Resident Evil – Code: Veronica X-tension
2. rész
A Rockfort sziget immár az enyészet otthona volt. Nem nyújtott többé menedéket a titokzatos és nagymultú Ashford család számára. Edward Ahsford, az Umbrella egyik alapítója szintén ezen a szigeten élt annak idején, akárcsak a legendás szépségű, és páratlan intelligenciájú Veronica Ashford. Most azonban a kastély egy ikerpárnak adott otthont. Egy ikerpárnak, akik egy titkos kísérlet eredményeként jöttek a világra. A projektet Code:Veronica néven könyvelte el Alexander, aki ezután büszkén nevelte fel „gyermekeit", mígnem egy napon saját kísérlete áldozatává vált. Alfred és Alexia Ashford nemcsak szépségükben, hanem intelligenciájukban is utolérték a család első úrnőjét, Veronicát. Idővel azonban kiderült, mégsem sikerült minden tökéletesen. Alexia jelentősen magasabb intelligenciával rendelkezett testvérénél, Alfred sajnos a nyomába sem ért. Alexia már tíz éves korában diplomázott az egyetemen, illetve különféle veszélyes és bonyolult kísérleteket folytatott. Egy alkalommal épp apján próbálta ki egy találmányát, amely borzalmas szörnyeteggé változtatta Alexandert. Alexia ekkor elhatározta hogy tovább fogja tökéletesíteni a T-Veronica vírust, de erre nem volt több lehetősége, mert tizenkét évesen életét vesztette egy laboratóriumi balesetben.
Legalábbis mindenki ezt hitte.
Wesker azonban tisztában volt az igazsággal. Alexia nem volt halott. A lány még tizenkét éves korában rájött egy csodálatos dologra: Ahhoz hogy egy gazdatest szimbiotikus kapcsolatba léphessen a T-Veronica vírussal, tizenöt évet kell eltöltenie kriogén folyadékban. Alexia pedig így is tett. Titkát ikertestvérére, Alfredra bízta, aki azt a hírt terjesztette, hogy Alexia meghalt. Így titokban tarthatták az Antarktiszi laboratóriumot, és megakadályozták, hogy a lányt bárki megzavarja a hosszú évekig tartó álomban.
Engem azonban senki nem akdályozhat meg. Ha minden jól megy, ma megszerzem az alvó Alexia testéből a T-Veronica vírust.
Az egyetlen nehézséget okozó tényező Alfred volt. Ezért volt szükség a T-vírusra. Hogy elterelje Alfred figyelmét. Szerencsés esetben, a férfi megfertőződik és onnantól kezdve gyerekjáték lesz az egész...
Alfred Ashford sem volt egyszerű eset. A pasas komplett őrült volt, ezt Wesker már akkor megállapította, amikor először meglátta. Nemsokkal később pedig hallotta beszélni… női hangon, női ruhákban. Alexia ruháiban, kisminkelve. Úgy tűnt Alfred néha abban a tudatban van, hogy Alexia ott él vele a kastélyban. Wesker biztos volt benne hogy ez az emlék évekig kísérteni fogja…
Gondolataiból lépések zaja zökkentette ki. Gyorsan behúzódott egy oszlop árnyékába, és kíváncsian várt a közeledő idegen felbukkanására. Nemsokára meg is pillantotta. Egy fiatal, piros bőrmellényt viselő lány sétált át a palota udvarán, előreszegezett pisztollyal. Végigpásztázta a terepet, és miután megbizonyosodott róla hogy nincs veszély, övébe dugta a fegyvert, és rátette a kezét a palota bejáratának kilincsére.
Wesker ekkor látta megfelelőnek az alkalmat hogy előbújjon rejtekhelyéről. Már pontosan tudta kivel van dolga…
-Üdvözletem!
A lány felriadt a hang hallatán, és ijedten megfordult. Wesker elégedetten elmosolyodott, és folytatta:
- Szóval te lennél a bájos Claire Redfield?
- Ki maga?
- Mondjuk úgy, hogy egy szellem vagyok, aki visszatért kísérteni… a te drága bátyádat!
- Wesker?!
Szép, szóval ismer engem a csitri. De nyilván fogalma sincs ki vagyok valójában, most hogy visszatértem a halálból…
- Úgy tűnik nem kell hosszasan magyarázkodnom igaz? Én vagyok a felelős a szigeten történt katasztrófáért. Ki gondolta volna, hogy téged is itt talállak? – Wesker gúnyosan felnevetett. – De annál jobb! Mert így a hal végre ráakad a horogra… Bizony, a mindig oly gondos és aggódó bátyád neked köszönhetően hamarosan feltűnik majd meglátod!
A lányt szemmel láthatólag nagyon feldühítették ezek a szavak.
- Fogalmam sincs mi történt maga és a bátyám között, de félreismerte őt! Chris nem olyan ember amilyennek gondolja…
Weskert elöntötte a harag. Hogy mer velem feleselni a kis ribanc! Fél kézzel megragadta Claire nyakát. Legszívesebben azonnal megfojtotta volna őt. A lány fájdalmasan felkiáltott, de ő nem engedett a szorításból.
- Gyűlölöm és megvetem Christ!
- Mit akar vele tenni? Ahh…
Wesker nem bírt tovább uralkodni magán és lekevert egy hatalmas pofont. Claire az ütés erejétől a levegőbe repült, és az udvar közepén landolt. A férfi odasétált hozzá mielőtt még a lány felállhatott volna, és kegyetlenül beletaposott a vállába. Idáig úgy gondolta, életben hagyja Clairet, és majd a bátyja jelenlétében végez vele, csak azért hogy Chris mégjobban szenvedjen. De a francba az egésszel. Végzek vele most azonnal!
- Ó, ha a bátyád ideér, fájdalom lesz látnia hogy meghaltál!
Ismét felnevetett. Ám a nevetést ekkor félbeszakította egy vékony szaggatott hangjelzés.
Az adóvevő!
Wesker a füléhez kapott, és fogadta a hívást. A lábát levette Claire-ről, és arrébb sétált.
- Mondd.
- A sziget nyugati oldalánál egy motorcsónak közeledik. Körülbelül harminc perc és partot ér. És…egy férfit látok a csónakban S.T.A.R.S. egyenruhában.
- Micsoda? Maradj ott, azonnal megyek!
Ezalatt Claire megpróbált arrébb mászni, de Wesker egy rúgással ismét a földre terítette őt.
Ha Ada csak egy perccel is később telefonál, bizonyára már megölte volna a lányt
Nem gondoltam volna, hogy Chris ilyen hamar bekapja a horgot. De így...
- Úgy tűnik, még a hasznomra lehetsz! Életben hagylak… még egy kis ideig!
Mihelyt ezt közölte, elrugaszkodott a földtől, és egy hatalmas ugrással a palotakert magas kőfalának túloldalán landolt.
Chris, végre ismét találkozhatunk!
Wesker érezte hogy haragja lassan elpárolog, és izgatottság veszi át a helyét. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb odaérjen a megbeszélt helyre, és felkészüljön az egykori S.T.A.R.S. tag fogadására. Már a katonai kiképző központ udvarának ajtaja előtt járt, amikor valami iszonyú erővel nekicsapódott a hátának. A támadás váratlanul érte, és ez már önmagában feldühítette. Megfordult, és arcára egyből kiült az undor, amikor szemügyre vette a teremtményt. A lény szánalmasan festett, könnyen el lehetett mondani hogy valaha ember volt, most azonban testét sárga, gumiszerű anyag borította, egyik karja helyén teljesen elcsökevényesedett csonk fityegett, a másik pedig izmos volt, és lelógott a földig, akár egy gorilláé. Weskert viszont a szörnyeteg feje borzasztotta el leginkább. A vékony, megnyúlt koponyán szinte átlátszó volt a bőr, tisztán ki lehetett venni a szemüreget, a fogsort, és az orrcsontot.
Nagy az Isten állatkertje, de az Umbrelláé mégnagyobb…
Mielőtt a lény ismét támadhatott volna, Wesker előrántotta tokjából a Magnumot, ám a következő pillanatban újabb ütés érte, és a fegyver csattanva landolt a betonpadlón. A férfi meglepődött a szörnyeteg gyorsaságán. Levette napszemüvegét és a zsebébe süllyesztette, majd ugyanezzel a gyors mozdulattal kést húzott elő. A teremtmény ismét támadt, a karja mintha gumiból lett volna, hirtelen többszörösére nyúlt, de ezúttal Wesker résen volt, és egy tigrisbukfenccel oldalra vetődött, kitérve a felé csapódó kar elől. Aztán rohanni kedzdett a lény felé. Ahogy futott, a tárgyak elmosódtak körülötte. Úgy érezte mintha megállna az idő, mintha minden megmerevedne körülötte, és csak ő mozogna. Azóta volt képes erre az őrületes gyorsaságra, mióta William Birkin életmentő csodaszere, a T-antitest X a vérébe került. Hirtelen ott állt, alig fél méterre a szörnytől. Nem tétovázott, lesújott a késsel, és kaszabolni kezdte a lény mellkasát ott, ahol a szívét sejtette. A feltépett gumiszerű húsból vörösesbarna, ragasztószagú folyadék spriccelt mindenfelé. Wesker undorodva törölte le szabad kezével az arcára kenődött, furcsa állagú anyagot. A teremtmény földöntúli hangon felvisított ahogy a hideg acél újra és újra húsába vájt. Végül összeesett, és nem mozdult többé. A férfi kirántotta kését a tetemből, és a nadrágjába törölte. Közben észrevette, hogy kesztyűje – amivel megtörölte az arcát – teljesen tönkrement, a bűzös folyadék hatalmas lyukat égetett rajta. Valamiféle sav lehetett a lény „vérében", és Wesker tisztában volt vele, hogy egy áltagember bőrét csontig szétmarta volna egy ilyen anyag, de számára már a sav is csak olyan volt, mint a víz.
Szerencsére…
Visszasétált a kiképző központ udvarának bejáratához és felvette a földről elejtett fegyverét, majd azt ajtót figyelmen kívül hagyva, egyszerűen átlendült a betonkerítésen. Ügyet sem vetve a fertőzött kutyákra, végigsprintelt az udvaron, és a szemközti falat is átugrotta. Egy kisebb telekre érkezett, ahol egy hatalmas, második világháborús tank pihent. Tiisztában volt vele hogy a tank mit próbál elrejteni, de most nem törődött vele, hanem benyitott a kiképző központ garázsába. Itt szintén porosodott néhány katonai jármű, azonkívül egy rakás láda, és mindenféle ócska régiség. Weskert azonban csak egy dolog érdekelte: a titkos felvonó. Első ránézésre egy civilnek biztos nem tűnt volna fel, hogy a díszes ajtó valójában egy liftet rejt. Rátenyerelt a hívógombra, és az ajtó azonnal kitárult, aztán ahogy belépett, rögtön be is csukódott mögötte. A fülkében nem volt vezérlőpanel, a szerelvény teljesen magától indult el felfelé.
Kezdte úgy érezni, hogy a dolgok végre simán mennek, ezidáig semmi nem okozott különösebb bonyodalmat számára. Halványan elmosolyodott, és arra gondolt milyen képet vág majd Chris, ha meglátja őt. Leszámolok vele egyszer és mindenkorra! Aztán nincs más hátra, mint ellopni a hangárból egy gépet, és elrepülni az Antarktiszra, ahol Alexia…
A gondolatmente megszakadt, amikor felharsant a sziréna, és egy gépies, női hang szólalt meg a lift hangszóróiban.
- Az önmegsemmisítő rendszer aktiválva. Minden személy azonnal evakuáljon!
- A rohadt életbe! – nem akart hinni a fülének. De valójában nem a közelgő robbanás aggasztotta. Azt még megúszná valahogy. Viszont ha valaki aktiválta az önmegsemmisítő rendszert, az egy dolgot jelenett:
Alfred rájött, hogy mit akarok és most megpróbál megakadályozni! Lehet, hogy őrült a fickó, de nem hülye! Ha elrepül az
Antarktiszra, az óriási bonyodalmakat okozhat…Már rég végeznem kellett volna vele!
Átkozta magát, hogy nem gondolt már erre korábban. Tudta hogy Alfred nem beszámítható, na de hogy megsemmisítse a szigetet… Ez eddig fel sem merült benne. De ha most Alfred után megy, elszalasztja Christ.
Nem, ezt nem engedhetem.
A gyűlölet Chris iránt olyannyira eluralkodott rajta, hogy fontosabbnak érezte a férfi likvidálását a saját küldetésénél. A lift ekkor megállt, és ő elszántan kilépett rajta.
- Wesker! El kell tűnnünk innen! – Ada szaladt felé a barlangfolyosón.
- Nem megyünk sehová – felelte Wesker némi hallgatás után. – Itt a barlangban biztonságos. Nem hagyom ki ezt a találkozást Chrisszel. Szegény fiú, csalódott lesz ha a drága húgát már nem találja itt!
Eszelősen felnevetett, majd kihúzta zsebéből napszemüvegét és a szemére illesztette.
- Öt perc van hátra a robbanásig – közölte a szalagra rögzített, higgadt női hang. Ada megcsóválta a fejét, és leült a hűvös, sziklafal tövében.
Aztán egyből fel is pattant. A földet remegés rázta meg, amit biztos hogy nem a robbanás okozott, hiszen még közel öt percük volt.
- Na ne, már csak ez hiányzott! Úgy látszik tévedtem, ez mégsem biztonságos hely. Gyerünk, mielőtt az a rohadt hernyó ideér!
Alighogy ezt kimondta, pár méterre tőlük a homokos talajt feltúrta egy hatalmas test. Wesker és Ada rohanni kezdett a felvonó felé. Úgy döntöttek, a repülőgéphangárba mennek, addig is legalább felmérik a helyzetet, maradt-e szabad gép, és ha elmúlt a veszély, majd megkeresik Christ.
Azaz én megkeresem. Ada pedig készenlétben tartja a repülőt.
Alig maradt három percük, hogy fedezékbe vonuljanak…