Chapter 8
Heymans Breda unott közönyösséggel ült cellájának sarkában, miközben vakolat potyogott a fejére.
Hétfő volt. Délután. A nap lemenőben volt Central felett és Heymans Breda, Garfield után szabadon, mocskosul utálta a hétfőket. Volt is miért; az utóbbi két és fél napot abban a lepukkant, rozoga fogdában kellett töltenie, ráadásul aznapra ígérték, hogy kiengedik, de nem lett az akcióból semmi, mert bizonyos, Jean Havoc és Roy Mustang folyton-folyvást egymás nyakának ugrottak. Nos, így telt el a hétvége és a hétfő, mígnem egy Riza Hawkeye nevű nőszemély és az a Maes Hughes fazon, akiről még Roy mesélt neki, „kart karba" öltve nagy nehezen kihúzták őket a dutyiból.
- Csak azt nem értem, hogy titeket miért zártak be? – tette fel a kérdést Pinako néni, miután elváltak Rizáéktól.
- Hát valószínűleg miattam – válaszolta Breda. – Nyilván kapcsolatba hoztak engem is a Greed-féle motoros bandával, és azt feltételezhették, hogy ők is benne vannak… Ráadásul az a múltkori kis incidensük is ott van…
- Ez eddig rendben is van, de ennyi erővel bárkire, aki a bárban volt ráfoghatták volna. Vajon honnan tudhatták?
- Nyilván a csapos köpött, miután kedvesen megfenyegetted, hogy szétvereted a kocsmáját. – válaszolt italából fel sem pillantva Roy.
- Az meg lehet… - tűnődött el Breda.
Ekkor Winry lépett az asztalhoz, és egy nagy tál almás pitét tett a fiúk elé. Breda két pofára habzsolta, de Jean és Roy egy ujjal sem nyúlt a süteményhez.
Flame hirtelen felkapta a fejét és eszelős módjára a lányra villantotta szemeit, aki ettől enyhén kiborult.
- Jean, most, csináld! – adta kiparancsoló hangon Roy.
- Mégis mit csináljak? – értetlenkedett miközben az öngyújtójával szenvedett.
- Csókold meg a kis ribit. Úgy emlékszem ez múltkor valahogy elmaradt.
- Mo-most miért?
- Háh! Tudtam! – kiáltott Roy, leleplezés-szerűen. – Tudtam, hogy igazából nem is hívtad randira! – majd idióta röhögésben tört ki.
- Jól van Roy, akkor nyisd ki jó nagyra azokat a vaksi szemeidet! – mordult fel Jean, és elkapta a mellette ácsorgó Winryt, hogy arcát két oldalról megragadva magához húzza, hogy végül…
Szombat este volt, és Jean már majdnem megcsókolta Winryt, amikor egy hatalmas robbanás rázta meg a kocsmát, és az üvegfal berobbant magával rántva az álmennyezetet, hogy az alatta állókat teljesen belepje vakolat darabkákkal. Az ezt követő események szempillantás alatt zajlottak le. Hangzavar az utcáról és motorzaj bőgött fel az éjszakában, majd sziréna szó verte fel a beállni készülő döbbent csendet, és egyenruhások lepték el a helyiséget, a környéket…
Rendőrök egy csoportja vette körül Royék négyesét, majd Winry kivételével mindegyiküket bilincsbe verve elvitték egy városi fogdába, ahol egészen idáig voltak.
**
Jean lendületesen vonta magához Winryt, mígnem ajkaik egymáshoz nem préselődtek. De ezzel nem ért véget a mutatvány, Havoc teljesen lázba jött, mígnem nyelve egészen Winry szájába nem került.
A forró csókból Pinako néni zökkentette vissza, azzal, hogy egy tollseprűvel ütlegelte Jean fejét.
- Ereszd el az unokámat, te mocskos, perverz disznó! Nem hallod? Ereszd eeeeeel!
Jean úgy próbált védekezni, hogy a kiürült pités tálat a néni arcába borította, majd az eszméletlen Winryt magával cibálva kirohant a fogadó ajtaján, a verandáról a pocsolyába lökve az épp bemenni készülő Edet.
- Bocsi, mazsi! – kiabált vissza a felkászálódni készülő fiúnak, akit ismételten felborítottak, ez alkalommal Pinako néni személyében, aki még mindig a tollseprűt rázta a menekülő Havoc felé.
- Hozd vissza az unokámat te emberrabló! Meglásd, holnap reggel a dutyiban ébredsz! Te disznóóóóó!
A szőke nikotinfüggő lihegve lépett lakása ajtaja elé, majd kulcsai előkotrása után kinyitotta az ajtót, és belépett, de ekkor tűnt fel csak neki, hogy egészen idáig magával cipelte az ájult Winryt.
- Istenem… hogy én mekkora egy idióta vagyok! – csapta magát homlokon, az után egy laza mozdulattal az ágyára dobta a lányt, ő pedig ledobta magát az egyik fotelbe. Tűnődve méregette az ájult lányt, ahogy mozdulatlanul feküdt az ágyon, ahogy dús keblei fel-le emelkednek levegő vételnyi időnként. Ekkor a szöszi fiú arcára perverz vigyor húzódott, agyába ötlött egy kósza gondolat… mi lenne ha? Hát semmi! És e rövid eszmefuttatás letisztázása után letépte magáról az összes ruhát és nekifutásból ráugrott Winryre. Az este további részéről csak a szomszédok számolhattak be, hogy miért nem tudtak aludni, azon az éjjelen, bizonyos heves ágynyikorgásoktól.
Kora délelőtt Roy és Breda, a fogadóban ücsörgött Maes társaságában, aki kis halomnyi papírt, iratokat tornyozott fel előttük az asztalon.
- Mégis… - kezdett bele zavarodott tekintettel Roy. – Mi ez a sok papír?
- Ez, kérlek szépen, bizonyíték az ártatlanságotokra! – jelentette ki Maes. – Hogy nincs közötök a múltkori robbantáshoz.
- Aham, és mi van benne? - emelte fel, majd ejtette az asztalra a lapokat Breda.
- Nos, lényegében csak annyi, hogy a robbantást egy páncélos őrült követte el, aki a Greed-féle motoros banda egyik tagja volt, persze nem számolt azzal, hogy a robbanásba bele fog halni…
Roy, a helyszínen készült fényképeket nézegette, mikor a keze ügyébe akadt egy kép, amin egy túlzottan is ismerős páncél hevert véresen, darabjaira hullva.
- Ez… ez Ed páncélja volt… - dadogta döbbenten.
- Hogy mi? – kérdezett vissza értetlenül Maes.
- Ez Ed páncélja volt, amit aznap adtunk el az állomáson egy furcsa külsejű fickónak.
- Hm… ezt jobb lesz, ha elhallgatjuk, ugyanis terhelő bizonyítékként használhatnák fel ellenetek.
- Az biztos, hogy kinyírom Edet! – ordított fel nyáladzó szájjal Mustang. – Már két kezemen alig tudom összeszámolni, hogy hányszor csuktak le miatta!
- Nyugi, nyugi… erről nem ő tehet… senki sem tudta előre, hogy ez lesz belőle… - csitítgatta a tomboló férfit, a mellette ülő Breda.
Maes tűnődve nézett körül.
- Mellesleg… hol van Jean? Szerintem őt is érinti ez a dolog…
Winry lihegve borult Jean meztelen testére, majd behunyt szemmel egy gyengéd csókot lehet az ajkára, aki még mindig hét méter mélyen húzta a lóbőrt. A lány úgy döntött, hogy egy remekbeszabott reggelivel ébreszti újdonsült szerelmét. Apropó szerelem. Nem tudta miért, de valahogy úgy érezte magát a tegnap esti csók, és az azt követő egész éjszakás pajzánkodás után, hogy szinte a fellegekben jár, és bármire képes lenne Jean kedvéért. Gondolatban már az esküvőt tervezgette.
- Szép, jó reggelt, a keményen dolgozó népnek! – lépett be Havoc, a méltán híres, de mostanában inkább csak hírhedt Shamballa Tattoo ajtaján, kézen fogva Winryvel.
Roy depressziós fejjel nézett fel Maes hátából, aki a reggeli kis beszámoló után Royjal tartott a szalonba.
- Vigyázz Jean, egy, két lábon járó katasztrófa sújtott terület ácsorog melletted.
A lány nem húzta fel magát, nagyon jól tudta, hogy most az egyszer végre keresztbetehet Roynak, ezért kecsesen felemelte a kezecskéjét és meglökte az üveg pulton sorakozó mappák sorát, amik elegánsan hullottak egy kupacba a padlóra.
- Hoppá… véletlen vooooolt… - trillázta idegszálcsomózóan magas hangon.
Roy csak sóhajtott egyet.
- Jean, kérlek, szedd össze.
- Még, hogy én? Miért én pakoljam el helyetted a te cuccaidat? Inkább tarts magad után rendet!
- Jó, akkor hagyd…
- Apropó… - kezdett bele rosszat sejtető hangon Havoc, miközben meggyújtott egy szál cigarettát. – Múltkor beszéltünk valamiről. – itt titkon, cinkosul összevigyorgott Winryvel.
- Hagyjuk… te nyertél… én „erre" nem vagyok képes… „ez" nekem túlzottan is undorító.
Winry dühében Jean hátába mélyesztette mind, az egyenként húszcentis körmét, - aki ettől a gyengédnek nem nevezhető gesztustól, a bevizelés szélére sodródott - de megszólalni nem akart.
- Hát, akkor ne felejtsd el, hogy mit ígértél! – majd leült a helyére és onnan folytatta. – Ja, és Winry, ma egésznap itt lesz velem.
Roy ajkát egy újabb sóhajtás hagyta el.
- Kérlek, ne kínozz jobban, inkább fizetem a mai napodat, de kérlek… menjetek el…
- Hát rendben. Akkor további szép napot, vesztes Roooooy. – búcsúzott gonoszul Jean.
A rögtönzött párocska kilépett a napfényes utcára, majd találomra elindultak az egyik irányba, és miután meggyőződtek, hogy Roy már nem láthatja őket, Jean Winry felé fordult és a lényegre tért.
- Ahogy megállapodtunk, kérhetsz bármit, ami tetszik, megkapod.
- Akkooor… - játszotta meg a szerényt Winry. – Akkor téged kérlek!
Jean felkacagott.
- Hát… én igen csak ritka portéka vagyok, és a fellelhető árukészlet sem eladó „bárkinek" sajna.
- De… én… komolyan gondoltam.
- Hööö? – vágott iszonyatosan buta arcot Jean.
- Engem már nem érdekel a fogadás. – kezdett bele remegő hangon a lány. – Én tényleg… megkedveltelek! – nyögte ki, nagy nehezen, vöröslő fejjel, mire Jean teli torokból az arcába nevetett.
- Jaj, drága Winry! Ne legyél ennyire butuska! Hát nem megbeszéltük, hogy ez csak egy egyezség kettőnk között? Meg aztán amúgy is… ki lenne az, az őrült fickó, aki egy Rockbell-el randevúzna?
- De hát… - hüppögött könnybe lábadt szemekkel a lány. – A tegnap esti csók, és az, azt követő éjszaka? Neked nem jelentett semmit?
Jean ismét felkacagott.
- Semmi különöset… de azt meg kell hagyni, hogy jó vagy az ágyban!
- Pedig… én… én… neked adtam a szüzességemet! – fakadt sírva Winry.
- Ne félj - veregette meg barátságosan a lány vállát Jean. – A szüzességed jó helyen van nálam.
Winry sarkon fordult, és zokogva rohant el, de Havoc még utána kiabált.
- Ha kitaláltad, hogy mit akarsz, akkor keress meg a szalonban!
Jean Havoc, a kőszívű, aki immáron Roy helyébe lépett, kedélyesen töltötte el a hátralévő napját, nem is sejtve, hogy még aznap este kellemetlen meglepetések várják őt.