Madárcsicsergős reggelre virradt a következő nap is. Ugyan úgy, mint az az előtti, és az azt megelőző ötvenvalahány. Ed, párnáját a fejére szorítva feküdt az ágyon, és próbált tovább aludni… mondjuk úgy hatig… vagy hétig… ha már kilencig lehetetlenség. Ugyanis azok az átkozott madarak már hajnali fél négy óta úgy csiripeltek - vagyis inkább üvöltöztek - hogy ember, ép ésszel ki nem bírja, aztán öt körül beindul az élet a városban, ami csilingeléssel, csörömpöléssel, kiáltásokkal és minden féle hangokkal jár. A zajszint ilyenkor már a halálos dózis határát verdeste Ed számára. De ez még nem volt elég. A finálé még mindig váratott magára, de előtte a szálló - nem állandó - vendégei kezdték meg a folyosón való mászkálást, és az artikulálatlan Jó reggeltezést vérlázítóan ordítozni… de kínozzuk csak tovább kedvenc mélynövésű szöszinket, Winry, dobhártyaszaggató vinnyogásával, ami még a földszinti hallból is felhallatszódott. Háromnegyed hatkor Alphonse is felébredt a páncélban, amiből borzasztó nyikorgás közepette kimászott, hogy padlórezgető trappolással feltépje az olajozatlan ajtót és jó hangosan becsapja maga mögött és a szívmelengetőnek nem nevezhető szokásos kis reggeli párbeszédet lebonyolítsa a két szállótulajdonos boszorkánnyal.
- Jó reggelt Winry, Pinako néni! - szűrődött be minden egyes mondat lentről.
- Jó reggelt Al! Hogy aludtál? - kérdezte fejhangon visítva Winry.
- Köszönöm, jól! - válaszolta teli torokból üvöltve Alphonse.
- Kérsz reggelit? - csengett Pinako néni mézes-mázos öreg hangja.
- Hát perszeeeeee! - vonyította a bádoglakó.
- Akkor foglalj helyet és készítek neked valamit. - kínálta hellyel a fiút az öreglány.
Szék recsegése, és az ülőalkalmatosság szálkás fa lábának súrlódása a termeszes fa padlón, Winry visongó nevetgélése, ajtónyikorgás, az ablakok zörgése, vendég érkezése, ismét Winry hangja, majd az újonnan érkezett elkalauzolása után, aki természetesen Ed szobája előtt is elrobogott, megkezdődött a végjáték. Edward ilyenkor már dülledt, véreres szemmel, fogcsikorgatva szorította a takaróját is a fejére, tetemes mennyiségű oxigéntől megfosztva magát - felhangzott az ominózus kérdés, amit már betéve tudott.
- Ed még alszik? - hallatszódott Winry nyálkás bugyborékolása.
- Szerintem már ébredezik. - érkezett Al, gyerekesen öblös hangorkánja.
- Akkor kérlek, vidd fel neki ezt - üvegcsörömpölés - Biztosan örülni fog neki!
„Örül a halál" - Ednél beindult a gondolkodás bonyolult menete. A végkifejlet, lendületes trappolással közeledet felé, majd…
- Szép, jó reggelt Eeeeed! - csámpázott végig gerendagyilkos léptekkel a tapintatlanság szőke démona. - Jól aludtál?
„ Hát persze, mert jó aludni, miközben az ocsmány hangodat hallani az egész országban már korareggel!"
- Hoztam neked reggelit! - ismét üvegcsörömpölés.
„Vajon mikor zúdul a nyakamba az a borzalmas mennyiségű üvegszilánk?"
- Köszönöm, Winry… végre valami jót is cselekedtél ma reggel!
- Jaj, Ed, te olyan vicces vagy - hahotázott a lány - De jobban tennéd, ha - a függöny széthúzásának kellemetlen kaparó hangja - Végre lehúznád a fejedről a takarót - az említett ágynemű erőszakos rángatása, ami sikeresen le is csusszant Ed kócos fejéről.
- Ááááááh! Ezt most miért kellett? - ordított fel Edward, szemeire tapasztott keze mögül.
- De hát már negyed hét van! A végén még el fogsz késni a munkából!
- De hát már hányszor elmondtam, hogy csak tízkor nyit ki a szalon! A végén még meg terhelnéd az agyad, ha ezt megjegyeznéd…
- Hát ez a hála? - csattant fel dühösen a szőke lány. - Ezek után ne is számíts rá, hogy ágyba hozom neked a reggelit!
- Mert mintha valaha kértem is volna ilyesmit…
- Bunkó! - csapta be maga után az ajtót a szőke ördög, hogy az ajtókeret feletti vakolat szép lassan megrepedt és diszkréten lezúdult a parkettára.
- Én meg Ed… - mormogott a szőke fiú, miután a kis házisárkány végre kiment a szobájából.

A fennmaradó időben Ed, a plafont szuggerálta, remélve, hogy ráomlik. Miután végre elhagyta a rémségek - Winry és Al - kicsiny szállóját, a szalonba menet összetalálkozott kedvencnek éppen nem nevezhető főnökével, a férfival, aki úgy hívtak, hogy…
- Roy… te girhes gebe, már megint veled kell utaznom? - köszöntötte Ed rekedt hangon, miközben felugrottak a villamosra.
- Neked is tündöklően, gyönyörű, szép, jó reggelt, kedves alkalmazott, Edward! - duruzsolta a fekete hajú. - Vigyázz mit mondasz, mert még a végén a vécét fogod pucolni.
- Hát, ha neked meg felel, hogy a fejedet használom hozzá, akkor nekem tökéletesen megfelel. - vigyorodott el a szöszi, miközben Roy, feltűnően kócos fejét vizslatta. - Látom ma reggel sem fogott rajtad a fésű.
- Én meg hadd ne mondjam, hogy mihez fogom használni a te fejedet, ha még egyszer szóvá teszed a frizurámat. - nézett ki morogva az ablakon Mustang.
Ed elnevette magát.
- Na, ne ijesztgess! Mégis mi történt veled? - faggatta Ed, immár jókedvűen. - Macskával vakartad a tetves fejedet? - nevetett fel ismét?
- Ha-ha-ha… mondhatom, nagyon vicces - zörögte Roy még mindig az ablakon kibámulva. - De ha annyira érdekel, elmondhatom. - kinyújtózott a kényelmetlen ülésen és büszke fejjel Ed arcába bámult. - Az éjjel hazavittem egy szőke vadmacskát.
- Höh… elvitte a cica a fésűjét? - gúnyolódott Ed. - Na, és mondd, csak nem Jean volt az a szőke vadmacska?
- Gúnyolódj, csak, ha akarsz… de legalább nekem jobb éjszakám volt, mint neked. - célozgatott Ed nyúzott képére, és kipirosodott, táskás-karikás szemeire.
- Ha tudni akarod… én is ki fogtam egy szőke cicust… jobban mondva kettőt. - ennél a résznél leolvadt Roy arcáról a vigyor. - Az egyik nálam töltötte az éjszakát, jó hangosan nyikorgott, a másik reggel törte rám a szobám ajtaját, és lerángatta rólam a takarót.
- Piszok mázlista… akarom mondani… nem vagy te túl fiatal ehhez? - komolyodott el Roy.
- Látom, neked mindig csak egy dolgon jár az eszed… ennyi erővel akár egy bordélyba is mehettem volna dolgozni. - csipkelődött Ed. - Az nyikorgós Alphonse volt, tudod, az a kis potyautas, aki a páncélban utazott, nem volt szívem kitenni az utcára, így hát megmondtam neki, ha a páncélban alszik, akkor maradhat. A másik pedig Winry volt, berúgta az ajtót, hozzám vágta a reggelit, a vinnyogásával megölte egy újabb idegszálamat és letépte rólam a takarót, hogy ébredjek fel.
Roy, aki eddig némán hallgatta a kis monológot, most hangos kacagásban tört ki. Még szerencse, hogy Ed vele volt, különben elfelejtett volna leszállni, amit a szöszi nem is bánt volna annyira.
Ezek után, a nap hátralevő része úgy vánszorgott, mint egy idegzsábás éti csiga, egészen fél tizenegyig, amikor is bejött egy feltűnő, narancssárga hajú fiú, aki egy szemöldök piercinget szeretett volna készíttetni. Persze Ed, az üzlet hátsó részében, a függöny mögött bóbiskolt, amikor Roy, a visszajáró pénzzel a kezében odaszólt neki.
- Munka van, Edo fiú! Egy szemöldökszúrás lesz!
- Máris megyek! - hallatszódott egy elnyújtott nyávogásszerű felelet, majd, mint egy öregember, összenőtt szemekkel előtápászkodott és egy határozott fejmozdulattal az egyik szék felé intett a srácnak.
- Dobd le magad, én összeszedem az eszközöket - pár lépés után megállt és odaszólt főnökének. - Ne vigyorogj Mustang, úgy emlékszem, neked még függőben van valami! - majd tovább csoszogott.

- Félsz? - kérdezte a fiút, mielőtt nekilátott volna bárminemű szúrásnak.
- Nem igazán, csak az zavar, hogy már percek óta fogdosod a mellbim… - mondatát nem tudta befejezni, mivel a mélynövésű, egy bőrszíjat nyomott a szájába.
- Harapj rá, ha fáj…
- Ugye nem a farkadat adtad a szájába, Edo? - gúnyolódott a pult mögül Roy.
- Kussolj Mustang.
- Kussolnék én, de akkor nem vennéd észre, hogy a vendég szemöldöke helyett a mellbimbóját szúrod épp…
Ed megdermedt a mozdulatban, homlokára verejtékcseppek gyűltek, nyelt egyet, miközben lassan a narancssárga hajú srác arcába nézett.
- Bocsi… - cincogta rekedt hangon.
Roy kárörvendően felkacagott, majd diszkréten hátravonult a függöny mögé.
- Hát… ööö… izéé… hogy is mondjam… ha szeretnéd, akkor visszatérítjük a piercing teljes árát… ééés…
- Hagyd csak, ez is tökéletesen megfelel - hajolt Edward arcába a fiú. - Másképp is jóváteheted… - megnyalta ajkait, miközben végig mérte a szöszi testét végül megállt egy ponton, miután jól szemügyre vette, ismét Ed arcába bámult, mire az falfehér szoborrá dermedt.
-Bo-bo-bocsi… - hangját egy hat éves kislány is megirigyelhette volna. - De még nem töltöttem be a tizennyolcat se… és különben sem… szóval…
A narancssárga hajú, meglepődött, majd zavarba jött.
- Én bocs… nem tudtam…
- Semmi gond… - ám ezt Ed nem gondolta komolyan. „Nem gond? Már hogyne lenne gond, amikor ez a faszi rám indult?"
A lekoptatott fiú gyors léptekkel kiviharzott a helyiségből, és megfogadta, hogy messzire elkerüli ezt a helyet, amikor Jean megjelent az ajtóban.
- Nem tudtam, hogy effajta szolgáltatásokat is nyújtunk a belépő vendégeknek. Randira hívott? - nézett a távolodó alak után. - Jó a segge… - szólt cigivel a szájában. - Én is olyan segget akarok…
- Talán elkezdhetnél gyúrni. - köszöntötte a férfit Roy. - Az se az utcán találta…
- Neked is, szia, Roy… Ed. - biccentett a továbbra is döbbent szöszinek.
- Hát ilyenkor kell munkába jönni?
- Nyugi van, csődör… annyira lefáradtam tegnap este, különben sincs ember, aki idejönne.
- Akkor mégis, szerinted, mi volt itt az, az előbbi fazon? Délibáb? Tömeges hallucináció? Szellem? Ember, ha így folytatod, kénytelen leszek megválni tőled…
- Jaj, Roy, te akkor sem rúgnál ki, ha kiderülne rólam, hogy ha kiderülne rólam, hogy gyilkossági kísérletet tervezek ellened.
- Hé! Jean… mit is csináltál tegnap este? - kérdezett közbe Ed úgy, mintha Havoc-kal töltötte volna az estét, csak nem emlékezne az eseményekre.
- Hát… asszem, egy dögös kis feketével múlattam az időt… igen…
Ed meglepődött.
- Szóval akkor tényleg Roy-jal voltál…
- Miről beszélsz, te korcs? Még, hogy ezzel a gnómmal? Na, ne nevettess… - fakadt ki az emlegetett.
- Hát te beszéltél nekem, minden féle „szőke vadmacskáról", azután pedig Jean jött a „dögös feketével".
Roy totál ledöbbent, és teljesen hülyének nézte Edwardot.
- Hát, ha annyira tudni akarod, akkor Rizával voltam! Ezt a balekot - bökött Jean-ra. - Ezt a balekot pedig még kiscicának sem nevezném… nemhogy vadmacskának!
- Hát akkor egy véleményen vagyunk - húzta fel az orrát Jean. - Te még messziről sem vagy dögös… na… várjunk csak… - hirtelen megakadt a beszéde, és mintha visszatekerte volna képzeletben az elhangzottakat. - Te… te… teeeeeee… elcsábítottad tőlem Rizát?
- Csábítani? Nem kellett csábítani, jött magától is, amikor felajánlottam, hogy elhívlak téged is…
- Te szemééét. - Jean gondolatban különféle középkori kínzások alá vetette Royt. - Miért kell folyton elhalásznod előlem minden nőt? Te aljas…

A fények kialszanak, a hangok elnémulnak, majd középen felkapcsolódik egy reflektor és megjelenik egy sötét alak… helyett Jean Havoc, akinek vörösen izzó szemei és tébolyult kacaja baljóslatúvá tette, az amúgy is borzongató hatást.
- Rettegj, Roy Mustang… te göthös bányaló! Bosszúm lesújt… nem is… mert az átkom… áh… tök mindegy. - vakarta meg tarkóját, majd folytatta. - Végzeted közeledik, te szoknyapecér…
- Jól van Jean… munka van… - szakította félbe az átok és a bosszú alanya.
- Hogy mi? - lepődött meg Havoc.
- Vendég érkezett. - folytatta Edo.
- Akkor miért nem Roy foglalkozik vele?
- Mert Roy, Rizával telefonál már egy fél órája…
- Te átkozott! - fakadt ki Jean, patakzó könnyekkel, ökölbe szorított kezével, mintha csak Royt fojtogatná.