A/N: Skacok, csodásak vagytok! :D A sztori megtekintése már 200 fölött jár! :D Bearanyoztátok a hétvégémet. Íme, itt is az ígért folytatás. Az eddigi leghosszabb, majdnem 1400(pontosan 1355) szó. :D Igyekszem kétnaponta hozni a folytatásokat, de ha nem jön össze, akkor is, minden héten lesz legalább egy frissítés! Továbbra is szívesen várom a véleményeiteket/ötleteiteket/kritikáitokat!


A sziget, 2.rész

- Minden készen van? – fordulok oda Bélhangoshoz.

- Igen, minden készen áll. Már csak a sárkánylovasainkat kéne előkeríteni, bár ki tudja, talán jobban járnánk, ha ezt a négy tökfilkót itthon hagynánk.

- Négy? Nem hatan vannak?

- Hát Hablaty még nem jött vissza és Asztridot sem találom sehol. – vakarja meg idegesen a fejét Bélhangos. – Most épp mivel sikerült elriasztanod a fiadat? Jó tudom, nem rám tartozik. – vágja rá Bélhangos, amikor meglátja az arcomat.

Ezt nem tudom elhinni. Előbb Hablaty, most pedig Asztrid lép le. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy Asztrid Hablaty után indult. De ez akkor is nagy csapás lesz nekünk. Két sárkány, egy erős viking harcos… és persze Hablaty. Nem mintha a fiam nem lenne hasznos, de ő sosem volt.. igazi viking. A gondolkodás, a taktikai oldala mindig is erősebb volt.

-Szólj akkor az itt maradt lovasoknak, hogy egy órán belül indulunk.

-Rendben. És mi lesz, ha Hablaty…

-Írok egy levelet, hogy hol vagyunk.

-Biztos jó ötlet ez? Nem mintha nem bíznék benned főnök, de..

-A problémáimat bízd csak rám! Tudom kezelni őket!

-Ha te mondod főnök. – mondja Bélhangos és elindul kifelé a házból. – Ha te mondod.


Egy egész éjszaka, lassan egy egész éjszakán át próbáltuk megtalálni a fiúkat és még mindig semmi. Persze, egy éjfúriát késő este megtalálni. Olyan mintha az ikreket valami értelmes dologra akarnád rávenni.

-Kislány, mit gondolsz, merre mehettek? – hajolok oda Viharbogár fejéhez. – Nem tudnád megtalálni őket esetleg valami alapján? Nem tudnád követni a szagukat?

Viharbogár válaszul mormog valamit. De már biztos fáradt. Ahogy szétnézek, csak a sötét tengert és a csillagokat látok. Tőlünk jobbra pedig feltűnik egy apró sziget. Esélyünk nincs Fogatlan ilyen időben megtalálni, akár fölöttünk is repülhetne, mi akkor se szúrnánk ki. És az sem árthat, ha lepihenünk egy kicsit. Egy lemondó sóhajjal együtt óvatosan a sziget felé fordítom Viharbogarat.

-Gyerünk kislány, pihenjünk le egy kicsit, majd holnap reggel folytatjuk a keresést.


Először nem is tudom megmondani, hogy hol vagyok. Aztán szép lassan beugranak a tegnapi nap eseményei. Hát persze, egy szigeten vagyok, pontosabban egy barlangban és Fogatlan szárnya alatt fekszem. Talán nem ártana, ha aludnék még egy kicsit. Ám ekkor valami furcsa hangot hallok kívülről. Először semmit nem értek, ám mintha a hang egyre közelebb jönne. Óvatosan megpróbálok kimászni Fogatlan szárnya alól, amikor a hang elhallgat. Ez azért zavaró. Most csak képzeltem ezt a hangot vagy tényleg volt itt valaki? Ám a mozgolódásommal felébresztettem Fogatlant.

-Hablaty? Mi a baj, miért nem alszol?

-Nincs semmi baj, csak mintha hallottam volna valakit.

-Biztos csak valami rém lesz, aki összeveszett valamelyik testvérével. – forgatja, a szemeit Fogatlan miközben felemeli felőlem a szárnyát. – De lassan amúgy is ideje lett volna felkelni. Elvégre van valami fontos elintéznivalónk.

-Ja igen, tényleg. – sóhajtok lemondóan. Ebből hogy fogok kimászni?

-Biztos minden rendben?

-Igen, teljesen biztos.

-Csak mivel szerintem nem igazán néznek ki jól a dolgok. – néz rám kérdőn, mire én kitartóan a földet kezdem el bámulni.

-Mondd pajti, de kérlek teljesen őszintén, szerinted tényleg felelőtlen lennék? – kérdezem néhány percnyi kínos csönd után.

-Na jó, ez mégis honnan jött?

-Az nem lényeges most, csak szeretném hallani a válaszodat. Őszintén.

-Őszintén? Nálad kötelességtudatosabb vikinget nem ismerek. Még hogy felelőtlen lennél… Na jó, az igaz, hogy néha kicsit szétszórt vagy, meg néha nehezen tudsz egy dologra koncentrálni, de amikor kell, akkor mindig odateszed magadat és amikor valamelyikünknek szüksége van valamire, mindig számíthatunk rád. Mindig. Tehát ha engem kérdezel, akkor egyáltalán nem vagy felelőtlen, sőt, a tökéletes ellentéte, na, jó egy két botlás mindenkinek belefér, de akkor is.

-Kösz pajti. – mondom halkan, majdnem suttogva.

-Bármikor. – jön oda hozzám és óvatosan nekem dörgöli a fejét, mire én erősen átkarolom a nyakát. És így ülünk ott a barlangban néhány percig. Fogatlan képes volt elfogadni olyannak, amilyen vagyok, akkor apám miért nem? Miért nem képes erre? Biztosan velem van a baj, de akkor is, mit ártottam én neki? Annyi éven át eltaszított magától, és amikor végre jól kezdenek alakulni a dolgok, jön egy ilyennel…

-Ideje lenne reggelizni, nem gondolod? – töri meg a csöndet Fogatlan. – És aztán szét is nézhetnénk egy kicsit a szigeten.

-Benne vagyok. – mondom és mosolyogva követem Fogatlant a tó felé.


Nem aludtam valami jól. Egész éjjel csak a fiúkra tudtam gondolni, pontosabban Hablatyra. Magamnak sem akarom bevallani, de aggódom miatta. Nem vall rá, hogy egyszer csak így egy szó nélkül fogja magát és elrepül. Főleg úgy, hogy megbeszéltük, hogy az arénánál találkozunk. Így aztán nem meglepő, hogy amint a nap első sugara előbukkant a horizont mögül én talpra ugrottam és Viharbogarat is felkeltettem.

-Gyerünk kislány, van két jómadarunk, akiket nem ártana, ha megtalálnánk.


Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elment a nap. De biztos amiatt tűnik ilyennek, mivel tél van, és mostanság már korán sötétedik. A naplemente miatt az ég csodálatos arany, narancs és rózsaszín színekben pompázik. Mintha csak valami álomvilágban lennénk.

-A portyák idején gyakran jártam ide. Ha úgy vesszük, itt nőttem fel. – battyog mellém Fogatlan.

-Megértem miért ezt a szigetet választottad, ez valami csodaszép.

-Igen, könnyű beleszeretni a látványba. – válaszolja Fogatlan és épp megvakarnám a fejét, amikor hirtelen hegyezni kezdi a fülét és ekkor meghallom. Mintha valaki a nevünket kiabálná. Nem, az nem lehet, hogy Viharbogarat hallom.

-Hablaty! Fogatlan! Merre vagytok? – de, ez egész biztosan Viharbogár lesz. De ha ő itt van akkor ez azt jelenti, hogy Asztrid is vele van… Jaj ne, mégis mit fogok mondani neki, miért vagyok itt?

-Ezek csak a lányok. – válaszolja kicsit nyugodtabban Fogatlan. – Viharbogár meg a párod.

-Asztrid nem a párom, csak egy nagyon kedves barát.

-Mondj amit akarsz, de láttam amit láttam. - nevet a zavaromon Fogatlan azzal a fajta sárkánynevetéssel, amit csak nagy ritkán hallat. Ekkor pedig Viharbogár landol előttünk egy igencsak pipa Asztriddal a hátán.

-Hát itt vagytok! Hablaty, tudod, hogy mennyi ideje kerestünk már titeket?! Csak így egy szó nélkül otthagytatok minket! Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk az arénánál! – mondja nekem Asztrid, miközben a szemem sarkából látom, hogy Fogatlanék szép lassan elsomfordáltak a barlang felé. Na szép. Ám ekkor Asztrid igencsak erősen vállba vág.

-Aú! Ezt most mégis miért kaptam?

-Ezt azért mert egy szó nélkül otthagytál. – mondja, mire még egyszer megüt. – Ezt pedig azért mert aggódtam miattad!

-Aggódtál miattam?

-Hát persze te bolond, hogy ne aggódtam volna! Mégis miért csináltad ezt? Miért hagytál csak úgy ott?

-Hé, nyugi, nincs semmi baj. Itt vagyok előtted, egészségesen, legalábbis eddig nem fájt semmim. – mondom és próbálom felvidítani de látom az arcán, hogy jobb, ha nem ebbe az irányban folytatom a mondandómat. – Csak volt egy kis…. nézeteltérésünk az apámmal ennyi az egész, és kijöttem kicsit gondolkozni. Ennyi az egész.

-És ezt miért nem tudtad otthon elmondani? – kérdezi és látom, hogy ez azért fájt neki. Ám vesz egy mély levegőt és valami olyat kérdez, amire azért valahol számítottam is. – Min vesztetek össze már megint?

-Semmi különös, ne aggódj. – mondom és próbálom lerázni, ám látom a szemeiben, hogy nem igazán fog magyarázat nélkül elengedni. Én pedig lemondóan sóhajtok. – Megvádolt azzal, hogy tudtunk az ikrekről és szándékosan akartam eljönni a szigetről. Hogy élvezem életveszélybe sodorni magamat. Hogy felelőtlen vagyok és azon kezdett el problémázni, hogy hogy így milyen főnök lesz majd belőlem? Egy ilyen felelőtlen, hasznavehetetlen mihasznából… - na jó, tudom, hogy ez nem pontosan így történt, de valahol mégis..

-Hablaty…

-Mi van ha mégis igaza van? Ha tényleg ilyen felelőtlen lennék? – teszem fel a kérdést, ami kicsit engem is meglep. Tényleg ezért zavart volna? Hogy nem felelnék meg az elvárásainak?

-Hablaty, jobb lenne, ha befejeznéd azt, hogy folyton alábecsülöd magadat. – mondja Asztrid kedvesen. – Tökéletes lennél a feladatra! Nézd csak meg, ahogy a sárkányiskolát vezeted…

-És mi van ha mégsem?

-Hablaty, biztos vagyok benne, hogy tökéletes főnök leszel egyszer. Mérget vennék rá. De ha ezt bárkinek elmondod, esküszöm, kitekerem a nyakadat! – mondja komolyabban és ezzel mosolyt csal az arcodra.

-Kösz, Asztrid. – mondom, és mielőtt átölelném, egy puszit nyomok a homlokára. – Köszönöm.

-Nincs mit Hablaty. – válaszolja és egy kicsit erősebben szorít magához.

És így állunk ott a tó partján, egymást átölelve a naplementében.