Helló mindenki! :D Íme itt is az új rész A szökés. :) Remélem tetszeni fog. :) Ja és azt mondtam már, hogy már megugrottuk a 900 megtekintést és a 8 reviewst?! :D :) Te jó ég, mindjárt meg lesz az 1000 megtekintés. :D :) Na szóval, amint megugorjuk ezt a számot, hozok nektek egy új részt, sőt talán egy új történetet is hozok majd. :D Köszi szépen mindenkinek. :)


~Akkor, …. hozok nektek halat jó? – néz rám, majd Fogatlanra a lila sárkány kérdőn.

- Persze, köszi. – mosolygok egy kicsit gyengén, de nem akarom elrontani a kedvét. A sárkány még egy ideig kérdőn néz rám, aztán hirtelen felszáll és elrepül. Én egy nagyot sóhajtva indulok tovább a barlang felé, amikor hirtelen valami fejbe vág.

- Au. – kiáltok fel döbbenten, hiába nem volt erős az ütés, de meglepett. Amikor döbbenten fordulok hátra, Fogatlan ideges tekintetével találom szembe magam.

- Most meg mi van? Miért csináltad ezt? – kérdezem idegesen.

- Te kérded? – néz rám vissza parázsló szemekkel és idegesen morran egyet. – Komolyan kérdezted?

- Igen, komoly. Mégis mi ütött beléd, miért viselkedsz így? Tudod, mit inkább hagyjuk. – emelem fel a kezeimet, mintha megadnám magam és a barlang felé kezdek sétálni. Már nem választ el sok a barlangtól, amikor egy fekete folt suhan el mellettem és állja el az utamat. Reflexből hátralépek ám, amekkora mázlim van, megcsúszok valamin és sikeresen elesek. Na remek, gondolom magamban és megpróbálnék felállni, amikor valami, pontosabban valaki, elállja az utamat.

- Mégis mit gondoltál, hová mész? – néz velem farkasszemet Fogatlan és ösztönösen hátrálok a földön néhány lépést.

- Mégis mi ütött beléd?! – kérdezem dühösen.

- Belém?

- Igen beléd! Mégis miért viselkedsz.. így? Miért egyszerűen nem értem! – fakadok ki és mielőtt megállíthatnám magamat, tovább folytatom, sőt, lassan már kiabálok. – Egyszerűen nem értem! Egyik pillanatban még valami Másik Felednek hívsz, a következő pillanatban pedig úgy bánsz velem mint holmi, nem is tudom, mint holmi idiótával!

- Talán mert néha úgy is viselkedsz? – vág vissza Fogatlan ám amint kimondja ezeket a szavakat döbbent csend áll be közöttünk. Meredten bámuljuk egymást, míg végül feladom, és lassan felállok és folytatom a sétámat a barlang felé, vigyázva, hogy ne kelljen Fogatlan szemébe néznem.

- Hablaty.. Én nem.. nem így..

- Tehát ez vagyok neked? Holmi idióta? – kérdezem tőle olyan hangsúllyal, hogy még én is megborzongok egy kissé. – Hát, sajnálom, ha jobbat akartál, de gondolom nagy bánatodra, velem lettél összezárva.. itt. – fejezem be a mondatomat és a fejemet kicsit lejjebb hajtva lépek be a barlangba. Kell egy kis idő, hogy a szemem megszokja a sötétséget, de egész hamar megy. A szememmel épp egy alvásra alkalmas helyet keresek, amikor egy fekete farokszárny jelenik meg előttem és egy fekete masszív mellkashoz hoz vissza.

Persze tudom, hogy Fogatlan nem szolgált rá sem a haragomra, se erre a hangsúlyra, de ebben a helyzetben, amibe mi kerültünk ki tudna nyugodt maradni? Mégis mit kellett volna tennem, hogy ez a vita másként alakuljon?

-Sajnálom Hablaty, de tényleg. – mondja Fogatlan és érzem, hogy a szemeivel keresi a tekintetemet, én viszont kitartóan bámulom a barlang falát.

- Nincs mit sajnálnod, igazad volt. – válaszolom szinte rögtön számomra is hideg hanggal. – Igazad volt, úgy viselkedtem mint valami..

- Ne hogy ki merd mondani. – morogja Fogatlan.

- De igazad volt. Egy idióta voltam. Nem lett volna szabad így reagálnom. – válaszolom és a következő pillanatban megfordulok, és azonnal átölelem Fogatlan nyakát. – Ne haragudj rám Pajti. – suttogom és egy kicsit erősebben szorítom magamhoz, mire ő is átölel a mellső lábaival.

- Nem igazad volt, túlreagáltam ennyire a dolgokat.

- Mégis mi..

- Túlreagáltam mindent. – kezdi. – Amikor simogattál és megtaláltad a gyenge pontomat és te ott maradtál védtelenül egy vad sárkánnyal akkor… Aztán amikor úgy rád támadt odakinn… És amikor az a nagy jégköpő feléd lőtt azt hittem, hogy … Csak az elmúlt órában háromszor jutottam közel ahhoz, hogy elveszítsem a kedvenc idiótámat. – szuszogja Fogatlan.

- Mi is lenne veled nélkülem mi?

- Igen. Mihez kezdenék a kedvenc idiótám nélkül? – kérdezi szarkasztikusan ám mielőtt válaszolhatnék megjelenik mellettünk a lila sárkány.

~Sajnálom, hogy eddig odavoltam. – szabadkozik azonnal és a barlang közepéhez sétál. ~Remélem elegendőt hoztam mindhármunknak. – pislant felénk aggódva, majd egy jó adag halat öklendez fel a gyomrából.

- Fúj, undorító. – grimaszolok, és lassan elindulok a sárkány felé.

~Mi undorító? Esetleg nem szereted ezt a halfajtát? – néz rám rémülten.

- Nem, tudod, ő is viking, még ha a legfurcsább is. – válaszolja Fogatlan és kicsit idegesen közelít. Nem hiszem el, hogy még ezek után is bizalmatlan ezzel a sárkánnyal. Pedig vacsorát is hozott neki.

- Kösz pajti, igazán hízelgő. – forgatom a szemem és épp faágak után kutatnék, amikor Fogatlan felkap egy nagyobb halat, feldobja a levegőbe és egy kisebb plazma bombát küld utána. Így talán kissé szenesen, de teljesen átsülve kapja el és dobja felém.

- Jó étvágyat. – villant felém egy fogatlan mosolyt és gyanakodva bár, de ő is enni kezd a halból.

~Ezt mégis miért csináltad? –néz ránk kérdőn a sárkány. ~Jobban szereti az égett halat?

- Nem, tudod, nekünk vikingeknek nagyon rosszat tesz, ha nyers halat eszünk. – válaszolok és közelebb ülök Fogatlanhoz. – Nekünk meg kell sütnünk mielőtt megesszük.

~Magabiztosan állítom, hogy furcsák vagytok. – rázza meg magát és ő is nekilát lakmározni. ~De van időnk bőven.

- Mégis mire? – kérdezem evés közben. Farkas éhes vagyok, így a hal nagyobb részét már el is tüntettem. De ez nem is csoda, elvégre már napok óta nem ettem, nem?

~Hát az ismerkedésre. – válaszol vidáman és egy kicsit távolabb battyog tőlünk. – Elvégre ez már a ti otthonotok is.

- Mégis miről beszélsz? – kérdezi Fogatlan zavartan.

~De hát ti is hallottátok az Alfát, nem? Mától ti is itt laktok velünk! – válaszolja vidáman mielőtt ásítana egyet és lehajtja a fejét. ~Majd holnap találkozunk. Mennyi kaland vár ránk. Alig bírom kivárni…

Én viszont hirtelen nyelni sem tudok az aggodalomtól. Tehát tényleg ennyire komolyan gondolta az Alfa, hogy maradnunk kell? De miért? Tudhatná, hogy nem jelentünk fenyegetést… Nem ezt nem fogom így ennyiben hagyni. Van otthonom, családom. Ott van az apám, Bélhangos és Asztrid és minden Hibbanti. Számítanak rám, számítanak ránk. Nem maradhatunk itt csak így.

- Ebben én nem vagyok olyan biztos. – morogja halkan mellettem Fogatlan és a következő pillanatban már előttem áll. – Még hogy ez az otthonunk..

- Mit gondolsz pajti, megpróbáljunk hazamenni? –kérdezem halkan.

- Feltétlenül.

- Akkor mire várunk még? – nézek rá és azonnal felpattanok a barátom hátára. – Óvatosan keressünk egy kijáratot és akkor utána már szabadok vagyunk.

- Benne vagyok. – mondja és elkezd a barlang kijárata felé futni. Amint kiérünk, beleszagol a levegőbe és a következő pillanatban már a levegőben száguldunk a jégfal felé. És ekkor meglátok egy apró nyílást a jégen és a következő pillanatban már száguldunk is keresztül rajta. És ekkor újra érzem azt az illatot, amit mindennél jobban imádok: a szabadság illatát. Vidáman tárom szét a kezeimet és egy mélyet szippantok a levegőből.

- Jó kint lenni,mi? – kérdezi Fogatlan.

- Igen. No akkor, indulunk haza? – hajolok előre és óvatosan megsimogatom a fejét.

- Igen, irány haza.


Alig egy órája értünk csak haza Hibbantra a Nyaktörő Lábról ám teljes a káosz. Mindenki kérdésekkel bombáz minket, főleg engem, ám most semmi más nem érdekel, egyedül Hablaty.

-Hívjatok össze egy kereső csapatot! – kiáltom. – vissza kell mennünk a Lábra!

- Főnök, ez nem túl jó ötlet. – válaszolja Bélhangos talán, ám ekkor elönt a harag.

- Mégis miért nem jó ötlet ez?! A fiam és a sárkánya még odakinn vannak! Haza kell hoznunk őket! – üvöltöm ám ekkor valaki megfogja a vállamat.

- Nézd Pléhpofa, tudom mit érzel most, mivel én is így érzek. Hablaty olyan, mintha a fiam lenne. De ilyen időben nem kockáztathatod senki életét.

- Mégis miről..

- Nézd meg az eget. – mutat Bélhangos a tenger irányába. – Már látnunk kéne a csillagokat. De nem az a viharfelhő eltakarja. Emlékszel arra a viharra amit Gothi jósolt úgy egy hete? Úgy látszik pont most érkezett meg ide, erre a részre. Tehát bárhova mennél vagy hajóval, vagy sárkánnyal, az biztos elsüllyedne vagy eltévedne, érted? Nem mehetsz vissza, legalábbis most nem.

- És hagyjam odakinn a fiamat ilyen időben?!

- Nincs más lehetőséged. – néz rám szomorúan Bélhangos. Én pedig egyet kell értenem vele.

- Annyira sajnálom Hablaty. – suttogom megtörten. – Kérlek ne haragudj, és vigyázz magadra.


Na, mára itt a vége. :D :) Hogy tetszett? :) A következő rész címe Történetek lesz vagy valami hasonló. :) Ja igen, még egy fontos kérdés: Mennyire szeretnétek Hiccstridet ebben a sztoriban? :) Nagyon vagy inkább hanyagoljuk? :) Várom visszajelzéseiteket és a következő résznél találkozunk. :)

lutavero