Új rész, igen, ahogyan ígértem! :D És ezúttal igencsak gonosz leszek. xD Mármint otthagytalak titeket egy, a jövőre nagy hatással lévő függővéggel(upsz, spoiler xD)és erre kaptok egy ilyen részt. :D De remélem nem tántorítottalak el titeket. :D Mivel van nektek egy másik ígéretem, amit igyekszek betartani. :) Szóval, íme a 18. rész! :) Jó olvasást!
Az elmúlt napok mindössze csak egy hatalmas zűrzavar. Ha most megkérdezné tőlem valaki, hogy mi is történt pontosan az elmúlt- nem is tudom, egy hét volt talán, vagy esetleg csak egy fél- napokban, pontos választ biztosan nem tudnék adni. A csatára viszont pontosan emlékszem. Minden egyes részletére. És ez csak ront a helyzeten.
Akárhányszor becsukom a szememet, azt látom, hogy Hablatyékat lövik le helyettünk. Nekünk kellett volna lezuhannunk én nem nekik. Minket kellet volna eltalálnia annak a hálónak. Persze, Viharbogár könnyen megsérülhetett volna, ha nem mentenek meg minket a fiúk. De nem tudok segíteni azon az érzésen, hogy nekünk kéne ott lennünk, ahol most a fiúk vannak – bárhol is legyen az. Egyszerűen bűntudatom van. És ezen egyszerűen nem tudok változtatni.
Annyi viszont feltűnt, hogy a faluban is nyomott a hangulat. Nem hallani egyetlen boldog gyermekvisítást sem, sem a felnőttek csevegését, de még sárkányokat is alig. Bár ez a vihar miatt is lehet, ami nem is olyan régen csapott le. Az idő nekem már annyira nem is számít. Csak ülök itt, - bárhol is legyen ez az itt, - és nézek magam elé. Bár ha őszinte akarok lenni, csak bambulok. Nem érdekel már semmi sem. Talán ha felállnék és sétálnék egyet az segítene. Vagy ha…
-Jó, ebből elég! – vág az asztalhoz valaki egy kupát. Ahogy felnézek, meglátom anyámat. De mégis mikor jött be a… szobába ahol ülök? – Ezt nem csinálhatod tovább! – mondja haragosan és egyenesen a szemembe néz.
- Hm? – kérdezem, de több nem telik tőlem.
- Asztrid, mégis mi a fene ütött beléd?! Soha nem viselkedtél még így!
- Um…
- Nem eszel! Nem iszol! Meg sem mozdultál már napok óta! Asztrid, három, ismétlem három egész napja el sem mozdultál abból a székből! Csak ülsz és bambulsz magad elé! Mégis mi ütött beléd?!
- Semmi.. – válaszolom rekedten.
- Egyáltalán alszol éjszakánként? Úgy nézel ki, mint egy szellem! – hát erre nem igazán tudok mit mondani. Aludni? Na persze, még csak az kéne, ha becsukom a szememet, akkor azt látom, ahogy Fogatlan és Hablaty lezuhan.
- Kérlek, Asztrid. Beszélj hozzám! Ha csak ülsz és .. azt csinálod amit, akkor teljesen felemészted magadat! Kérlek, kislányom ne zárj ki! Viharbogár is hiányol, ő is alig eszik. A sárkányodnak szüksége van rád! – próbálkozik újra anya, ezúttal is hiába. Én csak kitartóan bámulok magam elé a földre.
Hallom, ahogy anya egy sóhajtással feláll és elkezd sétálni valamerre. Én pedig csak ülök zsibbadtan és igyekszem kizárni a külvilágot. Ám ekkor anya jön vissza hozzám, meglehetősen dühösen.
-Kisasszony! Mégis mi ez a bűz? Mi van ezen a táskán?! – kérdezi és érzem, hogy megfagy közöttünk a levegő. Könnyes szemmel nézek fel anyámra. Senki nem hívott eddig Kisasszonynak eddig csak.. Hablaty. És most anyám is ezt használja. Pedig ezt egyedül Hablatynak szabad használnia.
- Öhmm..
- Á, nem fontos csak takarítsd majd le. – mondja és ledobja a földre. Ám a táskám kinyílik és kicsúszik belőle egy barna kabát… az ő kabátja és olyan hirtelen és erősen érzem meg az illatát, mintha anyám az arcomba nyomta volna azt a kabátot. És ekkor már nem tudom visszatartani a könnyeimet és hangosan felzokogok.
- Asztrid! Te jó ég mi történt?! – kérdezi aggódva anya, de én alig hallom. Lassan lecsúszok a földre és még jobban zokogni kezdek. – Kérlek, nézz rám. Mi fáj kicsim?
- A… szívem. – nyöszörgöm nagy lassan. Jó, tudom, ez egyszerre hangzik nagy butaságnak, és nos, hülyeségnek, de ez az igazság.
- Drágám, kérlek, ne zárj ki. – ül mellém anya és óvatosan átkarol. – Mi történt? Mi a baj?
- Hab…. – próbálok válaszolni a kérdésére, de egy újabb zokogás miatt nem tudom befejezni a mondatomat. Ám anya szemei egy pillanatra nagyra nyílnak, aztán még erőssebben szorít magához.
- Ó, kicsim ezt tudhattam volna. Tudnom kellett volna. – szorít még erősebben magához, én pedig erősen kapaszkodok belé. És csak sírok és sírok, úgy tűnik, hiába nem ittam napok óta, sírni ettől függetlenül is tudok.
- Minket kellett volna… lelőniük azoknak a csapdászoknak.. nem őket! .. Ez az én hibám! Ha.. ha nem szállok feléjük és követem… Pléhpofa… parancsait akkor…
- Shh, hé nyugi, nincs semmi baj. Shhhh, nem a te hibád? Mégis hogy lehetne ez a te hibád? – kérdezi anya és a kezembe nyom egy száraz rongyot. – Tessék, töröld meg az arcodat. Biztos vagyok benne, ha engednéd, hogy így lássanak a srácok, holnapra egy sem lenne egyben. – mondja kedvesen és felhúz a földről.
- Oké. – motyogom és óvatosan megtörlöm az arcomat.
- Másodszor pedig van hozzád egy kérdésem. Szerinted Hablaty mit csinált volna ,ha így lát téged?
- Bajban lettem volna. – mondom egy halvány mosollyal.
- Pontosan. Éheztetted magadat, nem aludtál volna. Ahogy a fiút ismerem, rendesen kiakadt volna rád és napokig figyelt volna még. Rendben és van egy másik kérdésem is. Ha te tűntél volna el, akkor Hablaty mit tett volna a te helyedben?
- Nem tudom. – mondom szemlesütve.
- Dehogy nem, tudod te ezt. – teszi a kezét a vállamra és megszorítja egy kicsit. – Ő itt ült volna és nem csinált volna semmit? Jó, lehet, hogy vihar volt, de akkor is, nem ez a lényeg.
- Ő utánam indult volna. – válaszolom halkan.
- Pontosan! – jön a válasz és anya egy kicsit erősebben, mint az előbb, megszorítja a vállamat. – Tehát, mit akarsz tenni ez ügyben? – nem tudok mit csinálni, felnevetek az irónián. Talán kicsit keserű a nevetés, de ennyi baj legyen. Hányszor kérdeztem már ezt Hablatytól azelőtt…
- Nem tudom, talán… valami butaságot.
- De ezt már összehoztad. – néz a szemembe anya, ám ezúttal őszintén, szívből jövő nevetést hallatok. Nem véletlenül mondják, hogy hasonlítok anyára. Mindketten nem csak külsőleg, de belsőleg is hasonlítunk. Alig fél éve, de Hablattyal is pontosan ugyanilyen beszélgetést folytattunk a dokkoknál. A sors iróniája, mi?
- Akkor.. elmegyek és megkeresem őt! – válaszolom mosolyogva.
- Na, ez az én kislányom! – válaszol nevetve anyu. – Ha jól hallottam, egy órán belül indul a többi sárkánylovas vissza a Lápra szétnézni. Meg néhány hajó is megy majd.
- Mi?! És csak most szólsz?! – kérdezem döbbenten és a táskámat felkapva felrohanok a szobámba.
A táskát ledobom valahova, előveszek egy vékonyabb kabátot, felveszek egy másik táskát, és már vágtatok is le a lépcsőn. Felkapom a melegebb csizmámat és majdnem beleütközök anyába, amikor Viharbogárhoz futnék.
-Ez aztán gyors volt. – nevet vidáman ám hirtelen megölel. – Gyere haza épen és egészségesen, jó?
- Ígérem. – mondom és visszaölelem. – És köszönöm.
- Nincs mit. Tényleg. – mondja, és egy sóhajjal elenged. - Viharbogarat minden este megetettem, úgyhogy erre nincs gondod. Na menjetek, mielőtt itt maradtok.
- Már itt sem vagyunk! – kiáltom, ahogy kirohanok Viharbogárhoz, aki szemlátomást nagyon örül nekem. – Én is örülök, hogy látlak kislány. Na gyerünk, irány az aréna. - simogatom meg az orrát és felpattanok a hátára.
Amikor leérünk, meglátom a bandát, ahogy néhány felnőtt társaságában egy térképet néznek. Jobban mondva a felnőttek nézik a térképet a banda meg nyilvánosan unatkozik. Viharbogárral Halvér mellett szálunk le.
-Hé, mégis mi ez a .. felnőtt banda? – kérdezem, ahogy leugrok Viharbogár hátáról.
- Asztrid, végre! Napok óta nem láttunk. – üdvözöl Halvér, majd halkabbra fogja a hangját. – Mi sem tudjuk, egyszer csak megjelentek itt és azt mondták, hogy várjuk az utasításaikat.
- Mi?! – kérdezem idegesen.
- Cssss, halkabban! Azt mondták, hogy a helyzetre való tekintettel nem mehetünk sehova. És mivel Hablaty nincs sehol és ez összetett művelet, mármint a felkutatása így hát…
- Menjenek a fenébe! – mormogom és belerúgok a földbe.
- Tudom, nekem mondod? Nem repülhetünk sehova sem egyedül. – sóhajt lemondóan.
- Mi?!
- Hát nem hallottátok? Ja persze, ti nem voltatok ott a felnőttek megbeszélésén a Nagy Csarnokban.
- Mi?! Jó oké.. ez most lényegtelen. Mit mondtak ott?
- Egy ideig senki sem repülhet egyedül. Ja és az aréna vezető nélkül maradt és választaniuk kell majd egy újat helyette. – válaszolja unottan Kő, én viszont úgy érzem, meg fogok fojtani valakit. Ám ekkor a felnőttek kiabálnak valami olyat, hogy most már készülhetünk az indulásra, valami hajó nemsokára kész.
A többiek mind elindulnak a sárkányaikért, én viszont úgy érzem, hogy idefagytam. Ilyen hamar lemondtak volna Hablatyról? Ez nem lehet. Hogy egyezhetett bele ebbe Pléhpofa ilyen könnyen? Ám ekkor egy kezet érzek a vállamon. Amikor megfordulok, meglátom, hogy mögöttem Takonypóc áll… az arcán pedig .. együttérzés?
-Igen?
- Tudom, hogy nem akarod kimutatni, de látom rajtad, a szemeidben, hogy szenvedsz. – suttogja halkan, így csak én hallhatom. – Nekem is hiányzik a kis vaslábú- egyébként ha ezt elmondod neki, kicsinállak,- de ne aggódj, meg fogjuk találni őt! Elvégre élete nagy részében állandóan bántottuk őt aztán jött a sárkánykirálynő és levágtuk a lábát…. –
- Ez. Nem. Segít. – morgom.
- Nézd, ezzel csak azt akarom mondani, hogy Hablaty élt már túl rosszabbat is. Úgyhogy ne figyelj ezekre az idiótákra! A szerencséjét ismerve túlélte az egészet, csak haza kell hoznunk, világos? Úgyhogy kitartás. – suttogja és megszorítja a vállamat.
Először megdöbbenek Takonypóc kirohanásán, de aztán elönt valami meleg érzés. Hála. Tehát nem vagyok egyedül, nem csak én hiszem, hogy Hablaty még életben van. Ám ekkor belém hasít valami sötét gondolat. Mi van, ha mindketten tévedünk, és a többieknek van igaza?
Így nem tehetek mást, csak remélni tudom, hogy nekünk van igazunk és nem nekik. Hogy Hablaty odakinn van valahol és él és virul. Elvégre, ahogy a mondás tartja:a remény hal meg utoljára.
Na, ugye azért csak nem voltam olyan kegyetlen? :D Elvégre volt Hiccstrid! :D Mármint én annak szántam, meg aranyosnak, hogy így hiányolja Asztrid Hablatyot meg minden, de ha nem igazán ilyesmire gondoltatok, akkor később teszek még egy próbát. :D Ja igen, és sokat gondolkoztam azon, hogy szeretnétek-e majd néha egy egy visszatekintős részt, ha már túl soknak érzitek majd a meglepijeimet? :D Vagy minden rész végén legyen néha egy-egy visszatekintés inkább? :) Esetleg ne legyen ilyen, hanem indítsak arról a kieső pár évről egy újabb sztorit? :) Kiegészítés gyanánt, sőt ha ezt választjátok akkor a megtörtént dolgokat más szemszögekből is el tudnám mesélni, és itt nem unnátok magatokat annyira. :D xD Tetszik valamelyik ötlet, vagy inkább ne legyen visszatekintés, csak ha valaki konkrétan rákérdez mondjuk Hablatynál, hogy mégis mi a fene folyik itt? :D Ja és azt említettem már, hogy a megtekintés 1700 fölött jár? :) Tudjátok, hogy ez mit jelent ugye? :) Hamarosan új jó hosszú rész! :D :D De akkor ne feledjétek, pénteken találkozunk! :) Addig is jó nyári szünetet és remélem, hogy tetszett a rész,
lutavero
