? Nem egészen úgy néz ki.
Pofa be Hidan! – az „orvosom" levágta a hátamról a ruhát és sima vízzel kimosta a sebeimet. Aztán hosszas nézelődés és vizsgálódás után Kakuzuhoz fordult.
Nem hiszem,hogy meg tudom menteni. Túl nagy dózisban kapta a mérget. Ráadásul ezt a fajtát nem ismerem. Sajnálom. – azzal maga elé tartotta két ujját és semmivé foszlott. Vér kezdett folyni a számon és kezdtem elveszíteni az eszméletemet.
Akkor neki már vége. – húzta el a száját Hidan.
Nem. Még nem. Várj itt és ne mozdulj mellőle! Nemsokára visszajövök.
De mégis hová a picsába mész? – de Kakuzu már nem válaszolt. Csak ketten maradtunk.
Micsoda egy bunkó f*szkalap. – éles fájdalmak nyilalltak a testembe,amitől felsikoltottam. –Hé, te meg ne hagyd el magad,vagy meghalsz. – Hidan hangja már nem volt annyira közömbös. Aggódott. Talán tényleg csak azért,hogy mit szól majd Pein, de az is lehet,hogy egészen más oka van. Őt sosem érdekelte,ki mit gondol róla,úgyhogy…„Lebuktál!" Elmosolyodtam.
Te meg min vigyorogsz? Ha megláttad a fehér fényt,inkább csukd be a szemed! Kakuzu nemsokára visszaér…Remélem… - Igaza lett. Negyed óra sem telt bele és Kakuzu visszatért. És nem volt egyedül. Sasori is vele volt.
Ide hoztátok? Ez egy mészárszék,nem kórház. – csóválta a fejét Sasori. – Még arra sem vagytok képesek,hogy vigyázzatok rá.
Hé,inkább a dolgodat végezd bábos kölyök!
Pofa be! – szólt Hidanra Kakuzu.
Te most kinek az oldalán állsz Kakuzu?!
…A lányén. – erre már Hidan is elhallgatott.
Rendben. Ezt érzed?
Nem.
Ezt?
Nem.
Elég súlyosak. A méreg már szétmarta az érző idegeket.
Meg tudod menteni? – kérdezte Kakuzu.
Igen. De ezeknek nyoma marad. –azzal neki is látott az ellenméreg elkészítésének. Nagy sokára elkészült vele és egy adagot beszúrt a karomba,a többit a sebeimre kente. „Csíp,csíp,nagyon csííííííp!"
Kész. Most már rendben lesz,de össze kell varrni a sebeket.
Azt már ránk bízhatod.
Akkor én mentem. Még rengeteg dolgom van az én kunoichimmal. Már indult is volna,de elkaptam a ruhája ujját.
Várj! Yumi…Mi van vele?...Hogy van?
Te inkább magad miatt aggódj! A gyógyulásod nem lesz sétagalopp.
De…tudnom kell! – rántottam egyet rajta.
Jól van. – azzal elrántotta a kezét és elment. Kakuzu nekilátott összevarrni a sebeimet.
Mintha zsákvarró tűvel csinálta volna. Leírhatatlanul fájt. Véresre haraptam a kezem, mire végzett. Ezután egy napig meg sem mozdulhattam. A varratok szúrtak és húzták a bőrömet. Ráadásul nagyon jól éreztem ahogy az ellenméregdolgozik bennem. Legtöbbször egyedül voltam. Hidan néha-néha benézett és megkérdezte hogy vagyok, mire én egy nyögéssel feleltem *Még élek.*.
Másnap reggel megint egyedül voltam. Mellettem egy összehajtogatott ruha feküdt,rajta egy üzenet *A tiéd.*. Nagy nehezen felkeltem . egy ugyanolyan ruha volt,mint az előző. A régiből már csak cafatok maradtak. Kopogtak.
Kumiko! Fent vagy? – szólt az ismerős hang.
Igen de… nincs még rajtam a felső. – magam elé szorítottam a ruhát.
Ne is vedd fel! Ki kell szednem a varratokat. – hátat fordítottam az ajtónak.
Rendben. – Kakuzu bejött és szó nélkül nekilátott.
Hidan hol van?
Kint vár. A sebeid begyógyultak,úgyhogy visszamegyünk edzeni.
Rendben. Kakuzu!
Hm?
Van valami…amit nem értek.
Mi az? – elmeséltem neki,mi történt a két izomagyú hústoronnyal. Sokáig csak hallgatott.
Értem. Ezek szerint felszínre hoztad a chakrádat.
Úgy gondolod?
Igen. Elég nagy erő van benne. Épp ezért, jobb ha most rögtön elkezded tanulni az irányítását. Készen van.
Köszönöm. – kiment a szobából, én pedig felöltöztem. Azért nem volt teljesen olyan mint az eddigi. A mellkasomnál mélyen volt dekoltálva,de a nyakamon már teljesen összeért. Sokkal jobban voltam,most,hogy mozogtam egy kicsit. Már teljesen elgémberedtek a tagjaim. A visszafelé úton Kakuzu megmutatta a kézpecséteket én pedig leutánoztam. Mire visszaértünk,vágtam az egészet oda-vissza. Nem a szállóba mentünk,hanem egyenesen a gyakorlópályára.
Emlékszel még, mit mondott Pein a chakráról?
Persze.
Az alkalmazása már bonyolultabb. A chakra egy láthatatlan dolog. Csak a speciális képességekkel rendelkezők láthatják.
Mint például?
Uchiha Itachi. Az ő sharinganja képes átlátni a ninjutsukon és a genjutsukon. Ennek következtében a technika használójának chakráját is látja. Most pedig koncentrálj arra a chakrára ami benned van. – próbáltam felszabadítani azt az erőt,amit akkor éreztem,de túlságosan féltem tőle. Csupán egy kis részét sikerült előkotornom. Kakuzu hümmögött egyet.
Kezdetnek elég. Most koncentrálj a tested egy pontjára és használd! – a kezemre összpontosítottam. Éreztem,ahogy az összes chakra abba áramlik. Kinéztem magamnak egy célpontot. Hidan egy fának dőlve várt. „Az jó lesz." Felé rohantam.
Ha? Hé! Mi a picsát művelsz? – elugrott az ütésem elől,így a fát találtam el. Elég kemény fa volt,mégis hatalmas horpadás lett rajta. – Megőrültél? Ezzel engem is eltalálhattál volna,a franc essen beléd! – ránéztem.
Na és? Halhatatlan vagy nem?
Az nem jelenti,hogy nem fájna k***szottul!
Milyen volt? – fordultam Kakuzuhoz.
Van még mit csiszolni rajta. De mire végzünk,ez… - a bal keze teljesen fekete lett és beleütött egy fába,ami azonnal kidőlt és vitte magával másik két társát is. – meg sem fog kottyanni. Tátva maradt a szám. „Én meg azt hittem,hogy azzal az ipsével bekeményített. De az semmi volt ehhez képest." A továbbiakban gyakorolnom kellett a chakra irányítást. Jól elfáradtam,így fürdés után rögtön indultam a szobám felé. Alig láttam az álmosságtól,így azt sem figyeltem,hová megyek. Bezártam az ajtót és lefeküdtem.
Jé! Mit keres itt még egy ágy? – vállat vontam. Már majdnem elaludtam,mikor valaki dörömbölt az ajtón.
Azonnal nyisd ki az ajtót! Az a mi szobánk! – kiabált Hidan. Csak a szemem sarkából néztem az ajtót.
Hallgass már! Aludni akarok!
De ne a mi szobánkban az isten verjen meg!
Már ver! Veled! – aztán hallottam Kakuzu hangját is.
Nőj már fel végre Hidan! – újabb ajtócsukódás.
KAKUZU AZONNAL NYISD KI!!! –vihogva aludtam el. Megint olyan fura álmom volt. Egy vörös örvény közepében álltam. Az örvén lassan igazi tornádóvá nőtt. De nem szokványos tornádó volt. Az egészet egy nagy tűzcsóva alkotta. A szemeim neon zöldek voltak. Pedig eredetileg sötétbarnák. Igaz, az írisz belsejében húzódik egy zöld sáv,ha mérges vagyok,de nem ennyire zöld. Különféle jutsukat használtam és valamit nagyon támadtam. De csak az illető chakrapontjait láttam. Érdekes. de ebből következően a támadásait is ki tudtam számítani. Hirtelen felriadtam. Erősen zihálva ültem fel az ágyban. „Ejha…Ez ijesztő volt…Ez az erő…hasonlított arra,amit korábban tapasztaltam…csak nagyobb…sokkal nagyobb!" Előmásztam a takaró alól és kinyitottam az ablakot. Még nagyon korán volt. A napból még csak egy egészen vékony fénycsík pislákolt a horizonton. Halvány köd lebegett végig az utcákon. Kikönyököltem a párkányra és figyeltem,ahogy a kis falu ébredezik. Láttam,ahogy az árusok kinyitják a boltokat, az emberek egyre nagyobb tömegekben mászkáltak az utcán. Az egyik kislány,aki az anyukájával kézen fogva ment,még integetett is nekem. Visszaintettem neki,majd becsuktam az ablakot. „Nem is olyan rossz hely ez…nagy kár,hogy nem maradhatok itt."Felöltöztem és egy kicsit rendbe tettem magam. Az ajtón kilépve egészen bizarr kép fogadott. Hidan az asztalnál ült és fejét az asztallapra hajtva aludt. Egy cetli volt az asztalra téve,rajta Kakuzu erőteljes,katonás kézírása. „Ha felébredtél,keltsd fel őt is és menjetek edzeni! Chakra irányítás." Igazából nem lehetett eldönteni,melyikünknek szólt az üzenet,de mivel én keltem fel előbb,így gondolom nekem kéne felkeltenem. Ránéztem Hidanra. Nyúzott volt és elég kitekert pózban feküdt/ült. Nem lehetett valami kényelmes. „Szóval ébresszem fel mi?" Szépen leballagtam és egy egész vödör jéghideg vízzel tértem vissza. „Még alszik…de már nem sokáig!" oda álltam és egyenesen a fejére borítottam.
VÁÁÁÁÁ!EZ K***SZOTTT HIDEG!!!A ROHADT ÉLETBE!!!
Jó reggelt,vigyél edzeni! – szééép nagy szemekkel néztem rá. Mint akinek nincs is vödör a kezében.
Te elmebeteg,őrült,idióta,köcsög liba!!!
Mi az? Rosszéjszakád volt?
ARGH!!! – „Hehe…már nem bírja sokáig."