Resident Evil Code: Veronica - X-tension
3. rész
Ahogy közeledett a börtönhöz, keserves zokogás ütötte meg Ada fülét. Bár még nem találkozott vele azelőtt, tudta hogy nem lehet más, csak a Redfield lány, Chris Redfield húga. A folyosó végén lelassította lépteit, és tovább fülelt. Sejtette, hogy valami borzalmas dolog történt. Gyanúja nem sokkal később beigazolódott, amikor meghallotta Claire kétségbeesett, sírásba csukló kiáltásait.
- Steve... Neeem... Ó istenem miért...
Felsóhajtott. Nem volt ínyére az új megbízás. Élve, vagy holtan, Weskernek szüksége volt Steve-re. Most, hogy a fiú minden bizonnyal halott volt, tudta hogy a feladat jóval könnyebb lesz, de mégis... Valahogy nem szívesen hurcolászott magával hullákat.
Ó gyerünk már, hullák ide vagy oda, ez a munkád és kész!
A dolgok sajnos nem úgy alakultak, ahogy eltervezték. A T-Veronica vírust nem sikerült megszerezni, mert Alexia időközben magához tért, még mielőtt az Antarktiszra repültek volna, és ez óriási bonyodalmakat okozott.
Köszönhető mindez az idióta Alfred Ashfordnak!
A szigeten még legalább mellettük állt a szerencse. A robbanást átvészelték, és istennek hála, Leon nem tartott Chrisszel. Legalábbis Wesker nem tett róla említést. Ada maga sem tudta miért, de megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Chrisnek sem esett különösebb bántódása, bár biztos volt benne, hogy Wesker nem hagyja ennyiben.
A hibát ott követték el, amikor elrepültek az Antarktiszra, holott már semmi értelme nem volt a dolognak. Wesker mégis fejébe vette, hogy így is megszerzi a vírust, nem számít hogy Alexia felébredt. Természetesen ez teljesen reménytelennek bizonyult. Mint ahogy arra számítani lehetett, Alexia nem volt hajlandó együttműködni és önként vért adni. Így hát nem volt más lehetőség, mint megölni. Wesker azonban túlságosan alábecsülte a nő képességeit, és ez majdnem az életébe került…
Ada már épp rátette a kezét a cellákhoz vezető ajtó kilincsére, amikor egy halk beszélgetésre lett figyelmes. Először nem értette tisztán, így hát megkockáztatta résnyire kinyitni az ajtót.
- Claire, figyelj rám! - hallatszott az aggodalmas férfihang. - Ki kell innen jutnunk, amilyen gyorsan csak lehet! Ki tudod nyitni az ajtót belülről?
- Nem… nem tudom!
BAMM. Úgy tűnt valamelyikük megpróbál betörni egy ajtót. A hang többször egymásután megismétlődött, majd ismét a Redfield lány szólalt meg:
- Chris! Kell hogy legyen valahol egy önmegsemmisítő-rendszer. Ha aktiválod, valószínűleg minden ajtó kinyílik!
Adát ennek hallatán elfogta a rémület. Ha a célpont valóban odabent van Claire-rel, nem fog egykönnyen bejutni hozzájuk. De ha megvárja, amíg aktiválódik az önmegsemmisítő-rendszer, nem lesz elég ideje, hogy eljusson a tengeralattjáróhoz. Hacsak…
Ada az élettelen test mellett térdelt, és szomorúan bámulta a fiatal, csinos arcot. Sok halottat látott már munkája során, de ez…
Szinte még gyerek volt!
Gyerek vagy sem, a vírussal kudarcot vallottak, és most itt volt egy újabb lehetőség, Steve vérében. Az utolsó esély, hogy megszerezzék a T-Veronica vírust.
Avagy T-Alexia, ahogy Wesker elnevezte...
- Az önmegsemmisítő rendszer aktiválva! Nyolc perc a robbanásig – hallatszott az ellentmondást nem tűrő, gépies hang. – Minden személy azonnal evakuáljon! - A szalagra rögzített felvételt irritáló sziréna harsogta túl.
Ada tudta, hogy nem lesz elég ideje. Márpedig a testet valahogy el kell szállítani a tengeralattjáróig, hogy aztán további kísérleteket folytathassanak rajta. Tudta, hogy ez nem fog sikerülni nyolc perc alatt.
Talán ha tudna járni a saját lábán, akkor igen, de így...
Nem volt túl sok lehetősége. Vagy itt hagyja a testet, és feladja a küldetését, vagy…
Vagy kap egy adagot a T-antitest X-ből!
Ez a gondolat már egy ideje ott motoszkált a fejében. És most, ahogy peregtek a másodpercek, és a tekintetét képtelen volt levenni a még holtában is szép arcról, egyre inkább úgy érezte, hogy ezt kell tennie. Nem számít, hogy ez az utolsó adag gyógyszer. Nem hagyhatja itt a fiút csak így. És nem adhatja fel a küldetést ilyen könnyen.
Az adóvevőhöz nyúlt, és beszélni kezdett.
- Wesker... Akadt egy kis problémám. Steve halott... Nincs elég időm! - Tekintete a fiú hasán tátongó mély sebre siklott. - Be kell adnom neki az ellenszert, ha el akarjuk érni a hajót! Ha szerencsénk van, a vírusban nem fog kárt tenni, de a testet attól még regenerálja.
- Még jó, hogy nem tesz kárt benne - hangzott a válasz. - Hogy is lehetne hatással a T-vírus ellenszere a T-Alexia vírusra? Csinálj amit akarsz Ada, csak siess és hozd a fiút. Nagy terveim vannak még vele... Találkozunk a megbeszélt helyen, miután elintéztem Christ.
A kapcsolat megszakadt. Ada előhúzta zsebéből az apró dobozkát. Egy átlátszó folyadékot tartalmazó üvegfiola, és fecskendő került elő belőle. Ügyelve felszívta a folyadékot az injekciós tűbe, és felkészült hogy beadja a szert. Közelebb húzódott Steve-hez, és egy határozott mozdulattal a fiú szívébe döfte a tűt. Aztán várt.
Alig telt el néhány másodperc, Steve sebe elkezdett összeforrni. Ada lenyűgözve figyelte a jelenséget. Fél perc múlva már csak egy halvány heg maradt, és ezzel egy időben a fiú megmozdult. Ismét lélegzett. Lassan felemelte a fejét, és erőtlen hangon megszólalt.
- Cl...aire?
Ada megkönnyebbülten felsóhajtott. Steve ránézett, és elmosolyodott.
- Claire? - A következő pillanatban azonban lefagyott a mosoly az arcáról. - Ki maga? Hol van Claire... Mi... Mi történt?
- Ne aggódj, Claire biztonságban van, és most már te is – hazudta. Valójában fogalma sem volt Claire hollétéről. Chris Redfield pedig néhány percen belül halott lesz, ha Wesker komolyan gondolta, amit az imént mondott.
- Akkor ezek szerint... Chris tényleg eljött érte! De engem miért hagytak itt? Meg kell... Meg kell találnom őket!
- Öt perc a robbanásig! Minden személy azonnal evakuáljon! – hangzott fel újra a magnóra rögzített szöveg.
- Nincs rá idő. Steve, bíznod kell bennem. A nevem Ada. Útközben elmesélek mindent, de most sietnünk kell! Tessék, vedd fel ezt! – Előhúzott hátizsákjából egy fekete pulóvert, és odaadta a fiúnak, hogy ne kelljen teljesen meztelenül mászkálnia. Steve értetlen arcot vágott, aztán észbe kapott és gyorsan felvette a ruhadarabot.
- Nem értem... Miért hagytak itt?
- Fel tudsz állni? - kérdezte a nő, figyelmen kívül hagyva a kérdést.
- Igen, azt hiszem.
Ada kinyújtotta a kezét, és felsegítette a földről a fiút. - Gyere, és próbálj meg lépést tartani!
- Meghaltam igaz? – kérdezte váratlanul Steve, ahogy kiléptek az ajtón. Ada nem tudta erre mit feleljen, végül némi habozás után bólintott.
- Ezek szerint Claire azt hiszi, hogy halott vagyok!
- Sajnálom Steve…
- Maga hozott vissza? Hogyan?
- Ez hosszú történet…
- Miért? Miért segít nekem? Vissza akar vinni ahhoz az őrült nőhöz, aki megfertőzött? - Steve Ada tekintetét kereste, hogy lássa hazudik-e, de a nő nem nézett rá.
- Nem, dehogy!
- Ne nézzen hülyének! Bennem van valamiféle vírus, emlékszem, amikor átalakultam és… majdnem megöltem Claire-t!
- Ne aggódj, biztosíthatlak, hogy nem esik bántódásod, és Claire-t is értesítjük a történtekről – mosolygott rá a nő.
- Miért hinnék magának? Eddig ahányszor megbíztam az emberekben, annak csak rossz vége lett!
- Jelenleg nincs más választásod.
Steve erre nem mondott semmit, csak dühösen meredt maga elé. Ada kihasználva a pillanatnyi csendet, megragadta a fiú karját és futni kezdtek.
- Ez egy csodálatos nap - mondta Wesker. – Igaz ugyan, hogy Alexiáért jöttem, de most téged is megölhetlek, ami sokkal nagyobb öröm lesz!
- Sajnálom hogy csalódást kell okoznom – válaszolta Chris Redfield – de Alexia halott!
Ez engem már nem érint – felelte a napszemüveges férfi, és ismét felidézte, amit az imént Adától hallott: a fiúval úton vannak a tengeralattjáró felé… ami azt jelentette hogy a T-Veronica vírus immár az övé!
- Én már Steve-vel dolgozom!
Elégedetten figyelte, ahogy Chris arcáról lefagy a gúnyos mosoly, Claire pedig elfehéredik a dühtől.
- Micsoda?
- Steve-vel?
A testében még él a T-Alexia vírus – magyarázta Wesker.
T-Alexia... Igen, most hogy Alexia annyi év után tökéletesítette, azt hiszem ez a név illeti meg e csodás vírust!
– Steve egy kitűnő példány lesz. Talán még visszatérhet a halálból, mint ahogy annak idején én is, és újra láthatja a húgodat…
Nem is gondolnátok milyen hamar!
- Te őrült!
- Ne merjen hozzá érni! – Kiáltotta Claire magából kikelve.
- Sajnálom édes szívem! – folytatta Wesker – de már elszállítottuk a testét…
Steve az egyik ágyon feküdt Ada kabinjában, és unottan bámulta a mennyezetet. Claire-re gondolt, és a Rockfort-szigetre. Élete egyik legborzalmasabb éjszakáját élte át, mégis úgy érezte, most nyert igazán értelmet az élete. Most, hogy megismerte Claire-t. Nem maradt már neki senki más, csak ő. Ekkor már sajnálta, hogy ott a repülőgépen nem csókolta meg. Talán soha többé nem lesz rá lehetősége. Talán soha többé nem látja viszont.
Nem, az nem lehet. Meg fogom keresni. Megtalálom, bármi áron!
Odakint egy gépies hang közölte, hogy még egy perc van hátra a robbanásig. Nemsokára valaki lemászott a csapóajtón, és a tengeralattjáró megkezdte a leereszkedést. Steve nem tudta mi vár rá. Nem bízott Adában, a másik emberben pedig még annyira sem. A hajó motorjának egyenletes, monoton zúgása hamarosan álomba ringatta. Claire-ről álmodott…