P.O.V. Mieko
Hát igen, egyet kell értenem Kumiko-val. Ez egy tipikus yumis reakció volt. Majd kiugrottam a bőrömből, úgy örültem és ezt nevetésben fejeztem ki. Itachi ott állt, nem messze tőlem. Lopva felé pillantottam és a tekintetünk találkozott. Francba, tuti biztos voltam benne, hogy nem rám figyel. Elvörösödtem. Nem, ezt nem szabad! Így is olvas már, mint egy nyitott könyvet! Erre még vörösebb lettem. Megint felé pillantottam és ismét találkozott a tekintetünk. Gyorsan elfordultam. A többiek lassan megindultak, Yumi még rám is vigyorgott.
Hiányoztam, kunoichi? – kérdezte Itachi. De nem akárhonnan! Ott állt mögöttem!!! Megfogta a kezem a csuklómnál, én meg összerezzentem. Egy mozdulattal megfordított. Még ez hiányzott, az arcára volt írva. Imádja, ha szórakozhat velem, ez a hobbija, már rájöttem.
Aha, gondoltam. – mondta és elindult a többiek után, engem magával húzva.
Egy szóval nem mondtam, hogy hiányoztál! – vágtam vissza, miután leküzdöttem a közelgő ájulást.
Add fel Mieko, rá van írva az arcodra. – mondta.
Ne szórakozz velem, Itachi! – kiáltottam.
Mi a szösz, nincs több Uchiha? – kérdezte nyájasan. A szám elé kaptam a kezem. Észrevettem a vigyorát és megint elvörösödtem. Mi van velem?! Ez nem én vagyok! Vagy mégis? Dehogy, csak Ita-… akarom mondani az Uchiha szórakozik velem. Imádod piszkálni az idegeimet, igazam van vagy igazam van?
Rövidesen megérkeztünk a főhadiszállásra, de egy teljesen másikra. Szuper, egy még nagyobba? A navigáció nem az erősségem. Na jó, kell egy térkép.
Itachi, remélem van térkép a konyhától a bejáratig, valamint a szobámhoz . – mondtam, de ezt Pein is hallotta.
Egy szóval se mondtam, hogy külön szobátok lesz. Marad az eddigi felosztás. – mondta Pein.
Mi?!! De már jól vagyok! Tudok magamra vigyázni! – kiáltottam.
Aha, persze. – mondta Pein – Így lesz és kész, nem tűrök ellentmondást. – szólt és a pecsétet feloldva elindult befelé.
Igenis képes vagyok vigyázni magamra. El tudom találni a fejedet egy kunai-jal , kipróbáljuk? – mormogtam az orrom alatt. Itachi halkan kuncogott. „Úristen jön a világvége!"
Igazad van. Már biztosan jól vagy, a makacsságod is igazolta. – mondta Itachi.
Hé! – kiáltottam és elé ugrottam immár a főhadiszállás folyosóján. Mögöttünk bezárult a kapu és félhomály lepte el a teret.
Muszáj szívóznod velem? – kérdeztem – Mit csigázol?
Mármint mire gondolsz? – kérdezte és megindult felém. Én tipikusan nekihátráltam a falnak. – Hallgatlak. - mondta.
Piszkálod az idegeimet. – mondtam, mire elvigyorodott. Gyerekesen kinyújtottam rá a nyelvem.
Még úgy maradsz. – mondta szelíd hangon. Elfordítottam a fejem egy „Humph" kíséretében. Megint nevetett. Két ujjal az állam alá nyúlt és visszafordította a fejem. A szemébe néztem és éreztem ahogy elvörösödöm. A következő, amit észrevettem, hogy az arca egyre és egyre közelebb van, míg végül bezárta a köztünk lévő rést. Eltartott egy darabig, amíg felfogtam, hogy megcsókolt. Az agyam leblokkolt és csak ez visszhangzott a fejemben: „Uchiha Itachi, elloptad az első csókom!" Nem tartott sokáig, habár úgy éreztem, egy évezred telt el. Még jó,hogy Yumiék tovább mentek, mert asszem elájultam volna előttük.
Csak aztán nehogy falnak menj a zavarodottságtól. – mondta és lassan elindult a többiek után, hátra-hátra nézve, hogy követem-e. Megráztam a fejem,tök elvörösödtem és esetlenül utána futottam.
Várj, el fogok tévedni! – Hosszú labirintus után végül eljutottunk Itachi szobájáig. Ott volt nem messze a többiek szobája is egy folyosón. Itachi kinyitotta előttem az ajtót, én meg besétáltam.
Aszta! – csodálkoztam. Egy hatalmas szoba, nagy fürdővel, közepén egy óriási ágy, polcok, szekrények, könyvek, fegyverek, mind, mind rendben, tipikus Itachi rendmániával. Persze minden piros, fekete, esetleg kék és fehér. Kitalálom, Pein a lakberendező. Ledobtam a kis táskámat, ami még a könyvtári információt tartalmazta, majd nevetve elkezdtem ugrálni az ágyon. Itachi felvont szemöldökkel nézett rám. Abbahagytam a nevetést és leültem az ágyra.
Meg ne szólalj! – mondtam és elfeküdtem. Kuncogtam egy sort, bebújtam a takaró alá és elaludtam az ágy közepén. A többit Itachi megoldja, majd legfeljebb odébb lökdös…
Reggel arra ébredtem, hogy valaki az oldalamat bökdösi. Mordultam egyet, kinyitottam a szememet és kísérteties vörösbe néztem. Hát az arcom is felvette Itachi szemszínét, amint visszaemlékeztem arra, hogy mi történt a múlt éjjel. Remek. Ezek után, ha a szemébe nézek, mindig ez lesz. Na jó, kérdés óra.
M-miért? – kérdeztem hebegve.
Mit miért? – kérdezett vissza közelebb hajolva hozzám.
Oh, már megint kezded! Nagyon jól tudod! – kiáltottam és közben becsuktam a szemem, hogy kizárjam a látókörömből, ezáltal nem dadogtam. Éreztem, ahogy az arcomra szuszog. Erre a szempilláim fellibbentek és láttam, hogy Itachi arca ott volt néhány centire tőlem.
Csak. – hangzott a rövid válasz.
Ez nem válasz. – mondtam, és felültem az ágyban.
Pedig nem úgy nézel ki, mint aki foggal-körömmel tiltakozna ellene. – mondta piszkáló hangon.
A-azt…t-te honnan tudod? – már megint kezdem – Mióta vagy gondolatolvasó?
Hebegsz, olyan vörös vagy, mint egy főtt rák és megpróbálsz magyarázkod-…
Jól van! Oké, beismerem, nem akarok vitatkozni! Elegem van, úgyis mindig győzöl. – mondtam. Feszült csend következett. Legalábbis részemről. Itachi úgy tett, mint akit nem foglalkoztatja, de ki tudja, mi jár a fejében.
Éhes vagyok! – törtem meg végül a csendet. Itachi elnevette magát. Oooké…ez fura, …mindenki megőrült?!
Mi van? – kérdeztem ingerülten.
Nem is te lennél. – mondta.
Mire célzol? – kérdeztem.
Arra, hogy nem vagy teljesen normális. – válaszolta és homlokon bökött épp úgy, ahogy azt Sasuke-val tette annak idején. Ültem ott egy darabig, majd megráztam a fejem.
Ezt már sokan mondták. – mosolyogtam – De nem vagyok hajlandó rament reggelizni.
Pedig nincs más. Szokj hozzá. – mondta.
Már meg is untam, ramenmérgezést fogok kapni – nyüszítettem. – Nekem normális kaja kell! A vége az lett, hogy mégis csak instant rament kellett reggeliznem. Felhőtlen öröm volt. Pein részéről meg pláne. Elkezdett cikkelni, hogy egy jó darabig nem eszek majd mást és barátkozzak meg a gondolattal, miszerint nem is fogok. Hát azt már nem. A reggeliző asztalt úgy hagytam ott, hogy Pein fejére nyomtam a tálamat, amiben volt még ramen bőven. Legalább a többieknek szereztem egy jó napot. A délután szokásosan telt. Deidara és Sasori veszekedtek, mint mindig, Kakuzu és a pénz…Hidan és a vallása… nem mondok többet. Pein még mindig pikkelt rám, azért, amit reggel tettem. A csajokkal a kanapén ültünk. Olyan békés volt minden, hiányzott a hely, a környezet… Valami idekötött, csak még nem találtam meg, mi.
Szerintetek igaz, amit tekercs mondott? – kérdezte Sachiko.
Hát Kisame és Sasori elmondása alapján ami Yumi-val és Mieko-val történt, megegyezik a tekercs tartalmával. – mondta Kumiko.
Igaz. – mondta Reiko – Szívesen kipróbálnám, mire vagyok képes.
Én is. Asszem van valahol itt gyakorló terem, de nem biztos. – mondta Sachiko.
Hát, akkor a délutáni program lehetne ez is. Ránk fér a gyakorlás. – mondtam.
Jó rendben. – helyeselt Yumi – kimegyek kicsit levegőzni.
Rendben. – mondtuk kórusban. Pein nem tett semmiféle lépést azért, hogy megállítsa, ergo: zöld lámpa, a főhadiszállás területén szabad a mászkálás.
Eltelt néhány óra, míg Yumi nem jött vissza, mi a lányokkal elviccelődtünk. Ép mikor feltettem volna a kérdést „Hol van Yumi?" , átviharzott a szobán és eltűnt a folyosón. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy olyan vörös volt az arca, mint nekem, mikor Itachi megcsókolt, arról nem is beszélve, hogy pont olyan volt az arckifejezése is. Teljesen tanácstalan voltam. Mi jó történhetett . . .?