Új rész. :D Remélem ez is tetszeni fog nektek, mint az eddigiek. :) És köszi szépen a két új reviewsért, de tényleg! :) Sokat jelent nekem. :)

MetalDragon: tessék, remélem megfelel hosszabb résznek. :D Jegyzet nélkül is 1700 szavas. :)

Ani: Örülök hogy tetszett neked a rész. :) ^^ Ha szeretnéd, a jövőben is írhatok ilyeneket. :)

Nem is húznám akkor tovább a szó, jó olvasást! :)


-Fogatlan nem hagyhatjuk csak úgy ott Vihart! - kiáltom a barátomnak, miközben mi az erdőn át futunk szélsebesen, és egyre távolodunk a barátunktól. Mármint Fogatlan fut, én pedig a hátán kapaszkodok.

- De most az egyszer igen! – morogja a barátom.

- De megmentett minket! Nem hagyhatjuk a sorsára! – mondom dühösen. – Az a legkevesebb, ha visszamegyünk és segítünk rajta!

- És ha visszamegyünk, akkor fölöslegesen kapták el őt! Mivel ha minket is elkapnak, akkor vége! Senki sem tud rajta segíteni. De mi még képesek vagyunk rá!

- Így? Hogy itt hagyjuk? Hagyjuk, hogy elvigyék valahova messzire? Vagy csak így lelépünk, míg azok a vikingek akár meg is ölhetik?!

- Nem. De ha visszamegyünk, nekünk is végünk lesz. – válaszolja Fogatlan és olyan hirtelen áll meg, hogy kis híján leesek róla. – Meg fogjuk őt menteni. Csak nem most!

- Igen? Akkor mikor? – kérdezem, miközben lemászok a hátáról. Éppen felállnék, amikor a lábaim hirtelen megadják magukat és a földre roskadok. Az eddig a kezemben tartott farokszárny is kiesik a kezemből.

- Hablaty! Jól vagy? Nem sérültél meg ugye? – dörgölődzik hozzám Fogatlan, miközben aggodalmasan megszaglászik. Én pedig átkarolom a fejét és ráhajtom az enyémet.

- Könnyen otthagyhatott volna. Sőt, le se kellett volna jönnie! Ha nincs ott, akkor engem kapnak el, és nem őt! Nem hagyhatjuk csak úgy ott! – mondom és megszorítom Fogatlan fejét. – Pajti, nélküle nem lennék most itt.

- Tudom. – válaszolja, és ő is közelebb bújik hozzám. – De ha most felrakod az új farkat, akkor fel tudunk készülni ellenük és megmenthetjük Vihart.

- Oké. – mondom halkan. – Csak még néhány simítást kell elvégeznem rajta, és már mehetünk is.

- Rendben. – mondja Fogatlan, miközben kibújik az ölelésemből és megnyalja az arcomat. – Addig szerzek valami halat.

- Rendben. – mosolygok rá erőtlenül és addig követem a szemeimmel, amíg el nem tűnik előlem.

Amikor már nem látom, felhúzom a lábaimat a mellkasomhoz, átkulcsolom őket a kezeimmel és ráhajtom a fejemet. Amint becsukom a szememet, újra végigpörögnek előttem azok a borzalmas percek. Tűz, kiabálás, aztán amikor elkapják Vihart….

Ne aggódj Vihar, gondolom magamban, meg fogunk találni téged. Te megmentettél engem és én is megmentelek téged! És semmi sem fog megállítani, ezt megígérhetem.


Mindenfelé emberek. De egyikük sem olyan, mint Hablaty. Nem kedvesek, nem jókedvűek - vagy legalábbis amikor mosolyognak vagy nevetnek az ijesztő – és kiabálnak. Állandóan kiabálnak. Mindenféle dolgokkal dobálnak, megkötöztek és most így, itthagytak egy ilyen sötét lyukban, víz és bármiféle étel nélkül. Nem mintha most éhes lennék, de legalább egy kis vizet adhattak volna.

Viszont nem vagyok egyedül. Rengeteg hozzám hasonlóan járt sárkány láttam. De vannak olyanok, akik nincsenek megkötözve. Azok valami vas vagy fém páncélt viselnek. Ők legalábbis így hívják. De ők egyszerűen itt maradtak. Pedig simán elrepülhetnének, de ők mégis itt vannak. És félnek. És boldogtalanok. De leginkább csak rettegnek.

Ám ekkor valami zajt hallok távolabbról. Újabb vikingek jönnek. Ám ők is kiabálnak. Hablaty viszont sohasem kiabál. Soha. És az éjfúria mégis követi őt. sőt, már én is követem őt. Elvégre amiatt vagyok itt, mivel megmentettem őt. És már látom, hogy jól döntöttem. Én egy sárkány vagyok, aki kibírt már rosszabbat is. De ő csak egy törékeny viking! Aki kedves volt velem és a barátom lett. Nevet adott nekem.

-Ő lenne a másik nagyobb fogás? – mondja egy ismeretlen és hideg hang. Ahogy felnézek, meglátok két alakot előttem. Egy nagyobbat és egy kisebbet.

- Sebezhetőnek néz ki, nem tagadom. Viszont nagyobb kárt okozott, mint a többi új együttvéve. Ezért is van itt külön.

- Mégis mekkora kárt okozott? – kérdezi a nagyobb dühösen.

- Legalább három katapultot megsemmisített, és jó néhány katonát megsebzett.

- Tehát tüzes egy jószág mi? De se baj, egyszer ő is fogja követni a parancsaimat. Előbb utóbb úgy is mindegyik megtörik. – válaszolja a nagyobb. Ám ekkor valami megcsillan a bal kezén. Mintha valami fém lenne…- Ő sem lesz különb náluk.


-Rendben, akkor, mi a terv? – kérdezem Fogatlantól, amint felraktam rá az új pótfarkát. – Ugye van valami terved?

- Hát általában te vagy az aki kitalál mindenfélét. – forgatja a szemét, ám én ezúttal nem vagyok viccelődős kedvemben.

- Pajti, ez most komoly! Ha nem állunk elő valamivel sürgősen, akkor Vihar meghallhat!

- Tudom, és hidd el nekem sem tetszik annyira a helyzet, de mit tudnánk mi tenni? Nem vagyunk holmi óriások, akik mindent szétzúznak egyetlen lépéssel..

- De rombolni attól még tudunk, és ha… - olyan hirtelen hallgatok el, hogy ezzel még talán magamat is meglepem. Mivel ekkor végre leesik Fogatlan mondandójának az értelme, és érzem, hogy egy apró mosoly jelenik meg az arcomon.

- Hablaty, minden rendben? – kérdezi kicsit aggodalmasan Fogatlan, ám amikor összenézünk, ő olyan arcot vág, amitől még nagyobbra nő a mosolyom. – Jaj, ne. Ismerem ezt az arcod és megmondom neked őszintén, hogy nem tartozik a kedvenceim közé. Ha ilyen arcot vágsz, az csak bajt jelent a számunkra, de ez egyenlő azzal, hogy van terved, nemde?

- Hát persze. – válaszolom vidáman. – Na már most, mennyire emlékszel milyen messze van tőlünk a jégfészek?

- Egy-két óra talán, de passz. Miért is kérdezed?

- Mert van egy ötletem.


-Még mindig kételkedek ebben a tervben. Sőt, egyáltalán még elképzelni sem tudom, hogy ez egyszer működőképes lesz!

- Ó, ugyan már! Pajti egy kis bizalmat azért kaphatnék? Működni fog, meglátod!

- Azért ennyire ne legyél biztos benne! – mondja, miközben berepül a fészekben, azon a lyukon keresztül, amin alig egy nappal ezelőtt szöktünk meg. – És ha használni fogja azt az agy kontrolt vagy mit? És ha nem egyezik bele? Képes és azt mondja, hogy oldjuk meg egyedül? Vagy itt tart minket, és hagyja, hogy megöljék..

- Nincsen más választásunk! – kiáltom mérgesen. – Vagy ő van vagy magunkra vagyunk utalva! És hidd el, működni fog! Működnie kell majd!

- Ha te mondod. Úgy is, egy perc és meglátjuk. – válaszolja, és azonnal landol is ahol alig két nappal ezelőtt felébredtünk. Két nap? Sokkal többnek tűnik. Hogy szalad az idő…

Gyorsan leugrok Fogatlan hátáról és körülnézek. Sehol senki, csak csönd… ijesztő csönd. Mintha senki sem élne már itt…

-Maradj itt pajti. – mondom Fogatlannak és elindulok a kijárat felé.

- Várj, mi?!

- Megpróbálok először beszélni vele. Ha ez nem jön össze, akkor elmegyünk magunkban. És ha te ott állsz majd mellettem és nemet mond, könnyen maga mellé állíthat téged azzal a kontroll dologgal vagy mivel. Tehát, ha nem látja, hogy itt vagy, akkor talán lesz esélyünk elmenni még akkor is, ha nemet mond, érted?

- Érteni értem, sőt megértem, amit mondani akarasz , de egyáltalán nem értek egyet veled!

- Nyugi, nem lesz baj, ezt megígérhetem. – simogatom meg a fejét és azzal kilépek a medence légteréhez.

Itt minden olyan amilyen volt, nincsen nagy változás. Csak az a kis jég, amit a múltkor fújt ránk, amikor összevesztünk. Ám ahogy eszembe jut az a vita, érzem, hogy elönt a félelem. Mi lesz, ha megint kizár majd és nem hallgat rám? Nem, mondom magamnak, ezúttal hallgatni fog rám! Muszáj lesz neki. Vihar élete most a tét, nem engedhetem, hogy meghalljon.

-Hé, te óriásira nőtt jégköpő behemót! – kiáltom el magamat. – Beszélnünk kell, úgyhogy jobban jársz, ha előbújsz!

Semmi. Továbbra is csönd. Én pedig mérgesen indulok meg egy apró jégnyúlványon, befelé a medence közepe felé.

-Hallod amit mondok?! Hahó, egyáltalán itt vagy még? – kiáltom el magamat még egyszer. – Helló! Esküszöm, ha nem bújsz elő rögtön akkor…

- Akkor mi lesz kis ember? – hallok mögülem egy hangot, mire kissé rémülten fordulok meg, de erőt veszek magamon. Vihar élete a tét. Meg kell ezt tennem.

- Különben nagy bajban leszünk. – válaszolom neki. – Szükségünk van a segítségedre!

- Mi? Ugyan már itt nincsen mi. Csak te vagy és én. Arról nem is beszélve, hogy megszegtétek a barátoddal az egyetlen szabályt, amit felállítottam, azt hogy nem mehettek sehová! És most idejössz könyörögni a segítségemért? Szégyenteljes…

- Hívj, aminek akarsz! – fakadok ki mérgesen. – De nem nekem kell segítség, hanem Viharnak!

- Kinek? – néz rám értetlenül.

- A barátodnak! Tudod, lila, négy szárnya van, kedves é segítőkész, sárga szemek.. Soroljam még? Valami Uegarnak hívtad legutóbb.

- Hogy Uværra gondoltál, értem. Nos, vele is végeztem. Annyi problémát okozott már, így a legjobb mindnyájunknak.

- Hogy mondhatsz ilyet?! Ő a barátod!

- Egy barát nem árulja el a másikat!

- Ha nem segítesz, meghal! – kiáltom dühösen és érzem, hogy megfagy körülöttünk a levegő.

- Mi?

- Jól hallottad! Ha végre nem csak magaddal foglalkoznál, akkor már régen úton lehetnénk felé, hogy megmenthessük őt! De te nem, te csak azt hajtogatod, hogy itt nincsen mi. Viharnak szüksége van ránk! Utánunk jött, hogy visszahozzon minket ide, hozzád. Erre elkapták és ki tudja, hogy mit csinálnak vele!

- Így járt.

- Hogy.. hogy mi? – kérdezem döbbenten.

- Mondom így járt. Elkapták? Megérdemli. Csak a baj volt vele eddig is. Nem érdemli meg hogy sajnáljuk. – mondja, és lassan elkezd ereszkedni vissza a vízbe. – Úgyis csak a baj volt vele. És ha most megbocsátasz nekem..

Nem gondoltam át kétszer, az biztos. Sőt talán egyszer sem. Annyira nem láttam a haragtól, hogy nem gondolkodtam tisztán. A szemem sarkából megláttam egy kisebb jégtömböt. Felkaptam és amilyen erősen csak tudtam, a sárkány egyik szemét céloztam meg vele. Végül a bal szeme alatt találtam el őt, mire kicsit megrázta a fejét és döbbenten fordult vissza hozzám.

-Engem nem érdekel, hogy mennyit vitáztatok a múltban. – mondom számomra is idegen hangon. – Csak egy számít, az pedig Vihar. Mindent elmesélt nekünk tegnap. Hogy találkoztatok, milyen volt a kapcsolatotok. Törődtél vele, mint egy igazi alfa, egy gondoskodó szülő! Szeretett téged, legalább annyira, ahogy a szüleit! És te most képes vagy hátat fordítani neki?! Mégis milyen sárkány az ilyen?! Tudod miért kapták el? Feláldozta magát értem! Pedig nem is ismerjük egymást! Ő képes volt ekkora áldozatot hozni értem, egy vikingért! És ezek után az a legkevesebb, hogy megpróbálom megmenteni.

A sárkány nem szól semmit, csak néz rám hatalmas szemekkel. Én viszont már túl messzire mentem, és érzem, hiába próbálnám, nem tudnám visszafogni magamat.

-Egy igazi alfa, egy igazi vezető gondolkodás nélkül elindulna, hogy segítsen a bajbajutott társán! De te csak itt ülsz és szidod őt! Nem ártana, ha néha gondolkoznál is. Remélem, hogy nem tartod magadat valami hatalmas nagy alfának, mert meg kell hogy mondjam, hogy borzalmas vagy! Sőt, egyáltalán sárkánynak se hívd magadat, amíg így viselkedsz! Mivel jelenleg az én szemszögemből, te nem vagy másmilyen, mint azok, akik elkapták Vihart. Ugyanolyan szívtelen és kegyetlen vagy, mint ők!

Egyszerűen nem bírok tovább ránézni. Gyorsan hátat fordítok neki és a barlang felé indulok. És már csak egyetlen cél lebeg a szemeim előtt.

Megmenteni Vihart, bármi áron.


Oké, itt a vége mára. :D Remélem ez is tetszett annyira, mint a megelőzőek. :) És azt említettem, hogy a 2000 megtekintéshez már alig egy százas hiányzik csak? :D Köszi szépen, de tényleg! :)

Ja igen, gondolom mindnyájan felismertétek azt a nagy darab vikinget aki Vihart elkapta. :D xD De nem lövök le előre túl sok spoilert. xD Akkor, találkozunk a következő résznél,

lutavero