Új rész. :D És igen, láttam, hogy szeretnétek heti 2 frissítést, úgyhogy megadom nektek ezt az örömöt. :D xD Ja és azt mondtam, hogy több mint 1500 megtekintés jött? :D Tudjátok, hogy ez mit jelent.. ÚJABB HOSSZÚ RÉSZ AMINT MEGVAN A " EZER. :D xD Ja és háttérinfó:Már megvan a 18. rész is, ezt írtam elsőnek de végül ez lett a 17-es és az első tervezett 17-es lett a 18-as xD Ami terv szeribt hétfő-kedd tájékán kerül majd fel. :) Ja és már van 17 reviews is. :D Na, jó, nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :D
Amikor reggel felébredtem, akkor valahogy minden kellemesen nyugodt volt. Semmi feszültség, csak Fogatlan, én és Vihar. Erre a gondolatra aztán egy mosoly jelenik meg az arcomon. Vihar.. egész jól illik hozzá. És amit megtudtunk róla tegnap este.. Hát nem volt könnyű élete. Csak úgy, mint nekem se. Voltak benne nagyon szép és borzasztó pillanatok, hullámvölgyek. Épp megpróbálnék visszaaludni, amikor Fogatlan hirtelen fordul egyet és hirtelen olyan érzésem támad, mintha maga alá akarna gyűrni. Döbbenten felkiáltok, mire Fogatlant hallom magam felől.
-Hablaty, már ébren vagy? – kérdezi halkan. – Mi a baj?
- Igen, fenn vagyok. – nyöszörgöm és gyorsan kimásznék a szárnya alól. Ám ő nem akar elengedni. Még szerencse, odakinn a barlangban iszonyatosan hideg van.
- Én keltettelek föl? Hallottam, hogy felkiáltasz. – kérdezi aggódva. – Rémálom volt?
- Mi, nem dehogy. Egyszerűen csak megleptél, amikor fordulni akartál. Azt hittem rám fekszel majd. – vallom be egy kicsit elpirulva. – Bár te még öntudatlanul sem bántanál. Nem igaz?
- Várj, majdnem rádfeküdtem? – kérdezi rémülten. A következő pillanatban pedig érzem, hogy két erős mancs szorít Fogatlan hasához. - És mégis mi lenne velem, ha agyonnyomnám az én kedvenc kis, törékeny vikingemet, ha?
- Unatkoznál egy idő után. – válaszolom szarkasztikusan és mindketten egyszerre kezdünk el nevetni. A következő pillanatban viszont meghallok egy harmadik hangot.
~Mégis miért nem alszotok még? – kérdezi álmosan Vihar. (Olyan jó, hogy végre van neve!) ~Nagyon korán van még.
-Dehogy van korán. – forgatja a szemeit Fogatlan és lassan elenged, hogy könnyen a földre csúszhassak. – Nemsokára a hasadra sütne a nap.
- Olyanok vagytok, mint valami házsártos viking házaspár. – forgattam a szemeimet. – De most komolyan, csak szerintem van sötétebb a kelleténél,
~Hát nem tudom. – ásít Vihar. ~Nyugodtan aludhatnánk még egy kicsit.
-Ó, ne reménykedj! Hablaty felkelt, most már nincs alvás.
- Hé! Én is itt vagyok ám! – kiáltom, mire minkét sárkány elkezd nevetni.
~Hát, ideje lenne visszaindulni lassan a fészekbe, nem gondoljátok? – kérdezi Vihar. ~Majd útközben kitalálunk valami magyarázatot az Alfának, hogy hol voltunk. Akkor mit szóltok? Reggeli és irány haza?
-Hát, ezzel lesz némi problémánk. – mondom keserűen.
~Mi? Mégis miért?
-Hát ezért. – bökdösöm meg szomorúan Fogatlan farokszárnyát. Legalábbis, ami a helyén maradt. – Ha nem tudom újraépíteni neki a farokszárnyat, akkor itt ragadtunk. És nem, nem cipelhetsz minket vissza a fészekhez, az még neked is túl messze lenne.
- Akkor van valami terved? – néz rám Fogatlan kérdőn.
- Hát, először is, találnunk kell egy falut, várost, akármit, ahonnan szerezhetek anyagot a farokhoz. De addig itt kell maradnunk.
- És ezt hogy akarod megoldani, ha?
- Vihar, mondd csak, nem tudod, hogy van e a szigeten bármiféle város? Falu? Akár csak egy egyszerű ház? Mármint egy emberfészek?
~Mi? Te várj.. engem kérdeztél?
-Hát persze. Elvégre a Vihar az a te neved.
~Ja tényleg! Csak furcsa megszokni. Hát nem nagyon járok erre, de szerintem van. Mintha láttam volna valami fényt.
-Oké, akkor itt is a terv. Megreggelizünk és megnézzük magunknak ezt a lehetséges helyet. Benne vagytok?
- Hát, nekem vannak kétségeim. Főleg a terveidet és a kimeneteleiket ismerve… - forgatja a szemét Fogatlan.
- Ó, ugyan már, te nagyra nőtt gyík, nem lesz semmi baj.
- Erre később még visszatérünk. – morogta. – És ne feledd, ha bármi baj lesz..
- Az az én hibám lesz, tudom. – vakartam meg óvatosan a füle mögött. Néhány perc után zsibbadtan felálltam és épp elindultam volna kifelé a barlangból, amikor egy jól ismert lila sárkány elállta az utamat. – Hé, valami baj van Vihar?
~Nem dehogy, csak.. hová készültél?
-Gondoltam sétálok és gyűjtök némi faágat. – forgatom a szemeimet és az ő állát is megvakargatom. – Nyugi, nem akartam megszökni. Egy perc és itt vagyok. – mondtam és azzal már ki is léptem a hideg reggelbe.
Az erdő valami gyönyörű ma reggel. Az eső miatt köd lepi el a fák törzsét, és ahogy átszűrődik rajtuk a napfény… Valami csodálatos. Lassan gyűjtöm össze a faágakat, csak hogy legyen ürügyem tovább élvezni a látványt. Így amikor visszatérek egy aggódó éjfúria és egy viharszelő fogad.
~Hablaty, hát itt vagy! Már aggódtunk, hogy valami baj történt. – rohan hozzám Vihar, amint belépek a barlangba és kis híján feldönt.
-Ez így nem teljesen igaz, de igen, jó sokáig elvoltál. – jön oda hozzánk Fogatlan is.
- Ó ti túlreagáló sárkányok. – teszem, akarom mondani, ejtem le a földre a gyűjtött fát és mindkettőjüket megvakargatom. – Mint látjátok élek és virulok. Akkor mit szólnátok ahhoz a reggelihez? Utána pedig elindulhatnánk keresni egy emberfészket valahára.
-Jóval nagyobb ez a sziget, mint ahogy először gondoltam. És ti srácok?
- Hát gyalog tényleg nagynak tűnik. – morogja Fogatlan és Vihar majdnem kórusban.
- Hé, fel a fejjel, mi emberek naponta sétálunk, néha ennél többet is!
~Nem is értem hogy bírjátok.
-Hé, mióta neved lett, sokkal nagyobb lett a szád! – mondom szarkasztikusan, mire Vihar megtorpan.
~S..sssajnálom, nem tudtam, hogy..
-Hé, nyugi, nincs baj. – szállok le Fogatlan hátáról és lépek oda a fejéhez, hogy megsimogassam. – Nem gondoltam komolyan.
~Ez ooolyan furcsa még nekem. Tudjátok, amire emlékezni tudok.. ti vagytok az első igaz barátaim és csak nem akarlak elveszíteni titeket azért, mert csinálok valami butaságot….
-Először. Ne aggódj, tőlünk már nem szabadulsz. – mosolygok és hallom, hogy Fogatlan mögém lép és egyetértően mormog. – Másodszor. Te nem csináltál semmi rosszat. Tudod, mi emberek szoktunk ilyen.. Hogy is mondjam szarkasztikus mondatokat használni. – az arcát látva lemondóan sóhajtok. – Ezt majd később elmagyarázom, jó? Most menjünk és találjuk meg azt az emberfészket!
~Oké. – dorombolja és hozzám dörgölődzik.
-Hát, akkor ezt le is tudtuk. – válaszolja mögülünk Fogatlan, mire mindketten felé fordulunk. – Mivel megérkeztünk.
- Máris? – kérdezem meglepetten. Ahogy közelebb megyek a föld széléhez, meglátok a völgyben egy apró falut. aminek a szélén egy kovácsműhelyt látok. – Oké, akkor..
- Ellenőrizzük a falut, mielőtt megöleted magadat. – jelenti ki azonnal Fogatlan.
- Mi? Nem megőrültetek?! Ha titeket meglátnak itt el fog szabadulni a pokol! Nem, ti fentről figyeltek, amíg én lemegyek és megcsinálom azt a farkat!
~De..
-Nincs de! Minél előbb lejutok, annál hamarabb tűnhetünk el innen. – mondom, és azzal leereszkedek a domb oldalán egyenesen a műhely felé.
Nem tart sokáig, amíg leérek. Ám a falu gyanúsan csöndes. Túl csöndes. Minden ház ajtaja és ablaka nyitva és sehol egy lélek sem. Veszek egy mély levegőt és gyorsan belépek a műhelybe. Itt sincsen senki. Oké, nyugi Hablaty. Nem lesz semmi baj. Csak csináld meg azt a farokszárnyat és megszabadulsz innen. gondoltam magamban és ezzel becsuktam magam mögött a műhely ajtaját. Elővettem a füzetemet, megkerestem a megfelelő oldalakat és nekiláttam a munkának.
~Már órák óta odavan. – mondom nyugtalanul az éjfúriának.
-Ne aggódj, ő így szokta. – forgatja ő a szemét. – De alig telt el szerintem két óra.
~De így is sokáig odavan. És a vikingek? Ilyenkor már régen fenn szoktak lenni,nem?
-Most, hogy így mondod.. ez túl gyanús. – kapja fel a fejét az éjfúria és hirtelen meghallok valamit. Mintha a távolban tűz égne. És ekkor füstöt is kiszúrok a levegőben.
~Ezt hogy nem vettük észre eddig?!
-Nem tudom! – válaszolja az éjfúria, és indulna is lefelé a dombon, amikor belépek elé. – Mégis mit…
~Ha lemész, nem tudsz visszajönni, csak Hablattyal! Én megyek, te pedig itt fenn megvársz minket!
-De Hablaty..
Én lemegyek érte! Te fentről figyelj minket, jó? Ha bármi túlságosan is közel jön, szólj azonnal, rendben?
-Rendben. – válaszolja én pedig ezzel a lendülettel lefutok ahhoz a fészekhez, amiben Hablaty ment be. Tisztán érzem az illatát, de érzek még fémet meg sok mindent. És vad és idegen embereket i a távolban. Jaj, ne.
~Hablaty? Hablaty! Hallasz engem? – kérdezem halkan és egyre közelebb megyek a fészekhez. A következő pillanatban pedig végre megjelenik Hablaty feje.
-Vihar? Mi a baj? Mi történt?
~Ki kell innen jönnöd. Most!
-De még nem végeztem! Kell még idő!
~De jönnek!
-Mégis kik?
~Idegen emberek! – válaszolom és látom, ahogy a szemei nagyobbak lesznek. ~Mennünk kell különben elkapnak minket!
-Kell még idő, különben hiába jöttünk! Próbálj időt nyerni jó? Én pedig sietek! – mondja és eltűnik az ablakban. Makacs viking. gondolom kicsit mérgesen.
Mit tehetnék? Mit tehetnék? Á, megvan! jut eszembe egy ötlet. Kicsit beljebb megyek a fészkek közé, kiválasztok egy nagyobbat és egy tűzgolyóval ledöntöm. Így akadályt képezve köztünk és a vikingek között. Ám ekkor a túloldalról hirtelen megjelenik valami tüzes és egyenesen belecsapódik abba a fészekbe, ahol Hablaty van. És érzem, hogy egy pillanatra nem kapok levegőt.
~Hablaty! – kiáltom és visszarepülök a házhoz. Gyorsan leszedem a tetejét és hopp- a következő pillanatban odabenn találom magamat a lángoló házban. ~Hol vagy?
-Itt erre! – jön Hablaty hangja valahonnan a bal oldalamról és rögtön látom, hogy baj van. Lassan mozog és nehezen lélegzik.
~El kell tűnnünk innen!
-Várj, egy pillanat. – mondja és felkap egy furcsa eszközt. – Jó, mehetünk!
Gyorsan felkapom és kirepülünk a fészekből, pont mielőtt az ránk omlott volna. Ám ekkor szembesülök a következő problémával: Mindenhol emberek vannak.
Ha felszállok, akkor lelőnek és Hablaty könnyen meghalhat, ha úgy ér földet.
Ha nem szállok, akkor elkapnak mindkettőnket. És ekkor ugrik be, hogy hogyan menthetem meg Hablatyot. Gyorsan leteszem a vikinget a földre és elkiáltom magamat.
~FOGATLAN! Hol vagy?!
-Itt fenn! – jön a gyors válasz, de alig van időnk. Az emberek egyre közelebb érnek.
~Mindjárt megy Hablaty! – kiáltok fel neki.
-Várj, ez mégis mit jelentsen? – kérdezi Hablaty, miközben azokat a valamiket szorongatja.
~Azt, hogy te innen azonnal kikerülsz!
-Mi? És veled mi lesz?! Nem hagyhatlak csak itt így!
~De igen! – válaszolom és megragadom valahol a szőrénél a nyaka környékén-ruhának nevezte egyszer talán,de nem biztos- és amilyen erősen csak tudom, eldobom Fogatlan irányába. Végül pedig hallom, hogy az éjfúria elkapta őt.
A következő pillanatban viszont eltalál valami, csak szúr egy picit, aztán pedig sötétség.
Függővég! :D xD Néha úgy lehet őket imádni nem? :D De a lényeg: Hablaty és Fogatlan megszökött az emberektől, ám Vihart elkapták. Vajon kiszabadítják őt még időben? És mit szólhat vajon ahhoz az alfa, hogy eltűntek a sárkányai? És mi zajlik Hibbanton? Főleg Asztriddal? (Kértetek Hiccstridet, úgyhogy lesz. :D ) Ez és még sok más is kiderül a következő részekben! :D
Egyébként még 2 fontos dolog lenne amiben kíváncsi vagyok a véleményetekre:
1. Legyen nagy időbeli ugrás a sztoriban? Mármint egyszer csak írjam ki egy fejezet elején, hogy x évvel később? Ez úgy 2-3 rész múlva lesz esedékes, ott jöhet ez szóba. De örülnék,ha most is kapnék ötleteket, melyik tetszik jobban: Regéljem el hosszan , hogy mi fog történni a hőseinkkel vagy majd inkább legyen tele a sztori váratlanabbnál váratlanabb és meglepőbb csavarokkal és legyen időbeni ugrás?
2. Vihar és Felhőugró között legyen több mint fajtársiasság? :)
+Bónusz: Láttátok a 3. évadot? o.O Esküszöm, eddig csak másfél részt láttam belőle jó minőségben, de már most vannak állati poénok. És Fogii meg Hablaty meg minden xDD De no spoiler xD Még :D
Tehát akkor viszlát a kövi résznél(ami ezúttal hétfő/kedd lesz, de a péntek biztosan marad! :) ),
lutavero
