Helló skacok! :D Itt is az új rész, minek a címe: Új. :) Nagyon kreatív mi? És büszkén kijelenthetem, hogy ez a rész lett nyersen, AN nélkül a leghosszabb mind közül. :D Ami külön öröm számomra az az, hogy már 6 reviews van a sztorihoz, sőt nemsokára 700 fölött jár a megtekintés! :D(Pontosan 667 :) ) Kaptam olyan kritikát/segítséget, hogy talán jobb lenne ha a későbbiekben E/3. személyben folytatnám a történetet. :) Mit gondoltok erről,próbáljam meg? Vagy előbb teszteljük egy új sztorin, hogy mit tudok így összehozni? :)Erről jut eszembe, még mindig tart a szavazás a profilomon(holnap frissítem). :) Várom ám a szavazatokat. :D Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :)


Sötétség. Ez az első ami feltűnt. Az utolsó amire emlékszem, az az, hogy azok a vikingek eltaláltak minket. Hablaty pedig egyenesen a tűz felé zuhant… Te jó ég Hablaty!

Kérlek,kérlek mondd, hogy elkaptam és jól van! gondolom magamban. Ahogy a mellső lábaimat kicsit szorosabbra húzom, érzem, hogy valami szőrös bundafélét ölelek. Erre aztán nyugodtabban fújok egyet. Tehát elkaptam Hablatyot. Itt van a biztonságos szorításomban. Most már senki sem bánthatja. Ahogy fülelni kezdek hirtelen meghallok valamit. Mintha egy sárkány közeledne felénk. Erre aztán kinyitom a szemeimet.

Ami a legmegdöbbentőbb az az, hogy sehol sem látok tüzet. Pedig egy lángoló erdőbe zuhantunk, vagy mégsem? Csak sziklákat látok mindenütt és jeget. Jó sok jeget mindenfelé. De nem a szokásos fehéres árnyalatút. Nem ez inkább olyan… kékes.

És ekkor jogosan merül föl bennem a kérdés: Mégis hol lehetünk?

~Á, látom végre felébredtél. – jön egy hang mögülem mire tágra nyílt szemekkel fordulok hátra. Ám amit ekkor látok, az mindennél jobban meglep.


- Rendben, ne aggódjatok, nemsokára hazaérünk! – kiáltom lelkesítőleg a többi vikingnek, de mégis hogyan lehetnék meggyőző, ha én magam is teljesen elkeseredett vagyok?

Hogy voltál képes csak így otthagyni a fiadat a lángok között? Megígérted neki, hogy mindig megvéded majd, erre tessék így cserbenhagytad! Mégis milyen apa az ilyen?

-Jobb lesz, ha ezt befejezed Pléhpofa! – mondja kicsit mérgesen Bélhangos. – Az önvád semmit sem fog segíteni, sem neked, sem a fiadnak! Amit tehetsz az az, hogy hazavezeted a népedet a biztonságos otthonunkba és majd aztán visszamész és megkeresed a fiadat.

- De mi van akkor, ha megsérültek? Ha most ott égnek a tűzben? – nézek megtörten a barátomra, aki erre megadóan sóhajt egyet.

- Figyelj, nem szabad erre gondolnod! Hablaty a te fiad, igazán makacs és kitartó is persze. Arról nem is beszélve, hogy az éjfúriája is ott van vele. Nem lesz semmi bajuk, hidd el!

- Remélem, hogy igazad van. – sóhajtok lemondóan.

Mivel ha nem, akkor abban biztos vagyok, hogy soha nem leszek képes megbocsátani magamnak.


Fájdalom. Sötétség. Meleg. Ez a három dolog, amit legelőször észlelek.

Fájdalom. Mindenem sajog, de legfőképp a fejem. Mintha hozzám vágtak volna valami iszonyatosan kemény dolgot.

Sötétség. Meglepően sötét van itt, bárhol is legyen ez az itt.

Meleg. Ösztönösen közelebb húzódok ehhez a meleg valamihez, mivel hirtelen iszonyúan fázni kezdtem. Bármi is legyen ez, kellemesen meleg és nem forró, mint a tűz. Pont jó, olyan, mint ha Fogatlan szárnya alatt feküdnék…. Fogatlan..

Te jó ég, Fogatlan! Erre aztán felpattannak a szemeim és hirtelen minden tisztán látszik előttem. A csata. Malvin rálő Asztridékra. A lányok helyett minket talál el a lövedék. És aztán semmi csak sötétség és forróság. Ahogy megpróbálnék felállni, vagy legalábbis felülni, érzem, hogy két erős láb szorít közelebb a meleg testhez. Tehát Fogatlan is él és jól van! Csak ez számít.

Ám ekkor hirtelen morgást hallok a barátom szárnyán kívülről. És hirtelen minden világos lesz. Túlságosan is, mondhatni vakítóan. A hosszú sötétség után kell egy kis idő amíg a szemem megszokja a fényt, ám ekkor morgást és üvöltést hallok. Ahogy felemelem a fejem, meglátom, hogy Fogatlan védelmezően áll mellettem. Ahogy követem a tekintetét meglátok egy olyan sárkányt, amitől még a lélegzetem is eláll.

Életemben nem láttam még ilyen sárkányt. A hatalmas sárga szemeivel agresszíven méreget engem és Fogatlant, ám a külseje teljesen megbabonázott. A szája alatt egy vastag fehér csík húzódik, ám az egész sárkány lila. Ám ami a legmeglepőbb az az, hogy négy szárnya van. Kettőn támaszkodik, míg a másik kettő fel van húzva az oldalára. És mind a négy szárnyán hatalmas karmok vannak. A sárkány legalább kétszer akkora, mint Fogatlan, ha nem háromszor. A farka is hatalmas. Ám ahogy belenézek a szemébe valahogy mégis ismerősnek tűnik ez a sárkány. De mégis honnan? Biztos vagyok benne, hogy még életemben nem láttam ilyet. Vagy mégis?

Ekkor Fogatlan morran mellettem egy hatalmasat és ekkor rájövök, hogy nem értem őket. Kérlek, mondd, hogy nem hagytam el a kövemet. ismételgetem magamban, amíg belenyúlok a jobb csizmámba a kék kis csodakövet. Pont nekiállnék pánikolni amikor végre megtalálom beleakadva a nadrágom szárába. Megkönnyebbülésemben sóhajtok egyet, majd úgy igazítom, hogy hozzáérjen a bőrömhöz. Ám amit ekkor hallok, az igencsak meglep.

~Te megőrültél Éjfúria?! Ez egy viking, egy ember mégis hogyan lehetne ő a társad?!

- Pedig az, ha nem több. Ő a lovasom, a… a Másik Felem! – morogja Fogatlan. – És ha csak egy karmot is emelni mersz felé, akkor velem gyűlik meg a bajod!

~Képes lennél meghalni egy vikingért? Elment az eszed? Ők gyilkoló gépek! Nézd meg mit tettek veled! Sérült vagy, de halálosan. Sőt ha nem mentelek ki titeket a tűzből, akkor..

- Te mentettél meg minket a tűzből? – kérdezem döbbenten és igyekszem felállni, ám hirtelen éles fájdalom nyilall a lábamba. A sárkány felém villantja a szemeit és beleszagol a levegőbe.

~ Igen. – válaszolja nagy sokára és egyre idegesebben kezdi kaparászni a földet.

- Mégis.. Mégis miért? – kérdezem és lassan közelebb kezdek araszolni hozzá ,Fogatlan pedig jól láthatóan egyre idegesebb. – De mégis miért?

~Nem tartozok neked magyarázattal viking! – üvölt rám és felém kap ám én most az egyszer nem hátrálok meg. – Ha tudtam volna, hogy ekkora bajt hozok a saját fejemre akkor hagytalak volna ott égni benneteket! Egy vikinget hozni a fészekbe.. Nekem végem…

- Köszönöm. – suttogom halkan mire mindkét sárkány döbbenten néz rám.

~Mi? – néz rám furcsán a lila sárkány.

- Mondom, köszönöm. – ismétlem meg még egyszer. – Hogy megmentettél minket, hogy kockáztattad értünk az életedet. Köszönöm. Tartozunk neked.

~ Mégis miről beszélsz? – néz rám döbbenten a sárkány. Ám ekkor meglátok valami mást is a szemében. – Várj, te érted, amit mondok? Nem ez nem lehet…

- De igen, lehet. – áll mellém Fogatlan és fenyegetően sziszeg a sárkányra. – Érti minden egyes szavunkat, de ha csak egy karcolást is ejtesz rajta akkor…

- Hé, nyugi pajti, nincs semmi baj. – simogatom meg Fogatlant az álla alatt mire kicsit megnyugszik, de igen csúnyán néz rám. Ám ekkor megtalálom a gyenge pontját és összeesik a lábaim mellett.

Hát ez aztán szép. Kilőttem az egyetlen védelmi segítségemet. Így most itt állok fegyvertelenül egy agresszív, vad és ismeretlen sárkány mellett és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Ám amikor a sárkány szemébe nézek, valami változást látok rajta. A düh,félelem és harag helyét átvetette az értetlenség, a kíváncsiság és még valami, amit nem igazán tudok megfogalmazni.

~Hát mégis igazat mondott veled kapcsolatban. – suttogja. – De mégis hogy lehetnél te az Ő Másik Fele?

- Hát, ez hosszú történet. – válaszolom egy keserű sóhajjal.

~ Van időnk nem? – néz rám csillogó szemekkel és érzem, hogy ezzel egy mosolyt csal az arcomra. Óvatosan felemelem felé a bal kezemet, mire döbbenten hátrál néhány lépést.

- Hé, nyugi, nincs semmi baj! Nem akarlak bántani. – válaszolom halkan és egyre magasabbra emelem a kezemet. – Én nem tartozok közéjük.

~De hát te is viking vagy! – válaszolja, miközben még magasabbra emeli a fejét. ~Nekik csak az ölés számít.

- Ez nem igaz. – válaszolom nyugodtan. – Én nem akarlak és soha nem is foglak bántani titeket. Soha sem. Ezt megígérhetem neked. Mint mondtam, én nem tartozom azokhoz a vikingekhez.

~Mégis hogy bízhatnék én meg benned?!

- Én bízok benned, látod? Itt állok fegyver nélkül előtted. – nézek bele mélyen a sárkány szemébe, ő pedig az enyémbe. Egyikünk sem meri megtörni a szemkontaktust, sőt pislogni, sem merünk. – Látod, itt a kezem, nincsen benne sehol sem egy fegyver sem. Én nem akarlak bántani titeket. Én bízom benned. Most is rád bízom a döntést.

Először azt hiszem, hogy a sárkány elfut vagy megharap. Ahogy továbbra is egymás szemébe nézünk, olyan mintha megfagyna körülöttünk minden. Csak erre az új sárkányra koncentrálok, semmi másra. Fogatlan ideges mormogását is igyekszem kizárni. És ekkor megtörténik.

A sárkány becsukja a szemit és óvatosan belehajtja az orrát a tenyerembe. És újra átélhetem az a fantasztikus érzést, amit akkor éreztem, amikor megszelídítettem Fogatlan, vagy bármelyik másik sárkányt. Az érzést, amit csak akkor érezhet az ember, amikor a sárkány a barátjává válik. És most is ez történt. Ahogy a sárkány elemeli az orrát a tenyeremtől én óvatosan kinyújtom a másik kezemet felé és lassan megvakargatom az állát. Öröm látni, ahogy élvezi a simogatásomat. Ám ekkor hirtelen mozgást látok és a következő pillanatban Fogatlan furakszik közénk.

-Látom összebarátkoztatok. – közli szárazon és a következő pillanatban már a hátán ülök. Hát, az biztos, hogy amint ketten leszünk, kapok majd nem kis letolást az előbbiért. De annyi baj legyen.

- Igen, valóban. – mosolygok rá a sárkánybarátaimra és óvatosan megsimogatom Fogatlan fejét, aki erre dorombolással válaszol. A lila sárkány csak furcsán néz ránk, ám aztán megrázza magát és egy igazi fogas sárkánymosollyal ránk mosolyog.

~Gondolom egy darabig, úgy is nálunk időztök. – kezdi. ~Mit szólnátok ha körbe vezetnélek titeket? – kérdezi és elindul a kijárat felé.

Ám amit odakinn látunk, attól nem csak Fogatlan döbben meg, hanem én is. Mivel biztos vagyok benne, hogy ilyet nem minden nap látni. És érzem, hogy szó szerint eláll tőle a lélegzetem.


Itt is a rész vége. :) Hogy tetszett? Igen, ha még nem jöttetek rá, akkor a sárkány egy Viharszelő/Viharvágó volt( nem tudom még, hogy melyiket használom majd. :D ). Szívesen fogadok név/nem ötleteket a ,,kicsikéhez". :) Nekem valamiért kislányként jelenik meg. :) De ha nem jön névötlet, akkor Hablatyot okoljátok, ha valami borzalmasat talál ki és ne engem. :D xD

Na de, vissza a sztorihoz: Vajon mit láttak a fiúk? Barátokat találnak majd itt vagy ellenségeket? Mi döbbentette meg őket ennyire? Vajon Pléhpofa valaha újra megtalálja a fiát? Asztrid vajon kiheveri ezt a sokkot? Ez és még annyi minden más kiderül majd.. a következő jó néhány részből. :D :)

Remélem tetszett a rész. Viszlát a következő fejezetnél,

lutavero