Woah, 1,063 megtekintés?! És már múlt vasárnap megvolt az egyezer?! Skacok, köszi, köszi szépen, de tényleg! :D És 3 új reviews az új részhez?! Már összesen 11 reviews kaptam, vááá, köszike. :D :D Ennek örömére hoztam nektek eme igen(jó) hosszú részt(nyersen 1840 szó. o.o) csak hogy kifejezzem irántatok érzett szeretetemet és hálámat. :) Köszönöm, a támogatást, minden egyes megtekintést! :)Remélem hogy ez is úgy tetszeni fog, mint az előzőek. :) (Az előző részre 3 reviews jött, áá, köszi köszi köszi. :D )Íme, nem rabolom tovább a szót, itt az új rész. Jó olvasást! :)
- Mit gondolsz pajti, merre lehet Hibbant? – kérdezem meg Fogatlantól, amint kiértünk a fészekből.
- Őszintén? Ötletem nincs. Nem voltam magamnál, amikor az a sárkány idehozott minket. – morogja Fogatlan. – De csak nem lehetünk olyan messze.
- Gondolod? Ha közel lennénk, akkor már felfedeztük volna ezt a fészket, nem gondolod?
- Nem tudom, de már mondtam neked. De ha csak itt vitázunk, azzal nem kerülünk előrébb. Azt mondom, próbáljuk meg arra. – válaszolja, és azzal elindul a tenger irányába. És ezzel megkezdődik az órákig tartó monotonon repülésünk.
Az egy dolog, hogy a tenger fölött repülünk, hosszan és egyhuzamban. Már máskor is csináltuk ezt. De az már viszont egy másik, hogy ötletünk sincs, hogy járunk, fáradtak és idegesek is vagyunk. És még este is van így a sötétben szinte semmit nem látni. Talán ha a csillagok és a hold adnának valami fényt. De nem semmi sem látszik ma este az égen. Ami furcsa. Az egész égbolt, ameddig a szem ellát sötét és ötletem sincs, hogy miért. Egészen addig, amíg hirtelen egy hatalmas villanás be nem világítja az eget.
- Jaj, ne már. – sóhajtom. – Viharfelhők, pompás. Egyszerűen remek.
- És igen nagy viharnak néz ki ráadásul. – válaszolja Fogatlan és érzem, hogy ő is idegesen szemléli az eget.
- Szerinted milyen messze lehet tőlünk? – kérdezem feszülten.
- Nem tudom, de nagyon nem tetszik ez nekem. Ezek a felhők hatalmasak.
- Mit gondolsz, van valahol a közelben egy szárazföld?
- Ezt sem tudom, de remélem, hogy igen. Nem akarok beleszállni ebbe a viharfelhőbe, csak ha muszáj.
- Hidd el, én sem. Mit szólnál, ha kicsit magasabbra mennénk, ott hátha nem villámlik? - kérdezem amikor hirtelen elkezd szakadni az eső. Pompás, egyszerűen pompás.
- Nem tetszik ez az ötlet, megmondom őszintén. Inkább próbáljunk meg keresni egy szárazföldet. – válaszolja Fogatlan. – De azt is gyorsan.
- Benne vagyok. – válaszolom és elkezdünk ereszkedni a víz felé, ám ekkor hirtelen egy erősebb szélroham kibillent minket az egyensúlyunkból és a következő pillanatban már a víz felé zuhanunk.
- Feljebb kell emelkednünk!
- Tudom és …próbálom! – morogja Fogatlan ám a következő széllökés ismét közelebb visz minket a tengerhez, de ezúttal annyira, hogy az egyik hullám átcsap a fejünk felett és érzem, hogy teljesen elzsibbad mindenem. És már nincs kedvem küzdeni sem. Elvégre én csak egy viking egy sárkánylovas vagyok, aki mégis mit tehet egy ehhez fogható vihar ellen? ...
- Ne merészelj elaludni Hablaty! – hallatszik valahonnan messziről Fogatlan hangja. Elaludtam volna ezek szerint? – Hallod, amit mondok?
- Hallak pajti. – válaszolom és engem is meglep, milyen rekedt a hangom. Tehát nyeltem volna a jeges vízből? Nem, arra csak emlékeznék…
- Azonnal le kell szállnunk valahol. A villámok is egyre gyakrabbak… A legutóbbit is alig tudtam kikerülni. – nyüszögi Fogatlan és érzem, sőt már a hangján is hallom, hogy ő is ugyanolyan fáradt mint én. Sőt, talán még jobban is. Ám ekkor hirtelen meghallok valamit. Mintha valaki minket keresne…
~Éjfúria! Sárkánylovas! Hol vagytok?!
- Te is hallod, amit én? – nézek döbbenten hátra és ekkor meglátom…
- Na, ne, ő mit keres itt?! – kérdezi haragosan Fogatlan.
~Végre megvagytok! – kiáltja el magát a lila sárkány és egyre közelebb ér hozzánk. A szél őt is dobálja, bár nem annyira mint minket. ~Mindenfelé kerestelek már titeket!
- Mégis miért vagy itt?!
~Jöttem segíteni! És ahogy elnézem, rátok is fé ismeritek a környéket és ekkora viharban elindulni?! Észnél vagytok?!
- Nem hogy már kioktass minket!
~És mégis hová tartotok? – néz ránk szúrósan és a következő pillanatban már velünk szemben repül. ~Az Alfánk megmondta, hogy…
- Ő nem a mi Alfánk. – morogja Fogatlan. – És az a jég-fészek nem a mi otthonunk! Van sajátunk, úgyhogy ha nem szállsz arrébb, amíg szépen kérem, akkor..
~Akkor mi lesz? – kérdezi és látom, hogy itt a levegőben, a villámok kereszttüzében is képesek lesznek összeverekedni, ha nem történik valami….
Ám ekkor egy hatalmas villámlás és a következő pillanatban már a víz felé zuhanunk Fogatlannal. Bizonyára történt valami a műfarokkal, ám nincs se időm, se lehetőségem hátrafordulni, amikor hirtelen egy széllökés lelök Fogatlan hátáról.
- Kapd el, ne engedd, hogy a vízbe essen! – üvölti valamelyikük. És a következő pillanatban már egy hatalmas karom szorításában találom magamat.
~Megvan! – kiáltja el magát a lila sárkány és lassan emelkedni kezdünk az ég felé.
- Hé, mit képzelsz, mit csinálsz?! Nem hagyhatod ott Fogatlant! Nem tud egyedül repülni, megfullad!
~De ahhoz, hogy elkaphassam, el kell engedjelek téged! És amúgy is, nem messze ott van egy szárazföld…
- De még csak simán siklani sem tud ebben a szélben, főleg nem fél farokkal! Segítened kell neki. Tudom, hogy nem voltunk hozzád valami kedvesek, főleg nem ő, de kérlek, most az egyszer ne engedd megfulladni! – nézek a feje irányába és óvatosan az orra felé nyújtom a kezemet. – Kérlek, ne engedd, hogy megfulladjon.
A sárkány egy darabig csak néz rám ám a következő pillanatban morran egyet és megrázza a fejét. És a következő pillanatban a levegőben találom magamat, ám mielőtt aggódhatni kezdenék, hogy zuhanni kezdek, egy erős, masszív lila nyakon találom magamat.
~Jobb ha erősen kapaszkodsz, ez rázós lesz! – kiáltja el magát a lila sárkány és a következő pillanatban már szélsebesen száguldunk a víz felé. A villámok és a szél meg sem kottyan neki, olyan ügyesen manőverezik, mintha ez lenne a mindennapos dolga, hogy ilyen erős szélben, villámokat kerülget. Pillanatokon belül elérjük Fogatlant ám mielőtt akárcsak egyikünk is egy szót is szólhatna, gyorsan megragadja a karmaival és egyből kitárja a szárnyait, hogy még véletlenül se csapódjunk be a vízbe.
- Mégis mit csinálsz?! És Hablaty mégis hol van?
- Itt vagyok pajti, ne aggódj. – kiáltom olyan hangosan, amennyire ebben az állapotban csak tudom. – Itt vagyok.
Nem tudom, meddig repülhetünk így, nekem óráknak tűnik de lehet, hogy három percnél sem volt hosszabb, mire megpillantunk egy szárazföldet. Egyikünk sem szól egy szót sem, még akkor sem, amikor a sárkány leszáll egy barlangban. Előbb óvatosan leteszi Fogatlant, majd amint leszállt, lehajtja a fejét, hogy könnyebben tudjak leszállni róla. Amint leszálltam róla, egyből a földre is roskadtam. Nem nekem találták ki ezeket a viharokat….
~Jól vagy? – néz rám kedvesen a sárkány, és érzem, hogy könnyek lepik el a szememet. Nagy nehezen talpra küzdöm magamat és mielőtt bármelyik sárkány is tehetne valamit odalépek a lila sárkányhoz és erősen átölelem a nyakánál.
- Köszönöm. Köszönöm neked. – motyogom és még egy kicsit szorítok az ölelésemen. Hallom, hogy Fogatlan morog valamit,ám a következő pillanatban érzem, hogy egy szárny takarja be félig-meddig a vállamat és egy karom súlyát érzem a bal vállamon.
~Nincs mit kis ember. – válaszolja és érzem, hogy még több könny gyűlik a szemembe. Bár víz is lehet, iszonyúan eláztam.
- De, de van mit köszönni. Nélküled ki tudja mi történt volna. – lépek ki az ölelésünkből és villantok felé egy bátortalan mosolyt, mielőtt odafutnék Fogatlanhoz, hogy őt is magamhoz öleljem.
- Jól vagy Hablaty? – kérdezi aggodalmasan és érzem, hogy beleszuszog a hajamba. – Teljesen eláztál.
- És te megvagy pajti? Biztos belecsapott a villám a farkadba… - lépek el mellőle, ám amit ekkor látok, az igencsak meglep. Így, a sötét barlangba is tisztám látom Fogatlan műfarkát alkotó fém rudakat, mert azok olyan vörösen világítanak, mint ha épp most vettem volna ki őket a tűzből a kovácsműhelyben. – Hát ez remek, a farkad tönkrement, tehát itt leszünk egy darabig.
~Ez legyen most a legkisebb gondotok. – sziszegi a lila sárkány és a következő pillanatban újra olyan feszült a hangulat, mint a fészekben volt az Alfa vagy mi megjelenése előtt. ~Tudjátok, hogy mit csináltatok?! Hogy mibe kevertétek magatokat, engem, minket?!
- Nincs. Semmi. Minket!Senki nem kötelezett arra, hogy ide gyere. – morogja válaszul Fogatlan és védelmezően elém lép. – Te okoztad magadnak a bajt. Miért jöttél utánunk?
~Először is, mint már mondtam: Nélkülem leveszettek vagytok a környéken, nem ismertek semmit és senkit erre. – kezdi haragosan és befekszik a barlang bejárta elé. ~Másodszor: ha maradok, az Alfa igencsak megharagudott volna rám, hogy hagytalak titeket elmenni és amúgy is elindultunk volna utánatok. Harmadszor meg….
- Elindult volna utánunk mi? És rángatott volna magával téged is. – mondja Fogatlan és hallom a hangján, hogy jól szórakozik. Ez annyira nem szép tőle. Elvégre az életünket köszönhetjük neki. – Igazán szép kis Alfád van neked, hallod-e. Mit csinált volna, ha ott maradsz, miután eltűntűnk? Jeget köp rád, hogy kövesd vagy…..
~Valahogy rávett volna arra, hogy ne legyek ura önmagamnak és találjalak meg titeket. – jön a nyugodt válasz. ~Valószínűleg el kellett volna kapnom az emberedet, hogy visszavigyem a fészekbe, vagy legalábbis a közelébe.
Erre aztán egyikünk sem szól ez szót sem. Fogatlan el van merülve a gondolataiban, ugyan úgy, mint én az enyéimben. Mégis mire gondolt pontosan, amikor erről az irányításról beszélt? Ugyan olyan lenne ez az Alfa, mint amilyen a Vörös Halál volt? Lehetséges ez? Nem, sokkal nagyobb nála, sőt nem i tüzet, hanem jeget okád. Mindhárman olyan csendben ülünk, hogy még a barlangban csepegő vízcseppeket is hallani lehet. Váratlanul ez villám hasít át az égen és hirtelen tisztán látom a barlangot. Nem nagy hely, de egész takaros, kicsit hasonlít arra, ahol a szigeten voltunk Asztriddal és Fogatlannal. Már nem is tudom, hány nappal ezelőtt. Létezik, hogy csak három napja? Sokkal, sokkal hosszabbnak tűnik.
- Gyújtok neked egy kis tüzet, mert a végén még megbetegszel nekem. – mondja Fogatlan hosszas hallgatás után.
- Kösz pajti. – vakargatom meg mosolyogva a fülei mögött mire dorombolni kezd. Ám ekkor egy hatalmas sóhajtást hallok a sárkány felől. – Valami baj van?
~Nem nincs semmi. – válaszolja, ám ekkor meglátok valamit a szemében, amitől kicsit összeszorul a szívem. ~Jobban jártok, ha alszotok egyet. Holnap lesz még mit megbeszélnünk. Hosszú és unalmas éjszakánk lesz, sőt, egy ideig még esni is fog, úgyhogy jobban jártok, ha addig pihentek amíg tudtok. – és azzal csöndben leteszi a fejét és kibámul a semmibe. És ekkor hirtelen eszembe jut egy gondolat. Egy kósza ötlet.
- Nem vagy a főnököm. – morogja csak magának Fogatlan ám hirtelen rámnéz, és kicsit fáradtan nyög fel. - Hajjaj, most miben sántikálsz?
- Mégis mire gondolsz? – kérdezem tőle ártatlan arcot vágva.
- Hidd el Hablaty, remekül, sőt túlságosan is jól ismerem ezt az arckifejezést. Megint bajba fogsz keverni minket.
- Ne legyél már ilyen. És ez nem is igaz. – védekezek kicsit sértődötten. – Mégis mikor kevertem magunkat bajba. Jó, tudod mit, erre inkább ne válaszolj. – teszem hozzá az arckifejezését látva. – Bízz bennem jó?
- Benned bízom, de benne már nem annyira. – bök a sárkány felé az orrával.
- De hiszen megmentette az életünket! Nem is egyszer, legalább kétszer.
- Ettől függetlenül még mindig idegen a számomra. Nem bízok benne.
- Várj, az ötletemmel ezen pont segíthetünk. Benne vagy?
- Miért érzem, hogy ezt meg fogom bánni?
- Nem fogod, nyugi. – vakargatom meg megint a füle mögött mielőtt kicsit megköszörülném a torkomat. – Hé.. izé.. Sárkány?
~Igen kisember? – jön nagy sokára a válasz a lilától.
- Lehet hozzád egy kérdésem?
~Attól függ, hogy milyen.
- Hát talán kicsit személyes lesz, de…
~Jó, hagy halljam. – fordul felénk a fejével és így is, a sötétben s látom ragyogni azokat a csodaszép sárga szemeit.
- Hát, izé… Mégis, hogy kerültél ide?
~Ennyi?
- Nem, jó egy valamire vagyok kíváncsi úgy igazán: Mégis ki vagy te?
~Ezt mégis hogy értsem?
- Hát kíváncsi lennék rád. A nevedre, a családodra, a fajtádra, az Alfa előtti életedre, mindenre. Hogy találtál az Alfára, miért segítettél nekünk meg ilyenek? Egy szóval kíváncsi lennék az életedre.
Na, itt a mai rész vége. :) Hogy tetszett? :) Hányan vagytok kíváncsiak a sárkány életére,életének történetére? :) És igen, mielőtt megkérdezitek, a kövi rész végére már neve is lesz. :) Van ötletem, de ha van ötletetek, szívesen fogadom. :)Remélem megérte ez a hosszú rész, legközelebb a kétezres megtekintésnél hozok hosszabb rész, de ki tudja, talán még a következő rész is hosszú lesz. :) Extra bónusz, jajj. :D :) Mint végül a válasz(ok)ból leszűrtem, szeretnétek, ha majd a jövőben lenne Hiccstrid a sztoriban, úgyhogy készülhettek nyugodtan. :D :) Bár még talán az messze van. Na mindegy, ami késik, az nem múlik. :) Ígérem, a vihar elmúltával visszatérek Hibbantra, de most a fő fókusz a fiúkon van. :) Remélem nem túlságosan nagy baj. :)Továbbra is szívesen fogadok minden észrevételt. :) A legközelebbi részig,
lutavero
