Chapter three

Edward csak tátogni tudott a hirtelen érkezett döbbenettől, amitől szája kiszáradt, ezért nyelvével megnedvesítette ajkait. Erre a mozdulatra a páncél, egy pogácsát nyújtott felé.
- Te is kérsz?
Ezzel az abszolút jóindulatú, röpke kis kérdéssel Ednek teljesen betelt a pohár, sőt, még túl is csordult; először csak debil nevetgélést hallatott, ami lassan tébolyult kacajjá torzult, hogy ujjával a páncél felé mutogatva az ablak felé rohanjon, és teljes lendülettel kivesse magát rajta.

A fogadós asszony, Pinako néni épp a verandát söprögette, amikor tőle majd' egy méterre Edo csapódott a poros talajra. Az anyó, egy arcrezdülés nélkül szemlélte, amint a szőkeség nagy nehezen négykézlábra, majd talpra áll és leveregeti ruhájáról a koszt.
- Még jó, hogy a földszinten van a szobád.
- Egy páncél ül az ágyamon… - nyögött Ed.
- És ez olyan nagy bűn? – kérdezte az anyó.
- DE ESZIK! – ordított fel a fiú kínjában.
- Hát, ha éhes, akkor egyen… ha kéred, akkor majd neked is készítek valami harapnivalót.
Ed erre már nem tudott mit mondani, hitetlenkedve lépett az anyó mellé és ráült a szemetes lapátra.
- Hahó, Ed! – hajolt ki a páncél az ablakon, ezúttal a feje nélkül. – Nem jössz be? Hagytam neked pogácsát!
Az említett kétségbeesetten kérlelő tekintettel nézett fel a nénire.
- Na, menj már! – szólt rá a fiúra. – Így legalább nem kell fáradnom a sütögetéssel.
A fiú, összeesküvést érzett… na, meg önmagát áldozati báránynak. Nehézkes léptekkel elkullogott a szobája ajtajáig, ott megállt, vett egy nagy levegőt és a kilincset lenyomva, belépett a helyiségbe.
A harci páncél, addigra visszaült, feje az ágy szélén pihent. Edward véreresre duzzadt szeme, reszketve fürkészte a fekete lyukat.
- Gyere, segíts! – szólt a hatalmas fém halom, és hívogatóan intett Ednek, aki már ekkor az idegösszeomlás szélén állt és komolyan tervezgette, hogy inkább haza megy. Lassú, kissé határozatlan léptekkel közelíteni kezdett felé, majd egészen rövid idő múlva már ott is állt előtte.
Görcsösen rángatózó kezeivel megfogta a nyak nyílásának szélét, és belehajolt; feketeséget látott mozgolódni a mélyben, ami hirtelen egy arccá formálódott; két hatalmas szem, vigyorgó száj, pisze orr.
Ed meg sem tudott szólalni, csak farkasszemet nézett a homályos arccal, ami egy gyors mozdulattal feljebb lendült és…
- Bu!
Edwardból feltört egy eddig mélyen elnyomott kislányos sikoly, és egy menekülő mozdulat, ami inkább hasonlított a Hattyúk tava egyik tánclépésére, majd rálépett valamire, ami a talpa alatt gurulni kezdett és háttal neki vágódott a falnak.

*

- Mikor ébred fel?
- Nem tudom, nagyon beverte a fejét.
- Háh, látszik, hogy nem változol… ez veled született betegség? De talán szándékosan csináltad.
- Micsoda? Ez most, hogy jön ide? Mármint… nem!
- Ugyan már, biztos féltékeny vagy rá.
- És mégis mire legyek féltékeny? Arra, hogy olyan kicsi, hogy még a kilincset sem éri fel?
„Ezek meg miről beszélnek?"
- Hehe… ebben van igazság, de igazából csak arra céloztam, hogy szánt szándékkal ejtetted el a csavarhúzódat a szobában, hogy aztán elessen, munkaképtelen legyen és, hogy végül kénytelen legyelek visszavenni téged. – hadarta valaki ismerős hangon.
- Hello, Conan! – gúnyolódott egy női hang. - Erre mind magadtól jöttél rá? Süllyedj el, Roy!
- Már megtettem, amikor alkalmazni akartalak téged!
„Fejezzétek már be!"
- Te szemét! – a női hang tulajdonosa Edre támaszkodva Roy felé hajolt. - Hogy nem sül le a bőr a képedről…
„Ah… ez kellemes…"
- Inkább neked!
- Mégis miért? – kérdezte fennhangon a női hang, majd apró, meglepett sikoly és lerántotta kezét Ed legkényesebb testrészéről, ami már éledezni kezdett a tenyere alatt. – A-asszem… nekem most mennem kell! – és sietős léptekkel kiviharzott, majd hangosan bevágta maga mögött az ajtót.

Winry vérvörös arccal, lihegve támaszkodott a falnak. El sem tudta képzelni; hogy lehetett olyan figyelmetlen, hogy egy félájultan fekvő emberre támaszkodjon… Ráadásul „oda".
Pár perccel később árnyékként követte Pinako nénit, amit az öregasszony egy idő után megunt.

– Esetleg szeretnél valamit? - förmedt rá a lányra harminc perc múlva.
- ÖÖhm… ööööö…
- Még valamit a hölgynek? – csipkelődött az idős hölgy.
- Milyenvoltnekedazelsőeerotikusélményed? – hadarta a lány teljes zavarban, vörösen izzó fejjel.
- Na, mi van? Túl sok volt a pálinka?
- Hát, ööö… izé… - dadogott a lány. Egyszerűen nem bírta megismételni.
- Óh, már értelek! – mosolygott a néni kedvesen. – Megjött az első menzeszed?
- Nem! – jött zavarba a lány. – Vagyis hogy… első… de nem ilyen téren…
- Oh… az első csók… - ragyogott a néni arca. – Én már nem is emlékszem, hogy nekem milyen volt… talán ha rendszeresen szedném a memóriajavító gyógyszeremet… de hát, ha egyszer nem emlékszem, hogy hova tettem…
- Nagyi… - vágott közbe a szöszi.
- Oh, bocsánat… szóval… Herpeszes volt a fiú, és elkaptad te is?
- Neeem!
- Akkor mi van? – csattant fel az idős hölgy.
- Letaperoltam egy vadidegen fiú péniszét! – ordított a lány türelmetlenül és kétségbeesetten.
- A helyiségben néma csend lett, az előtérben ülő vendégek kistányér méretűre kerekedett szemekkel bámultak Winry-re, aki érezte, hogy egyre mélyebbre süllyed.
- Ezt talán nem itt kellene megbeszélnünk. – szólt halkan, döbbenten a néni. – Mellesleg rossz a padló, ahol állsz, be ne szakadjon alattad.
De a figyelmeztetés túl későn érkezett, a lány addigra már a pincében ücsörgött egy rakás törött padlódeszka és poros kacaton.
- Jól vagy, kicsim? – kiabált le a néni tollseprűvel a kezében.
- Temess el! – szólt gyászos hangon a megszégyenült leányzó.

Éppen ekkor lépett az előtérbe Roy, pajkos tekintetét végig hordozta a helyiségen, majd megállapodott a padló közepén tátongó lyukon, mellé sétált, és egy rövidke kérdést szegezett a néninek.
- Mi történ itt?
- Mégis, fiam… szerinted?
A férfi színpadiasan a lyuk fölé hajolt, belenézett, és elkiáltotta magát.
- Bálnát fogtál, öreganyám!
- Tudod ki bálna? – csapódott ki egy lángoszlop a mélyből.
- Tévedtem… - mosolygott kínosan a férfi. – Ez nem bálna, hanem sárkány. Most már tudom, hogy hogyan úszod meg olyan olcsón a téli fűtésszezont.

A néni ekkor elegánsan letette a kezéből a poharat, amit épp tisztogatott, és Roy szemébe nézett.
- Nos, fiacskám szögezzünk le pár dolgot. – és egy tál pitét tolt a férfi elé, aki azonnal vett belőle. - Egy. Nem vagyok semmilyen anyád… ha a rokonságomban állnál, letagadnám, hogy ismerlek. Kettő. A fűtés máshonnan jön. Tudod… hisz itt van mellettünk a városi ravatalozó, és minden télen sok hajléktalan fagy meg a nagy hidegben, temetés híján pedig elhamvasztják őket. Egészen tavaszig jön az ingyen fűtés.

Roy erre nem tudott mit mondani, túl morbidnak tartotta ezt az egészet, de legalább ez megmagyarázza, hogy miért kísért olyan sok szellem a fogadóban. Viszont elcsodálkozott, hogy milyen dörzsölt az öreglány.

- És ízlik-e a sütemény?
- Ahm… - hümmögött Roy, majd lenyelte a falatot. – Nagyon ízlik, mi a titkos hozzávaló?
- Nincs itt semmiféle titkos hozzávaló. Ezt is a szerencsétlen fagy halott hajléktalanoknak köszönhetjük.
- Csak nem őket dolgoztatta az almaszüreten?
- Áh, nem… csak ugye a télen felhalmozódott hamvakat sem lehet olyan sokáig tárolgatni… Vízzel keverve szépen kiszórjuk az almásba. Jobb, mint akármelyik műtrágya.

Roy torkán megakadt a sokadik pite, majd süteménnyel teli szájjal gyorsan elköszönt és kiviharzott a fogadóból. A legelső bokorba bevágódott, és száját nagyra tátva megtrágyázta a dísznövényt, de ennek nem mindenki örült. A bokorból egy szakadt ruhájú, idősebb ember ordított rá.
- Hé! Itt laknak! – Flame szemei elkerekedtek és valami átsuhant az agyán. „Télen ez is meg fog fagyni."
Így hát karon ragadta a férfit és magával cipelte a szalonjába.
- Nem fogom hagyni, hogy magából is pite legyen!