Chapter 11

Kedélyes őszi délután világított be Pinako néni fogadójába, és a fény, három férfira vetült. Illetve, két férfira és egy fiúra, akik elcsigázott, izzadt arccal hajoltak egy furcsán rángatózó rongykupac felé.
De, hogy pontosak legyünk, kettő a röhögéstől volt kimerült, a harmadik pedig már teljesen kikészült, hogy sokadjára sem bírja bepelenkázni, igen intenzíven rugdalózó csemetéjét.
- Ember, képes vagy te egyáltalán „erre"? – mutatott a kisbabára Roy.
- Elméletileg...
- Heeeeh? Elméletileg? – csücsörített Flame gúnyosan. – Megcsinálni is elméletileg csináltad?
Erre a mondatra, Jean-t olyan pulykaméreg futotta el, hogy bosszúból Roy arcába nyomta a kakis pelenkát.
- Ezt is csak elméletileg nyomtam a képedbe.
Ed, a röhögéstől félholtan rogyott össze, minek következtében az alatta lévő padlódeszka nyikorogva adta meg magát, utat nyitva a poros pince mélyére. A zajra Winry csörtetett ki a fürdőből, arcán furcsa színű maszkkal.
Roy ijedten ugrott hátra.
- Most már megértem, hogy miért a babát választottad Winry helyett... a baba nem úgy néz ki, mint egy ráncos, vén zombi...
- Hogy ki olyan kicsi, mint egy ráncos, vén zokni? – hallatszódott fel a pincéből Ed elhaló hangja.
- KUSSOLJ, MOST NEM HOZZÁD BESZÉLTÜNK! – ordított le a pincébe Roy és Winry, Jean csak reszketve figyelte az eseményeket, de nem sokáig élvezhette a teljes mellőzés kellemes kirekesztettségét, mert zöld arcú, sárkány természetű felesége fölé magasodott.
- MIÉRT NINCS BE PELENKÁZVA A KICSI? ÉS MEGKÉRTELEK, HOGY MOSS FEL A HALLBAN, AZ EBÉDRŐL MEG INKÁBB NEM IS SZÓLOK, MERT AZ EMELETEN IS ÉREZNI, HOGY ODAÉGETTED...
Ebben a pillanatban Pinako néni is csatlakozott, és változatos sértéseket vágott Jean fejéhez, de közben Roy, halálra röhögte magát a helyzeten és csípős oltásokat szórt, a már igen csak verejtékező homlokú Havocra, miközben az zavarodottságában a gyereket szorgalmasan sütögette egy olajban tocsogó serpenyőben a krumplik között, és egy nagy vekni kenyeret pedig bepelenkázott egy koszos felmosóronggyal, miközben a pincéből felmászó Edet kerülgette és az általa, betört lyukat a padlón. Vagyis kerülgette volna, ha Ed nem kapaszkodott volna a kötényébe és rántotta volna magával a pincébe. Stresszes Jeanunk egy teherliftet megszégyenítő sebességgel rohant fel a lépcsőn, hónalja alá kapva a poros Edet, aki furcsa nyöszörgő hangokat hallatott, de nem volt sok ideje ezzel foglalkozni, mert Winry máris veszekedett, hogy oda ég a gyerek a tűzhelyen, miközben Pinako néni ellenszenve elérte a 90-es job levelt, és már a bokarugdosó és seprűnyél csapkodó skilljeit használta, de ez nem volt elég, mert a hangzavar közepette Roy szeméből vérpatakokban kezdtek hullani a könnyek a röhögéstől, és összekoszolták a nagy nehezen felmosott padlót, amikor felrobbant a gyerek a serpenyőben, aminek következtében lemállott Winry zöld arca. Roy röhögve vérkönnyezett, Pinako néni rugdosott és csapkodott, Ed a kötény szélbe kapaszkodva lógott a pince fölötti lyukon, amikor berúgta az ajtót Alphonse a páncéllal és a sisakot levéve kiszólt belőle.
- Gyere, Siess!
Jean megkönnyebbülve rohant a páncél felé, majd belevetődött a lyukon keresztül.
- Hé, Al... miért segítettél?
- Mert a példaképem vagy... és... – gyufa sercenése hallatszott, majd hirtelen fényáradat kúszott szét a sötétben. – Meg akarjuk ízlelni a húsodaaaaaaaaat! Ordította a páncélban Al, de nem volt egyedül, ott volt a baba a serpenyőben, az arcnélküli Winry, Pinako néni rugdosódva, Roy vért sírva, Ed pedig a bokáját markolászta, hogy lehúzza őt a pokol mélyére... vagyis... már ott volt... a legmélyebb bugyorban. És amikor már Jean azt hitte, hogy itt a vég, egy hatalmas ordítás közepette egy fehér villanással kísérve felült. Egész testében remegett, és tejesen leizzadt, haja összeborzolva meredt a plafon felé, és lihegve bámult a félhomályba. A nyitott ablakon befújt egy kis hűsítő szellő, ami a függönyt félre lebbentve beengedte a sápadt holdfényt. Még hosszú-hosszú másodpercekig az álom hatása alatt állt, majd reszkető lábakkal kikászálódott az ágyból, hogy igyon egy kis vizet. Tíz perc múlva már ismét aludt.

Másnap reggel, a fogadót jó messzire elkerülve ment be a szalonba. Földre szegezett tekintettel lépett be, elmotyogott egy jóreggetlet, és csak a függöny mögül mert kipillantani munkatársaira.
Miután megbizonyosodott, hogy Roy szeméből nem hullik vérkönny és nem is röhög, mint egy hiéna, és Edward sem próbálja mindenféle gödrök mélyre leráncigálni, megnyugodott. Társai nyugodt, hangulatban dolgoztak vendégeiken. Roy kezében hangulatosan berregett a tetováló tű, Ed pedig elmélyedve szúrta át egy vörös szemű, sebhelyes férfi nyelvét. Miután teljesen jól alakult a napja, nyugodta szívvel, a rémálmot feledve sétált át Eddel és Roy-jal a fogadóba. A pultnál Maes-szel találkoztak, aki két pofára tömte magába a fánkot.
- Szép jó napokat az uraknak! – köszönt.
- Szevasz, csődör! – veregette vállon barátját Roy. – Téged is ritkán látni errefelé.
- Hát... híreim vannak... vagyis inkább Pinako néninek, ezért gondoltam beugrok, hátha össze futok veletek.
- Miféle hírek? – kérdezte gyanakvóan Jean.
- Óh, inkább nem lövöm le a poént. - vigyorgott rejtélyesen.
- Fogadjunk, hogy az a hír, hogy Winry terhes... – próbált szurkálódni Ed.
- Hát, öcsém – szólalt meg csípős hangon Roy. – Erről lecsúsztál. Ugyanis a múltkori házibuliban, amit Jean rendezett, ez volt a csúcspont...
- Milyen házibuliban? – csattant fel Edo. – És engem meg sem hívtatok?
- Nyughass tücsök pöcs, kölköknek nem való a nagyok bulija! – élcelődött Flame.
- Kit hívsz te kölöknek? – csattant fel Ed, és megpróbálta ököllel, állcsúcson pöccinteni Royt. Ami kudarcba fulladt, ugyanis utóbbi a homlokánál eltolta magától. Jean és Maes kedélyesen nevettek a civakodáson, mikor Pinako néni visszatért a pult mögé, és amint észrevette Jeant, szúrós pillantásokat küldött a férfi felé.
- Nem kerülgetek, a lényegre térek. – szólalt meg komoly hangon, miközben poharakat törölgetett. – Még azelőtt feleségül veszed a kis unokámat, mielőtt még meglátszódna, hogy állapotos.
E szavak hallatán Jean szájából kihullott a cigaretta Ed és Roy abbahagyták a veszekedést és Havoc arcát figyelték, Maes pedig lehajtotta a fejét, úgy, hogy szemüvegének tükröződésétől nem lehet látni a tekintetét. Pinako néni pedig folytatta.
- A következő két és fél hónapon belül meg kell szervezned az esküvőt; ruhával, pappal, templomi ceremóniával, vendéglistával, bulival, nászúttal együtt. Ha ellenkezel, én magam gondoskodok arról, hogy megváltoztasd a véleményedet. – és egy hatalmas konyhakést vágott a pult fa burkolatába.
- Sz-szé-szép kés... – nyögte Jean, verejtékező homlokkal.
- Már legalább félszáz, Winry-re pályázó kant ivartalanítottam ezzel a késsel, és nagyon úgy fest, hogy te leszel a következő...
Maes, Roy és Ed, egy emberként hátráltak a helyiség túlsó falához, az ablakhoz közel, mint alternatív menekülési út. Jean pedig a halálfélelemtől megdermedve, meredt a késre, ami hatalmasnak hatalmas, volt, de élessége, inkább a békanyúzó kategóriába volt sorolható. Lelki szemei előtt lejátszódott egy horrorisztikus kis jelenet, amint Pinako néni elkap vele valakit és megfosztja azt becsesebbik szervétől.
- És melyik templomba szeretné a mama, az esküvőt? – nyelt Jean egy nagyot, mire Pinako néni arcára sátáni mosoly húzódott.
- Látom jól döntöttél, fiam. Gyere, a szobámban megbeszéljük a részleteket.
Jean segítségkérően nézett Royék felé, miközben minden szabad végtagjával a pult szélébe, illetve a padlóba kapaszkodott, de Pinako néni pokolisztikus erejének meg sem kottyant, hogy veje, már legalább kétmázsányi hajópadlót húz maga után a nagy kapaszkodásban, de Roy, Maes és Ed csak döbbenten visszhangozták: Mama? Fiam?

A szobába lépve Jean rögtön észrevette Winry-t és rögtön elkapta a tekintetét. Majd a néni erélyes tessékelésére leült az egyik székre... szerényen, a szélére húzódva.
- Mi az, fiam, még csak rá sem pillantottál szegény kislányra.
- Majd az esküvő után, addig semmit! – hadarta Jean.
Pinako néni és Winry döbbent fejjel néztek össze és telepatikus képességeikkel megtárgyalták, hogy a pasas nem éppen százas.
Eközben a hallban felejtett trió az ajtóra növesztette a fülét.

Két óra múlva Jean elcsigázva lépett ki a szoba ajtaján. Majd hazafelé vette az utat és még este telefonált Roy-nak, hogy másnapra szabadnapot vesz ki.
- Mi jött közbe? – kérdezte Flame kíváncsi hangon.
- Pinako néni kijelentette, hogy azt a látszatot kell keltenünk az ismerősök és a szomszédok előtt, hogy milyen jóóóól kijövünk Winry-vel.
- És?
- És ezért oda kell költöznünk a fogadóba, a lakásomat pedig át kell alakítanom, úgy, hogy kényelmes legyen, de ha megszületik a... baba – a baba szót feltűnően nehezen nyögte ki – úgyis nagyobbat kell majd keresnem.
- Nehéz helyzet, haver... de hát magadnak köszönheted... ha anno nem fogadsz velem egy olyan pofátlanul nevetséges dologban, most nem tartanál itt. – hangján hallatszott, hogy vigyorog.
- Kösz az együtt érzést. – válaszolt, Havoc, majd lecsapta a kagylót.

Az elkövetkező hét, csak arról szólt, hogy Jean átköltözött a fogadóba, és az üres lakását pedig, kifestette, lecserélte az ablakokat, az ajtót és új bútorokat is vett.
Péntek este, fáradtan, koszosan és izzadtan lépte át a fogadó küszöbét, ami most furcsán kihalt volt. Ledobta magát az egyik székre és majd másfélórás éber kóma után úgy döntött, hogy elmegy fürdeni. Bevonszolta magát, a Winry-vel közös szobájukba, ledobálta magáról a koszos ruháit és benyitott a fürdőbe. A felgomolygó gőzfelhő mögül a zuhany függönyre, Winry formás alakja vetült. Ekkor Jean fejébe bekúszott az egyetlen jó dolog, amit ehhez a kényszerházassághoz járt; mégpedig, az, hogy annyit pajzánkodhat a lánnyal, amennyit csak akar. Odalopózott a kád széléhez, és óvatosan belesett a függöny résén, a lány háttal állt neki, de a látvány, ami szeme elé tárult igen csak szívmelengető volt számára. Egészen addig, amíg a lány, meg nem fordult. Valahogy igen csak hibádzott a leányzó. Először szembetűnt neki, a „mellesleg" legfeltűnőbb dolog, mégpedig az eddig hatalmas keblek hiánya. Jóhiszeműen arra gondolt, hogy biztos szégyellte a lány, hogy kissé lapos ezért valószínű, hogy kitömte a melltartóját, majd ahogy egyre jobban eloszlott a gőz, tekintete lejjebb vándorolt...

Jean igen jól ismerte a női testet – sokat tanulmányozta azt, egyes felnőtteknek szán újságokban és filmekben - és ez nem az volt! Azon a bizonyos helyen, valami oknál fogva nem egy olyan testrész lapult, aminek valójában kellet lennie, hanem valami hasonló dolog fityegett, mint ami neki van. Döbbenten esett ki kezéből, az előzőleg felmarkolt szappan, amire véletlenül rálépett, miközben megpróbált kihátrálni a helyiségből. Ennek következtében szépen seggre esett és a zajra Winry is felfigyelt, és a függönyt félre rántva kinézett.
- Te vagy az nagyi? – de amint kimondta a kérdést, már tudta a választ. Rémülten kapta maga elé az igen csak átlátszó zuhanyfüggönyt, miközben. Rémülten, vöröslő arccal bámult a férfira.