P.O.V. Yumi
Jó volt végre kiszabadulni a főhadiszállás 4 fala közül. Konohában nem engedtek ki minket az erdőbe, márpedig imádtam a fák alatt sétálgatni. Főleg, hogy megint az Akatsuki körében lehetek, illetve a barátnőimmel.
Csendesen lépkedtem, majd leültem egy fa alá, figyeltem a felhőket, közben pedig azon gondolkodtam, amit hallottam a barátnőimtől. Tegnap este ugyanis összeültünk négyen és elbeszélgettünk, pontosabban Sachiko akart velünk megosztani valamit. Mint kiderült, a tanácsunkat szerette volna kérni, mivel amikor még az előző főhadiszálláson voltunk, Deidara folyton az ő szobájában lógott, és érdekelte az ezzel kapcsolatos véleményünk.
Nos, én csak pislogtam a hír hallatán, Kumiko nevetett, Reiko meg majdnem felrobbant a dühtől, mivel Deidara hozzá is beslisszolt. Néha. Gyakran. Sokszor.
Erre elkezdtek veszekedni, majd egymásnak is estek; alig bírtuk őket szétválasztani.
Csak csóváltam a fejemet, ahogy visszagondoltam az eseményre. Vajon Deidara mit képzel magáról, két lányt hülyít egyszerre?! Elhatároztam, hogy…hogy…meg…megverem…ZZZZZZZZZZ…^^
Arra ébredtem, hogy valaki nem túl gyengéden ráz. Laposakat pislogtam és próbáltam fókuszálni, de nem nagyon sikerült. Végül aztán az előttem térdelő személy hangja rántott vissza a valóságba:
Meddig akarsz még itt ülni? – Sasori volt az. Döbbenten néztem rá, azon filózva, hogy vajon mit keres itt. Egy kis idő múlva elunta a várakozást, önállósította magát és a csuklómnál fogva felrántott. Nem bírtam megtartani az egyensúlyomat, ráadásul félálomban voltam még, így nekiestem és megkapaszkodtam a karjában. Kifejezéstelen tekintettel nézett rám én pedig elvörösödtem, gyorsan elengedtem és futólépésben megindultam a főhadiszállás felé. Aminek persze az lett az eredménye, hogy eltaknyoltam egy fa kiálló gyökerében és éles fájdalom hasított a bokámba.
Jól vagy? – kérdezte mellém guggolva Sasori.
Nem kifejezetten. Azt hiszem, kificamodott a bokám. – megmozgatta, mire fájdalmasan felszisszentem.
Megpróbálsz járni, vagy vigyelek? – kérdezte felegyenesedve. Én csak pislogni tudtam. Most süket vagyok, vagy tényleg jól hallottam?
Má-mármint a-a k-karodban?
Hol máshol? – az arcom másodpercek alatt felöltötte az ismerős vörös színt. Esetlenül, lesütött szemmel fogtam meg a kinyújtott kezét és nehezen feltápászkodtam, de persze a bokám nem bírta a terhelést, így újfent Sasoriba kellett kapaszkodnom. Azonban…most valahogy más volt. Átkarolta a derekamat, hogy ne essek el és számomra meghatározhatatlan tekintettel nézett rám. Aztán…lehajolt és gyengéden megcsókolt. A szívem a torkomban dobogott, alig kaptam levegőt, alig kaptam levegőt a döbbenettől, de…nagyon is élveztem. Mikor elengedett, akkor döbbentem csak rá, hogy mi is történt.
Döbbenten elhátráltam és nem mertem ránézni. Szinte sokkos állapotba kerültem az esemény miatt. Hátat fordítottam és gyorsan a főhadiszállás felé vettem az irányt. Teljességgel lehetetlennek tartottam, hogy ez valóban megtörtént.
Mikor odaértem a főhadiszálláshoz, szinte repültem befelé, tudomást sem véve a körülöttem elhelyezkedő tárgyakról, illetve emberekről, majd Sasori-val közös szobánk előtt kicsit lelassítottam, felrántottam az ajtót, majd becsaptam magam mögött, nekidőltem és lecsúsztam a földig. A bokám fájdalmasan lüktetett a rohanás miatt, a szívem pedig majd' átszakította a bordáimat. Félve érintettem meg az ajkaimat, hátha csak egy álom volt az egész. De nem, valóság volt.
Egész testemben reszkettem és átöleltem magam. Nem tudtam mire vélni Sasori viselkedését. Nem ez lenne az első eset, hogy csak szórakozik velem. De…mintha egy teljesen új Sasorival találkoztam volna. És…mi van, ha tényleg komolyan gondolta? Én meg csak úgy faképnél hagytam! Lehet, hogy ezzel eljátszottam minden lehetőségemet?
A gondolatok, kérdések őrölt vágtába fogtak a fejemben, én pedig megszédültem. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha alszom egyet, talán másnap arra ébredek, hogy minden csak álom volt.
Reggel olyan érzésem volt, mintha másnapos lennék. Emellett még a bokám is fájt egy kicsit, bizonyítva, hogy a tegnap mégsem álom volt. Körülnéztem, és láttam, a hatalmas szobában rajtam és a bábukon kívül nincs egy teremtett lélek se. Főleg nem Sasori.
Magamba zuhanva reggeliztem, majdnem olyan tüneteket produkálva, mint amikor a 4 ANBU megölésével együtt járó mentális sokkból lábadoztam.
Yumi! Nincs kedved edzeni egy kicsit? – kérdezte Mieko, megtörvén a csendet.
Oké. – bólintottam, majd újra hallgatásba burkolóztam.
Az elkövetkezendő 3 napban se javult semmit az állapotom, ráadásul Sasorit is csak másodpercekre láttam, így nem volt esélyem arra, hogy beszéljek vele.
A negyedik nap épp a „nappaliban" üldögéltünk, mikor a falból hirtelen előbukkant Zetsu feje.
Leader-sama, a főhadiszállástól nem messze egy négyfős csapatot láttam.
Nem tudják megtalálni a főhadiszállást. – legyintett Pein.
De… - hezitált Zetsu – ott van köztük… Uchiha Sasuke is. – mindenki megmerevedett.
Itachi-san öccse? – kérdezte Kisame kíváncsian. Itachi csak biccentett és az arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Mi összenéztünk Sachiko-val. Uchiha Sasuke…számunkra a legellenszenvesebb karakter.
Attól, hogy ő Uchiha Sasuke, még nem fogja könnyebben megtalálni ezt a helyet.
Én…
Különben is, a biztonsági rendszert én magam üzemeltem be. Biztos. Hogy nem fogják me-… - a mondatát egy óriási robbanás szakította félbe, amely szinte darabokra tépte a főhadiszállást, és ahányan voltunk, annyi fele repültünk. Na jó, Pein talán meg tudta őrizni a jó hírét.
Mikor magamhoz tértem a váratlan robbanás után, láttam, hogy nagyon messze kerülhettem a többiektől. Nehézkesen tápászkodtam fel és ugyanabban a pillanatban megszólalt valaki a hátam mögött.
Mondd el, hogy hol van Uchiha Itachi. – hátranéztem a vállam felett. Naná, hogy a kis Uchiha emo gyerek állt ott.
Ha tudnám, se mondanám el. – válaszoltam megvetően, arra se méltatva, hogy felé forduljak. Te is akatsuki tag vagy, nem igaz? Akkor pedig tudnod kell.
Honnan tudod, hogy az vagyok? Lehet, hogy csak eltévedtem. – miközben beszéltem, tettem egy félfordulatot, ezáltal eltakarva a jobb oldalamat, így észrevétlenül előhalászhattam egy-két kunai-t. nem mintha Sasuke támadó magatartást mutatott volna, vagy éppen Itachi egészségéért aggódnék (aki egyébként már jóval a robbanás előtt felszívódott), sokkal inkább csábított a gondolat, hogy harcolhatok és talán el is intézhetem a konohai lányok szőke hercegét.
Rögtön észrevettem a fejvédődet, amin nagyon is látszik az áthúzás. De engem csak Itachi holléte érdekel. – Francba! Megfeledkeztem a fejvédőről.
Egyrészt nem tudom, másrészt meg te lennél az utolsó, akinek elmondanám! – azzal elhajítottam a kunai-okat, amik elől könnyedén kitért, de közben én elrejtőztem a lombok között.
Én nem akarok veled harcolni. – mondta, megőrizve a higgadtságát, de a keze már a kardja markolatán pihent. Tudtam, hogy előszeretettel használja kardot a chidori vezetésére, tehát meg kell szabadítanom tőle.
Az volt a legnagyobb balszerencsém, hogy alig volt nálam fegyver, csak néhány kunai és shuriken. Nem gondoltam, hogy a nap folyamán az edzésen kívül máshol is harcba keveredhetek.
Csak a tanult jutsukra hagyatkozhattam, de ha Sasuke Chidori-val támad, akkor az ellen semmit sem érnek a víz alapú technikáim. Ráadásul neki még ott van a Sharingan is. A legjobb ellenfél, akit csak kaphattam…
De most már késő.
Előkaptam egy kunai-t es szinte előrobbantam eddigi rejtekhelyemről, Sasuke felé tartva. Reménykedtem, hogy a gyorsaságom nagyjából egy szinten van az övével, de még van mit fejlesztenem rajta. Ugyanis mire odaértem volna, ahol ő állt, máris a hátam mögött termett.
Úgy látszik, nem hagysz más lehetőséget… - hallottam, még mielőtt nekicsapódtam volna egy fának. Érződött a támadásban, hogy nem akar nagyobb kárt okozni, csak annyit, amitől megoldódik a nyelvem. De ahhoz korábban kéne felkelnie. A becsapódás kicsit összerázta a fejem, így csak homályosan láttam, de annyit ki tudtam venni, hogy éppen kézpecséteket formál. Aztán…
Katon: Housenka no jutsu! – alig volt időm reagálni, így csak nehezen tudtam elkerülni a tűzgömböket., de rögtön utána máris egy újabb jutsu:
Katon: Goukakyuu no jutsu!
Suiton: Suryuudan no jutsu! – én egy másodperccel később kiáltottam el magam, de a hatalmas vízsárkány könnyen elintézte a tűzgolyót.
Egy újabb jutsu kézjeleit kezdtem formálni, mikor egy szikrázó kard állt bele a vállamba, hozzászegezve a mögöttem álló fához, én pedig felkiáltottam a fájdalomtól.
Mondd el, hogy merre találom Itachi-t – Sasuke ott állt előttem, és a kardmarkolatot fogta.
Majd…leszek…olyan…hülye…mi? – vigyorogtam a képébe, miközben egy vércsík indult lefelé a szám sarkából. Ijesztő volt egy kicsit a Sharinganos szemébe nézni, de álltam a tekintetét, mert tudatosítani szerettem volna benne, hogy egyáltalán nem félek. Összevonta szemöldökét és baljóslatúan nézett. Én még mindig vigyorogtam, bár halvány, hupilila dunsztom sincs, hogy miért. Erre ő felemelte a bal kezét és a Chidori máris ott zizegett a kezében, engem majdnem megsüketítve.
Nem, tudtam, hogy most csak meg akar-e félemlíteni vagy komolyan gondolja, de nem is fogom megtudni, ugyanis a sűrűből hirtelen elővágódott egy báb, ami még Sasuke-t is meglepte, így még a Sharingan-nal is alig tudott elugrani. Persze a kardját is vitte magával, kirántva a fából és a vállamból.
A hirtelen megszűnt tartóerő hiányában térdre estem, eközben Sasuke a báb támadását cselezte ki sorra. Végül aztán megállt, pont abban a pillanatban, mikor a báb.
Úgy tűnik, itt nem tudok meg semmit Itachi-ról… - azzal eltűnt a szemem elől. Ugyanakkor a báb is semmivé foszlott és Sasori landolt mellettem. Az elmúlt napokban alig láttam, mióta elrohantam tőle.
Mit művelsz? Meg akarsz halni? – összerázkódtam a számonkérő hangtól. – Éppen, mikor együtt lehetnénk? – na, erre köpni-nyelni nem tudtam.
Együtt lenni? 3 napig jó, ha egyszer láttalak! És így akarsz te együtt lenni?! – emeltem fel a hangom. – különben is, megszoktam már, hogy csak szórakozol velem!!
Te meg miről beszélsz?
Hát…arról a csókról! Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha bármit is jelentett volna neked!
De hiszen te jelentesz nekem mindent… - elvörösödtem, és nem tudtam, hogy hihetek-e neki.
Két ujja közé fogta az államat és felemelte a fejem, miközben letörölte a vért. Félve emeltem fel a tekintetemet, hogy a szemébe nézzek, de elakadt a szavam,attól, amit láttam a szemében.
Még vörösebb lettem és lehunytam a szemem, ő pedig megcsókolt. És ez nem csak egy másodpercig tartó csók volt, mint a legutóbbi…
Közelebb húzódtam hozzá és a jobb kezemmel átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra fonta karjait. Úgy éreztem, mintha egy egész élet elszállt volna, és talán a végtelenségig így maradtunk volna, ha valaki meg nem zavar minket.
Khm…bocsika. – ijedten ugrottunk szét és néztünk Mieko-ra, aki bocsánatkérően mosolygott ránk. Éreztem, hogy lángol az arcom a szégyentől. – Yumi, úgy látom te összetalálkoztál valakivel. – sétált oda hozzám, a kezét a seb fölé tartva elkezdte gyógyítani.
Igen, belefutottam Sasuke-ba.
Ó. – válaszolta mindent értve.
Az ott…fekete tűz? – törte meg a csendet Sasori.,miközben rákezdett az eső. Mieko épp végzett a sérülésemmel, így mindketten érdeklődve fordulhattunk az adott irányba. Elkerekedett a szemem a döbbenettől. Tőlünk északra egy hatalmas sávban fekete lánggal égett az erdő, és a villámok se kerülték el azt a helyet. Mieko-val egyszerre szólaltunk meg:
Amaterasu. – és mindkettőnk fejében a kérdés született meg, hogy mi kényszeríthette rá Itachi-t az Amatereasu használatára? De rögtön tudtuk is a választ: Uchiha Sasuke.