ÚJ FEJEZET :D Jó ég, skacok, elnézéseteket kérem! Nem akartam ekkora szünetet! :/ Te jó ég, másfél hét majdnem?! Ne már... :/ Na de, most kárpótlásul extrahosszú részt hoztam nektek! :D Tele akcióval, történésekkel! :D Remélem, ezt is úgy szeretitek majd, mint a többit! :D :)

DragonCrusher: Oké, akkor szereztem neked egy jó napot legalább. :D Látom, hogy már regisztráltál, úgyhogy, írj egy PM-et és akkor megírom a mail címemet, vagy elküldöm a Google+ fiókom linkjét. ;)

Ani:Hát, ha szeretnéd, megteszem. :D Csak kicsit több időt igényel, de ha érdekelne, akkor szívesen elkezdem. :)

Httydfan27:Itt is van. :D xD Viccet félretéve, örülök, hogy tetszik. :) És igen, ha szeretnéd, akkor elkezdem. :)

Na, a legutóbbi reviewsokra is válaszoltam. :D Írjatok ha van kérdésetek, várok minden egyes apróbb észrevételt is. :) De nem is húzom tovább a szót, jó olvasást! :)


- Oké, akkor, most mit fogunk csinálni? – kérdeztem Fogatlantól még mindig a fa mögül leskelődve.

- Először is, keresek majd egy tavat, ahonnan tudunk halat szerezni. - kezdi. - Másodszor pedig egy barlang se ártana éjszakára. Valahonnan jó messze innen.

- Oké, akkor kaja és egy barlang…Várj, de miért kell messzire mennünk?Végre megtaláltuk, hogy hol tarthatják Vihart és te csak így itthagynád őket felügyelet nélkül?

- Hablaty, tudom, hogy nehéz ilyet kérni, de muszáj találnunk valami élelmet és egy fedezéket az éjszakára. – néz rám megrovóan Fogatlan, ám én nem nézek rá, továbbra is a hajót kémlelem. – Továbbá ha itt maradunk könnyedén kiszúrhatnak minket és akkor lőttek minden esélyünknek Vihar kiszabadítására.

- De akkor sem lenne szabad csak így itthagynunk őt! – fakadok ki dühösen. – Csak tudunk tenni valamit!

- Igen tudunk, majd holnap reggel leghamarabb. – mondja és a következő pillanatban már a hátán ülök, miközben ő visszafelé fut az úton ahonnan jöttünk. – Most viszont keresünk egy barlangot, én pedig valami ennivalót.

A következő perceket csöndben töltjük, egyikőnk sem szól semmit. Ám én igyekszem teljesen megjegyezni az utat, amit bejárunk, akarom mondani Fogatlan lefut. Ki tudja, lehet, hogy még szükség lesz erre. Már egy ideje futottunk, amikor feltűnt, hogy bár rengeteg, na jó jó néhány, számomra megfelelő barlangot kihagyva futkároz fel és alá a fák között. De hogy miért, arról ötletem sincs. Amikor megérkezünk egy kisebb barlang elé, ő megáll egy pillanatra, beleszagol a levegőbe, és néhány másodpercig feszülten figyel. A következő pillanatban pedig megnyugodva fújja ki a levegőt.

-Itt már jó lesz. Itt már nem érzek semmilyen idegen sárkányszagot vagy más állatét. És elég messze is jöttünk már…

- Biztos vagy benne? – kérdezem szarkasztikusan. – Nem akarsz még menni egy kicsit? Esetleg kiszaladni a világból?

- Nem, azt majd máskor. Esetleg holnap. – forgatja a szemeit és a következő pillanatban már a barlang talaján találom magamat.

- Most mi lesz? – kérdezem kicsit idegesen.

- Én megyek és szerzek valami kaját. Halat, vagy amit találok. – miközben beszél, idegesen ki-kipillant az erdőre, mintha várna valamit. – Te pedig addig itt maradsz, esetleg összegyűjtesz egy kis fát a tűzhöz, mondván az kell majd neked. De egy a lényeg, ne távolodj el a barlangtól, mindig legyen olyan közelségben, hogy ráláthass. Érted?

- Mégis mióta vállaltad el az anya-szerepet? – nézek rá kérdőn, ám ő ezt nem veszi észre.

- Érted? Vagy újra el kell, hogy magyarázzam?!

- Értem, hé, nyugi már. Jó ég, pajti, miért lettél ilyen, nem is tudom, anyáskodó?

- Ne feledd, nincs bóklászás és igyekszel egyben tartani magadat amíg odavagyok. – mondja és a következő pillanatban már rohan is az erdőbe. – Sietek vissza!

- Hát ez remek. – motyogom magamban, majd egy nagy sóhajjal kezdek el faágakat válogatni. Ám amekkora mázlim van, egy sincs túlságosan közel, úgyhogy kénytelen vagyok lemászni a fák közé.

Bár nem csak Fogatlannak, hanem saját magamnak sem mertem bevallani, azért nem vagyok valami nyugodt a gondolattal, hogy itt vagyok egyedül az erdőben, közel olyan emberekhez, akik sárkányokat gyűjtenek, hogy aztán felpáncélozzák őket és ki tudja, mire rá nem veszik őket. Mit fogunk tenni, ha Viharral is ezt tették? Vajon úgy irányítják őket, ahogy az az alfa képes irányítani a sárkányait? Vagy ha…

Ám ekkor hatalmas reccsenést hallok felőlem. Ijedtemben megdermedek, mivel valahol mélyen tudom, hogy ezt nem holmi állat okozta. Tehát akkor maradnak azok, akik…

- Pedig megesküdtem volna, hogy láttam itt valamit. – szitkozódik egy hang én pedig amilyen gyorsan és csendesen tudom, elejtek minden faágat a kezemből és gyorsan hasra vágom magamat… mint kiderül még pont időben, mivel a hangok egyre közelebb jönnek hozzám.

- Ha volt is itt valami, már régen elijesztetted őt. – szól közbe egy másik hang, sokkal közelebbről, mint az előző. Alig pár méterre lehetnek tőlem, ám biztos vagyok benne, hogy már nem választ el tőlük sok. Idegesen kezdek nézelődni, hátha találok egy helyet, ahová elrejtőzhetnénk. Talán már csak egy bokor van közöttünk, esetleg már semmi…

És ekkor meglátok egy kidőlt fát, mélyen belepréselődve a földbe ahonnan nagy eséllyel egész jó kilátás nyílik majd a barlangra is, de ami a legfontosabb az útra, úgy hogy közben végig rejtve maradok majd. Csak oda kell érnem, mielőtt ezek az emberek kiszúrnak. Lassan kúszni kezdek, igyekszek semmi zajt sem csapni, ám hallom, hogy a léptek közelednek, sietnem kell. Veszek egy mély levegőt és négy lábon, akarom mondani három és egy vaslábon, átmászok a fához, gyorsan felkapaszkodok rá, majd lecsúszok a másik oldalán….

És éppen az utolsó pillanatban húzom be a műlábamat, mivel amint eltűntem a fa mögött, az egyik ember megjelenik és hallom, ahogy hümmögve szétnéz. Tisztán hallom, ahogy a faágak, amiket az előbb még nagy gondosan gyűjtöttem, recsegnek a talpa alatt. A másik is megjelenhetett, mert egyre nagyobb lesz a zaj. Teljesen nekisimulok a fának, levegőt is alig merek venni, nemhogy még nézelődni.

- Teljesen biztos voltam abban, hogy láttam itt valamit! Sosem szoktam tévedni. Sohasem.

- Hát, úgy látszik, ez megdőlt barátom. – a hangján tisztán lehet hallani, hogy jót mulat a másikon. Ahogy óvatosan kikukucskálok az egyik apróbb repedésen, érzem, hogy megdermedek.

Két, medveszerű maszkot viselő ember áll nagyjából azon a helyen ahol az előbb én feküdtem, egyikük kardja pedig azon a helyen mélyed a földbe, ahol az előbb még a fejem volt. Nyelek egyet és lassan lejjebb csúszok.

- Látod ezeket a nyomokat? Valaki járt itt, nem sokkal előttünk, sőt talán még mindig itt van!

- Ugyan már, csak képzelődsz! Ki járna erre? Az egész falut felégettük már, egy lélek sem maradt itt! Sárkányt is eleget fogtunk, ideje lenne visszaindulni…

- Látod a nyomokat? Valaki kúszott erre! – szinte látom magam előtt, ahogy a búvóhelyemre mutat. – Csak nem árthat, ha megnézzük, nemde? Ki tudja, mit fogunk itt találni! Esetleg valami értékeset!

- Ugyan, ne légy bolond! Inkább induljunk vissza, mielőtt a többiek megesznek előlünk mindent! Vagy éppen learatják a babérokat. És nem is akarok a főnökkel vitába keveredni. És azt ugye tudod, hogy Ő, a nagy-nagy-nagy főnök lehet, hogy még mindig nem lépett le? Tegnap este megnézte a zsákmányt, és nem tűnt teljes mértékben elégedettnek. Nem szívesen húznék vele újat.

- Ó, jól van, te nagyra nőtt bébi! – sóhajtja a másik, veszélyesen közelről. – Ha ez megnyugtatja a kicsi lelkedet, akkor induljunk vissza. – szinte látom magam előtt, ahogy frusztráltságában forgatja a szemeit.

Pillanatok múlva, hallom, hogy lassan elindulnak visszafele, bárhol is van ez a vissza. Ám borzalmasan lassan mennek, hosszú percekig hallom a faágak reccsenését meg a bokrok zörrenését. Utána viszont halálos csönd lesz, még a madarakat sem hallani. Hiába van csönd, nem mozdulok semmit. Nem tudom, mennyi ideje mehettek el ezek a katonák-szinte biztos vagyok benne, hogy ők azok voltak-, levegőt is alig merek venni, nem hogy még meg is mozdulni. Próbaként felkapok egy apró kavicsot, és egy óvatos mozdulattal eldobom. Még mindig semmi. Remegő lábbakkal átmászok a fán.

Úgy látszik, tényleg elmentek, gondolom magamban. Ám ekkor valami szöget üt a fejemben. Valami zsákmányról magyaráztak, nem? És ha azok az emberek sárkányokat gyűjtenek, akkor ez a zsákmány egyenlő…

- Ők kapták el Vihart is! – motyogom magamban tágra nyílt szemekkel.

Oké, tehát ezek az emberek egy hajón vannak Viharral, márpedig azon a hajón, amint Fogatlannal találtunk. Remek. Csak remek. Ám Fogatlanról eszembe jut, hogy mi is a ,,feladatom." Itt kell maradnom a barlang közelében.

De hát ezek az emberek az előbb kis híján elkaptak! suhan át a fejemen. És náluk van Vihar is! Mi van, ha amint visszaértek, fogják magukat, és indulnak is? Mi van, ha most van esélyed megmenteni Vihart? Mi van, ha Fogatlannal már csak későn értek oda?

Odafordulok abba az irányba, ahonnan mi futottunk és nagy valószínűséggel a katonák is tartottak. Vagy most, vagy soha. Egy nagy sóhajjal pedig futásnak eredek a hajó irányába.


- Oké, akkor mindenki készen van? – kérdezem meg Halvértől. Talán nem ez az eddigi legjobb ötletünk, de mégis, mi mást tudnánk tenni? Általában Hablaty az, aki kitalálja ezeket a terveket, nemde? Nyugi Asztrid, minden rendben lesz, ne aggódj! mondom magamnak. Minden rendben lesz, meglátod!

- Igen, de van egy kis baj. – kezdi halkan Halvér. – Az ikrek azt üzenték, hogy a falu tele van őrökkel, éjjeli szemekkel. Lehetetlenség lesz rajtuk átrepülni! Ez a terv megbukott!

- Ne merészelj ilyeneket mondani! – csattanok rá kicsit túlságosan hangosan is. – Egyébként is, hol van Takonypóc? Itt kéne már lennie!

- Nem tudom, de .. hallottad ezt? – suttogja Halvér.

A következő pillanatban pedig megjelenik egy apró fénypont a távolban, majd egyre csak nő és nő. És hirtelen ott állnak velünk szemben a ,,bébiszitterünk", Harold és az ikrek.

- Szép kis kempinghely, meg kell, hogy mondjam. – grimaszolja Harold és érzem, hogy tudja, mire készültünk. – Azért ezt nem vártam volna egy Hoffersontól, meg kell, hogy mondjam.

- Mégis mire gondolsz? – kérdezek vissza a lehető legnyugodtabban. - Mi éppenséggel kempingeznénk, ha nem zavartál volna meg minket.

- Nem hiszem. Legalábbis az a Jorgenson mást állított.

- Takonypóc? – mondom döbbenten és érzem, hogy nem kell sok, ahhoz hogy felrobbanjak a haragtól Az a kis féreg! Ha a kezeim közé kaparintom, nem fogja túlélni, az biztos!

- Igen, ő lesz az. Na, de akkor nézzük, igaza volt e. – mondja, és lassan elindul a felszerelésünk felé, ám én elélépek, mire felvonja az egyik szemöldökét.

- Mégis milyen alapon akarja átkutatni a cuccainkat?

- Az ifjabbik Jorgenson, az a Takony vagy mi, azt mondta el akarjátok hagyni a szigetet sárkányháton, felnőtt engedély és felügyelet nélkül.

Érzem, hogy az álarcom grimacba torzul. Hogy az a.. Takony emlegetni fogja ezt a napot, ameddig csak élni fog! Saját kezűleg fojtom meg.

- Hát, ez tévedés lesz. – mondom összeszorított fogakon keresztül. – Mi csak piknikezni jöttünk ki, nem terveztünk repülni, a sárkányok csak társaság gyanánt vannak itt.

- Valóban? – néz rám Harold ferdén. – Akkor nem bánjátok, ha csatlakozom hozzátok? Olyan rég voltam igazi pikniken, sőt kempingezni még régebben. – kérdezi egy olyan öntelt vigyorral, hogy szívem szerint behúznék neki egyet.

- Ugyan Harold dehogy. – sziszegem. – A vendégünk vagy.


Ugyanonnan a fa mögül leskelődök, mint ahonnan a leszállás után mértük fel a hajót Fogatlannal. Semmi sem változott, leszámítva, hogy egyre több vitorlát látok kiengedve. Úgy látszik, már készülnek az indulásra. Lassan órák óta leskelődök, ám semmi különöset, nem láttam. Már ha átlagosnak vesszük a részeg katonákat, meg a medvefejes őröket. Nekik legalábbis bizonyára átlagos ez a mai nap is. Ahogy nézelődök, kiszúrok egy kötelet a hajó oldalán, valahol a tat részén, szabadon lógva, és ami a legjobb, senki sem figyel rá. Tökéletes.

Biztosan ki akartak kötni valamit. gondolom. Nem baj, legalább kisebb feltűnés nélkül átjuthatok.

Óvatosan elhátrálok a leshelyemtől, majd elkezdek leereszkedni a dombon, le az útra, ami egyenesen a hajóhoz vezet. Körülnézek, majd gyorsan átrohanok az úton, bevetem magam a bozótosba és elindulok a tat felé. Amikor elérem, észreveszem, hogy a kötél rögzítve van a hajóra. Tökéletes, sőt csodálatos. Túlságosan is csodálatos.

Lassan kilépek a nyílt terepre, elkapom a kötelet és néhányszor meghúzom, hogy ellenőrizzem, tényleg rögzítve van e. Megdöbbenésemre tényleg rögzítették. Gyorsan elkezdek mászni rajta, amikor hangokat hallok felülről.

Valószínűleg az őrök egyike. suhan át a fejemen. Kérlek, csak ne áll meg itt!

Ám ma úgy látszik, szerencsés napom van, mivel az őr továbbá és nem hallok senkit, aki a helyére jött volna. A biztonság kedvéért még lógok a kötélen néhány percig, hallgatózok, hátha felbukkan még valaki. Amikor semmit nem hallok, csak a vizet, újra elkezdek fölfelé mászni. Amint elérem a tetejét, kikukucskálok a hajó peremén.

Még mindig senki, állapítom meg magamban.

Lassan,halkan, de biztosan, áthúzom magamat a korláton és saját magamat is meglepve, csöndben landolok a fedélzeten. Kifújom a levegőt, amit észrevétlenül bent tartottam, és lassan felegyenesedek. Vagyis csak próbálnék, amikor legnagyobb rémületemre, egy hang szólal meg nem messze tőlem.

- Mégis mit gondolsz, mit csinálsz itt? Főleg ilyenkor, így egyedül?


Függővég! :D :D

Remélem szerettétek ezt a részt is,legalább annyira mint az előzőket! :D Na de, vajon mi fog történni? Takonypóc feldobta a bandát, Hablatyot a jelek szerint elkapták a katonák(most bár biztosan tudjátok, kinek a katonái, nemde? :D ) és Fogatlan valahol az erdőben bóklászik. Mi fog történni vajon a hőseinkkel legközelebb? :) Hát, erre még várnotok kell. :D (Ígérem, ez nem tart majd ennyi ideig! :/ :) )

Ja, és azt már mondtam, hogy már majdnem elértük a 3,000 megtekintést?! :D *.*

El se tudom hinni, köszike szépen! :D :)

Ja és mielőtt elfelejtem, ha érdekel a szülinapi one-shotom, azt is fel tudom tölteni nektek magyarul. :)

Tehát, ha szeretnétek, hogy elkezdjem az Így nézd a sárkány2-t, akkor írjátok meg reviewsban vagy PMben! :D Ha legalább kettő összejön, akkor elkezdem. :)

Akkor, ha nincs más hátra, találkozunk a következő résznél,

lutavero