Fények lekapcsolva, a díszlet tökéletes, mindenki a helyére, a kamera forog, és… 3… 2… 1…

- Köszöntök mindenkit, ez itt aaaaaaaa… - zengi egy mélyen búgó hang, majd felvillan egy neon sárga felirat. - Jean Havoc shoooow!

Középen felkapcsolódik a szokásos reflektor, és feltűnik kikosarazott műsorvezetőnk, aki először elővesz egy doboz cigit, egy szálat a szájába vesz, meggyújtja, beleszív egy jó nagyot, kifújja, egy másodpercig eltűnődik, majd nekikezd.

- Nos, ez a kis extra show műsor azért jött létre, hogy bosszút álljak, minden egyes kárba veszett randevúmért, amit egy túl kanos, vén csatalónak köszönhetek.

Sugdolózás, és értetlen hangok a nézőtérről.

- Egyszerűbben fogalmazok, hogy bizonyos alulfejlett törpék is megértsék…

- Ki olyan kicsi, hogy beleragad a cipő talpába, ha rálépnek? - hallatszik egy ingerült kiáltás a tömegből, majd…
- Jaj, Ed - közben kuncogás más irányból. - Csendesedj el! Ne legyél már ennyire gyerekes.
- Mert aki egy páncélban potyázik, az nem gyerekes? - érkezik a suttogás formájában a szemrehányó válasz.

- Khm… szóval, rengeteg randim volt már, potenciális - legalábbis annak tűnő - feleség jelölt hölgyekkel… ami végül teljesen befuccsolt, mert lecsapták a kezemről. Illetve lecsapta, egy bizonyos ember, és elhatároztam, hogy bosszút állok, minden egyes elveszett rózsaszálért.

Elérzékenyült, női sóhajok.
- Hogy milyen édes ez a Jean!
- Nem is értem, hogy miért hagyták ott…
Majd…
- Hölgyeim, tőlem nem csak egy szálat, de egy egész csokrot is kapnak, ha eljönnek velem egy kellemes sétára…

- Rooooy! Teee… chh… EZ AZ ÉN MŰSOROM, NE AKAR MÉG ITT IS A KÖZÉPPONTBAN LENNI! - ordítja összezárt fogakkal Jean, majd lenyugszik és rágyújt egy újabb cigire. - Szóval, aki nélkül nem lenne teljes ez a show műsor, az nem más, mint ez a szoknyapecér-paci, Roy Mustang.

Hangos taps, fütyülés, éljenzés, és fellép a színpadra az előbb megnevezett személy, aki karjait felemelve fogadja a lelkes üdvözlést.

- Köszönöm… köszönöm mindenkinek… - előhúz egy köteg névjegykártyának tűnő papírt, majd szétszórja a közönség soraiban. - Akinek kell a telefonszámom és egyéb elérhetőségem, az itt mindent megtalál. Köszönöm… - majd Havoc-hoz fordul. - Nem gáz, hogy a te műsorodban én vagyok a népszerűbb és nem te?
- Mert egy gátlástalan kéjenc vagy. - morogja borús arccal Jean, majd ismét átveszi a műsorvezetést. - Akkor most térjünk vissza a témához, és nézzük is meg a következő részt, melyben jól kibabrálok veled.
- Muszáj ezt? - húzza a száját Roy.
- Igen, muszáj… - terül el egy ördögi vigyor Havoc arcán.

**

Ismét egy újabb reggel, egy újabb fárasztó este után. Fél kilencnél állnak az óra mutatói, de Jean Havoc még csak most nyitja ki vastagon csipás szemeit, hogy elinduljon dolgozni.
- Picsába… már megint el fogok késni… - mormog az orra alatt, hogy tudatosítsa magában a tényt.
Miután gyorsan - durván másfél óra alatt - összekapta magát, elindult a Shamballa Tattoo felé, ami úgy egy laza harminc perc gyalog, mert, hogy Jean-ünk szerencséje nem az igazi, és most is egyetlen perccel késte le a buszt.
Miután belépett az ajtón, egy kellemes csilingelés fogadta, mert a többiektől ezt nem várhatta el, miután Ed, valaki nyelvében merült el, vagyis, inkább annak az átszúrásában, Roy pedig a pénzt számolgatta a kasszában.
- Nektek is jó reggelt! - köszönt oda mellékesen, nem mintha várt volna bárminemű választ.
- Nyolcvanhat ezerkétszáz negyvenkettő... őőő… basszus, Jean, most miattad eltévesztettem a számolást.
- Beléd is, Roy…
A fekete hajú, az órára pillantott.
- Már megint, vagy két órát késtél…
- Most mit tegyek, ha egyszer előttem ment el a busz?
- Nem laksz olyan messze.
- Sajnálom, de tegnap este, kicsit kiborultam, amikor a virágárus lány közölte velem, hogy miattad szakít velem… aztán bánatomban megittam két üveg, teafüves vodkát, és egy olcsó szajhánál kötöttem ki…
- Nocsak…
-… de van egy sejtésem, hogy estére már az is miattad lesz elfoglalt…
- Hát, nem garantálom, tudod nekem nincs szükségem az efféle nők társaságára. - mosolyodott el gonoszul Roy és tovább számolgatta a pénzt.
- Gebedj meg! - mordult rá a szőke, aki egy szál cigit keresett a zsebeiben.
- Rendben… de előbb hozhatnál nekem egy kávét a szomszédból. - Jean mérges horkantására, felnézett és folytatta. - Na, jól van, hozhatsz magadnak te is.

Havoc dühösen trappolt át a szemközti kávézóba, kezében egy termosszal. A csinos kis üzletbe lépve, egy kellemes csengettyű hangja fogadta, valahonnan a feje felől. Elmosolyodott, miközben a levegőbe szimatolt. Szerette a kávé illatát. Odalépett a pulthoz, egy középkorú nő mellé, aki elmélyülten beszélgetett a pincérkisasszonnyal.
-… és már három napja, lázas, és megy a hasa, szegény gyereknek… - sopánkodott, a középkorú hölgy, kezében egy kosárral.
- Borzalmas - válaszolt a pincérnő. - Az unokaöcsém is ugyan ebben szenved. Lehet, hogy valami vírus terjeng a városban.
Ekkor Jeannak olyan ötlete támadt, amitől teljesen beindult bosszúálló fantáziája és csak a pincérnő szólongatása hozta vissza őt a jelenbe.
- Elnézést, uram! Uram… kérem, nyomja el a cigarettáját!
- Hogy… mi? - dadogott a szőke férfi, majd magához térve elnyomta a csikket egy hamutálban és gyorsan leadta a rendelést. Öt perc múlva, már a az utca túloldala felé rohant…

- Tessék, srácok… mehh-ghoztam ah… a kávét… - lihegett, haja nedvesen tapadt hozzá a homlokához.
- Mi tartott ilyen sokáig? - vetette oda Roy, fel sem nézve a kasszából.
- Elromlott a kávédaráló… - fújta ki magát Jean.
- Aham… bögrét hátul találsz.
„Királysáááág! Hamarosan kanca lesz a csődörből."

Jean Havoc izgatottan csörömpölt a termosz tetejével és a három bögrével, majd enyhén remegő kézzel vitte ki a kávékat.
- Na, akkor koccintsunk! - emelte poharát Ed.
- De hát kávéval nem szokás koccintani. - vonta fel szemöldökét Roy.
- Ez most egy különleges alkalom.
- Miért is?
- Mert Jeannak sikerült tizenöt percen belül valamit elintézni.
Roy és Ed hangosan felkacagtak és összeütötték bögréjüket.
- Te kis pondró. - morgott lüktető érrel a fején Havoc, miközben kávéscsészéje oldala már repedezett gyilkos szorításától, majd sértődötten, ám elégedetten elvonult a függöny mögé.

Roy keze alatt halkan zizegve készülődött egy gyönyörű tetoválás, ami két, hínár közt úszkáló koi-t, és hulló, cseresznyevirág szirmokat ábrázolt. Már két órája dolgozott a vendége hátán, aki harmadik alkalommal jött vissza, hogy végre befejezze a tetoválását. Épp a halakat színezte, amikor erős hascsikarás kezdte gyötörni. Kiverte a víz, és keze meg remegett.
- Rendben, Maes, mára legyen ennyi, különben jövő hétre nem gyógyul meg a bőröd. Miközben a szemüveges férfi felállt a székből, a vigyorgó Jean-ra bízta a vendég bőrének lekezelését, és az anyagiakat, majd villámgyors léptekkel megrohamozta a mellékhelyiséget, ahonnan legalább negyven perc múlva jött csak vissza.

- Borzalmas… biztosan volt valami a kávéban. - dörzsölte hasát Roy.
- De hát nekünk semmi bajunk nincs tőle. - válaszolt nehezen megtartott pókerarccal Jean. - Túl érzékeny a gyomrod.
- Ja, persze… tudom, hogy te voltál.
- Hát ilyesmit nézel ki belőlem? - kérdezte ártatlan arccal Havoc.
- Végül is… te még egy nőt sem tudsz megtartani, nem hogy hashajtót csempéssz a kávémba. - somolygott Roy.
- Na, fogadjunk, hogy találok valakit, akit nem tudsz elszedni tőlem!
- Rendben, ha én nyerek, hozzád költözik Ed, egy, teljes, hónapra. - nyújtotta a kezét Roy.
- De ha én, akkor egy életre abbahagyod a nőzést! - fogadta el Mustang jobbját, Jean.
- Ne kérj tőlem lehetetlent… - kezdte volna Roy, de hangos korgás hallatszódott a hasa felől, ami rémült vécé rohamra késztette. - EEEEEEEED! Nyisd ki! Kérlek! - dörömböl az ajtón.
- Nem lehet… nekem is kell a vécé… menj át a kávézóba! - hallatszódott Ed nyöszörgő hangja a legkisebb helyiségből.
Roy, egy kétségbeesett próbálkozást tett, az említett helyen, ám a végzete utol érte, pont a kávézó kellős közepén, csúcsforgalom idején. Jött, aminek jönnie kellett. Hangosan felzokogott, amikor látta, hogy legalább öten-hatan állnak a vécé előtt. Nem bírta tovább… igen, ott, legalább ötven ember szemeláttára.

A fények kialszanak, felizzik egy reflektor, és középen feltűnik egy sötét alak.
- Igen, Jean Havoc ismét megcsinálta. - gúnyos kis nevetgélése, kárörvendő, beteges hahotázássá fajult. Kirobbanó örömét, egy elgyötört hang szakította félbe.
- Öhm… hol van Roy? - kérdezte Ed. - Szabad a vécé… bár, nem ajánlom neki, hogy most rögtön bemenjen.
Ezek hallatán Jean, a röhögéstől félholtan rogyott a földre.