Egy jóbarát
Pléhpofa nagyon mérges lesz ám rám. Így hagyni, hogy Hablaty egyedül elrepüljön. Nem valami nyerő ötlet. De azt fogom mondani a főnöknek is amit Hablatynak. Hogy nem bírtam megállítani, otthagyott minket. Viszont így is nyugtalan vagyok. Az egy dolog, hogy Fogatlan egy éjfúria, de akkor is, pótfarka van, ami bármikor újra eléghet vagy megfagyhat, vagy csak szimplán elszakad. És akkor mit csinálnak majd? Mi sem vagyunk ott, hogy segítsünk nekik, ha történne valami. Nem, mi a biztonságos otthon felé repülünk. Bogár viszont fáradt, ahogy Hablaty mondta, ő még nem bírja lovassal a hátán ezeket a hosszú repülőutakat. Már látni lehet a sziget körvonalait. Nem tudok dönteni. Hagyjam magára Hablatyékat és menjek haza, hogy Bogár kipihenhesse magát vagy forduljak vissza és kockáztassam Bogár egészségét? Ekkor kiszúrom, hogy más sárkányok közelednek felénk, így esélyem sincs visszafordulni. Sóhajtok egy nagyot.
-Gyerünk kislány már nincs sok hátra. Amint hazaérünk, pihenhetsz egy nagyot. – simogatom meg a szárnyát.
Bogár erre válaszul belegyorsít egy kicsit. Hihetetlen, hogy egy évvel ezelőtt, nem is, fél évvel ezelőtt képes lettem volna őt megölni. Ha nincs Hablaty, akkor Viharbogár sem lenne. Már nem választ el sok a házunktól, amikor egy sárkány átvág előttünk. Dühösen nézek el utána és észreveszem Takonypócot.
-Te megőrültél? Nem láttad, hogy itt repülünk?!
Bocs édes, de most sietnem kell! – nevet rajtam Takonypóc.
Hihetetlen, hogy egy viking lehet ennyire idegesítő is. Az már csak hab a tortán, hogy a legjobbnak hiszi magát. Eddig is ideges voltam, de Takonypóc még jobban felhúzott. Nagyon zsibbadt vagyok, hiszen egész nap csak lovagoltam. Még szoknom kell az egészet, nem is értem, hogy Hablaty hogy bírja ilyen sokáig. Gyorsan leszállunk a házunk előtt és épp a kötelet szedem le Bogárról, amikor megjelenik mellettem Pléhpofa.
-Á, Asztrid, jó sokáig elvoltatok. De hogyhogy csak ketten jöttetek vissza? Nem Hablattyal voltál? – kérdezi tőlem. Hát ez jó lesz.
-De igen, az ikreket kerestük.
-Miért, hisz végig itt voltak a faluban a jakokat döntögették el. Néma Sven éppen most állíttatja fel velük az összeset.
Ettől kicsit megdöbbenek. Egy egész napot szántunk az ikrek keresésére miközben végig itt voltak. Ezt nem fogják megúszni! Viharbogárt is teljesen kifárasztották. Ám ekkor, mint egy villámcsapás, félelem lesz úrrá rajtam. Én tudok az ikrekről de Hablaty nem. Ő továbbment keresni őket. És ki tudja hol van vagy milyen bajba került. Gondolom az arcomon is látszik a félelem, mert Pléhpofa aggódva szól hozzám:
-Hablaty hol van?
-Nem tudom! Nem messze járhattunk valami Féreg-szigettől, amikor azt mondta nekünk, hogy forduljunk vissza, ő még keresi őket. Azzal indokolta, hogy Bogár már fáradt. Ám mielőtt bármit is tehettem volna, belegyorsított és otthagyott minket.
-Egyedül repült tovább ilyen időben? – kérdezi dühösen Pléhpofa.
-Miért, mi történt?
- Látod a felhőket a távolban? – mutat a tengerre Pléhpofa. – Viharfelhők, sőt egész biztosan hóvihar közeledik. Gothi is megjósolta, egész nap a védekezésre készültünk. És Hablaty odakinn van ilyen időben. Belegondolni is ijesztő.
-Hóvihar lesz? – kérdezem aggódva.
-Nem lesz. Van. A Féreg-sziget környékén már biztos havazik. Látod a hajókat? – mutat rá néhány javításra váró hajóra. – Azok a Láptenger-sziget mellett horgásztak, amikor lecsapott rájuk a vihar. És onnan már nincs messze a Féreg-sziget.
Semmi kétség, Hablatyék bajban vannak. Ezért akartam én visszafordulni, mert éreztem ezt. Már nincs sok naplementéig, és ha Gothinak igaza van, akkor a hóvihar sincs már messze.
-Meg tudod mutatni, hogy Hablaty merre indult pontosan? – ráz fel Pléhpofa a gondolataimból.
-Nem, mindenhol víz volt. És Bogár is fáradt. De ne aggódjon főnök, biztos hamarosan itt lesznek a fiúk is. – mondom mosolyogva, de én se hiszek magamnak.
Ám mielőtt a főnök egy szót is szólhatna, egy robbanás hallatszik a Nagy Csarnok felől. Pléhpofa otthagy minket. Egyre csak a horizontot kémlelem, és Hablaty felbukkanását várom. De nem történik semmi. Bogár már vagy órák óta alszik. Remek, legalább ki tudja pihenni magát. És egyszer csak mindennél jobban megrémülök. Már régóta sötét van, talán már éjfél is elmúlt. Felnézek az égre és nem azt látom, amit szeretnék. Egy éjfúria körvonalai helyett havat látok. Sűrű pelyhekben hulló havat. Tehát tényleg baj van. És ekkor végre döntök. Nem fogok itthon ölbetett kézzel ülni és várni, amíg Hablaty veszélyben van. Ott lenne a helyem mellette és segítenem neki. Felpattanok az ablakom mellől és egy tarisznyát veszek elő. Pont megfelelő a mérete, belefér majd a cuccom, ha már nem kell. Előszedem a téli kabátomat és belegyömöszölöm a tarisznyába. Viszont ki tudja, talán Hablatynak is kéne valami. Csendben kiosonok a házból és futva indulok a főnök háza felé. Csak van otthon neki is egy téli kabátja nem? Már nem választ el sok a háztól, amikor kinyílik az ajtaja és kilép rajta a főnök és Bélhangos. Én pedig nem tudok mást tenni, mint bevetődök az egyik bokor mögé. Nem a legjobb búvóhely, de ez is megteszi. Hallom, hogy beszélgetnek valamiről.
-Nem kellet volna már visszaérniük?
-Nyugodj meg, nincs semmi bajuk. Ha az a nagy rém se tudott velük elbánni, akkor egy kis hóvihar sem fog megkottyanni nekik!
-Csak a lábát vesztette el…
-És semmi más! Él és virul és boldogabb, mint valaha. Ahelyett, hogy itt aggódsz, segíthetnél a műhelyben egy keveset.
Csak ennyit hallok az egészből, de ez is elég. Nem csak én aggódok. Kibújok a bokor mögül és futva továbbmegyek. Óvatosan benyitok a házba. Sötét van odabent, de hamar megszokom. Felmászom az emeletre és ki is szúrom Hablaty kabátját. Ott van az ágyán. Óvatosan leemelem és ráfektetem a karomra. Rendben és most tűnés innen. Rohanok vissza a házamhoz és igyekszek mindenkit elkerülni, hogy még véletlenül se tudjanak kérdezősködni. Bogár még mindig pihen. De most már muszáj lesz felébresztenem.
-Gyerünk kislány, ébresztő dolgunk van! – mondom hangosan és bemegyek a tarisznyámért. Sokkal jobb idebenn az idő, mint odakinn. Te jó ég, hogy fázhat most Hablaty. Kiveszem a tarisznyámból a téli kabátomat, és berakom Hablatyét helyette. Gyorsan felöltözök és visszamegyek Bogárhoz. Kicsit még kótyagos, de már biztosan kipihente magát. Felpattanok a hátára a tarisznyámmal együtt és rákötöm a kötélre, hogy biztosan ne essen le.
-Rendben, induljunk. Találjuk meg a barátainkat.
Azzal felszállunk Bogárral. Csak egy cél lebeg a szemem előtt ebben a viharban. Minél előbb megtalálni a fiúkat.
