Chapter 7

Fények lekapcsolva, a díszlet tökéletes, mindenki a helyére, a kamera forog, és… 3… 2… 1…

- Köszöntök mindenkit, ez itt aaaaaaaa… - zengi egy mélyen búgó hang, majd felvillan egy neon sárga felirat. - Jean Havoc shoooow!

- Helló, mindenki! - előlép kedvenc láncdohányosunk. - Gondolom még mindannyian emlékeztek az előző fejezetre, amiben egy kekec hintaló első kézből tapasztalhatta meg, hogy milyen is a bosszú, Havoc-módra.
- Kissé túlzásba estél, nem gondolod? – kérdezte remegő hangon Roy.
- Túlzás? Hát, ha ez neked túlzás, akkor én mit szóljak? Egyedül fogok meghalni, csak mert TE folyton elhalászod előlem a nőket!
- De Jean! Nem tehetek róla, hogy vonzóbb vagyok, mint te!

Gúnyos füttykoncert, fújolás a nézőtér felől.

- Közlöm veled Roy… - kezdett bele flegma hangon Jean, majd teli torokból üvöltve folytatta. – Hogy ezt csak Rizáért kaptad! A többi lányért is meglakolsz, akit eddig csak elcsábítottál tőlem!
Roy a fejéhez kapott és elsápadt.
- Jaj, anyám… négyszázötvenkét nap, az hány év?
- Gúnyolódj csak, úgyis te iszod meg a levét…
- Már megittam… tegnap… kávéba csempészve… nem emlékszel? – nyögött Roy, miközben hangosan korgó hasát markolászta. – De tudod mit? Kössünk fogadást!
- Na, mi van? Csak nem félsz?
- Dehogynem… sőt, egyenesen rettegek… szóval fogadjunk abban, hogy nem létezik olyan nő, akit ne tudnék elszedni tőled. Ha én nyerek, Edward hozzád költözik két teljes hónapra.
- Héééé, engem hagyjatok ki a gyerekes hülyeségeitekből! - hallatszódott a közönség soraiból.
- Css! Ed, ne zavard a műsort… - követte fojtott sugdolózás.
- Fogd be Al… mellesleg… - majd a székére felpattanva folytatta. - KI OLYAN KICSI, HOGY...

Tompa koppanás, majd hangok, ahogy egy eszméletlen, nem túlzottan termetes embert lerugdosnak az asztal alá.

- Jaj, Ed, ezt most senki sem tette szóvá! – csattant fel Winry hangja. – Kösz, Al, jó, hogy mindig kéznél van a páncélod valamelyik darabja…
- De hát az, az én páncélom! –szűrődött ki Ed elhaló hangja az asztal alól.

Jean és Roy döbbent fejjel figyelték a kis közjátékot. Havoc előbb tért magához és folytatta.
- Rendben, de ha én nyerek, akkor… örökre abbahagyod a nőzést… és helyette pasizni fogsz. – fejezte be mondatát csevegő hangon.
- Hát… készülj fel egy lakótársra…

Esős, borult reggelre virradt a szombat, és az utcákat vastag köd borította. Jean Havoc pedig kedvtelenül kászálódott ki az ágyából, pedig hétvégén, amikor zárva van a szalon, ő bizony délután egyig fel sem szokott kelni. De ez a nap más volt, Jean Havoc randira akart hívni legalább három nőt, mert nem akarta akár csak egyetlen percig is előnyhöz juttatni Pici Paci Royt.
Gyorsan felöltözött és átvánszorgott Pinako néni fogadójába egy kis potya reggeli reményében, na meg, hogy boldogítsa Edet.
Amikor belépett a helyiségbe, az teljesen kihalt volt, még az öreglány sem törölgette a poharait a pult mögött és még Winry vinnyogása is furcsán hiányzott. Felötlött benne a gondolat, hogy a járványügyisek felfedezték a helyet és kipucolták a helyet, amin nem is csodálkozott volna… mert hát ki ne ismerné Pinako néni híres almás pitéjét?
A fogadó most is sötét, és dohos volt, egy árva lélek sem kószált arra felé, vagyis hát…
Amikor Jean megpróbálkozott Ed szobájánál kopogtatni, egy eltévedt szellem akkor lebegett ki az ötös szoba ajtaján. Jean döbbent fejjel bámult rá, majd még épp időben a szellem után kiabált.
- Hé, te hulla! 'em t'od, hogy merre vannak a többiek? – erre megtorpant és fenyegetően a szöszire nézett.
- Mit képzelsz, te húscafat? Én vagyok a fogadó legrémisztőbb kopogó szelleme! – tornyosult Jean felé, akinek ekkor bevillant emlékei közül a dühtől habzó szájú Winry, majd arra az álláspontra jutott, hogy igenis van a házban félelmetesebb dolog, mint ez a szellem, majd lazaságát bizonyítva hátba akarta veregetni a kísértetet, de keze átsuhant a „testén", ezért zavarodottságát leplezve próbálkozott valamivel.
- Legyek… csak… legyek… - a szellem kiborulva bámult a férfira, aki folytatta. – Szóval, hol is vannak a többiek?
- Itt-ott… temetőkben, házakban, néha erdőkben kísértenek…
- Nem a többi szellemet kérdeztem, te büdös mumus, hanem az itt lakó embereket! – csattant fel Jean.
- Büdös mumus? Na, jó… megyek, nem is kellett volna szóba állnom veled! – majd sértődötten tovalebegett, majd még flegmán visszaszólt. – Amúgy kimentek az állomásra, mert segítenek Ednek kivinni a páncélját, amit eladott. – és befordult- illetve belebegett- a folyosó sarkán, de ismét visszafordult. – Mellesleg… a szellemek nem is büdösek!

Jean elgondolkozva elővett egy doboz cigit, és rágyújtott.
- Hát, akkor megvárom őket… - szólalt meg hangosan, hátha hallja még a szellem, de valaki más válaszolt.
- Most már magadban beszélsz?
- Hogy mi? Szia, Winry, csak egy szellemmel társalogtam…
- Te szellemekkel beszélgetsz? – nézett értetlen arccal a férfit. – Te füvet szívsz, vagy mi?
- Hát, már megesett, hogy Roy, szívatásképp belecsempészett pár szál füves cigit a dobozomba… egy álló hétig vigyorogtam…
- Képzelem… hogy az a Roy mekkora egy bunkó… el sem hiszem, hogy léteznek még hozzá hasonló emberek!
Ekkor Havocnak egy eget rengetően csodálatos ötlete támadt.
- Figyelj Winry! Segítesz nekem megnyerni egy fogadást?
- Én neked? Ugyan miért? Ráadásul a múltkori után? A lábam még mindig sebes…
- Ha segítesz, és nyerek, akkor veszek neked valami nagyon drágát, amit szeretnél!
A lánynak felcsillantak a szemei és közelhúzódott Jeanhoz.
- Mik a részletek?

Jean csodálatos terve azon alapult, hogy Winry borzasztóan utálja Royt, amióta kirúgta őt a szalonból és helyette felvette Edet. Nos, ezt az utálatot kihasználva jutott eszébe ez az ötlet, miszerint Roy soha sem csábítaná el Winryt, és mivel személyesen kérte meg a lányt erre, az soha nem fog bedőlni neki… meg amúgy is…

- Szóval akkor kezet rá! – véglegesítette Jean a Winryvel kötött fogadást.
- Kezet rá! – vigyorodott el cinkosul lány.
Erre a végszóra vágódott ki az ajtó, és Edward lépett be rajta, izzadt homlokát törölgetve, majd értetlen arccal nézett a párocskára.
- Ti meg…
- Mi folyik itt, emberek? - lépett Ed mellé Roy, és ő is csatlakozott Ed döbbenetéhez.
- Hát akkor… - fordult a lány felé Jean, és romantikusan közel hajolt hozzá. – Nyolcra érted jövök, kedves.
- Várni foglak! – válaszolt megjátszott érzékenységgel Winry, majd egy csókot lehet a távozó férfi után, aki Roy mellé érve megveregette annak vállát.
- Úgy néz ki, hogy este randim lesz… hajrá, fiú… próbáld csak elvenni őt…
Roy döbbenete nemhogy elmúlt volna, inkább még nagyobb méreteket öltött, főleg akkor, amikor órákkal később, szobájának ablakából kitekintve látta, ahogy Jean éppen besegíti Winryt egy hófehér limuzinba.
Roy Mustang még soha nem érezte magát ennyire sarokba szorítva.
- Hogy a jó életbe fogom én elédesgetni Jeantól azt a libát? Én nem vagyok normális… - szidta magát félhangosan motyogva, majd telefont ragadott és tárcsázott. – Halló, Breda? Szevasz, nagyfiú! Nem lenne kedved átjönni a krimóba inni? … Remek… Akkor majd csengess fel, ha itt vagy és lemegyek, szia! – Flame sóhajtva csapta le a kagylót, majd elindult, hogy egy alsónadrágnál több ruha legyen rajta.
Kereken húsz perc múlva már a lakás kulcsait vágta zsebre, hogy az utcára kiérve üdvözölhesse régi cimboráját.
- Breda! Öreg haver, egy másodpercet sem öregedtél az óta, mióta legutóbb találkoztam veled!
- Viszont ezt te nem mondhatod el magadról, Flame! Mik azok a ráncok az arcodon? És azok az őszhajszálak?
- Hallucinálsz? Mert, hogy nekem egyetlen őszhajszálam nincs, azt is biztos…
- Szóval akkor a ráncokat nem is tagadod? – vakarta meg az állát Breda, majd mind ketten nevetni kezdtek a tréfán.

Breda, egy köpcös fickó volt, tekintélyes sörhassal, és agyon tetovált felsőtesttel, ami illett a motoros életstílusához. Motorok terén sem adta alább, mint egy kétezer köbcentis, egyedi tervezésű, lángmintákkal díszített, fekete chopper. A motor láttán Roynak leesett az álla.
- Csak azt ne mondd, hogy ez a gép a tiéd!
- Dehogynem. – bólogatott Breda. – Még szép, hogy az enyém. Road Mustangnak hívom a kicsikét.
- A „kicsikét"? – nyögött fel Roy, majd felpattant a motorra Breda mögé és elhúztak a legközelebbi kocsma felé.

Úgy két és fél óra múlva már mind a ketten jócskán elázva támasztották a pultot. Roy épp kesevres sorsát ecsetelgette épp haverjának, amikor két túlzottan is ismerős alak lépett be a kocsmába.
Mégpedig a Havoc-Rockbell páros. Bredának leesett az álla, Roy pedig elég szépen félre nyelt, hogy még a maradék sörét is felborította, aminek a csapos egy kicsit sem örült, és ennek hangot adva próbálta meg elzavarni az ittas férfit, de Breda közbe szólt.
- Csaposkám, ha valami bajod van, akkor nekem mondd! Egyből hívom a többi motoros havert, és lerendezzük a rozzant bárodat! - a csapos erre nem mert megszólalni, féltette a kocsmáját, ezért hát csak elhúzta a száját és odébb ment.
- A többi motoros haver? – érdeklődött Roy.
- Igen, Greed és a bandája… biztos hallottál már róluk, nemrég hatalmas balhéba keveredtek a környéken.
- Mintha Maes mesélt volna erről valamit, miközben a hátát csináltam…
- Maes?
- Csak egy vendég, akinek az egész hátára készítek egy tetoválást, és néha amikor jön, mesél egy-két dolgot, amit a kapitányságon hall.
- Rendőrökkel haverkodsz?
- Nem árt, ha van egy bennfentes ismerősöd, aki néha kihúz a szarból, ha kell…
- Na, ja…

Nem túl mélyre szántó társalgásukból egy harsány kiáltás zökkentette ki őket.
- Szevasz, Roy! Na, mi a helyzet? Lejöttetek Brendával inni? – ekkor Havoc felkapta a fejét, hogy mi szaladt ki a száján. – Breda? Hééé, öreg cimbi, de rég láttalak!
- Én is téged, és ki a leányzó? – pillantott a Jean mellett ácsorgó lányra.
- Winry Rockbell… a volt alkalmazottam és Jean-cicus újdonsült barátnője! – válaszolt helyettük is Roy.
- Nem is értem, mit vagy úgy ezen fenn akadva, Mustang. – válaszolt flegma hangon Winry.
- Hogy mit? Mégis… miért pont te? – csattant fel Flame.
- Azt hiszem, hogy egy csúnya féltékenységi jelenetbe keveredtem… - adott hangos észrevételének Breda.
- Nem! Nincs itt semmiféle féltékenység… csak szimplán kibelezem Havocot! Valami turpisságot érzek körülöttetek!
- Na de kérlek, Roy… én tartom magam a megbeszéltekhez…
- Csókold meg. – jelentette ki nemes egyszerűséggel Mustang.
- Ho-hogy miiiii? – lepődött meg szöszi láncdohányos.
- Csak csókold meg, és te nyertél…

Jean vett egy nagy levegőt, egészen közel húzta arcához Winryt, mélyen a szemébe nézett és gondolatban ezerszer bocsánatot kért tőle. Miközben egyre csak fogyott köztük a távolság, Roy szívverése és a jelenet mintha csak lelassult volna és minden dobbanással egyre közelebb került volna a vereséghez ahogy Winry és Jean ajkai egyre közelebb és közelebb került egymáshoz, míg végül…